Sóhajtva felálltam az asztaltól, majd felballagtam az én mini lakosztályomba, ami egy apró fürdőszobából és egy szintén nem túl nagy méretű hálószobából állt.

De nekem teljes mértékben megfelelt, mivel a nagyim pont úgy rendeztette be nekem, hogy az kényelmes legyen. Kifinomult ízlésére jellemző módon. A fal halványszürkés árnyalatú volt, a fából készült bútorok, beleértve az ágyamat és a hatalmas tükrömet is hófehérek voltak. A padlót pedig barna parketta fedte le. A többit részét már rám hagyta és a fantáziámra. Így tettem fel képeket, amikhez vettem fehér képkereteket, vásároltam pár fehér és rózsaszín párnát és új ágyneműket, na meg egy hófehér pihe puha szőnyeget.

Míg nyugdíjba nem vonult, híres lakberendező volt országszerte. Járt városról városra rengeteget mesélt nekem mindig, amikor kicsi voltam. Hogy hol járt miket látott, meg hasonlók, mikor úgy egy öt évvel ezelőtt ideköltözött, erről a helyről is mesélt és ahogy leírta, rögtön beleszerettem.

Pár évvel később, avagy most úgy döntöttem, hogy ide költözöm hozzá és így legalább segíteni is tudok neki a ház körül, nincs egyedül és megtudom akadályozni, hogy öntudatlanul is de megölje a rózsáit.

Pár nappal később:

Egyik percben a fürdőből, rohantam ki fél pucéran fogkefével a számban, míg egy másik percben a szobámból ugrálva rángattam magamra egy nadrágot. Gyorsan felfogtam hajamat egy laza kontyba, már nem volt arra se időm, hogy megfésülködjek. Felkaptam a táskám pár könyvet meg egy füzetet és futottam le a lépcsőn. Belebújtam kedvenc fehér topánkámba, közben hallottam ahogy a nagyim kijön a szobájából.

- Mi ez a nagy rohanás Sakura? Még a holtak is felébrednek, ilyen nagy hangzavarra. - jegyezte meg epésen.

- Bocs, Chiyo-baa de most nem érek rá. Jelenleg késésben vagyok és nem tudom, hogy fogok beérni. - hadartam el, miközben kerestem a kulcsomat a táskámban. Mikor megtaláltam gyorsan kitártam az ajtót és lefutottam a lépcsőn.

- Vidd el a kocsimat. - ajánlotta fel, de én csak megráztam a fejem.

- Ha már le takarítottam a járgányt és ki is festettem ne, hogy már ne azzal mennyek! - mondtam izgatottan és a ház háta mögé vettem az irányt. Szinte hallottam, ahogy Baa-chan forgatja a szemeit.

Széles mosoly terült el az arcomon, amikor megpillantottam nagyi régi biciklijét. Ami tényleg régi még az ő idejéből való...hú ha ezt most hallaná tutira fejbe kólintana. Számomra ez egy hatalmas kincs, már nagyon régóta fenem rá a fogam. És most végre az enyém.

Megfogtam a bekanyarított kormányt és elkezdtem magam mellett tolni, a halvány rózsaszínre mázolt csodát.

- El sem hiszem, hogy ezt tetted vele. - szólalt meg nagyi duzzogva. Majdnem elnevettem magam de sikerült megállni.

- Nekem tetszik szerintem szép színe van. - vigyorogtam rá, mire elnevette magát, majd intett és bezárta az ajtót. Lepillantottam az órámra és sápadtan nyugtáztam magamban, hogy lehet már az első napon kirúgnak, mivel az órám 8:42-őt mutatott. Tehát volt kerek tizennyolc percem, hogy bevonszoljam formás fenekemet az iskolába. Remek. Felültem a biciklire, egyik talpam rácsaptam a pedálra és elkezdtem tekerni, ahogy csak tudtam.

21 perc 12 másodperc múlva:

Nagyjából úgy nézhettem ki, mint aki épp most menekült meg egy tornádó elöl. De nem foglalkoztam vele, már három perce elkezdődött a tornateremben a gyülekező és én még mindig

nem voltam ott. Gyorsan betettem a biciklim a többi közé és lakatot tettem rá, majd futásnak indultam, egészen pontosan a tornaterem felé, ami jó 5 perces futás volt. Még is mekkora ez az iskola? Nagyi telke belefér kb úgy...64 szer?! Mikor már majdnem odaértem, oldalról megpillantottam valakit, ahogy egy padon fekszik. Megtorpantam. Néhány másodpercig őrlődtem, majd inkább vissza lépegettem és az illető felé fordultam. Még csak észre sem vett. Egyik karjával szemeit takarta, míg a másikat hasán pihentette. Megindultam felé és csak akkor álltam meg, mikor szorosan a padja elé értem. Tüzetesen végigmértem a fiút, egyenruha volt rajta egy kockás nadrág, begombolt kardigán alatta pedig egy ing nyakkendővel. Holló fekete haja, lágyan ringatózott a szélben. Észre sem vette, hogy az ég kezdett beborulni és azt sem, hogy az a hülye megnyitó már elkezdődött ő meg még itt henyél, mint egy lusta macska.

- Hé. - szóltam neki, és megböktem az oldalát, mire ő egyből felpattant és kikerekedett szemekkel nézett rám. A hirtelen mozdulat miatt ijedtemben, hátrahőköltem, majd mikor felismertem benne a szomszéd srácot (mint, azt nagyitól megtudtam) a döbbenettől megszólalni se bírtam. De én azt hittem, hogy ő...

- Még nem kaptad meg az egyenruhád? - kérdezte, de hangjában nem volt semmi jele érdeklődésnek vagy egyéb más érzelemnek. Teljes mértékben semleges volt a hangja.

- Tessék? -

- Mind egy gyere mert Tsunade irtó dühös lesz, ha megtudja, hogy egy új diák késik.

- Diák?! - kérdésem újfent elengedte füle mellett, csak megfogta a karom és húzott maga után. Érintése nem fájt, nem durván vonszolt maga után csak óvatosan húzott magával. Amit nem értettem az a hasamban lévő furcsa érzés volt ez, miatt... vagy Chiyo-baachan sütijei romlottak voltak és most az háborog a gyomromban..

Már távolról hallottam, ahogy a beszédét mondja az igazgató. A fiú halkan kinyitotta az ajtót, amit szerencsére senki nem vett észre és óvatosan beoldalogtunk a terembe. Ám a hadművelet a felénél abba maradt mert Tsunade-sama kiszúrt engem és ezt rögtön közölte is a jelenlévőkkel.

- Áh, Miss Haruno. Igazán örülök, hogy ideért. Kérem jöjjön fel a színpadra. - szólt idegtépően mézes-mázos hangon az igazgató, szinte biztos voltam benne, hogy ez számomra semmi jót nem jelent. Gyors léptekkel végig szeltem a tornateremet, közben persze minden diák engem figyelt, majd fellépdeltem a színpadra és odaálltam mellé. - Nos most, hogy mind itt vagyunk végre bemutathatom az új tanárt, Haruno Sakurát. Mától kezdve ő tanít biológiát és ő lesz a 4/F osztályfőnöke. - majdnem kiesett a szemem olyan döbbenten néztem az igazgatót. Először is én iskolaorvosnak lettem leszerződtetve még pár héttel ezelőtt, másodszor igaz, hogy konyítok a biológiához de nem biztos, hogy olyan szinten, mint egy tanár. Harmadszor OSZTÁLYFŐNÖK? - Miss Haruno szinte majdnem egy idős veletek, biztos vagyok benne, hogy vele jól kifogtok majd jönni. - ez nem egy ígéretes jövőbeli optimista beszéd volt. Nem. Ez úgy hangzott, mint egy halálosan komoly fenyegetés, melyet az én „drága osztályom” felé intézett. Rossz előérzetem volt nagyon, nagyon, nagyon rossz előérzetem..

Fél órával később:

- Sakura.. szólíthatom Sakurának, ugye? - kérdezte az igazgató nő bizalmasan.

- Igen. - ez kezd ijesztő lenni.

- Elnézést, amiért csak így bejelentettük mindenki előtt a beleegyezése nélkül de értse meg ez vészhelyzet volt. Maga az egyetlen reményünk.

- Remény? Mármint mire?

- Nézze tudom, hogy eddig még nem foglalkozott középiskolásokkal de ők már szinte a maga korosztálya, egy elit osztály akik rászorulnak a maga szelídségére és kitartására. - tért ki a válasz elől. Nagyot sóhajtottam és próbáltam rendezni magamban a dolgokat, eddig sikertelenül.

Mi történt az előző osztályfőnökkel? - kérdeztem végül. Tsunade-samán látszódott, hogy most igazán a lényegre tapintottam, hoppá kényes téma. Vonakodott előhozni a válasszal, nem is kicsit. - Ez egy igazán, hosszú történet, amit egy alkalmasabb időpontban szívesen elmesélek, most azonban ideje megismerkednie az osztályával. - pattant fel hirtelen és kitessékelt az irodájából. - Gai majd körbevezeti. - intett egy bilifrizurás fazonnak, aki szinte egyből odaröppent mellém. Mögöttem az ajtó közben bevágódott, én meg ott álltam értetlenül, zavartan, válaszok nélkül, még is mi a franc folyik itt?

Már vagy egy jó tíz perce elhagytuk az iskola bejáratát, Gai-sensei mindent megmutatott hol van. Mikor elhagytuk az iskolát és egy régi lepukkant épület felé kezdtünk sétálni, bevallom kissé megijedtem. De aztán meghallottam bent a gyerekek hangját és megnyugodtam..ácsi! Miért nyugodtam meg? Miközben egy az iskolától távol lévő romos épület felé haladunk, ahol csak az én osztályom van, gondolom. Ez kezd egyre bizarrabb lenni.

Az épületbe lépve egyre élénkebbé, kivehetőbbé váltak a hangok.

- Maga tudja mi lett az előző osztályfőnökkel? - kérdeztem.

- Ezt inkább tőlük kérdezze majd meg. - javasolta kollégám. Mikor arra a folyosóra értünk, ahonnan a zajok szűrődtek Gai-sensei lassítani kezdett majd végül megállt. - Részvétem..vagyis sok sikert az osztályához. - mondta majd olyan gyorsan elszelelt, hogy csak a port láttam utána. Hát az biztos, hogy nem egészen így képzeltem el ezt a napot.

Elővettem táskámból a tükröm, gyorsan megigazítottam a ruhám, újaimmal megpróbáltam kifésülni hajamat, majd újra felfogtam és egy hatalmas sóhajtás kíséretében a folyosó vége felé vettem az irányt.