Az éjszakai hold fény bevilágított az ablakon, sápadt fénnyel árasztva el az egész szobát. Az ágyban egy lila hajú, fiatal nő feküdt, kinek testét rengeteg kötés borította. Arcának jobb felét egészen a szeméig szintén kötés fedte be. Mellette egy fiatal, szőke fiú ült egy széken, ki szorosan fogta mindkét kezével a lány bekötözött kezét, minek ujjai most sokkal törékenyebbnek látszottak az övéihez képest. A fiatal fiú nem csinált semmit, mivel elaludt, miközben vigyázott kedvese álmára, és csak arra várt, hogy végre felébredjen. Egyszer csak a lány ébredezni kezdett. Fájdalmasan nyitotta fel épen maradt szemét, mivel eleinte nem látott semmit, majd látása lassan tisztulni kezdett, így döbbenten vette észre, hogy egy kórházi szobában fekszik. Nem értette, hogy egyáltalán hogyan került ide, hiszen nem emlékezett semmire. Aztán eszébe jutott. Annak a mocsok szemétládának köszönheti azt, hogy ide került. Elrabolta, és csúnyán megkínozta, csak azért, hogy így álljon rajta bosszút, amiért nem az ő lánya. Érezte, hogy ettől könnybe lábad a szeme, mi csendesen folyt végig arcán, ami tele volt lila foltokkal és horzsolásokkal, és egyre csak arra tudott gondolni, hogy miért tette ezt vele az a személy, kiről azt hitte, hogy az apja. Mit ártott neki, hogy ezt kellett kiérdemelnie? Hiszen egyetlen bűne annyi volt, hogy erre a világra született, de arról egyáltalán nem tehetett, hogy az anyja megcsalta egy másik férfival. Nem ő tehetett róla, hogy egy olyan kapcsolatba üldözte szegényt, ahol csupán a boldogságot kereste, amire oly régóta vágyott. Hirtelen mocorgásra lett figyelmes maga mellett. Ijedten kapta oda a tekintetét, majd legnagyobb döbbenetére Narutóval találta szembe magát, ki álmosan nézett rá egy pillanatra, majd amikor meglátta, hogy Hinata végre fölébredt az altatásból, akkor szemei  megteltek könnyel a megkönnyebbüléstől, és sírva szerelme nyakába borult. Hinata halkan felszisszent a fájdalomtól, és Naruto ahogy ezt meghallotta, rögtön elhúzódott tőle, majd bocsánatkérően nézett rá.

- Bocsi... - Mondta halkan a fiatal fiú, ám Hinata nem reagált erre semmit. Erőlködve próbált fölülni, mire Naruto rémülten nyomta vissza az ágyra. Persze gyengéden, nehogy fájdalmat okozzon neki.

- Nem szabad! - Mondta Naruto aggódva. - Még nem szabad felkelned. - Hinata vett egy mély lélegzetet, miközben összeszorította fogait, ahogy az elviselhetetlen fájdalom újból átjárta testét, majd lila szemét Narutóra emelte.

- Hogy kerülsz ide? - Kérdezte suttogva a fiatal nő.

- Neji telefonált nekem, és mondta el, hogy mi történt veled. - Válaszolta a fiatal fiú kedvesen, miközben ujjaival finoman végigsimított kedvese arcának azon felén, mit nem fedett be kötés. - Nagyon aggódtam érted, tudod? - Hinata nem válaszolt, csak halkan nyelt egyet, mert már megint közel állt ahhoz, hogy elsírja magát, ahogyan azok a szörnyű emlékképek eszébe jutottak.

- Anya tud róla? - Kérdezte, hogy ezzel is próbálja elterelni gondolatait arról, hogy mit tett vele a mostohaapja.

- Nem... - Felelte gyengéden a szőke fiú. - Neji nem akarta, hogy aggódjon érted. Csak magát hibáztatta volna a történtekért. - Hinata újból bólintott, miközben üres tekintettel maga elé nézett. Narutónak fájt így látnia őt. Szegény nem érdemelte ezt meg. Miért csinálta ezt az a rohadék? Hogy képes valaki ennyire gyűlölni egy másik embert?

- És Sakura? Ő hol van? - Naruto döbbenten nézett rá. Szóval ő is ismeri Sakurát? Amikor idejött a kórházba, igen csak meglepődött, amikor meglátta őt is, de aztán nem törődött vele, hiszen akkor, abban a percben, Hinata sokkal fontosabb volt neki, mint az, hogy Sakura mit keresett a kórházban Nejivel együtt. Ám most, hogy megkérdezte tőle, hogy hol van a nő, felkeltette az érdeklődését. Vajon mit tudhat a nőről, és hogy honnan ismerheti. Azt már észre vette, hogy igen fontos személy lehet Hinata életében, máskülönben nem kérdezett volna felőle, ha nem lenne az. Lehet, hogy egy nagyon régi barátnője lehet, vagy valami ilyesmi. Biztos így lehet.

- Ha arra rózsaszín hajú nőre gondolsz, akkor ő már akkor elment, amikor ide értem. Nem várta meg, amíg magadhoz térsz.

- De itt volt és számomra ez a lényeg. - Válaszolta Hinata suttogva,  és szemében gyengédség tükröződött. Naruto most aztán még jobban meglepődött. Ha így beszél róla, tényleg közel állhat hozzá, de akkor Sakura miért nem beszélt neki arról, hogy ismeri Hinatát?

- Régóta ismered őt? - Kérdezte a szőke fiú nyugodt hangon, mitől a fiatal nő ráemelte lila szemét. - Nem az lepte, hogy megkérdezte, hanem ahogyan mondta. Volt valami a hangjában, ami nem igazán tetszett neki.

- Tegnap óta ismerem. - Felelte Hinata. - Hogy őszinte legyek, ő volt az, aki találkozni akart velem.

- És miért? - Hinatát meglepte a fiú hangjában lévő ijedtség és gyanakodás. Mi a fene üthetett belé? Ennyire nem tetszett neki a nővére, vagy mi? Vagy azt sem tudja, hogy kicsoda is ő valójában?

- Naruto, Sakura nem mondta el neked, hogy kicsoda is ő valójában?

- Hogy a fenébe mondta volna el, miközben nem is beszéltem vele. Sőt, egyáltalán nem vette a fáradtságot, hogy odajöjjön hozzám, és bemutatkozzon.

Hinata csöndesen figyelte a fiút. Nyilván való volt. Valamiért ideges volt, ebben semmi kétség nem volt. Talán Sakura miatt, vagy valami másért, dehogy valami olyan dolog miatt volt ideges, amiről nem akarta, hogy tudomást szerezzen, az eléggé nyílván való volt. Naruto mély levegőt vett, miközben idegesen a hajába túrt, majd sajnálkozva nézett szerelmére.

- Bocsánat, nem kellett volna így beszélnem. Csak...

- Honnan ismered, Sakurát? - Vágott a nő a fiú szavaiba, aki rémülten nézett az őt nyugodtan figyelő Hinatára.

- Mit kérdeztél?

- Azt hiszem nagyon is jól hallottad, hogy mit kérdeztem, úgyhogy ne próbálj meg terelni. Ismered Sakurát, ez már egészen nyilvánvalóvá vált számomra abból, ahogyan viselkedtél. Már csak az a kérdés, hogy hol és mikor ismerkedtél meg a nővéremmel. - Naruto teljesen elsápadt. Sakura Hinata nővére lenne? Az nem lehet! Nem lehet, hogy a lány nővérével feküdt le!

- Ő... a... a te... nővéred? - Hinata bólintott.

- Ő az igazi apám lánya, akit sok évvel ezelőtt szakítottak el az apámtól, és árvaházba adták. Majd nem sokkal ezután örökbe fogadta egy család, és később megkeresett engem, mint egyedüli életben maradt rokonát. - Naruto megsemmisülten ült a helyén. Arcára olyan kifejezés ült, hogy Hinata ijedten nézett szerelmére. Mint, aki mindjárt elájul. - Naruto! - Fogta meg jobb kezével a szőke fiú kezét a fiatal  nő, és erősen megszorította, hogy ezzel is próbálja magához téríteni.

Naruto lehunyta szemeit és mélyen elkezdte venni a levegőt, miközben halkan nyelt egyet. Testét undor kezdte átjárni, amikor rájött, hogy azzal a nővel feküdt le, aki valójában Hinata testvére volt, és ezt sohasem fogja megbocsátani magának. Pedig rájöhetett volna, már akkor, amikor először találkoztak egymással, hiszen mi másért kereste volna meg, hogy minél több információt megtudjon elveszett féltestvéréről. A szőke fiú felnyitotta tompa fényben úszó kék szemeit. Hinata látta rajta, hogy nagyon rossz állapotban van, és el nem tudta képzelni, hogy miért. Várjunk csak! Ha így reagált arra, hogy Sakura a testvére, akkor ez csak egyetlen dolgot jelenthet. Úgy ismerte meg, hogy...

- Lefeküdtél vele? - Kérdezte Hinata suttogva, és a fájdalom szívébe mart. Nem azért, mert a fiú ezt tette, hanem azért, mert Sakura azzal a személlyel feküdt le, aki a világon mindennél többet jelentett számára. Naruto arcán könnyek folytak végig.

- Hinata... Én nem... Én nem tudtam, hogy ő a nővéred... Fogalmam sem volt róla... Az életemre esküszöm. - Mondta a fiatal fiú remegő hangon, és egyre csak arra tudott gondolni, hogy mekkora csalódást okozott szerelmének. Hinata megszorította a fiú kezét, és gyengéden pillantott fel rá.

- Nem kell mentegetőznöd... - Felelte kedvesen. - Nem tudhattad, hogy kicsoda ő valójában. - A szőke fiú zokogásban tört ki. Keserves sírása betöltötte az egész szobát.

- Bocsáss meg! - Mondta Naruto síró hangon. - Tudom, hogy fájdalmat okoztam.

- Naruto... - Szólalt meg Hinata gyengéden, és megérintette kedvese puha arcát. - Nézz rám. - A fiú ráemelte könnyekben úszó szemeit, majd nyelt egyet. Hinata nem csinált mást, csak gyengéden cirógatni kezdte szerelme selymes bőrét, mi jóleső érzéssel töltötte el Narutót. - Tudhatnád, hogy soha nem tudnálak gyűlölni, ahhoz túlságosan is fontos vagy számomra. Igaz, hogy fáj az, amit Sakura művelt, de nem hiszem, hogy azért tette,  hogy szétválasszon bennünket. - Halványan elmosolyodott. - Lehet, hogy néha iszonyúan bunkó tud lenni, de ennek ellenére ő egy nagyon jó ember, aki annyit szenvedett gyermekkorától kezdve, amiért elszakították attól az embertől, akit úgy szeretett.

Naruto meghatódva nézett rá. Hogy lehet valaki ennyire jó lelkű? Még a nővérére sem tud haragudni, pedig az lefeküdt a szerelmével. Sőt, meg is bocsát neki. Ő a legszerencsésebb ember a világon, hogy ez a hihetetlenül szeretetre méltó nő, az élete párja lehet. A szőke fiú fölállt, majd átült kedvese ágyára, aztán lehajolt és gyengéd csókot lehelt ajkaira, mit Hinata viszonzott. Naruto elhúzódott tőle, és gyengéden magához ölelte őt, majd halkan ezt mondta.

- Szeretlek, Hinata. - A lila hajú lány elmosolyodott. Boldog volt, hogy Naruto mellette lehet. - Hinata, szeretnék valamit kérdezni... Nem akarsz nekem elmondani valami nagyon fontos dolgot? - Nézett, komolyan szerelme szemeibe.

- Nem értelek... Mire gondolsz? - Nézett vissza rá Hinata értetlenűl.

- Ezek szerint, te sem tudtad...

- Mit nem tudtam? Kérlek ne köntörfalazz, hanem bökd ki végre... - Mondta türelmetlenül, mert már tényleg semmit sem értett.

- Azt, hogy terhes vagy... - Hinatát először sokkolták Naruto szavai, aztán minden összeállt.

- Nem is vagyok az! - Vágta rá Hinata.

- De igen. Az orvosok megállapították. - Mondta Naruto. Hinata a szája elé kapta a kezét.

"Te jó ég! Hát ezért szédültem mostanában, és volt hányingerem. Biztosan valamikor összekeverhettem a fogamzásgátlót valamelyik gyógyszeremmel, mikor ideges voltam és ez miatt figyelmetlen voltam. Ez sok mindent megmagyaráz." Gondolta.

- A gyógyszerek... Biztosan összekevertem. Naruto, annyira sajná... -  Nem tudta végigmondani, mert Naruto a szavába vágott.

- Annyira boldog vagyok! Hinata, hisz ez csodálatos! Képzeld, apuka leszek! - Naruto arcáról csak úgy sütött a boldogság.

- Nem haragszol? - Hinata könnyezni kezdett, annyira elérzékenyült.

- Már miért haragudnék? Ennek csak örülni lehet! - Majd átölelte szerelmét és fülébe súgott. - Nagyon szeretlek.

- Én is téged...

Sakura behajtott a hatalmas iroda épület földalatti parkolójában. Leállította a motort, majd behúzta a kéziféket, aztán kiszállt a kocsiból. Erősen becsapta maga után az autó ajtaját, majd fagyos szemeivel körbe nézett, hogy megnézze nem-e látja valaki, de szerencsére nem volt senki sem a parkolóban. Ez még inkább megkönnyítette a dolgát. Most nem fog megmenekülni az a rohadék. Ha a törvény nem ítélte el akkor, amikor megölte az apját, és akkor, amikor bántotta a húgát, hát majd ő megteszi. Kíméletlenül bosszút fog állni rajta mindazokért a bűnökért, amiket a családja ellen elkövetett.A lifthez lépett, aztán belépett oda, majd megnyomta felfelé gombot. Miközben ott állt kabátjába nyúlt és egy pisztolyt húzott elő onnan. Ellenőrizte a tárat és azt is, hogy minden rendben van-e vele, majd miután ezzel végzett, visszatette a helyére. A lift megállt és kinyílt, miből kilépett, aztán elindult egy bizonyos iroda felé. Oda, ahol az a féreg dolgozott. Tudta, hogy merre kell mennie, hiszen nem egyszer járt már itt mostohaapja révén, így úgy ismerte ezt a helyet, mint a tenyerét. Végre odaért, ahová tartott. Közelebb lépett az ajtóhoz, majd bekopogott. Várt egy pillanatot, míg végül meghallotta annak az embernek a hangját, akit mindenkinél jobban gyűlölt. Lehunyta szemeit és vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon, aztán benyitott az irodába. Mikor Hiashi meglátta őt, igen csak meglepődött. Régen nem látta már Sakurát. Azóta, hogy a mostohaapja meghalt.

- Sakura... - Szólalt meg a férfi meglepetten. - Régen láttalak. Mi járatban vagy erre? Ráadásul ilyen késő éjszaka?

Sakura nem válaszolt, hanem közelebb lépett a férfi asztalához, és leült az ott lévő egyik székre, majd hűvösen csillogó szemeit ráemelte. A férfi kicsit összezavarodott. Nem értette mit akar tőle a fiatal nő, és a viselkedése sem tetszett neki. A szokottnál is hidegebb és ellenszenvesebb volt. Soha se volt köztük jó a viszony, inkább a lány mostohaapjával voltak jó barátok, de Sakurával sohasem tudott ilyen kapcsolatot kialakítani, ezért inkább megtartották egymás közt a három lépés távolságot. Ám az, hogy most ide jött, gyanakvóvá tette a férfit. Mit akarhat tőle ez a lány?

- Hogy miért vagyok itt? - Szólalt meg Sakura fagyosan, miközben levette szemeit a férfiról, majd az asztalon lévő konyakos palackhoz nyúlt, mit elemelt és töltött magának egy pohárra valót anélkül, hogy megkérdezte volna, mitől a férfi szemöldöke idegesen rándult egyet. Látta Sakura modora vele szemben mit sem változott. Sakura beleivott italába, és csak ezután folytatta.

- Csak beszélni akarok magával, és miután meghallgatott, békén hagyom önt örökre. - A férfi nem válaszolt. Pár percig még nézte Sakurát, és közben azon gondolkodott, hogy meghallgassa-e, mit akar neki mondani, végül aztán bólintott, majd visszaült helyére. Sakura hűvösen elmosolyodott. - Bölcsen tette... - Felelte a fiatal nő, majd egy hajtással megitta maradék italát, és a poharat visszatette az asztalra. Egy ideig maga elé nézett, miközben ujjaival a pohár szélén  körözött, tekintete a semmi be révedt, aztán megszólalt. - Épp a kórházból jöttem ide... - Mondta Sakura nyugodt hangon, majd a férfira tekintet, aki nem értette mit akar ezzel mondani.

- Talán anyáddal történt valami? - Sakura gúnyosan elmosolyodott.

- Még ha történt volna is, akkor sem érdekelne, ha ez lenne az utolsó kívánsága... - Felelte mindezt annyi undorral hangjában, hogy Hiashi rájött, hogy a lány mélyen megveti a mostohaanyját. - Én a húgomról beszélek, akit maga juttattatott kórházba azáltal, hogy megkínozta őt. - A férfi meglepődött. Sakurának van egy húga? Nem is tudott róla, de várjunk csak egy kicsit. Mit is mondott az előbb? - Hinatáról beszélek, maga barom! - Válaszolta Sakura, mikor látta a férfi arckifejezését. Hiashi ettől még inkább meglepődött. Na, álljunk csak meg egy kicsit! Annak a kis nyomorultnak nincs is nővére. Arról ő is tudott volna. Vagy lehetséges volna, hogy ez a nő annak a személynek a lánya?

- Talán te Haruno Akari lánya vagy? - Kérdezte Hinata mostohaapja nyugodt hangon, miközben alaposan szemügyre vette a fiatal nőt, és rákellet jönnie, hogy hasonlít arra az alakra. Sakura ismét elmosolyodott, miközben tapsolni kezdett.

- Bravó, maga aztán nagyon okos ember! - Mondta Sakura gúnyolódva, mitől a férfi tekintete elkomorodott.

- Nem tűröm el egy olyan libától, mint amilyen te vagy, hogy így beszéljen velem.

- Különben mit tesz? Engem is megpróbálna megölni, mint az apámat?

- Még az is megeshet. - Sakura szemei még hidegebbek lettek, akár a fagyos óceán. A férfi még soha nem találkozott ilyen szemekkel. Szinte nincs is bennünk érzelem. - Nem nagyon hasonlítasz apádra... - Szólalt meg ismét Hiashi. - Talán külsőre igen, de viselkedés szempontjából nem.

- Maga csak ne vegye szájára az apámat! - Vágott vissza Sakura undorodva. - Nincs joga hozzá, főleg azok után, hogy megölte őt.

- Úgy tűnik nagyon szeretted őt... - Mondta a férfi gúnyos mosollyal az arcán. - Pedig meg sem érdemelte, hiszen mellette mit kaptál? Semmit. De a nevelő szüleidtől viszont sokkal többet kaptál, mint ő tőle.

- Tőlük csak pénzt kaptam, és nem szeretetet. De honnan is tudhatná, hiszen maga nem érez ilyesmit. Még a saját tulajdon fiát sem volt képes szeretni.

- Vigyázz a szádra, te fruska! Vagy olyan teszek, amitől elmegy a kedved, hogy így beszélj!

- Igazán?! Próbáljon megütni, és ígérem kétszeresen adom azt vissza magának! Én nem félek az ilyen gyáva férgektől, akik csak fiatal lányokkal szemben bátrak, de egy náluk erősebbel már nem! - A férfi gyilkos szemekkel nézett rá. Készült neki ugrani, mikor Sakura egyszer csak elővette pisztolyát, és a férfira szegezte, aki azonnal mozdulatlanná dermedt. A rohadt életbe! Hát ez volt a  terve?!

- Csak nem megakarsz ölni?

- Miért ne? - Kérdezte Sakura kedves mosollyal az arcán. - Csak jobb lesz a világ, ha megszabadul egy ilyen nyomorult alaktól.

- És mégis mit nyersz azzal, ha megölsz? Ezzel nem hozod vissza az apádat, és a végén börtönben végzed. - Sakura kibiztosította a pisztolyt és ettől a férfi rémülten nézett rá. Ez a fruska aztán komolyan gondolja.

- Ne higgye. Nekem is vannak kapcsolataim a rendőrségen, nem csak magának. Ugyan úgy megúszom a börtönt, ahogyan maga is, amikor megölte az apámat. - Sakura lassan fölállt, miközben végig szemmel tartotta a férfit, aki egyre idegesebb volt.

- Várj egy kicsit! Ezzel nem oldasz meg semmit!

- Azt hiszi meghatódok, hogy ezt mondja? - Kérdezte Sakura tele gyűlölettel, és szemei elszántan csillogtak, mikben keserű könnyek kezdtek el gyülekezni. - Maga sem hatódott meg, amikor az apám mondta magának ezeket. Akkor én miért kegyelmeznék meg magának? Én nem vagyok olyan, mint a húgom, aki fél szembe szállni magával, és nem meri megtenni azt, amit érdemel.

- Sakura, kérlek, hallgass meg...

- Miért kéne?! Maga elvette tőlem azt az embert, akinek az életemet köszönhetem! Kegyetlenül elszakítottak tőle, mert prostituált volt, és amikor megtaláltam, újból elvették tőlem, és ezúttal örökre! Soha többé nem láthatom őt! Soha többé nem mondhatom neki azt, hogy mennyire szeretem, mert maga elvette tőlem!

- Csak azért tettem, mert nem akartam, hogy elmondja másoknak, hogy Hinata nem az én lányom.

- Igen, maga csak erre tudott gondolni. Az eszébe se jutott, hogy mindössze látni szerette volna a saját lányát, akit szintén elvettek tőle, akárcsak engem?!

- Sakura!

- Pofa be! - Kiáltotta a fiatal nő. A düh és a keserűség teljesen elvette az eszét. Egész testében reszketett, miközben apjára gondolt, és arra mi lett volna, ha nem szakítják el őket egymástól. Akkor minden más lett volna, és nem szenvedtek volna annyit. - Maga nem tudja mit éreztem, amikor megtudtam, hogy az apám meghalt. És tudtam jól, hogy maga tette. Gyűlöletem csak még nagyobb lett maga iránt, amikor megúszta az egészet. Ezért elhatároztam, hogy addig nem nyugszom, míg el nem intézem önt.

- Sakura! Kérlek, ne csináld! Te nem vagy képes ilyesmire!

- Nagyon is képes vagyok... - Suttogta a rózsaszín hajú nő, és mélyen a férfi szemébe nézett. - Már régen vártam erre a percre, és nem fogok változtatni a döntésemen. Búcsúzzon el a világtól, maga szemét gazember!

A férfi ekkor előre vette magát, és megpróbálta kikapni a lány kezéből a pisztolyt, de Sakura sokkal gyorsabb volt. Hátrébb ugrott, így a férfi az asztalra esett. Mikor felnézett, Sakura már feletette állt, és a fejéhez szegezte a pisztolyt. Egy végtelennek tűnő másodpercig még a férfi szemébe nézett, aztán meghúzta a  ravaszt. Hiashi élettelenül zuhant vissza az asztalra. Sakura remegve nézett rá, miközben mélyen vette a levegőt. Lassan leeresztette a pisztolyt, mi kiesett ujjai közül, és földre zuhant. Arcán könnyek folytak végig, és olyan volt, mint akiből kiveszett minden élet. Egyszerűen nem tudott megmozdulni. Az ajtó ekkor hirtelen kinyílt, mitől Sakura  megfordult, majd szemeit az ajtóban  álló alakra emelte, akit azonnal felismert.

- Neji... - Suttogta a fiatal nő, aztán lassan elindult felé. Karjait kinyújtotta, és átölelte Nejit, aki szorosan magához szorította. Sakura ekkor zokogni kezdett, mitől Nejinek összeszorult a szíve.

- Nyugodj meg... - Mondta Neji halkan, majd lehajolt és gyengéden megcsókolta Sakura ajkait. - Már vége van.

Sakura nem tudott megszólalni. Csak sírt egyre keservesebben, miközben Nejibe kapaszkodott, aki kivezette őt a szobából, és finoman átkarolta. Sakura már alig érzékelt valamit a külvilágból, még azt sem érzékelte, amikor végre kiléptek az épületből, és azt, hogy Neji a saját kocsija felé viszi. Sokkos állapotban volt, hiszen az előbb vette el egy másik ember életét, de ezen már nem tudott változtatni, hiszen megtette. Próbálta meggyőzni magát, hogy helyesen cselekedett, de nem tudott ettől megnyugodni. Neji elindította a kocsit és elindult az éjszakába. Tekintetét Sakurára emelte, aki úgy nézett maga elé, akár egy élőhalott, míg végül elájult.