Sakura sietős léptekkel haladt, ugyanis Utaka nem volt elragadtatva attól, hogy kirúgták a palotából. Tervei voltak ezzel a lánnyal, de most már mindegy. A lány Narutoékhoz költözött, de azzal az egy feltétellel lakhatott ott, hogy neki dolgozik. Sakura ennek örült, hiszen így legalább láthatta Kimet. Éppen ment volna be a házba, amikor a hátsó ajtónál megpillantotta Utaka urat és egy idegen férfit beszélgetni. Hírtelen megtorpant, majd a falsarkánál elkezdett hallgatózni.

-          Tényleg ezt parancsolta? – Utaka mérgelődve kérdezte. – Rendben. Akkor négy emberemet oda küldöm, mond a miniszternek, hogy este tízkor ott lesznek!

-          Uram, biztos, hogy nem kerülünk bajba?

-          Az úrnő, és Armin miniszter is tudják a dolgukat. Végeznünk kell Sasuke herceggel még ma éjjel! – Sakura hírtelen kapott kezével szájához. Nagyon megijedt, gyorsan el is szaladt, nem szerette volna, ha rajtakapják. Várt pár percet az utcán, majd visszament, de akkor már nem volt ott egyik férfi sem. Belépett és ekkor Utaka lépett elé.

-          Mi tartott ennyi ideig? Mindegy, menj segítsz Kimnek! – Sakura meghajolt és végezte mai feladatát.

Már sötét volt, amikor hazaért. Naruto éppen a szokásos esti ramen adagját ette.

-          Sakura-chan minden rendben? – kérdezte két falat között. A lány leült, és gondolkodott.

-          Naruto, azt hiszem Sasuke-sama hatalmas bajban van. – arcára félelem ült ki.

-          Miért gondolod ezt?

-          Ma, amikor Utaka úrhoz igyekeztem a házánál éppen beszélgetett az egyik testőrével, aki azzal a paranccsal tért oda, hogy valami Armin miniszternek szüksége van rá, ezért küld négy katonát, hogy ma este tízkor megöljék Sasuke herceget! – Naruto a végénél kiköpte a kaját.

-          Mi? – tért ki magából. – Ezt azonnal el kell mondanunk Jiraiyanak! – a fiú felállt, majd beszaladt bácsikája szobájában. Az idősebb ember éppen aludt. – Bácsikám! – ordította el magát. A szőke hajú férfi felugrott, és rácsapott az Uzumaki fejére.

-          Hülye kölyök!

-          Sasukét meg akarják ölni! – kiáltotta el magát Sakura. Ekkor mind a két férfi ránézett.

-          Mit mondasz kishölgy? – lett komoly a Jiraiya.

-          Armin miniszter meg nem tudom ki végezni akarnak vele!

-          Biztos vagy ebben? Ezek komoly vádak!

-          Semmi okom a hazudozásra! – Jiraiya nem mondott semmit gyorsan felöltözött, majd magára hagyta a két fiatalt.

A palotában Sasuke éppen aludni készül, amikor is zajokat hallott odakintről. Felül, majd elindul az ajtó felé, résnyire kinyitja, majd azt látja, hogy udvari szolgálói holtan hullnak földre. Halkan visszacsukja az ajtót, majd hátrált pár lépést. Az egyik szekrényéhez lépett és kivett belőle egy kardot, majd a szobában lévő rejtett ajtó mögött bújt el.

A szobába halkan húzódott el az ajtó, és a bérgyilkosok léptek be, de a keresett személyt nem találták bent.

-          Hol van a kölyök? – kérdezte az egyik.

-          Fogalmam sincs, biztos itt van valahol. – jött a válasz. Sasuke félt, de ezek mellett erős volt, a kardját szorította, és egy pici lyukon keresztül leste támadóit. Hirtelen mind eltűntek. Olyan érzése volt, hogy tudják, hol van. Hátrébb húzódott, majd abban a pillanatban, a rejtett ajtó eltűnt, és támadói ott álltak előtte.

-          Kik vagytok? – kiáltotta, majd előrántotta kardját.

-          Túl sokat kérdezel kölyök, azért vagyunk itt, hogy végezzünk veled!

-          Sok sikert! – majd egy féloldalas mosolyt villantott. Azzal egy becsúszással a merénylők lábai között kicsúszott. Az ajtó felé szaladt, de ott egy másik elzárta a menekülési utat. Sasuke fegyvert ragadott, majd nekitámadt. Gyermek létére annyira ügyesen forgatta fegyverét, hogy sikeresen leszúrta, közben hátulról a többi támadó nekirontott. Sasuke nem volt buta gyerek, és habár egyet leszúrt, még volt egy pár. Próbálta magát megvédeni több-kevesebb sikerrel. Ők sokkal képzettebbek voltak, mint az Uchiha herceg. Sasukét sikeresen eltalálták az oldalánál. Összeesett.

-          Végezzünk vele! –sziszegték. Éppen, hogy le akarták mészárolni, amikor nem várt dolog történt, a császári testőrség rohamozta le őket.

-          Tűnjünk el innen! – szaladtak, de a hadsereg elkapta őket, és a vallatóba vitték.

-          Felség, jól van? – térdelt melléje a testőrség főkapitánya. Ekkor észrevette, hogy Sasuke elájult. - Hívjátok a császári orvost!  - ordította.

A császár nagyon nem volt jó kedvében. Saját maga ment a vallatóba, hogy kikérdezze azokat, akik az uralkodó család egyik tagjának életére törtek.

-          Beszélj te nyomorult! – Madara megragadta az egyik férfit, és neki vágta a falnak. – Megdöglessz, ha nem beszélsz te rohadék! – a császár jól helyben hagyta a férfit.

-          Felség én tudom, hogy ki állhat az ügy hátterében. – lépett be vallatóba Jiraiya.

-          Jiraiya? – lepődött meg. – Mit keresel te itt?

-          Van egy tanúm, aki hallotta, miszerint Armin miniszter megkérte Utaka urat, hogy szerezzen be négy bérgyilkost, hogy ma pontban este tízkor rátámadjanak felséged unokájára! – Madara összeráncolta a szemöldökét.

-          Szóval Armin, és Utaka. Biztos vagy ebben?

-          Ismer már, felség. Tudhatná, hogy sosem hazudnék.

-          Kivolt a szemtanú.

-          A lányt Sakurának hívják, nálam lakik, jól ismerem. Olyan, mintha az unokahúgom lenne. – a császár a földön fekvő pasasra nézett, majd egy jól irányzott rúgással eltörte legalább öt pár bordáját.

-          Nagyon ajánlom nektek, hogy beszéljetek, ti senkiháziak! – azzal az ősz hajú férfival távozott.

Sakura éppen végezte szokásos teendőt Kimmel, amikor pár katona jelent meg azzal az utasítással, hogy azon nyomban le kell tartóztatniuk Utaka urat, Sakurát pedig a palotába kell vinniük, a császár elé.

Az udvarban nagy volt a nyüzsgés, hiszen Sasuke herceg súlyosan megsérült. Madara gyors léptekkel haladt a Nyugati csarnokba.

Belépett a szobába, az ott lévők pedig mind meghajoltak. A császár leült, és unokája fejére tette a kezét. A gyermeknek magas láza volt.

-          Milyen az állapota? – kérdezte rezzenéstelen arccal. Az orvos nem válaszolt. – Miniszter! – emelte fel a hangját.

-          Nagyuram… – suttogta.

-          Válaszolj, ha kérdeztelek! – Madara-sama ideges volt.

-          Sasuke-sama nincs túl jó állapotban. Sok vért vesztett, ráadásul magas a láza, ami az ő állapotában azt jelzi, hogy a szervezete így próbál ellenállni a rendkívüli vérveszteségre. Kapott különböző gyógyfüveket, hogy magához térjen.

-          A lényeget!

-          Az úrfi, nem régiben elvesztette az eszméletét! Attól tartok, ha nem tér magához…

-          Ezt meg sem hallottam! Azért vagy te a császári orvos, mert az országban állítólag te lennél a legjobb a szakmában! Ajánlom neked, hogy megmentsd az unokámat, különben elbúcsúzhatsz a rangodtól! – a miniszter bólintott. Sasuke homloka egyre melegebb volt, a fiút kiverte a víz, és remegett. A császár vett egy mély levegőt, majd távozott.

Mikoto-sama ideges léptekkel haladt fia lakrészébe. Azon kívül, hogy mérges volt, valamint félt, hogy gyermeke esetleg meghalhat, de erre még gondolni sem akart. Leült gyermeke mellé, és megfogta a kezét.

-          Kisfiam – szemei patakokban áztak. – kérlek, kérlek gyógyulj meg! – az anya elkeseredett volt, nem értette, hogy az Isten miért bünteti őt ennyire. – Milyen az állapota? – fordult az ápolók felé.

-          Sasuke-sama elvesztette az eszméletét. Főzeteket adunk neki, hogy a láza lemenjen, és magához térjen. Sajnos a vérveszteség elég nagy, ez miatt történt, hogy az úrfi nincs magánál. – az ápolók nem néztek Mikotora, hiszen a törvény ezt diktálta. Sasuke már több órája nem volt eszméleténél…

Madara a dolgozó termében ült, és az ország ügyeivel foglalkozott, amikor belépett főbizalmasa.

-          Felség, a katonák elfogták, Utaka, valamin Armin urat, és azt a lányt is idehozták. – a császár kihúzta magát.

-          A foglyokat vigyétek a vallatóba! A lányt pedig hozzátok elém!

-          Igenis! – meghajolt, majd távozott. Sakura pár perccel utána lépett be. Amikor meglátta ki áll előtte, mélyen meghajolt, de nem szólt semmit.

-          Jöjj elém! – utasította. A lány, a császár asztala elé állt. – Meséld el nekem, hogy mit hallottál! – Sakura nem mert az előtte álló férfira nézni.

-          Én éppen Utaka úr házához igyekeztem, amikor meghallottam, hogy azt beszéli egy férfival, hogy küld négy embert, a herceg megölésére, mert Armin miniszter ezt parancsolta. – suttogott.

-          Biztos vagy ebben? – a lány csak bólintott. – Ismered az unokámat, igaz? – Sakura megint csak bólintott. – Emlékszem rád, te Sasuke és egy másik fiú, utánam jöttetek, hogy Fugakut megmentsétek. – a császár végigmérte az előtte álló gyermeket. Hasonlított valakire, akit ismert, de nem tudta hova tenni. – Mondd, mi a teljes neved? – a lány hírtelen nézett az előtte álló férfira, szemei kikerekedtek, szája enyhén szétnyílt. – Nos?

-          Sakura. – majd ismét lesütötte a fejét.

-          Ezt tudom, a vezetéknevedre vagyok kíváncsi! – az uralkodó látta, hogy a lány mélyen elgondolkodik.

-          Hatake Sakura vagyok. – a császár hátradőlt székében, majd halványan elmosolyodott. Tudta, hogy a lány hazudik!

-          Az unokám, haldoklik. – kezeit, az asztalra tette, és elővett egy tekercset. – a Hatake lány arca elkeseredett volt. – a támadói súlyosan megsebesítették őt, és ha nem megy le a láza – mondta halkabban – meghal. – Sakura szemeiből könnycseppek folytak ki. – Sosem voltam jó nagyapja egyik unokámnak sem. Ha igazat mondasz, és tényleg ők állnak az egész hátterében, akkor biztosan kivégzem mindet! – Sakura félt, nem mutatta ki, de rettenetesen félt, és szeretett volna máshol lenni. Úgy érezte, mintha a császár tudná, kicsoda is ő.

Mikoto megtalálta a zenedobozt fia szobájában. Kinyitotta, majd elkezdett dúdolni. Rég volt már, amikor hallotta ezt a dallamot. Volt neki régen egy kedves barátnője, aki a kínai császár lánya volt. Még kislánykorukban találkoztak, amikor a Kínai küldöttség ellátogatott Japánba. Összebarátkoztak, és a nagy távolság ellenére is tartották a viszonyt. Volt egy Itachival egyidős fiú gyermeke, akit Sasorinak hívtak. Sasuke születése után született egy leányuk is, akit Haruno Sakurának neveztek el. Sajnos nemrégiben a császári párt megtámadták, amikor a gyermekeikkel kirándultak, ami azzal járt, hogy a szülők meghaltak, a gyerekek pedig eltűntek. Mikoto gyászolta is barátnőjét. .

Sasuke bal keze anyja kezében volt. Lassan tért magához, miközben hallgatta az ismerős dallamot. Ujjai megmozdultak, Mikoto pedig egyből fia fölé hajolt. A herceg nem nyitotta ki szemeit. Szája kiszáradt volt, és éppen gagyogott valamit.

-          Sa – az úrnő akárhogyan is fülelt, nem értette mit akar gyermeke mondani neki. – Sa-Saku, Sakura. – suttogta. Mikoto nem tudta Sasuke kiről beszél, hiszen ő még nem találkozott fia új barátjával. A császári orvos, megkérte az úrnőt, hogy hagyja most magára őket, mert így nem nagyon tud dolgozni. A nő felállt, majd odakint várakozott tovább.

Eközben, Madara-sama egyik udvarhölgye sietős léptekkel haladt uralkodójához, hogy elújságolja, a nagy hírt. A császár még mindig Sakurával beszélgetett. Annyira ismerős volt neki ez a gyermek, de nem tudta hova tenni.

-          Felség! Felség! – rontott be a terembe Madara főbizalmasa.

-          Mit jelentsen ez a kiabálás? – nézett ridegen az előtte meghajoló férfira.

-          Nagyuram! Most kaptam a hírt, hogy felséged unokája magához tért! Őfelsége Sasuke koronaherceg magához tért! – a császár felállt székéből.

-          Valóban? – úgy érezte, mintha nehéz teher esett volna le vállairól.

-          Igen nagyuram! És, emellett felség a herceg ennek a lánynak a nevét emlegette.

-          Valóban? – nézett Sakurára.

-          Igen.

Hitomi-sama nagyon boldog volt, hiszen azt gondolta, sikerült végeznie a trón várományosával. De végül, amikor az udvarhölgye közölte vele a hírt, hogy a herceg mégis életben marad, jól pofára esett, és főtt tovább mérgében.

Sasuke már kinyitotta a szemeit. Édesanyja vizes ruhával megtörülte gyermeke arcát, nyakát, kezeit, majd vizes borogatást tett Sasuke fejére.

-          Jaj, Sasuke el sem tudod hinni mennyire megijedtem! – adott puszit fia arcára. – Örülök, hogy jobban vagy!

-          Őfelsége Madara-sama! – hallatszódott kintről az uralkodó neve. Mikoto felállt, meghajolt az uralkodó előtt, majd leült, melléje a földre.

-          Minden rendben van a koronaherceggel? – fordult az udvari orvos felé. Mély hangja erőteljesen csengett az orvos fülében.

-          Igen, mindenbizonnyal a sama most már jobban lesz. Készítek neki még pár főzetet, az majd segít neki visszanyernie az erejét. Emellett pedig, szigorú agynyugalmat javaslok, nem tanácsos ebben az állapotban mászkálnia. Jobb lenne, ha egy ideig csak pihenne. – Madara nem válaszolt semmit, csak unokájára nézett.

-          Felség kérem, bocsásson meg. – suttogta.

-          Erről te nem tehetsz! Tudnom kellett volna, hogy ami után megkapod a kinevezést, lesznek olyan emberek, akiknek nem tetszik, hogy kiadtam a parancsot. De nem gondoltam volna, hogy idáig fajul a dolog! Mindet megbüntetem kegyetlenül! – Sasuke nem szólt semmit. A császár nagy levegőt vett. – Mikoto, szeretném, hogy most magára hagyjuk őt.

-          De nagyuram... – csodálkozott.

-          Menjünk. – az anya gyermekére nézett, majd felállt, és követte a császárt.

Pár perccel később ismét elhúzódott az ajtó, majd halk léptekkel sétált Sasuke mellé egy jó barátja. A herceg éppen aludt. Leült mellé, majd végigmérte, és azon gondolkodott, hogy miért is lesz minden lány szerelmes ebbe a fiúba.

Tüskés fekete haj, sötét szemek, fehér bőr, erős testalkat. Hát igen. Ha tehetné, ő is szívesen beleszeretne ebbe a fiúba. Csak nem méltó ahhoz, hogy ő ezt megtegye. Édesanyja mindig azt mondta neki, hogy rangban magához illő férfihoz kell, majd idővel hozzá mennie. Az ő esetében ez nem a herceg lesz.

Megfogta Sasuke kezét, és azon gondolkodott, hogy hogyan is jutott el idáig. Éppen szüleivel, és bátyjával voltak kirándulni az erdőben, amikor rájuk támadtak. Az édesanyát és édesapját megölték, Sasorit meg őt elrabolták. Leütötték, és amikor magához tért, már egy hajón volt, ami éppen Japán felé tartott. Ő egy hercegnő. Kína hercegnője. Tudta, ha bárkinek is beszélne róla, hülyének néznék, vagy ha el is hinnék, nagy bajban lenne. Sasorit teljesen másfele vitték, miután leszálltak a hajóról. Azóta nem hallott semmilyen rokona felől. Az a hír járta, hogy új kínai császár lépett trónra, aki nem volt más, mint a néhai uralkodó nagybátya. Amióta Sakurát elrabolták, annak már legalább két hónapja is lehetett. Tudta, sosem fog visszatérni az országába.

Vett egy mély levegőt, majd megpillantotta a kis zenedobozt. Kinyitotta, és a dallama nagyon ismerős volt számára. El is kezdett halkan énekelni.

Nyáresti csillag miért vagy vörös?
Múlt éjszaka szomorú álmot láttam.
Sírtam, és beszéltem
Ó azok a vörös szemek.

Nyáresti csillag miért választottál más utat?
Egy elhagyott gyermeket keresek.
Ezért oly szomorúak az álmaim.

Sakura szomorú volt, szeretett volna hazatérni családjához. Vágyott édesanyja ölelésére, azokra a kedves szavakra, amikkel mindig illette őt, és szerette volna, ha együtt énekelnek minden este a csillagokról. Szeretett volna apukája karjai között menedékre lelni. Szeretett volna bátyja kitalált történetein nevetni, és hozzáfordulni, ha bárki bántaná, mert ő megvédte. Mindig megvédte. De most magára maradt. Se egy kedves szó, se egy bíztató ölelés. Csak a magány. Ez maradt már csak neki.

Szemei megteltek könnyekkel, és sírni kezdett. Ekkor egy erős kéz szorította meg törékeny ujjat. Hírtelen megijedt, és az előtte fekvőre nézett. A fiú sötét szemeivel méregette őt, majd amennyire csak tudott felült.

-          Ne sírj. – suttogta, majd magához rántotta és megölelte.

-          Na de nagyuram. – csodálkozott. A herceg, nem bírt ülve maradni, ezért hátraesett. Nyögött egyet a fájdalomtól, de nem érdekelte. Sakura el akarta tolni magát a fiútól, de ő nem engedte.

-          Köszönöm, hogy vigyázol rám. – adott egy puszit a homlokára. A lány teljesen belevörösödött. Úgy érezte valami legbelül nem stimmel vele.

-          Kérem, engedjen el. Bajba kerülhetünk. – Sasuke csak sóhajtott, de nem foglalkozott az előbbi szavakkal.

-          Furcsa egy cseresznyevirág vagy te. – mosolygott. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés