Eltelt pár nap és Sasuke hamar visszanyerte az egészségét, most már sétálhatott, és újra elkezdhette az edzéseket. Éppen íjászkodni próbált, fájós tagjaival, amikor a császárné mellé lépett. Sasuke meghajolt, és kérdőn tekintett fel rá.
- Hitomi-sama. Mi fent köszönhetem látogatásának okát? – a herceg úgy érezte, távolságot kell tartania ettől a nőtől. Maga a kisugárzása is rosszat sugallt.
- Én is értesültem arról, hogy a mi szeretett hercegünket megtámadták nemrégiben. Gondoltam megnézem, hogy vagy. De látom minden rendben van. – hangja elégedetlenséget tükrözött.
- Igen asszonyom sokal jobban vagyok, és készen állok arra, hogy nagyapám tanítása alatt mindent megtanuljak a trónról! Hogy idővel nyomdokaiba léphessek! – nem tudta, miért mondta ezt, de a szíve ezeket a szavakat suttogta neki. Így kimondta. Az uralkodónő fújt egyet.
- Helyes! – majd Mikoto-sama lépett fia mellé, és kezeit gyermeke vállára tette, és úgy hajolt meg.
- Mi járatban erre úrnőm? – Mikoto sosem bírta ezt a nőt, már akkor tudta milyen ember, amikor az udvarba került.
- Talán nem látogathatom meg a koronaherceget Mikoto? – úgy használta szavakat, mintha ő lenne a világ közepe.
- Ezt nem mondtam! Csak elég érdekes, hallottam hírét, hogy felséged egész végig a szobájában gubbasztott, amikor a fiam majdnem meghalt! Akkor nem volt fontos önnek ez a gyermek? – tért a lényegre.
- Hogy merészelsz számon kérni? – kiáltotta. – Majd én eldöntöm magamnak, hogy mit csinálok, egyenlőre, te még csak egy bűnöző özvegye vagy Mikoto! Én pedig a császárné! – Sasuke ideges lett. Éppen szólt volna, de az anyja befogta a száját.
- Én azt mondom, hogy itt egyedül az úrnő a bűnöző! Szegény gyereket megverettetni, nem éppen a belső udvar fejének a dolga! Felségedről is lehull előbb vagy utóbb a lepel, és őfelsége rájön, milyen ember is ön valójában!
- Elhallgass! Ugyan mit tudna rólam egy ilyen mihaszna mint te!
- Felséged most jobban tenné, ha távozna! – Hitomi-sama a hercegre nézett, most olyan volt a hangja mint férjének. De csak állt tovább. – Nem hallotta úrnő! Arra kértem, hogy távozzon! - Emelte fel a hangját.- A császárné szúróstekintettel mérte végig őket, majd távozott kíséretével.
Mikoto nyomozott egy keveset, és amint kiderült, a császárné sikkasztott a kincstárból, ráadásul megtudta azt az egyik szolgálótól, hogy Sasuke tanárához ment, mert nem tetszett neki Madara-sama döntése, ezért úgy döntött, hogy tesz ellene.
„Lehet, hogy a császárné, maga akarna uralkodni az ország felett?” – gondolta magában Mikoto amikor visszatértek Sasuke csarnokába.
Hitomi-mérgesen járt-kelt a szobájában, ekkor belépett Fuschida úr, meghajolt, majd leült.
- Megtudtad ki volt az a lány, aki elmondta Madara-samának, hogy Utaka és Armin volt az, aki felbérelte a merénylőket? – ideges volt, roppant ideges. Lassan lehull a lepel. Mindent meg kell most tennie, hogy a császár neki higgyen.
- Igen felség. Egy alig tíz éves kislány volt a besúgó, aki Utakanak dolgozott, és állítólag a koronaherceg ifjú barátja. Már őfelsége is kihallgatta a gyermeket.
- És? – vágott közbe.
- Nem tudom. Szerintem biztosan ki akarja hallgatni a lányt mégegyszer, mert döntést nem hozott.
- Azt akarom, hogy tüntessétek el!
Sakura már nem dolgozott többet Utaka úrnak. A császár azt mondta neki, még egyszer átvizsgálja ezt az ügyet, és azt parancsolta neki, ha lehet ne tűnjön el, mert még egyszer számon kéri rajta a dolgokat.
- Sakura-chan! – ordította Naruto. – Mit szolnál ahhoz, ha Jiraiyat megkérnénk arra, hogy vigyen el minket a vásárra este?
- Nem is tudom Naruto, de legyen, ha ezt szeretnéd, akkor menjünk. – mosolygott.
Egésznap sürögtek forogtak, hogy a bácsikájuk elvigye őket a vásárba. Az uraság nem tartózkodott a háznál, késő délután jött haza. Éppen arról beszélgettek, amikor hangokat hallottak, Naruto kinézett, és pár fegyveres férfit pillantott meg.
- Azt hiszem.. – lépett vissza a szobába.
- Mi van fiam? – a férfi magas hangon beszélt, de a fiú csitította.
- El kell tűnnünk innen, ugyanis, biztos vagyok abban, hogy akik most jöttek, nem a szegény negyedből valók! – suttogta. Jiraiya is kilesett a résnyire kinyitott ablakon. Még az a szerencséjük, hogy hatalmas háza van az Uzumakiknak. Gyorsan összepakolták a lényeget, egy kevés ruhát, pénzt, és azzal a hátsó ajtón át próbáltak meglépni.
- Megálljatok! – egy fegyveres állt előttük.
- Ki vagy te és mit akarsz? – Jiraiya látszólag nem félt.
- Azt a lányt!
- Benézted! – azzal Naruto felkapta a lányt, és a bácsikájával együtt elszaladtak. A katonák sokáig üldözték őket, mind addig, amúgy fel nem szálltak egy hajóra, ami pont abban a pillanatban indult el. Nagy mázli!
Sakura visszanézett, és látta a katonákat, látta, amit távolodnak Kiototól, és egyben a koronahercegtől is.
A császár küldött pár embert, hogy hozzák neki vissza a palotába Sakurát. Amikor a testőrség az Uzumaki házhoz ért meglepődött. Minden felforgatva, kívülről belülről. Nem volt más választásuk, mind visszatérni az udvarba, és elmondani az uralkodónak a rosszhírt.
- Valóban? – a császáron látszódott nagyon agyalt valamin.
- Igen felség! A házat teljesen felforgatták, mindenhova benéztünk, de senki sem volt ott. Szerintem, vagy elmenekültek, vagy valakinek az útjában lehettek.
- De kinek az útjában? Ezt nem értem! – mondta idegesen. A katona meghajolt és távozott. Madara felállt, és elindult, hogy beszéljen unokájával. Sasuke nem volt a Nyugati-csarnokban. Az udvarhölgyek azt mondták a császárnak, hogy lent van a tónál.
Sasuke ott is volt a cseresznyefa szirmai között, éppen kacsázott. Még így is, hogy az egyik karja majd leszakadt, de szeretett ezzel a játékkal játszani, elterelte a figyelmét.
- Sasuke, lehet nem tudom megbüntetni azokat, akik az életedre törtek. – a fiú csak bólintott. – Az a lány, meg a másik barátod, és Jiraiya is eltűnt. Ha ki is szabom a vádakat, a miniszterek azzal fognak előhozakodni, hogy gyermek, ráadásul utána el is tűnt, mert tudta hamisan vádolták meg őket ezzel. De, ne aggódj, nem tudom miért, de hiszek ennek a gyermeknek! – majd távozott.
Sasuke csalódottan hajtotta le a fejét és leült a földre. Most már nem volt kedve játszani. Egyedül érezte magát, főleg, hogy mindkét legjobb barátja eltűnt. Sírni szeretett volna, de tudta, hogy azt csak a gyengék teszik meg! Mától kezdve kegyetlen lesz mindenkivel, hiszen az udvar is az volt vele, testvérével, és édesapjával is! Nem fog könyörülni senkin sem! Senkin!
Mikoto a nem olyan távol lévő pavilonból nézte, amint fia ott ül, és gondolkodik. Sajnálta gyermekét, hogy ilyen élete lett. Nem ezt szánta neki. De ő is egy Uchiha!
„Én tudom, hogy remek ember lesz belőled gyermekem!” – gondolta magában, majd távozott.
Sasukét nem hagyta nyugodni, sem az ahogyan a császárné vele és anyjával beszélt, sem apja halála, sem pedig barátai eltűnése. Akárhogyan is agyalt, csak arra jutott, hogy ezeknek az eseteknek van egymáshoz valami köze, mint például annak is, hogy nem régiben meg akarták ölni. Valakinek nagyon szúrhatja a szemét, hogy várományos lett.
- Herceg! – hajolt meg a büntetőtörvényszék főkapitánya. – Segíthetek valamiben?
- A támadóimat akarom látni! – hangja erősen hasonlított nagyapjáéhoz. A kapitány nyelt egyet, majd beljebb invitálta a herceget, és elvezette a foglyokhoz, majd magára hagyta. – Ki bérelt fel titeket! – válasz nem érkezett. – Utoljára kérdezem meg ki volt az aki a halálomat kívánta! – ordította. – Hát jó, csinálhatjuk másként is. – egy féloldalas mosoly, majd erőrántotta a kardját hüvelyéből, és az egyik fogoly nyakához szorította. – Utolsó kívánság? – azzal meglendítette karját.
- Utaka. – Sasuke keze megállt a levegőben.
- Hogy?
- Utaka volt az, aki felbérelt minket. – Sasukénal furcsa volt ez az egész, hogyhogy ilyen hamar megadták magukat. Hm. Pedig még vallatták is őket.
- És még? – karja a levegőben maradt jelezve, hogyha nem beszél, levágja a fejét.
- Csak ő, minket azzal bízott meg, hogy felségednek az életére törjünk.
- És ugyan miért akarna egy földbirtokos az életemre törni?
- Azt nem tudom, én csak egy beosztott vagyok. – próbálta menteni magát. De a herceg nem volt ennyire hülye.
- És még? Armin miniszter?
- A miniszter úr, nem volt benne, az csak annak a mihaszna lánynak a rágalma. – a hercegnek leesett, hogy hazudik! Ugyanis, ők nem tudtak Sakuráról.
- Hazudsz! – rúgta bordán,
- Kérem higgyen nekem nagyuram, semmi okom arra, hogy hazudjak, hiszen így is fejemet veszi! - szinte már sírt, de Sasukét nem hatotta meg.
Egy héttel később a császár elrendelte a támadók lefejezését. Utaka urat pedig méreg általi halálra ítélte. Armin miniszter sorsán Sasuke gondoskodott, így őt megfosztották rangjától, és száműzték.
Hónapok teltek el, de Sasuke semmilyen hírt nem kapott barátai felől. Csak reménykedni tudott abban, hogy egyszer még viszontlátják egymást az életben.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia! Köszön
Köszönöm, hogy olvasod a történetem. Nem is szeretttem volna lezárni egy két rész után. Amint visszatérnek az oldal adminjai küldöm is akövetkező részt! :)
Üdv: Csildi