Shizune a lányt nézte. Tényleg jól hallotta azt, amit mondott neki? Azt mondta, hogy a mostohaapja megerőszakolta őt?

- Mit mondtál, Hinata-kisasszony? - Kérdezte a fiatal nő, és próbált kedvesen elmosolyodott, ami nem igazán sikerült neki. - Nem hiszem, hogy jól értettem.

- Pedig egész érhetően mondtam... – Válaszolta Hinata nyugodtan, és a nőre pillantott. - Vagy talán már a beszédemmel is baj van?

- Nem, dehogy! - Kezdett el tiltakozni Shizune. - De nem gondolod, hogy őrültség az, amit állítasz?

- Egyáltalán nem. – Felelte Hinata hidegen. - Sőt! Lehetséges, hogy igaz is, csak éppen nem emlékszem rá. - Shizune egyre jobban nem érett semmit se. Mégis honnan vette ezt ez a szegény lány? Lehet, hogy ezt is a bátyja mondta neki, mint ahogyan azt is, hogy a mostohaapja megölte az igazi apját?

- Hinata-kisasszony... - Kezdte óvatosan a fiatal nő. Nem akarta feldühíteni a lányt azzal, amit mondani akart neki. Hinata ráemelte lila szemeit, mikben semmilyen érzelem nem volt. - Biztos vagy benne, hogy igaz, amit állítasz? Elhiszem, hogy szörnyű ember a mostohaapád, de szerintem mégsem lehet olyan kegyetlen, hogy ezt tegye veled. Talán a bátyád mondta ezt neked?

- Nem... – Válaszolta Hinata érzelemmentes hangon és félre fordította tekintetét. - Nem ő mondta nekem.

- Akkor meg mégis honnan vetted?

Hinata egy ideig nézett maga elé, majd halkan sóhajtott egyet. Sok kedve nem volt ahhoz, hogy elmondja a nőnek az igazat, de ha kiakarja deríteni, hogy az a rohadék tényleg megerőszakolta őt, akkor kénytelen lesz ezt megtenni, még ha fájdalmas is lesz neki. Megnyalta kiszáradt ajkait és megszólalt.

- Tegnap este történt... – Kezdte lassan a lila hajú lány és szíve fájdalmasan kezdett el dobogni, ahogy arra a fájdalmas estére gondolt, hiszen akkor erőszakolta meg Narutót, mikor azt a szörnyű képet látta maga előtt. Visszanyelte feltörő könnyeit, majd tovább folytatta. - Narutóval szeretkeztem, ami miatt egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, hiszen nem akartam megbántani őt. Aztán a kényelmetlen érzés szörnyű félelemmé alakul át, és akkor azt éreztem, hogy már nem Naruto az, akivel szeretkezem, hanem a mostohaapámmal...

Hangja elcsuklott és Shizune meglepetten látta, ahogyan a lány arcán könnyek folynak végig. Még soha sem fordult elő, hogy Hinata előtte sírta volna el magát. Annál sokkal büszkébb volt. Mindig hűvös és nyugodt volt, amikor eljött hozzá kezelésre. Most pedig itt sír előtte, úgy, ahogyan azt embertől még soha nem látta, és ez megrémítette. Lehetséges, hogy igaz az, amit Hinata állít, hogy az a férfi, aki az apjának hazudta magát, tényleg szexuálisan bántalmazta őt?

- Jól van, Hinata-kisasszony... – Mondta halkan Shizune. Nem akarta továbbra is sírni látni a lányt. - Abbahagyhatod. Csak magadnak okozol fájdalmat, ha tovább folytatod. - Hinata nem felelt, csak bólintani tudott. Kézfejével letörülte arcáról könnyeit, majd szemeit Shizunéra emelte, aki szomorúan nézett rá.

- Mi a véleménye? - Kérdezte Hinata, és hangjában enyhe remény volt, ahogy bízott abban, hogy lehetséges csak beképzelte magának az egészet, és valójában a mostohaapja nem követett el ellene erőszakot, ám szíve azt súgta, hogy igen is megtörtént.

- Nem tudom, mit higgyek... – Szólalt meg Shizune és kerülte a lány tekintetét. Ő már tudta az igazat, de nem akarta kimondani Hinatának. - Lehetséges, hogy megtörtént az, amire gondolsz, de az is lehet, hogy nem. Majd a hipnózis kideríti az igazat.

- Értem... – Nézett előre a fiatal nő, és lelkét enyhe bizonytalanság járta át.

Tényleg ezt akarja? Ha belemegy a dologba, akkor nincs visszaút. Lehetséges, hogy igaz, amit a mostohaapjáról állít, és akkor mit ér el az igazsággal? Hiába deríti ki, azzal csak is magának fog ártani és nem annak a rohadéknak, hiszen attól, hogy kideríti az igazat, nevelőapja még mindig boldogan élheti az életét, míg ő csak szenvedni fog attól a gondolattól, hogy nem csak az igazi apját vette el az a szemét, hanem a szüzességét is.

- Nem kell megtenned, ha nem akarod... – Hallotta meg Shizune hangját és őt ez hozta vissza a valóságba. A nőre emelte tekintetét, aki aggódva nézett rá. - Nem kötelező ezt tenned, Hinata-kisasszony. - Hinata kifújta a levegőt.

- Már döntöttem. – Válaszolta a fiatal nő halkan és lesütötte tekintetét. - Úgyhogy kezdje el végre. Csak rosszabb lenne, ha nem tudnám meg az igazat.

Shizune bólintott, majd lassan fölállt és a lány mellé lépett, aztán leült a mellette levő székre. Szemeit a lány arcára emelte, és lelkét sajnálat öntötte el. Milyen fiatal volt még, és mégis mennyi mindent kellett megélnie ahhoz, hogy idáig jusson. Ha rosszabbra fog fordulni a helyzet, akkor azonnal felfogja ébreszteni. Így sem volna szabad megtennie, de nincs más választása. Ő még mindig csak orvos, akinek kötelessége azt tenni, amit a betegei mondanak neki. Kénytelen lesz megtenni, még ha nem is akarta.

- Rendben van... – Mondta Shizune halkan. - Szólj, ha felkészültél.

- Már régen felkészültem... – Felelte Hinata nyugodtan, mire Shizune bólintott és elkezdte a hipnózist, hogy Hinata kiderítse az igazat mostohaapjáról.

A tizennégy éves Hinata végighaladt az utcán, miközben komoran előre nézett. Felsője szakadt volt és csupa kosz, arcán kisebb zúzódások voltak, ajkából vér szivárgott. A mellette elhaladó emberek mind csodálkozva néztek rá, de ő nem törődött velük. Csak egy dologra vágyott, hogy végre hazaérjen. Teljesen elege volt a mai napból. Nem elég, hogy korán reggel arra kellett ébrednie, ahogy az apja és az anyja megint veszekedtek egymással, de ráadásul még az a mocsadék még meg is verte, amiért próbálta megvédeni az édesanyját. Hiába próbálta elrejteni annak a nyomait, hogy az apja megverte őt, de osztálytársai még így is észre vették, hogy mit tett vele az apja. Voltak, akik sajnálták, voltak, akik egyenesen kigúnyolták, amiért a nagy Hyuuga Hinatát megverte az apja. Biztosan valami olyasmit csinált, ami az apjának nem tetszett, és ezért verte meg az apja, gondolták a többen is. Pedig csak azért verte meg szegény lányt, mert belemert avatkozni az anyjával való folytatott veszekedésbe. Egy ideig még tűrte, hogy osztálytársai gúnyolódnak rajta, végül aztán nem bírta tovább. Főleg akkor szakadt el nála a cérna, amikor egyikük olyan megjegyzést tett rá, amit nem kellett volna, még hozzá azt, hogy az apja azért verte meg, mert nem szerette őt, és hogy valójában mennyire gyűlöli. Ez végkép betett Hinatának. Szinte nem is a józan esze irányította cselekedeteit, amikor neki esett annak a kis nyomorultnak. Úgy összeverte, hogy egyszerre öt embernek kellett lefognia őt, mire elengedte a fiút. Azonnal kórházba szállították, őt pedig felküldték az igazgatóiba, hogy felelősségre vonják. Hiába mondta el az igazgatónak, hogy nem ő volt az, aki kezdte az egészet, nem érdekelte az igazgatót. Őt csak az érdekelte, hogy úgy összeverte a fiút, hogy kórházba kellett szállítani. Elítélte Hinatát, pedig ő nem akarta így megverni azt a fiút. Azonnal megrovásban részesítette a lányt és beszélt is az apjával az esetről, Hinata pedig ezt végighallgatta. Szinte megrémült, amikor az apja azt mondta az igazgatónak, hogy majd otthon elbeszélget vele az esetről. Igen, eltudta képzelni, hogyan beszéli majd meg vele az egészet. Megint úgy megfogja verni, hogy legalább két hétig nem tud majd megmozdulni, és biztos volt benne, hogy ezt fogja tenni vele. Hinata megrázta fejét. Nem akart erre gondolni. Szerencsére még nem fog találkozni az apjával, mert az a szemét amúgy is csak késő este fog hazatérni, addigra meg biztosan megfeledkezik a dologról. Legalábbis nagyon remélte, hogy az apja majd megfeledkezik a dologról, mert ha nem így lesz, akkor neki vége.

Felment a lépcsőn, miközben zsebébe nyúlt és kivette belőle a kulcsokat, miket a zárba helyezett és benyitott a hatalmas házba. Ahogy belépett oda, sűrű csönd fogadta. Semmi sem mozdult odabent. Ezen megdöbbent. Mégis hol van mindenki? Azt tudta, hogy az apja ilyenkor már régen dolgozik, de akkor meg hol lehet az édesanyja és Kakashi? Lehet, hogy elmentek együtt valahová? Nem volt ritkaság, amikor az anyja a férfival együtt ment el egyik barátnőjéhez, vagy vásárolni, ugyanis Kakashinál jobb testőr nem volt a világon. Nem csak inasnak, de még testőrnek is kitűnő választás volt. Halkan sóhajtott, majd elindult fel az emeletre. Nos, ha mindössze erről van szó, akkor felesleges aggódnia. Legalább addig is egyedül fog lenni, és nem kell azt hallania anyjától, hogy miért verte meg azt a fiút. Lehet, hogy az anyja szerette őt, de amikor olyasmit tett, ami a nőnek nem tetszett, nagyon összetudta szidni a lányát, Hinatának pedig nem volt arra szüksége, hogy még az anyja is kioktassa. Már majdnem fölért az emeletre, mikor egy ismerős hang szólította meg.

- Végre, hogy hazaértél – Hallotta meg apja hangját, mitől azonnal megfagyott ereiben a vér. Szemei rémülten tágultak ki és egész testében remegni kezdett. - A férfi felé fordult, aki lent állt a lépcsőnél és fagyosan nézett a fiatal lányra, aki halkan nyelt egyet, majd remegő hangon megszólalt.

- Miért vagy itthon, apa? - Kérdezte Hinata, mitől a férfi szemei fagyosan megvillantak.

- Talán arra számítottál, hogy nem vagyok itt? - Kérdezte Hinata apja hidegen. - Sajnálom, de amint magad is látod, itthon vagyok. Nem mentem be ma dolgozni. - Hinata lehajtotta fejét. Lila haja arcába hullott. Tudta, hogy apja miért nem ment be dolgozni, csak is azért, hogy minél hamarabb "megbeszélje vele" azt, amit művelt az iskolában.

- Miért nem? - Kérdezte a fiatal lány, mitől a férfi arca csak még komorabb lett.

- Ne tettesd magad hülyének, te kis fruska! - Mondta az apja tele gyűlölettel és ettől a lány szíve fájdalmasan dobbant egyet. Miért beszél vele így az apja? Mit vétett ez ellen az ember ellen, hogy így gyűlöli őt? - Tudod jól, hogy csakis azért vártalak meg, hogy megbeszéljem veled azt, amit az iskolában műveltél. Elárulnád, hogy mégis miért tetted?

Hinata félrenézett, közben egyre jobban remegett a félelemtől. Ez nagy elégedettséggel töltötte el a férfit. Ha már most fél tőle ez a szerencsétlen, mi lesz később, hiszen még nem csinált semmit sem vele. Hinata megnyalta remegő ajkait, és érezte közel áll ahhoz, hogy elsírja magát, de nem akarta ezt tenni az apja előtt. Nem fog előtte megalázkodni.

- Én... én nem akartam... – Szólalt meg halkan Hinata.

- Nem akartad? - Kérdezte a férfi gúnyosan, miközben lassan elindult lánya felé, aki ahogy ezt meghallotta, rögtön apjára kapta tekintetét. Szemeiben a rémület fényei csillogtak. - Csak nézz végig magadon. Nekem nem úgy tűnik, mintha nem akartad volna megverni azt a fiút.

- Esküszöm, hogy nem akartam úgy megverni! - Válaszolta Hinata kétségbeesetten. - Ő kezdte az egészet azzal, hogy gúnyolódott velem!

- Ez még nem elegendő ok arra, hogy úgy megverj valakit, hogy aztán az a kórházba kerüljön. - Hinata egyre nehezebben lélegzett, és ahogyan apja kifejezéstelen szemeibe nézett, egyre jobban eluralkodott rajta a pánik. Ijedten húzódott hátra, mikor az apja a közelébe ért, de a férfi kinyújtotta felé kezét és keményen megragadta lánya csuklóját, mitől szegény fölszisszent a fájdalomtól.

- Nem mondtam, hogy elmehetsz! – Szólalt meg Hiashi fagyosan és megvetően nézett lánya szemeibe. - Még nem mondtad el nekem a teljes igazságot! - Hinata szemeibe könnyek szöktek. Nem akart továbbra is a közelében maradni. Érezte a belőle áradó dühöt, és tudta, ha nem menekül el azonnal a közeléből, akkor nagy baj fog történni. Nagyon nagy baj.

- Kérlek, apa... Nem akarok erről beszélni... - Nem tudta befejezni, mert apja ekkor erősen felpofozta őt, és ettől hangja elakadt. Érezte ajkából vér szivárgott ki, mi végigfolyt állán. Fájdalomtól izzó tekintetét a férfira emelte.

- Nem kérdeztem, hogy akarsz-e róla nekem beszélni, vagy sem. Szépen beszélni fogsz, vagy ha nem fogsz magadtól beszélni, akkor erővel fogom kikényszeríteni belőled az igazat.

Hinata ekkor dühösen ellökte magától a férfit, aki nagyon megdöbbent azon, hogy a lány ezt tette. Hinata eddig még sohasem szegült ellene, hanem rögtön az első ütésére kezes báránnyá változott, és mindent megtett neki, amit kért, de ezúttal nem ez történt. A lánya szemeibe nézett, mikben fájdalom és düh csillogott.

- Miért nem vagy képes csak egyszer megérteni? - Kérdezte a fiatal lány halkan. - Tudod jól, hogy nem azért vertem meg azt a srácot, mert akartam. Gondolom az igazgató elmondta neked, hogy miért tettem. Akkor mégis mit akarsz, mit mondjak még? Mondjam azt, hogy azért tettem, hogy megöljem?

- Tőled még ez is kitelne, amilyen őrült vagy... – Vetette oda a férfi megvetően és ettől Hinata szemei fájdalmasan tágultak ki, majd szemében olyan kifejezés ült ki, melyet a férfi csak egyetlen egyszer látott tőle. Még hozzá akkor, amikor megölte azt a férget.

- Igen! – Szólalt meg lassan Hinata. - Őrült vagyok, mert te azzá tettél!

- Engem te ne merj hibáztatni! - Ragadta meg a lány karját a férfi és erősen megszorította. - Csakis magadnak köszönheted azt, hogy olyan vagy, amilyen most!

- Kurvára nem! Hiszen te vagy az, aki állandóan tesz arról, hogy rosszabbodjon a betegségem! Egy kicsit sem törődsz te azzal, hogy ezzel csak nekem ártasz!

Kitépte karját apja szorításából, majd hátat fordított neki, és elindult a szobája felé. Részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. A férfi gyilkos szemekkel nézett utána. Hogy merészelt ez a  kis taknyos ilyen hangnemben beszélni vele? Vele, a saját tulajdon apjával? Elindult lánya után, aki mit sem törődve vele, benyitott szobájába, és amikor beakarta csukni, apja belökte az ajtót, majd belépett lánya szobájába, aki döbbenten nézett rá. Mit akar még tőle?

- Mit akarsz még tőlem? - Kérdezte Hinata. - Miért nem hagysz végre békén?

- Addig nem megyek el, míg nem beszéltünk egymással! - Felelte apja fagyosan. - Még nincs lezárva a téma!

- Csakhogy, én nem akarok veled beszélni! Miért nem fogod már fel végre?

- Hogy te mit akarsz, az engem hidegen hagy.

- Menj a pokolba! - Kiáltotta Hinata. Eddig bírta és még mielőtt felfoghatta volna mit tesz, megütötte az apját, olyan erősen, hogy a férfi a földre esett. - Hinata kapkodva vette a levegőt, közben szemeiben rémület csillogott. Istenem! Gondolta magában kétségbeesve. Mit tettem?!

Az ajtóhoz rohant. Tudta, hogy ezt már nem fogja megúszni. Az apja ezt már nem fogja elnézni neki, de még mielőtt sikerült volna kijutnia a szobából, addigra a férfi utolérte. Keményen belemarkolt a lány hajába, mitől Hinata lélegzete elakadt a fájdalomtól, és visszarántotta. A lány a földre esett és ettől halkan felnyögött. Próbált fölállni, mikor érezte egy erős kéz megragadja őt és durván fölállítja. Tekintete találkozott apja tekintetével. Szemeiben gyilkos vágy csillogott. Hinata halkan nyelt egyet. Próbált megszólalni, de apja kétszer olyan erővel megütötte, hogy szegény lány azonnal letett arról, hogy bármit is mondjon. Apja sem mondott semmit. Ahhoz túlságosan is átjárta a gyilkos gyűlölet. Ebben a percben nem érdekelte semmi. Csak egy dolgot akart. Úgy megbüntetni ezt a kis libát, hogy az egy életre megbánja, amit tett. Ütései ott érték a lányt ahol csak tudta. Hinata nem adott ki semmilyen hangot, ami nem is volt csoda, hiszen szó szerint sokkos állapotba került a fájdalomtól. Semmit sem érzékelt maga körül, még azt sem, amikor a férfi az ágyra szorította. Csak akkor eszmélt fel, amikor az vetkőztetni kezdte. Szemeiben a felismerés szikrái éledtek fel.

- Ne! - Kiáltotta a szerencsétlen lány és próbálta ellökni magától a férfit, de az apja megragadta őt a torkánál fogva és visszaszorította az ágyra.

Hinata fájdalmasan levegő után kapott, de elég nehezére esett a légzés, mivel apja egyre erősebben szorította nyakát. Ujjaival a férfi vállába markolt, ezzel is jelezve neki, hogy engedje el őt, de férfi nem tett ilyet. Már nem a józan esze irányította, hanem az a gyűlölet, melyet a lány iránt érzett. Hinata egyre jobban nem kapott levegőt. Szemeiben minden fény kialudt, és már semmit sem érzékelt maga körül, még azt sem, amikor a férfi durván testébe hatolt, és amikor ez megtörtént, a lány elveszítette eszméletét.

 - Hinata-kisasszony! - Hallott meg egy női hangot, mely őt szólongatta.

Hinata nem ismerte föl azonnal. Szemeit fájdalmasan felnyitotta és látta, egy ismeretlen szobában fekszik, min egy picit megdöbbent. Lassan oldalra nézett és tekintete találkozott orvosa aggódó tekintetével. A fiatal nő halkan megszólalt.

- Shizune...– Mondta Hinata halkan. - Mégis, mi... - Aztán hangja elakadt, mikor eszébe jutott mindaz, amit a hipnózis alatti állapotában látott. Szemei rémülten kerekedtek el. - Hol vagyok? - Kérdezte idegesen, miközben sebesen fölült. Fejébe éles fájdalom mart, mitől felszisszent és kezét homlokához kapta.

- Hinata-kisasszony! - Mondta Shizune aggódva. - Feküdj vissza, kérlek! Láthatod, hogy nem vagy jól!

- Jól vagyok... – Válaszolta Hinata hűvösen. - Csak adjon pár percet, és máris sokkal jobban leszek, mint ahogyan most.

Shizune nem szólt, csak fölállt a lány mellől, és a gyógyszeres szekrényéhez lépett, miből kivett egy doboz nyugtatót. Kivett belőle két szemet, majd töltött egy pohár vizet, aztán visszasietett a lányhoz, aki mélyen vette a levegőt.

- Tessék, Hinata-kisasszony... – Nyújtotta a fiatal nő felé a gyógyszereket, mire Hinata ráemelte lila szemeit. - Ezeket vedd be. Jót fognak tenni.

- Köszönöm. – Mondta halkan Hinata és bevette a gyógyszereket, majd ivott rájuk egy kis vizet. - Shizune ismét leült mellé és figyelte a lány arcát. Szegényt igencsak felkavarta az, amit a hipnózis alatt látott. Tudta, hogy ez lesz, de arra nem számított, hogy ilyen súlyos lesz a helyzet.

- Hinata-kisasszony... – Szólalt meg a fiatal nő aggódva, de Hinata nem nézett rá. Szemeiben semmilyen érzelem nem volt. - Jó volna, ha most haza mennél. Ne menj be ma dolgozni. A mai nap eléggé megterhelő volt számodra. Ki kell pihenned mindazt, ami történt veled.

Hinata nem felelt, mintha meg se hallotta volna mindazt, amit a nő mondott neki, de nagyon is jól hallott mindent. Csakhogy ő nem volt az a fajta, aki hallgatott volna másokra. Úgy tesz ez a nő, mintha tényleg valami nagy baj érte volna. Nem kell ennyire aggódni érte. Érezte már sokkal rosszabbul is magát. Ez az érzés semmi ahhoz képest, amikor megtudta, hogy a mostohaapja megölte az igazi apját. Nem érte fájdalmasan a dolog. Számított arra, hogy majd ilyesmit fog látni a hipnózis alatt.

- Nem kell aggódnia, Shizune... – Állt föl a kanapéról a lila hajú lány és a kabátja után nyúlt, mit fölvett. - Jól vagyok.

- De, Hinata-kisasszony...

- Mondom jól vagyok! - Válaszolta Hinata keményebben, mint szerette volna. Lila szemeit a nőre emelte. - Nincs szükségem arra, hogy aggódjon értem.

Megfordult és ott hagyta a fiatal nőt, aki döbbenten nézett utána. Hinata végighaladt a folyosón, majd megállt a lift előtt, és megnyomta a hívógombot. Néhány percig türelmesen állt, majd a lift megérkezett és belépett oda, majd elindult lefelé. Ahogy ott volt egyedül, egyre csak arra tudott gondolni, hogy mit tett vele mostohaapja, és ekkor utat engedett érzelmeinek. Keservesen sírni kezdett. Könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán. Mikor befejezte valamelyest megkönnyebbült a lelke, de nem annyira mint szerette volna. A lift megállt és ő kilépett belőle, majd az utcára lépett. Ahogy kilépett a bejáraton, véletlenül neki ment a mellette haladó nőnek. Kicsit ijedten húzódott hátra és a nőre nézett.

- Bocsánat... – Mondta Hinata bocsánat kérően és ahogyan a nőre nézett, lélegzete elakadt.

Nem mindennapi nő volt, abban biztos volt. Nagyon gyönyörű volt, talán a legszebb nő, akit valaha látott. Zöld szemei kifejezéstelenül csillogtak ahogy ránéztek. Rózsaszín haja lágyan omlott vállaira. Kabátját a kezében tartotta. A nő egy ideig nézte őt, majd elmosolyodott és megszólalt.

- Nincs semmi baj... – Mondta lágy hangján, és Hinata nagyon meglepődött, hogy milyen lágy hangja volt.

Hinata nem felelt, csak zavartan lesütötte tekintetét és csak akkor mert felnézni, mikor a nő belépett az épületbe. Hát ez meg mi a fene volt? Gondolta magában. Mi volt ez az érzés, ahogy erre a nőre nézett? Megrázta fejét, majd zsebébe nyúlt és kivett belőle egy cigarettát. Most leginkább erre volt szüksége. Elővette öngyújtóját, majd remegő kézzel próbálta meggyújtani cigarettáját, de a láng nem akart fellobbanni. Mi a fene? Miért nem gyullad ez meg? Csak nem kifogyott? Pont most, amikor éppen ráakart gyújtani? Hogy a fene essen belé! Egyre erősebben próbálkozott, de az a vacak öngyújtó nem akart meggyulladni. Már kezdte feladni a harcot, mikor felsercent egy másik öngyújtó. Szemei döbbenten kerekedtek el, majd fölnézett és meglátta azt a nőt, akivel az előbb találkozott. Annyira megdöbbent, hogy még a cigaretta is kiesett majdnem a szájából. A nő eltette öngyújtóját és kedvesen Hinatára mosolygott.

- Láttam, hogy kifogyott. – Szólalt meg kedvesen. - Gondoltam segítek. - Hinata kivette szájából a cigarettát, és úgy válaszolt.

- Igazán, köszönöm, de semmi szükség nem volt rá.

- Tényleg? - Kérdezte a rózsaszín hajú nő enyhén gúnyosan. - Akkor fölöslegesen jöttem ide. Bocs, ha félre érettem az egészet. - Hinata félre kapta tekintetét.

- Nem arról van szó... – Szólalt meg a fiatal nő zavartan. - Csak hát nem furcsa az, hogy pont te voltál az, aki meggyújtotta nekem? Hiszen az előbb mentél be, akkor meg honnan vetted észre, hogy nem bírom meggyújtani a cigarettámat? A rózsaszín hajú nő elmosolyodott.

- Úgy látszik lebuktam... – Mondta kedvesen. - Az az igazság, hogy leskelődtem utánad.

- Hogy?! - Kérdezte Hinata és gyanakodva összevonta szemöldökét.

- Ne értsd félre! Nem azért leskelődtem utánad, mert bármit is akarnék tőled. Az igazat megvallva eléggé rosszul festesz. Csak nem történt veled valami, ami nagyon felzaklatott?

- Semmi közöd hozzá! – Válaszolta Hinata fagyosan. - A rózsaszín hajú nő komolyan nézett rá.

- Az meglehet, de ha már van valaki, aki odamegy hozzád, hogy megkérdezze mi bajod, elvárható, hogy legalább rendesen válaszolj a kérdésére.

- És mégis minek válaszoljak neked?! - Csattant fel a fiatal nő dühösen. - Ki a fene vagy, hogy jogod van ahhoz, hogy bármi olyat kérdezz tőlem, amihez semmi közöd?! - A rózsaszín hajú nő nyugodtan nézett rá.

- Nyugodj meg! Nem akartalak megbántani, csak egy kicsit aggódtam érted.

- Aggódni? Hogy egy vadidegen ember aggódjon értem? Nem furcsa ez egy kicsit?

- Számomra nem, de ahogy elnézem, eléggé rossz passzban vagy. Akarod, hogy meghívjalak valamire? Egy nyugtatóteára, vagy esetleg egy kávéra?

- Nem kell... – Válaszolta Hinata komoran. A rózsaszín hajú nő elmosolyodott.

- Pedig ismerek egy kávézót itt a közelben, ahol nagyon finom nyugtatóteát szoktak készíteni.

- Azt mondtam, hogy nem! Melyik része nem világos?! - A nő fölnevetett, min Hinata még jobban megdöbbent, majd legnagyobb meglepetésére a nő megragadta karját és elindult vele.

- Hé, mi a fenét művelsz?!

- Sajnálom... – Nézett rá a rózsaszín hajú nő. - De nem fogadok el nemleges választ. Akkor is meghívlak, ha tetszik, ha nem.

- Ez már zaklatás!

- Veheted, aminek akarod... – Mosolygott rá a nő, mi nagyon gyönyörűvé tette. - Hinata... - Hinata csodálkozva nézett rá. Mégis kicsoda ez a nő? Honnan tudja a nevét, és egyáltalán mi a fenét akar tőle?

- Ki a fene vagy te?! - Kérdezte és hangjában semmilyen kedvesség nem volt.

- Hogy én? - Nézett rá a nő, és újból elmosolyodott, ami úgy látszik szokásos volt nála. - A nevem, Sakura. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés