Hinata a rózsaszín hajú nőt nézte, aki éppen a mellette álló pincérfiúval beszélgetett, ki elpirultan nézett az igen gyönyörű nőre. Ezen Hinata megforgatta szemeit és bosszúsan kifújta a levegőt. Hím kurva! Gondolta magában a fiatal nő. Amint meglátnak egy gyönyörű nőt, rögtön úgy viselkednek, mint a szerelmes tizenévesek, és másra sem vágynak, csakhogy ágyba bújjanak vele. Szánalmas, és még csodálkoznak, hogy megvetem a fiúkat. Amint Sakura végzett a rendeléssel a fiú illedelmesen meghajolt és elsietett, hogy kihozza a rendelt dolgokat. Sakura egy ideig nézett utána, majd elmosolyodott, miközben lehunyta szemeit és előre fordult.

 - Téged nem zavar? - Hallotta meg Hinata hangját és ő a lányra nézett, aki hűvösen figyelte őt. - Hogy ez a fiú úgy nézett rád, mintha azonnal le akarna veled feküdni? - Sakura elmosolyodott. Úgy látszik ez a lány nem igen kedvelheti a férfiakat. Talán rossz tapasztalatai vannak a férfiakkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen nem szerette őket.

 - Talán nem kedveled a fiúkat? - Kérdezte Sakura nyugodtan, majd kissé hátradőlt székében, és úgy nézett a lányra.

 - A nem kedvelni enyhe kifejezés... – Válaszolta Hinata hidegen és maga elé nézett. Ahogy eszébe jutott, hány fiú használta ki, csak azért, mert annyira szép és gazdag volt. Soha sem azért voltak vele, mert önmagáért szerették, hanem csakis a pénzéért, és azért, mert annyira jól nézett ki és megakarták őt dönteni. - Inkább már undorodom tőlük. Egyetlen egy kivétellel...

 Sakura válaszolni akart, de ekkor ért oda a pincérsrác, akitől az előbb rendelt. Letette elébük a kért italokat. Neki egy kávét cukor nélkül, és Hinatának egy nyugtató teát. A rózsaszín hajú nő a fiúra mosolygott, olyan csábítóan, hogy még Hinata is zavarba jött tőle. Nem mindennapi nő volt ez a Sakura, abban biztos volt.

 - Köszönöm. – Köszönte meg a fiúnak Sakura kedvesen, mitől szegény csak még inkább zavarba jött. - Elpirultan sütötte le tekintetét és így válaszolt.

 - Nagyon szívesen. – Mondta a fiatal fiú halkan, majd ismét meghajolt és gyorsan elsietett, mert ha továbbra is ott kellett volna maradnia, biztosan elájult volna a nő közelsége miatt.

 Sakura szórakozottan nézett a fiú után. Hiába élvezte azt, amikor másokkal flörtölhetett, de amúgy meg mást nem igazán akart a fiútól. Szépnek szép volt, de nem találta túl vonzónak. Még csak egy éjszakára sem kellett volna neki. Hallotta, hogy Hinata bosszúsan sóhajt egyet, mire a lányra nézett, akin már nagyon látszott, hogy kezd elege lenni abból, hogy itt van. Ami nem is volt csoda, hiszen egy vadidegen nő társaságában volt, akit nem is ismert, és egyszerűen nem hajlandó elárulni neki, hogy mit akar tőle. Volt neki jobb dolga is, semmint hogy továbbra is itt kellene ülnie, és néznie azt, ahogyan ez a nő a pincérfiúval enyeleg.

 - Látom nem vagy jókedvedben. – Szólalt meg Sakura nyugodt hangon, miközben beleivott kávéjába. - Hinata gúnyosan elmosolyodott, majd a nőre nézett.

 - Nem tudom, te hogyan éreznéd magad, ha olyas valakivel kéne egy helyben ülnöd, akit még csak nem is ismersz... – Válaszolta a fiatal nő fagyosan.

 - Ennyire kellemetlen lenne a társaságom, Hinata? - Kérdezte Sakura, miközben komoran nézett a lány arcába, aki ekkor végkép elveszítette a türelmét. Dühösen csapott az asztalra és úgy nézett a nőre, hogy bármelyik pillanatban neki esik, ám Sakura nem ijedt meg a lány tekintetétől. Kifejezéstelenül nézett rá, ami csak még jobban irritálta a fiatal nőt.

 - Áruld el, hogy mit akarsz tőlem! - Szólalt meg Hinata összeszorított fogakkal. - És azt is áruld el, hogy honnan tudod a nevemet! - Sakura kifújta a levegőt, majd ujjaival kisimította rózsaszín tincseit homlokából.

 - Nem kéne ennyire idegesnek lenned... – Felelte Sakura és a lányra pillantott. - Nem áll szándékomban bántani téged, mindössze megakarlak ismerni. Ennyi az egész.

 - Engem megismerni? És mégis minek?!

 Sakura nem felelt. Egy pillanatra maga elé nézett, miközben egy emlékkép jelent meg előtte, még azokból az időkből, amikor az apjával élt, mielőtt őt elvették volna a Gyámügyi Hivatal emberei, hogy aztán arra a szörnyű helyre vigyék, mit árvaháznak hívnak. Akkor minden olyan jó volt. Az apjánál nem volt jobb apa a világon. Imádta a férfit és ő is őt, ám amikor elvették a férfitól minden megváltozott. Az élete romokban hevert, mert nem lehetett azzal a személlyel, akit az életénél is jobban szeretett. Az árvaházban állandóan megalázták, amiért egy prostituált volt az apja, de ő eltűrte mindazt a fájdalmat, amit ott kellett elviselnie. Minden egyes nap azzal győzködte magát, hogy egy nap kiszabadul és újra láthatja az apját, ám sajnos nem így lett. Tizenegy éves volt, mikor a Takeshi család fogadta be magához. Nagyon gazdag emberek voltak, de nem lehetett törvényes gyermekük, mert az asszony, aki a nevelőanyja volt, egy súlyos betegség következtében nem szülhetett gyereket. Ezért a férjével úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egyet, ha már nem lehetett gyerekük. Boldognak kellett volna lennie, amiért egy ilyen gazdag család fogadta be őt, de egyáltalán nem volt az. Nem lehetett az, aki volt valójában. Szabályoknak kellett megfelelnie, hogy egy nap olyan tökéletes üzletasszony legyen, mit nevelőapja elvárt. Mindez nagyon megviselte őt, és főleg az viselte meg, hogy nem találkozhatott az igazi apjával. Hiába is kérte nevelőszüleit, hogy ezt engedjék meg neki, de nem tették. Tisztában voltak a múltjával és ezért nem akarták, hogy mások is rájöjjenek, hogy kinek a lánya valójában. Jobban féltették az ő hírnevüket, semmint, hogy neki egyszer az életben örömet szerezzenek. Tizennyolc éves volt, amikor átvette nevelőapja helyét annál a cégnél, amit ő vezetett, mert a férfi egy baleset következtében meghalt. Nevelőanyja mélyen meggyászolta férjét, de ő nem tudott sajnálatot érezni iránta azért, amit tett vele. Soha nem bocsátotta meg neki, hogy nem engedte meg azt, hogy találkozzon az igazi apjával. Bár egyszer találkozott édesapjával, de csakis a véletlennek köszönhette azt, hogy újból találkoztak.

Annyira boldog volt akkor. Úgy érezte nincs nála boldogabb ember a Földön. Sokat beszélgettek. Megtudta, hogy apjának viszonya volt egy igen gazdag nővel, akibe szerelmes lett. A nőt Hyuuga Hinaminak hívták. A neve nem volt előtte ismeretlen, hiszen sokszor járt látogatóba nevelőanyjához, mivel jó barátnők voltak. Ingen csak meglepte, hogy apja azzal a nővel kezdett viszonyt, de az még inkább meglepte, hogy prostituált létére beleszeretett abba a nőbe, akibe nem lett volna szabad. Azt is megtudta apjától, hogy született egy lánya attól a nőtől, de látni soha sem látta a lányt. Ezt a nő férje nem engedte, mondván biztosan megpróbálná őket zsarolni. Sakura abban a pillanatban senki iránt sem érzett akkora gyűlöletet, mint az iránt a nő és annak férje ellen. Apja azt is elmondta neki, hogy elmegy ahhoz a családhoz, hogy beszéljen Hinamival engedje meg, hogy ismerje meg a lányukat. Sakura természetes ellenezte a dolgot. Tudta semmi jó nem származna abból, ha odamenne, de apja nem hallgatott rá, így kénytelen volt elfogadni a férfi döntését. Akkor látta utoljára élve apját. Mikor értesült arról, hogy apja meghalt egy világ omlott össze benne. Teljesen megsemmisült. A rendőrség persze próbálta úgy beállítani az egészet, hogy apja öngyilkos lett, de ő tudta, hogy apját meggyilkolták, és azt is tudta, hogy kitette. Gyűlöletét az is fokozta, hogy az a szemét kihasználta befolyását a rendőrségen, és szépen megúszta a börtönt. Azon a napon, amikor apja temetése volt elhatározta, hogy bosszút fog állni az egész Hyuuga családon, akik oly sok fájdalmat okoztak az apjának. Mindegyiken bosszút fog állni, és aztán azt is megfogadta, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem találja húgát, bármi is legyen az ára. Tartozott ezzel apjának, hogy megkeresse a lányt, akit szintén elvettek tőle, akárcsak őt. Fájdalmasan kezdtek el csillogni szemei, ahogy ezekre a fájdalmas emlékekre gondolt, és ez Hinatának is feltűnt. Vajon miért nézz így ez a nő? Biztosan valamilyen fájdalmas dolgokra gondolhat, ha már így néz, de vajon mégis mik lehetnek azok a fájdalmas dolgok? Sakura lehunyta szemeit, majd vett egy mély lélegzetet, és visszanyelte feltörő könnyeit, majd miután sikerült rendeznie arcvonásait, tekintetét újból Hinatára emelte.

 - Hogy miért akarlak megismerni? - Szólalt meg Sakura olyan hangon, mitől Hinatát kirázta a hideg. Volt valami a nő hangjában, ami nagyon félelmetessé tette. - Ismerős neked az a név, hogy Haruno Akari? - Hinata döbbenten nézett a nőre. Honnan tudja az igazi apja nevét? Lehetséges, hogy... Az nem lehet! Nem lehet, hogy ő... - Haruno Akari az apám volt... – Folytatta tovább Sakura fagyosan, és ahogy Hinata ezt meghallotta a lélegzete elakadt, majd szíve hevesen verni kezdett. - Az én igazi nevem, Haruno Sakura, akit a Takeshi család fogadott be, még tizenegy éves korában. És aki, immár hét éve kutat az után a lány után, aki Hyuuga Hinami és Haruno Akari lányaként született meg.

 Hinata megsemmisülten nézett a nőre. Szinte alig bírta elhinni, hogy ez a nő, aki vele szemben ült a nővére. Ahogy Sakura arcát nézte rákellet jönnie, hogy a nő igazat beszélt. Ahogy felidőzött benne az a fotó, mit a nőről látott, amikor az még csak négyéves volt, rájött, hogy igenis hasonlított a nőre. Szinte tökéletes mása volt annak a lánynak, akit a képen látott, csak annyi volt a különbség, hogy az a lány huszonegy évvel fiatalabb volt. Sakura gúnyosan elmosolyodott.

 - Látom teljesen leblokkoltál... – Mondta a fiatal nő nyugodtan. - De nem hibáztatlak érte, hiszen honnan tudhattad volna, hogy a nővéred vagyok.

 Hinata a nőre nézett. A nővére? Úgy mondta ki ezt a szót, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, pedig ez egyáltalán nem az volt! Szinte alig bírta elhinni, hogy ez a nő, akit alig pár perce ismer, a nővére lenne. Az egész olyan volt, mint egy szappanopera, ahol a hősnő megtudja, hogy az a férfi, akiről azt hitte, hogy a testvére, kiderül, hogy nem is az, hanem az a nő, aki eddig a legjobb barátja volt. Csak itt az volt a különbség, hogy ő tudta nagyon jól, hogy van egy nővére, akit sohasem ismert, mert az a rohadék elvette tőle, de arra egyáltalán nem számított, hogy egy nap találkozni fog vele, ráadásul úgy, hogy még csak nem is számított rá.

 - Mi a baj? - Kérdezte Sakura. - Elvitte a cica a nyelvedet? Legalább mondj valamit.

 - Mégis mit? - Felelte Hinata halkan. - Mit akarsz, mit mondjak?! Boruljak a nyakadba, és kiáltsam boldogan, hogy megtaláltam az elveszett testvéremet, akit soha se ismertem?

 - Ennyire ne ess túlzásba. Nem vártam, hogy örülj nekem, de legalább tisztelj meg engem annyival, hogy elmondod, milyen érzések játszódnak le benned, most, hogy tudod a testvéred vagyok.

 - És te? Benned milyen érzések vannak, hogy a húgoddal beszélhetsz?

 - Hogy milyen érzések? - Lepődött meg egy pillanatra Sakura, majd gondolkodva maga elé nézett. - Nem is tudom? Hogy őszinte legyek, semmilyen érzés nincs bennem, legfeljebb annyi, hogy nagyon idegesít a te elkényeztetett viselkedésed.

 - Hogy mi?! - Villantak meg dühösen Hinata lila szemei. - Mégis honnan veszed a bátorságot, hogy sértegess engem?!

 - Látom nem vagy hozzá szokva ahhoz, hogy mások a képedbe vágják az igazságot. – Hajtotta le a fejét Sakura, és bele ivott kávéjába.

 - Mégis milyen igazságot?

 - Azt, hogy túl sokat gondolsz magadról... – Emelte a lányra hidegen csillogó szemeit Sakura. - Csupán meg akarlak ismerni, de te máris úgy viszonyulsz hozzám, mintha én tehetnék arról, hogy elveszítettük egymást.

 - Egyáltalán nem viselkedem úgy! - Felelte tiltakozva a fiatal nő.

 - Akkor mi ez a forró fejűség? Semmi olyasmit nem mondtam, amiért így kéne viselkedned velem.

 - Ilyen a természetem. Ha nem tetszik, akkor akár el is mehetsz.

 Sakura szemei megvillantak. Kis takony! Naruto elmondása alapján sejtette, hogy ez a kiscsaj milyen idegesítő tud lenni az ő kis beképzelt stílusával. De így, hogy most szemtől szembe ültek egymással, csak még jobban idegesítette a lány viselkedése. Lehet, hogy a nevelőapjával és a műtesójával úgy beszélhetett, ahogy akart, de ő nála meg ne próbálja játszani az eszét. Mert azt nem fogja eltűrni, hogy úgy beszéljen vele, mint egy senkivel. Egyedül csak annak köszönhette, hogy még nem rúgta szét, hogy ő az apjának a lánya, mert máskülönben már rég bevert volna neki egyet. Ha eddig nem nevelték meg, hát akkor ő majd megneveli ezt a kis taknyost. Már csak Naruto miatt is.

 - Kislány! - Szólalt meg hidegen Sakura, mitől Hinatának rögtön megfagyott a vér az ereiben. - Hagyd abba ezt a stílust, mert egyáltalán nem áll jól neked. Ha azt hiszed, hogy ettől nőies vagy, akkor közlöm veled, hogy egyáltalán nem vagy az. Csupán egy szánalmas kis taknyos vagy, semmi más. - Hinatának ekkor elege lett. Lehet, hogy a lány a nővére volt, de azt nem tűrte el, hogy így beszéljen vele. Fölállt és készült elmenni, mikor Sakura megragadta csuklóját, és visszatartotta őt. Hinata ráemelte lila szemeit.

 - Azonnal eresz el! - Mondta a fiatal nő ellenségesen, de Sakurának esze ágában sem volt elereszteni őt. Ráemelte nyugodt tekintetét.

 - Maradsz! – Szólalt meg a rózsaszín hajú nő. Hangja parancsolóan hangzott. - Nem azért kerestelek meg, hogy utána fogd magad és elmenj.

 - Csakhogy ez engem nem érdekel – Válaszolta Hinat hevesen. - Ha nem kezdtél volna el velem bunkózni, akkor most nem mennék el.

 - Szokj hozzá, mert nem fogok veled kedvesen beszélni. Attól, hogy te vagy a húgom, ne várd el tőlem, hogy úgy beszéljek veled, ahogy az neked tetszik, mert nem teszem.

 Hinata szemeiben enyhe fájdalom kezdett el csillogni. Egyáltalán nem így képzelte el az első találkozást a testvérével. Nem számított arra, hogy a nő majd így fog beszélni vele. Tisztára látszott rajta, hogy mélyen megveti őt, és nem értette miért. Mit tett, hogy a nő így érez iránta?

 - Te pedig ahhoz szokj hozzá, hogy ha én nem akarok valakivel továbbra is beszélgetni, akkor nem beszélek. - Sakura elmosolyodott.

 - Ebben nagyon tévedsz... – Szólalt meg Sakura hidegen. - Beszélni fogsz velem, ha tetszik, ha nem. És miután végighallgatsz eldöntheted, hogy továbbra is akarsz-e velem találkozni, vagy sem. Nem kötelezlek arra, hogy fogadj el engem. De azt igenis elvárom, hogy legalább végighallgasd azt, amit mondani szeretnék neked arról az emberről, aki szintén a te apád is volt. Nem érdekel téged, hogy mégis ki is volt ő valójában?

 Hinata a nőt nézte. Egy ideig nem tudta, hogy mit tegyen. Az igazat megvallva nem érezte magát még készen arra, hogy végighallgassa mindazt, amit Sakura akar neki mondani. Így is annyi minden történt vele a mai napon. Talán esetleg egy másik alkalomkor meghallgathatná őt, de ma semmiképpen sem.

 - Ne haragudj... – Hajtotta le fejét a fiatal nő. Nem bírt Sakura szemébe nézni. - De én nem tudnám most végighallgatni, amit mondani akarsz.

 - Vagy úgy... – Engedte el a lány csuklóját Sakura, miközben fagyosan nézett rá. - Szóval téged egyáltalán nem érdekel az igazi apád.

 - Nem erről van szó...  Kérlek, ne értsd félre azt, amit mondtam, csak... - Itt félre nézett és úgy folytatta. - Csak a mai napon sok minden ért engem. Olyasmit kellett megtudnom, amit nem lett volna szabad, és én mégis megakartam tudni. Még ha ezzel azt kockáztattam, hogy a betegségem rosszabbodjon.

 Sakura egy ideig fürkészve nézett rá. Végül elengedte őt, mitől Hinata megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd csuklójára nézett, min igencsak látszottak a nő ujjainak nyomai. Ezen megdöbbent. Ilyen erősen szorította volna? Észre sem vette. A nőre pillantott, aki néhány másodpercig maga elé nézett, majd fölállt és fölvette kabátját.

 - Nos rendben van... – Szólalt meg Sakura hűvösen. - Ha nem akarsz beszélni velem, akkor nem fogom erőltetni a dolgot. Majd máskor beszélünk, amikor úgy érzed, hogy készen állsz, hogy meghallgasd azt, amit mondani akarok.

 Intett a pincérfiúnak, aki azonnal odasietett hozzá és kifizette neki a számlát, aztán elindult a kijárat felé. Hinata a nő után nézett. Tudta, hogy megbántotta Sakurát azzal, hogy nem hagyta neki elmondani az igazságot édesapjukról. De hát megérthetné, hogy miért nem akarta hallani. Még nem állt készen arra, hogy beszéljen a nővel az igazi apjáról. Így is olyan hihetetlen volt számára az egész helyzet. Csak magának ártott volna, ha többet tudott volna meg. Épp elég idejük lesz ahhoz, hogy beszéljenek egymással. Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy találkoztak.

 - Sakura! - Szólt a rózsaszín hajú nő után, aki ahogy meghallotta a lány hangját megállt, és visszanézett rá.

Szemei elkerekedtek, mikor a lány odament hozzá és átölelte őt, mitől lélegzete elakadt. Furcsa érzés volt számára, amiért a lány átölelte, de nem is akarta ellökni magától. Végtére is a húga volt. Joga volt ahhoz, hogy ezt tegye.

 - Találkozunk még? - Kérdezte Hinata halkan és a nő egy pillanatra nem is tudta, hogy mit feleljen, végül csak ennyit mondott.

 - Mindenképpen. – Felelte Sakura, majd elhúzódott a fiatal nőtől és ráemelte zöld szemeit. - Ne hidd azt, hogy emiatt nem akarok veled találkozni. Megértem az érzéseidet, hiszen nem lehet könnyű neked ez az egész, ami az elmúlt percekben történt veled. - Hinata elmosolyodott, miben egyszerre keveredett a kedvesség és a keserűség.

 - Köszönöm. – Válaszolta a lila hajú lány, mitől Sakura kedvesen nézett rá. Zsebébe nyúlt és egy névjegykártyát vett elő belőle, mit a lánynak adott. Hinata ráemelte tekintetét.

 - Ezen a telefonszámon elérhetsz, ha úgy érzed, hogy találkozni akarsz velem. – Mondta a rózsaszín hajú nő, aztán előre hajolt és egy gyengéd csókot adott a lány homlokára, mitől Hinata egész testében megremegett. Furcsa érzés volt számára, amiért egy idegen lány csinálta ezt neki, de az idegen lány a nővére volt. Természetes, hogy ilyet tesz. Meg hát, ő is megnyugodott tőle. Sakura elhúzódott tőle és lány lila szemeibe nézett. - Viszlát később... – Mindössze ennyit mondott, aztán elment. Hinata sokáig nézte azt a helyet, ahol állt. Végül ismét elmosolyodott, de mosolyában végre igazi boldogság volt. Boldog volt, mert megtalálta azt a nőt, aki a testvére volt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés