Tsunade emlékeibe merülve analizálta a pár cseppet, ami a lány életéhez szükséges. Lassan Shizune is visszatért egy hatalmas dobozzal, ami az igazgató által kért dobozban volt.

- Meghoztam, Tsunade-sama! – fújta ki magát, miközben a papírládát az asztalra helyezte.

- Rendben, akkor azon a cetlin – fejével egy kisebb darab papírra bökött, tőle pár centire – lévő anyagokat kezdheted elkészíteni. Azok biztos alkotói az ellenszernek.

- Értettem – mondta gyorsan a barna hajú, majd elvette a papírdarabot és nekiállt a felsoroltak előkereséséhez. 

Eközben a két fiú már teljesen feldúlta a lány szobáját. Kezdték az asztallal, majd a ruhás szekrénnyel. 

- Sasuke, nézd, mit találtam – vigyorgott perverzen a szőke, miközben valami vörös, csipkés szélű anyagot mutatott. Sasuke elvörösödött, mikor rájött, mi az. Átcaplatott a szobán, majd félretolta társát a fióktól. Arcára nyugalmat erőltetett majd megszólalt.

- Szerinted egy lány a fehérneműje közé dugná egy méreg ellenszerét? – kérdezte fagyosan, mire a kékszemű arcára fagyott a mosoly.

- Én… n-nem… - kezdett el dadogni. A Sasukéből áradó feszültség hullámokban ért el hozzá. Fagyosan lüktetett kettejük közt.

- Nézd inkább azt a fiókot! – intett afelé a fiók felé, amelyiket eddig ő nézett. Uzumaki nem válaszolt, csak bólintott. 

***

Forró, őszi nap volt, mondhatni, hogy egy igazi vénasszonyok nyarába beillő nap. Sajnos az órák beárnyékolták az amúgy tökéletes időt. Semmi kedvem nem volt a gyakorlati órákhoz, de hát azt mondják, a jó pap is holtig tanul… Vagy valami ilyesmi. Nem erősségem a bölcselkedés, és tanulni sem igazán szeretek.

- Naruto! – szólt valaki. Lassan nyitottam fel szemeimet, majd a hang irányába fordultam. Kakashi állt a padom mellett. – Még ma kifáradsz a gyakorló teremig, vagy esetleg kérvényt nyújtsak be? – kérdezte higgadtan, de hallható volt enyhe indulat a hangjában.

- Megyek, megyek! – sóhajtottam, majd lassan talpra tornáztam magam, és elindultam az említett terem irányába. Tanárom végig a nyomomban haladt, így esélyem sem volt elkerülni az órát. Mikor beléptünk a terembe, már mindenki ott állt és unott fejjel várakozott.

- Na, hogy végre mindenki itt van – itt nyomatékosan rám pillantott, de ennek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget –, elkezdhetjük az edzést. A párokat már beosztottam, reklamációt nem fogadok el! – Halkan felsóhajtottam, majd a mindig lazsáló Shikamaru mellé telepedtem a selymes fűbe. Lassan nyúltam el, elernyesztve ezzel fáradt izmaimat. Alig érte fejem a földet, máris felhangzott a morajlás annak jeléül, hogy a sensei elkezdte kihirdetni a párokat.

- Uzumaki Naruto! – hallottam meg a nevem, mire lassan felültem. – Következő páros Hyuuga Hinata és Yamanaka Ino! – Remek! Hinata ellenfelét tudom, míg a sajátomat nem. Nyugalmas tempóban feltápászkodtam, majd lesepertem ruhámról a földet és füvet.

- S-sok s-sikert, N-naruto-kun! – lépett mellém Hinata. Tekintetem levendulaszínű szemeire fordítottam, mire arcán pír futott végig. Alacsonyabb volt nálam, és valamiért mindig dadogott. Soha nem értettem, miért.

- Köszönöm, Hinata-chan! – mosolyogtam rá. – Neked is sok sikert! Mutasd meg, hogy kell ezt csinálni! – lelkesedtem, miközben pár tincset kisepertem szememből.

- Akkor Hinatáék és Shinoék megvárják, míg a többi csatának vége lesz, aztán mehetnek. – Aztán természetesen elsorolta, hogy melyik csapat hova, de természetesen Narutót egyszer sem mondott. Óvatosan megvakartam a tarkóm, majd tekintetemmel követtem az öt említett személyt.

- Gyere már! – sétált el mellettem Citrompofa. Már a hideg is kirázott tőle, és csak reménykedtem, hogy nem nekem mondta. De sajnos Shinón, Hinatán, Inón és Kibán kívül mindenki elindult. Asszem ez nem lesz túl jó. Lassan megindultam Sasuke után. Szinte árasztotta magából az ellenszenvet. Nem is értettem, hogy lehet valaki ilyen fagyos. Na és a fagyosság mellé fagyos terep társult. Komolyan, ma mindenki ellenem van?

- Sasuke – lépett az említett mellé Kakashi. – Csak ésszel! – mondta, majd eltűnt. Mit akarhatott ezzel? Na, de nem is érdekelt annyira. – Kezdhetitek! – harsant fel a tanárunk hangja a terem végéből, ahol a négy kispadossal ácsorgott. Messzebbről hallottam Shikamaru hangját, amint azt mondja: Kellemetlen! Gyorsan körbe pillantottam, és rögtön megláttam, ahogy Temari és Shikamaru a sivatagos terepen farkasszemet néz. Hát ez tényleg kellemetlen! – mondtam volna legszívesebben, de arra nem volt időm. Épphogy kapcsoltam, így sikerült idejében kitérnem Sasuke támadása elől.

- Ember! Szólhattál volna, hogy kezdjük – rivalltam rá, de őt ez láthatóan nem érdekelte.

- Cöh… – ennyi válaszra futotta, majd ismét támadni készült. Alig volt időm még csak védekezni is, mivel elképesztő sebességgel érkeztek az ütések. Néha, mikor volt egy kis szusszanásra lehetőség, észrevettem, hogy az arcán semmilyen érzelem nem tükröződik. Mint valami gép, ami teljesíti a kiszabott parancsot minden emóció nélkül. Precízen, gyorsan és kíméletlenül. Egyetlen érzést mégiscsak elcsíptem, mikor sikeresen leterített. Megvető és gúnyos mosollyal nézett le rám. Csak kisebb sérüléseket szereztem, de tudtam, hogy visszafogta magát, és nem csak ennyire képes. Ennek ellenére Hinata aggódva rohant mellém. Jólesett az aggódása, valahogy melegséggel töltött el. Ekkor egy igen nagy ellentétet állítottam fel kettejük között. Majd arra is rájöttem, hogy nem csak kettejük közt, hanem Sasuke és az osztály között is hatalmas ellentét található. 

***

- Na, mit találtál? – kérdezte meg Naruto, mikor a rábízott fiókot tüzetesen átvizsgálta. Sasuke még mindig a lány fehérneműs fiókjával babrált. – Na, ki a perverz? – lépett társa mellé, majd a vállára csapott.

- Én biztos nem! – jegyezte meg Sasuke, majd három-négy kis fiolát mutatott fel.

- És ki is a hülye? – kérdezte meg felsőbbrendűen Naruto. – Szerinted egy lány a fehérneműje közé dugná egy méreg ellenszerét? – idézte röhögve Sasukét.

- Jól van, na! – csattant fel az Uchiha, majd elkezdte kifelé taszigálni társát a szobából. Siessünk, mert Sakurának szüksége van az ellenszerre. Alig fél óra maradhatott! 

Naruto, amint felfogta a nagy sietség okát, magától is rohamléptekben indult meg a folyosón. Szinte futva tették meg az egész utat, de ez őket nem zavarta. Nagyon jól tudták, hogy minden perc számít, akár a lány életébe kerülhet. Sasuke nagy lendülettel nyitotta ki a kis szobához tartozó ajtót. Meglepetten pillantott körbe. Tsunade egy mikroszkóp fölé hajolt, miközben Shizune valami löttyöt melegített. Akárcsak egy kémiai laborban.

- Mit találtatok? – kérdezte a szőke hajú nő, miközben valamit felírt egy papírra.

- Ezeket! – tette le Sasuke a zsákmányt az asztalra. Halkan koccant az üveg a kemény fával, majd csend telepedett a szobára. Az igazgató gyorsan végignézte a fiolákat, majd az apró betűket kezdte bogarászni az üvegek szélén. Uchiha pár pillanatig elbambulva figyelte a nő mozdulatait, majd halk sóhaj kíséretében az eszméletlenül fekvő lány mellé sétált. Hallotta, ahogy Uzumaki is mellé lép.

- Pont ilyen volt akkor is… – mondta halkan, mire a kék íriszek meglepetten villantak rá. – Mozdulatlan és szinte élettelen.

- De még itt van, és jó kezekben van! – tette óvatosan kezét vállára a szőke. Sasuke halvány mosollyal nézett társára.

- Sajnálom… – Naruto már épp meg akarta kérdezni, hogy mégis mit, de Sasuke gyorsan folytatta. – Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam… Mióta ez a rózsaszín ciklon irányítja szinte az egész életem, rájöttem, hogy milyen is voltam…

- Rózsaszín ciklon? – kérdezte kuncogva Naruto. – És hé, megértelek! Valamilyen szinten mindig is tudtam, hogy min mész keresztül. Csak azt nem értettem, hogy miért vagy olyan ellenséges. Jó, így, hogy tudom, miért is jöttél ide, megértem, de azért na… - A szöszi igyekezett sikeresen összefogalmazni mondandóját, ami kicsit nehézkesnek bizonyult. – Szóval lehettél volna kicsit szociálisabb is – vigyorodott el.

- Talán igazad van – kúszott egy visszafogott vigyor Sasuke arcára is.

- Hogy van? – rontott be egy újabb személy az ajtón, majd lihegve nézett körbe. Naruto arca kissé felvidult, majd gyorsan az újonnan érkező mellé lépett.

- Úgy, ahogy eddig, de már találtunk ellenszereket… – Sasuke itt legszívesebben hozzászólt volna, hogy „Naruto kezdte el Sakura fehérneműs fiókját kutatni, így sikerült ráakadni!”, de inkább csendben maradt. 

Hinata a szőke kijelentésére csak bólintott, majd a lány mellé sétált. Meglepetten mérte végig a szinte élettelen arcot, amin semmilyen érzelem nem tükröződött, csupán a békés nyugalom.

- Soha nem láttam még ilyen… közömbösnek. Mintha meghalt volna - suttogta halkan Hinata, mire Naruto átkarolta a derekát.

- Örülj neki, hogy nem láttad még… se így, se halottnak – sóhajtotta, mire Sasuke ébenfekete szemeit szúrósan ráemelte.

- Sok változást hozott az életünkbe… – mondta lassan, elmerengve a feketehajú lány.

***
Lesokkolt a hír, mikor megtudtam, mi történt Sakurával. Kakashi jelentette be az osztálynak, és próbált a lehető legtapintatosabban fogalmazni. Mégsem hittem a fülemnek. Pont ő… Ő, aki olyan nekem, mint egy példakép. Kiállt Sasukéval, kedves, jó ninja és emellett igazán jó barát. Az elméleti óra már javában tartott, de én semmit nem fogtam fel belőle. Egyszerűen csak ültem, és bámultam ki a fejemből.

- Hinata? – Úgy hallottam, mintha valaki szólt volna, de nem bírtam reagálni rá. Többször megismételte a nevem, majd egy kéz lendült meg a szemem előtt. Lassan fókuszáltam. A kéz után egy arc bontakozott ki előttem, miközben engem vizslat. – Hinata, jól érzed magad? – Ez Kakashi-sensei! De mégis miért guggol előttem? Lassan halk moraj jutott el a tudatomig, majd egyre többen álltak körülöttem.

- Mi történt, sensei? – hallottam meg a hátam mögül Naruto-kun hangját. 

- Szerintem sokkot kaphatott – jött a válasz, ám nem Kakashi-senseitől.

- Hinata, nézz rám! – Ezzel a mondattal Naruto került a látómezőmbe. – Nem lesz semmi baja! Tegnap Tsunade nagyi sikeresen eltávolított minden kristályt a testéből! Túl fogja élni! Hisz ismered, milyen erős! – Az előttem térdelő srác épp azon volt, hogy lelket öntsön belém. Annyit már sikerült elérnie, hogy egy hajszálnyit bólintsak. De ez láthatóan nem volt elég. Közelebb hajolt hozzám, illata az orromat csiklandozta, leheletét megéreztem a nyakamnál, minek következtében megborzongtam. – És mi mindenben segíteni fogunk neki! Te meg én együtt! – A szavak lassan szivárogtak elmém azon részébe, ami a jelentéstartamot is vizsgálja. Ám mikor végre rájöttem, mit is mond, hevesebben kezdett verni a szívem. „Együtt!” Ez a szó ott lüktetett ereimben, visszhangzott a fülemben. Nem is tudom, mi ösztönzött, vagy lehet, hogy automatikusan mozdultam… Ki tudja, de a felismerés következtében szorosan magamhoz öleltem Narutót.

- Köszönöm! – suttogtam elfúló hangon, mire keze megnyugtatóan elkezdett körözni a hátamon.

Aznap délután kicsit félve indultam meg Sakura szobájába. Látni akartam, és reménykedtem benne, hogy Naruto is ott lesz. Nem csalódtam előérzetemben, mivel a fiú ott ácsorgott az ágy végében és mosolyogva mesélt az altatásban lévő csapattársának.

- Bejöhetek? – kérdeztem halkan, mire Naruto arcára hatalmas mosoly kúszott.

- Persze! – mondta lelkesen. – Épp arról számolok be Sakurának, hogy mennyire nem volt ma semmi.

- Értem! – mosolyodtam el.

- Mondjuk, a mai sokkos akciódon biztos meglepődne – villantott meg egy rókavigyort. Erre naná, hogy elpirultam, ám nem a sokkos rész miatt, hanem amiatt, hogy milyen nyugodtan öleltem meg a fiút.

- L-lehet… – És megint dadogok! 

- Hinata – váltott nagyon komoly hangnemre. Meglepetten kaptam rá a tekintetem.

- Tessék? 

- Amit délelőtt mondtam… Szóval, hogy te meg én… meg, hogy együtt… – Úristen, most ugye nem arra gondol, amire én? – futott végig az agyamon. Egy lépést közelített felém, majd tekintetével foglyul ejtette az enyémet.

- Igen? – leheltem halkan. Az azúrkék szempár teljesen elbűvölt.

- Hinata… Te nagyon is tetszel nekem! Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, mint te. – Narutónak a kezdeti nehézségek után egyszerűen megeredt a nyelve. Beszéd közben tett még pár lépést felém, így már hátra kellett döntenem a fejem, hogy láthassam azt a tengerkék szempárt. – Kedves, odafigyelő és törődő! – mondta ezúttal lassabban, majd egyik tenyerét az arcomra fektette. – Mindig is ilyen lányról álmodtam… - Arca lomhán közeledett hozzám, akárcsak egy lelassított jelenet. – Hinata, én azt hiszem, beléd szerettem! – mondta, miközben pár centi távolságot hagyott kettőnk között. Éreztem, ahogy a szavak hatására valami jóleső borzongás fut végig a gerincemen.

- Naruto… – suttogtam, majd nem bírtam tovább várni. Befejeztem, amit ő elkezdett. Puha ajkait lágyan érintettem, miközben két karom a nyaka köré fontam. Éreztem, ahogy mosoly terül el ajkain, majd másik kezét a derekamra rakta. A csók örömmel töltött el, reményt adott.

***

- Megtaláltam! – törte meg a hosszas csendet Tsunade fásult, ám lelkes hangja. Sasuke rögtön felkapta a fejét, majd talpra szökkent. – Kész van! – jelentette ki örömtelien a nő, majd Sakurához sétált. – Most már csak abban kell reménykednünk, hogy időben hatni fog… – jelentette ki lelombozásképpen, majd beadta a lánynak az ellenszert.

- Mennyi idő kell, hogy hasson? – kérdezte az Uchiha.

- Két-három óra talán… – válaszolt Tsunade.

- Két-három óra? – visított fel Naruto. – Az maga lesz a pokol… Nem mondhatja komolyan… 

- Sajnálom, Naruto, de ez nem úgy működik, mint egy varázsütés. Most türelmesnek kell lennünk. Úgyhogy várni fogunk! – A szöszi halkan felsóhajtott.

- Nem lehetne máshol várni? Olyan nyomasztó ez a kémiai labor…

- Mégis hol? Tudtommal feltúrtátok az egész szobáját.

- Az én szobám megfelel? – kérdezte Sasuke, de választ nem várva már ölébe is kapta a lányt. Lassan lépdelt a folyosókon, egészen a szobájáig meg sem állt. Miután sikeresen bejutott, lerakta a lányt az ágyra, betakarta, majd maga is leült az ágy mellé. – Hosszú éjszaka lesz! – sóhajtotta.