Másnap reggel az udvarhölgytanoncokat a császári gárda ébresztette. Az összes lány kirángatták az ágyából, hogy megtalálják azt az egyet, aki a herceggel volt.

-          Ez az uram! – mutatott Sakurára. – Biztos vagyok benne, hogy ő az, hiszen jellegzetes hajszínéről bármikor felismerném! – a parancsnok odament és végigmérte a lányt.

-          Mi a neved? – parancsolta a válaszra.

-          Sakura. – a lány nem nézett a szemeibe.

-          Honnan ismered Uchiha Sasuke herceget?

-          Bocsásson meg uram, de én nem ismerek ilyen urat. – szemeivel a földet nézte.

-          Ne hazudj! – emelte fel a hangját. – Tegnap este te, a herceg és egy másik poronty belopóztatok a volt koronaherceghez. Láttak titeket, azt mondod, hogy hazudnak? – Sakura nem válaszolt. – Válaszolj, ha kérdeztelek!

-          Nem voltam sehol. Tény, hogy tegnap este kint voltam egy ideig, de nem mentem sehova, maximum a cseresznyefákhoz, mert szeretem a virágokat. Új vagyok itt és nem szeretnék bajba keveredni. Bocsásson meg uram, de biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az, akit keresnek. – Sakura egy percre sem ingott meg. Annyira jól játszotta a szerepét, saját maga is csodálkozott. Majd eszébe jutott, amit a herceg mondott tegnap este a fánál: ”Biztos vagyok benne, hogy a katonák nyomozni fognak ebben az ügyben, de ha akárki megkérdez titeket, hol voltatok, tegnap éjjel, mit csináltatok, mondjátok azt, hogy még az életben nem láttatok. Engem nem bánthatnak, esetleg akkor, ha Madara-sama parancsolja, de azt nehezen tudnám elképzelni róla, hiszen egyedül én maradtam neki utódnak.”

-          Ha hazugságon kaplak, azt nem fogod megúszni!

-          Mi folyik itt? – a parancsnok megfordult, és meghajolt. Az udvarhölgy tanoncok úgyszintén.

-          Hercegem, mi szél hozta önt erre? – tette föl a költői kérdést.

-          Parancsnok akkora hanggal van, hogy már messziről hallottam, és mivel az újonnan érkező udvarhölgyektől jött, gondoltam megnézem, mi folyhat erre. – a férfi nem felelt semmit. – Mi az, parancsnok? Mért nem mond semmit? Mi késztette önt arra, hogy idejöjjön? – nézett végig a tömegen, az összes lány csillogó szemekkel őt bámulta, kivéve egyet, aki fejet lehajtva állt, ezt csak megmosolyogta, majd ismét a parancsnokot nézte.

-          A császár maga parancsolta, mivel felséged tegnap este felkereste apját. A katonák arról értesítettek bennünket, hogy nem volt egyedül. Ezt a lányt látták, valamint az egyik testőrnek tanuló fiút, őt már faggatjuk tettéről.

-          És miből gondoljátok, hogy ő volt az? És ha mondjuk ő volt, vagy ő akkor? – kérdően nézett a katonára. – Honnan vagy annyira biztos abban, hogy az embereid igazat mondanak? Én szerintem csak a felelősség alól akarnak kibújni.

-          Na, de uram! – szólt a tegnap estéről az egyik katona.

-          Hogy merészeled! Én a császári család sarja vagyok! Tisztelettel szólj hozzám, vagy megbüntetlek! – Sasuke hangjára még a lányok is megijedtek. – Ajánlom, hogy húzd meg magad! Miből gondoljátok, hogy szükségem volt segítségre? Most mondom el először, és utoljára! Senki, és semmi nem volt velem tegnap este! Remélem, felfogtátok, most pedig tűnjetek el a szemem elől! – a kapitány, és a többi katona is elindult. – Ami pedig azt a másik fiút illeti, akiről beszéltetek. Oda is el fogok látogatni, ajánlom, hogy elengedjétek, semmi bizonyítékotok nincsen ellenük!

-          Haj! – majd elmentek. Sasuke még végignézett az őt csodáló tömegen, majd elment.

A palota kertjében van egy nagy halastó. Ott megállt, kezeit hátul összekulcsolta majd, megfordult.

-          Jugo! – a tanácsadó egyből eléállt, várva a parancsot. – Hozd ide nekem azt a lányt.

-          Igen. – meghajolt, majd elment. Sasuke a tavat bámulta, szerette a vizet, a szabad idejét mindig itt töltötte, hol olvasott, és ha néha Itachi ráért, mindig kijöttek kacsázni. Szerette a testvérét, kicsi kora óta annyit vigyázott rá, most úgy érezte, rajta a sor, hogy megvédje őt. – Uram, visszatértem a kisasszonnyal. – Sasuke megfordult, majd bólintott.

-          Kérlek, hagyjatok minket magunkra. – a kísérete legalább húsz méterre arrébb ment. – Gyere ide, Sakura. – Sasuke a köveken állt, a lány megcsóválta a fejét, majd úgy volt vele mért is ne.

-          Ahogy szeretné, felség. – meghajolt, és elindult felé. Sasuke a kezét nyújtotta, nehogy elessen a vizes kavicsokon. Egymás mellett álltak.

-          Ez a legkedvesebb hely számomra, rengeteg emlék köt ide. Szerettem volna, hogy te is lásd. – Sakura kérdőn nézett rá, a herceg csak mosolyogott. – Tavasszal nagyon szép ez a hely látod?  - mutatott mindenfele. – a cseresznyevirágok nagyon szépek, számomra ez jelenti az új dolgok kezdetét. Amikor tegnap este megláttunk Narutoval, ez volt az első gondolatom. Ez a tó már azóta itt áll, amióta Japánban császárság van. Akkoriban keletkezett, nevet még nem kapott, de mi lenne, ha elneveznénk rólad? – nézett a lányra.

-          Hogy-hogy rólam? – Sakura most egészen különös melegséget érzett legbelül, úgy érezte, törődnek vele. – Ugyan miért nevezné el felséged rólam a számára legkülönlegesebb helyet? – fejét lehajtotta és úgy állt tőle nagyjából harminc centire. A szél lágyan fújt. A cseresznyevirág szirmok mindenfele szálltak. Csodálatos látványt nyújtott.

-          Mert te is egy új dolog vagy számomra. Még sosem találkoztam olyan lánnyal, mint te. Különleges vagy. – Sakura szíve hevesebben vert. – Amikor a többi lány engem nézett, és rólam beszélt, hogy mennyire helyes vagyok, és bár ha nem is feleségül, de az ágyasaim lehetnének, te csak magad elé néztél, még rám sem vetettél egy pillantást sem. Ez arra ösztönöz engem, hogy nem minden ember ugyanolyan, és te egyedülálló vagy. Hiszen, ki mondhatná el magáról, hogy rózsaszín a haja, smaragd szemű, ráadásul a herceg egyik jó barátja? – Sakura ránézett, és boldogan mosolygott. – Na ugye, hogy igazam van? Szeretném, hogy ez a tó a te nevedet kapja. És meglásd, elérem, hogy ez legyen a neve Sakura. – a lány legszívesebben sírt volna a kedves szavaktól, de nem mert, így nyelt egy nagyot, majd a rózsaszín szirmokat csodálta. Sasuke lehajolt pár darab kavicsért, majd Sakura felé nyújtotta. – Tudsz kacsázni? – a rózsaszín hajú tekintete mindent elárult, honnan is tudott volna. Sasuke a lány kezébe adott egyet, majd az ő segítségével eldobta, a vízen megpattant vagy háromszor, mire lemerült.

A távolból Jugo, és Kim udvarhölgy figyelte őket. Mosolyogtak, a gyerekek játékán. A herceg csak akkor viselkedett így, amikor Itachival játszottak.

-          Mondja csak uram, ön szerint is aranyosak? – a narancssárga hajú férfi a mellette állóra nézett.

-          A hercegünk nagyon jól érzi magát Sakura kisasszonnyal. Szerintem ez egy remek barátság kezdete. – mosolygott.

-          Miből gondolja, hogy csak barátság? Lehet, hogy idővel más is lehet.

-          Nem hiszem. A lány alacsony sorból származik, már az is csodának számít, hogy egyáltalán itt lehet az udvarban. A herceg feleségének lenni nem könnyű. Csak nemes lehet, ha ezt a szabályt megszegnék, az nagyon nagy felfordulást keltene a miniszterekben, biztosan nem fogadnák el, hogy Sakura hozzá menjen, még ágyasnak sem. És abba is gondoljon bele mi lenne, ha még gyermeket is szülne, az maga lenne a katasztrófa! Nem tehetjük ki az udvart ennek. Remélem őfelsége is tisztában van vele, hogy ez a lány csak barát lehet neki, vagy legfeljebb udvarhölgye, és semmi több. – sóhajtotta.

-          Na, de Jugo úr, ne legyen ennyire kishitű, az udvar szokásai változhatnak, és ne feledje, hogyha a mi kis hercegünk valamit el akar érni, azt el is fogja. – nevetett.

-          Bolond asszony, én szerintem korai még amúgy is ilyesmire gondolni, Sasuke úrfi nem több tizenegy évesnél, korai még számára az esküvő. Tanuljon, hiszen ő lesz országunk koronahercege. És ahogyan én ismerem az úrfit, nem szeretne bele egy ilyen lányba.

A palota vallatórészén a katonák egy tizenéves gyereket vallatnak.

-          Bevallod végre, hogy tegnap este te voltál Sasuke herceggel a börtönrésznél? – ordította szinte a képébe.

-          Hányszor mondjam még el tata, hogy én nem ismerek semmilyen Sasukét, és azt sem tudom, ki az! De ha egyszer a kezem közé kapom, mert ekkora szarba kevert, sosem heveri ki! – ordította, kezdett elege lenni abból, hogy meg van kötözve.

-          Tehát az uralkodóház egyik tagját fenyegeted? Ezért meglakolsz, büdös könyök! – egy bottal készült megütni a gyereket, amikor egy nem várt személy lépett be a szobába.

-          Itt meg mi folyik? – egy hosszú fekete hajú nő lépett be, díszes kimonót viselt, hófehér bőrű, alakja kecses. A katonák, mind hátraléptek, majd meghajoltak megadva a tiszteletet.

-          Felséges asszonyom! Miért köszönhetjük látogatásának okát? – kérdezte a parancsnok.

-          A fiam értesített nemrégen, hogy önök egy gyermeket akarnak kivallatni úgy, hogy ráadásul őfelsége nincs is az udvarban. Ki parancsolta ezt? – válasz nem érkezett. – Azt kérdeztem, ki parancsolta ezt! – emelte fel a hangját.

-          Én parancsoltam, Mikoto – lépett be a terembe egy húszas éveiben járó fiatal nő. Kimonója díszesebb volt, de koránt sem nevezhető olyan szépnek, mint Fugaku felesége. – Talán van ezzel valami gond, Mikoto-san? – hangja lekezelő volt.

-          Igen van, Hitomi-sama. Ugyanis ha jól tudom, ön nem rendelhet el ilyesmit. Egyedül a császárnak van jogában kínvallatás elrendeltetésére, vagy a korona hercegnek. Önnek egyedül csak a belső udvar ügyeivel kell foglalkoznia felség. Önnek, nekem, és a család női tagjainak semmi helye sincsen a palota ezen részében.

-          Nem kell a kioktatásod, Mikoto. A király után én vagyok a legnagyobb rangban!  Megtagadod a parancsom?! – a császárné egyre idegesebb volt.

-          Meg. Ugyanis önnek nincs jogában ezt tennie.

-          Hogy merészeled! Én a feljebbvalód vagyok, engedelmeskedned kell nekem!

-          Nem! Itt egyedül csak felségednek kell engedelmeskednie őfelsége parancsának. És ha jól tudom, sem ön, sem más nincsen meghatalmazva azzal, hogy ameddig az uralkodó távol van, akárkit is vallathatnának. Ami pedig a hatalmat illeti. Sasuke őfelsége unokája, sajnos a körülmények másként alakultak, és ő lesz a trónörökös.

-          Miből gondolod ezt? – nevetett. - Hiszen a fiad most keverte magát bajba. Kizártnak tartom, hogy örökösének jelölné.

-          Pedig jobb lesz, ha elképzeli úrnőm, ugyan is őfelségével beszéltem az eset után, és amikor visszatér a palotába Sasukét kijelöli az ország hivatalos trónvárományosává! Most pedig kérem, parancsolja meg a katonáknak, hogy engedjék el a fiút. A császár nem lenne elragadtatva a hírtől, hogy felséged olyanokba üti az orrát, ami nem tartozik önre. Ha Madara.sama úgy rendelkezik, hogy megbüntetné e gyermeket, akkor úgy lesz, de addig kérem önt, hogy vonuljon vissza lakrészébe, és hagyjon békét másoknak.

-          Mikoto ezt a napot még meg fogod emlegetni.

-          Ahogy óhajtja felség, ha úgy szeretné, írjon be a bingo könyvébe. Most pedig térjünk vissza a lakrészünkbe. – a császárné a katonákra nézetr, akik kérdően néztek rá. Ő bólintott, hogy engedjék el Narutót, aztán otthagyott csapot-papot. Mikoto vett egy mély levegőt, majd Narutoval távozott.

Mikoto visszakísérte őt a palota testőrség kiképző részébe.

-          Felséges asszonyom, nagyon köszönöm, hogy kiált értem, hálám örökké üldözni fogja. – majd a földre térdelve meghajolt.

-          Kelj fel fiam! – az Uzumaki teljesítette a kérést. – Sasuke elmesélte nekem mi történt, és arra kért, hogy segítsek rajtad. Először elutasítottam, de aztán rájöttem, hogy nem engedhetem meg, hogy ártatlan embereknek ártsanak. Habár, te, a fiam, és az a lány bűnösök vagytok, a jó cél érdekében cselekedtetek. Itt egyedül én tartozom köszönettel, hogy segítettetek a fiamnak. Kérlek vigyázz rá, és örülök, hogy olyan barátra talált, mint amilyen te vagy. – Mikoto-sama boldogan mosolygott, Naruto meghajolt, az úrnő pedig távozott.

A császárné idegesen járkált fel és alá a szobájában. Idegesítette, ami az előbb történt.

-          Felség, Armin úr megérkezett! – hallatszott kintről Hitomi-sama udvarhölgyének hangja.

-          Engedjék be! – adta ki a parancsot, majd leült. Armin miniszter meghajolt, majd helyet foglalt úrnője előtt.

-          Miben segíthetek önnek, felség? – a császárné azt sem tudta hol kezdje.

-          Azt akarom, hogy küldj Sasuke hercegre pár embert, csak ijesszétek meg, nem kell megölni, azt akarom, hogy ő és az anyja felfogják kivel is van dolguk!

-          Nem kockázatos ez kicsit?

-          Hogy értsem ezt? – nézett rosszallóan.

-          Felséged nem fél, hogy a császár rájön, mi tehetünk Fugaku ügyéről is?

-          Nem, a császár a tenyeremből eszik, ha azt mondanám neki, hogy a fű lila azt is elhinné.

-          Rendben van, és felséged mikor szeretné ezt a kis akciót végre hajtatni?

-          Még ma este! De ne feledd nem akarom, hogy bajuk essen. Még. Azt akarom, hogy hosszú és könyörtelen végük legyen. Azt hiszik, mindent tudnak, de koránt sem. Fugaku is saját magának köszönheti a sorsát, miért nem tudott veszteg maradni? Nem, mintha sajnálnám, mert így is, úgy is ez lett volna a sorsa. Mikoto viszont igen csak bosszant. Azt mondta őfelsége Sasukét szánja várományosának. Igaz ez?

-          Őfelsége nem régiben azt mondta, hogy felkészíti Sasukét a trónra. Szóval szerintem Mikoto-sama jól gondolta.

-          Hm. Nem baj, élvezzék csak, amíg lehet, akkor fogunk lecsapni, amikor nem is gondolnák. Most pedig távozhat miniszter! – Armin úr felállt, majd távozott. – Könyörtelenül végzek mindel! 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés