Az emberek sok mindenről álmodnak. Hírnév, siker, gazdagság, boldog család stb. Én életemben nem vágytam ilyesfélére. Bár az igazat megvallva nagyon nehéz, ha az emberen keresztülnéznek és semmibe veszik. Mint például engem. Kicsi koromtól kezdve kigúnyoltak, és megaláztak.

Azt kérdezitek, hogy miért?

Nos, erre van egy nagyon egyszerű magyarázatom.

Négyéves korom óta anyukámmal élek, mert apám lelépett egy kurvával. Alkoholista révén elitta a család összes pénzét, így hatalmas adósságot zúdított a nyakunkba. Anyu rengeteget dolgozik azért, hogy kifizethesse a sok kölcsönt, ráadásul még engem is eltart.

Az iskolára nincsen pénzünk, így a gyermekvédelem és az állami támogatás teszi lehetővé, hogy az évi 2000 jen-es iskolai díjat ne nekünk kelljen kifizetni.

Ilyenkor szoktam hálát adni a jó Istennek, azért amim van. Bele szoktam gondolni, hogy másnak még ennie sincsen mit. Nekem hála a magasságosnak minden nap jut az asztalra legalább egy szelet vajas kenyér. Furcsán hangzik igaz? Sajnos ez van. Hetente egyszer, maximum kétszer eszünk főtt ételt, amikor anyu a munkahelyéről hazahozza.

Ápolónőként dolgozik az itteni korházban, és szerdán, valamint szombaton, a konyhán mindig marad ennivaló, és nekünk szokták adni. Persze vigyázni kell, mert ha elkapnak, végighúzzák mindenkin a botot.

Reggel, amikor belenéztem a tükörbe egy zöldkeretes szemüveges, sápadt, vékony testalkatú, hosszú rózsaszín hajú lány néz vissza rám. Néha már beteges, amikor belegondolok, én is lehetnék olyan, mint a többiek?

Hinata…

Ő a legeslegjobb barátnőm. Óvodás korunk óta ismerjük egymást. Persze az ő családi háttere és az enyém nagyon sokban különbözik. Az apja Országunk pénzügyi minisztere, és arra törekszik, hogy lánya előbb vagy utóbb a helyére léphessen, ezért is kell neki mindenfélét jól tanulnia. Barátnőmnek van egy féltestvére, Neji. Nos, ő abba a kategóriába tartozik, hogy -„Gazdag vagyok és enyém a világ!” – szerintem ezzel mindent elárultam. Persze ennek ellenére Tentennel, aki az én szintemen van, titokban kavarnak. Hinata apját egyáltalán nem zavarja az, hogy lánya velem barátkozik. Jó, nem is mondanám azt, hogy lelkesedik értem, de elfogad, hiszen Hinata az egyetlen gyermeke.

Nehezemre esett végignézni magamon. Női szemmel úgy vélekedek, akár egy éhenkórász, úgy festek. Borzalmas!

Kifésültem a gubancokat a hajamból, majd felöltöztem. Nem kellett megint a tükör elé állnom, hogy lássam miként is festhetek.

Ezeket a ruhákat még a nagymamám is hordta, amikor velem egyidős volt. Jó nem azt mondom, hogy szakadt vagy ilyesmi, de ah. Nagy rám, ki van nyúlva, kopott és nagyjából ennyi. De ez nem elég? A cipőmet legalább idén hatszor elvittem a cipészhez, hogy megcsinálja. Nem sok, 2 jenért dolgozik. Bár számomra még az is egy vagyon.

Fölkaptam a hátizsákom, ami nagyjából velem egyidős. Meg van foltozva, öreg és kopott, de nekem megfelel. Szebben szólva, nincs más választásom.

Még ki sem értem az utcára, már akkor tudtam, hogy nincsen nekem kedvem a mai naphoz. Az a rengeteg gúnyos és megvető tekintet… inkább itthon maradnék, a négy fal között is jobb, mint a Nara intézményben.

Végülis rávettem magam, bezártam az ajtót, nagy levegővétel és elindultam a poklok poklába.  A parkon keresztül sétáltam, mert erre midig olyan szép a táj, és én imádok a friss levegőn lenni. Sokan ilyenkor sétáltatják a kutyájukat. Az osztálytársaim többsége is minden reggel erre jön, vagy éppenséggel a vadonatúj kocsijukkal mutatkoznak, azzal a szöveggel – Látod, banyek! Neked ilyened nincsen, csöves! – majd nevetve továbbáll.

A kapu már tárva nyitva van, várva az okosabbnál okosabb, a hülyéknél is hülyébb tanulókat, na meg persze az oktatókat. Elgondolkodom, hogy vannak olyan diákok, akik szívesen tanulnának a és mindent megtesznek azért, hogy legyen belőlük valami az életben, mint például én is. És vannak az olyan tanulók, akik köpnek az egészre és inkább buliznának meg megdugnák a suli összes csaját. Ő is közéjük tartozik. Uchiha Sauske. A mögöttem lévő parkoló már dugig van menőbbnél menőbb járművekkel.

-          Hé, Haruno! Vidd arrébb azt a gilisztás testedet, nincs kedvünk elkapni tőled valami vírust! – meg sem kell fordulnom. Hangja bezengi az egész utcát. Tudtam én, hogy fölöslegesen keltem fel. Úgy csinálok, mint, aki nem hall, és nem is lát, elindulok be az épületbe.

-          Sakura! – integet a távolból Hina. Halványan elmosolyodok, majd feléje sétálok.

-          Szia. – köszönök. Még bele sem kezdtem a mondandómba, amikor megjelenik barátnőm testvére.

-          Nem hallottad, amit az előbb mondtam? – hangja tele van rosszindulattal. – Nem bánnám, ha elkerülnéd! – levendula szemei kíváncsian méregetnek. Legyintek, hogy fölösleges mondanom bármit is, ezzel érti, hogy csak a szokásos pofázás megy a bátyjától.

-          Jól... jól vagy? – kérdezett rá halkan. Megadóan bólintok.

-          Tegnap szólt az igazgató, hogy menjek be ma hozzá. Óra után eljössz velem? – ekkor valaki meglökött. Akár egy filmben, amikor minden lelassul, én is ezt éreztem. Fekete haja fel van zselézve. Farmer nadrág, fehér póló és a fekete bőr dzsekije és sport cipője nagyon menővé teszi őt. Megáll, majd sután felém bámul.

-          Büdös vagy. – semmitmondó tekintete nem árul el semmit.- Szervusz, Hinata! - A mondata után elfintorodik, majd lelép. Én pedig legszívesebben bőgve elszaladnék. Ismét egy remek nap!

-          Ne is foglalkozz vele, tudod milyen. – suttogja, majd megölel. Nagyot nyelek, majd mintha mi sem történt volna, elmosolyodok.

-          Á! Nem is érdekel, menjünk órára. Anko sensei nem örülne, ha késnénk. – nem mondott semmit, csak követett, mint egy hűséges kiskutya. Félénk és visszahúzódó természete van, mégis sokan szeretik. Bár olyan lehetnék, mint ő. Szemeimben felcsillant a reménysugár. De amilyen hírtelen feltűnt, olyan hamar távozott is, amikor megláttam, hogy Sasuke kisbandája rám mutogat és nevetnek. Mit sem törődve velük léptünk be a terembe, majd leültünk a leghátsó padba az ablak mellé. Már három éve itt nyomjuk a sódert, mert itt senki nem foglalkozik azzal legalább, hogy milyen vagyok. Vagyis az órákon nem. 

A sensei belépett a csöngetéssel egy időben a terembe és mindenki csendben elfoglalta a helyét. Az óra megkezdődött. Mondjuk azon meglepődtem, amikor lapot osztott ki mindenkinek.

-          Nos, mocskos kutyák! Fizika dolgozat! Mindenki írja lett mit tanult meg mára! Tízperc! – hát mit is mondhatnék? Nem zavar. Minden órára készülök. Kitűnő tanuló vagyok. Életemben nem volt négyesnél rosszabb jegyem, és ha rajtam múlik nem is lesz.

Az osztály tanulói össze-vissza sugdolóztak, hogy „Ti tudjátok? Mi is volt a múltkori anyag? Basszus pedig tegnap vettük!” Nos így jár az, aki még csak át sem nézi az órán feladott dolgokat. Bár ami azt illeti, alig vettünk valamit. Az önindukció, a mágneses mező energiája. Ez volt az óra címe.

Alig pár mondatott kellett leírni.

„ A tekercs áramának változásakor is változik a tekercs belsejében a mágneses fluxus, emiatt feszültség indukálódik a tekercsben. Ez az önindukció jelentése.

Nagysága: U egyenlő L szer delta l per delta t.

A tekercs mágneses mezőjének energiája.

A tekercs mágneses energiája tehát egyenesen arányos a tekercs induktivitásával és az áramerősség négyzetével.”

Ennyi volt az a hírhedt nagyon nehéz röpdolgozat. Bár kinek mi számít könnyűnek illetve nehéznek. Öt perc alatt befejeztem az egészet. Látszott is, hogy a sensei észrevette, mert elismerően bólintott. Ilyenkor mindig annyi önbizalom áramlott belém, mert mindig úgy véltem, én is vagyok valaki, de azután elszállt a lelkesedésem, a rózsaszín köd eltűnt és én ismét a szürke Haruno Sakurává váltam.

A dolgozat beszedésénél a sensei csípőre tette a kezét, amikor Sasuke és Naruto asztalánál állt.

-          Beszélnem kell az apáddal! Megint nem írtál semmit sem a lapra! Meg foglak buktatni! – olyan hevességgel vágta a fiú képébe szavait, hogy azt gondoltam megeszi élve.  

-          Felőlem. – vont vállat. Úgy tett, mint, akit nem is érdekli. Pedig már csak hét hét és vége van az idei évnek. Ez már a negyedik tantárgy, amiből bukásra áll. Ha nem javít esélytelen, hogy tovább jöjjön velünk a következő évben.

-          Idehallgass kölyök! Nem mondom el megint! Jövő héten dolgozatot irattatok veled az egész éves anyagból! Ha nem fog legalább kettesre sikeredni, a pótvizsgán sem engedlek át! Jöhet anyád-apád, a kutya, meg a szomszéd bácsi is! Az igazgatót is hozhatod, és akárhogyan fogják nekem verni a padot, évet fogsz ismételni! – Sasuke teljesen megbolondult én mondom. Szemeivel tanárnőnk szemeibe nézett és ismét vállat von.

-          Nem tud érdekelni. – éreztem, hogy valami, vagy valami fel fog tőrni, mint a vulkán. Ankonak a feje egyre vörösebb lett, ami ahhoz vezetett, hogy rávágott a padra és hát eltört, mint egy ceruza. Mindenki ijedten bámult a történtek miatt, kivéve Sasukét. Mintha mi sem történt volna, hátra dőlt a székben, és sóhajtott.

Óra után Hinatával arról beszélgettünk, hogy Sasuke egy lusta dög, akinek csak a szája nagy, Anko sensei pedig hamar fölkapja a vizet, és nem tesz jót az idegeinek.

-          Megvársz? – néztem barátnőm levendula szemeibe.

-          Persze. – halványan elmosolyodott. Kopogtam az igazgatói iroda ajtaján, majd amikor az ismerős hangot meghallottam, beléptem.

-          Asszonyom! – hajoltam meg.

-          Az iskola készít egy dokumentumfilmet a mai korszak bűnözéséről, illetve a fiatalok drogozása, szexuális erőszak, és az alkohol ügyében. – Tsunade egy hosszú szőke tincset füle mögé tűzte – Mint az iskolaújság főszerkesztőjének, interjút kell készítened Uchiha Fugakuval. Mint tudod, ő az ország hadi és katasztrófa minisztere. Már beszéltem vele és még ma várja az érkezésedet. – Már maga a név hallatán is lesokkoltam, nem, hogy még menjek is el hozzá. – Az irodájában fogad téged. Gondolom, nem kell mondanom, hogy hová menj. – bólintottam. – Péntekre várom az anyagot.

-          Rendben. – meghajoltam, majd távoztam. Barátnőm aggódva fürkészte az arcomat.

-          Minden rendben?

-          Semmirekellő Uchihák! – majd visszamentük órára.