Hinata az órájára emelte tekintetét, mi este nyolc órát mutatott, mitől összeszorította fogát és magában káromkodni kezdett... Ez a szemét, mégis mikor akarja elengedni? Nem elég, hogy igazságtalanul megbüntette, de már ráadásul miatta el is fog késni a munkahelyéről, mert éppen őt akarta megszívatni. Komolyan, ez a fickó valamiért ki nem állhatta őt, és állandóan azt nézte, hogyan szúrhat ki vele. A múlt héten is csak azért büntette meg, mert nem ért be időben az órájára, pedig mindössze csak öt percet késett, és mégis megbüntette. Lehet, hogy késett az órájáról, de hát abba az öt percbe mégsem hallt volna bele, akkor meg miért kellett úgy kiszúrnia vele, mint ahogyan most?

Gyűlölettől izzó szemeit a férfira emelte, aki asztalánál ült és a laptopjába írt valamit, közben nem is figyelt a lányra. Szinte már meg is feledkezett arról, hogy ő ott van. Hinata ettől még dühösebb lett. Nagyszerű! Annyira bele van merülve a munkájába, hogy tisztára megfeledkezett  róla, és ezért kell neki itt ülnie? Hogy megtudna dögleni az a szemét! Nem fogja érdekelni. Elfog innen menni. Nem fog miatta elkésni a munkahelyéről csak azért, mert teljesen megfeledkezett róla. Bár ha jobban megnézi a férfi igen csak másra összpontosította a figyelmét. Talán még észre sem venné, hogy elment. Egy ideig nézte a férfit, majd miután elhatározta magát szép lassan fölállt, és elkezdte eltenni a könyveit. Időnkét feltekintett a férfira, aki még mindig a laptopjába írt, és Hinata nem tudta miért, de érdekelni kezdte, hogy vajon mit írhat a férfi a laptopjába, ami ennyire leköti a figyelmét. Aztán megrázta a fejét. Mégis mit törődik ezzel? Nem az ő dolga, hogy ez a szemét mit csinál. Inkább örülnie kéne annak, hogy nem figyel rá, így leléphet anélkül, hogy el kéne köszönnie tőle. Így is nagyon utálta és azért sem fogja neki megadni a tiszteletet csak, mert a tanára volt.

Eltette utolsó könyvét is és anélkül, hogy visszatette volna székét a helyére, elindult az ajtó felé, közben magában gúnyosan elmosolyodott és arra gondolt, milyen jó lesz majd, amikor a férfi észre veszi, hogy úgy ment el, hogy még csak nem is látta mikor ment el. Alig bírta ki, hogy ne nevesse el magát. Ám alighogy az ajtóhoz ért, egy mély hang szólította meg...

- Hová ilyen sietősen, Hyuuga? - Hallotta meg Naruto hangját és ő ettől mozdulatlanná dermedt.

Döbbenten nézett maga elé és egyszerűen alig merte elhinni, hogy a férfi észre vette őt, pedig halkan ment, még csak nem is csapott zajt... "Nem!" Gondolta magában, miközben lehunyta szemeit. Ez a szemét végig tudta, hogy mit csinálok. Amikor azt hittem, hogy nem figyel rám, végig tudta, hogy mit teszek és mit gondolok.

- Hallottad a kérdést? - Kérdezte újból a szőke férfi és Hinata hallotta ahogyan elindul felé.

Rémülten fordult felé, mielőtt még a közelébe ért volna. Nem akarta, hogy a közelében legyen. Lila szemeit a férfira emelte, aki megállt előtte, alig néhány lépésnyire és ráemelte jéghideg szemeit. Hinata ahogy azokba a kék szemekbe nézett úgy érezte, hogy a torka kiszárad és a szíve a félelemtől még hevesebben kezdett el dobogni. Egy biztos... soha sem akarta megtudni hogyan nézz a férfi amikor igazán dühös. Lesütötte tekintetét és halkan megszólalt. Egyszerűen nem tudott a férfira nézni.

- Tanár úr, tudja este nyolc óra van... - Mondta a fiatal lány halkan, ám a férfi a szavába vágott.

- És az engem hol izgat? Ha jól emlékszem nem adtam neked engedélyt arra, hogy elmenj. - Hinata ismét nyelt egyet. Miért olyan nehéz beszélnie a férfival? Annyira azért mégsem félhet tőle, vagy talán mégis?

- Igen tudom, de annyira belemerült a munkájába és nem szerettem volna önt emiatt zavarni. - Naruto elmosolyodott, nem kedvesen, inkább gúnyosan. Tetszett neki az, hogy a lány ennyire fél tőle.

- Aranyos vagy, amikor hazudni próbálsz... – Mondta Naruto olyan hangon, amitől a lány döbbenten nézett rá, és nem csak az döbbentette meg milyen hangon beszélt, hanem azon is, amit mondott neki. Soha sem szólította még így, és ahogyan mondta egyszerűen kirázta a hideg tőle. Így azokat a férfiakat szokta hallani beszélni, akikkel lefeküdt. Az nem lehet, hogy a tanár így beszéljen vele! - Tudom nagyon jól, hogy azt hitted, hogy nem figyelek rád. – Folytatta a szőke hajú férfi. - És mivel ezt gondoltad, úgy határoztál, hogy szó nélkül elmész innen, hiszen amúgy sem figyelek rád. Ki kell, hogy ábrándítsalak... Tévedtél. Tisztában voltam azzal, hogy mit művelsz. Ne nézz engem hülyének, te kis liba.

Hinata összeszorította a fogát. Most mi tegyen? Így is késésben van, és az a szemét főnöke biztosan kérdőre fogja vonni amiért elkésett, és ő ezt nem akarta. Muszáj lesz kitalálnia valamit, máskülönben a férfi nem fogja elengedni. Remegve sóhajtott egyet, majd újból Narutóra nézett.

- Tanár úr, tudom, hogy most dühös rám, de kérem engedjen el... - Naruto nem válaszolt, noha magában egy picit meglepődött. Ez a leány komolyan könyörögni akar neki? Ez egészen új volt számára. Hinata eddig soha sem vetemedett arra, hogy magától könyörgött volna neki. - Ha nem enged el, a főnököm nem fog örülni annak, hogy elkéstem...

- Nocsak, szóval te dolgozol? - Ezt nem is tudta a lányról. - Mégis mit dolgozol, hogy ilyen késő éjszaka kell elmenned dolgozni?

- Magának ahhoz semmi köze! - Felelte Hinata dühösen. Kezdett nagyon elege lenni abból, hogy a férfi szórakozik vele.

Naruto komoran nézett rá és a lány kezdte megbánni, hogy így beszélt a férfival. Most aztán végkép nem fogja őt elengedni. A szőke férfi elindult felé és ő egy lépést hátrált, mitől háta neki ütközött a csukott ajtónak, és ettől rémülten nézett hátra, hogy megnézze mi állja el az útját. Ismét visszanézett, szíve nagyot dobbant, mikor látta, hogy a férfi nagyon közel áll hozzá. Oly annyira, hogy érezte a testéből áramló meleget és hallotta szívverésének dobbanásait. Hinata érezte csapdába került, és tudta ha nem menekül el azonnal, a férfi olyat fog tenni, amit később megbánna, vagy ha a férfi nem is, de ő igen. Naruto megtámasztotta egyik kezét feje mellett, miközben kissé előre dőlt és mélyen a lány szemeibe nézett, ki remegve nézett fel rá.

- Csillapodj, Hyuuga... – Szólalt meg Naruto, szinte suttogva mitől, bár Hinata nem tudta miért, testét kellemes melegség kezdte átjárni. Egyszerűen olyan szép volt a férfi hangja, amikor így beszélt. - Mindössze annyit kérdeztem, hogy hol dolgozol. Emiatt nem kéne kiabálnod. Senki sem kényszerít téged arra, hogy elmond nekem. Ha nem akarod elárulni, akkor ne tedd.

Hinata nem tudott válaszolni. Nem csak azért, mert nem tudott, hanem azért, mert már nem is arra figyelt, amit a férfi mondott neki. Tekintetével a férfi ajkát nézte és arra gondolt, hogy vajon milyen érzés lehet azokat az ajkakat, mik olyan hidegen szokta beszélni hozzá, megcsókolni. Soha sem gondolt még ilyesmire, amikor a férfi a közelében volt, de most ebben a pillanatban másra nem tudott gondolni. Felnézett a férfi gyönyörű kék szemeibe, mikben, legnagyobb meglepetésére, ugyan az a vágy csillogott, mint az övéiben. Halkan nyelt egyet ettől és amikor a férfi elkezdett felé közeledni, ő önkéntelenül is lehunyta szemeit, és még mielőtt ajkuk egyesült a volna hirtelen egy mobiltelefon hangja zavarta meg az idilli hangulatot.

Mindketten mozdulatlanná dermedtek és mikor rájöttek mit akartak tenni, egyszerre húzódtak el egymástól. Hinata félre fordította tekintetét és érezte arcát a szégyen pírja önti el. Most tényleg majdnem megcsókolta ezt a rohadékot? Naruto a zsebébe nyúlt, mivel az ő mobilja volt az, ami szüntelenül csöngött. Dühösen lenyomott egy gombot, majd a füléhez emelte a telefont és hűvösen beleszólalt...

- Ki az? - Kérdezte a szőke férfi, miközben idegesen kisimított arcából egy szőke tincset. Pont a legrosszabbkor tudják őt felhívni. Épp akkor, amikor ez a kis liba végre az övé lehetne.

- Szia, főnök! – Hallott meg egy vidám hangot, ami csak még jobban fel idegesítette. - Csak nem éppen szórakozás közben zavarlak téged? - Naruto lehunyta szemeit. Ez a Sakura. Hiába... túl jól ismerte őt. Mindig tudta, hogy éppen mit csinál. Fagyos szemeit Hinatára emelte, aki érthetetlenül nézett rá. Miért lett hirtelen más a férfi viselkedése?

- Tűnj el! - Vette oda a lánynak durván a szőke férfi. - Mára már épp eleget idegesítettél!

Hinata szemei ettől dühösen megvillantak. Hogy mit mondott? Az előbb ő nem akarta elengedni, aztán meg majdnem rámászott, most pedig azt akarja, hogy menjen el? Csak egyszer értené meg, hogy miért ilyen ez a férfi. Komolyan még soha sem találkozott hozzá fogható alakkal.

- Ne ismételjem meg magam, Hyuuga! – Vállt a férfi hangja még fagyosabbá, ami egy picit rosszul esett a lánynak, de ezt nem mutatta ki.

- Rendben... – Válaszolta Hinata nyugodtan. - Jó éjt tanár úr. - Megfogta az ajtónak a kilincsét és kilépett a teremből. Naruto már alig várta, hogy eltűnjön végre. Keményen megszorította telefonján és ismét beszélni kezdett.

- Te is jól tudod mikor kell hívnod engem, igaz? - Mondta a szőke férfi hidegen, de a nő nem ijedt meg. Halkan fölnevetett. Élvezte azt, hogy a másikat bosszanthatja.

- Csak nem egy újabb áldozatodat sikerült elijesztenem? - kérdezte Sakura. - Annyira sajnálom, de nem tudtam, hogy éppen szórakozol. . Naruto sóhajtott egyet.

- Úgy se számít... – Felelte most már sokkal nyugodtabban. - Amúgy mi olyan sürgős, hogy fölkellet hívnod? Nem sikerült megkötni az üzletet az oroszokkal?

- Azzal nincs semmi probléma, már régen el van intézve.

- Akkor meg mi a fenének hívtál?! Ha nem fontos, esküszöm kitekerem a nyakad!

- Nyugodj meg... – Mondta Sakura nyugodt hangon. - Ha nem volna fontos akkor nem is zavarnálak, de az egyik klubodról van szó.

- Melyikről? - Kérdezte Naruto, miközben leült az egyik pad tetejére. - Ha jól emlékszem, ötven van ebben a városban, ami az én tulajdonomban van.

- A Vörös Éjszakák nevű klubról lenne szó. Tudod, amit négy éve vettél meg Orochimarutól.

- Ja, arról! – Hajtotta kissé hátra fejét a fiatal férfi. - Mit művelt már megint az a szerencsétlen Orochimaru, hogy megint baj van azzal a bárral? Talán kiskorúakat engedett be oda szórakozni, vagy mi?

- Nem... – Válaszolta Sakura hűvösen. – Ez sokkal súlyosabb, mint az, hogy kiskorúakat engedett volna oda be. Bár jobban is járt volna, ha inkább ezt teszi. - Naruto felnyitotta szemeit. Most már megértette, hogy az ügy sokkal komolyabb, mint gondolta.

- Mit művelt?! - Sakura először nem válaszolt, de aztán mégis elmondta az igazat.

- Az a szemét sikkasztott tőled.

A szőke férfi lehunyta szemeit. Sejtette, hogy ezt foga mondani. Tudta, hogy az a szemét Orochimaru ezt fogja tenni, amiért megvette tőle azt a klubot. Soha se kedvelte őt, de amióta négy évvel ezelőtt erőszakkal rávette, hogy adja el neki a klubot, azóta még jobban gyűlölte őt, és állandóan azt nézte, hogyan tegyen neki keresztbe. Eddig azért tűrte el a férfi dolgait, mert mégis csak jól vezette azt a klubot, de ezt most nem fogja neki elnézni. Főleg akkor, ha nagyon sok pénzt sikkasztott el tőle.

- Mennyit? - Volt a férfi egyetlen kérdése.

- Több, mint ötven millió yent. - Naruto érezte a düh azonnal elönti testét, és olyan elemi erővel szorította meg a telefont, hogy az majdnem eltört a kezébe.

- Micsoda?! És ezt eddig miért nem vettétek észre?!

- Sajnálom, főnök, de valahogy sikerült úgy sikkasztania, hogy ne vegyük észre...

- Akkor is észre kellett volna, hogy vegyétek! Minek alkalmazlak titeket, ha még ezt sem vettétek észre!

- Naruto, nyugodj meg!

- Nem nyugszom meg! Idióta! Te vagy a jobb kezem, és mégsem vetted észre, hogy az a rohadék mit csinált?!

- Haaa... – Sóhajtott fel Sakura. - Veled aztán nem lehet normálisan beszélni.

- Még szép, hiszen az előbb mondtad el, hogy ötven millióval megloptak! Szerinted örülnöm kellene?!

- Nem! De ha már itt tartunk, mit fogsz tenni?

- Ez egészen egyértelmű... Elkapom azt szemetet és ígérem, nem fogja megúszni, mint az eddigi ballépéseit.

- Naru... - Mondta Sakura, de a szőke férfi addigra kikapcsolta mobilját.

Dühösen nézett maga elé, majd fölállt, aztán az asztalához lépett. Összecsomagolta a dolgait, fölvette kabátját és az ajtóhoz lépett. Csak egy valamire tudott gondolni, még hozzá arra, hogy milyen kíméletlenül fog végezni azzal a féreg Orochimaruval, amit már korábban meg kellett volna tennie.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés