- *„Szerelmem hajtott szüntelen feléd:
Ő volt a látnok, én csak puszta szem” – suttogta halkan Sasuke.

- „Én nem vagyok hajós, de bárha volnál
Nagy messze, mint habszegte, vad sziget:
Tengerre szállnék ilyen áruért” – folytatta egy lágyan csilingelő hang az idézetet, mire Sasuke arcára kiült a meglepetés.

- Sakura! – kiáltott fel örömtelin, mire a szobában alvó két személy szemhéja kipattant.

- Nem is tudtam, hogy ennyire szereted a Shakespeare drámákat – vigyorodott el a lány. Mire csak egy ölelés volt a válasz.

- Él – sóhajtotta megkönnyebbülten Hinata.

- Miért ne élnék? – kérdezte meglepetten Sakura.

- Túl jól értesz a dolgodhoz! – sóhajtotta az Uchiha, majd a további kérdések áradatát megakadályozva apró csókkal terelte el a smaragdszemű gondolatait. A lány meglepetten viszonozta a mohó, könyörgő és akaratos csókot. Hosszúra nyúlt kettejük csatája, mindketten érezték a hiányt, amit az elmúlt nap okozott. A két szobában tartózkodó személy halkan kuncogott, mire a rózsaszín hajzuhatag tulajdonosa eltolta magától a fiút.

- Szóval, miről maradtam le? És mennyi időre sikerült kiütnie Itachinak? – tette fel szép sorban a kérdéseit, bár lehet kronológiailag fordítva jobban passzolna.

- Hát jó… - sóhajtott fel Naruto. – Röviden, tömören, neked is annyi bőven elég, mint amennyit én tudok. Szóval, tegnap megmérgezted magad, átizgultuk az egész éjszakát, mert nem volt biztos, hogy Tsunade nagyi a jó ellenszert adta be neked… Asszem ez a legfontosabb – vakarta meg tarkóját, majd a másik két éjszakai bagolyra pillantott.

- Az lemaradt – tette hozzá Sasuke -, hogy: Soha többé ne csinálj olyan két ellenszert, aminek csak egy-egy alkotója különbözik! Illetve azok keveredése elég heves reakcióval jár! 

- De hát volt nálam ellenszer! – rázta meg a fejét Sakura, majd a zsebeiben kezdett motoszkálni. Pár röpke pillanat után kezébe került a fiola, ami a már elhíresült átlátszó löttyel volt tele. – Mindig kettőt tartok magamnál, egyet meg itthon hagyok.

- Nála volt!? – sipítozott Naruto. – Mind végig nála volt! Mi meg feltúrtuk az egész szobáját, Tsunade egy csepp lötyit elemezett, a végén pedig a szerencsére bíztuk az életét! Erre tessék! Nagy lazán a bal zsebéből előveszi azt, amit mi megtaláltunk… azzal a kivétellel, hogy az egyik anyagot nem azonosítottuk… Az eszem megáll!

- Jó lesz! – lépett be Tsunade a szobába. – Hogy érzed magad? – fordult a rózsaszín hajúhoz, akinek eddig falfehér arcán halvány rózsaszín foltok jelentek meg.

- Remekül! – hangzott a válasz, amit egy hatalmas vigyorral koronázott meg. – Sajnálom, hogy ekkora bonyodalmat okoztam – kezdett el egy hajtincsével játszani, miközben a paplant kezdte mustrálni.

- Te kis csacsi! – érezte meg maga körül Tsunade karjait. – Soha nem voltam még ennyire büszke rád! – szorította magához, amit a lány meglepett arckifejezéssel tűrt, majd óvatosan visszaölelt.

- Köszönöm! – suttogta, majd az idilli pillanat véget ért, mintha meg sem történt volna.

Az aznap utána gyorsan elillant. A három virrasztó úgy átaludta a délelőttöt, mintha csak éjszaka lenne. Sasukét külön kimerítette a sharingan, a túlzott idegesség, no meg az Itachival vívott csata. Sakura mosolyogva figyelte órákon keresztül a békés arcot, miközben összegezte magában az eddig történteket. Alig van a Konohában egy fél éve, máris sok minden megváltozott. Sikeresen megtalálta a kémet, az érzelmei átvették az irányítást az esze felett. Többször is halál közeli élményen ment keresztül, szerencséjére mindet élve megúszta. Életét a mellette fekvőnek köszönheti, de miatta is sérült meg. Igazán ellentmondó személyiség.

- Mi olyan érdekes? – szakította félbe gondolatait az ámulat tárgya.

- Semmi – rázta meg fejét Sakura, de reagálni sem volt ideje, mivel Sasuke két kezével magához rántotta a lányt, így már egymás mellett (a lány félig a fiún) feküdtek. – Végre vége! – sóhajtotta a smaragd szemű pár perc néma csend után. Sasuke ujjai lágyan a lány arcán köröztek.

- Igen – válaszolta nemes egyszerűséggel. – Minden úgy folytatódik, mintha ez a pár hónap meg sem történt volna…

- Minden? – könyökölt fel riadtan Sakura. Hangja rémülten harsant a nyugodt légkörben. A fiú meglepetten vonta fel szépen ívelt szemöldökét, miközben ajkain mosoly játszott.

- Csak majdnem minden! – rántotta vissza maga mellé a lányt.


5. évvel később

- Haladj már! El fogunk késni! – kiáltott be a nő a fürdőbe, miközben egyik kezével a magas sarkúját próbálta a lábára erőltetni, míg másik kezével egy fülbevalót próbált bekapcsolni.

- Jól van… De ez a vacak nem akar úgy állni, ahogy szeretném – jött a hang a fürdőből, majd a férfi egy megtépázott nyakkendővel lépett elő.

- Igazán megtanulhattad volna ennyi idő után – sóhajtott a nő, majd precíz mozdulatokkal sikeresen megcsomózta az anyagot, és az ing gallérja alá igazította.

- Jól áll – tekintett végig fekete íriszeivel az Uchiha a vörös koktélruhán. 

- Hm… Te sem panaszkodhatsz! Mint egy igazi üzletember – bökött Sakura a frissen vasalt ingre és a sikeresen megkötött nyakkendőre.

- Indulhatunk? – kérdezte meg Sasuke, miközben a kulcsot kereste a sok kacat között az asztalon.

- Csak becsukom az ablakokat, nem akarom hogy kihűljön a ház! Eléggé kiszelőzött már… – Azzal a Haruno végigrohant a lakáson, közben bezárta az eddig nyitott ablakokat.

Sakura lassan haladt végig a szobákon miközben tekintete végigsiklott a bútorokon. Hatalmas házuk volt, amit a lány két éve nagy örömmel rendezett be. Kedvenc szobája a nappali volt. Talán a hatalmas üvegfal volt az oka, ami remek kilátást adott a kisebb udvarra, vagy esetleg a hatalmas barna kanapé és a hozzá passzoló fotelok. Valószínűleg azért imádta, mert egy fáradt nap után jóleső volt a belehuppanás. A puha fotel lágyan szippantotta magába, szinte egybeolvadt az anyaggal. Fáradt reggeleken a kávé iszogatás és a még öt perc helyszíne gyakran a nappali ezen részére esett. 

- Az órádat felvetted? – kiáltott ki a lány a hálóból, miközben ő a saját karkötőjével babrált.

- Nem, kihoznád? – lépett Sasuke a szoba irányába. A rózsaszín hajú csak megrázta a fejét, majd felkapta az említett tárgyat. 

- Tessék! – azzal kezébe nyomta az órát, amit minden Konohás rendezvényen kötelező jelleggel viselnie kellett Sasukénak. Miért? Nagyon egyszerű. Az iskolában végzett tanulók utolsó napjukon kapnak egy kisebb tárgyat például gyűrű, karkötő, nyaklánc stb. ami megmutatja a beavatottaknak, hogy ő a Konohai kémek tagja. Ezen tárgyak mindegyikén egy apró Konoha szimbólum volt elrejtve, ami nem volt túl feltűnő, de a beavatottak jól tudták, hogy mit is jelent. Ha pontosan akarnánk megfogalmazni egyfajta szimbólum volt, amit a gimnáziumban végzők tudhattak magukénak. Ez persze bizonyos elkötelezettségeket is. Ilyen volt többek között a kötelező küldetések. Erről persze a legtöbb ember nem tudott. Így Sakura jó hírű orvosként volt ismert, míg Sasuke menő ügyvédként.

A két fiatal izgatottan állt meg az ajtóban, miközben körülöttük minden hófehérségbe burkolózott. A nap szikrázó sugarai a hófehér havon visszatükröződtek, így a környék olyan volt, mintha több millió apró gyémántot szórtak volna a hófehér lepel közé. Sasuke lágyan átkarolta a lány derekát, miközben másik kezével megnyomta a csengőt. A smaragd szemű egy tálcát tartott, miközben ajkára mosoly kúszott.

- Srácok! – nyitott ajtót Naruto, arcát rögtön egy hatalmas mosoly terítette be. – Jó, hogy jöttetek, Hinata már azon aggódott, hogy hol lehettek.

- Mindenki itt van? – kérdezte Sakura, miközben a Naruto mögött álló Hinata kezébe adta a tálcát.

- Még nem – mosolyodott el a lány. – Gyertek beljebb! – utasította őket, amit persze azonnal teljesítettek. Ahogy beléptek a nappaliba, ahol a volt osztály szinte minden tagja fellelhető volt hangos köszönés áradat zúdult rájuk. Ott volt Temari és Shikamaru, akik azóta is együtt vannak. Gaara és Ino akik több mélypontot megéltek, de végül is nem bírtak a másik nélkül élni. Rajtuk kívül ott volt Tenten, Lee, Kankuro. Neji nem sokkal a páros után érkezett. Már mindenki javában beszélgetett az eltelt évről, mikor megérkezett az utolsó három fiú is. 

- Na, végre srácok! – üdvözölte őket Naruto.

- Sorry, Naruto! Én próbáltam sietetni Choujit, de nem jártam sok sikerrel – kezdett viccelődni a Nara fiú.

- Jaj, Shikamaru, olyan gonosz vagy! – bokszolt játékosan a vállába a „sértett”. A harmadik srác ezzel szemben csak csöndesen ácsorgott és hallgatta a kialakult vitát. Naruto beterelte a frissen érkezetteket, miközben ketten már-már teljesen máson vitázott, míg Shino, mint már említettem csendben figyelt. A zajosabb érkezés után ismét nyugodt zsongás telepedett az összegyűltekre.

Hinata Shinoék érkezése után nem sokkal tálalta az ebédet, amit mindenki jóízűen fogyasztott. A társalgás egy pillanatra sem hagyott alább, az evés alatt végig megmaradt és előjött újabb és újabb téma. 


- Sasuke! – somfordált a szőke legjobb barátja mellé. – Megkérdezted már? – vigyorgott, mint aki bennfentes titok tulajdonában van. 

- Majd ma este… - válaszolt halkan az Uchiha. – Tudod, karácsonyi időzítés meg minden… - mosolyodott el.

- Ja, a csajok oda vannak a romantikáért – bólogatott Naruto. – Gyertyafény, halk zene, miegymás… 

- Miről sutyorogtok? - lehelt apró csókot Hinata kedvese ajkára, mire az elpirult.

- Csak Naruto, épp arról kérdezett, hogy hogy állok a legfrissebb ügyemmel – válaszolt rögtön Sasuke.

- Milyen ügy? – faggatózott Hinata, de ez a fiút nem rendítette meg. 

- A gyilkosságos eset… én vagyok a rohadék ügyvédje, pedig személyesen is tudom, hogy ő volt a gyilkos… Patt helyzet – vonta meg a vállát, mire a lány meglepett arcot vágott, de nem faggatózott tovább, inkább másról kezdtek beszélni. 


- Máris mentek? – döbbent le Naruto, mikor Sakura, Sasuke, Ino és Gaara is egyszerre kezdett búcsúzkodni.

- Máris? – nevetett fel Ino. – Már fél hét van! Egészen dél óta itt vagyunk, lassan ideje hazamennünk nem gondolod?

- Nem – vágta rá azonnal a szőke, mire mindenki felnevetett. – Na, jó, kivételesen mehettek! 

- Köszönjük az engedélyt – vigyorgott Sakura.

- Aztán vigyázzatok magatokra! – lépett közelebb Hinata is, majd megölelte két barátnőjét. Eközben Naruto cinkos mosollyal még odasúgta Sasukénak, hogy aztán mindent bele, majd a fiatalok kiléptek a hűvös éjszakába. 

- Vezessek? – kérdezte a rózsaszín hajú, miközben szorosabbra húzta magán a kabátot.

- Nem ittam – válaszolt a fiú, majd kitárta barátnője előtt az anyósülés felöli ajtót.

- Milyen lovagias vagy! – nevetett fel csilingelő hangon Sakura.

- Hisz ismersz! – húzta féloldalas mosolyra ajkait a srác, majd gyorsan bepattant a volánhoz. A sötét utcákon gyorsan száguldottak, a fák csak úgy suhantak az ablak mellett. Jóval a megengedett sebesség fölött haladtak, de egyikőjüket sem zavarta. Sőt sokkal inkább élvezték a sebességet, hisz az életükhöz is hozzátartozott a rohanás, amihez nagyfokú precizitás párosult.

- Hihetetlen – szólalt meg a lány, mikor leparkoltak a házuk előtt. – Már két éve élünk együtt a saját házunkban. Előtte együtt laktunk egy albérletben – mélázott el a lány. – Ha valaki ezt mondja nekem első találkozásunkkor, tutira jót röhögtem volna.

- Szerinted én nem? – kérdezte a fiú, miközben leállította a motort és kinyitotta az ajtót. Sakura követte a mozdulatait, így a válasza az ajtóban hangzott el.

- Igaz, de ez akkor is milyen groteszk. Mi ketten, akik ellenségek voltak… Pont öt éve volt… Emlékszel? 

- Hogy felejthetném el? – válaszolt a fiú halkan, hangjában fortyogott az indulat. – Túl meggondolatlan voltál… Majdnem a szemem előtt végeztek ki…

- De nem történt meg – válaszolt könnyedén a rózsaszín hajú. Elgondolkodva lépett be az ajtón, majd ledobta a kabátját és kilépett magas sarkújából. –Tudod, mit nem tudok? 

- Ez költői kérdés? – érdeklődött illedelmesen Sasuke.

- Nem… - válaszolt morcosan a lány. – Azt nem tudom, hogy akkor miért nem öltek meg? Emlékszem, ahogy Kimimaro közeledik felém, aztán képszakadás. – Sasukének rögtön eszébe jutott az önkéntelen mozdulata, amivel a kard elé vetette magát, de nem állt szándékában a ma estét ennek részletezésével tölteni.

- Hm, már nem emlékszem… Csak szerencséd volt – vont vállat, majd a nappaliból a hálószobába sétált.

- Szörnyű vagy! – kiáltott Sakura, majd úgy döntött elvonul fürdeni. Sasuke pont ezt az alkalmat várta, hogy nekikezdhessen az előre eltervelt akciónak. Hangtalanul rohangált fel alá a lakásban, a már említett romantikus elemeket –gyertyák, rózsaszirmok – igyekezett szépen elrendezni a hálóba. A végén még füstölőket is talált, de a legvégén mégse gyújtotta meg. –Ennyi bőven sok! – gondolta, majd a kabátja zsebéből előhúzott egy apró fekete dobozt és letette az ágyra.

- Kész vagyok! Mehetsz! – kiáltott a lány, mire Sasuke rögtön a fürdőszoba ajtajánál termett és gyorsan beslisszolt. Sakura csak meglepetten nézett maga mögé, nem értette hova ez a nagy rohanás. Pár pillanatig elmélkedett, majd vállat vonva, dudorászva elindult a konyhába, ahol megivott egy pohár vizet. A fiú eközben figyelte a lányt, és remélte mihamarabb bemegy a hálóba. Ám ez nem akart megvalósulni… Már kerek 20 perce kuksolt a fürdőszobában, mikor úgy döntött akár le is zuhanyozhat. Nem is vesztett semmit, mivel a lány talált mindig valamit, ami eltérítette a háló felé vezető útról. Végül a fiú végzett és észrevétlenül a lány mögé került, hihetetlen sebességgel karjaiba kapta, majd lágyan megcsókolta, miközben az előkészített terep felé vette az irányt. Sakura nem értette mi folyik itt, de a csók gyorsan elfeledtette vele az összes kérdést. Ahogy belökte a szobaajtót a lány kinyitotta a szemét és látóhatára perifériájára került a sok gyertya és a félhomály.

- Sasuke? – lehelte ámulattal telve. A fiú nem mondott semmit, csak letette az ágyra, majd combjára helyezte a dobozkát. Sakura ujjaival lágyan végigsimított a bársonyos dobozon, miközben szemei izgatottan csillogtak. Kíváncsian pillantott a hófehér arcra, amin izgatottság uralkodott.

- Nyisd ki – suttogta Sasuke. A lány óvatosan engedelmeskedett, majd lassan felemelte a doboz fedelét. A fekete anyag sötétségéből egy csodálatos gyűrű bontakozott ki. A lány először egy nagyobbacska gyönyörű követ pillantott meg, amit nem lehetett összetéveszteni semmivel. Emellett két oldalt két-két kisebb ugyanolyan gyönyörű gyémánt kapott helyet. A gyűrű lehelet vékony pántjai tartották a köveket, amik végül lágyan összefonódtak. Sakura ujjaival először csak végigsimított a gyönyörű kristályokon és az azt körülölelő arany karikán.

- Ez gyönyörű… - suttogta meghatottan, mire Sasuke óvatosan kivette kezéből a gyűrűt és féltérdre ereszkedett.

- Haruno Sakura – kezdet bele. Hangja mélyen zengett a félhomályban. – El nem mondhatom mennyire szeretlek. Nincsenek rá szavak. Mikor első nap megláttalak, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Aztán megismerem a titkod, te pedig az enyém, hihetetlen kalandokat éltünk át. Végül a táncversenyen valami kirobbant… Aztán visszatértünk Otából és erőt véve magunkon – nagy levegőt vett – bevallottuk érzéseink. Végül túljutottunk az egész gubancon, megoldottunk mindent és együtt lehettünk. Mához öt évvel ezelőtt volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy mennyit is jelentesz. Hazudtál Kabutónak miattam, kiálltál minden ütést, és még mosolyogtál. Akkor jöttem rá, hogy te más vagy mint a többi lány. Akkor értettem meg komolyan magam. – Egy újabb rövid szünet, ezalatt Sakura szemeiben könnyek ültek. Minden szó amit elmondott a fiú, minden emlék amit felhozott újra felbukkant elméjében. – És most eljutottam arra a pontra, összeszedtem minden bátorságomat… Haruno Sakura, lennél a feleségem? – kérdezte meg végül. Sakura csak csendesen bámult maga elé, a meghatottság teljesen úrrá lett rajta. Könnyei némán kicsordultak, miközben ajkain mosoly játszott.

- Igen – suttogta végül. – Én leszek a világ legboldogabb nője… - mondta lassan. – Igen! – sikította végül. Erre Sasuke arcára hihetetlen mértékű öröm vetült, miközben lassan a lány remegő ujjára húzta a gyűrűt.

- Szeretlek! – suttogta lázasan, majd ismét megcsókolta a lányt szenvedélyesen. A köztük pattogó szikrák öt év alatt sem változtak semmit. Ugyanolyan intenzíven voltak jelen a pár életében, mint mikor először meglátták egymást. Ők ketten tudták, hogy csak együtt érnek valamit. Hisz olyanok voltak, mint a nappal és az éjszaka. Külön-külön egyik sem elég a teljes élethez. De együtt hihetetlenül karakteresek, erőteljesek, és harmonikusak.