Sakura
Szentül megvoltam róla győződve, hogy ő a titok nyitja, és minden gondok megoldója. Bár az a kis mókamester, Naruto is kulcsfontosságú személynek tűnt az osztályban. Ha őket valahogy magam mellé tudnám állítani, talán... de ne szaladjunk ennyire előre. Először is azt a lusta macskát kell valahogy maradásra bírnom. Azt gondoltam ki, hogy ha már úgy is itt lakik a szomszédban át megyek és első lépésként, megpróbálom megismerni őt közelebbről.
Mosolyogva, tekertem végig az erdő mellett, majd a házunkhoz érve, lassítottam és leszálltam a bicikliről. Kinyitottam a derékig érő kiskaput, betoltam rajta a kerékpárt, és a ház háta mögé gurítottam. Majd a kosarából kivettem táskám és előre poroszkáltam. Átszelve azt a három lépcsőfokot, már épp nyitottam volna ki az ajtót, amikor az szélsebesen kitárult.
Másnap reggel:
Karikás szemekkel álltam a tükör előtt, miközben komoran, leragasztott piros orromat néztem. Chiyo-baa tegnap úgy az arcomba vágta az ajtót, hogy fél órán keresztül ömlött belőle a vér, ééés utána még képes volt engem elküldeni bevásárolni. De nem egy post it méretű kis listával, áh dehogy. Az amit ő nyomott a kezembe, hosszában akkora volt, mint egy A2-es méretű rajzlap. Beadta nekem a " hű de nagyon fáj a hátam " sztorit, amire persze nem tudtam nemet mondani.
Végül olyan sokáig vásárolgattam, hogy már nem volt semmi energiám átmenni a szomszédba, így a zseniális ötletemet el kellett halasztanom. Bár meg kell mondjam, ilyen „pazar” kinézettel nem nagyon akartam zargatni õt.
Az órámra pillantottam és nagyot sóhajtva nyugtáztam magamban, hogy itt az ideje készülődnöm. Kedvenc ruhámat kaptam magamra, aminek alja a térdeimet súrolta. Maga ruha menta zöld színű volt, és apró fehér virág minták díszítették. A spagetti pántos ruhára rávettem egy hosszabb hófehér kardigánt, majd újból a tükör elé álltam. Nagyjából negyedórán keresztül próbáltam kezdeni valamit a hajammal, de rá kellett jönnöm, hogy a piros leragasztott orrhoz nem megy semmi. Így csak hagytam kiengedve az egészet.
Lent, hogy bosszút álljak a tegnapiért, jó hangosan, köszöntem Baa-channak, mivel biztos voltam benne, hogy még alszik. Felkaptam cipőmet és az autó kulcsát, majd kisiettem a házból. Már az ablakomból láttam, hogy esik az eső, így biciklimet leváltva, gyorsan a kocsihoz futottam és beültem. Ledobva táskám, beillesztettem a helyére a kulcsot elfordítottam és elindultam nagyi tragacsával a suli felé.
Hinata
Végig simítottam kockás rakott szoknyámon, majd oldalra fordultam és hátul is megnéztem magam a tükörben. Felcsatoltam sötétkék masnimat a nyakamba, majd lehajtottam rövid ujjú blúzom gallérját. Kész is!
Táskámat felkapva a földről, kiléptem szobámból majd visszahúztam ajtómat. Végig sétáltam a hosszú folyosón, majd bekopogtam húgomhoz.
- Hanabi, fent vagy? - kérdeztem.
- Mindjárt kész vagyok! - kiáltott ki. Mosolyogva bólintottam és tovább sétáltam egészen a konyháig, ott táskámat letéve, nyakamba akasztottam egy kötényt és neki láttam a főzésnek. Elkészítettem Hanabi ebédjét és a sajátomat. Mikor végeztem, felvettem cipőmet és az órámra pillantottam. Hanabi ekkor jelent meg a folyosó végén, szél sebesen.
- Na milyen a hajam? - kérdezte, mikor elém érve megpördült.
- Nagyon aranyos. - mondtam nevetve, majd lejjebb hajolva megigazítottam, félre csúszott masniját. Átadtam ebédjét, majd elindultunk az iskolába.
Csendben haladtam Hanabi és iskolatársa mögött. Gondolataimba merülve hallgattam, ahogy az esőcseppek szaporán hullottak halványlila ernyőmre. Szörnyen kínosan éreztem magam a tegnapi után. Szegény Sakura-sensei, látszott rajta mennyire rosszul esett neki, amit a többiek csináltak. Úgy tűnik nem sokat értem el a tegnapival. Talán...talán ha beszélnék Naruto-kunnal... Lemondóan sóhajtottam. Ez az, amire biztosan nem lennék képes felpillantva, közvetlen közelről Hanabi kíváncsi tekintetével találtam szembe magam, mire ijedtemben összerándultam.
- Baj van? - kérdezte.
- Nem, nincs semmi baj. - ráztam meg fejemet. Mire ő csak megvonta a vállát.
- Mi megyünk, majd otthon találkozunk. - mondta, és csak ekkor vettem csak észre, hogy már az iskola területén állunk. Mosolyogva intettem neki, aztán elindultam a régi épület felé.
Az előtérben letettem vizes esernyőmet és mentem tovább a termünkhöz. Egyedül csak lépteim hangja, törte meg a csendet. Szokás szerint én voltam az első, aki beért. Elhúztam a terem ajtaját, de még mielőtt beléptem volna megtorpantam. Kikerekedett szemekkel figyeltem, padján támaszkodó Naruto-kunt. Mire ő felém fordulva, olyan édes mosolyra húzta ajkait, hogy attól hasamban a pillangók rögtön szárnyalni kezdtek.
- Ohayo! - köszönt.
- O..oohayo, Naruto-kun. - nyögtem ki halkan, majd oda sétáltam padomhoz és gyorsan leültem helyemre. Nem mertem még csak megmozdulni sem, éreztem ahogy engem figyel, és ettől zavarom csak még inkább fokozódott. Kezemben lévő táskámat egyre jobban szorítottam magamhoz. Itt az alkalom, gyerünk Hinata, még egy ilyen lehetőséged nem lesz. Próbálj meg beszélni vele! Jó pár percig, győzködtem magamat gondolataimba, mire összeszedtem bátorságomat.
- Na..Naruto-kun..- szólítottam meg, felhúzott vállakkal, összeszorított szemekkel, lehajtott fejjel és természetesen egyre vörösödő arccal. Még csak meg sem mertem fordulni, de mikor nem kaptam választ hátra néztem és láttam, hogy alszik. Már épp szólaltam volna meg újra, mikor Kiba és Lee lépett be a terembe.
- Hé, Naruto! - kiáltották el magukat egyszerre. Mire én egy csalódottan újra előre fordultam. Ilyen az én formám.
Sakura
Mikor beléptem a tanáriba, mit sem törődtem a többiek visszafojtott kacajával, egyenest az igazgató irodája felé vettem az irányt.Volt egy tippem mi vidította föl őket ennyire.
Tegnap utoljára akkor találkoztam Tsunade-samaval, amikor át passzolt Gai-senseinek, utána pedig már sehogy nem tudtam elcsípni. Pedig, miután nyakamba zúdította a biológia tanár, egyben a 4/F osztályfőnöki szerepét, lett volna hozzá egy két keresetlen szavam. De ma nem hagyom magam. Bekopogtattam ajtaján, majd válaszra se várva beléptem.
- Remélem nem azért jött, hogy beadja a felmondó levelét. - szólalt meg unottan Tsunade-sama, miközben gépébe írogatott valamit. Mikor leültem az asztala előtti székbe felpillantott. - Magával meg mi történt? - vonta fel szemöldökét
- A nagymamám újabb merénylete ellenem, semmi különös. -legyintettem, majd komolyan szemeibe néztem. - Nem egyezhetnénk meg abban, hogy csak az iskola orvosa legyek? Természetesen maradnék a 4/F osztályfőnöke, de a másikat nem szívesen vállalnám. Szeretem mindenben a maximumot nyújtani, de ebben nem menne. - magyaráztam.
- De a tananyag fele nem az emberi test működéséről szól, meg hasonlókról? - tudakolta. Amire válaszom egy "ez most komoly?" arckifejezés volt. - Oké, jól van megegyezhetünk..- sóhajtott fel lemondóan, mire arcom felragyogott - ..ha - (mosoly off).
- Ha mi?
- Ha eléri, hogy a 4/F-ből, egyetlen tanuló se lógjon többet. - mondta, miközben összekulcsolta kezeit asztalán.
- Pont ez volt a tervem nekem is. - válaszoltam.
- Remek. Akkor ezt megbeszéltük. Ha ezt elintézi akkor vegye úgy, hogy legközelebb már ön uralja a gyengélkedőt. - mondta, miközben felállt székéről és elkezdett az ajtó felé húzni, de még mielőtt kilökött volna rajta, maga felé fordított.
- Gondolom már észre vette, hogy az osztálya idősebb, mint az átlag negyedikes évfolyam. - Bólintottam. - Ez azért van, mert a bukott diákok automatikusan az F jelzésű osztályba kerülnek. Így lettek ők egyberakva. Már harmadikban úgy nézett ki az osztály, mint most azóta nem jött hozzájuk új ember. Mióta együtt vannak kezdték el a lógást és a lázadozást, azóta ez csak rosszabbodott. De sokszor előfordultak, verekedések is. Bár már rég nem rázták gatyába egymást, azért gondoltam szólok, nem árt ha tud az ilyen dolgokról. - elmélkedett. - Na további szép napot. - lökött ki, majd rám vágta az ajtót. Deja vu.
"Nem árt ha tudom"... kösz. Asztalomhoz sétálva leültem székemre és beüzemeltem a gépet. Támadt egy remek ötletem.
Két óra múlva határozott léptekkel vonultam végig a régi épület folyosóján. Elhúzva a terem ajtaját, köszöntöttem őket, majd a tanári asztalra dobtam a kezemben lévő papír köteget. Felpillantva, az első amit észre vettem, hogy még mindenki itt volt. Eddig jó. A második, hogy várnak, várják a reakciómat a tegnapi csínytevésük után. A harmadik, hogy összepréselt ajkakkal figyelik orromat. A negyedik, hogy az osztály még mindig össze-vissza helyezkedett el a teremben padjaikkal együtt, ami már nem kicsit kezdett zavarni, szerettem a rendezett dolgokat és ez határozottan nem volt az. (Később biztosan bevezetem azt, hogy rendezettek legyenek a padsorok.)
- Hoztam pár papírt. - markoltam fel újra a köteget, majd körbe járva az osztályban mindenkinek adtam egyet. - Mivel jobban meg akarlak ismerni benneteket, szeretném ha kitöltenétek ezt nekem. Témája a "jövőbeli álmotok". - Láttam, ahogy meglepetten vizslatnak engem a lógósok. Gondolom arra számítottak, hogy kiakadok. De azzal nem sok mindent oldanék meg, ha elkezdenék velük ordibálni, amúgy sem vagyok az a fajta. Jó viszonyt akarok kialakítani velük, sőt ha mondhatom így akkor a barátjuk szeretnék lenni. És ami a közöttünk lévő kor különbséget illeti, ez nem is lenne olyan nehéz.
- Sakura-sensei. - tette fel kezét, Naruto.
- Azért néz ki így az orrom, mert tegnap rám nyitották az ajtót. - válaszoltam a fel nem tett kérdésére, mire halk kuncogás törte meg az osztály csendjét.
Nem tudom mire számítottam, hogy majd őszinték lesznek? Ezt nem gondoltam végig.. A lapokon szereplő válaszok csupa huncutságokból álltak, nem írtak rá semmi, olyat amin el tudtam volna indulni. Csak egyetlen tanuló válaszolt rá őszintén és az is Hinata volt. Még Tenten is elviccelte. Sóhajtva borultam rá asztalomra. Más hogy kell kiderítenem róluk dolgokat. Holnap végig kérdezgetem, majd a tanárokat, hát ha tudnak nekem segíteni. Az biztos, hogy nem könnyítik meg az ember dolgát.
Otthon miután megfőztem a vacsorát, az órára pillantottam. Még nem volt hét se. Szuper. Gyorsan levettem magamról a kötényt, és leraktam az egyik szék háttámlájára. Szóltam Baa-channak, hogy mindjárt jövök, majd leakasztottam a fogasról kardigánomat és gyorsan átrohantam a szomszédba. A mi házunkhoz képest, az egy palota volt. Egy gyönyörű családi ház.. de volt benne valami sivárság, olyan furcsa érzés fogott el vele kapcsolatban.
Megrázva fejemet folytattam utamat az ajtó felé. Nem kellene ilyen hülyeségeken gondolkoznom, amikor fontos feladatom van. Mikor felértem a teraszra bekopogtam. Nem kellett sokat várnom és már nyílt is az ajtó. Sasuke nem volt meglepődve, mintha számított volna arra, hogy jövök. Hát ez fura. Lazán, karba tett kézzel neki dőlt az ajtófélfának miközben engem nézett. Abszolút nem feszélyezte jelenlétem, sőt mintha még el is engedte volna magát. Ezzel szemben én igazán zavarban voltam. Főleg, hogy az a huncut fény is ott csillogott szemeiben, amikor az orromra siklott tekintete.
Már jó pár perce állhattunk csendben egymással szemben, de még mindig nem szóltam semmit. Össze kellett szedjem magam. Határozottan belenéztem a sötét íriszekbe, majd belevágtam a közepébe.
- Sasuke-kun, kérlek szépen segíts nekem! - ajkai félmosolyra húzódtak, amitől nekem akkor át dobbant a szívem, hogy már attól féltem ő is meghallja. De miért hallaná meg? És miért lenne baj, ha meghallaná? Ajjaj, mostanában elég idétlenül viselkedem.
- És mit adsz cserébe? - kérdezte, mire megrökönyödve néztem fel rá.
- He? - csúszott ki számon.
- Mit kapok azért, ha segíteni fogok, neked? - kérdezte újra. Döbbenten néztem, magam elé. Még is mit adhatnék én neki?
|
Hali :D Hi hi hi (gonosz mosoly) majd meglátjátok! :P
Nagyon örülök, hogy tetszik nektek a sztorim és írtok nekem. Ilyenkor mindig csak még jobban fellelkesítetek és minél hamarabb tovább akarom folytatni a történetet. Szinte már, én is veletek együtt izgulok!! :D Ígérem nem váratlak meg benneteket.
Puszi :D