"Menj haza, és ne engedj be senkit. Az első vonattal megyek Konohába."
 

Ezt mondta. Ne engedjen be senkit... Nyilvánvaló, hogy csak egyvalakire gondol. Ahogy ő is. Miért nem tudja kiverni őt a fejéből? Miért?! Pedig akkor sokkal könnyebb lenne. Elfelejteni mindent, és átadni elméjét az édes tudattalanságnak... Akkor nem szaggatná a lelkét ez a fájdalom. Nem érezné úgy, mintha a szívét tövestül tépnék ki a helyéről. Nem érezné az égetően forró tűket, amik a testét szaggatják, a jéggel zsibbasztó ködöt, ami elönti az agyát, a gombócot a torkában, amitől még levegőt sem kap... Csak nyeli a könnyeit, de még így is bőven jut elég arra, hogy az végigfolyjon az arcán, hogy aztán kis cseppekben érkezzen a párnára. Az már legalább olyan nedves, mintha egy pohár vizet borított volna rá... Ilyen érzés lenne? Amikor kettétörik valakinek a szíve? Nem is ketté... Sok millió, apró darabkára, hogy azok is hegyes szilánkok módján hasítsanak a mellkasába... Elég egyet fordulnia az ágyon, és máris üvölteni lenne kedve a fájdalomtól. Az olyan erős, olyan intenzív, hogy már fizikálisan érzi. A teste megállíthatatlanul remeg, mint a falevelek az ágakon, félve attól, hogy a szél leszakítja őket. De ha már leszakítottak? Ha már semmi nincs, ami a jól megszokott életedhez köt? Csak szállsz a széllel, és próbálod felfogni, hogy vége... Nem tudni, miért történt, és mi lesz ezután. Egyszerűen csak kész. Vége. És te már nem tehetsz semmit. Fogalmad sincs, mi vár rád... Csak csukott szemekkel búcsúzhatsz az eddigi világodtól. Sose kívánta még ennyire, hogy felejtsen. Eddig mindig az emlékeit kajtatta... Amióta csak az eszét tudja. Az a kis rekesz ott az elméjében, ami lelakatolva várta, hogy megnyissa őket... Mindig kereste a kulcsot, amivel végre megszabadíthatja őket. Mindig is tudni akart mindent, a felejtést pedig szomorúan élte meg. És most mégis, annyira, de annyira vágyott arra, hogy minden temetődjön el az agya legmélyére! Minden, ami az elmúlt heteket illeti. Minden. És soha többé ne találjon rájuk...
 

- Naruto? - Á, igen. Ő volt az. Aki nem engedte ide tizenegy éven át. Miért is? "Mert Konoha balszerencsét hoz rá." Mindig túlzottan aggályos öregembernek vélte. Miért nem hallgatott rá...? Akkor ez az egész nem történik meg... - Naruto, mi történt? - A hang az ajtó mögött nem tágított. - Nyisd ki az ajtót. - Természetesen nem válaszolt. Hiszen mit mondhatna? Hogy épp most törték darabokra a szívét, ezért nem képes a normális kommunikációra? Ugyan. Különben is, Sai azt mondta, ne beszéljen senkivel. - Naruto! - Jiraiya hangja egyre fáradtabbnak és aggodalmasabbnak tűnt. - Tudom, hogy benn vagy. Kérlek, nyisd ki az ajtót, és mondd el, mi történt! Segíteni szeretnék.
 

- Nem tudsz...
 

A szájára szorította a kezét. Miért szólalt meg?! A hangja rekedt a sok sírástól, hogy rá sem lehet ismerni... Biztos, hogy a szeme is teljesen kivörösödött, az a hülye sós víz pedig kimarta az arcát... Nem kell tükörbe néznie, hogy tudja: szánalmasan fest. Mint valami szerelmes fruska azokból az idétlen romantikus filmekből... A különbség csak annyi, hogy azokban a történetekben a főhősök végül mindig egymásra találnak. De ez a valóság. Nem szabad úgy viselkednie, mint az álmodozó kislányoknak. Ő egy férfi. A valóságban. Akinek reálisan kell néznie a dolgokat. Átverték, megszégyenítették, és porba tiporták a büszkeségét. Mindezt annak a lánynak a főszereplésével, akit a világon a legjobban szeret. Vagy csak szeretett...? Nem számít. Fel kell állnia. Nem zokoghat tovább a porban... Meg kell mutatnia, hogy igenis van büszkesége. Nem viselkedhet úgy, ahogy azok a ribancok minden bizonnyal elvárják tőle...
 

- Naruto? - Az öreg szemmel láthatóan megrettent a hangjától. - Kérlek! Nem zárkózhatsz be örökké! Már órák óta ki sem mozdultál... Valakinek el kell mondanod, mi bánt! Nem... Nem fojthatod magadba!
A fiú akaratlanul is felszipogott. Nehézkesen felült az ágyon, és a földön fekvő csomagért nyúlt. Meglehetősen hangosan kifújta az orrát, aztán a használt zsebkendőt a kukába dobta. Az már színültig volt a gyűrött, fehér labdákkal.
 

- Már beszéltem valakivel. - Örömmel nyugtázta, hogy a hangja kevésbé torz. Már egyszerűen csak mély, és fáradt. - Ide fog jönni.
 

- Ki? - Jiraiya nem hagyta annyiban. Naruto szinte látta maga előtt, ahogy teljes testével nekinyomul az ajtajának, hogy jobban hallja a hangját. Abban a percben valószínűleg átkozta magát, amiért a fiú megérkeztekor odaadta neki a szoba kulcsát. - Sakura? - Ezt nem kellett volna. Naruto érezte, ahogy a jéghideg tőr belemélyül a mellkasába, hogy aztán egy hirtelen rántással végighasítsanak rajta. A szája elé kellett kapnia a kezét, hogy ne ordítson fel, de a szemei újra megteltek könnyel. Reszketve vett egy mély lélegzetet, aztán nyelt egy nagyot.
 

- Nem... - Nem akart magyarázkodni. Már nem. Épp elég volt egyszer elmondania. Több mint elég. Soha többé nem akar újra beszélni róla... Soha többé nem akar rá gondolni. - Menj el, kérlek. - Talán hallatszott, mennyire könyörgő a hangja. És fáradt... Aludni szeretett volna. Amíg alszik, legalább addig sem kell gondolkodnia. Legalább arra a pár órára átadhatja magát a tudattalanságnak. Jiraiya halkan sóhajtott, aztán finom súrlódás jelezte, hogy hátrébb áll az ajtótól.
 

- Ha beszélni szeretnél, bármikor jöhetsz. - Naruto bólintott. De aztán rájött, hogy a férfi ezt nem látja.
 

- Köszönöm.
 

Egy ideig némán hallgatta az egyre távolodó, halk lépteket, aztán a fájdalmas üresség érzésével a szívében dőlt el az ágyon. Egy pillanat múlva az oldalára fordult, és magához húzta a sárkányt, ami eddig az oldalán pihent, majd arcát a puha hasának nyomta. Ahogy mélyen beszívta a plüss jellegzetes illatát, mintha az elmúlt korok mesélték volna el történetüket. Messzi idők, amikben annyi történést élt meg ez a játék... Sok nevetés, és sok sírás... Jelen volt minden nehéz és örömteli pillanatakor. De csak egyetlen egyszer ölelte magához ennyire kétségbeesetten, az apja halála után. Azóta nem érezte magát ennyire egyedül. Hiába tudta, hogy ott vannak a barátai, akikre mindig számíthat, és Jiraiya, aki a végsőkig vele van... De ha már egyszer odaadta valakinek a szívét, hogy aztán darabokban kapja azt vissza... Annál borzasztóbb érzés nincsen. Fájdalom, magány, üresség... És végtelen egyedüllét. 'Sai... Siess...'


Fogalma sincs, mennyi idő telt el, mióta beszélt a fiúval. Valószínűleg már hosszú órák, bár nehéz volt megállapítani, mert amikor elrohant a bálról, akkor is sötét volt, ahogy most is. De valahogy mintha az idő is leállt volna, csak hogy Naruto minél hosszabb perceken át szenvedhessen... Nehogy az idő múlásával könnyebben felejtsen. Mindent elmondott Sainak. Attól függetlenül, hogy beszéd közben a hangja folyton el-elcsuklott a zokogástól, és szinte visított, a fiú szemlátomást megértette, mi a helyzet. Határozott nyugalma jól esett Naruto lelkének. Az mondta, ne beszéljen senkivel, ő pedig azonnal rábólintott. Erre van szüksége, hogy valaki megmondja, mit tegyen. Magától képtelen lenne a döntéshozatalra. Túl nagy sokk érte... Nem vágyott már másra, csak hogy Sai végre itt legyen mellette, és ő újra kisírhassa magát... Tisztában volt vele, hogy csak még jobban bonyolítja a helyzetet, tekintve, hogy a fiú valamilyen szinten szereti őt, de... Egyszerűen szüksége volt rá. Akár fuldoklónak a levegőre. Ő az egyetlen, aki megértheti őt, és akinek nyugodt szívvel kiönthetni a lelkét... Ő biztosan meg fogja tudni nyugtatni. Ő biztosan ad majd elég löketet ahhoz, hogy képes legyen tovább élni. Hogy túltegye magát a történteken... Hinatán... Érezte, hogy a gyomra megrándul, de ezzel együtt mintha az egész lelke megremegett volna. 'Hinata...' Hogyan lehet Sakura Hinata? Egyszerűen... Nem tudta felfogni. Az, akit szinte már megszállottan keresett, egész végig itt volt mellette. Pedig ő tudta! Tudta, hogy nem emlékszik, tudta, hogy az emlékeit keresi, és mégsem szólt neki! Nem szólt volna, hogy "Hahó, te barom, én vagyok az, akire emlékszel!" Semmi... Meghagyta magának, legyen csak el a hülye, naív kisgyerek, ő pedig azalatt biztos nagyban nevetett a markába... Fel tudjátok fogni, milyen érzés ez? Amikor két emberről kiderül, hogy egy, és ugyanaz? Illetve, valójában nem egy, de a szíved szerint az... A lelkedet megosztod az egyikkel, akit "Sakurának" nevezel, neki adod minden örömöd, bánatot, a lényed, az életed. Eközben a másik oldalon a lelked sóvárogva várja, hogy beszélhess "Hinatával", akit hajdanán megismertél, de minden emlékeddel együtt elfelejtettél... Minden gondolatodat ez a két lány tölti ki... És aztán kiderül, hogy a szerelmed és az emlékeid tárgya egy és ugyanaz. Hogy a világ a feje tetejére állt? Kevés. Hogy a világ összeomlott a szemeid előtt? Még mindig nem közelíti meg. Amikor a végtelenségig kitárulkozol valaki előtt, hogy mindened nekiadhasd, amid csak van, és úgy érzed, a boldogság egészen az égig repít. Akkor aztán a kemény valóság durván nekivág a földnek, s úgy érzed, többé képtelen vagy feltápászkodni. 'Miért nem mondta el?!' A kezei szorosabban ölelték a sárkányt. Lehunyta a szemeit, mielőtt újabb cseppek hagyhatták volna el azokat. 'Ha a kezdetektől fogva arra ment ki az egész, hogy engem átverjenek... De látta! Tudta! Ő tudta, hogy már találkoztak egyszer... Vajon szándékos lett volna? Amikor a társkeresőn megismerte... Már akkor tudta, hogy ismerték egymást? Ezért választották éppen őt? Mert így tudták, hogy jobban fog fájni...? Szemei előtt leperegtek az elmúlt hetek eseményei. Minden szó, minden mosoly, minden gyengéd pillantás, minden érintés, minden ölelés, minden csók... hazugság lett volna? Puszta ámítás és csalás... Egy jól kitervelt, kegyetlen játék részei... Így utólag annyi minden nyert értelmet. Hogy Saku... Hinata mennyire óvta őt mindig attól, hogy másokkal beszéljen. Hogy az a Kiba lehordta, amiért sokat van együtt Hinatával... Hogy soha nem találkozhatott "Hinatával", azaz, az igazi Sakurával... Minden csak egy kegyetlen játék volt. De hogy létezhetnek ilyen emberek? Akik az öleléseket ennyire jól megjátszva adják? Naruto meg mert volna esküdni, hogy minden csókból a szeretet sütött. Talán a szerelem... De lám, milyen naiv az ember. Kiderül, hogy minden csak átverés volt. Hazugság.

"Az a lány, akit te megismertél azon a társkeresőn... Az a lány nem én voltam."
 

Miért mondta ezt akkor? Naruto tudta, hogy még mindig naiv, de a szíve mélyén valahol még reménykedett abban, hogy az óriáskeréken történtek azt mutatják, Hinata el akarta mondani neki az igazat. Talán "menet közben" megbánta, vagy meggondolta magát, és fel akarta fedni az igazat... Való igaz, Naruto akkor teljesen másra gondolt. De... De ha Hinata komolyan gondolta volna, akkor nem hagyta volna eltéríteni magát! Akkor minden bevallott volna, és... És ez az egész nem történik meg...
Hogy haragudott volna e? Ez természetes. Ő is emberből van. De akkor megbocsátott volna. De így...
'Persze, erre nincs is szükség!' Gondolta egy fanyar mosollyal, miközben orrát mélyen a puha plüss közé nyomta. 'Nem mintha Hinata olyan nagyon vágyna a bocsánatomra...' Ez volt élete legrosszabb, legfájdalmasabb estéje. Annyira boldogan ment a bálba... Biztos volt benne, hogy a legszebb élményét fogja ott szerezni. De a gyökeres ellentéte történt annak, amit várt. Most már mindent értett. Hi-Hinata azért késett, mert Kibával volt. Az a fiú is megmondta. Narutót ezek szerint mindig is csak egy szórakoztató játéknak tartotta... Két hétig eljátszik vele, aztán eldobja, mint egy használt rongyot. Mert beleun... Amikor Tayuya elmondta, hogy Sakura az erkélyen van... Shikamaru megpróbálta megállítani. Vajon ő tudta? Lehet, hogy Shikamaru is benne volt? Meg Chouji... Naruto hirtelen megmerevedett. Eszébe jutott, amikor meg akarta látogatni "Sakurát"... Jiraiya természetesen az igazi Haruno Sakurához vezető útvonalat rajzolta le, és nem arról volt szó, hogy öregkorára elfelejtette. Akkor Choujit is ott találta. A fiú a lányt kereste... Naruto akkor úgy hitte, az Hinata háza, így nem talált semmit furcsának, de most már világos, hogy azért volt ott, mert a kis "tréfájuk" részleteit beszélték meg. De ezek után, Chouji meglátta őt. Narutót. És mikor ő rákérdezett, a srác ijedtnek tűnt... Naruto megkérte őt, hogy kísérje el "Sakurához", és a fiú szó nélkül elvitte Hinatához... Akkor ő is benne volt! Chouji is! És akkor biztosan Shikamaru is... Görcsösen megszorította a sárkányt, de érezte, könnyei újra kibuggyannak. Összeszorította a szemeit, hogy ne kelljen látnia, ahogy a fénylő cseppek végiggurulnak a plüssön. Shikamaru és Chouji is benne volt! Akkor biztosan Ino és Tenten is... Hát már senkiben nem bízhat? Senki nincs, aki elfogadná őt? Senki nincs, aki szeretné őt ebben az átkozott városban...?! Valami erősen a csuklójának nyomódott. Naruto szipogva kinyitotta a szemét, és felemelte jobbját, de mozdulata közben megfagyott, ahogy megpillantotta az azon lógó láncot. Amit az igazi Sakurától kapott... Teste jéggé fagyott, ahogy az este emlékei elöntötték az agyát. Látta maga előtt, ahogy Sakura lerántja magáról a maszkját, Hinata, ahogy ordít, miközben az a  különös fiú erősen kapaszkodik a karjába... Sakura vérző orral, és Hinata, ahogy magyarázkodni próbál... Naruto lendületesen felpattant, és az ablakhoz lépett. Kinyitotta, majd egy rántással letépte magáról a láncot. Az apró darabokra esett, s a gyöngyök finom pattogással gurultak szét a padlón. A szőke két pillanat alatt összeszedte, majd erőteljesen kihajította őket az éjszakába. Az utcán csend volt. Az eső már elállt, de a jellegzetes illat még mindig ott volt a levegőben. Naruto szeme megakadt a szomszéd ház ablakán. Ott is égett a lámpa. Látta, hogy egy alak lép az ablakhoz, mire ő gyorsan becsapta azt, és visszament az ágyához. Gombócot érzett a torkában, miközben az ágyra pillantott. Teljesen össze volt túrva. Akárcsak ma reggel... Ha akkor tudta volna, hogy ez a nap még miket tartogat a számára... Hirtelen megcsörrent a telefonja. Naruto kábultan lépett az asztalához, és felemelte a készüléket. Torkában dobogott a szíve, de amint meglátta, ki hívja, csalódott sóhaj hagyta el a száját. De rögtön utána gondolatban pofon vágta magát. 'Ostoba... Nem is akarsz beszélni vele. Ne várd, hogy hívjon!' Nyelt egyet, majd megnyomta a "fogadás" gombot.
 

- Igen?
 

- Rossz előérzetem volt, ezért felhívtam Sait. - Naruto nem lepődött meg, hogy a másik mindennemű köszönés helyett rögtön a lényegre tér. De ez a nyugodt hang még sosem esett ilyen jól a lelkének. - Az anyja vette fel, és azt mondta, valami sürgős dolga támadt, ezért pár órával ezelőtt vonatra szállt. Konohába. - A hang elhallgatott, hogy aztán még komolyabb csengéssel folytassa. - Naruto, mi történt?
 

- Semmi. - Nem akart hazudni. Tényleg. De jól ismerte barátját ahhoz, hogy tudja, mi történne, ha kiderülnének az estiek.
 

- Sai mindig fel szokott hívni, ha valami történik veled. Most nem tette. Ebből arra kell következtetnem, nem akartad, hogy tudomást szerezzek róla, és megkérted őt, hogy hallgasson. - Naruto gyomra összeszorult. Tudta, hogy a másikat nehéz átverni, de hogy ennyire... De, igaza volt. Tényleg ő kérte meg Sait, hogy véletlenül se szóljon neki. - Újra megkérdezem. Mi történt?
 

- Gaara... - Nem akart hazudni neki, de... Gaara képes lenne ideutazni, és szétverni Hinatát. Törékeny alkata ellenére a fiú rettenetesen erős volt.
 

- Köze van Hinatához? - Naruto nyelt egyet.
 

- Igen, de... - Hirtelen megdermedt, ahogy eljutott a tudatáig valami. - Várjunk. Te honnan tudod, hogy Hinata, és nem Sakura a...?
 

- Tudtam a tervükről.
 

Ha azt mondanám, egy kisebb bomba robbant fel a fiúban, az igazság közelében sem járok. Ebben a helyzetben a józan ész már felmondta a szolgálatot, s őrült gondolatokat diktált. 'Lehetetlen! Gaara is benne volt...?!' De valami kis értelem mégiscsak maradhatott még Narutóban. 'Ugyan. Gaara a barátom. Már évek óta ismerem. És ő nincs is itt. Biztos van rá magyarázat...' A vörös hajú, mintha csak hallotta volna a gondolatait, nyugodtan megszólalt.
 

- Amikor nemrég itt aludtál, véletlenül meghallottam, ahogy Shikamaru elmondta a Temarinak. - Narutóban megállt az ütő. Igaz, ő is arra a következtetésre jutott, hogy Shikamaru bizony benne volt, de... Ilyen nyíltan kimondva... - Ne haragudj rá. Ő nem akart bántani. - Gaara ismét csak arról tett tanúbizonyságot, hogy minden gondolatát ismeri barátjának. - Még korábban kiszállt az egészből Inóval, és egyértelműen látszott rajta, hogy meg fog védeni, ha kell. Azt is mondta, a Hyuuga maga fog intézkedni, hogy ne bántsanak. - Naruto szívét elöntötte a szeretet Shikamaru iránt, de a következő mondatra megfagyott.
 

- Hinata... csak játszott. - Nehezére esett kimondania. De így van.
 

- Végül megtették? - A fiú reszketegen sóhajtott.
 

- Nem tudom, pontosan mit is akartak csinálni... Hi... Akarom mondani, Sakuránál mikrofon volt. És én már épp... Szóval majdnem... - Érezte, hogy a helyzet ellenére is melegszik az arca. - A lényeg, hogy Hinata az utolsó percben megjelent, és megállította Sakurát, de azt hiszem egyértelmű, hogy csak nem akarta cikis helyzetbe keverni magát annyi ember előtt. Az egész tömeg az ablakból figyelt... - Megakadt a hangja, de Gaara nem tette szóvá.
 

- Értem. - Naruto meg akarta kérdezni, mire gondol a másik, de valahogy nem tudta. Inkább csöndben várt, hogy magától beszéljen. - Biztos vagy benne, hogy csak magát féltette? Shikamaru teljes bizonyossággal állította, hogy a Hyuuga nem akar bántani téged. És nekem is azt mondta. 
 

- Azt hiszem, igen, de... Na várj! - Naruto kis híján elejtette a telefont. - Te beszéltél Hinatával?!
 

- Miután meghallottam, mit terveztek, hajnalban leutaztam Konohába, hogy egy kicsit elbeszélgessek vele. - A hangja fájdalmasan nyugodt volt, mintha semmi különös nem lett volna abban, amit mond. Pedig Naruto majd szívrohamot kapott. - Ne aggódj, nem bántottam. Túl sok ember volt ott... - Tette hozzá kissé hamiskásan, mire a szőkének nyelnie kellett. - Persze hazudhatott, de... Jó emberismerő vagyok. És ő... biztosnak látszott magában.
 

Naruto hosszú ideig nem szólalt meg. Próbálta felfogni, amit barátjától hallott. 'Szóval ezért tűnt el akkor reggel...' Vajon Hinata hogyan reagálhatott, amikor Gaara beszélt vele? Naruto tisztában volt vele, hogy a fiú milyen dermesztő aurával rendelkezik. Megfenyegette volna Hinatát? De akkor...
 

- Nem tudom, Gaara... - Szólalt meg végül lassan. - Már nem tudok semmit. Én... Szerinted mit kéne tennem? - kérdezte hirtelen.
 

- Hallgasd meg őt, hogy elmondhassa a saját verzióját. - A fiú hangja nyugtatóan hatott rá. Kezdte sajnálni, amiért titkolózni akart előtte. De csak amíg a vörös határozottan hozzá nem tette. - Mielőtt összetöröm a csontjait.
 

- Ne, Gaara! - Naruto megdermedt, s a pulzusa kétszer olyan erősen kezdett verni. - Ne gyere ide! Ne bántsd, mert...
 

- Miért? - A fájdalmasan nyugodt hang kezdte Naruto idegeit is szétcincálni. - Miért ne bántsam? Ő is bántott téged. Vagy... Még mindig szereted? - A kérdés a fiú lelkéig hatolt. Minden fájdalom ellenére újra érezte átáramlani tagjain azt a melegséget, amit tegnap este. Fényes cseppek keletkeztek a szemében, miközben a telefon tartó keze megremegett.
 

- Igen... - Nem tudott megálljt parancsolni magának, s hangosan belezokogott a telefonba. - Még mindig szeretem! Szeretem... - Gaarát meglephette hirtelen kitörése, mert hosszú ideig nem reagált semmit. Naruto igyekezett összeszedni magát, de még akkor is hangosan szipogott, amikor a vonal másik végéről halk sóhajt hallott.
 

- Három nap. - Naruto szipogott még egyet, de szemeivel értetlenül pislogott. Már kérdezett volna rá, de Gaara folytatta. - Ha három napig nem hallok felőled, odamegyek, és hírmagja sem marad annak a ribancnak. - Naruto ügyetlenül megtörölte a szemét bal kezével, de közben, a sírás ellenére is halvány mosoly kúszott az ajkaira. 
 

- Jó. Köszönöm.

Gaara csak halkan belehümmögött a telefonba, aztán lerakta. Naruto könnyei lassan elhaltak. Még vetett egy pillantást a kijelzőre, ami hajnali kettőt mutatott, aztán a telefont visszarakta az asztalára, és újfent az ágyára dőlt. Jól esett neki, hogy a történtek ellenére is van, akikre számíthat. Akik törődnek vele. Gaara ilyen volt... De vajon Shikamaru? Tényleg nem akarta bántani? Talán ő is csak sodródott az eseményekkel? De Hinatával mi van? Gaara tényleg jó emberismerő volt. Adnia kéne neki egy esélyt, hogy megmagyarázza? 'Annyiszor átvert már!' Ordította egy hang a fülébe. 'Újból csak elbolondítana!'
'Talán tényleg jobb lenne, ha többé nem találkoznék vele...' Gondolta, miközben lehunyta a szemeit. A kimerültség hirtelen teljes súlyával ránehezült, mert egy pillanattal később sötétség borult a tudatára. Csak akkor nyitotta fel újból a szemeit, mikor halk kopogást hallott az ajtaján.
 

- Naruto.
 

Azonnal felült az ágyon. Ezt a hangot bárhol megismerné. A szíve hangosan dobogva ugrott a torkába, miközben szemeit az ajtóra szegezte. Már egészen világos volt, tehát csak sikerült aludnia valamennyit az éjszaka. A keze megremegett, ahogy felkapta a földről a kulcsot, és az ajtóhoz lépett, s nem könnyítette meg a dolgát akkor sem, amikor meg kellett forgatnia azt a zárban. De az ajtó végül egy kattanással megadta magát, s a következő pillanatban kitárult. Sosem érzett még akkora megkönnyebbülést, mint amikor a kék szemei elvesztek a feketékben. A fiú arca meg sem rezdült, miközben válláról lecsúsztatta a sporttáskáját, s a földet érését jelző hangos puffanás szinte keresztülmetszette a néma csendet.
 

- Megjöttem.

 

                                                                  *


- Te meg mit keresel itt? - Hüledezett Hinata, miközben szemével követte a férfi mozgását. Az egy laza mozdulattal ledobta bőröndjét a szoba sarkába, majd odasétált Hinata ágyához, és elvetette magát rajta. A lány kivételesen szó nélkül hagyta. Más érdekelte. 
 

- Mondom, megjöttem. - A mély hang őrjítően nyugodt és közömbös volt. Kezeit átvetette a feje alatt, miközben nosztalgikusan nézelődött a szobában. - Egek, de rég voltam itt utoljára!
 

- Neji! - Nem érdekelte, hogy kiabál. Túl sok volt ez a mai napra. - Ne tereld el a szót! Azt kérdeztem, hogy a jó büdös fenébe kerülsz ide?!
 

- Hé, Hugi. Vigyázz a nyelvedre. - Hinata vett egy nagy és mély lélegzetet, látván, hogy bátyja arcán halvány mosoly ül. Szóval szándékosan ingerli. - Na, így mindjárt jobb. - Neji felült az ágyon, aztán a földet kezdte tanulmányozni, amin szétszórva hevertek Hinata tegnap levetett ruhái. Felvette a pólóját, és forgatni kezdte a kezében, miközben beszélt. - Mondtam, hogy a szállásadóm meg van veszve egy japán festő műveiért. Nagy nehezen sikerült megbeszélnem a munkáltatóival, hogy olcsóbban vásárolhassak tőlük, de emiatt korábban haza kellett jönnöm. De neked most repesned kéne az örömtől!
 

- Repesek is... - Mormolta Hinata, de a következő pillanatban megint felkiáltott. - Teszed azt le!
 

- Miért? - kérdezte teljesen természetes hangon testvére, miközben két kezével széthúzta a tanga gumiját, amit az imént emelt fel a földről. - A lényeg az, hogy hazajöttem, úgyhogy gondoltam... Hé. Ennek ondószaga van! - Jegyezte meg meglepetten, miközben finoman beleszagolt a ruhadarabba.
 

- NEJI!!! - Üvöltötte Hinata, ahogy kitépte az említett kezéből a nadrágot. - TŰNÉS KIFELÉ! - Neji arcára halvány mosoly csúszott.
 

- Nahát, milyen vörös lettél! - Megengedett magának egy finom kuncogást, de látva Hinata gyilkos tekintetét, visszanyomta. - Nyugi. Szóval mégsem csak blöfföltél, mikor azt mondtad, randid van? - Hirtelen felkelt az ágyról, s húga elé lépve megpaskolgatta annak vállát. - Büszke vagyok rád, hugi. 
- Hinata dühe azonban hirtelen elpárolgott. Fáradtan nézett maga elé, aztán leült a földre.
 

- Kimennél, Neji? Gondolkoznom kell. - Testvére nyilván látta rajta, hogy nagyon komolyan gondolja, mert a mosoly eltűnt az arcáról. Visszaült Hinata ágyára, és onnan nézett a lányra, szinte aggódva.
 

- Hé, minden rendben? Eléggé megnyúlt az arcod.
 

- Nem! Tulajdonképpen semmi sincs rendben! - Fakadt ki Hinata, de aztán egy sóhajjal visszanyomta a kikívánkozó panaszáradatát. - Mindegy, úgysem tudsz segíteni. Csak hagyj egy kicsit.
 

- Az, hogy ilyen hangsúlyban beszélsz, mutatja, hogy tényleg komoly dologról van szó. - Neji hirtelen egészen úgy viselkedett, ahogy a filmbeli nagytestvérek szoktak. Odaült Hinata mellé a földre, és tekintetével a másikét kereste. - Talán nem tudok segíteni, de azzal is jobb lesz, ha kiadod magadból. Téged ismerve nem beszélnéd meg senkivel.
 

Hinata normális körülmények között csak kirúgta volna az idegesítő alakot az ajtón, de akkor valahogy... Képtelen volt rá. Talán tényleg igaza van Nejinek, és ki kell beszélnie magából? Ha eddig baja volt, mindig magában tartotta. Arra nevelték, hogy egyedül is képes legyen megoldani a problémáit. De... Ez az első alkalom, hogy úgy érezte, a probléma túlnő rajta.
 

- Rendben. - Nem nézett testvérére, de érezte, hogy az meglepődik. - De nem szólsz közbe, és a végén egyetlen komolytalan megjegyzést se, világos?!
 

- Persze. - Hinata felpillantott, és látta, hogy Neji komolyan nézi őt. Hosszú ideje nem érezte már ennyire erősen, hogy az előtte lévő férfi a bátyja, és nem valami idegesítő lakótárs.

Maga is meglepődött, de szinte ömlöttek belőle a szavak. Sosem hitte volna, hogy ezt így előadja valakinek, főleg, hogy az a valaki Neji lesz... És mégis, úgy érezte, megfulladna a sok teher alatt, ha nem adná ki magából. Egész éjjel nem aludt semmit, csak járkált ide-oda a lakásban, de nem sikerült lenyugodnia. Hiszen, minden félresiklott. Annyira szerette volna megkímélni Narutót, és mégsem sikerült... Bár a nyilvános megszégyenítéstől megvédte, de a lelkét nem sikerült megóvnia. Hinata sosem sírt, de az elmúlt órákban annyira összeszorult a szíve, hogy kedve lett volna utat engedni a könnyeknek. Azt mondják, a könnyek tisztulást hoznak. Vajon az ő megszakadt szívét is képes lenne meggyógyítani? Szeretett volna beszélni Narutóval, és elmagyarázni mindent, de mikor a keresésére indult, Shikamaru újfent megállította. Hogy hagyja lenyugodni, és végiggondolni a dolgokat? De... Úgy érezte, minden perc, amit a szőke nélkül tölt, csak tágítja a közöttük keletkezett, tátongó ürességet.
Mindent elmondott Nejinek, semmit nem hagyott ki. Kezdve Sakura telefonjától, és a nagy tervének megszületésétől a tegnap este, a bálon történtekig. Hogy eleinte csak szánta a fiút, de aztán a barátja lett, és egyre kevésbé akart részt venni az egészben... Hogy Ino és Tenten sorban kiléptek, de mire ő rájött, hogy meg akarja védeni Narutót, már nem tehette meg, hogy kilép... Ahogy fokozatosan felbukkantak a titkok, melyek összekötötték őt a fiúval... Kushina, és az egész kapcsolatuk... Ahogy Narutónak eszébe jutott, ők ketten már találkoztak, és innentől kezdve mindketten megszállottan kutatták a múltjukat... Hogy Hinata végül mégiscsak visszaszerezte az emlékeit... De mielőtt még elmondhatta volna Narutónak, eljött a bál...  Furcsa volt a saját szájából újra hallani a történteket. És maga is megdöbbent. Így utólag annyi minden tűnt sokkal tisztábbnak... Leginkább, az érzelmei. Így utólag annyira rég ott voltak a jelei, hogy Naruto sokkal több a számára, mint egy szimpla barát, akit szán és sajnál! Talán ha hamarabb beismeri magának, hogy beleszeretett, megakadályozhatta volna a történteket? De erre sajnos nem kapott választ. Miután elhallgatott, hosszú-hosszú percekig csönd telepedett a szobára, melyben csak Hinata erősen dobogó szívverése hallatszott. Végül Neji lassan megszólalt.
 

- Hát ezt elég jól elcseszted...
 

Hinata feszültsége engedett. Sejtette, hogy bátyja nem hagyja idétlen megjegyzés nélkül a dolgot, de ő arra számított, hogy az Naruto társadalombéli hovatartozására fog vonatkozni. Meglepődött, hogy testvérét szemlátomást egyáltalán nem lepte meg, vagy zavarta a dolog, hogy ő egy szegény, nincstelen srácba szeretett bele.
 

- Kösz. - Idegesen a hajába túrt, miközben tanácstalanul meredt a plafonra. - Hogyan tehetném jóvá?
 

- Őszintén? Sehogy. - Hinata lenyelte feltörekvő indulatait, és máshogy kérdezte.
 

- Akkor szerinted mit kéne tennem? - Neji törökülésbe váltott, majd előrehajolva a tenyerébe fektette arcát, és amolyan magától-értetődő tekintettel nézett Hinatára.
 

- Hát lássuk. Nem akartad megbántani, de lefeküdtél vele, és most szenvedsz. Szereted? - Hinata zavartan bólintott, de ahogy megérezte melegedő arcát, gyorsan mélyeket lélegzett.
 

- Akkor egyértelmű. - Neji kihúzta magát. - Beszélj vele. Csak annyit tehetsz, hogy őszinte leszel, és reménykedsz.
 

- Nem hallgatna meg... - Mondta halkan Hinata, és félrenézett. - Te nem láttad, hogyan nézett rám tegnap. Félve, undorodva... Azt hiszem, már gyűlöl engem.
 

- A szerelem nem csap át gyűlöletre egyik napról a másikra. - Az idősebb Hyuuga lassan felállt a földről, s onnan nézett húgára. - Próbáld meg. Veszteni nem veszthetsz semmit. - Hinata hosszú percekig csak nézett maga elé. Megpróbálja? Nejinek igaza van... Nem veszthet semmit.
 

- Jól van... - Döntötte el végül, és felállt. Bátyja elégedetten nézett rá, de a szemei hirtelen elkerekedtek, ahogy Hinata megragadta a csuklóját, és húzni kezdte maga után. Már nyitotta a száját, de húga megelőzte. - De te is jössz!
 

- Én? - Kérdezte csodálkozó hangon, majd kirántotta kezét a másikéból. - Minek mennék?
 

- Mert segíteni fogsz!

                                                                   *


Naruto apró, szaggatott sóhajokat vett, miközben élvezte a hátát cirógató kezeket. Teljes testével Sainak dőlt, aki halkan csissegett a fülébe. Fejét a másik mellkasán nyugtatta, így érezte annak nyugodt, szabályos szívverését. A baj csak az volt, hogy ahányszor felnézett rá, a szíve csalódottan adta tudtára, nem ez a személy az, akire ő vágyik, hanem egy bizonyos lány. Épp ezért nem is nézett rá. Tekintetét a sápadt-fehér kezeken tartotta, mely pont olyan volt, mint Hinatáé. Sai nem sokat beszélt, inkább csak hallgatta a szőkét, miközben az kiadott magából mindent, amit az elmúlt órákban magában tartott. S most, hogy egy újabb nagy síró rohamon volt túl, a lelke lassan kezdett megnyugodni. Immár csak végtelen ürességet érzett magában. 
 

- Megnyugodtál?
 

Naruto lassan bólintott. Lehunyta a szemét, és képek kezdtek el megjelenni előtte. 'Már megint őrá gondolsz!' Panaszkodott egy kis hang az elméjében. 'Verd ki a fejedből! Ne gondolj többé Hyuuga Hinatára!' Naruto nyelt egyet, s lassan kinyitotta a szemeit. Lassan kibontakozott Sai öleléséből, s óvatosan a fiúra nézett. Annak arcából semmit nem lehetett kiolvasni. De a szemei... Szomorúan tekintettek az övéibe. Miközben Naruto mindent elmondott neki, Sai keze többször is megrándult az indulatoktól, de nem szólt közbe. Csendben hallgatta végig, és utána is néma gyengédségekkel hagyta, hogy kisírja magát. Naruto szíve annyira fájt, hogy az kézzel tapintható volt. Naruto érezte, hogy könnyek lepik el a szemét. Már megint. De egyszerűen nem tehetett róla. Úgy érezte, Sai az utolsó mentőmellény, amibe kapaszkodhat. Ha őt is elveszíti... Két kéz nyomódott erősen a vállaira, arra késztetve őt, hogy a fekete szemekbe nézzen.
 

- Naruto. - A hang, amit olyan jól ismert, most szokatlanul komolyan csengett. - Te nagyon fontos része vagy az életemnek. A szőke emelte a kezeit, hogy a másikba kapaszkodhasson, de az nem engedte neki. Keményen a szemébe fúrta az övéit. - De te mindennél jobban szereted Hinatát.
 

- Nem igaz! - Szinte kiáltott a hangja. Érezte, hogy arcán peregnek a könnyek. - Nem szeretem őt! Nem... nem akarom szeretni... Sai egy kicsit hagyta nyugodni, de aztán magához húzta. Naruto megremegett, ahogy a hosszú ujjak végigsimították a fejét, s megállapodtak a borzas, szőke tincsei között. 
 

- Sokféle szeretet van. Igazad volt, és hála neked, én is megváltoztam. Te lettél a legjobb barátom. - Naruto megdermedt, s ez Sai figyelmét sem kerülte el. De tovább simogatta. - Hidd el, most a legszívesebben megkeresném azt a ribancot, és a lelkét is kiverném belőle, de... Nem tehetem. Mert te szereted.
 

- Nem akarom... - Suttogta Naruto. - Fáj.
 

Sai nem szólt semmit. Az érintése olyan megnyugtató volt, hogy Naruto sírása lassan halk szipogássá enyhült. Szégyellte magát, amiért így ráakaszkodott Saira, ezzel az ő érzéseit is meggyalázva... Pedig tudta, hogy nem akar semmit a feketétől, csak egyszerűen szüksége volt valakire, akiben teljesen megbízhat, és kisírhatja magát a vállán. De kétségbe volt esve. Jobban, mint eddigi életében bármikor. Hirtelen berregés járta át a házat. 'A kapucsengő...' Sai finoman lefejtette magáról Narutót, aki szemeit törülgetve felállt, és óvatosan az ablakhoz lépett. Amikor először megpillantotta az alakot, megdobbant a szíve, de ahogy jobban megfigyelte, rá kellett jönnie, ez nem ő.
 

- Nem tudom, ki az... - Mondta Sainak, aki kezeit összefonva a mellkasa előtt állt nem sokkal mögötte. - Kimegyek.
 

- Biztos? - Naruto megfordult, és komolyan nézett a fekete szemekbe.
 

- Nem bujkálhatok örökké. Ez különben sem ő. - Sai sötéten bólintott, de azért követte őt, ahogy lement a lépcsőn. Naruto nem tudta ki lehet az idegen, de még egyszer utoljára megtörölte a szemét, és vett egy mély lélegzetet, mielőtt kinyitotta az ajtót.
 

- Igen?

Az ismeretlen ott állt pár lépésnyire tőle. A szemei rémisztően mélynek tűntek, s meglepően hosszú szempillák keretezték. A férfi hosszú, dús haja egyetlen lófarokba fogva pihent a hátán, csak egy-egy vastag, rövidebb tincs lógott rendezetlenül az arca két oldalán.
 

- Uzumaki Naruto? - A hangja őrjítően mély volt, ugyanakkor puha, mint a selyem.
 

- Igen...? - kérdezte némileg megzavarodva. Az idegen iszonyatosan ismerős volt neki. Ugrott egy lépést hátra, aztán félelmét dühvel leplezve kiáltott az idegenre.
 

- Várj, ne is mondd! Hinata bátyja vagy, igaz?!
 

- Az vagyok.
 

A férfi nyilvánvaló nemtörődömsége még jobban elbizonytalanította Narutót. Mit akarhat ez itt? Hinata küldte volna? Vagy... - Hirtelen Sai jelent meg mellette. A fiú nyilván hallotta a felkiáltását, mert védelmezőn lépett elé, miközben sötéten megszólalt.
 

- Na figyelj. Ha annak a Hinatának vagy a testvére, akkor üzenem neki, hogy... - Aztán benne akadt a szó.
 

Naruto felpillantott Saira, és látta, hogy annak szemei elkerekednek, s szája is csodálkozva kinyílik, ahogy az idegenre néz. A kék szemek a másikra pattantak, de az sem tűnt kevésbé meglepettnek.
 

- Sai? - Nem. Ilyen nincs. Ez képtelenség. Gondolta Neji. Ezúttal Naruto volt az, aki ledöbbent. Újra a mellette dermedten álló fiúra nézett, aki hebegve szólalt meg.
 

- Neji...? Te... Te vagy a bátyja...? - A szőke fiú sikoltani szeretett volna. Ezek ketten ismerik egymást? Tényleg a feje tetejére fordult volna a világ?!

Uzumaki Naruto volt az, akihez Sai annyira sietett? Pont ahhoz a sráchoz, aki elcsavarta a húga fejét? Nem, a sors nem űzhet ilyen játékot. Ez már felér emberkínzással! De, össze kell szednie a lélekjelenlétét. Legalább neki. Elvégre, megígérte, hogy leköti Naruto "barátját", amíg Hinata mindent elmond neki. Ha minden úgy van, ahogy azt a húga mondta, bizony sok megbeszélnivalójuk van.... Neji szemlátomást leküzdötte meglepetését, mert hirtelen komollyá vált a tekintete. Határozottan megindult előre, miközben a háta mögé szólt.
 

- Hinata, gyere! - Mint egy végszóra, a lány előlépett a ház oldalából. - Neji a tekintetét egy pillanatra sem vette le a küszöbön dermedten álló fiúról. Az nagyra kerekedett szemekkel nézett hol Hinatára, hol rá.  Naruto dermedten nézte, ahogy az oly jól ismert arc elsötétedve közeledik felé, de a szemeivel nem őt nézte, hanem Sait. Neji fél füllel hallotta, hogy Hinata valamit magyaráz Sairól, de gyorsan belé fojtotta a szót.
 

- Szóval ő lenne a nagy Sai? - A hangja fenyegetően mély volt. Aztán Narutóra nézett. - Mit keres itt?!
Naruto dühe legyőzte dermedtségét. Már emelte volna hangját, hogy a lány tudtára adja, semmi köze, ki van nála, de Neji megelőzte. Ugyanis hirtelen szó szerint kilökte őt az ajtón, majd kezeivel megragadta az utána kapó Sait. A fiú méltatlankodva felkiáltott, de az idősebb Hyuuga egyetlen pillantással elhallgattatta.
 

- Nem lényeg. Hinata, fogd Narutót, és menjetek. Én addig elbeszélgetek ezzel itt... - A mondat végére a hangja félelmetesen halkká vált, s Sai szinte félő dühvel tekintett rá. Próbálta kiszabadítani kezeit a férfi szorításából, de sikertelenül. Szavainak nyomatékosítást adó Neji, egyre közelebb hajolt a fiúhoz, aki szinte már riadtnak tűnt. Persze, nyilván ő sem így képzelte a viszont látást. Főleg nem ilyen hamar. Hiszen még csak alig volt pár órája, hogy elváltak! Neji erőteljesen belökte Sait az ajtón, s becsapta azt maga mögött. 'Hinata, a többi innentől a te dolgod.'
 

- Oké. - Aztán bátyja eltűnt Saival az ajtó mögött. Mielőtt Naruto bármit is szólhatott volna, érezte, hogy Hinata kezei az övére fonódnak, és húzni kezdik. A szíve a torkában dobogott a másik érintésére, de nem akarta gyengének mutatni magát. Dühösen kiáltott a lányra.
 

- Hé, hova rángatsz?! - Megpróbálta kirántani a kezét a fogságból, de nem sikerült. - Engedj el!
 

- Nem! - Hinata nem nézett rá. Tekintetét előre szegezte, ahogy egyre csak húzta maga után. Naruto vére pedig hangosan lüktetett a fülében. - Beszélnünk kell! Most!

                                                                  *

- Neji? Hogy lehet... Hogy lehetsz te a bátyja? Annak a szemét libának?! - Neji szemei összeszűkültek.

- Amíg nem ismered az ő verzióját is, ne ítélj! - Mondta mély hangon. Sai vette a lapot, és elhallgatott, de továbbra is kétkedve meredt "támadójára". - Na és te? - Váltott hangot. - Gondolom, jól megvigasztaltad a kis barátodat. - Maga sem tudta miért beszél így.

- Nem! Semmi nem történt! - Fakadt ki Sai, de nyomban higgadtabbra vette hangját.

Neji hosszú percekig némán nézte, aztán elégedett mosoly kúszott fel az ajkára. Már tudta, hogy a fiú nem használta ki Naruto helyzetét. Sai elé lépett, s elkapta a meghökkent fiú vállait, hogy ne tudjon hátrálni.
 

- Tudtál róla, hogy én vagyok az, aki a festményeket, és a kedvezményt kérte tőled? Sai szemei, ha lehet, még nagyobbra nyíltak, de még mielőtt feltehette volna a kérdést, Neji már meg is válaszolta. - Bizony. Úgyhogy mi lenne, ha... esetleg a konyhában beszélnénk meg a továbbiakat? Egy kicsit éhes vagyok.

- Benne vagyok. Én sem ettem már jó ideje...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés