Narutónak nyelnie kellett egyet, miközben némán figyelte az őt húzó lány hátát. Annak szavaiból, sőt, az egész lényéből valami olyan nagy erő és elszántság áradt, hogy a szőke akaratlanul is a föld felé fordította a tekintetét. Ahogy a másik érzékelte, hogy akadékoskodása elhal, a Naruto csuklóját szorító fogás enyhült, s a következő pillanatban egymásba fonta ujjaikat. A fiú felpillantott, s érezte, hogy a vér lassan az arcába tolul a gyengéd érintéstől. De aztán megrázta a fejét. Ez az érintés nem verheti át még egyszer. Többé nem dől be neki.
 

- Nem akarok beszélni veled! - Közölte, tőle szokatlanul jeges hangon, majd ismét megpróbálta kirántani a kezét a másikéból. De annak szorítása miatt nem sikerült. - Engedj el, hallod?!
 

- Nem. - Hinatát mintha nem is érdekelte volna, amit beszél. Higgadtságából egy cseppet sem engedett, csak kitartóan nézett maga elé, miközben húzta őt.
 

- Hagyj már békén! - Fakadt ki Naruto. - Semmit nem akarok tőled! Nem akarlak látni, nem akarok beszélni veled... Szóval engedj el végre, és húzz vissza a nyomorult barátnőidhez! - Érezte, hangja egyre magasabb és sípolóbb, de nem érdekelte. Félt. Félt, hogy ha nem szabadul hamarosan a lány közelségéből, talán megint ostobaságot csinál... És még több fájdalmat okoz magának. - Hinata!
 

Öntudatlanul kiáltott fel, de a név megtette a hatását. Hinata megdermedt, majd hátranézett. Ahogy szorítása enyhült, Naruto rögtön elrántotta a kezét. Lassú mozdulatokkal megdörzsölte az ujjait és a csuklóját, majd száját nyitva felnézett, hogy folytassa a másik lehordását, de ahogy szemei találkoztak a lányával, a szavak a torkában rekedtek. Hinata olyan mélységes fájdalommal és szomorúsággal nézett rá, hogy Narutót a tekintete szó szerint mellbe vágta. 'Miért néz így?' Nem értette, tényleg nem. Neki most vihognia kéne a markába a hülye barátnői körében... Nem itt lenni. Vele. Őt nézve. Szomorúan.
'Nem, nem dőlhetsz be neki, Uzumaki!' Rivallt rá egy hang az elméjében. 'Tudod jól, hogy jó színész!' Naruto nyelt egyet, de aztán hagyta, hogy a meglepettség helyét átvegye a szívében a düh és a keserűség. Kék szemei soha nem tapasztalt haraggal szegeződtek a lányra.
 

- Mi van, Hinata? Azt hittem, mentegetőzni fogsz, és véded magad. Meg kimagyarázod a helyzetet. Vagy a sok hazugság közt már azt sem tudod, melyikkel kéne kezdened? - Tudta, hogy metszően bántó, és gúnyos a hangja, maga is megrettent tőle.

De nem érdekelte. Az ember önző lény, és azt nézi, hogy mindig önmagának legyen jó. Márpedig, ő nem akar többet szenvedni. Meg kell védenie magát, még akkor is, ha azt csak ilyen áron tudja elérni. A másik tekintete azonban mintha átszúrta volna a szívét. 'Hogy tud így nézni?' gondolta magában, s a szíve összefacsarodott. 'Azok után, amit tett... Azok után hogy tud ennyire szomorúan...?' Megkönnyebbült, ahogy Hinata lehunyta a szemeit. 
 

- Vagy talán hívjalak Sakurának? - Tovább beszélt. Nem számít, mint mond, csak a Hyuuga menjen el a közeléből. Távozzon mellőle... és az életéből. - Akkor könnyebben megy? - De hirtelen nagyot nyikkanva elhallgatott. Ijedten hátrált egyet, ahogy Hinata előtte termett. A korábbi szomorú tekintete mintha soha nem is lett volna. Most keményen nézett a kék szemek közé.
 

- Naruto. - Az említett alig észrevehetően megborzongott. Muszáj volt lehunynia a szemét, máskülönben az előtte lévő arc megbolondította volna. Ahogy a nevén hívta, a meleg lélegzetének érzése a bőrén, a lénye... Mind arra emlékezette, milyen volt pár nappal korábban. A vére lüktetett az ereiben, a mellkasában lévő dübörgés pedig azt mutatta, szíve is erősen verni kezdett. Hiába tudta, mire ment ki az egész, a józan ész nem hatott az érzékeire. - Megértem, hogy így érzel. Nem várhatom el, hogy bízz bennem, de... De kérlek, hallgass meg! Csak egyszer had mondjam el, mi is történt valójában, és...
 

- Persze, hogy aztán megint teletömd hazugságokkal a fejem? - Naruto kényszeredetten felnevetett, de abban nem volt semmi jókedv. Szinte már megfáradtan nézett a lányra. - Kösz, de inkább kihagyom. Egyszer épp elég volt...
 

- Nem! - Hinata hirtelen megragadta a vállát, és közelebb hajolt. Naruto megrettent, főleg mert az érintésére, akármilyen durva is volt, erősen megdobbant a szíve. - Nem hibáztathatlak, amiért ezt gondolod, de muszáj megtudnod az igazat. Én... Neked fogalmad sincs, min mentem keresztül az elmúlt hetekben! - Naruto csodálkozva nézett Hinatára, aki elengedte, és idegesen a hajába túrt. Sosem látta még ilyennek. Ilyen... feldúltnak és kétségbeesettnek. - Fogalmad sincs milyen, amikor minden egyes nap majd megfulladsz a bűntudattól, amikor dróton rángatott bábunak érzed magad egy ostoba játékban, amikor olyan tehetetlennek érzed magad, mint még soha életedben! Ha...
 

- Na de miért kellett így érezned? - Naruto kezei ökölbe szorultak, s érezte, szeme szikrákat szór. - Úgy állítod be, mintha te lennél a nagy áldozat! Ha ennyire rossz volt, akkor miért csináltad? És én? Én mit szóljak?! El tudod képzelni, milyen egy rózsaszín álomból durván a földnek csapba a valóságra ébredni?! Elmondhatom, kibaszott szar! 
 

Hátat fordított a Hyuugának, és elindult, de még alig lépett hármat, a lány máris megragadta a kezét. Naruto tüntetőn nem nézett rá, helyette az utat figyelte, ami néhány méterre előttük feküdt. Még reggel volt, ezért nem sok ember járt az utcán, inkább csak idősek, és azok, akik bevásárolni voltak. De jó néhányan nagy szemekkel meredtek a hangosan kiabáló párosra.
 

- Naruto, meg kell hallgatnod! - Jelentette ki határozottan Hinata. - Sok minden van, ami nem úgy történt, ahogy gondolod. Többé a szemed elé sem kerülök, ha úgy akarod, de... De muszáj végighallgatnod egyszer!
 

Naruto nem mozdult, csak némán meredt maga elé. A háta mögött hallotta Hinata szapora lélegzetvételét, de igyekezett kizárni füléből a hangokat. Eszébe jutott, amit Gaara tanácsolt. Talán tényleg meg kéne hallgatnia? De valószínűleg megint csak hazugságokat fog kapni. Abból pedig épp elég volt. Már ennyi is. Iszonyatosan fájt. Többé nem akar szenvedni.
 

- Sajnálom, Hinata...

Azzal kitépte a kezét a másikéból, és elrohant. Nem nézett hátra, csak bekanyarodott a legelső mellékutcába, amit meglátott. Hallotta, hogy némi késéssel a Hyuuga utána ered, mire megszaporázta lépteit. Valójában fogalma sem volt, miért fut ennyire. Talán... Talán tudat alatt attól félt, hogy Hinata ezúttal nyíltan is kimondja: Sosem szerette őt. Az eszével tudta, hogy minden érintés hazugság volt, de ha... Ha nyíltan is kimondaná... Abba belehalna. Márpedig nem akart megalázkodni Hinata előtt. Nem fog sírni, nem fogja kimutatni, hogy összetörték. Büszkesége azért neki is van.
 

- Naruto!
 

Hinata azonban úgy tűnik, nem képes elfogadni a nemleges választ. A szőke még alig eszmélt fel, mikor valami nehéz csapódott az oldalának, majd a fejének. Az ütéstől szédelegve nyitotta ki a szemeit, de azok rögtön nagyra nyíltak, ahogy tudatosult benne, hogy a lila hajú alatt fekszik. Hinata erősen a földhöz szorította a kezeit, miközben a csípőjén ült, s szemei szinte már ijesztően csillogtak. Most kifizetődtek az önvédelmi leckékre fordított órák, amikre apja kényszerítette annakidején. Így, bár nem látszott rajta, Hinata sok fiúnál is erősebb volt.
 

- Jól van... - A hangja is mintha mélyebben szólt volna. - Ha nem hallgatsz meg önszántadból, akkor, ha kell, hát kényszerítelek! - Naruto egy pillanatig némán meredt rá, aztán ficánkolni kezdett.
 

- Szállj re rólam! Nem hallod?! - Kiáltotta, miközben rugdalózni próbált a lábaival, de a lány mintha meg sem hallotta volna. - Hinata! Ha... Ha ennyire beszélni akarsz, miért nem tetted meg korábban?! - Fakadt ki, miközben tehetetlenül vergődött a Hyuuga alatt.
 

- Azt hiszed nem akartam?! - Hinata mélyen a szemeibe fúrta tekintetét, mire Naruto ficánkolása abbamaradt. - Az óriáskeréken is... El akartam mondani, de te...
 

- "Félreértettem", ezt akarod mondani?! - Szakította félbe Naruto. Erősen rántott egyet a kezein, de mivel nem ért el vele semmit, dühösen huppantotta vissza megemelkedett felsőtestét a földre. - Ha igazán el akartad volna mondani, nem hagytad volna rám.
 

- Ebben igazad van. - Naruto megdermedt egy pillanatra. Hinata elismeri, hogy igaza van? Ez új volt. Gyanakvón kereste a lány tekintetét, de az mélyen maga elé nézett, valahová Naruto hasa környékére.
- Nem lett volna szabad hagynom, hogy eltántoríts. De... Féltem attól, hogy ha bevallom az igazat, örökre meggyűlölsz...
 

Meglepetése, ha lehet, még nagyobbra fokozódott. Emellett, valami más is. Az a hevesen dobogó kis szerv, ami a mellkasában lüktetett, s ami miatt erre a mondatra azonnal a fejébe tolult a vére. "Féltem attól, hogy örökre meggyűlölsz..." Ha nem tudná, egészen úgy hangzana, mintha... Mintha... 'Ne képzelődj, Uzumaki!' Már megint az a jól ismert hang. Amit egyszerre átkoz és áld... Ami egy pillanatra sem hagyja nyugodni a lelkét. Tudta, hogy valószínűleg hallgatnia kéne a hangra, de nem állta meg, hogy ne szálljon vitába önmagával. 'Talán... Talán mégis van még remény, hogy...' 'Ne is álmodj! Ha igazán szeret, őszinte lett volna!' A szíve facsarodott össze a gondolatra, de kénytelen volt igazat adni a hang tulajdonosának... Akkor is, ha ő maga volt az. Így hát elfordította a fejét, és a füvet nézte maga mellett, mely most puhán csiklandozta az arcát.
 

- De gondoltad, minden megoldódik, ha ágyba viszel, ugye? - Hiába beszélt halkan, a gúnyossága tisztán érezhető volt. - Igazából, ezt egészen csodálom benned. Lány létedre képes voltál elmenni eddig egy puszta...
 

- Naruto, nem érted?! - Hinata olyan hirtelen kiáltott fel, hogy a fiú megrázkódott, de továbbra is kerülte a tekintetét. - A francba is, pontosan erről van szó! Azt hiszed, egy hülye tréfa miatt képes lettem volna erre?! Csak egyetlen percre feledkezz meg a tegnap történtekről, és emlékezz vissza a... a csókjainkra! Mit éreztél akkor? Milyennek érezted? Hamisnak... vagy őszintének?
 

Nem akarta követni Hinata utasításait, mégis azonnal visszaemlékezett. Túlságosan nem kellett megerőltetnie magát. Élénken élt benne a csókok emléke. A meleg ajkak puha érintése, a gyengéd simítások, a forró suttogás... Megborzongott, ami nem kerülte el Hinata figyelmét sem. A lány hirtelen egészen közel hajolt az arcához, s Naruto akaratlanul is visszafojtotta a lélegzetét.
 

- Naruto... - A másik lehelete végigsimította a bőrét, s kiszáradt ajkait. - Kérlek. Hallgass végig. Utána szabadon gyűlölhetsz.
 

'Bár képes lennék gyűlölni téged!' Gondolta magában összeszoruló torokkal. 'Akkor sokkal könnyebb lenne.' De nem volt rá képes. De... Lehet szeretni valakit, aki ennyi fájdalmat okozott neked? Nem csak bebeszéli magának, hogy szereti? Talán rég nem erről van szó... És mégis. Vágyott rá, érezni akarta...  szeretni.
 

- Nézz a szemembe... - Suttogta. Miért remegett meg a hangja? Ez nem jó. Gyengének látszik. Pedig ő nem az. Csak a teste gyengül el a Hyuuga közelében. Hinata némán tett eleget a fiú kérésének. A lila szemekből Naruto semmit nem tudott kiolvasni, csak végtelen elszántságot és határozottságot. Reszketegen felsóhajtott, s mintha az egész lelke beleremegett volna. - Semmit nem hagyhatsz ki. És észreveszem, ha hazudsz. 'Több hazugságot nem bírnék elviselni!' Gondolta, miközben alig észrevehetően beharapta alsó ajkát. 

Hinata egy pillanatig némán nézte őt, aztán elégedett megkönnyebbüléssel engedte el a kezeit. Bár nem mászott le Narutóról, de a fiú nem szólt érte. Úgy érezte, szíve erős koppanásokkal csapódik időről-időre a mellkasának.
 

- Már megmondtam. A lány, akit a neten megismertél, nem én voltam. Hanem Haruno Sakura. Ő találta ki az egészet. - Hinata lassan és halkan beszélt. Látszott rajta, hogy legszívesebben elfordítaná tekintetét, de ellenállt, s végig Naruto kék gömbjeibe meredt, hogy a fiú látta a saját arcát visszatükröződni a lila szempárban. - Unatkozott, és véletlenül talált rá arra az oldalra. Regisztrált, és kitalálta ezt a nagy tervét... hogy megszívatnak egy balfék fiút. Ino és Tenten is vele volt. - Naruto egy pillanatra lehunyta a szemét. Ismerte a mondást, miszerint az igazság a legtöbbször fáj, de... Soha nem akarta ennyire intenzíven megtapasztalni a saját bőrén. - Nem akart nagy dolgot. Elküldte a fényképemet, mert én vagyok az egyetlen lila ismerőse. Elmondta, hogy Konohában él, de nem tudhatta, hogy te pont ide fogsz jönni nyári munkára... Amit én pályáztam meg korábban. - Naruto elnyomott egy nyikkanást. Hinata volt az?! Jiraiya mondta, hogy valami neves lánykát elutasított a kedvéért, ezért legyen nagyon ügyes, de... De hogy pont Hinata volt az... Nem tudta, hogy örül-e a felfedezésnek. 
- Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni magam, de... Sakura kitalálta, hogy kapjunk az alkalmon, és mikor megkért, hogy bolondítsalak magamba... elfogadtam. - Hinata egészen bűntudatos hangon beszélt, de ennél a pontnál egy pillanatra elhallgatott. - Ostoba voltam, itt követtem el a legnagyobb hibát. Ha... Ha azonnal megmondtam volna neked, hogy nem az vagyok, akinek hiszel, csak a barátnőim szórakoztak, minden másként alakulhatott volna. De én nem tettem, mert... Nem, még azt sem mondhatom, hogy csak miattuk csináltam, hogy őket kihúzzam a szarból. Önző vagyok. Magam miatt tettem. - Naruto szíve minden egyes mondattal egyre több darabkára tört. Igyekezett lenyelni a könnyeit, de nem tudta, meddig fog még sikerülni. "Bolondítsalak magamba"... "Nem az vagyok, akinek hiszel"... "Szórakoztak"... A szavak tőr módjára hasítottak a mellkasába. Tudta, hogy fájni fog, de hogy ennyire...! Lassan elemelkedett a földről.
 

- Hinata, hagyj...! Nem akarok többet hallani...! - Rémülten vette észre, hogy hangja remeg a visszafojtott zokogástól. Nem, ennyire nem lehet gyenge! Mi a fene történt vele?! Az elmúlt fél napban mást sem csinált, csak sírt, szinte megállás nélkül... Még ezek után is maradt könnye...?  De Hinata nem engedte. Határozottan a földnek nyomta a kezeit, de utána gyengített szorításán.
 

- Sajnálom, de végig kell hallgatnod. Én... Talán már akkor megkedveltelek, amikor először beszéltünk chaten. - Naruto kezei ökölbe szorultak, de Hinata nem engedett a szorításából. Ha tehette volna, a szőke befogta volna a füleit, de így kénytelen volt végighallgatni a Hyuuga halk szavait. - De utána, amikor találkoztunk... Naruto, úgy ittad be magad az életembe, hogy észre sem vettem. Én... Annyira sokáig magamnak sem mertem beismerni, hogy kedvellek, és... És egyre jobban sajnáltalak. Fogalmam sincs, mióta akartam már befejezni ezt az egészet, de az utolsó pár nap már valóságos kínszenvedés volt. Nem csak engem hódítottál meg... Ino, Shikamaru, Chouji és Tenten is kiszálltak, már csak én nem tehettem meg. Sakura nem értette volna, és attól féltem, valami egészen más, még nagyobb őrültséget talál ki, hogy megszégyenítsen...
 

- És te miért nem követted a példájukat?! - Szegezte neki vádlón a kérdést Naruto, amint visszatért a hangja. Elnyelt könnyeitől hangja rekedten szólt. - Ha annyira nem akartad, te is kiszállhattál volna, és elmondhattad volna az igazat!
 

- Nem, nem tehettem! - Hinata szinte már kétségbeesetten nézett rá a lila szemek tükrében. - Mondom, Sakura kitalálhatott volna valami nagyobb szemétséget, azon kívül azt hittem, ha végigcsinálom, megvédhetlek. Én... Az volt a tervük, hogy nagyközönség előtt veszlek majd rá a szerelmi vallomásra. - Narutón mintha villám csapott volna keresztül. Eszébe jutottak a bál képei. Sakura, mikrofonnal a nyakában, ő, a karkötővel a kezében, amint próbálja szavakba önteni az érzéseit... Ha akkor tudta volna azt, amit most...! - De mivel nálam lett volna a mikrofon, úgy gondoltam, kézben tudom majd tartani a dolgokat. Azt akartam... Ki akartam kapcsolni a mikrofont, és helyette elmondani az igazat, de semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem...
 

- Mert az a fiú feltartott, ugye? - Naruto halványan elmosolyodott, de mindennemű jókedv nélkül. Szinte már ijesztő volt. - Az a fura fiú is mondta. - Hinata tekintete hirtelen megváltozott. Dühösen nézett a kék szemekbe.
 

- Kiba nekem nem jelent semmit, érted?! Gyűlölöm! Ostoba, nyomulós ficsúr, és az ő hibája volt, hogy...
 

- Az övé?
 

Hinata megdermedt a mondat közben, aztán lassan felsóhajtott, Naruto pedig igyekezett tudomást sem venni arról, mennyire megtörtnek látszik a lány. Egyszeriben feltámadt benne az érzés, hogy felemelkedve magához ölelje, és azt suttogja a lila hajba, hogy minden rendben, és felejtsék el az egészet... De nem élhetett tovább álomvilágban. Hinata talán tényleg megbánta, amit tett, talán tényleg meg akarta védeni, de ő maga jelentette ki, hogy nem szereti, és csak "kedveli". Akkor mégis mit vár? Mihamarabb távoznia kéne, különben tényleg csak több sebet szerez a szívének. A lila hajú egy pillanatra megakadt, de aztán a szemöldökei halványan összefutottak a komoly pillantású szemei fölött.
 

- Ha Kiba nincs, ezen a beszélgetésen már tegnap túl estünk volna. El kell hinned nekem. Már rég nem akartalak bántani. - Könnyű azt mondani. Higgye el? Eddig jóhiszeműen mindent elhitt. De aztán jól cserben hagyták, és megalázták az érzéseit. Ezek után hogy bízzon meg bárkiben is? De legfőképp Hinatában...? - Mióta megismertelek, egyre... egyre többször jött elő, hogy mekkora szemétség ez. Próbáltam beszélni Sakurával is, de mintha meg sem hallotta volna. Aztán hogy ehhez az egészhez még jött Kushina is...
 

- Ku... Kushina? - Kapta fel a fejét Naruto, s egy pillanatra minden korábbi gondolata kiszállt a fejéből. - Mi köze van anyának...? - Nem kellett befejeznie a kérdést, Hinata szemmel láthatóan anélkül is megértette. Tekintete, ha lehet, még komolyabbá vált, s hirtelen közelebb hajolt Naruto arcához, aki visszafojtotta lélegzetét a mozdulatra.
 

- Kushina az anyám legjobb barátnője volt. Ismert engem, és azt akarta, hogy a fiával barátok legyünk.

Naruto szíve, mely eddig oly erősen vert, most kihagyott egy dobbanást. Talán kettőt is. Szeme elmerült a lila mélységben, de már nem azt látta. Csak a végtelen semmit, aminek közepén hirtelen megjelent anyja képe. Az egyetlen kép, ami megmaradt róla. A szülei voltak rajta, ketten, együtt, boldogan az egyik nyaralás alkalmával. Anya... ő ismerte a Hyuuga családot? Hinata mamájának volt a legjobb barátnője? Hirtelen elméje adagolni kezdte maga előtt a képeket, amiket soha nem is látott. Az anyja és Hinata anyukája ülnek egy fotelben, nagy hassal, miközben vidáman beszélgetnek... Kushina, ahogy a magasba emeli a pár napos Hinatát, majd magához szorítja... Ahogy játszik vele... "Azt akarta, hogy barátok legyünk..." Ha ez tényleg így volt...
 

- El tudod képzelni, mit éreztem, amikor elvittél Kushina sírjához? - Kérdezte halkan Hinata. Naruto ránézett, miközben nyelt egyet, noha a száját sosem érezte ilyen száraznak. - Tudni, hogy a nő, aki szeretett téged, látja minden gondolatod, tudja, hogy mit teszel a fia ellen... Elmondani sem tudom, milyen érzés volt. Mintha folyamatosan fojtogattak volna...
 

- És azt el tudod képzelni, én mit éreztem?! - Kapott rajta Naruto. - Itt volt mellettem valaki, akit... akinek mindenemet odaadtam, és feltétel nélkül megbíztam benne, miközben kerestem még valakit, aki a múltamhoz köt... És megtudni, hogy a kettő egy és ugyanaz... El tudod képzelni? Az átverés, cserbenhagyás, megalázottság... Hogy minden csak hazugság volt...
 

Elhallgatott, de szapora lélegzetvétele tisztán hallatszott. Hinatára nézett, de a lány nem szólalt meg, némán meredt maga elé. Naruto pedig már nem tudta, mit higgyen. Bízhat ebben a lányban? Vagy megint csak átverné? Nem tudta, tényleg nem. Hinni akart, ugyanakkor annyira félt a fájdalomtól... Nem akarja még egyszer átélni.
 

- Naruto... - Hinata hangja hirtelen megváltozott. A nevezett ránézett, de a következő pillanatban nem túl finom nyikkanás hagyta el a száját, ahogy a Hyuuga felhúzta a földről, és ismét húzni kezdte maga után. - Gyere.
 

- Engedj már el! - Kiáltotta Naruto. Segélykérőn pillantott körbe, de csak egy öregúr nézte őket kikerekedett szemekkel. - Mi a francért rángatsz folyton?! Nem akarok sehova menni veled!
 

- De fogsz! - Hinata ismét felvette a kiolvashatatlan ábrázatát. Elszántan húzta be őt az egyik sarkon, és határozott léptekkel haladt előre. - Azt mondod, kerestél engem, aki a múltadhoz köt. Akkor élek a jogommal, és megmutatom azt.

Narutóban benne rekedt a szó. Tehát nem tévedett! Hinata az, ővele találkozott, és a másik emlékszik... Csak az ő idióta szőke feje felejtett. A lénye izgatottan ugrott egyet a gondolatra, hogy talán a másik megosztja vele, ami történt, de az esze leállította. Mégis mit vár? Néhány emlékkel semmi nem fog megoldódni. Még csak a probléma sem tűnik el. Ennyivel nem lehet lekenyerezni.
 

- Ó, hirtelen hogy meg akarod osztani velem! - Szólt gunyorosan, amint megtalálta a hangját. Látta, hogy Hinata háta megfeszül, de a lány nem nézett hátra. - Érdekes, eddig nem érdekelt különösebben, hogy kerestelek! Pedig tudtad jól, tudtad a legelejétől! Mégsem köpted volna be, hogy te vagy az, csak szépen játszottad a szereped, és Sakurát állítottad be Hinatának... Az ostoba, hülye barom úgyis mindent bevesz, nem igaz?
 

- Ne beszélj így, amikor semmit nem tudsz! - Sziszegte Hinata az összeszorított fogai között. - Azt hiszed, nekem sokkal könnyebb volt?! Képzeld, én sem emlékeztem! Fogalmam sem volt, hogy mi már találkoztunk, csak pár napja jöttem rá mindenre... Mint derült égből villámcsapás, úgy ért a bejelentésed. Utána megszállottan próbáltam rájönni, mi is történt közöttünk, de senki nem segíthetett... De ugyan mit tehettem volna? - Hirtelen rántott egyet Naruto kezén. Szemmel láthatóan nem szándékosan tette, talán csak a feszültség miatt. A kékszemű félrenézett. - Mondjam azt, hogy "Ácsi! Kiderült, hogy már korábban találkoztunk, ezért most gyorsan bevallom, hogy igazából nem Sakura vagyok. Fedezzük fel együtt a múltat!" Vagy valami ilyesmi? Nem egy mesében élünk, Naruto! Nem volt rá lehetőségem, hogy másként tegyek.
 

- Szerintem igenis lett volna! - Naruto dühösen megrántotta a kezét, de Hinata csak egy sötét pillantást vetett rá, s erősített szorításán. - Vagy talán olyannak ismertél meg, aki nem lett volna képes megbocsátani? Ha őszintén bevallasz mindent, talán nem is érdekeltek volna az előzmények!
 

- A hangsúly a "talán"-on van. Semmi garancia nem volt rá, hogy ezek után még szóba állsz velem. Én pedig nem akartam kockáztatni.
 

'Miért nem?' Kérdezte magában Naruto, de nem merte hangosan is feltenni. Ennyire félt attól, hogy nem bocsát meg neki, és többé szóba sem áll vele? Akkor mégis jelentene valamit a számára? Vagy... Egyszerűen csak barátként gondol rá? Bár... talán még annyiként sem.
 

- Hogy... Hogy nem zavart, hogy folyton... Sakurának hívtalak?! - Nehezére esett kimondania a nevet. Azokra a napokra emlékeztette, amikor még ezt a lila hajú csajt hívta így. A név egyszerre jelentette a boldog és végtelen szeretetet, a rózsás napokat... Nehéz volt átállnia, de ahányszor meghallotta, vagy kiejtette, a szívében minduntalan összetört valami. 
 

- Azt hiszed, nem zavart?! - Hinata hátranézett a válla fölött, egyenesen az ő szemeibe. - Sokszor üvölteni lett volna kedvem tőle. De legalább arra jó volt, hogy amikor elborult az agyam miattad, visszarántson a valóságba. Megvédett attól, hogy őrültséget csináljak.... Egy darabig.
 

Naruto összevont szemöldökkel próbálta értelmezni ezt, de Hinata pillantásától hirtelen a fejébe szaladt az összes vér. Eszébe jutott. Akkor este... Amikor "Sakura" nevét sóhajtva akarta átszakítani a gyönyör kapuját, Hinata befogta a száját. Nem akarta hallani... Mert nem az ő neve volt? Mert fájt? Vagy egyszerűen csak kellemetlenül érintette? Nem tudott tovább gondolkozni, mert hirtelen felismerte, hova is tartanak. Már nyitotta volna a száját, de Hinata hirtelen kanyarodott le, hogy Naruto majd orra esett.
 

- Mi-minek hoztál ide?! - A szőke csak egyetlen pillantást tudott vetni a romos házra, Hinata máris húzta őt a falak mentén, hogy aztán megálljon, s kezét rátéve a sötétbarna kéregre, felnézzen az egyik fára. 
- Miért hoztál A Hegyi-kéjenc házá... - Kezdett neki ismét Naruto, de a lila hajú félbeszakította.
 

- Itt, ezen az ágon... - Súgta halkan, miközben kezét végigfutatta a feje fölött növő vastag ágon. - Ezen lógott a hinta. Itt löktelek.
 

- M... mi? - Naruto szemeivel végigjárta a fát, s megpróbálta maga elé képzelni a hintát, de nem sikerült. A szíve izgatottan dobogott, de az elméje szomorúan üres volt.
 

- Nem emlékszem, Hinata. - A lány ránézett. A lila szemek valami megmagyarázhatatlan nyugalmat árasztottak. Vagy csak Naruto érezte magát nyugodtabbnak tőle? De úgy érezte, a másik pillantása végigsimítja a testét, a lelkét, melegség önti el a mellkasát, és lenyugszik a lélegzete.
 

- Gyere. - Hinata megfogta a kezét, és húzni kezdte, be, a fák közé. Naruto megrezdült, ahogy az ujjaik összefonódtak, de ellenkezni nem maradt ideje, mert Hinata határozottan beszélni kezdett. - A mező. A vérszerződés. A felhőnézés. Az apukád. A hinta. A dallam. A fogadalom... Naruto, emlékezz!
 

Úgy kántálta a szavakat, mint valami varázsigét. Narutóban megmozdult valami, de nem tudta, a szavak teszik-e, vagy Hinata soha nem látott elszántsága. Emlékezni akart, tényleg próbált, de semmi foszlány nem jutott az eszébe. A szavak a mellkasába hatoltak, de a tudata mélyére nem jutottak el. Hinata hirtelen elengedte a kezét, s hogy a húzó erő megszűnt, Naruto megakadt az egyik fa gyökerében. Maga elé kapta a kezeit, de csak kicsit tudta felfogni a becsapódást. Fájdalmasan felnyögött, de utána rögtön kinyitotta a szemét, és Hinatát kereste a tekintetével. A lány nem sokkal előtte guggolt az egyik fa tövében, és a mellette két oldalt megjelenő földkupac jelezte, hogy határozott mozdulatokkal ás a földben.
 

- Hinata, mit... - Kezdte volna Naruto, de a lila hajú hirtelen boldog-elégedett nyikkanást hallatott, aztán felemelkedett.

Ahogy megfordult, a szőke látta, hogy valami sáros, sötét-világosbarna valamit tart a kezében, de aztán Hinata hirtelen mellette termett. Még a száját sem volt ideje kinyitni, mikor két erős kéz ragadta meg, és a hátára fordította. Méltatlankodó kiáltás hagyta el a száját, ahogy Hinata ismét a csípőjére ült, és előre hajolva megfogta a kezét. Naruto némán figyelte, ahogy a Hyuuga gyengéden megfogja, és előre húzza a jobbját, majd miután vet egy szinte már lágy pillantást az azon húzódó vágásra, saját hüvelykujjával simítja végig a heget. 
 

- Ha már mást nem is tudok, de az emlékeidet visszaadom... - Suttogta Hinata. A szőke ajaki szétnyíltak, hogy az elméjében lassan megformálódó kérdést szavakba öntse, mikor Hinata hirtelen maga mellé nyúlt a földön. Egyetlen kattanás, s a következő pillanatban a levegőt egy furcsa, lassú dallam töltötte be.

Naruto szemei kipattantak. A hangok apró kristályok módján csendültek fel, s betöltötték az egész bensőjét, mely lelki szemei előtt hirtelen fehérebbé vált, mint a legtisztább felhő. Olyan ismerős volt a dallam... Nem ez az, amit Hinata dúdolt korábban, amikor a mezőn voltak? De... És mégsem. Ezt valahonnan messzebbről ismeri... Régebbről... A fehérség, mely az elméjét elöntötte, hirtelen eltűnt, s Naruto érezte, hogy a teste megdermed. A fény betöltötte a testét, a lelkét, s a külvilág megszűnt létezni. Szemei előtt a másodperc törtrésze alatt képek ezrei futottak végig, gyorsabban, mint egy elektromos villanás.

"Végre megérkeztünk!" "Naruto, ne rohangássz. Először lepakolunk Jiraiya keresztapádnál, aztán mehetsz játszani." 
 

Látta magát, ahogy végigrohan a mezőn, orrában érezte a virágok illatát. Aztán hirtelen minden egybe mosódik. Egy lila szempár, fájdalom a lábában, zuhanás, ütődés... A következő pillanatban egy idegen lány ölében ül, s miközben a keze iszonyatosan fáj, az elméjében egy mély, de jól ismert hang csendül.
 

"Idióta." 
 

Az lány a következő képen neki háttal áll, majd vérző kézzel tér vissza, eközben valahol a fejében tovább szól hang, mint valami kikapcsolhatatlan rádió.
 

"Hinata vagyok." 
 

Két vérző sebet lát egymás mellett. Az egyik az ő tenyere, felismeri. Ott a vágás... De most nem heges, és fehér, hanem frissen folyik belőle a vér. De a másik kéz... Annak a hüvelykjén virít ott a vágás. Egymásba rakja a tenyereiket...
 

"Két külön seb. De egyformák, ugye?" "Hogy a testvérem legyél." 
 

Összemosódott a kép. Az érzelmek végtelen sora öntötte el a lényét, miközben szemeit össze kell szorítania. Mi ez a hatalmas kékség? Olyan végtelen, az ember aprónak, és jelentéktelennek érzi magát mellette. Mégis, azok a fehér pamacsok nem zavartatják magukat, teljes nyugalommal úszkálnak a vakító tisztaságon...
 

"Nézd, azt a felhőt ott."
 

"Melyiket?"
 

"Azt a nagyot. Ott, pont a fejed fölött!"
 

"Mm, igen. Mi van vele?"
 

"Nem olyan, mint egy béka?"
 

"Nem." 
 

Oldalra les, és látja, hogy az arca mellett egy lila hajkorona pihen, miközben a korábbi lány tekintetét kifejezéstelenül az égnek szegezi. A puha fű csiklandozza az orrát, mely egyszerre megtelik a vadon nőtt fű illatával.
 

"Szerintem hajóra jobban hasonlít." 
 

Dallam... Ez az angyalok módján csengő dallam egyszerre erősebben, hangosabban kezd szólni. A hangok az ereiben lüktetnek, a dallam az érzékeivel együtt kúszik egyre magasabbra.
 

"Tetszik?" 
 

Gyönyörű... Eggyé válik vele, a testével, a lelkével. Apró pillangó módjára simítja végig az érzékeit, finom suhogással, végtelen puhasággal. Egy mahagóni színű villanás, könnyek... Maga előtt látja a lila hajú lányt, aki mosolyogva nézi őt, és minden mozdulatát.
 

"Hi... Hinata... Én... Én..."
 

"Szívesen." 
 

Melegség az ajkán... Honnan jön? Ő csinálta volna? Odahajolt... Apa is mondta. Ez a szeretet jele. Szeretet, hála, köszönet, boldogság, öröm... Ezt mind tőle kapta, neki köszönheti.
 

"Ez... Ez mi volt?" 
 

Vigyorog. A lány elvörösödve néz rá, de ő nem tud mit kezdeni magával, csak vigyorog. Boldog. Mennyi mindent köszönhet a másiknak...! Ő tanította meg bízni. Ha lenne rá mód... Megint összemosódik a kép. Már csak apró foszlányok, pillanatnyi képek és hangok öntik el a fejét. Egy fát lát maga előtt, kezeket, amik a földben ásnak. Érzi a hideget. Akkor a saját kezei lehetnek.
 

"És legkésőbb egy év múlva, pontosan itt fogunk találkozni, oké?" 
 

Ölelés. És nedvesség. Egyszerre érzi a melegséget, és a hideget. Na és kinek a könnye ez az arcán? Az övé, vagy másé?
 

"Naruto, fogadd meg, hogy soha többé nem leszel olyan bizalmatlan, és elutasító az idegenekkel."
 

"Fogadom! Amikor újra találkozunk, rám sem fogsz ismerni!" 
 

Keserűségében kedve lett volna felnevetni. Milyen fogadalom ez? Miért hasít a fájdalom a szívébe? Nem kéne így éreznie... Miért... Ez már egyszer megtörtént? Csak újra látja? Mi folyik itt...?
 

"Hinata, te pedig... Csak maradj önmagad, rendben?" 
 

Fáj... A szívébe hasít a fájdalom. Ezt ő mondta? Ez az ő hangja? De mintha fiatalabbnak tetszene... A múltba került? 'Nem értem... Mi történt?' A szél erősen az arcába csap. Kell jó pár másodperc, még eljut az agyáig, hogy egy kocsiban ül, és a lehúzott ablakból csap az arcának a levegő.
 

"Sokat voltál Hinatával?"
 

"Igen. Apa, ugye gyakrabban is jöhetünk Konohába? Máskor is szeretnék találkozni vele!" 
 

Néma csend. Apjára néz. Az szinte már szomorú tekintettel mered maga elé. Aztán hirtelen erősen megcsikordul a fék. A férfi felordít, s a hangok egymást követik. Nyikorgás, éktelen reccsenés, zsivaj, kiáltás... És aztán a végtelen feketeség borul rá.
 

"Apa...!"
 

Fehér csempék. Kórház szag. Nem ért semmit, nem tud semmit... Lélegeznie is nehéz. Jiraiya ül az ágya szélénél.
 

"Elment?" A hangja megtört. "Sokáig nem fog hazajönni?" 
 

"Sajnos elég sokáig." Jiraiya hangja is más. Rekedt és alig érthető. De azért finoman megpaskolgatja a szőke tincseket. "Addig hozzám költözöl, és együtt várjuk, hogy megjöjjön, rendben?" 
 

Fű... Tavasz. Egyedül. Üres a lénye... Valami hiányzik, valami nagyon. Nem mondják neki, de tudja, hogy apa már nem jön vissza. És most hirtelen új lakás, új város... új élet.
 

"Jaj, ne haragudj!" Némán néz fel a lányra, aki fellökte. Az a kezét nyújtja felé. "Sajnálom!" 
 

Naruto már mérgesen kiáltaná neki, hogy menjen, és hagyja békén, ahogy mindig teszik, de... valami megállítja. Miért ilyen elutasító vele? Talán tényleg csak segíteni akar... Végül elfogadja a kinyújtott kezet...

                                                                  *

Beállt a néma csend. A dallam olyan hirtelen halt el, mintha kettévágták volna. Naruto nagyon nehezen tért vissza a valóságba, de érezte: a szíve összeszorul. Az első, amit meglátott, Hinata őt pásztázó lila szeme volt. Saját arcát meglepően hidegnek érezte, mintha nedvesség hűtötte volna. Talán sírt? Oda akart nyúlni, de végül nem tette. Reszketeg levegőt vett, hogy szapora lélegzetét lecsitítsa. Emlékszik. Most már emlékszik. Hinata volt az, a barátja, a testvére, a családja... Fel akart ordítani, de hang nem jött a torkára. Csak próbálta beinni az előtte lévő arc látványát, s felfogni, hogy ez az a lány, aki oly sok éve megtanította őt bízni... Szeretni... Ha tudta volna ezt, amikor két hete eljött Konohába, vajon minden másként alakult volna? Vagy akkor is ugyanígy beleszeretett volna?
 

- Rá... Rám sem ismertél, igaz? - Halk nevetésfélét hallatott, de az zokogásba fúlt. Látta, hogy Hinata fájdalmasan pillant rá, s mintha nem is érdekelte volna, mennyire rekedt a hangja.
 

- Naruto... - Az említett lehunyta a szemeit, de érezte, a könnyei kicsordulnak alóla. - Annyira sajnálom. Én... Rengeteget gondolkoztam azon, miért bízol ilyen feltétlenül az emberekben, miért nem fordul meg a fejedben, hogy esetleg... rossz szándékok vezérelnek... De soha, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez mind azért volt, mert régen megígérted nekem. Én... - Naruto mellkasára hajtotta a fejét. Úgy beszélt tovább szaggatott hangon, és a szőke nem láthatta az arcát. - Sajnálom. Csak... Csak annyit kértél tőlem, maradjak önmagam, és még ezt sem tudtam teljesíteni... Én magam mondtam neked, hogy nem akar senki sem bántani, és mégis én lettem az, aki a legnagyobb fájdalmat okozta neked... Sajnálom...
 

- Hinata...
 

Nem bírta tovább. Elemelte kezeit a földről, és a fölötte lévő lány köré fonta azokat. Erősen, szorosan, hogy mind többet érezzen belőle... Könnyei megállás nélkül áztatták az arcát, s már egyetlen értelmes gondolat sem maradt a fejében. "Hinata..." Ez a név visszhangzott elméjében, mint egy rég elfeledett varázsszó. Egyszerre öntötte el a végtelen boldogság és a mérhetetlen szomorúság. 'Mit kéne tennem?!' Örülni akart, szeretni, érezni, és... feledni, a sok rosszat, ami történt. De... A másik mit akar?
 

- Sajnálom, Naruto... - Hinata is átkarolta őt, és hosszan magához húzta. Naruto lélegzete felgyorsult. Sosem ölelték még őt ilyen hévvel, ilyen erővel, ilyen szenvedéllyel... Hinata az ujjait a szőke felsőjébe fúrta, és olyan erővel kapaszkodott belé, mintha eggyé akarna válni vele. Egy test, egy lélek... Talán máris azok voltak. Talán már nagyon rég. - Sajnálom. Meg nem történtté nem tehetem a dolgokat, de... Azt hiszem, nagyon sok mindenen nem változtatnék. - Hinata hangja egészen máshogy csengett, mint általában. Most teli volt érzelemmel, immár semmit nem rejtett a megfejthetetlen maszkja mögé. - Nincs visszaút, a múlton nem tudok változtatni. De... Amiket tettem, minden valódi volt. Komolyan gondoltam, amikor csókoltalak, amikor öleltelek. Én... Tudom, hogy sokat kérek, de kérlek, csak egyszer utoljára bízz meg bennem! Többé nem okozok neked csalódást, többé nem fogsz miattam sírni. A fogadalmam nem tudtam betartani, de... Ígérem, mindent megteszek, hogy boldog legyél! Én... - Látszott, hogy küzd önmagával. Szemlátomást sosem kellett még így kifejeznie az érzelmeit. Naruto talán még mosolygott is volna rajta, ha épp nem szakadnak a könnyei. - Én...
 

- Szeretlek. - Végre kimondta! Azt nem számít, hogy a vége zokogásba fúlt. Végre nem hagyta magát, és kimondta! Mintha ezernyi béklyótól szabadult volna meg, az érzés szabaddá tette, és végtelenül könnyűvé. Hinata felemelte a fejét, és végre újra ránézett. A lila szemek egyszerre tekintettek rá reménykedve, hitetlenül, boldogan és fájdalmasan... Meg kellett ismételnie. - Szeretlek, Hyuuga Hinata. Ak-akármilyen liba is vagy, de... szeretlek...!
 

Hinata lehunyta a szemeit. A helyzet neki is új lehetett, mert a szája megremegetett. Naruto pislogott néhányat, hogy a látását elhomályosító könnyek elhagyják a szemét, s elbűvölten figyelte, ahogy a Hyuuga a szájához hajol. Rögtön megérezte a meleg leheletet az ajkain, ahogy abba suttogta nehezen jövő szavait.
 

- Naruto... - A szőke sosem vágyott még ennyire egy csókra. Sosem! Ilyet senki más mellett nem érzett még. Hogy a fenébe gondolhatta, hogy Sai képes lesz megvigasztalni?! Senki nem képes rá. Hinata az egyetlen. Az igazi. - Én... - Nagy levegő. - Én...
 

- Nyögd már ki, hogy szeretsz, és csókolj meg végre! - Mondta zokogó-nevető hangon Naruto, miközben ujjait a lila tincsek közé csúsztatta, és erősen magához húzta a Hyuugát. Ahogy száját érezte a másikéhoz préselődni, nyelvét közéjük csúsztatta, és lágyan lökdösni kezdte a lányét, hogy azt is mozgásra bírja. Hinni akart. Hinni és bízni. Hinata azt mondta, meg akarta védeni, már régóta. Hogy az ölelései, a csókjai igaziak voltak. Naruto valahol érezte ezt, csak egyszerűen túlságosan félt elfogadni. De... nem lesz gyáva. Nem fogja félelemből elengedni Hinatát. Túlságosan szereti. Ez az érzés olyan erős és hatalmas, hogy képtelen lenne elszakítani. És ha minden igaz, amit mondott, őket már rengeteg láthatatlan szál köti össze. Mintha még a sors is egymásnak teremtette volna őket. Ezek után bolond lesz eltaszítani magától!

Hinata végre túltett a dermedtségén, mert hirtelen olyan hévvel viszonozta a csókot, hogy Naruto egészen beleremegett. Elfojtott szenvedély, félelem, boldogság, öröm, és... szerelem sütött belőle. A forróság elöntötte a testét, és hagyta, hogy Hinata átvegye az irányítást. Mennyire hiányoztak neki ezek a csókok! A forró simítások... Könnyeinek még felszáradni sem volt ideje, máris újabbak folytak a helyükre, de ezúttal a boldogságtól. Kezeivel megállás nélkül körözött a lány hátán, bele-beletúrt a selymes, lila hajába, miközben nyelvük mély, hosszú táncot járt egymással. Gyomra megugrott, ahogy Hinata megszívta az alsó ajkát, majd újra elmerült benne. Félig elfojtott sóhajt eresztett a csókba, mire a lány elhajolt tőle, de épp csak egy leheletnyire.
 

- Szeretlek, Naruto! - A fiú szemei felpattantak. Hinata a homlokának támasztotta a sajátját, így nem láthatta az arcát, de vére így is forrón pulzálni kezdett. - Soha nem mondtam még ilyet, és álomban sem hittem volna, hogy pont egy ilyen idiótának fogom, de... De szeretlek! Nagyon! Úgyhogy... Úgyhogy kérlek, adj még egy esélyt!
 

Naruto finoman meglökte Hinatát, aki erre hátrébb húzódott, s így felülhetett. Fejét lehajtotta, miközben maga elé emelte a jobb kezét, s tekintetét végigfuttatta a tenyerén pihenő fehér hegen. Milyen rég volt már! Pedig minden ott kezdődött... Vagy, annak tudatában, amit Hinata Kushináról mondott, talán még régebben. Már azelőtt, hogy ő megszületett volna.
 

- Hinata... - A hangja egészen nyugodtnak tűnt. Bár, abban a pillanatban a lelke is az volt. A végtelen nyugalom és boldogság szigete. - Többé nem vagy a testvérem. - Ahogy felpillantott, látta, hogy Hinata megütközve néz rá. Értetlen, és... félő tekintetétől nevethetnékje támadt. De végül beérte egy széles mosollyal is. - Végül is, nem akarunk vérfertőzést, ugye? - Azzal magához húzta a döbbent lányt, hogy újra egy csókban olvadhassanak össze.
 

                                                               *


Hinatát marhára nem érdekelte Shino megrökönyödött pillantása, amikor a fiú elsétált a szemben lévő oldalon, és egy sikkantással jelezte, hogy észrevette a kéz a kézben sétáló párocskát. Egyetlen pillantást sem pazarolt a ficsúrra, inkább boldogan rámosolygott Narutóra. Boldogan... Igen, az volt. Még soha életében nem érezte ennyire tisztán a szó valódi jelentését. Naruto szereti őt, és adott neki még egy esélyt... Ennél jobb dolog még nem történt vele. Nem, a "jó" nem is megfelelő kifejezés. Nincs szó, amivel kifejezhetné, mit érez. Amúgy sem volt soha jó abban. Korábban is... Annyira nehezére esett szavakba öntenie az érzéseit! Megszokta, hogy takarnia kell azokat, nem pedig kimondani... De végtelenül könnyűnek érezte magát, most, hogy megtette. Hamarosan az egész város tudni fogja, hogy a nagy Hyuugák legfiatalabb tagja, egy csóró fiúval jár. Na és? Furcsamód a legkevésbé sem érdekelte. Noha részben saját bőrén tapasztalta meg, mire képesek az őket gyűlölők, hisz Sakura elég rendesen megmutatta neki. Biztos volt abban, nem engedi, hogy Narutót bárki bántsa. Nem számít, ha róla pletykálni is fognak, vagy akármi. Soha nem is érdekelte mások véleménye. Ha az állítólagos barátnői emiatt elfordulnak tőle, akkor nem is érdemelték meg, hogy rájuk pazarolja az idejét. Ha pedig csak Naruto marad mellette, az is bőven elég lesz. Senki másra nincs szüksége. Hinata háza felé tartottak, amikor a lánynak eszébe jutott, Neji talán már otthon van. El kéne küldenie, hogy egy kicsit kettesben lehessenek? De nem, akkor a bátyja rögtön tudná, miért küldte el, és folyton ezzel cukkolná. Viszont otthon sem maradhat, mert akkor... Mélázásából Naruto vidám hangja ébresztette fel.
 

- Te Hinata, azért valamilyen szinten mégis csak betartottad az ígéreted. - A Hyuuga kérdőn nézett a mosolygó, égkék szemekbe, mire azok gazdája szélesen elvigyorodott. - Önmagad maradtál. Ugyanolyan bunkó vagy, mint régen. - Hinata vetett rá egy csúnya pillantást, de sokáig nem bírta, és halvány mosolyra húzódtak az ajkai. Bármi is történt a múltjukban, gondoskodni fog róla, hogy a jövőjük feltétlenül boldog legyen. És ilyen anyagi háttérrel, amivel ő rendelkezik, ez nem lesz túl nehéz.
 

- Mihez fogsz most kezdeni vele? - Kérdezte, miközben a Naruto kezében lévő dobozkára pillantott.
A szőke eltűnődve nézegette a kis ékszeres dobozt. A sár nagy részét letisztították róla, s szinte régi mahagóni színében tündökölt. Csak épp nem volt olyan fényes, mint egykoron.
 

- Mihez kezdenék? Apa miatt már nem kell aggódnom, szóval nyugodtan hazavihetem. - Naruto gyengéd pillantással simogatta végig a doboz fedelét. - Vicces, hogy bár hosszú évekig rajongtam ezért a dallamért, mégis te voltál az, akinek hamarabb az eszébe jutott.
 

- Mert te akkor tanítottad meg nekem. - Hinata mosolyogva nézett a mellette lépkedő fiúra. Boldog, hogy sikerült visszaadnia a fiúnak az emlékeit. De maga miatt is. Már valószínűleg azelőtt megszerette Narutót, hogy az emlékei visszatértek, de így... Egészen más szemmel nézett a fiúra. Ha akkor, tizenegy évvel ezelőtt tudta volna, hogy a jövőben ilyen közel kerülnek majd egymáshoz...! Ekkor kanyarodtak ki a főutcára. A vörös lámpa miatt megálltak a zebránál, Hinata pedig felpillantott az égre. Az az eső elvonultával egészen fehéres-kék színben játszott, de a Nap már vidáman mosolygott rajta. A nyár igazán még csak most kezdődik el. Egy egészen új élettel, legalábbis Hinata számára.
 

- Sakura...?
 

Hinata azonnal jobbra kapta a fejét, ahogy meghallotta Naruto zavart hangját. Követte a fiú pillantását, és lila szemei előbb összeszűkültek, majd kitágultak, ahogy meglátta a zebrán lassan átsétáló Harunót. Fejét a földnek szegezte, kezeit a zsebébe mélyesztette, s emiatt egészen olyan hatást keltett, mint aki súlyos problémákkal küzd. Elzártságának érzését csak még inkább kiemelte, hogy a füléből az MP3 lejátszójának hallgatója lógott. A csajt ismerve, Hinata biztos volt benne, hogy valami kemény rockot bömböltet. Valószínűleg ő is megkapta a magáét, hisz a bálon az ő kis terve is a nagyközönség fülébe jutott. Arról nem is beszélve, hogy most Sasuke fogja őt döngölni az ágyban egy álló hétig. De a probléma nem ez volt. Sokkal inkább a még mindig pirosan világító lámpa.
 

- Vigyázz, te liba! - Ordította Naruto, de Sakura meg sem rezdült. 
 

Biztosan a zene miatt nem hallotta. De az autó csikorgását, amit a tövig nyomott fék miatt adott ki magából, már nem lehetett nem észrevenni. Hinata dermedten figyelte, ahogy Sakura oldalra kapja a fejét, és zöld szemei nagyra kerekednek a félelemtől. Egyetlen pillanat. Ennyi, és már túl is voltak rajta. De Hinata számára egy örökkévalóság telt el közben. Teste remegni kezdett, és lénye üvöltve próbálta befogadni a látottakat. A fejében hosszan visszhangzott az ütődés, melyet aztán síri csend követett, de a feltörő ordítás hamar megtörte azt. Sakura eltorzult arccal, hevesen zihálva támaszkodott a szemben lévő járdán, s remegő szájjal, hatalmasra kerekedett szemekkel fúrta kétségbeesett pillantását maga elé, ahol egy pillanattal ezelőtt még ő állt. Hinatára jeges zsibbadás ült, mozdulni sem tudott. Csak némán figyelte, ahogy az óceán-kék autó vezetője kipattan a kocsiból, és a jármű előtt mozdulatlanul heverő fiúhoz rohan. A férfi nagy sietségében majdnem elesett az ékszeres dobozban, ami ettől messze gurult a földön. Ahogy kinyílt, zenéje betöltötte a levegőt, de ezúttal még a dallam sem tudta nyugalommal eltölteni a Hyuuga lány lelkét.
 

- Naruto!!!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés