Sziasztok, a nevem Haruno Sakura, 17 éves, a Konohai elit suliban tanulok. Legjobb barátnőm a tanárom, Susan Donowen, az angyal nyelv és irodalomoktatóm. A részleteket később! Na, szóval, arra kelek, hogy Susan rohan fel a lépcsőn, hogy keljek fel, mert elkésem. Igen, barátnőmmel élek, egy hatalmas luxus villában. Azonnal ki is pattanok az ágyból és nyúlom az iskolai egyenruhám után, aztán elkészítettem a hajam, felkaptam táskámat a könyveimmel:

  ... És szaladom lefelé a hatalmas lépcsőn. Ahogy leérem a nappaliba, egyenesen a konyha felé veszem az irányt. A tűzhelynél Susant pillantom meg – az alvó ruhájában –, ahogy a reggelin ügyködik. Még fel sem öltözött? – fut át az agyamon.

-                     Reggelt! Nem késel el te is? – kérdezem rá.

-                     Látom nem vetettél egy röpke pillantást sem az ébresztőre – mondja, közben tekintetét egy pillanatra sem emeli el a leendő reggelinkről. A falon lévő órára pillantok – 6:59.

-                     Nem vagy vicces – ejtem ki számon. Mintha meg sem hallotta volna. Vajon mi baja lehet? – megint veszekedtetek ”apáddal?”

-                      Ne hívd ”apámnak”, mert nem az! – morran rám – de, igen, megint veszekedtünk, és szokás szerint a vége az, hogy ismét nekem kell meghunyászkodnom. De most inkább rácsaptam az ajtót és eljöttem. Nem fog velem játszadozni! Mi vagyok én? Kutya? Hát nem, azt lesheti!

-                      Oké, nyugodj le, ne foglalkozz a véleményével – teszem vállára a kezemet, vigasztalásképpen – de mit akart egyáltalán, ha már egyszer kitagadott a családból?

-                     Csak el akarta mondani, hogy az öcsém abba az iskolába fog tovább tanulni, amelyben én is tanítok, és megfenyegetet, hogy kitűnőnek kell lennie, főként az én órámon – mondta

barátnőm egyre idegesebben.

-                     Az öcséd? – kérdezem, azon gondolkodva, hogy ismerem én egyáltalán – Melyik tagozatban lesz?

-                     12/A-ban. Egy évvel idősebb nálad – magyarázza hűen.

-                     Azonnal a haladókhoz kerül? – kérdezem meglepetten.

-                     Igen, Fugaku intézte el, hogy véletlenül sem a kezdőkhöz kerüljön – mondja barna szemeit forgatva.

-                     Egyáltalán hogyan hívják? – teszem fel a kérdést, mert kezd egy picit zavarni, hogy azonnal a haladókhoz teszik.

-                     Uchiha Sasuke – mondja. Látszik barátnőmön, hogy nem nagyon örül a hírnek, hogy az öccsét fogja oktatni.

-                     A családnevetek sem ugyan az? ”Apád” ennyire utál? – teszem fel végül a kérdést.

-                     Naná, hogy nem ugyan az a családnevünk, Fugaku meg is ölne! – forgatja ismételten a szemeit Susan – ja igen, ne is mondta senkinek, hogy a testvérem, azt sem, hogy eddig ismertem-e, oké? Ja, és a hajunk, szemünk színe is különbözik, csak az arcvonásaink hasonlítanak – oktat ki mindenről tanárom.

-                     Megértettem! – mondom határozottan, mintha a katonaságnál lennénk. Ezen barátnőm csak elmosolyodik, hiszen viccnek is szántam.

-                     Itt a reggelid – teszi elém a tányért, melyen egy nem nagy, kifejezetten kisméretű meleg szendvics díszeleg. Ismer! – gondolom magamban, talán egy aprócska mosoly is megjelenik arcomon, hiszen barátnőm olyannyira tud rólam mindent, hogy tudja, nem eszem sokat, soha.

-                     Köszönöm – adok hálát, s azzal el is indul a szobája felé, hogy felöltözzön. Én a hűtőhöz lépek, kiveszem belőle a kedvenc cseresznye ízű üdítőmet, s azzal vissza is ülök helyemre. Nekilátok az evésnek. Pár perc múlva végzem is. Kilépek a nappaliba, ahová közben tanárom érkezik meg, elkészülve:

A nappaliban még beszélgetünk egy picit Susannal öccséről: milyen a jelleme, szem/haj színe, magassága, testvére, családja. Miután befejezzük a bájcsevejt elindulunk az ajtó felé. Susan ajtót nyit, kilépünk rajta, majd gondosan bezárjuk. Irány az autó:

Az út alatt egy szót sem szólunk. Megérkezünk. Kiszállunk az autóból, a bejárati ajtót vesszük célba. A diákok, akik az udvaron, a hatalmas gimi előtt vannak, minket bámulnak. Sokan megjegyzik: Nézd már, rózsaszín a haja! Vagy azt, hogy: Jó törpék! A barnahajú, csöcsös lenne a tanár? Igen, kis növésűek vagyunk. Susan 155 cm, én 158. Barátnőmet folyton megszólják nagy keblei miatt, és meg is bámulják. Ő magas sarkúval próbál magasabbnak látszani, de nekem szigorúan tilos az 5 cm-nél magasabb cipő. Belépünk a végtelennek tűnő folyosóra. A diákok kisebb-nagyobb csoportokba rendeződve beszélgetnek, zenélnek, énekelnek, vagy csak simán kibeszélik a fél világot: ki hol volt nyaralni, hová fog menni jövő nyáron, hol fogja tölteni a téli szünetet, ki miben érkezett, és legeslegfőként, hogy ki milyen gazdag. Ebben a gimiben, a Konohai Elit Gimnáziumban csak gazdag szülők gazdag csemetéi járhatnak. Az egyszerű ember meg sem bírná fizetni a tandíjat. Én, a Haruno cég alapítójának lánya vagyok, csak szüleim 7 ével ezelőtt meghaltak, s a céget, a vagyont, mindent a Donowenekre hagyott. Donowen, mint Susan Donowen, jó meglátás. Susant Mike és Lora Donowen fogatta örökbe, miután ”apja” kitagadta a családból, mert ő nem fiúnak született. Így Susan a Donowenek leendő örököse lett, de ő ahelyett, hogy cselédek szolgálják ki és, hogy minden kívánságát lessék, inkább elköltözött. Mike és Lora nem engedték, hogy egy egyszerű, kisméretű lakásban lakjon, ezért neki, nekünk ajándékozták a villát, ahol most is lakunk. A Haruno vállalat megszűnt nevén létezni, Susan ”szülei” a Donowen cég részévé tették meg. Na de, vissza a jelenhez: épp a 11/A terem felé haladunk. Belépünk az ajtón. Azonnal megpillantom többi barátomat: Hinatát, Inot, Tentent, Temarit. De nem csak a barátaimat pillantom meg, hanem Karint és Kirat. Ők azok, akik utálnak engem, csak azt nem tudom, hogy miért… Susan a tanári asztalhoz lép, táskáját a szék karjára akasztja.

Hát megérkeztél? – fordul jelenleg már tanárom a bejárati ajtó felé, s egy hatalmas vigyor ül ki arcára.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés