Folyamatosan gyötörtem magamat a történtek miatt. Idegesített az is, hogy Sasuke elfelejtette, mi történt közöttünk, és ha arra gondolok ő meg Karin, elkap a féltékenység. Arra késztet ez az érzés, hogy még egyet beverjek neki

Sasuke szemeibe sem mertem nézni, mert attól tartok egyből tudná, mit érzek iránta. Bár gondolom már sejti, hiszen részegen a szememre hányta.

Ezekkel a férfiakkal csak a baj van!

Még egy nap van a bálig és azóta még nem találkoztam a kérőmmel. Biztosan dolga akadt vagy én nem tudom. De nem is érdekel. Inkább a  töri óra végét vártam mert már egy hete ugyan azt vesszük és unalmas.

Örültem neki, hogy Hinata visszajött a suliba, és meggyógyult. Elmeséltem neki hogy mi történt velem, és alig hitt a fülének. Örömében ugrándozni kezdett és összecsapta a tenyerét.

-          Csak ne olyan hevesen, azt gondolják, nem vagyunk normálisak. – sóhajtottam.

-          Sakura-chan pedig te olyan szép lány vagy. Sasuke biztosan beléd tudna szeretni, nem úgy, mint Naruto… - szomorodott el.

-          Egyik kutya másik eb. Ugyanolyanok. Mindketten idióták.

-          Naruto meglátogatott, amíg beteg voltam, olyankor, amikor ketten vagyunk nagyon kedves, viszont másoknál meg bunkó. – a padon ültünk és együtt búslakodtunk.

-          Nekem ma is mennem kell tanítani. Csütörtök van. Holnap pedig bál. Azt sem tudom mit vegyek fel.

-          Sziasztok! – állt meg előttünk a párom.

-          Hát te? – csodálkoztam el. Végre méltóztatott megjelenni.

-          Holnap lesz a bál. Hányra menjek érted?  - na ezen meglepődtem.

-          Mondjuk nyolcra? – úgyis akkor van kapunyitás.

-          Ott leszek. – majd távozott.

-          Ez tudja hol laksz? – kérdezte Hinata aggódva.

-          Látod. – mindketten őt néztük, amint kisétál a kapun, majd beül a kocsijába és elhajt. Eléggé furcsa egy alak.

Délután elmentem órát adni. Mikoto asszony nagy lelkesedéssel kivágta az ajtót, pont amikor Sasuke képes lett egyedül megoldani egy komoly egyenletet.

-          Holnap iskolai bálotok lesz! Szeretném, ha éntőlem kaphatnád meg a ruhádat! – meg sem várta válaszom, maga után húzott. A jegyzeteim minden a földre esett. A fia csak lesett, mint hal a vízben. – Sasuke, gyere te is! – kiáltott vissza. Beültünk a kocsiba, én hátra, Sasuke vezetett, Mikoto pedig fia mellett ült.

-          Asszonyom! Kérem! Nincsen szükségem rá. – Te jó ég. Ah!

-          Ne butáskodj! – legyintett – A Roxy üzletbe megyünk. – ismerem ezt a helyet. Országunk egyik legdrágább ruháit adják itt. Remek.

A kocsi megállt, mi pedig kiszálltunk belőle és Mikoto vezetésével elindultunk a hatalmas épületbe. Egy fiatal hölgy azonnal a segítségünkre sietett, bár én egyáltalán nem szívleltem, főleg ahogyan rázta magát Sasukénak. Liba!

Mikoto sorra nézegette a szebbnél szebb ruhákat. Itt mindegyik egyedi, nincs több belőlük.

-          Kint leszek a kocsiban. – indult el az ajtó felé.

-          Még mit nem! Segíteni fogsz nekünk! – utasította az anyja. Megvont a vállát, majd visszajött.  – Ezeket próbáld fel. – majd betessékelt a fülkébe. Felpróbáltam kettőt, de azok nem voltak az én ízlésemnek megfelelőek. Mikoto mindig megkérdezte a fiát mi a véleménye, de ő inkább azzal a lánnyal foglalkozott. Elkeserítő volt látni. Végül egy tűzpiros pántnélküli, elől combközépig érő, szűkített, hátul földig érő uszályos estélyit választottunk. Hozzá fekete magos sarkút, és táskát.

Kifizették a ruhát, az ifjú hercegnek pedig édesanyja úgy szólt, hogy jöjjön. Az a lány még a számát is megadta és megbeszélték, hogy találkoznak valamelyik nap. Szuper! Egész végig durcáskodtam, majd megálltunk egy másik bolt előtt is.

-          Veszek neked pár dolgot a nyárra! – Egek! Hogy fogom én ezt meghálálni. Itt is ugyanaz ment, minden lánnyal leállt beszélgetni akár hányszor feléjük néztem, azt gondoltam, itt helyben dugni fognak. Mikoto adott pár rövidnadrágot, meg farmert, pólót toppot és még fürdőruhát is. Amikor elhúztam a függönyt azt láttam, hogy ego bajnokot ide tuszkolják. Pánt nélküli halványzöld színű. Kb. csak azt takarta, amit kellett. Azt is csak éppen, hogy tartottam tőle, ha bele mennék a vízbe kiesne a mellem.

-          Nos fiam. Mi a véleményed? - Éreztem, ahogyan végigmér tekintetével. Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel, de nem tehettem mást, gyorsan elhúztam a függönyt, majd visszaöltöztem.

Egész úton az a kellemetlen kínos csönd uralkodott. Furcsán éreztem magam, mintha rosszat tettem volna ezzel a lépésemmel. Néha úgy teszek, mintha kötődnénk egymáshoz, pedig semmi ilyesmiről nincsen szó.

Már hatóra volt, amikor visszaértünk a házba. Fugaku úr pont akkor jött le az emeletről.

-          Ti?

-          Holnap lesz a fiataloknak az idei iskolabál. Hamarosan vége van az iskolának. – mesélte hatalmas lelkesedéssel.

-          De ettől tanulás nem maradhat el!

-          Már mennek is. – intett a fejével, hogy menjünk a dolgunkra.

Mostanság nem alakulnak jól a dolgaim. Kiderült, hogy anyu elutazik külföldre, és ott fog dolgozni. Nyit egy számlát amire minden hónapban küldeni fog nekem pénzt, és három-négy havonta jár majd haza. Fantasztikus! Egyedül maradtam, mint a kisujjam! Kaptam tőle egy telefont két napja, hogy tudjunk majd beszélgetni. Eléggé hasznos eszköz.

-          Rontottál valamit mostanság? – ültünk le. Ő megint a wiskyje mellett lelt vigaszt.

-          Nem. – jött a tömör lényegre törő válasz.

-          Rendben. – hátradőltem és a plafont lestem. Örülök neki, hogy ilyen jól beszélgetünk, de komolyan.

-          Whiskyt? – ránéztem és nekem is töltött egy pohárral.

-          Miért csinálod ezt? – hajtottam le fejem, és már a sírás kerülgetett.

-          Nem értem miről beszélsz! – mondta kicsit indulatosabban. Az alkohol hatása.

-          Miért nem tudsz úgy kezelni, mint az elején? Amikor még utáltál?

-          Most is utállak. – Úgy éreztem, hogy megnyílik alattam a föld, én pedig elsüllyedek itt a mélyben. Tehát akkor a múltkori semmit nem jelentett a számára. Értem.

-          Jó, hogy ezt tisztáztunk. – fölkaptam a táskám és elindultam az ajtó felé.

-          Hová mész?

-          Haza.

-          Várj! – hallottam, amint a poharat az asztalra rakta. Nem fordultam meg, elegem volt ebből a napból. Megfogta a karomat és szépen visszavezetett a fotelba, majd leültem, ő pedig a karfára ült.

-          Ha most hazamész, apám több órát nem vetet veled.

-          Ez az, amiért annyira aggódsz? Suliban összefutunk úgyis. – vontam vállat.

-          Nem. Engem megbüntet, és nem kérek belőle megint.

-          Egy kis szobafogságtól nem lesz semmi bajod. – fölállt majd érthetetlen okokból levette a felsőjét, és megfordult. Azonnal mögé léptem és ujjaimat végighúztam a sérült bőrön. Egy ostorral verhették meg szegényt, de annyira, hogy nem maradt ép felület a hátán. Mindenhol véraláfutások, vér, és piros csíkok. – Istenem! – majd valamilyen nagyon hülye oknál fogva puszikat leheltem sebeire. Éreztem, amint tartása lazább lesz, megfordult. Fölemelte az államat és egyenesen zöld szemeimbe nézett.

-          Miért csinálod ezt? - Suttogta. Tekintete a számra tévedt, majd lehajolt és gyöngéd puszit lehet rá. Kezeimet derekára helyeztem. Érezni akartam a múltkori bizsergést a testemben. Szemrebbenés nélkül belemarkolt a fenekembe, amitől felnyögtem. Óvatosan fölkapott lábaimmal szorosan kapaszkodtam csípője köré, közben nem szakítva meg csókunkat. Amikor az ágyra fektetett, ajkaink elválltak, ő pedig elterült mellettem. Szívemre raktam a kezemet, majd oldalra fordultam, hogy megbizonyosodjak arról tényleg nem csak álmodtam. – Ne nézz így rám! – majd felült. Meg akartam simogatni a hátát, de akkor az asztalhoz sétált és megitta az üvegben lévő maradék alkoholt. Az egész szoba bűzlött tőle. – Miért nem tudsz olyan lenni mint az elején? – majd hajába kapott kezével. – Sokkal jobb volt minden!

-          Sajnálom. – igaza van – Hazamegyek. Aludj jól. – föl akartam állni, de ekkor ismét megéreztem teste forróságát mellőlem, vagyis előttem. Akaratom ellenére is hátradőltem.

-          Hozd vissza nekem azt az időt. – lehelte a nyakamba. Még a szőr is felállt fel állt rajtam.

-          Deh miérth? – akaratom ellenére is sóhajok törtek fel belőlem.

-          Mert akkor még nem akartalak! – csókolt meg.

-          Részeg vagy! – jegyeztem meg rosszallóan.

-          Mert józanon nem bírnám elviselni a késztetést. – suttogta, majd beleharapott az alsó ajkamba – Kívánlak, Sakurah. – éreztem merevedő férfiasságát, amint nekifeszül az ágyékomnak.  Végigsimítottam sebesült hátán. A pólóm alá siklott a keze, amivel végigsimított hasfalamon, majd valahogyan sikerült rólam leszednie. A fehér csipkés anyag alatt megduzzadó halmaim árulkodtak arról, hogy ő sincs egyedül a problémájával.  Rám nézett, majd gyerekes ügyességgel kigombolta a farmerom. Megszabadult tőle és a földre dobta. Tudtam akármi történjen ma itt, sosem fogom megbánni, mert én szerettelek, és mindig is foglak. Ez az én keresztem.

-          Sasukeh. – felnyögtem, amikor megéreztem hűvös nyelvét kincsemen. Életemben először éreztem ehhez foghatót. Az izmaim megfeszültek és éreztem, hogy forróság lep el odalent. Csókokkal halmozott el amíg visszaért fölém. Ekkor megéreztem saját ízemet. Ujjaival izgatni kezdett.  Ekkor éreztem azt, hogy én még nem akarom. – Várj. – toltam el magamtól. Mintha érezte volna, mit akarok neki mondani, felült az ágyon.

-          Istenem! – kapott a fejéhez. – Mit teszek? – szavai ijesztőnek hangzottak. Mindig ez történik velem. Tehát akkor ő nem akar semmit sem tőlem. Felöltöztem, majd távoztam.

Ez az, megint jól pofára estél Sakura!  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés