A szobában halvány derengés volt, köszönhetően az egyik sarokban álló kisebb lámpának. Sasuke az ágy mellett ült a földön, miközben egyik kezével az eszméletlen lány vékony ujjait szorongatta, másik kezével fejét támasztotta. Fekete íriszei az éjjeliszekrényen álló órán nyugodtak. A szoba komor csendjét csak halk kattogás törte meg, ami a fiú idegein táncolt. Tik-tak, tik-tak… A másodpercmutató lassan vánszorgott, igaz ütemesen, de idegtépő komótossággal járta körbe egytől tizenkettőig a számokat. Sasuke úgy vélte, hogy a kis vékony pálcika örömmel köszön minden számnak, majd pár szót váltanak. Ám ezt minden alkalommal megismételte. A fiú legszívesebben rámordult volna, hogy: „Mozogj már!”, de tudta, hogy ez semmit sem jelentene. Így inkább csendben meredt a kerek tárgyra, és hallkan számolta minden kattanását.

Az éjszaka hűvös, és csendes volt. Nem ragyogtak csillagok az égen. Minden sivár és komor volt. A feketeség fullasztó ködként terjengett az udvaron ácsorgó emberek között. Hárman álltak, laza kört alkotva és halkan beszélgetve.

- Rendbe jön? – kérdezte a legmagasabb alak. Haja még a sötétség ellenére is ezüstösen virított feje tetején.

- Remélem – sóhajtotta a jobb oldalán álló nő. – Ha minden igaz sikeresen megtaláltuk az ellenszert… - mondta halkan, bizonytalanul.

- Ha minden igaz? – kérdezett vissza a férfi, arcára meglepett kifejezés ült. – Ezt tőled még nem hallottam. Ez új!

- Tsunade-sama mindent megpróbált… De nem sikerült az utolsó anyagot determinálni… A két fiú által szerzett fiolákra rá volt írva az összes összetevő.

- Na, akkor gond egy szál se! – vágott közbe, mire Shizune szúrós tekintettel jutalmazta.

- Tudhatnád, hogy Sakura milyen képzett… És most pont ez volt a baj. Két üvegcsére is hajszálpontosan az általunk meghatározott összetevők voltak felsorolva. – Kakashi rögtön megértette a helyzetet.

- De akkor melyiket adtátok be neki? 

- Amelyik hamarabb a kezembe került az asztalról! – sóhajtott Tsunade, majd elnyúzott arccal pillantott a férfire.

- Ajjaj… - csúszott ki Kakashi száján. Fejében végigfuttatta az eddigi összes tapasztalatát, amikor Tsunadéról és a szerencséről volt szó. Eddig egy szerencsés tapasztalat sem kerekedett a két említett dolognak egy mondatban való szerepléséből.

- No, de Kakashi-san! – kiáltott fel indulatosan az alacsonyabb nő. – Tsunade-sama minden tőle telhetőt megtett!

- Igen, igen… - próbált védekezni a férfi. – Csak egy valamit nem értek – vakarta meg a tarkóját, miközben tekintetét az igazgatóra fordította. – Miért nem adtátok be mindkét ellenszert? –Tsunade lassan fordította tekintetét a férfi arcára.

- A két anyag, ami eltérő volt… Ha reagálnak… - Hangja elhalkult, a csend vészjóslóan állt meg a levegőben. Egy ág sem rezdült, minden feszültté vélt. Mintha a természet is csak a választ várná lélegzetvisszafojtva, nesztelenségbe burkolózva. – Hatalmasabb kárt okoznak. Ezzel biztos halált okozva – sóhajtott a nő.

- Mikorra derül ki, hogy jó szert kapott-e?

- Holnap reggelre biztos… Mert vagy felébred… Vagy örök álomba merül – suttogta a szőke hajú nő. A mondat végén elcsuklott a hangja.

- Sasuke tudja már? – Kakashin egyre nagyobb erőt vett a természet kipusztult némasága.

- Nem mertük elmondani neki… - suttogta Shizune. – Őszintén szólva időnk se volt. Míg nem figyeltek Tsunade-sama elmondta, hogy mire jutott. Tudtuk, hogy nincs időnk, így kénytelenek voltunk eljátszani, hogy megtaláltuk az ellenszert. Sasuke bizonyára nem engedte volna, hogy találomra adjunk be egy szert…

- Értem – bólintott Kakashi. – És mit tudunk Itachi holttestéről? 

- Még dolgoznak rajta – válaszolta a szőke. – Annyi már biztos, hogy nem sok ideje volt hátra. Ha Sasuke nem öli meg ma, holnap valószínűleg meghalt volna… - Kakashi kérdő pillantása miatt folytatta. – Igen ritka vírus támadta meg a szerveit. Ez a vírus minden szövetet szétroncsol, így egy idő után a szív egyszerűen leáll. Ha jól láttam Itachi szíve már csak az akaraterőnek köszönhetően maradt mozgásban – sóhajtott.

- Értem! – bólintott ismét a férfi. – Azt hiszem ideje lesz beszélni Sasukéval… A bátyjáról, Sakuráról… És az esetleges következményekről.

- Én nem bírnám neki megmondani! – hajtotta le a fejét Tsunade. – Megtennéd? – kérdezte suttogva, mire csak egy halk sóhaj, majd egy azt követő pukkanás volt a válasz. – Köszönöm… 


- Tik-tak, tik-tak… - suttogta maga elé Sasuke, miközben fürkésző tekintete az ágyon heverő lány arcán pihent. – Kétezer-hatszázötvennyolc, kétezer-hatszázötvenkilenc – folytatta a számolást, aminek pár számát egyszerű „tik-tak”-kal helyettesített. Lassan elérte a kétezer-hétszázat, ami egyet jelentett negyvenöt perccel. Ám mikor a negyvenhatodik percbe kezdett, valaki halkan benyitott.

- Jó estét! – hallotta meg Kakashi hangját, de nem igazán foglalkozott vele, csak tovább számolt.

- Kétezer-hétszázhuszonegy, kétezer-hétszázhuszonkettő… - Kakashi meglepetten lépett a fiú mögé, majd tekintetét az éjjeliszekrényen álló órára fordította. Fél tizenegy. A csendben hallotta a fiú halk számolását, amit csak pár másodperc után tudott beazonosítani. Fejben gyorsan utánaszámolt, majd egyre jobban ledöbbent. - Ez nehezebb lesz, mint gondoltam! – futott végig az agyán.

- Beszélni szeretnék veled… - kezdett bele, de Sasuke nem tanúsított túl nagy figyelmet. – Itachiról… - semmi reakció – és Sakuráról. – Alighogy kiejtette a lány nevét a száján a fiú rögtön felpattant és farkasszemet nézett vele.

- Mit akar mondani? – kérdezte halkan, indulatokkal teli hangon.

- Kezdem azzal, ami kevésbé érdekel… Na, meg amire kíváncsi vagyok. Szóval Itachi holtteste a Konohához került… vissza – Sasuke halkan sóhajtott, nem erre volt kíváncsi, de tudta, hogy a lányról csak az érdektelenebb téma után beszélnek. – Beszéltem Tsunade-samával, és azt mondta, hogy az eddigi vizsgálatok alapján egy ritka vírus támadta meg a szervezetét. Ez a kis parazita mérhetetlen károkat okoz a szervezetben, mivel az összes szövetet, elsősorban a szerveket roncsolja. Az is kiderült, hogy a bátyádnak alig volt pár órája hátra. Valószínűleg csak az akaraterejének köszönhetően húzta idáig. – Sasuke meglepetten hallgatta végig tanára mondandóját. Mikor az igazgatótól hallottak sorolását befejezte. egy rövid szünet következett. – Sasuke, tudni szeretném, mit mondott el Itachi a múltról! – mondta ki nehézkesen Kakashi, bár ez a hangján nem érződött. A fiú halkan morgott valamit, majd az elejétől a végéig elmesélte az idősebb Uchiha minden mondatát. – Értem…

- Na, de mi van Sakurával? – kérdezett rá Sasuke, miután Kakashi gondolataiba mélyedve, az előbb hallottakon rágódott.

- A nehezebb rész… - sóhajtott ezúttal a férfi. – Tsunade-sama, mint láthattad elemezte az ellenszer maradékát, ami Sakuránál volt. – Sasuke csak bólintott, jelezve, hogy folytassa. – Ti pedig Narutóval találtatok pár fiolát. Ezekre Sakura ráírta az összetevőket. Azt is tudod, hogy csak fél óra maradt, mikor odaadtátok az üvegeket. – A fiú egyre idegesebben bólintott. – Két üvegre egy összetevő kivételével pontosan ugyan az volt írva. Sajnos Tsunade egy összetevőt nem tudott beazonosítani a megadott határidő alatt. Pont azt, ami a két üvegen különbözött… - Sasuke szemében felcsillant a felismerés.

- Mi alapján választott? – kérdezte ridegen. Hangja éles volt akár a penge, még Kakashi is hátrahőkölt a hirtelen dühtől.

- Amelyik a kezébe került alapon… - válaszolta halkan, de higgadtan a férfi. 

- És mi történik, ha nem a jó szert kapta meg? – csikorgatta fogait az Uchiha.

- Két lehetőség van: ha a jót, akkor reggelre felébred, de ha a rosszat, akkor valószínűleg soha többé nem nyitja ki a szemét. – Sasuke pár pillanatig mereven maga elé bámult, mire a tanár azt hitte túl vannak a nehezén. Ám ez nem így volt. Sasuke hihetetlen gyorsasággal lendítette jobb karját, ami sikeresen eltalálta az előtt állót. Kakashi nem számított a támadásra, így kivédenie is csak éppen sikerült. – Nem volt más lehetősége… - próbálta lenyugtatni a feldühödött fiút, de az mit sem törődve tanára szavaival rohanva indult az ajtó felé. Ahogy kivágódott a nyílászárón, majdnem fellökte az épp a szobába tartó Narutót és Hinatát.

- Sasuke! – kiáltott utána a szöszi, de társa még csak meg sem fordult. – Ebbe meg mi ütött? – fordult a maszkoshoz, aki ezúttal is elmesélte az igazgatótól hallott elbeszélést.

- Úr isten! – kapott szájához Hinata, mikor befejezte a mesélést Kakashi.

- És most hova ment? – nézett kérdőn Naruto.

- Ha tudnám… - sóhajtott a férfi, de nem kellett sokáig agyalniuk, mivel az iskola egyik pontjából hatalmas robaj szűrődött. 

- Megnézem – kiáltotta a szőke, miközben már a folyosón rohant, Kakashi csak halkan mondta a vele szemben álló lánynak, hogy maradjon Sakurával, majd ő is a robaj okának felkutatására indult. Meglepődött, pedig tökéletesen tudatában volt, hogy valami ilyesmire kell számítania. Sasuke épp egy törmelékkupac alól mászott ki, miközben Tsunade még az előző ütés pozíciójában tartotta öklét.

- Nyugodj le, Sasuke! – üvöltötte erélyesen a nő, de a fiú tekintete csak dühösen szikrázott.

- Hogy merészelte találomra beadni az ellenszert? Akár az életébe is kerülhet! Nem volt joga ehhez! – ordította indulatosan, majd újabb támadást indított. – Ezt nem hagyom annyiban… - sziszegte, miközben ujjai közt megjelent egyik jól ismert fegyvere a chidori. Szemeiben az Itachi ellen használt sharingan, majd lendületesen támadásba kezdett. Dinamikusan mozgott, ám ellenfele sem panaszkodhatott. A harc eleinte egyoldalú volt, mivel Sasuke támadott, Tsunade pedig védekezett. Ám egy félresikerült mozdulat fordított a helyzeten.

- Kezdő – csúszott ki az igazgató száján, ám ütése nem talált el mást, csak egy farönköt.

- Ki a kezdő? – hallotta meg az Uchiha hangját, majd ahogy körbepillantott furcsa szín kavalkád jelent meg. Az eddig látott árnyékok elmosódtak, majd minden furcsa vöröseslilás árnyalatot vett fel. A nő elvesztette uralmát izmai fölött, majd csak arra eszmélt, hogy egy keresztre van feszítve.

- Azonnal fejezd ezt be! Mennyivel lett volna jobb, ha ezt az ötvenszázaléknyi esélyt sem próbálom meg? Ha azt mondom, bocsi nem tudom… Szerinted milyen érzés, hogy az én döntésemen múlik az élete? – kérdezte keserűen. – Le merem fogadni, azt sem tudod, milyen viszonyban vagyunk… - ajkait gúnyos mosolyra húzta. – Azt hiszem akkor itt az ideje, hogy megtudd. Sakura édesanyja volt, az én nővérem. Ám egy küldetés során mindkét szülőjét elvesztette. Így én nevelem már tizenhat éve. Nem is emlékszik a nővéremre… Vagy az apjára. Nekem kéne róla gondoskodnom, erre tessék. Olyan válaszút elé kerülök, ami a vakszerencsén múlik. Sose voltam jó szerencsejátékos! – Az arcán lassan végiggördült az első sós és forró könnycsepp.

- Sajnálom… - suttogta Sasuke, miközben a talajt kezdte fixírozni. Tekintetük még egyszer találkozott, majd Tsunade újra a valós környezetet tudta maga körül.

- Minden rendben, Tsunade-sama? – kérdezte Kakshi, miközben elvette kezét a nő válláról.

- Semmi gond – sóhajtotta a kérdezett, majd a kimerültség hatására térdei összecsuklottak.

- Sajnálom – szólalt meg újra Sasuke, akit Naruto tartott szoros fogságban. Az igazgató erre csak megrázta a fejét, jelezve, hogy minden rendben. – Visszamegyek Sakurához – jelentette ki az Uchiha, majd letörölte ajka széléről a pár csepp vért, leporolta ruháját és lomhán megindult szobája felé.

- Veled megyek! – sietett utána az Uzumaki.

- Igazán erős gyerek – szólalt meg Hatake, miután a két fiú eltűnt a láthatárról. – Máris birtokában van a mangekyou… Erős tehetségre tettünk szert.

- Igen – bólintott Tsunade egyetértően, majd óvatosan talpra állt. – Hacsak Sakurával minden rendben lesz… Ha valami nem jól sülne el… Bizonyára ellenem fordulna. Remélem, ez egyszer mellém szegődik a szerencse.

A hajnali napsugarak óvatosan kúsztak be az emeleti szobába, ahol három fiatal fáradtan meredt maga elé. Hosszú és eseménydús éjszakán vannak túl. Idegeik pattanásig feszültek, miközben testük tiltakozóan próbált végre nyugalomba merülni. Pilláik ólomsúlyként próbált az álomvilág kapuján átlépni, de fiataljaink kiváló harcosként küzdöttek. Az óra legvékonyabb mutatója rendületlenül rótta a köröket azóta is, mióta az Uchiha felhagyott a számolással. Hajnali fél hatra járt az idő, mikor Naruto egy hatalmas ásítással jelezte, hogy már nem sokáig bír ébren maradni.

- Mit is mondott Tsunade nagyi? Mikor derül ki… - nem volt ereje befejezni a mondatot, de mindenki értette mire céloz. 

- Ha minden jól megy hamarosan felébred – suttogta Hinata.

- Hé, Sakura – szólalt meg hangosan az Uzumaki. – Ébresztő hétalvó, már lassan nyolc órája szobrozunk Citrompofa szobájában, aki idegesítőbb, mint eddig valaha is volt. Nem bírom sokáig se ébren, se épen… Szóval ébresztő! – szónokolt jó hangosan a fiú, de az ébresztő nem bizonyult hatásosnak.

- Citrompofa? – vonta fel szemöldökét Sasuke, mire a szöszi csak zavartan nevetgélt. Újabb fél óra telt el néma csendben és feszült várakozással. Sasuke ez idő alatt felmászott az ágyra, így a lány mellett ücsörögve figyelte, annak minden rezdülését. Vékony ujjait még mindig erős vasmarkába zárta. Naruto ezalatt végleg feladta az alvás megtagadását, így jóízűen hortyogott az egyik fotelban. Hinata hozzá bújva alig pár perce bóbiskolt el.

- Na, szép kis bagázs… - morogta Sasuke, majd szabad kézfejével végigsimított a lány békés arcán. Újabb percek, majd ő is megpróbálta Naruto ébresztgetési technikáját. – Jó reggelt hétalvó! Hasadra süt a nap! – suttogta a lány fülébe, majd ajkaival apró csókot hintett a lány szabadon maradt nyakára, majd fokozatosan csókokkal borította el az arcát, az orrát, végül az ajkaira nyomott egy utolsó forró puszit.

- *„Szerelmem hajtott szüntelen feléd:
Ő volt a látnok, én csak puszta szem” – suttogta halkan Sasuke.

- „Én nem vagyok hajós, de bárha volnál
Nagy messze, mint habszegte, vad sziget:
Tengerre szállnék ilyen áruért” – folytatta egy lágyan csilingelő hang az idézetet, mire Sasuke arcára kiült a meglepetés.

- Sakura! – kiáltott fel örömtelin…