Sakura éppen az iskolából tartott hazafelé. Kakashi sensei megkérte a jelenléti napló megírására, így csak sokkal később indult haza, mint a többiek. Nagyon fáradt volt, ráadásul apró bűntudatot is érzett a délelőtt történtek miatt. Talán ha nem lett volna olyan durva Sasukéval, nem alakultak volna így a dolgok. Elhatározta, hogy mielőtt hazamegy, meglátogatja, és bocsánatot kér tőle. Elvégre bármilyen nehéz volt, beismerni, az Uchiha felháborodása jogos volt. Hiszen mégis csak megmentette az életét, és mi a hála? Másnap úgy tesz, mintha meg sem ismerné, ráadásul még bunkó is vele.
Az egyik kereszteződésnél a lámpa pirosra váltott, így Sakura kénytelen volt kivárni a váltást. Ha nem lett volna olyan forgalmas az útszakasz simán átment volna, ám itt nem kockáztatott. Az ég a délután folyamán valamikor beborult, és most hirtelen eldördült. Pazar. Az eső ugyan még nem esett, de érezni lehetett a nehéz illatot, ami a közeledtét jelezte. Az út túloldalán álló emberek aggódva néztek fel az égre. Mögöttük egy sűrű fák alkotta park terült, alig lehetett belátni a félhomályba. Ám mintha állt volna ott valaki. Csak lassan bontakozott ki. Sakura először egy coslayeresnek hitte. Haláljelmezt viselt, még egy hatalmas kaszát is tartott a kezében, egy meglepően szépet. Ám amikor kilépett a járdára, egy futó egyszerűen csak átment rajta. Lassan odalépett egy biciklis mellé, aki szintén a lámpára várt. Megemelte a kaszát, és egyszerűen leválasztotta a fejét a többi testrészétől. Sakura úgy megijedt, hogy sikítani is elfelejtett. Azon meg még jobban, hogy a biciklisnek látszólag semmi baja nem történt, továbbra is ott várakozott. Aztán egyszer csak a pedálra tette a lábát, és ellökte magát, amikor még piros volt a lámpa. Egyenesen egy kamion elé vetette magát. Sakura csak akkor sikított fel, de már késő volt. Hangos fékcsikorgás, a kamion annyira próbált fékezni, hogy a hátsó része keresztbe állt az úton. Szerencsére a többi autós időben megállt, mielőtt eltrafálta volna a kamion oldalát, de a kamion sajnos elütötte a biciklist. Alig pár pillanat alatt hatalmas vértócsa gyűlt össze a szétroncsolódott test körül. Többen a mentőt hívták, pár pillanat alatt teljes lett a káosz. A kamionos sírva fakadt. Sakura pedig dermedten nézte a csuklyás alakot, aki az egészet előidézte.
És a következő pillanatban Sakura felé indult.
A lány futásnak eredt. Mit futott, rohant, azt se tudta merre, csak el a csuklyástól. Ám az pillanatok alatt beérte. Sakura nem tehetett mást, egyszerűen lendített egyet az iskolatáskájával. Nem is remélte, hogy eltalálja, de legnagyobb meglepetésére az alak telibe kapta. Sakura pedig eszeveszetten rohant tovább. De elkapták.
Sasuke bent ült a szinte berendezetlen házban, körülötte nyolcan, és mind őt fixírozták. Naruto, Kiba, Lee, Tenten, Shikamaru, Neji, Choji és Hinata. Legalább is azt mondták, ez a nevük. Sasuke el nem tudta volna róluk képzelni, hogy farkasok. Főleg nem Hinatáról, amilyen félénken ült, szinte a sarokban. Viszont a másik lány, Tenten nagyon mérgesnek tűnt.
- Nahát, a vezérünk végre kegyeskedik megjelenni, erre kiderül, hogy a balhés srác az délelőttről. Nagyon király. – Morogta a Neji nevű.
- Ez rohadt kellemetlen, éppen randim volt ember. – szólt le egy másik, ha jól emlékezett, Shikamaru.
- Hé, álljatok le, az a lényeg hogy itt van. Hinata, elhoztad a könyvet? – kérdezte Naruto.
- Pe..persze – nyújtott át Hinata Narutonak egy kódex méretű, egyszerű barna könyvet. Naruto pedig nekem.
- Tessék, kérdezz tőle valamit. – átvettem a könyvet, mindenki várakozóan tekintett rám. Nekem csak egy kérdésem lett volna per pillanat, de azt túl kínos lett volna feltenni. Egy darabig tépelődtem, hogy feltegyem e, de végül győzött a kíváncsiság.
- Mi is egész pontosan a béklyó? – kérdeztem határozottan. A könyv a következő pillanatban kinyílt, és vadul pörögtek a lapjai. Aztán hirtelen megállt, és betűk jelentek meg rajta.
Béklyó
Egy különleges szerződés Isten egy farkasa, és egy ember között, mely a farkas nevének kimondásával kezdődik.
A szerződés háromszázhét évvel ezelőtt keletkezett Ádám, és egy farkas között.
A farkas köteles az embert megvédeni, parancsainak engedelmeskedni, veszélybe kerülése esetén felkutatni.
Az ember köteles a farkas sérüléseit ellátni, szükség esetén szállást és ételt biztosítani.
Mivel a szerződés varázslat útján jött létre, feltételei nem megszeghetőek, érzelmek, késztetések formájában jelentkeznek.
Megszűntetni lehetséges, ám csak a farkas kérésére, ember kérésére a szerződés nem megszüntethető, ám csak az ember hajthatja végre.
A megszüntetési varázsige:
Én Istenem én Uram
Hozzád fordulok!
Vess véget a kapcsolatnak
Mit a szükség adott.
Lelkem szakadjon el a farkaslélektől.
Testem rejtve legyen farkas szemektől.
Figyelem! A varázslat csak akkor végezhető, ha a farkas állat alakjában jelenik meg, ám miután a varázslat elkezdődött, nem változhat vissza
Ha a varázslatot elkezdték, parancsra sem félbeszakítható, új szerződés ugyan azon ember és farkas között
létre nem hozható!
- Ez elég érdekes – szólalt meg a vállam fölött Naruto.
- Ki béklyózott meg? – kérdezte a Lee nevű fiú. Sasukéban még élénken élt az emlék a temérdek msn üzenetről, amit egy bizonyos Lee küldött Sakurának.
- Sakura. – válaszolta halál nyugodtan. Pontosan tudta, hogy ez a bilifrizurás srácot fel fogja idegesíteni, és pontosan ez volt a célja. Valamiért személyes sértésnek vette, hogy ez a srác, aki egyáltalán nem illett a lányhoz, egyáltalán próbálkozni mer. Élvezettel nézte végig, ahogy az amúgy is hatalmas szemek hogyan tágulnak még nagyobbra a döbbenettől, és hogy hogyan vált színt a fiú arca természetesről előbb sápadt, hulla fehérbe, majd vöröseslilásba a dühtől.
- Hogy vetted rá? – sziszegte, és láthatóan készült, hogy Sasukéra vesse magát. Már a keze is görcsben állt, mintha egy láthatatlan nyakat szorongatna. Kiba és Shikamaru az utolsó pillanatban kapták el. Sasuke csak gúnyosan vigyorgott. Egyáltalán nem érdekelte, ha nem lesz jóban vele.
- Az egyetlen aki Sakurát megvédheti, az én vagyok. – kiabálta vergődve közben Lee. Erre azonban már Naruto ugrott. Odaguggolt a lefogott fiúhoz, és jó mélyen a szemébe nézett. Az egész testéből áradt a feszültség, úgy nézett ki, mintha egy farkas készülődne rá, hogy egy elfogott, nyomorult kis állatnak megadja a kegyelemdöfést, és elharapja a torkát. Sasukéra már ez is a frászt hozta, valahogy nem szerette volna tudni, hogy hogyan néz a szőkeség éppen Lee-re, mert láthatóan nem csak Lee, de Kiba és Shikamaru is egész ijedt képet vágott, holott nekik ehhez semmi közük nem volt.
- Hogy mondtad? – A hangja fenyegető volt, még Sasuke is kétszer meggondolta volna, hogy mit válaszoljon. Lee jól láthatóan félt, hatalmasat nyelt, meg sem mert moccanni, hát még megszólalni.
- Helyes! – állt fel Naruto, és visszasétált a helyére, mintha semmi sem történt volna. Sasukéra pedig – ismét csak ismeretlen okokból - rá tört a féltékenység. Úgy acsarkodott a lelke, mint egy dühös, kiéhezett kutyának, akinek a csontját elhalászta egy jóval nagyobb és erősebb kutya, ő pedig ott áll, és pontosan tudja, hogy nem kaphatja vissza, pedig nagyon szeretné. Ám a következő pillanatban tova is illant ez az érzés, mert valami sokkal rettenetesebb vette át a helyét. Félelem, de olyan félelem, ami kitépi a szívet, és leolvasztja a csontokról a húst. Akkora erővel rugaszkodott neki a futásnak, hogy Tenten, aki éppen mellette ült, felsikkantott. Egy másodperc alatt már az utcát falta lábaival. Az egyetlen, aki azonnal utána vetette magát, az Naruto volt, a többiek csak jó pár másodperc múlva jöttek rá, hogy valószínűleg probléma lehet, így ők is kirohantak az utcára, és üldözőbe vették a két fiút. Sasuke száguldott, ha tudott volna gondolkozni, akkor valószínűleg elgondolkodott volna rajta, hogy ennél a sebességnél már a súrlódás sem a barátja, és bármikor eleshet, de minden gondolatát csak egyetlen dolog töltötte ki. Sakura veszélyben volt, hatalmas veszélyben. A fiú szinte érezte a szerencsétlen lány halálfélelmét, amitől ő maga teljesen kétségbeesett. Egyetlen kanyarnál sem tétlenkedett, hogy merre forduljon, Naruto szorosan a nyomában trappolt, a többiek pedig jóval mögöttük. Sasuke éppen készült, hogy átváltozzon, nem érdekelte, hogy ki látja őket meg. Naruto volt, aki megállította.
- Sasuke! – kiáltotta erélyesen a nevét, amitől kicsit kitisztult e feje. Ezzel most nem csak magát sodorná veszélybe, hanem a többieket is. Így hát várnia kellett, míg kiértek a faluból. Szinte egy örökkévalóságig tartott, mire ez a pillanat eljött. Akkor viszont nem tétovázott, azonnal átváltozott. Az eddigi futás okozta lendületnek köszönhetően bukfencezett egyet a földön, de a hatalmas mancsok és a hosszú körmök segítségével pillanatok alatt visszanyerte az egyensúlyát. Innentől kezdve nem érdekelte, hogy ki látja őket. A főút mentén haladt, egy darabig ugyanis ez tűnt a legrövidebb útvonalnak, ami Sakurához vezetett. Több autót is maga mögé utasítottak, a benne ülő emberek pedig halálra váltan figyelték, ahogy egy olyan farkas falka halad el szorosan mellettük, amelynek egyedei majdnem akkorák, mint az autójuk.
A főút hirtelen egy éles kanyart vett, Sasuke azonban ahelyett, hogy követte volna az utat, bevetette magát a fák közé.
Sakura
Kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni elrablóm karmai közűk, sikítottam ahogy a számon kifért, de a mellettünk elhaladó emberek észre sem vették. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha megőrültem volna. Hogy képesek figyelmen kívül hagyni, hogy valaki az életéért sikítozik? Aztán feltűnt, hogy én sem hallom a körülöttem lévő hangokat, egyedül csak a saját magam keltette zajokat, meg a csuklyás alak lépéseit, kaszájának csörömpölését.
Később, mikor valahol az erdőben haladtunk, már csak sírtam. Persze rettenetesen féltem. Fogalmam sem volt mi vár rám, főleg az után a kis bemutató után, amit a zebránál láttam. Halálfélelmem volt, és ez az érzés teljesen megbénított, csak arra voltam képes, hogy bámuljak előre, miközben az arcomon folytak a könnyek. Csak akkor tértem némelyest magamhoz, mikor megálltunk az erdő közepén. Mi az, talán itt akar megölni? Vagy megerőszakolni? Egy-egy pillanatra úgy éreztem, már teljesen mindegy, hiszen még akkor sem tudott senki sem segíteni, mikor rengeteg ember volt a közelemben. Az egyetlen gondolatom egy hatalmas, fekete farkas volt, aki talán még megmenthetne, ha a itt lenne. Bár ebben sem voltam biztos. A farkas csak egyetlen éjszakát töltött mellettem, aztán elment, nem valószínű, hogy összetörné magát, csak hogy segítsen.
Idő közben letettek egy fa mellé. Virágként nyílt a remény a szívemben, most talán elszökhetnék, elfuthatnék, de ez is szertefoszlott, mikor rájöttem, meg sem tudom mozdítani a kezeimet és a lábaimat. Fejben ezt is azok közé a furcsaságok közé soroltam, amiket ma tapasztaltam, és becsuktam a szemeimet. Vártam, hogy a hatalmas kasza rám is lesújtson, hogy aztán zombiként én is keressek magamnak valami módszert, hogy megöljem magam, mint az a biciklis.
Ám semmi ilyesmi nem történt. Az egész incidens kezdete óta viszont most először hallottam megszólalni az elrablómat. Mély, de meglepően selymes, férfias hangon mormogott valami számomra ismeretlen nyelven. Mikor befejezte, egy pillanatig azt hittem, nem történt semmi. De aztán láttam, a hej, ahová az ujjával mutatott, elkezdett fodrozódni, mint a víztükör. A fodrozódás egy ajtóalakká nőtte ki magát, aztán megint tükörsima lett, és eltűnt szem elől. Ekkor a férfi felém fordult, hogy felvegyen.
Ám mielőtt ezt megtehette volna, hatalmas fogak fúródtak a jobb vállába, és vér fröccsent a fára, a fűre, és rám is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Sajnos van egy kis elintéznivalóm az egyetemmel kapcsolatban, szóval futkozok össze vissza, ráadásul a történet összetettebb is lesz, mint ahogy eredetileg terveztem. És azon gondolkodom, hogy pontosan hogyan építsem fel, hogy minden a megfelelő időben történjen, érthető legyen, és logikailag se legyen benne buktató. Emellett új projektbe is belekezdtem, de azt még nem tervezem az oldarra rakni. De természetesen folytatni fogom, ahogy tudom. Nem ötlethiány a probléma, ötletem van ezer, csak nehéz felépíteni. =D Köszi hogy olvassátok, továbbra is várom a véleményeket! 