- Mielőtt meghalsz… Tudni szeretném, miért ölted meg az egész családunk és miért csak
engem hagytál életben?! – üvöltötte Sasuke szinte önkívületben. Gyűlölte és megvetette
tettéért bátyját.

- Miért vagy te olyan biztos abban, hogy most megölhetsz? Szerinted meddig tartana
kitörnöm a kezdetleges kis genjutsudból? – vonta fel szemöldökét az idősebb.

- Válaszolj! – mordult rá öccse.

- Kényszerítened kell! – mondta lassan Itachi, mire Sasuke újabb illúziót kreált, amin még
ellenfele is meglepődött. Pár percig játszotta a szenvedő áldozatot, majd egy gunyoros mosoly
terült el arcán. Csak kisebb erőfeszítésébe tellett megtörnie elméje ketrecét, majd ismét a
szobát látta maga körül. Az ifjabb Uchiha lihegve meredt bátyjára. – Ilyen gyenge lennél? –
kérdezte megvetően. – Még őt sem voltál képes megvédeni – hergelte.

- Pofa be! – sziszegte.

- Ugyan már, kisöcsém… Valld csak be magadnak is, hogy elbuktál. A lány meg fog halni, de
ne aggódj… Te is követni fogod, és majd a túlvilágon bocsánatot kérhetsz tőle.

- Pofa be! – üvöltötte ismét, miközben gyors mozdulatokkal bátyjára támadt.

- Az érzelmek csak elgyengítenek, most is elvesztetted az ítélőképességed… Nem hallgattál
rám – motyogta. – Így most veszteni fogsz – mondta gúnytól csöpögő hangon. Sasukén a düh
egyre jobban elhatalmasodott. Tudta, hogy az idő pereg és a méreg gyorsan terjed. Érezte a
tehetetlenségét, ez pedig csak egyre jobban dühítette. – Nyugalom, Sasuke! Nagy levegő! –
nyugtatta magát, majd követte saját utasításait. Nagyot szippantott a szoba dohos levegőjéből,
ami megnyugtatta pattanásig feszült idegeit. A lehető leghiggadtabban próbálta végiggondolni
helyzetét, de nem sokra jutott. Tudta, hogy jelen esetben társa segítsége sokat jelentene, de
most rá nem számíthat. Egyik fegyvertartójában pár dobócsillagot talált, majd megpróbálta az
Uchihák jól bevált módszerét. Pár shuriken, egy drótzsineg és a tűz stílus. Itachi egérszorítóba
került, így a lángnyelvek apróbb sérüléseket okoztak bőrén.

- Na, mi a szösz? Elkezdtél hideg fejjel gondolkozni? Ideje volt már – mondta ironikusan.
Sasuke nem vette fel a sértegetést, inkább továbbra is a megfelelő terv után kutatott
elméjében. Arra jutott, hogy mozgásképtelenné kell tennie ahhoz, hogy sikeresen
támadhasson. Újabb csillag-zsinór kombó, majd ujjai közt felsejlett egy lágy derengés. A
fény egyre jobban erősödött, mígnem megjelent a chidori. Bátyja vigyorogva bámult fekete
íriszeibe. Az Uchiha gyorsan támadott, majd egy jól irányzott mozdulattal Itachi mellkasába
fúrta a tenyerébe koncentrált villámokat.

- Nem rossz – mondta mosolyogva Itachi. Ajka szélénél egy lágy vöröses csík futott.

- Miért? – Sasuke tökéletesen tudta, hogy bátyjának volt lehetősége a menekülésre, de nem
tette.

- Csak kíváncsi voltam… – vont vállat, mire öccse hihetetlen sebességgel a szoba túl felében

termett, kezében kunai, míg valódi bátyját a falnak lökte. – Hát észrevetted?

- Véletlenül nekem is van sharinganom… – élcelődött a fiatalabb. – Egy ilyen szintű érzéki
csalódás nem ellenfél! – majd ismét hihetetlen sebességgel mozgásba lendült. Egyik lábát egy
erős rúgáshoz hátra lendítette, minek folyamán bátyját gyomorszájon rúgta. Ezúttal a valódi
ellenfelét találta el. Az idősebb pár lépést hátratántorodva kapott gyomrához, ahol öccse lába
érintette.

- Fejlődőképes… – hümmögte, de természetesen Sasuke tökéletesen hallotta. Így a
meglepetés erejét alkalmazva újabb támadásba lendült, ami ezúttal is célt ért. Mozgásának
sebességét tovább növelte, kihasználva pillanatnyi előnyét. Ennek következtében ujjai közt
éles és hideg fémet szorongatott. Fivére háta mögé kerülve, lendületből indította támadását,
ami csak félig lett sikeres. Mélyebb vágást ejtett ugyan, de semmi komoly sérülés nem
keletkezett. – Szép volt! – húzta végig az idősebb ujját a seben.

- Ne dicsérj, inkább vegyél komolyan! – dörrent rá öccse.

- Látom, még nem állsz azon a szinten, hogy meglásd, mennyire komolyan is veszlek! –
mondta egyszerűen Itachi, mire a fiatalabb Uchiha elé egy szörnyű tüneményt varázsolt.

- Hagyd ezt abba! – üvöltötte Sasuke, miközben ujjai kényszeredetten halántékához
vándoroltak. Újra kellett élnie azt a bizonyos éjszakát, csak ezúttal bátyja szemszögéből.
Látta, ahogy a könyörtelen katana lesújt, elcsípte anyja könyörgő tekintetét. Megpróbált
elfordulni, de minden mozdulat hiábavaló volt. A kép egyszerűen nem tűnt el, csak
megismétlődött újra meg újra. Már kétségbeesetten próbálta eltakarni szemét, mikor ujjain
megpillantotta anyja vérét. Felfogni sem volt ideje, mivel az esemény újabb fázisba lépett.
Halk szuszogást és lépteket hallott, majd megpillantotta gyerekkori önmagát. Reszketegen
nézett a gyerek édesanyja élettelen testére, majd tekintetét a támadóra emelte. Ám ezúttal nem
érkezett semmilyen kérdés sem. A fiatalkori énje, egyszerűen nekirontott a támadónak. Nem
értette, mi folyik itt.

- Ezt kellett volna tenned! – sziszegte a gyerek, miközben a kezében tartott fegyvert Sasuke
nyakának szegezte. Nagyon is jól tudta, de akkor nem mert mozdulni. Félt! – Inkább bátran
meghalni, mint gyáván bujdosni! – múltbeli alakjának minden szavát tökéletesen megértette,
de válaszolni nem tudott. Csak meglendítette a kezét, mire támadója egy falnak csapódott.

- Mi folyik itt? – akarta kérdezni, de nem uralta testét. Itachi tökéletesen kitervelt
genjutsujának áldozata lett. Agyában gyorsan pörögtek az információk, miközben lábai
maguktól mozdultak a fiú felé. Tudta, hogy ki kell törnie, de ahhoz előbb meg kéne
nyugodnia. Szemeit lehunyta, majd összpontosított. Pár pillanat múlva Itachi illúziója
darabokra hullott. A Sasuke elé táruló kép, mintha csak ollóval vagdosnák, hosszában és
keresztben is eltolódott, majd atomjaira robbant.

Az idősebb meglepetten vonta fel szemöldökét, mialatt ellenfele lihegve térdelt a padlón.
Rájött, hogy bátyja ellen semmi pontosan eltervezett taktika nem segíthet, így maradt
a pillanat hevében kieszelt támadás. Ennek a „tervnek” a végrehajtásához neki is látott.
Megdöbbentő gyorsasággal támadt, ám fivére jól tartotta a tempót. Egy rúgás itt, egy ütés
ott. Szemmel szinte láthatatlan volt a mozgásuk. A fiatalabb Uchiha mindvégig elemezte a
mozdulatokat, és kereste a pillanatot, amikor Itachi egy védtelen pontot hagy. Meglepetésére
ez is hamar elérkezett. Itachi a bal oldalán hagyott egy támadásra alkalmas védtelen rést,

amit öccse rögtön ki is használt. Szinte a pillanat tört része alatt megjelent kezében a chidori,
amit sikeresen a szabadon hagyott támadási felületre irányított. Az akció sikeres lett, Itachi
meginogva tántorodott a falig.

- Most már hajlandó vagy válaszolni? – lépett bátyja elé Sasuke, miközben nyakához egy
kunait tartott. Az idősebb Uchiha erre csak egy megvető mosollyal válaszolt. A fiatalabb
agyát elborította a köd, és a kunait foglya mellkasába, pont a szíve fölé döfte. Halk fröccsenés
jelezte a találatot. – Szóval? – vonta fel kérdőn a szemöldökét.

- Csak azért… – mondta lassan, majd egy kisebb köhögőroham vett rajta erőt. Ajkait vér
szennyezte, miközben a mellkasán ért valós sebből dőlt a vér –, mert nem akartam, hogy a
világot uralják! – suttogta halkan, mire Sasuke arcára kiült a nyers döbbenet.

- Ne hazudj! – mondta savanyúan.

- Szerinted ilyen állapotban hazudnék? – kérdezett vissza enyhe gúnnyal a hangjában. –
Szerinted egy ember mire képes a sharinganjával? Mi szab ellene határokat? – újabb véradag
került a padlóra ismételt köhögése eredményeként.

- Akkor engem miért nem öltél meg?

- Mert a lelkiismeretem így lesz tiszta… Ha a te kezeid által halok meg! – felelte lassan.

- És miért jöttél most? – Sasuke kezdett teljesen összezavarodni.

- Mert már nem volt sok időm hátra… – a fiatalabb erre kérdő pillantásokat lövellt, de nem
kapott rá választ. Itachi szívverése fájdalmasan lelassult, ajkaira egy mosoly ült, miközben
tekintete üvegessé vált. Izmai elernyedtek, minek hatására akár egy rongybaba, amit elenged a
tartó kéz, összecsuklott.

- Sajnálom – suttogta. – De inkább mentsd a lányt! – lehelte utolsó erejével. Sasuke szívét egy
kéz szorongatta, aminek szorítása egyre csak erősödött. Tudatáig eljutott, hogy most vesztette
el utolsó rokonát is. Majd arra is ráeszmélt, hogy ha nem siet, az utolsó embert is elveszítheti,
akit igazán szeret. Gyorsan felkapta az eszméletlen lányt, majd sietve indult el a kijárat felé.
Rohanva haladt a kihalt folyosókon, majd enyhe megkönnyebbülés lett úrrá rajta, mikor
meglátta Kakashit és Narutót az autónál.

- Nem kérdez! – üvöltötte rögtön. – Csak beszáll a kocsiba és enged vezetni! – azzal Naruto
mellé befektette hátra a lányt, majd beült a volán mögé. Nem foglalkozott a biztonsági övvel,
még csak azzal sem, hogy Kakashi alig csukta be az ajtót. Amint lába alatt megérezte a
gázpedált, tövig nyomta, és csikorgó kerekekkel startolt.

- Mi történt? – kérdezett rá Kakashi, miután úgy vélte, a fiú megnyugodott kissé.

- Itachi! – morogta a másik, majd bevett egy éles kanyart.

- És él még? – faggatta tovább a maszkos.

- Nem… Meghalt – válaszolta halkan Sasuke. Kakashi nem kérdezősködött tovább, inkább
csendben a tájat kémlelte.

- Sakurával mi van? – szólalt meg aztán Naruto, mivel a karjai közt tartott lány légzése egyre
nehézkesebbé vált.

- Megmérgezte… magát – mondta lassan az Uchiha. Naruto pupillája erre kitágult, arcára
kiült az értetlenség. – Majd elmagyarázom, csak érjünk vissza! – legyintett idegesen. A srác
vezetési stílusának köszönhetően alig negyven perc alatt elértek az iskoláig. Szinte még bele
sem taposott a fékbe, mikor ujjai már az ajtónyitó kilincsen pihentek.

- Megkeresem Tsunadét! – mondta Kakashi, majd eltűnt. Sasuke csak bólintott, majd kivette a
lányt az autóból.

- Oda megyünk, ahol Guren támadása után segített neki… – mondta a fiú kezében a lánnyal,
miközben a bejárat felé sietett. – Mondd meg nekik, hogy oda jöjjenek – intett Narutónak, aki
bólintott.

Sasuke szinte száguldott a kihalt és sötét folyosókon. A lány arcára pillantott, miközben
remélte, hogy a megfelelő folyosón járnak. Sakura arca nyugodt és békés volt. Mintha csak
aludna… – gondolta a fekete hajú.

- Hol vannak már? – hallott meg egy ideges hangot pár folyosónyival odábbról. Felismerte a
hangszínt, így rögtön rájött, hogy jó folyosón vannak. A már eddig is sebes lépteit még jobban
megszaporázta. Alig egy perc alatt elért oda, ahol Tsunade, Kakashi és Naruto állt.

- Méreg – kezdett bele a tényszerű ismertetésbe Sasuke –, ami két óra alatt hat. Alig maradt
egy óránk… – Az igazgató csak kitárta a terem ajtaját, majd intett, hogy hova tegye le a lányt.
– Itt a fecskendő! – húzta elő a zsebéből, majd a nőnek adta. Tsunade gyorsan rápillantott a
maradék pár csepp zöld folyadékra.

- Ó, hogy a… – motyogta halkan. – Miért pont a legújabb mérgét? – kérdezte mintegy csak
magától. Szinte biztos volt benne, hogy pár napja az egyik jelentésnél erről beszélt a lány.
Méregzöld és rövid idő alatt halálos. – Sasuke és Naruto, irány a szobájába, és kutassátok át.
Hátha ott tartja a méreg ellenszerét. Kakashi, keresd meg Shizunét! – adta ki a parancsokat,
mire a három említett bólintott és mindegyik elindult a saját dolgára. Ezalatt a nő átnézte
Sakura fegyvertartóját, hátha vészhelyzet esetére tart magánál ellenszert. Talált is egy
összetört fecskendőt. Idegesen vette ki a szilánkokat, és remélte, hogy maradt pár csepp, amit
megvizsgálhat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pár milli átlátszó folyadék megmaradt
a fiola öblösebb, egyben maradt részében. Shizune nem sokkal ezután lépett be a szobába.
Tsunade fel sem nézett a pár csepp elemzéséből, úgy osztogatta a teendőket.

- Hozz ide minden gyógynövényt, amink van. Illetve az összes eddig kész ellenmérget! – A
barna hajú nő csak bólintott, majd elindult az említett anyagok felkutatására.

***

Reggel óta talpon voltam. Megint edzésre áldoztuk a napot. Lassan kezdett sötétedni, és a
velem szemben álló lány láthatóan alig állt a lábán. Más azt mondta volna, hogy ennyi elég
lesz, de nem én. Most kell igazán belehúzni, mert egy valódi küzdelemben az ellenfél nem
mondaná, hogy „Á, látom elfáradtál, akkor pihenjünk!”.

- Gyorsabban! – kiáltottam rá, mire lassan mozdult, így a támadásom nem csak súrolta, hanem
szinte teljes egészében eltalálta. – A csatamezőn sem lazsálhatsz! – ordítottam a mező túlfelén
remegve feltápászkodónak.

- Tsunade – lihegte. – Pihenjünk! – tudta, hogy ezzel nem vesz rá semmire, mégis
megpróbálta.

- Még mit nem! – morogtam, majd egy újabb ütéssel támadtam. Szinte kiült a smaragdokba,
hogy őrültnek titulál, de azért karjait védekezőn felemelte. Kivédte az ütést, de így is pár
métert hátracsúszott a puha füvön. Nem sokáig lazsált, inkább megpróbált egy újabb támadást
intézni felém, ami a jelenlegi állapotához képest remek volt. Még maradt chakrája, amit
öklébe koncentrált. Újabb gyors elterelő mozdulatok, majd mögém került. Ökle könyörtelenül
csapott le, és ha eltalált volna, még én is csúnyán megsérülök. Szerencse? Csak tapasztalat
volt, hogy ügyesen kicsusszantam a támadás elől. A rózsaszín tincsek csapzottan lógtak
szemébe, miközben öklét nézte. Egy hatalmas kráter keletkezett a mező közepén. Ha jól
számolom, a huszonharmadik.

- Francba már – lihegte, miközben a földre csapott. Itt volt az ideje, hogy megtanítsam arra,
hogy a figyelme sohasem lankadhat. Hatalmas rúgáshoz lendítettem lábam, amit ő túl későn
vett észre. Lábammal sikeresen gyomorba rúgtam, így kellő lendülettel repült ismét.

- Sose lankadjon a figyelmed! – ordítottam. – Még ilyenkor se! – vettem visszább a hangom,
mikor a háta mögé kerültem. Lassan fordult meg, láthatóan még a szúrást sem érzékelte.

- Te megőrültél! – sziszegte, mikor meglátta kezemben a fiolát.

- Tizenkét órád van megtalálni az ellenszert… – Arcára meglepett és elgondolkozó kifejezés
telepedett. – És ne reménykedj, nálam sincs ellenszer. Magadnak kell kitalálni! Addig is jó
éjt! Holnap 9-kor ugyanitt! – Azzal megfordultam, és magára hagytam. Még épp elcsíptem
döbbent arckifejezését.

- Utállak! – üvöltötte bele a csendbe, mire arcomra egy mosoly kúszott.