- Mit keresel te itt? – kérdezte, miközben tekintete elsötétült, és az idegen felé fordult.

- Csak gondoltam, meglátogatom az öcsikémet – válaszolta gúnyos mosollyal. – Bár arra nem
számítottam, hogy a pincsikutyád is hozod… – nevetett felsőbbrendűen.

Sakura abban a pillanatban lefagyott, mikor meglátta Itachit. Rögtön tudta, hogy eljött
a csata, amit Sasuke még az előző küldetés során emlegetett. A bosszú ideje elérkezett.
Miközben az idősebb Uchihát nézte, rájött, hogy van gunyorosabb és megvetőbb arckifejezés
csapattársáénál is. A férfi hangja is sokkal ridegebb és fenyegetőbb volt. Szavai csepegtek a
gúnytól, miközben a lányt egy pincsikutyához hasonlította. A smaragd szemű ekkor tért újra
magához, és villámokat szóró tekintettel bámult az ellenségre.

- Rossz a látásod? – sziszegte halkan, mégis mindenki tökéletesen értette. Hangjában érezhető
volt a lassan fortyogó düh. – Ha kutya lennék, nem tehetném meg ezt! – mondta, majd egy
gyors mozdulattal Itachi felé hajított egy kunait.

- Ügyes kutya! – nevetett kísértetiesen a másik. – Jól betanítottad – nézett az öccsére, tekintete
gonoszságot és fondorlatosságot sugárzott. – Játszhatok is vele? – érdeklődött gyilkos
udvariassággal.

- Nem biztos, hogy jól járnál vele… – ment bele a fiatalabb is a játékba. – A végén még
megharap! – Sakura meglepetten pillantott társára. Most komolyan arról beszélnek, hogy ő
egy kutya, és ki hogy jár vele, ha játszik. Magában nevetnie kellett… Olyan abszurd volt az
egész. Mindenki tudta, hogy a szavak csatája egy nagyon laza kis bemelegítő. A neheze csak
eztán jön, és a végére valaki meghal.

- Hm? – vonta fel kérdőn a szemöldökét az idősebb Uchiha, majd hihetetlen sebességgel a
lány elé került. Még Sasuke is meglepődött sebességén. Sakura nemkülönben, de gyorsan
reagált, és a férfi támadása elől egy ügyes ugrással kitért.

- Ne nézz a szemébe, és maradj mögöttem! – lépett kettőjük közé a fiatalabb, majd tekintetét
bátyjára fordította. – Nem ő az ellenfeled, hanem én! – mondta fagyosan, szavai szinte
késként szelték a levegőt.

- Óó, hát felnőtt az én bolond kisöcsém? Vagy megint sírva fogsz szembenézni velem? –
incselkedett Itachi. – Na meg nem sokat ér a lány azzal, ha nem néz a szemembe! – mondta
rejtélyesen, majd egyik ujjával a szemben álló fiatalokra mutatott. Volt valami teátrális a
mozdulatában. – Mindketten meg fogtok halni – mondta lassan és higgadtan.

Sakura nagyon nehezen tűrte, hogy nem nézhet az ellensége arcára. Tekintete a lábától a
mellkasáig tartó szakaszt vizsgálta. Izmai szinte automatikusan irányították tekintetét egyre
feljebb, de az utolsó pillanatokban mindig elméje kerekedett felül.

- Ha rajtam múlik, nem! – válaszolt apró késéssel Sasuke, majd szemeiben megjelent a
jól ismert sharingan domináns vörös színe és az apró fekete formák. Kívülálló számára
érthetetlen csata zajlott, így Sakura is pár csendben eltöltött perc után tekintetét társa arcára
emelte. A fiatalabb Uchiha nyugodt arcizmokkal meredt bátyjára. A lány eleinte nem értette,
mi folyik itt, majd rájött, hogy valószínűleg genjutsukkal próbálják egymást gyengíteni.

Bízott Sasukéban, bízott magában is, így nekilátott a segítő akció kifundálásához. Remélte,
hogy a meglepetés az ő oldalára áll, ezzel talán előnyt nyerve magának és társának. Óvatosan
elkezdett a zsebeiben keresgélni, majd egy fecskendőt kapott elő. Felötlött benne a lehetőség,
hogy talán nem ártana mással előjönni, de aztán mégis arra jutott, hogy maradjunk a már
jól bevált módszereknél. Kissé megkönnyebbült, mikor fehér tenyerében megpillantotta a
méregzöld löttyöt tartalmazó fiolát. Olyan színpadiasnak érezte, hogy ellenségét méregzöld
méreggel fogja megölni. Magában jót kacagott feltevésén, majd nekilátott az eddig csak
elméleti terv gyakorlatba való átültetéséhez. Tekintetét óvatosan emelte az idősebb Uchihára,
majd elméletben kiszámította a legjobb menekülési útvonalat. Mindent összekalkulálva
támadó pozíciót vett fel, majd az előre jól kiszámított irányba dobta a tűvel felszerelt mérgező
üvegcsét.

Eközben a fiatalabb Uchiha keményen harcolt bátyja ellen. A genjustu alapoktól indultak, de
érezte, hogy bátyja csak szórakozni akar vele. Fivére mindenféle borzalmat kreált, amit neki
rövid időbe telt hatástalanítani. Egyik – szinte nevetséges – próbálkozása, hogy kétdimenziós
papírcetlivé „változtatta”, ami kigyulladt. Másik nevetséges illúzió, mikor is egy csótányokból
álló futóhomokkal próbálta legyőzni.

- Nem gondolod, hogy a dedós szintről feljebb léphetnénk? – kérdezte, mire Itachi mereven
elmosolyodott.

- Bírnád tartani magad? – kérdezte felsőbbrendűen. Ám a választ nem kapta meg, mivel
Sakura ekkor hajította el segítő tervének fontos kellékét.

- Megőrültél? – rivallt rá Sasuke, mikor a felé száguldó fecskendőt épphogy csak kivédte.
Fekete íriszét dühösen fordította a lány irányába.

Sakura arcára diadalittas mosoly kúszott. Látta, ahogy Itachi szíve fölé szúródik a fegyver,
miközben a férfi arcára meglepett kifejezés ült.

- Ez lenne a híres Itachi? – ejtette ki hangosan a szavakat, mire Sasukénak rögtön világossá
vált a helyzet.

- Mikor? – szaladt ki a száján, miközben arcára meglepettség kúszott. Itachi csak vállat vont,
majd ujját öccsére szegezte.

- Nem megmondtam, hogy semmit nem ér, ha nem néz a szemembe? – kérdezte fennhéjázó
hangsúllyal. – Elég egy mozdulat, és máris a csapdámba estél!

Sasuke pár pillanatig mereven bámult maga elé, nem hitte el, hogy ilyen egyszerűen csapdába
ejtette a lányt. Elméjében a helyzet megoldásán gondolkozott, de bátyja félbeszakította.

- Siess, mert a lányt én irányítom… Ha úgy tetszik, akár ellened is – húzta gonosz mosolyra
ajkait, majd intett egyet, és Sakura támadásba lendült. A fiatalabb Uchiha gyors reflexeinek
köszönhetően sikeresen kitért a lány erőteljes csapása elől. – Hm… Ez érdekes! – motyogta
Itachi. – Soha nem gondoltam volna, hogy ebben a lányban ilyen erők rejtőzhetnek. Talán
mókás lesz látni, ahogy megöl… Vagy te ölöd meg őt.

Sakura elméje fölött teljesen elvesztette az irányítást. Csak a Sasuke bátyja által kreált
valóságot látta. Nem érzékelte a külvilágot, nem hallotta Sasuke hangját, miközben

szitkozódik és bátyját becsmérli, vagy éppen a lányra próbál hatni. Szemei előtt filmként
peregtek a képek, amin épp Itachi ellen küzd. Nem értette, hogyan is tért ki a méreg elől, de
az illúzió kreálója nem hagyta ilyeneken gondolkozni.

- Rohadj meg! – sziszegte Sasuke, miközben kecsesen társa támadásait kerülgette.

- Na, mi van? Ennyit a bosszúról? Inkább szórakozol a lánnyal? – kérdezte, miközben leült
a szobában lévő egyetlen ablak párkányára. Tekintetét a tájra fordította, és meglepetten
konstatálta, hogy egy fekete autónál egy szőke hajú srác rohangászik, miközben egy másik
férfi csak nyugodtan a kocsinak dőlve ácsorog. Rögtön rájött, hogy a srácot látta már…
Így tudta, hogy öccse csapata szobrozik az autó mellett. Pillantását kelletlenül fordította a
szobában lévő fiatalokra. Sasuke ekkor határozta el magát, így egy ügyes mozdulattal a lány
mögé lépett, majd egy jól irányzott ütéssel hatástalanította. Az elernyedt testet óvatosan
karjaiba emelte, majd a falnak döntve leültette a lányt a földre. Egy apró érintéssel chakrát
vezetett társa megtébolyodott chakrahálózatába, majd pillantását bátyjára fordította.

- Miért jöttél? – kérdezte halálos nyugalommal.

- Csak meglátogattalak… Vagy talán már ez is bűn? – érdeklődött illedelmesen Itachi.

- Hm… - Sasuke tökéletesen tudta, hogy a látogatásának igazán más oka van, de érezte, hogy
ezt még nem fogja megtudni. Így nem maradt más lehetőség, mint a válasz kikényszerítése.
Ujjai hihetetlen sebességgel formálták a pecséteket, de Itachi tökéletesen leolvasta mindet.
Hiába sikerült a jutsu, bátyjának bőven volt ideje kitérni a támadás előtt. A fiú tudta, hogy az
idősebb ellen ilyen gyermeteg próbálkozásokkal nem megy semmire, de időt kellett nyernie,
hogy valami használható dolog az eszébe jusson.

- Meddig próbálkozol még? – kérdezte Itachi, miközben tekintetét az éppen magához térő
lányra emelte. Sasuke még nem vette észre, hogy társa lassan, de biztosan kezdi érzékelni a
körülötte zajló dolgokat.

- Amíg jónak látom! – fújta ki dühösen a levegőt az ifjabb Uchiha. Az idősebb csak
megrántotta a vállát, majd a következő tűzgolyók elől jól kiszámítottan tért ki. Épp
rászegeződtek a smaragdok, így a lányt ismét bábuvá tette. Sasuke még nem vett észre
semmit, így gunyoros mosoly kúszott az arcára. – Sasuke, Sasuke, te tényleg ugyanolyan naiv
és figyelmetlen vagy, mint voltál. Észre sem vetted pár mozdulatom – mondta, miközben
szemeit a jól ismert fekete íriszekre fordította.

- Tudom, hogy magához tért – sóhajtott halkan.

- Akkor itt az ideje a meglepetéseknek! – Pár pillanatba telt, míg kimondta, és közben a
pár lépésre lévő zöld löttyel teli injekciót a lányig rúgta. Sakura úgy kapott a méreg után,
mintha maga az örök élet elixírét kaparintotta volna meg. Társa hihetetlen sebességgel fordult
hozzá, majd pár pillanat alatt mellette termett, de nem tudta megakadályozni a lány aprócska
mozdulatát. A rózsaszín hajú a másodperc törtrésze alatt vágta combjába a méregzöld löttyel
teli tűt. A folyadék pedig gyorsabban folyt a megszokottnál is, így mire Sasuke kirántotta a
lány kezéből, már alig volt benne pár csepp méreg.

- Te rohadék! – fordította Sasuke gyilkos pillantását bátyjára, majd ismét az előtte ülő lányra
nézett. Combján a szúrás helyénél kisebb vérfolt keletkezett, arca semmitmondó, tekintete

fásult. Lélegzete pár perc alatt nehézkessé vált, szemei lassan lecsukódtak. Sasuke azt sem
tudta, mihez kezdjen, idegesen kezdte el keresni a lány pulzusát.

- Ne aggódj! Van még két órája, ha időn belül megkapja az ellenszert, még túlélheti…
Feltéve, ha sikerül legyőznöd, kisöcsém! – Sasuke szemeiben mérhetetlen mennyiségű
düh, undor és gyűlölet lobbant lángra. Rájött, hogy bátyja ellen semmire nem megy a
puhánykodással. Végigpillantott még egyszer a lányon, majd állásba tornázta magát,
arcára merev nyugalmat erőltetett, elméjéből minden nem odaillő gondolatot kisöpört.
Szemeiben ismét megjelent a sharingan, ám ezúttal kissé más formában. Itachi egy hajszálnyit
meglepődött, de nem mutatott ki ebből semmit.

- Talán megérte… - mondta halkan Sasuke. – Most először sikerült ilyen könnyedén
előhoznom ezeket a szemeket. – Itachi kíváncsian nézett a fiú mangekyou sharinganába.
– Eddig csak egyszer sikerült… - folytatta halkan, majd eszébe jutott, mikor a lányt ezzel
a technikával tudta megvédeni. Foglyul ejtette egy nyugodt világban, hogy Tsunade
megmenthesse az életét. Akkor nem is tudta, hogy tényleg a mangekyou, vagy csak
képzelődik. Ám mivel utána egyszer valami hasonlót sikerült produkálnia, rájött, hogy nem
képzelődik.

- Megölted a legjobb barátod? – kérdezte Itachi könnyedén, mire öccse meglepetten nézett rá.

- Soha nem tettem azt, amit akkor mondtál… Egyszerűen így alakult a dolog, erős érzelmek
váltották ki a halált – vont vállat.

***

Hűvös, télies este volt. Az aznapi edzésem kicsit elhúzódott, így már teljesen besötétedett,
mire hazaértem. Meglepett a sötét ház, hisz ekkorra anya mindig hazaért. Sietősen hámoztam
le magamról a kabátot, amit a megszokott fogasra akasztottam, majd gyorsan kibújtam a
cipőmből. Táskám egyszerűen ledobtam a fogas alá, majd sietősen indultam a konyhába.
Semmi, még csak egy cetli sem volt, hogy később jön vagy valami. Pár pillanatig csak álltam,
mikor érdekes szag csapta meg az orrom. Nagyon jól tudtam, hogy éreztem már ezt. A vér
rozsdás, sós szaga volt. Lassan kúszott a lápcső irányából a ház minden szegletébe. Riadtan
indultam meg a lépcsőn, fel az emeletre, ahol már halk hangokat is hallottam. Óvatosan
osontam a hang forrása felé, miközben kezemmel a zsebemben lévő kunaiért nyúltam. A
hangfoszlányok lassan szavakat, majd értelmes mondatokat alkottak. Pár másodpercbe tellett,
mire rájöttem, anyám zokogástól elfúló és könyörgő hangját hallom.

- Miért teszed ezt? – kérdezte. – A családoddal nem teheted ezt, kérlek! – hangja könyörgően
csengett. – Ne ölj meg! – suttogta, én mégis tökéletesen hallottam. Pár pillanat erejéig
hallottam a némaságban anyám akadozó és felgyorsult légzését, saját szívem riadt dobogását,
és egy harmadik személy lassú szuszogását. Pár másodperc, majd újabb motoszkálás.
Hallottam, ahogy a fém lágy zengéssel elhagyja megszokott helyét, majd a levegőt és valami
szilárdat kettévág. Orromba újabb adag friss vér jutott, mire minden bátorságom összeszedve
a nyitott ajtó elé léptem. Anyám élettelen testét rögtön kivettem a sötétből, majd a mellette
magasodó alakra fordítottam tekintetem. Az alak sötét szempárját rám szegezte, mire
szívverésem is kihagyott egy ütemet.

- Itachi? – suttogtam kérdőn, és reméltem, hogy az egész csak álom. Az említett alak mégsem

tűnt el, mint egy rossz álomban, hanem továbbra is engem figyelt. Éreztem, ahogy a pánik
sötét karmai megragadnak, szemeimet könnyek szúrták, így bátyám alakja kissé homályossá
vált. – Miért? – leheltem szinte hangtalanul. Itachi csak felhorkantott, majd komótosan
elindult felém. A vér is megfagyott bennem. Minden eddigi, bátyámba vetett hitem elillant,
helyébe félelem és menekülésvágy költözött.

- Gyűlölj! – mondta halkan, mikor megállt előttem. – Utálj! Vess meg! Majd ha elég sok
utálatot táplálsz irányomba, és kiirtod magadból a gyengeség minden szikráját, akkor állj
elém… állj elém a legerősebb szemekkel, amit egy Uchiha elérhet, és ölj meg! – mondta,
majd egy pillanat alatt eltűnt.

***
- Nincs bennem gyengeség, utáltalak, gyűlöltelek éveken keresztül. Most csak jobban
gyűlöllek, mint ahogy eddig! Eljöttem, és készen állok arra, hogy pontot tegyek az ügy
végére – mondta magabiztosan Sasuke, majd a mangekyout használva Itachit egy gyötrelmes
világba juttatta. – Most megmutatom, min mentem keresztül – mondta halkan, majd bátyja elé
fájdalmasabbnál fájdalmasabb emlékképeket kreált, miközben igazi fájdalmat indukált. Az
idősebb Uchiha maga is meglepődött öccse határozott támadásán. Érezte a fájdalmat, amit ez
az illúzió okozott, látta az öccse által átélt fájdalmakat. Undorodott magától.

- Mielőtt meghalsz… Tudni szeretném, miért ölted meg az egész családunkat, és miért csak
engem hagytál életben?!