Délelőtt volt. Konoha utcáinak zaját gyerek zsivaj töltötte be. Most csöngettek ki az akadémián és a sok gyerek tódult haza, akiknek foglalkozásuk volt azok pedig a gyermekklinikára. Egy mosolygós
rózsaszínhajú lány várta a kisebbeket egy színes játékokkal teli teremben, akikkel épp aznap volt találkozója. A gyerekek oda és vissza voltak a lányért, aki mindig kedves volt velük. Rózsaszín haját hátra tűrte, majd sóhajtott egyet. ’Kezdhetjük’ gondolta magában, amikor az óra megkondult.
   Két óra múlva fáradtan intett búcsút az utolsó gyereknek, majd elnyúld a kanapén, amin addig ült. Fáradt volt, mint minden foglalkozás után, de megérte a gyerekekért. ’Esetleg ha Sasuke-kun tudott volna kivel beszélni talán…’ rémlett fel neki, majd megrázta fejét. Már megint rá gondolt. Hiába lett vége a háborúnak, hiába maradhatott volna, ő mégis úgy döntött, hogy elmegy. Ennek már vagy két éve. Hiányzott neki a fiú, nem is tagadhatta volna. Barátai próbálták rávenni, hogy randizzon, de nem látta értelmét, az évek során mit sem kopott szerelme a fiú iránt. Egy nyögés kíséretében felkelt és elindult az öltöző felé, ahol szőke barátnőjébe botlott.
- Sakura! De jó, hogy elkaptalak! – lelkesedett fel Ino. ’Már csak ő hiányzott ma estére’.
- Mit akarsz Ino? – kérdezte egy kicsit sem kedvesen.
- Nyugi, csak gyere el velem enni. Oké? Olyan rég voltunk együtt bárhol is. – tartotta maga elé védekezően a kezét, mire Sakura megenyhült.
- Nem akarok vakrandit, értetted Ino? – rázta meg ujját a szőke orra előtt mire ő csak megforgatta a szemeit majd bele karolt a lányba, aki időközben már beakasztotta orvosi köpenyét a szekrényébe és
bezárta azt.
Ino egész úton beszélt neki, de most valahogy jól esett a lánynak, hogy nincs egyedül, hogy valaki törődik vele. Tény mi tény, tényleg rég voltak együtt bárhol is. A lány elkezdett randizni Saival Sakura
pedig minden erejét e gyerekekbe fektette. Mikor megérkeztek egy-egy tál rament rendeltek, majd letelepedtek.
- Igyunk rád! – töltött egy üveg soju-t a lány mire Sakura felhúzta a szemöldökét.
- Rám? Mégis minek? – kérdezte vonakodva.
- Hát arra, hogy ilyen sikeres vagy, és még jól is nézel ki, nem mellesleg te vagy a legerősebb kunoichi és okos is vagy! Kell még egyéb ok?  - vigyorgott rá barátnőjére, akin látta, hogy feladta a
próbálkozást. Ino ellen nem tudott mit tenni, ha elhatározta magát. A rózsaszín hajú megitta, majd ezután egymást követték a poharak végül valamikor késő este elindultak haza.
- Te Sakura! Miért van az, hogy te még mindig Sasukét szereted? – kérdezte barátnőjét pirosló arccal a szőke.
- Tudjam is én! Szerinted nekem olyan jó vágyakozni utána, mikor azt sem tudom él e vagy halott? – húzta fel magát és elfojtott egy fájdalmas sóhajt és kitörni készülő könnyeit.
- Jól van, na! Csak azért kérdem, mert igazán rád férne egy pasi. Hidd el annál kielégítőbb nincs is. Sai is olyan jól csinálja a dolgát… – kezdett volna bele a lelkes mesélésbe, de a rózsaszín befogta a száját.
- Rendben Ino, de te itt most lefordulsz. – mutatott az utca felé amerre a lány lakott és már-már erőszakosan betuszkolta őt az utcába.
- Ja, tényleg – kezdett el csukladozva nevetni, majd intett egyet barátnőjének, aki tovább indult.
Érezte, hogy szemei egyre jobban elnehezednek, majd amikor már az ájulás szélén volt két erős kar zárta maga közé. A következő pillanatban arra eszmélt fel, hogy valaki befekteti egy ágyba. Nyöszörögve nyitogatta szemeit és jött rá, hogy saját szobájában van, majd pillái újra lecsukódtak.
Egy csókot érzett a homlokán, és aznap éjjel megmert volna rá esküdni, hogy az Ő illata lengte be a szobát.
  Másnap reggel fejfájással ébredt és dühösen csapkodott az éjjeli szekrényen, de csaknem találta azt a nyamvadt órát. Oda fordult majd megilletődve pislogott a kissé átrendezett éjjeli szekrényre, amely szélén ott állt dühének tárgya, de őt sokkal inkább lekötötte most a tabletta és a pohár víz, amit az éjjeli szekrényén talált. Bevette majd sietve elindult munkába, mivel ideje nagy részét elcseszte a töprengéssel. Miközben rohant munkába, még mindig biztos volt benne, hogy az Ő illatát érzi.
     Az erdő zaját madárcsicsergés, és nevetés töltötte meg. Egy tisztáson hatalmas pokróc volt kiterítve, ahol egy szőke hajú fiú és egy fekete hajú lány mosolyogva nézte, ahogy barátnőjük körül gyerekek toporognak. Sakura zavarban állt az őt ölelő gyerekek között, akiknek most lett vége a tanításnak. A rózsaszín hajú lányon még érezi lehetett a kórház jellegzetes illatát, még csak most szabadult.
 - Sakura-chan igen népszerű vagy a gyerekek körében. – nevetett a lányra Naruto és Hinatához hajolva a fülébe súgott valamit, aki mosolyogva bólogatott majd érdeklődve nézték, ahogy egy barna hajú kisfiú előre tolakodik, miközben háta mögött valamit szorongat a kezében, majd torkát megköszörülve előrántotta a kezét és meghajolt pipacspiros fejjel.
- Se-sensei! Kérlek, fogadd el! – mondta elcsukló hangon, ahogy a többiek nevetni kezdtek körülötte. Sakura meglepetten nézett a kisfiúra, aki ha lehet az eddiginél is pirosabb volt, majd elmosolyodott és leguggolt hozzá.
-  Köszönöm Aito. – vette el a virágot a kisfiútól, és miután ő fölegyenesedett, gyengéd puszit hintett a homlokára. A kisfiú pirulva elrohant majd’ fellökve a hetes csapat volt sensei-ét.
- Látom, egyre több hódolód van Sakura. – mondta vidám hangon Kakashi, majd felkapta e rohanó Aito-t és hóna alatt visszavitte őt a többi gyerek közé.
- Sakura-san a végén ennyi hódoló mellett rólunk meg fogsz, feledkezi. – mosolygott az említettre Hinata, aki bocsánatkérően hátra pillantott és letelepedett melléjük a gyerekek pedig köré gyűltek.
- Se-sensei! Énekelsz nekünk? – tette fel pirulva a kezét egy kislány, aki két copfja mögül őszinte csodálattal nézet a fiatal akkora már jouninná lett lányra. A lány bocsánatkérően nézett hátra barátaira az oda telepedő Kakashira és az idő közben betoppant Saira.
- Nem gond Sakura-chan, még nem is hallottalak énekelni! – csodálkozott rá a szőke a saját állítására, hisz’ még tényleg nem hallotta, hiába voltak egy csapatban évekig. Mikor a lány elkezdett énekelni, mintha elhalkult volna az egész világ. Minden csöppség őt figyelte és barátai szemében elismerés csillant, miközben a lányon egyre jobban úrrá lett a pánik, bár ezt csak tanára vette észre, aki nagyon is jól tudta, hogy miért. Bár a másik kettő nem figyelt, Sakura messziről felfigyelt a túlontúl ismerős chakrára.
Nem messze egy fekete hajú férfi figyelte a lányt, piros sharinganja felizzott, majd elmosolyodott a lány zavarán, amikor egy kisfiú virágot nyújtott át neki. Hát megérkezett végre. Visszatért.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés