A császár parancsa szent. Ha megszegi az ország és a miniszterek nem fogják nagyra tartani, és fellázadnak ellene, ami ahhoz vezethet, hogy letaszíthatják trónjáról. Persze Uchiha Sasuke bölcsen kormányozta népét, és vigyázott ilyesmi ne fordulhasson elő. Azokat, akik vétkeztek bűnhődniük kelet ez volt a szabály, ez vonatkozott mindenkire, még arra is, akit esetleg szeretett. A császár nem volt híres arról, hogy sokat beszélt vagy esetleg sokat nőzött. Ideje sem volt arra, hogy szerelmes legyen a sok tennivalói miatt. Voltak kivételek, mint a Haruno lány is, hiszen mint tudjuk, még sem szolgaleány, hanem a volt kínai császár leánya, így megilleti a magas rang. Takeshi halála miatt az udvari szomorkodott, de bíztak benne, hogy az új császárné, majd megszüli az új utódot.

Sasuke megfogadta, hogy soha többet nem keresi fel halott fia anyját, de aznap este, amikor kiadta a parancsot részegen beállított a lány házába.

-          Miért? Miért nem tudtad elmondani az igazat? – esett össze, a lány úgy kapta el, nehogy beüsse a fejét. A császár olyan részeg volt, hogy azt sem tudta hol van. – Segíthettem volna, hogy ez ne történjen meg. – Sakura nem szólt semmit csak sírt, és simogatta az Uchiha arcát.

Mit is mondhatott volna? HA esetleg be is számolt volna múltjáról a kutya sem hitte volna el, hogy ártatlanok, minden bizonyíték ellenük szólt, vagyis inkább Sasori ellen. Daichi terve így már sikerrel járt, két legyet ütött egy csapásra.

Konan Nami és Jugo valamint Naruto odakint várakoztak, mindannyian sajnálták a történteket, de a hallgatással, sokkal többet értek, senkinek nem volt kedve bajba kevernie magát.

Hetekkel később már zajlott az élet Sakura jól feltalálta magát, főzött mosott takarított, ültettek, úgy él, mint régebben, nem pesztrálta senki sem, nem kelet senkinek sem megfelelnie, egyedül csak kisfia miatt sírdogált, de az élet megy tovább, ezt el kelet fogadnia.

Hinata rang nélkül élt az udvarban, kegyvesztett volt, nem is sajnálta annyira magát, így legalább arra tudott koncentrálni, hogy kiderítse, mi bűzlik Fuschida Hitomi és Izumiéknál. A nyomukban járt beépítette udvarhölgyeit, hogy többet megtudjon. Tudta, hogy titkokat őriznek, amik ha napvilágra kerülnek, életükkel fizetnek érte.

Yang úrnő élvezte a császárnői életet, parancsolgatott, lenézett mindenkit, szinte mindenki megutálta.

Sasuke úgy élt, mint eddig hamar túltette magát gyermeke és anyja halálán, látszólag legalább is. A sok munka és gondok teljesen elfelejtették vele a történteket.

Kína ismét engedélyezte, hogy tőlük hozassák be a rizs és a búzát. Daichi írt egy levelet, amiben megköszönte, hogy elfogta neki testvére gyilkosát, és megbüntette. Az uralkodó fintorgott összegyűrte a levelet, majd eldobta, egyáltalán nem érdekelte az a mihaszna véleménye, egy idegesítő baromnak tartotta, aki segg hülye ahhoz, hogy császár lehessen.

Naruto úgy viselkedett, mint eddig valahol igazat adott mindenkinek, tisztelte Sasukét, de elítélte azt, ahogyan elbánt barátaival. Ő nem tudta kinek adjon igazat Sasorinak vagy a császárnak, inkább nem folyt bele ebbe az ügybe nem akart balhét magának.

-          Mondja úrnőm, hogy érzi itt magát? – ültek le egymással szemben.

-          Nagyon jól, tetszik, hogy nem kell megfelelnem. – szemei begyulladtak az alvatlanság miatt, szája kiszáradt, libabőrös volt.

-          Biztos, hogy nem szenved semmiben sem hiányt? – Naruto aggódott, nem volt a legokosabb, de egy betegséget ő is felismert.

-          Persze, megdolgozzuk, azért amink van. – bólintott. A császári udvar havonta nyolcvan jent küldött el neki, akkoriban ez még eléggé sok pénz volt. Igaz nem volt nekik elég, hogy mindhárman megélhessenek belőle, de éhezni nem éheztek.

-          Úgy látom beteges egy kicsit, ha gondolja, küldetek az udvari orvosért.

-          Erre semmi szükség, jól vagyok, csak egy kicsit megfáztam, de nem haldoklom, nyugodj meg. – mosolygott.

A Haruno még aznap este ágynak esett magas láza volt, a palotából az egyik nővér megvizsgálta, a diagnózisa tüdőgyulladás volt. Felírt pár gyógyszert, és azt tanácsolta az úrnőnek, hogy pihenjen többet, és akkor hamar rendbe jön.

A városi élet nem könnyű főleg nem egy császári ágyasnak, persze mindenki meghajolt, mert tudták, ő a császár felesége annak ellenére, hogy nem él az udvarban. Mindenki szerette a városban, nagylelkű volt, és segítő kész, sok ember életén segített.

Két hónap elteltével, amikor Konan pár darab pisztránggal állított haza Sakurára hányingert tört. Nem tudták mi baja, megpaskolták a hátát, hátha jobban lesz.

-          Úrnőm, nem lehet, nem lehet, hogy esetleg várandós? – ugrándozott örömében Nami.

-          Miről beszélsz? Én terhes? – tette hasára a kezét, és akkor jött rá, hogy a vérzése is késik. – Te jó ég. – csodálkozott.

Izumi úgy szintén teherbe esett. Az orvos szerint ikreket várt. Mindenki megörült a hírnek, hogy két fiúnak ad, majd életet. De azzal nem számoltak, hogy ez nem megy olyan könnyen. A császárné különféle orvosokat hivatott, hogy megbizonyosodjon arról, fiúk lesznek e, vagy legalább akkor az egyik.

Volt, aki azt monda, lányok lesznek, más azt mondta fiúk, és akadt olyan is aki mindkettőre tippelt. Egy ilyet nem lehet csak úgy megállapítani a nyolcadik hétben, de Yang úrnő türelmetlen volt, minden félek éppen meg akarta tudni, hogy fii lesznek egy vagy sem.

Sasuke sokat gondolkodott, elővette azt a parancsot, amit még nagyapja bízott rá. Akkoriban azt mondta neki, hogy érezni fogja, mikor kell, majd kinyitnia. A császár azt gondolta, most van az a pillanat.

A levelet olvasva elcsodálkozott. Madara mindvégig tudta, hogy Hintomi akarja eltenni őt láb alól, csak nem volt rá bizonyítéka. Az akkoriban kiadott rendelete miszerint, Fugakut és Itachit meg kell büntetnie ebben a levélben visszavonta. Apját ártatlannak nyilvánította, és Itachinak engedélyt adott, a visszahozatására.

Sasuke még aznap lóra ült, hogy fivéréhez induljon.

Itachi tizenhárom éve bűnhődik olyanért, amit nem követett el. De nem bánta, rengeteg tapasztalatot szerzet, és megismerte, milyen közembernek lenni. Sok barátot szerzet, kitanult mesterségeket, gazdag nem volt, de legalább volt mit ennie.

Egy júliusi reggelen katonák vették körbe házát, nem tudta elképzelni mi történhetett, kirohant, és meglátta öccsét. Meghajolt.

-          Uram! – régen láttam.

-          Beszélhetnénk? – bátyja nem válaszolt, csak mutatta az utat. Odabent tisztaság uralkodott, Itachi hozott teát.

-          Sokat nőtt, amióta utoljára láttam. Megemberesedett. – ivott bele csészéjébe.

-          Te is sokat változtál, hogy megy a sorod?

-          Mindenem meg van. – mosolygott. – Hallottam a hírt, hogy anyánk meghalt. Mi történt vele?

-          Mérgezés. – suttogta.

-          Valóban? De kitette ilyet?

-          A feleségem. – válaszolt tömören.

-          Hm. – kínos csönd. – És van gyermeked? – látszódott rajta, hogy száműzött volt, az öregedés jeleit mutatta.

-          Van egy lányom, és nem régen vesztettem el a fiamat. – Itachi összeráncolta homlokát.

-          Sajnálom. Miért jöttél? – tért a lényegre.

-          Ezért. – nyújtott át egy levelet. Bátyja gyorsan elolvasta, majd kérdőn nézett öccsére. – Azért jöttem, hogy haza vigyelek.

Az udvarban senki nem tudta, hogy az uralkodó hova ment, pedig rengeteg dolga lett volna. Amikor visszatértek, senki nem tudta, hogy Uchiha Itachi az, aki a mellette lévő lovon ült.

A büntetőtörvényszék feje lett, ami azt jelentette, hogy harmadik miniszter, és ezen belül a császári udvar sarjaként első miniszteri rangot kapott.

-          Te meg kivagy? – kérdezte Fuschida, amikor a férfi belépett a Jogo-frakció termébe, hogy átnézzen pár papírt. Kajánul elmosolyodott.

-          Uchiha Itachi vagyok a büntető törvényszék feje, és a császári család sarja. – mindenki, mindenki nézett, mert nem értettek semmit.

-          Na tudod, kit etess a hülyeségeiddel! – állt fel.

-          A helyedben befognám a pofámat! Nem halottad mit mondtam! A nagyapám visszavonta halála előtt a parancsát, és te valamint a többi féreg egytől egyig bűnhődni fogtok vétketekért! – azzal ott hagyta őket.

A hír már az egész városban elterjed miszerint a volt császár egy rendeletében visszavonta egykori parancsát. Itachit mindenki szerette gyerekkorától kezdve, ismerte Hinatát is, főleg bátyja miatt, hiszen Nejivel tanult. Szorgalmas okos kislánynak bizonyult már akkoriban is. Halotta a híreket, hogy öccse megfosztotta rangjából, és nem látogatja. Úgy döntött megismeri, hátha többet megtud testvéréről, hiszen ő mindig zárkózott volt, és ezen a téren most sem változott.

-          Úrnő!- hajolt meg, majd leült.

-          Szóval te lennél császárunk tetvére. Sasuke szinte sosem mesélt rólad, akár hányszor fölhoztam a témát, mindig másra tért át. Örülök, hogy visszatértél. – nevetett.

-          Még én! – jegyezte meg – Halom az öcsém vaskézzel irányítja az országot. Gondoltam megtudok pár dolgot róla, ismered te is tudod, hogy nem szeret beszélgetni. – sóhajtott.

-          Igen, főleg az utóbbi időben változott meg rendesen. – csóválta meg a fejét.

-          Ezt, hogy érted? – emelte föl szemöldökét.

-          A lényeg az, hogy érzelmeket talált, egy fiatal szolgálólány iránt, és kiderült, hogy gyerekkori jó barátok, majd idehozatta a palotába de Mikoto-sama ellenezte ezt, Izumi meg pláne. Azután pedig teherbe esett, sokat bántották, megszülte a fiút, és kiderült, hogy valójában nem is szolgáló, ha nem a volt kínai császár leánya. Sasori a testvére itt dolgozott, de száműzték őt Nagasakiba, Sakurát pedig megfosztották rangjától, és a fővárosban él. – még Hinata sem nagyon értette, amit elmondott, annyira kusza az egész számára is.

-          Értelek. Ellátogatok ehhez a Sakurához is, érdekel, hogy milyen ez a lány. – tűnődött el.

-          Nagyon rendes. Neki köszönhetem azt, hogy életet adhattam a lányomnak. Ha ő nincs, biztosan meghalunk. – szomorkodott.

-          Akkor Sasuke nem látogatja többé?

-          Nem.  – bólintott. – nem rág kaptuk a hírt, hogy ismét várandós. Az a baj, hogy Izumi is, ráadásul ikreket vár. Sokat ártott Sakurának, és most, hogy császárné lett, kegyetlenebb, mint valaha.- jajgatott.

-          Halottam hírét miszerint te vagy anyám gyilkosa. – komolyodott el.

-          Hazugság! Én tiszteltem az úrnőt, sosem ártottam volna neki, és másnak sem! De bizonyítékra leltek a szobámba, bár fogalmam sincs, hogy kerülhetett oda. Sok mindent nem értek az a baj. – keseredett el.

-          Nejiről tudsz valamit?

-          Ő az országot járja folyamatosan, ritkán látom, túl ritkán.

-          Értem. NE aggódj, én ismerem a testvéredet, sőt az egész családodat. Hiszem, hogy semmi közöd sincsen anyám halála miatt. Nem tudom miért, de igazat adok neked, úgy hiszem, ártatlan vagy.

Itachiban össze-vissza kavarogtak a dolgok, nem tudta mit tegyen. De kíváncsi volt testvére úgy nevezett szerelmére is. Sok jót, és rosszat is halott róla. Még aznap elment hozzá, hogy beszélhessen vele.

Ahogy belépett az udvarra két nővel találkozott szembe.

-          Jó napot! Segíthetek valamiben? – hajolt meg Konan.

-          Igen, én Haruno Sakurát keresem. – bólintott.

-          Az úrnő a szobájában van, egy pillanat. – azzal eltűnt az egyik ajtó mögött. Itachi előkelő tiszti ruhában volt. A volt ágyas kilépett az ajtó mögül, és meghajoltak mind ketten.

-          Miben lehetek a segítségére? – nézett a férfira, egyből szemet szúrt neki Sasukéval közös vonásai.

-          Fontos dolgot szeretnék megbeszélni önnel, lehetőleg négy szem közt. – a Haruno meghajolt..

-          Hozatok nekünk teát! – parancsolta – Erre tessék. – mutatta az utat. Ahogy beléptek a szobába, leültek.

-          Már bizonyára rájött ki vagyok. Uchiha Itachi.

-          Igen, nagyon hasonlít az öccsére. – szemei fáradtságot tükröztek.

-          Kérdezni szeretnék pár dolgot. – tért a lényegre.

-          Csak tessék. – suttogta.

-          Voltam Hinatánál is, ott megtudtam pár dolgot önről, és bátyjáról. Annak idején, amikor még apja uralkodott sokat jártak át hozzánk, és Sasorit is ismerem, bár nem sokat találkoztunk. Kedves, és jószívű gyermeknek ismertem meg. Amikor Daichi velük jött az egyik alkalommal, furcsa megjegyzés tett nekem, miszerint ne éljem bele magamat annyira abba, hogy Sasorival barátok legyünk. Furcsa tekintettel méregette testvérét, és egyik alkalommal, amikor itt nálunk gyakoroltak harci technikákat, megvágta öccse karját. A véletlennek mondta, de én nem hiszem. Akkoriban volt, hogy Hitomi idekerült. Érdekes módon igazán jóba lettek, úgy viselkedtek, mint akik már ezer éve ismerik egymást. Úgy gondolom, hogy a két esetnek köze van egymáshoz.

-          Nem értem önt uram. Azt akarja nekem ezzel mondani, hogy Fugaku és a szüleim halála egybe függhet? – csodálkozott.

-          Igen. Úgy hiszem ez egy csúnya összeesküvés. Én nem fogom hagyni, hogy az a perszóna még egyszer bántani merészelje a családomat. Annak idején apámmal nyomoztunk, és megtudtunk, hogy titokban félre lépet, és ennek következtében született egy gyermeke.

-          De kilehet az a gyermek?

-          Nem tudom, de ha ezt tisztázni tudjuk, akkor végre Hitomi uralma megdőlhet, és fejét vehetjük. – mind a ketten biztosak voltak magukban, tudták, hogy nem hagyhatják, hogy Sasukét letaszítsák trónjáról.

Itachi megbeszélte Sakurával, és Hinatával is külön -külön, hogy nyomozni kezdenek ebben az ügyben. Hinata elmondta Itachinak sejtelmeit, hogy szerinte Izumi a keresett személy, ami azt jelentené, hogy Hitomira a halál vár.

Cho keresgélt a mosodában, és megtalálta a méreg nyomait Yang úrnő egyik udvarhölgye ruháján, ez már elég bizonyíték ahhoz, hogy ha minden rendben megy, idővel megvádolhassák őket, felségárulással. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés