Hinata és Naruto késő este értek haza. Szinte az egész napot együtt töltötték, aminek Hinata nagyon örült, hisz Narutóval lehetett. Igaz, dolgoznia is el kellet volna mennie, de úgy gondolta, hogy most apja nem fog belehalni abba, hogy ma este nem ment be dolgozni. Bár bármibe lefogadta, hogy apja most ott ül a kanapéján és rá vár, majd kérdőre vonja, hogy miért nem ment be a cégbe. Hinata leparkolt a ház előtt és leállította a motort, majd kiszállt a kocsiból. Megvárta, míg Naruto is kiszáll és mikor mellé lépett, hirtelen megfogta a fiú csuklóját és magához rántotta. Mélyen bele nézett a fiatal fiú ijedt szemeibe, majd ajkait gyengéden hozzá érintette Naruto puha ajkaihoz. Naruto egész testében remegett. Még soha nem csókolta meg őt Hinata ilyen gyengéden megismerkedésük óta, de nem is bánta, hisz annyira jó érzés volt. Aztán Hinata véget vetett a csóknak, összekulcsolta ujjaikat és így indultak el szép lassan befelé.
 

Naruto alig mert Hinatára nézni, annyira zavarban volt, amiért ilyen kedvesen bánik vele. Nem értette, hogy miért viselkedik így vele, hisz ő csak egy ócska kis senki, ahogy más gazdag lányok nevezték, mikor egyszer-kétszer feljöttek hozzá egy kis szórakozásra. Ők nem úgy bántak vele, mint egy érző emberrel, hanem mint egy tárggyal, kinek nincsenek érzései. És ez a lány, ki mellett itt lépkedett, ő volt az első, aki nem azt nézte, hogy ki, vagy mi ő. Csak az számított neki, hogy boldog legyen mellette, és úgy érezze, nem számít neki mivel foglalkozik, csak a boldogsága volt számára fontos. Ezen halványan elmosolyodott. Hálás volt ezért Hinatának, de azért még nem bízott meg benne annyira. Ki tudja mikor fog megint változni a nő viselkedése, hisz hol hűvösen, hol pedig kedvesen viselkedik vele. Azt megértette, hogy Hinatának gyengék az idegei, és ha valaki fölbosszantja, akkor nagyon szemétté és elviselhetetlenné válik a viselkedése. Lassan megálltak az ajtó előtt, miközben Hinata elővette kulcsait, és bele helyezte az egyiket a zárba és kinyitotta, majd beléptek a hatalmas lakásba. Hinata nem csodálkozott azon, hogy nincs sehol se feloltva a villany. Éjfél is elmúlt már és ilyenkor mindenki aludni szokott. Csak remélni tudta, hogy apja is alszik már. Semmi kedve nem volt vele találkozni, és azon veszekedni, hogy miért nem mentbe a céghez. Éppen föl akartak menni a lépcsőn, mikor Hinata meghallotta a számára, már oly elviselhetetlen hangot a háta mögül.
 

- Megkérdezhetem, hogy hol voltál ma egésznap Hinata? - Kérdezte Hiashi, aki lánya háta mögött állt. Hinata nem látta, de bármibe lefogadta, hogy apja undorodva és lenézően nézett végig rajta. Ezen ökölbe szorította kezeit és elnyomott egy cifra káromkodást. Narutóra nézett, aki kérdőn nézett rá, hogy most mit csináljon.
 

- Naruto, légy szíves, most meny föl a szobámba, míg beszélek apámmal... - Mondta Hinata halkan a fiúnak.
 

- Biztos? - Kérdezte Naruto aggódva. Nem szívesen hagyta volna egyedül a lányt az apjával.
 

- Igen, úgyhogy most menj fel kérlek. - Felelte Hinata, talán egy kicsit keményebben, mint szerette volna.
 

Naruto megszeppenve nézett rá, majd bólintott és fölsietett Hinata szobájába, magára hagyva a nőt az apjával. Hinata mélyen vette a levegőt, és nem akart az apjára nézni. Tudta, ha megfordul, az apja biztosan meg fogja ütni. De miért mindig őt? Miért mindig őt kell piszkálnia? Olyan nagy baj, ha egy kicsit szeretne kikapcsolódni, még ha csak egy napra is?
 

- Hinata, válaszolnál a kérdésemre, és légy szíves fordulj felém... - Szólalt meg ismét apja.
 

Hinata egész testében remegett. Ha volt valaki, akitől nagyon félt, azaz apja volt. Egyszerűen nem tudott felé fordulni, sőt még megszólalni sem tudott. Szégyellte bevallani, de igenis félt a férfitól. Félt attól, amit mondani és tenni akart vele. Próbálta nem kimutatni félelmét, de teste remegése igen is elárulta, hogy fél.
 

- Hallottad mit mondtam? - Kérdezte apja egyre hidegebben. 
 

- Nem tudok... - Felelte halkan Hinata. - Megint meg fogsz ütni.
 

- Az, biztos, hogy azt fogom tenni, ha most azonnal nem nézel rám és válaszolsz a kérdésemre! - Hinata vett egy mély lélegzetet, összeszedte bátorságát és lassan, nagyon lassan, az apja felé fordult, rá emelve hűvös, mégis félelemtől csillogó lila szemeit. Látta, hogy apja gúnyos mosolyra húzza ajkait, amiért fél tőle.
 

- Így már jobb... - Felelte a férfi gúnyosan. - És most válaszolj a kérdésemre.
 

- Narutóval voltam. - Felelte Hinata halkan, és amikor a férfi ezt meghallotta, szinte azonnal ütött. Éles csattanás hangzott el az éjszaka csöndjében. Hinata félre fordította fejét és lehunyta szemeit, hogy apja ne lássa a fájdalmat szemeiben, amiért megütötte őt.
 

- Persze, mert neked sokkal fontosabb azzal a fiúval lenni, mint sem, hogy bemenjél dolgozni! - Ragadta meg lánya karjait a férfi és erővel kényszerítette, hogy a szemeibe nézzen. - Mégis mit képzelsz magadról?!
 

- Csak egy nap volt, apa... - Mondta Hinata kifejezéstelenül. - Abba még senki sem hal bele.
 

- De én igen, mert azzal a fiúval voltál! - Felelte a férfi egyre ellenségesebben.
 

- Mert ha egy gazdag fiúval lettem volna, akkor nem szólnál, hogy miért nem voltam ma bent dolgozni? - Kérdezte Hinata és ajkán gúnyos mosoly jelent meg.
 

- Talán... - Felelte az apja hűvösen. - De az se biztos!
 

- Persze... - Felelte Hinata, most már sokkal dühösebben és szemeiben furcsa fény kezdett fényleni, ami jelezte, hogy mindjárt düh kitörése lesz. - De Nejinél ezt elnézted volna! Mindig is ő volt a kedvenced! Ne tagad! Neki mindig mindent megengedtél, nekem soha semmit!
 

- Hallgass! - Szólt rá az apja. - Azt akarod, hogy mindenki fölébredjen a te kiabálásodra?
 

- Nem érdekel! Én csak kimondom az igazat! - Kiáltotta egyre hangosabban Hinata és másra nem tudott gondolni, csak, hogy kiadjon magából minden keserűséget és fájdalmat. - Sohase szerettél és én ezt nagyon, jól tudom! Csak azt nem értem, hogy miért? Talán nem is akartad, hogy megfoganjak, csak a véletlennek köszönhetem, hogy megszülettem?
 

- Nem tudod, hogy mit beszélsz! Beszedted egyáltalán ma az orvosságodat az idegeidre?
 

- Nem, de nem is érdekel! Te teszel ilyenné! Te zaklatsz fel állandóan! Az orvos megmondta, hogy még véletlenül se izgassanak fel, mert annál rosszabbak lesznek az idegeim, és akkor bekerülök a diliházba! Talán ezt akarod! Így akarsz megszabadulni tőlem?!
 

Apjánál végkép elszakadt a cérna, és ismét ütésre emelte kezét, mikor valaki elkapta hátulról a csuklóját, és erősen megszorította. A férfi dühösen nézett hátra, és szembe találta magát a fiával, aki megvetően nézett le rá. Hinata ahogy meglátta, csak még dühösebb lett.
 

- Te meg mit keresel itt? - Kiáltotta Hinata. - Ne avatkozz bele! - Neji húgára emelte tekintetét és hidegen végig mérte, majd tekintetét ismét apjára emelte és semmi hajlandóságot nem érzett az iránt, hogy elengedje csuklóját.
 

- Már megint fölbosszantottad ezt a szerencsétlent? - Kérdezte Neji lekezelően. - Ennyire szereted fölbosszantani, tekintetve arra, hogy ezzel akkor meg is őrjítheted. Nincs annál nagyobb botrány, hogy a lányod bekerült az őrültek házába.
 

Apja nem tudott erre mit felelni, csak nézett Neji hidegen csillogó szemeibe, ki türelmesen várakozott a válaszra, miközben elengedte a férfi kezét. Apja egyre csak nézett rá, végül nem mondott semmit, csak kikerülte Hinatát és fölment az emeletre, magára hagyva a két testvért, kik között csak úgy forrt a levegő.
 

- Nem köszönöd meg? - Kérdezte Neji gúnyosan, ami nagyon irritálta Hinatát.
 

- Nem tartozom neked köszönettel! - Felelte ellenségesen Hinata. - Úgyse miattam védtél meg ettől a féregtől.
 

- Hm... - Vonta meg unottan Neji a vállát és ős is elindult az emeletre. - Ja, és még mielőtt lefeküdnél, legalább három nyugtatót vegyél be, hogy megnyugodjál. Bolond kis hugicám.
 

- Te szemét! - Nézett utána Hinata, de Neji már nem volt ott.
 

Mélyen vette a levegőt, hogy megnyugodjon. Végül kifújta a levegőt és ő is elindult a szobájába. Belépett a szobájába, ahol meglepve vette észre, hogy Naruto nincs ott. Kicsit megijedt attól, hogy a fiú esetleg talán elment. De hát a saját szemével látta, hogy fölment. És ha elment volna, azt észre kellet volna vennie. Vagy annyira fölidegesítette magát, hogy nem is látta, hogy Naruto elmegy mellette, miközben apjával veszekedett? És ha kiment az erkélyre? Tette föl magában a kérdést. Azonnal odament, és amikor meglátta a fiút ott ülni az erkély mellvédjén, megkönnyebbült. Naruto megérezte, hogy nincs egyedül és azonnal abba az irányba nézett, ahonnan érezte, hogy nézik. Elmosolyodott mikor meglátta Hinatát.
 

- Szép innen a kilátás éjszaka. - Mondta Naruto, csak azért, hogy elterelje a nő figyelmét apjáról.
 

- Gondolom... - Felelte Hinata nyugodtan. - De nem félsz, hogy leesel, ha ott ülsz?
 

- Miért félnék? - Kérdezte Naruto csodálkozva. - Nem félek a magasban. Szinte szeretek ilyen magasban lenni. Egyszer voltam anyámmal a Notre Dame tornyában és az emberek olyan kicsinek tűntek onnan a magasból. - Hinata próbált mosolyogni ezen, de ahogy elképzelte azt a magasságot, amit Naruto mondott, enyhe rosszullét környékezte meg, ami nem kerülte el a fiú figyelmét. - Te talán félsz a magasban? - Kérdezte Naruto. - Ezért nem láttalak soha kint lenni az erkélyeden?
 

- Négy éves korom óta félek... - Mondta Hinata, ami meglepte a fiút, hisz Hinata soha nem mondott semmit se magáról. - Egyszer leestem a lépcsőről és azóta nem merek nagyon magas helyeken lenni. 
 

- Leestél a lépcsőn? De hogyan? - Hinata fájdalmasan elmosolyodott. 
 

- Reméltem, hogy nem fogod megkérdezni.
 

- Ha nem akarod, ne mond el. Én nem erőltetem. 
 

- Akkor is az apám hibája volt... - Felelte halkan Hinata. - Arra emlékszem, hogy ott játszottam a lépcső tetején és akkor az apám annyira megütött, hogy én elveszítettem az egyensúlyomat és leestem a lépcsőről. Máig nem tudom miért csinálta, mintha csak meg akart volna ölni. Csak ez a seb emlékeztet engem arra, napra. - Mutatta meg Narutónak balkarját a lány, amin egy hosszú vágás volt. Naruto könnyes szemmel nézett rá. - Eltört a karom, ráadásul úgy, hogy még a csontom is kiált a húsomból. Ezért van rajtam ez a vágás. Innen állt ki. Két hétig voltam bent a korházban.
 

- És apád? Nem kért bocsánatot ezért?
 

- Hn... - Mosolyodott el gúnyosan Hinata. - Soha se kért. Úgy tett, minta semmi sem történt volna. De úgy igazából már nem érdekel. Soha se kértem azt, hogy kérjen tőlem bocsánatot. Nem is vágyok rá.
 

- Sajnálom... - Mondta halkan Naruto és átölelte a nőt, aki némán tűrte az egészet. 
 

Majd Hinata véget vetett az egésznek, aztán a fiú szemeibe nézett, ki rá emelte szemeit és lehunyta azokat, ahogy tudta, hogy a lány meg akarja csókolni. Hinata halványan elmosolyodott ezen és finoman megcsókolta a fiút. Naruto szétnyitotta ajkait, hogy Hinata nyelve azonnal a szájába hatoljon, mitől boldogan felnyögött és mohón viszonozta csókjait. Akkor este Hinata megnyugodott...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés