Egyetlen email nem érkezett, senki nem kereste. A fórumokra pedig nem akart felmászni, mert valahogy nem volt társasági hangulatban. Úgyhogy végül egy lemondó sóhaj kíséretében zárta be az internetes oldalt, ahol az elmúlt fél órát töltötte, majd kikapcsolta a számítógépet, és felállt az asztala mellől.
Hinata üres tekintettel nézett körbe a szobájában, majd végül, jobb ötlet híján az ablakához lépett. Mint mindig, most is nyitva volt, hisz a forróság csak úgy tombolt, és nem akarta, hogy egész nap a fülledt levegőt kelljen szívnia. A párkányhoz lépve aztán leült rá, majd felhúzta maga elé a jobb lábát, balját pedig az ablak alatt lévő radiátornak támasztotta. Természetesen az most nem fűtött, így a hűvös fém érintése kifejezetten jó volt a meztelen lábának. A lakásban nem szeretett papucsban járni, hacsak nem volt feltétlenül muszáj. Egy kis ficergés után sikerült kényelmesen elhelyezkednie, s hátát az ablak peremének vetette, karjait pedig lazán átlógatta a felhúzott térdén, miközben kitekintett a világba.
Az utca már csendes volt, s noha este hét elmúlt, a sötét még váratott magára. A fák vidáman zöldelltek, s az alattuk néha bicajjal, vagy görkorcsolyával elszáguldott gyerekeket rendszerint boldog kacagás követte. De bármilyen boldog vagy nyugodt is volt a látvány, Hinatát egyik érzés sem tudta megérinteni. 
 

'Hát ide is elérkeztünk.' Gondolta, miközben tekintetével követte az egyik járdán sétáló férfi lépteit, de az esze egészen máshol járt. 'Holnap után... Vége.'

Hihetetlennek tűnt, hogy ilyen hamar eljött ez az idő. Mintha nem is két hete lett volna, hogy Sakura áthívta magához, és beavatta abba az ostoba tervébe... Egyrészt, annyira hamar elröpült, mintha még csak tegnap ismerte volna meg azt a kékszemű idiótát. De a lénye másik része azt súgta, ők már évezredek óta együtt vannak, s az a tizenegy nap inkább tűnt egy örökkévalóságnak. Ahogy a mai nap is. Lám, már lassan eltűnik a Nap a horizont mögött, s ő egész nap semmit nem csinált, csak a lakásban ténfergett, és próbálta elütni az idejét. Nem félelemből nem mozdult ki, az távol állt tőle. Egyszerűen csak szüksége volt a magányra, az időre, hogy gondolkozhasson, és feldolgozhassa a tegnap történteket.
Megugrott a gyomra, mint mindig, amikor visszagondolt a cseresznyefa alatt történtekre. Bármennyire is nem akarta bevallani magának, de jórészt ez volt az, ami miatt szobafogságra ítélte magát ezen a szerdán, e miatt kapcsolta ki a telefonját, hogy még véletlenül se kereshesse senki. A minap egy teljesen új, eddig ismeretlen énje tört elő belőle, és egyelőre még nem tudta eldönteni, hogy ennek örülnie kellene-e. Az biztos, hogy semmi jó nem származott belőle, csak annyit ért el, hogy újabb dolgok miatt fájhatott a feje. Komolyan úgy érezte, mintha az élete egy nagy hullámvasút lenne, aminek lehetetlen kiszámítani az útját, és a legrosszabb pillanatokban fordul feje tetejére a világ. Vagy mint egy óriáskerék. Az egyik pillanatban talán az égben van, és boldog, de a következőben a mélybe süllyed, s ő újra magára marad a szörnyű rossz érzéseivel. Hinata vett egy mély levegőt, minek következtében friss oxigén lepte el a tüdejét, hogy onnan tovább áramoljon a teste többi részébe. Bár tegnap jutott volna elég az agyába! Akkor biztosan nem csinál ilyen őrültséget. Egyáltalán, hogyan is fajulhattak idáig a dolgok? Persze, Naruto kezdte az egészet... Bár, ez így nem teljesen igaz, de egyszerűen éreznie kéne, hogyan nem illik társaságban a jégkrémet fogyasztani! Azoktól a mozdulatoktól még egy kutya is tűzbe jött volna... De vajon a puszta testi vágy miatt megtörténhet ilyesmi? Egy nőnek meg kell tanulnia együtt élni ezzel a "problémával". Hiszen nem támadhatja le az első vele szembejövő férfit, ha épp a főutca kellős közepén tolul a vér a fejébe... és egyéb testrészeibe. Ő mégis megtette. Ráadásul, még nem is említettük azt a mellékes apróságot, hogy az, akit letámadott, egy nincstelen idióta volt!
Egyszerűen képtelen volt megemészteni, amit tett. Komolyan, mintha egy másik személy költözött volna a testébe, hogy az irányítása alá vonja azt, és olyan dolgokat műveltessen vele, amiket valójában sosem tenne meg.

'De igaz ez így?' Hinata alig láthatóan beharapta az ajkát, miközben tekintetével a ház előtt lévő pázsitot kezdte fixírozni. 'Nem mondhatom azt, hogy a vadállat tört elő belőlem, mert... Végig tudatomnál voltam. Tudtam, mit teszek... És mégsem álltam le.' De mi volt az, ami a folytatásra késztette? Talán az, hogy Naruto olyan édesen sóhajtozott alatta? A kipirult arcának, és az elködösült szemeinek a látványa? Vagy a bőre érintése, a haja illata? Kár volt visszagondolnia rá. Hinata nyelt egyet, és lehunyta a szemét, miközben vett egy mély lélegzetet, hogy csillapítsa magát. Akárhányszor visszagondolt a szőke fiú testének érintésére, a pulzusa megemelkedett, s a bőre hevesen melegedni kezdett. Szerette volna elhitetni magával, hogy valamilyen betegség következtében, de túl egyértelmű volt a tünetek megmutatkozásának ideje amit, Naruto okozott. De a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy bár bánta, amit tett, és legszívesebben az egész emléket eldugta volna az agya legmélyére, de valahol, mélyen benn, azon a helyen, amit nem ismert, és nem is akart megismerni, vágyott rá, hogy újra megérintse.
'Tényleg megőrültem. Nincs más magyarázat.' Gondolta, miközben jobbját elemelte a térdéről, s a homlokát kezdte masszírozni vele, mintha avval kitörölhetné a zavarba ejtő emlékeket. 'Túl sokáig játszottam a szerelmest, s a végén a testem kezd úgy viselkedni, mintha tényleg az lennék. Csak erről lehet szó. Ugye...?' Hirtelen a lelki szemei előtt egy arc jelent meg. Egy mosolygó arc. Hinata gyorsan megrázta a fejét, s a látomás elillant, de bárhogy is igyekezett, az emlék újra befurakodott az agyába.
Igen, már csak erre volt szüksége. Hogy Chouji is meglássa őket. Kirázta a hideg a gondolatra, hogy most már az a fiú is szerelmesnek hiszi őt, noha a valóságban erről szó sincs. Abban erősen kételkedett, hogy látta volna a fa alatt történteket, hisz elégé valószínűtlennek tűnt, hogy azok után úgy mosolygott volna. De sajnos, ahhoz kétség sem férhetett, hogy első sorból volt tanúja a kis csókocskának. 
'De hát nem is viszonoztam!' Gondolta szinte már kétségbeesetten Hinata. 'Ez csak amolyan puszi volt, és ő adta nekem. Ha esetleg valamelyik korábbi... csókunkat... látta volna, akkor még megérteném azt a mosolyt, de így?!' A kérdés már csak az volt, hogyan tovább? Azt nem hagyhatja, hogy ez a kis eset újra megismétlődjön, de nem is kerülheti Narutót az örökkévalóságig, mert a végén azt hiszi, megharagudott rá. És amúgy is... Jó volt azzal a kis idiótával lenni. 'Végül is, az egész mai napot elszórakoztam a neten, és a korábbi fényképeim selejtezésével. Csak van elég önkontrollom, hogy ne essek neki...' Nem mintha annyira kívánta volna a srácot... Sőt, nem, egyáltalán nem kívánta! Csak az a hülye fagyi volt az oka... Meg a nagy meleg... Hinata lehunyta a szemét, s egy pillanatra átadta magát a szabad levegő tisztaságának, aztán felállt, s a konyha felé vette az irányt. Bár nem volt különösebben éhes, de valamivel muszáj volt lefoglalnia magát. Egy korai vacsora megteszi. Legalább addig sem jár az agya ilyen nehéz dolgokon.



Naruto kinyitotta az ablakát, és miközben kezeivel megtámaszkodott a párkányon, kihajolt rajta. Lehunyta a szemét, s mélyet szippantott a levegőből. Csak mikor kinyitotta, döbbent rá, hogy széles mosoly ül az arcán. Bár, már nem is volt meglepődve. Ez a boldog mosoly egész nap nem fakadt le az arcáról, s még Jiraiya is megjegyezte, hogy szemlátomást majd kicsattan az örömtől. Bár letudta szimpla jókedvvel, de ő maga tisztában volt azzal, hogy a széles jókedvét egy bizonyos lila hajú lány okozza. Ahányszor csak megjelent a szeme annak a jól ismert arcnak képe, a szíve hevesen verni kezdett, és emiatt többször csak kevésen múlott, hogy nem ejtette el vagy kiborította a süteményeket és fagylaltkelyheket, amiket a vendégeknek vitt ki. 

De most már itthon volt, a munka végeztével, és nem kellett amiatt aggódnia, hogy bármi zűrt okoz a boldogságával. Kedvére mosolyoghatott, elmélkedhetett, és szíve szerint keblére vonta volna az egész világot. Amikor szűk két hete eljött Konohába, nem is remélte, hogy a találkozás Sakurával ennyi boldogságot fog hozni neki. Mert az volt. Szinte felhőtlenül. Noha, az igaz, hogy nem számított ilyen heves változásra. Mármint, Sakura hosszú ideig szinte megérintésétől is ódzkodott, és úgy tűnt, a lány tökéletesen megelégedett a csókokkal. Igaz, egyszer-kétszer elkalandozott a keze, de nem úgy tűnt, mintha a közeljövőben tovább akarna lépni. De tegnap... Naruto még mindig mélyen elvörösödött, ahogy visszagondolt. Sakura olyan hévvel és vággyal támadta le, mintha már hosszú ideje csak visszafogta volna magát. Ő először le akarta rázni magáról, de... A lány érintései nyomán felparázslott benne valami. Egy érzés, amit már korábban volt alkalma megtapasztalni, de volt barátnője mellett sosem égette ennyire a tűz, hogy megfeledkezve a világról adja át magát a kényeztető simogatásnak. Sakura mellett egyszerűen csak minden annyira... annyira más volt!  'Tényleg szerelmes lennék?' kérdezte magától Naruto, miközben letérdepelt az ablak elé, majd karjait összefűzte a párkányon, és ráhajtotta a fejét, hogy úgy nézzen ki a békés utcára. 'Ha már csak attól is így ver a szívem, hogy rágondolok, és mihamarabb újra látni akarom... Az szerelem?' Választ azonban nem adott neki senki. Viszont a gondolatra eszébe jutott egy másik dolog, az egyetlen, ami miatt néha eltűnt a mosoly az arcáról. Ahogy most is. Újra látni akarta. Hamar. Tényleg hiányzott neki. A nap folyamán többször is kereste, de Sakura telefonja mindig ki volt kapcsolva. Vagy talán lemerült volna? Reménykedett benne, hogy azért meglátogatja őt, és ahányszor lépteket hallott a teraszon a lépcső felől, mindig odakapta a fejét. De sosem az a lila haj csillant meg a fényben. Nem jött senki, hogy ránézzen azokkal a hűvös, és mégis megbabonázó lila szemekkel. Már lejárt a munkaideje, de hatig ott ült a teraszon az egy székben, hátha Sakura mégis előkerül. Jiraiya már fél ötkor lelépett valami nagymellű, szőke nővel, a kölykökre bízta a zárást. Matsuri még maradni akart, de Naruto elküldte, mondván, majd ő elpakol mindent, és bezár. A lány végül engedett, így ő egyedül intézett el mindent. Felpakolta a székeket, bevitte a napernyőket, bevitte a hűtőházba a fagylalthozzávalókat, és a romlékony ételeket, majd felsöprögetett, és lemosta az asztalokat. Mikor már végképp nem tudott mit csinálni, behúzta a főajtót, és lelakatolta, majd a kulcsot a zsebébe csusszantotta, és helyet foglalt a terasz egy székén. De a hatóra jött, és elmúlt. Sakura ellenben nem bukkant fel, így Naruto egy szomorú sóhajjal indult haza. Természetesen rögtön a legrosszabbra gondolt. Talán Sakura rosszul érzi magát a minap történtek miatt? Megbánta, és őt hibáztatja, amiért nem állította le? Vagy épp ellenkezőleg. Bűntudata van, és azt hiszi, Naruto most már nem akar találkozni vele? De minden igyekezetével azon volt, hogy elűzze ezeket a gondolatokat az agyából. 'Nem kell rögtön a falra festeni az ördögöt.' Mondta magának határozottan. 'Valószínűbb, hogy csak elfoglalt, és ma nem ért rá. A telefonja pedig lemerült, és még nem töltött föl. De holnap... Holnaptól teljesen szabad vagyok. Egész nap együtt lóghatunk, ráadásul megkezdődnek a nyárköszöntő parádék... És ő megígérte, hogy eljön velem.' Igen. Ha ma nem is, hát holnap mindenképp újra látja.

Naruto lehunyta a szemeit, aztán egy hirtelen mozdulattal felpattant. Még egy utolsót szippantott a friss levegőből, aztán ellépett az ablak mellől, és halvány mosollyal az arcán indult meg a konyha felé. Már korgott a gyomra az éhségtől, noha nem olyan rég tömte meg a bendőjét. 'De hát, a fiatalok szervezete sok tápanyagot igényel...' Most már tényleg szélesen mosolygott. A konyhába érve jóleső borzongás töltötte el, ahogy léptei nyomán a hűvös csempe hozzáért csupasz lábához. Sosem szeretett papucsban járkálni a lakásban, amiért Jiraiya már elég rendesen le is koppintotta párszor. Megértette, hogy sokkal többet kell takarítania, ha a lábnyomai unos-untalan feltűnnek a tiszta, kékes csempén, de inkább vállalta ezt, minthogy egész nap valami ráerőltetett hülyeségben viszkessen a talpa. És hogy megfázik miatta? Nos, Naruto sosem volt az a betegeskedő típus. A szekrényhez lépve kinyitotta annak ajtaját, és előhúzott egy dobozkát, aminek látványára már rögtön megindult a nyáltermelése. Nem telt bele sok idő, s a szőke fiú széles vigyorral az arcán ült az asztal előtt, amin egy tál forró ramen illatozott. Igaz, csak instant volt, de akkor is.
 

- Jó étvágyat! - Mondta már csak megszokásból is maga elé, s vidáman kezdett neki a falatozásnak.
 

Mivel rendszerint több tállal evett, s ez most sem volt másként, evés közben alkalma volt újra végigjáratni a fejét a sok őt foglalkoztató kérdésen. Főleg azon, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult meg a fejében. Nevezetesen, hogy talán... ideköltözhetne Konohába. Persze, a gondolatra először mindig jött a hideg-és fejrázás, mondván: 'Ugyan! Már csak egyetlen évem van hátra suliból! Hülyeség lenne most váltani.' De mégis, egyre többet agyalt ezen. Az osztályához sosem ragaszkodott különösebben, Leen és Sain kívül senkivel nem volt igazán jóban. A többiek talán pont emiatt nem szerették: Sai, meleg lévén, mindenki által kiutált személy volt, s mivel Naruto ennek ellenére is a barátjának vallotta magát, őt is kiközösítették. Valószínűleg Leet is csak azért kímélték, mert neki a thai-boksz miatt sok ismerőse volt, ráadásul a sok eredménye miatt sokan tisztelték és csodálták. És az sem mellékes, hogy a mestere, akivel egyértelműen nagyon jó kapcsolatban volt, igencsak híres a szakmájában. A lényeg, hogy a két fiún kívül nem hiányozna neki onnan senki. Itt viszont máris vannak barátai, akik nyilvánvalóan sejtik, de nem tették szóvá vonzalmát Sakura iránt, és, hogy nem rendelkezik vagyoni háttérrel. Elfogadták őt olyannak, amilyen. Ezt korábban sosem érezte, és hihetetlenül boldog volt tőle. De még ha sikerülne is átiratkoznia valamelyik helyi iskolába... Mikor láthatná újra a barátait? Gaaráék rendben vannak, hisz nem olyan vészes a távolság Konohából, de a többiek..? Arról nem is beszélve, hogy Jiraiyának mi lenne a véleménye az egészről. De ugyanakkor... A szíve mélyén annyira vágyott arra, hogy itt élhessen! Bár még nincs két hete, hogy betette a lábát ide, minden kis utcasarkot a szívébe zárt. Elvégre, ő ezen a helyen született! Az apja és az anyja szellemét érezte a városból belé áramlani, és ha most még nem is, de biztos volt benne, hogy egy nap minden kis elveszett emléke az eszébe jutna. Emlékek... Narutónak megállt az evőpálca a kezében. Igen. Ha ideköltözne, akkor Hinata is a közelében lenne. Nem tudott elfojtani egy apró sóhajt, ahogy eszébe jutott az ismeretlen, és mégis ismert lány. Már napok teltek el azóta, hogy hazatért a nyaralásból, és mégsem kereste őt! Talán azt várja, hogy Naruto tegye meg az első lépést? De hát tudnia kell, hogy ő még új a városban! Bár a múltkor Sakurával elmentek Hinata házához, de nem igazán emlékezett, merre is kell mennie. Így vaktában nem indulhat neki! Sakura segítségét akarta kérni, de nála pedig még egyáltalán nem járt. Ezek után akkor mit kéne tennie? Sakura... Na igen. A legeslegfontosabb indok, amiért Konohába kellene költöznie. Hogy mindig Sakura mellett lehessen. Elképzelni sem tudta volna az életét a lila hajú nélkül. Annyira a szívéhez nőtt, annyira az élete részévé vált... Mintha nem is szűk két hete ismerte volna meg őt. Mintha egész életében mellette lett volna. 'Szerelmes vagyok?' Tette fel magának ismét a kérdést.  Közben lerakta az evőpálcikákat. Bágyadtan nézett maga elé az asztalra, és megdöbbenve vette észre, hogy már az ötödik tálat is elfogyasztotta. Még csak arra sem emlékezett, hogy felállt volna az asztaltól, hogy újabb adagot gyártson. Ilyen mélyen elgondolkozott volna?
Valahol mélyen elégedettséget érzett. Olyan megnyugvó életörömöt, mint még soha azelőtt.
'Úgy látszik, igen. Szerelmes vagyok!'


 

*

- He? - Jiraiya kezei megálltak, amik épp az újonnan vásárolt bakancsot igyekeztek felerőltetni a lábára, majd felpillantott, és sötét szemeivel egy nagyot pislantott. - Minek az neked? - Naruto egyik lábáról a másikra állt, miközben zavartan megvakarta az arcát.
 

- Még mindig nem nagyon békültem ki az utcanevekkel, és gondoltam... Ha rajzolnál egy térképet, talán odatalálnék.
 

- Rajzoljak térképet? Mint az óvodásoknak? - Jiraiya hangja hitetlenséget fejezett ki. - Naruto, mennyi idős is vagy?
 

- Hegyi-kéjenc! - Csattant fel az említett, de a düh és a zavar rózsás pírt varázsolt az arcára. - Én csak annyit kértem, hogy rajzold le, hogyan jutok el Sakura házához! Inkább mondd akkor világosan, hogy "nem", de ne gúnyolódj velem! - Az öreg egy pillanatig némán nézte őt, aztán hangosan felkacagott. Naruto dühösen összeszorította az ajkait, hogy kifejezze nemtetszését, de a másik mintha észre sem vette volna. Szinte már a könnye csordult ki, ahogy a nagy nevetgélés befejeztével kedvtelve pillantott durcás keresztfiára.
 

- Ne duzzogj, Naruto. - A hangja is telve volt jókedvvel, mintha épp most ivott volna megy egy pohárka szakét. Ennek ellenkezőjéről csak annyi tanúskodott, hogy arcán nem virított az alkoholok rózsás pírja. - Hozz egy papírt, és felfirkantom.
 

A szőke első gondolata az volt, hogy mérgesen rávágja "Kösz, nem kell!", de aztán elvetette a gondolatot, és hátat fordított, mielőtt még nekiállna lehordani az öreg fejét. Nélküle sajnos nem tudja meg az utat Sakura házához, márpedig ma mindenképp át akart menni hozzá. Egyrészt azért, mert már tényleg nagyon hiányzott neki, aztán emlékeztetnie kellett arra, hogy ma az egész napja szabad. Fogalma sem volt, mikor kezdődnek a vásárok, vagy hogy mikor bukkannak fel a vidámparkosok, de Sakura mellett akart lenni. Kicsit félt, mert biztos volt benne, hogy előbb-utóbb elő fog jönni a kedd este történt eset, de... Valamikor muszáj megbeszélni. Azon kívül, most már csütörtök van. Ennek a másfél napnak elégnek kellett lennie ahhoz, hogy ő is letisztázhassa magában, amit tisztázni lehetett.
Pár perc múlva egy fehér lappal, és egy ceruzával a kezében tért vissza. Jiraiya még mindig mosolygott, ahogy vetett rá egy pillantást, majd a papír fölé hajolva rajzolni kezdett. A grafit útját hevesen kaparászó hang kísérte, aminek hatására Narutónak le kellett hunynia a szemeit, mert akaratlanul is a rajzoló Sait jutatta eszébe.
 

- Tessék. - A kék szemek azonnal felpattantak, és gyorsan a lap után nyúlt. Ahogy meglátta, hogy a férfi még mindig jó kedélyűen mosolyog, szinte szó szerint kitépte annak kezéből a rajzot, és egy hirtelen mozdulattal hátat fordítva neki megindult kifelé.
 

- Köszönöm! - Kiáltotta hátra a válla fölött, de a szó végét már el is nyomta az ajtó csattanása.
Jiraiya egy percig nézte a mellette hirtelen megüresedett helyet, majd a bejárati ajtóra függesztette tekintetét. A sokat megért, bölcs öregek mindent tudó nyugalmával hümmögött egyet, hogy aztán szemöldökét ráncolva hajoljon vissza a bakancshoz, és ráerőltesse azt a lábára.


Naruto eleinte sietősen szedte a lépteit, de a szabad levegő valahogy csak lenyugtatta felforrósodott fejét, mert pár perc múlva már kényelmes léptekkel követte örege útmutatásait. A rajzolt térkép meglehetősen egyszerű volt, s Sakura házát egy nagy X-el jelölte. Az egész arra emlékeztette a szőkét, amikor kincskeresőset játszott a szomszéd gyerekekkel. Az érzés határtalanul jó volt, s emiatt nosztalgikus mosoly kúszott fel az ajkaira.  Még csak kora délelőtt volt, úgyhogy az utakon szinte egy pisszenés sem hallatszott. Egy-két asszony sétálgatott csak a járdákon, akik a kezükben tartott jól megrakott szatyrokból feltételezhetően a boltokat járták meg. Ahogy Naruto a finom reggelire gondolt, amivel ezek a háziasszonyok meglephetik majd férjüket, gyomra megkordult, s kezdte bánni, hogy heves sietsége közepette nem evett semmit. 'De a Hegyi-kéjenctől kaptam pénzt.' Gondolta megnyugodva, ahogy a farzsebében lapuló tárcára gondolt. 'A vásárokon biztos árulnak valami kaját.' A nap fényesen sütött, de a levegő mégsem égetett, mint ahogy azt délben teszi. Az ég világító kékségét csak néhány tejfehér felhő törte meg, valamint az a néhány madár, akik vidáman csiripelve szálldostak ennivaló után nézve. Narutót egészen magával ragadta a hangulat, s miközben befordult az egyik utcán, magában halkan fohászkodni kezdett, hogy az idő maradjon ilyen egész nap. 

Hirtelen aztán megállt, s egy perc után bizonytalan léptekkel indult tovább. 'Mi a... Megesküdnék, hogy itt már jártam. És nem is olyan rég...' Naruto zavartan nézett a mellette álló házakra, és határozottan az az érzés kezdett mocorogni benne, hogy ő már elsétált a közelmúltban ezek mögött... A következő percben aztán mindent megértett. Jiraiya rajzocskáját követve befordult a következő sarkon jobbra, áttérve arra az utcára, ahol Sakura házának kéne lennie. De ami rögtön szemet szúrt neki, az egy másik ház volt. Az a ház, ahol nemrég a lila hajúval együtt járt. Hinatáé. Kék szemeit zavartan futatta végig a rajzon, de csak még jobban összezavarodott, mikor látta, hogy az X bizony pontosan ott virít, ahol Hinata háza áll. 'Mi folyik itt?' Gondolta összeráncolt szemöldökkel, miközben bizonytalan léptekkel megindult Hinata otthona felé. 'A Hegyi-kéjenc összekeverte volna a házakat? Ilyen szenilis lenne?' De hát, az öregnek mindig jó volt az emlékezete... Vagy tényleg ennyit rontana az öregség? A ház nagy, barna fakerítése előtt aztán megállt. Most mi legyen? Ő Sakurához akart menni, de... ha már itt van...
De felkészült ő már a beszélgetésre Hinatával? Ha igaza van, és a lány emlékszik mindenre, ami velük történt... Vajon olyan-e, aminek a megismerésére ő már készen áll? Naruto azt remélte valahol mélyen, hogy majd Sakurával együtt jönnek el ide. Akkor több ereje lenne szembenézni vele. A múltjával.
Hirtelen lépteket hallott meg, nem sokkal maga előtt. Mint akit puskából lőttek ki, úgy ugrott be a ház másik oldalára, s óvatosan hátrálni kezdett. Mikor már biztos volt benne, hogy a látogató, bárki legyen is az, nem fogja felfedezni, teljes testével a kerítésnek nyomult, miközben a falécek között átlesve szemügyre vette a másikat. Először csak egy vöröses hajat látott, meg, de amikor megszólalt a kapucsengő, feljebb emelte fejét, és meglátta a hajhoz tartozó arcot is. 'Chouji!' Erős késztetést érzett, hogy előlépjen "rejtekhelyéről", és odamenjen barátjához, de az agya értelmesebbik fele visszanyomta a késztetést. Hiszen, akkor el kéne magyaráznia azt is, hogy Sakurához indult, de nem tudta, merre lakik, Jiraiya pedig téves útvonalat írt le neki. 'És mi van, ha szándékosan csinálta?' Villant az eszébe. Bármennyire is szerette nevelőapját, kinézte belőle ezt a turpisságot. Mikor aztán meghallotta az ajtónyitódást, végképp letett szándékáról. Egy pillanatra hevesen megdobbant a szíve, ahogy lélegzetvisszafojtva várta a hangot. Talán épp Hinata nyitott ajtót? De Chouji kérdésére azonnal elszállt a lelkes izgatottsága.
 

- Jó reggelt! A lánya itt van? - Ezek szerint Hinata anyja jött ki, mert egy lemondó sóhaj után felcsendül a már ismert, unottan közönyös hang.
 

- Nincs. - Naruto kis csalódottságot érzett, de aztán emlékeztette magát, hogy ő egyébként is Sakurához indult. - Már vagy egy fél órája elment.
 

- Értem. - Hallatszott Chouji hanga. - Azért köszönöm. - Az ajtó ismét csukódott, és Naruto hallotta, hogy a dundi fiú lépegetni kezd, de egyre halkabb zajt hagyva maga után.

'Ne hagyd elmenni, hülye!' Mondta magának, hogy mozgásra kényszerítse lábait. Azok kissé gyámoltalanul, de a vöröses hajú nyomába eredtek. 
 

- Cho... Chouji, várj! - Az említett mintha megdermedt volna, aztán hirtelen hátranézett. Kezében épp egy kibontásra váró zacskót tartott, de apró szemeivel elkerekedve nézte a felé siető alakot.
 

- Naruto? - A hangja hitetlenkedőnek tűnt, szinte már... ijedtnek, miközben az elé lépő fiúra nézett. - Mit csinálsz te itt? Az előbb...
 

- Hát, csak Sakurát akartam meglátogatni. - Mondta Naruto, s zavartan vette észre, hogy kicsit liheg a hangja. Pedig csak alig pár métert futott!
 

- Sakurát?
 

'Miért néz Chouji úgy, mintha kísértetet látna?' Ez volt az első gondolat, ami megfogalmazódott benne, miután a másik szemeibe nézett. A fiú tényleg furcsán nézett, de Naruto végül úgy döntött, hanyagolja a problémát, s magyarázkodni kezd.
 

- Igen, igen, tudom, hogy ez Hinata háza. - kezdett neki gyorsan, s látta, hogy barátja egy kicsit enged a görcsös merevségéből. - Megkértem a Hegyi... Ööö... Jiraiyát, hogy ra-rajzolja le nekem, hogyan jutok el Sakurához, de ezek szerint, összekeverte. - Naruto kínosan elvigyorodott, miközben a nyakához emelte karjait, s összefonta ujjai a tarkójánál. - Izé, nem tudnál elkísérni hozzájuk? Nem nagyon igazodok még el ezen a környéken... - Chouji egy percig némán nézte őt. A csendet aztán finoman csattanó hang törte meg, ahogy a zacskó megadta magát, és sósan illatozó tartalmát a kövérkés fiú elé tárta.
 

- Persze, szívesen. - Naruto hálásan mosolygott rá, majd követte a fiút, aki hátat fordított, s lassú, nyugodt léptekkel indult meg az egyik irányba.

                                                                *

- Hát ti? - Hinata kérdő tekintettel fordult a két fiú felé. Nincs öt perce, hogy elindult otthonról, és máris beléjük botlik. Pedig azt remélte, legalább még addig gondolkozhat, amíg elér a Vörös Rókához. De a sors, úgy látszik, nem szeret az ő kedvében járni.
 

- Naruto hozzád indult... - Szólalt meg Chouji, miután lenyelte a szájában lévő falatot. Aztán egyenesen Hinata szemei közé nézett, amit az nem tudott hirtelenjében mire vélni. - Jiraiyát kérte meg, hogy adjon útbaigazítást Sakurához, de véletlenül Hinata házához irányította. - A két nevet enyhén megnyomta, de ez szemmel láthatóan csak a lánynak tűnt föl. Aki viszont megdermedt. Micsoda? Naruto elment Sakuráékhoz? Ezek szerint... Ha beszól, és az igazi Sakura előjön... Már vége lenne...
 

- De én szerencsére pont arra jártam, úgyhogy gondoltam, elkísérem hozzád. - Chouji lassan levette a tekintetét a meredten álló Hinatáról, és egészen puha pillantással Narutóra nézett. - Akkor most már minden oké, ugye?
 

- Ühüm. - Bólintott Naruto, és rámosolygott barátjára. - Köszönöm, Chouji!
 

- Nem tesz semmit. - A fiú még vetett egy utolsó pillantást mindkettejükre, aztán egy intés kíséretében elsétált.

Hinata tartott Narutóra nézni. Először még fel kellett dolgoznia a hallottakat. Ezúttal csak egy hajszál híján múlt, hogy nem buktak le! Hiszen ő is, csak alig egy fél órája jött el Harunóéktól. Kora reggel telefonált neki a rózsaszín, hogy vigye át neki a pendriveját, mert a sajátja eltűnt, márpedig kellenek anyagok a mikrofon beszereléséhez. Hinata persze máskor mérgesen rányomta volna a telefont, de mivel a helyzet minden volt, csak nem megszokott, így kellő morgás után kimászott az ágyából, és morcosan átsétált a lányhoz. Amúgy sem akart lemaradni semmilyen információról, ami a "nagy tervet" illeti, hisz a bál, legnagyobb sajnálatára, már igazán a nyakukon volt. De az egyetlen fejlemény annyi, hogy Sakura elkezdte megvarratni Hinata jelmezét, valami ostoba ninjás ruha. A Hyuuga hiába hangoztatta, hogy ő bizony nem manga rajongó, kinyilatkoztatása süket fülekre talált.
De még milyen szerencse, hogy eljött időben! Jelen helyzetben a legrosszabb lett volna, ha Naruto ott fedezi fel őket.
 

- Sakura.... - A lány annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy megrezzent, ahogy a félénk hangot meghallotta. De aztán eljutott a tudatáig a dolog. 'Naruto? Félénk?' Tekintetével azonnal a másikét kereste, de az gondosan kerülte az övét.
 

- Mi az? - Gondolatban vállon veregette magát, amiért hangja egy kicsit sem szólt másként, mint általában.  Ez szemlátomást Narutónak is elég volt, mert kissé laposan, de a szemébe nézett.
 

- Semmi, csak... Csak az jutott az eszembe, hogy... Szóval, ugye nem haragszol? - Az utolsó részt úgy összekapta, hogy alig lehetett érteni, de a következő pillanatban arca pipacsszínt öltött. - Úgy értem, nem kerestél, és nem jöttél, meg semmit nem is hallottam felőled, és arra gondoltam, talán megharagudtál, vagy esetleg neked magadnak van bűntudatod... Mármint nem úgy értem, szóval... Öö... - Ahogy egyre zavartabb lett, úgy vette fel arca a vörös egyre mélyebb árnyalatát, és ezt Hinata hihetetlenül aranyosnak találta. - Ööö...
 

- Hé, nyugi... - Mondta teljesen nyugodtan, mire Naruto abbahagyta a zagyválást, és elnémulva ránézett. - Nem történt semmi ilyesmi. Egyszerűen csak... nehéz napom volt, és... - Hirtelen elhallgatott, ahogy rájött, most ő magyarázkodik. De hát nem mondhatta, hogy azért nem akarta látni, mert gondolkoznia kellett! Hogy félt találkozni vele! Az ember egyszerűen nem mond ilyet.
 

- Sajnálom. - Zárta le végül. Naruto egy percig még némán nézte őt, s a lány így elmerülhetett a kék szemek mélységében. A fiú végül aztán mosolyra húzódó szájjal bólintott. - Egyébként miért akartál eljönni hozzám? - Tette fel a kérdést Hinata, ezzel más irányba terelve a beszélgetést. Még jó, hogy elindult otthonról, így nem kellett felhívnia a lakásába a fiút. Ott túl sok személyes dolgot talált volna... Amik esetleg lebuktathatták volna.
 

- Hogy... mi? - Szemlátomást nehezére esett a hirtelen váltás. - Ó, hát, gondoltam tiszteletemet teszem, és emlékeztetlek, hogy mivel ma kezdődik az ünnepség meg minden, most pár napig teljesen szabad vagyok. - Hinata legszívesebben hangosan felsóhajtott volna, de nem tette. Miért kell állandóan arra a hülye ünnepségre emlékeztetni? Az az oka minden bajának.
 

- Persze. - Felelte, ennek ellenére nyugodt hangon. - Akkor... szeretnél elmenni a vásárra? - Naruto szemei úgy felcsillantak, hogy Hinata már maga is be tudta fejezni a kérdést. Halvány mosoly jelent meg az arcán, miközben a fiú mellé lépett, és lágyan beleborzolt annak szőke tincseibe.
 

- Na gyere...
 

- Hé! - Kiáltott fel az méltatlankodva, de szó nélkül követte. - Hová megyünk?
 

- A központi parkba. - Hinata kis híján megbotlott, ahogy rájött, hova is készülnek. - Mindig ott állítják fel a... standokat... Érezte, hogy Naruto rápillant, de ő nem viszonozta. 'Tényleg barom vagyok. Hiszen ezt a hülyeséget minden évben ott rendezik!' De ez az év más volt, mint a többi. Mert már tudta, pontosabban inkább, sejtette, mi történt sok évvel ezelőtt abban a parkban.
 

- Sakura, minden oké?
 

Hinata a másikra nézett. Annak szemei őszinte aggodalmat fejeztek ki. Ahogy feltette kérdését, a száját nem csukta rendesen vissza, így az résnyire még nyitva volt. Ó, mennyire szeretett volna odahajolni, hogy bedughassa rajta a nyelvét! De nem tehette, főleg a kedden történtek ismeretében... De azt nem állta meg, hogy ne rakja kezét újra a puha, aranyszín buksira. Ezúttal nem borzolta meg, s talán épp emiatt, a mozdulata még bizalmasabbnak hatott.
 

- Persze.
 

Látta, hogy Naruto kérdőn néz rá, s arcán két rózsaszín folt jelenik meg. A látványra finom mosolyra húzódott a Hyuuga szája, mire Naruto gyorsan elkapta az arcát, s az utat kezdte figyelni maga előtt.
De Hinata erre már tényleg nem tudott mást reagálni. Levette kezét Naruto fejéről, és a zsebébe mélyesztette ujjait, de ajkán jókedvű mosoly játszott.


'De miből is gondoltam, hogy ez évben kisebb lesz a tömeg?' Hinatának végig ez a kérdés cikázott az agyában: Amikor beálltak a kilométer hosszú sorba hot-dogot venni Narutónak, mert a fiú nem reggelizett. Amikor levegőhiánytól fuldokolva igyekeztek átvágni magukat a tömegen, hogy kijussanak a standokhoz. Amikor a jegyekért álltak sorban, miközben a baromarcú emberek időről időre nekik futottak. De Naruto szemlátomást élvezte. Persze, aki kollégiumban töltötte élete nagy részét, nyilván hozzászokott a tolakodáshoz, de Hinatának igencsak nem volt ínyére a dolog. Miután a szőke jóllakott, a sok nyafogás után Hinata vett neki vattacukrot, és aztán a bódékat és standokat vették szemügyre. Igazán sokféle terméket szolgáltak fel, mint minden évben, de pont ezért, a Hyuuga már kívülről fújta az összes árus kínálatát. Mivel azonban barátja igencsak élvezte a nézelődést, Hinata is szó nélkül tűrte a tömeget. Fafaragások, népi hímzések, amerikai játékok, különleges hangszerek, dísztárgyak és szórakoztató eszközök, kártyák és lövöldözős játékok, ajándéktárgyak és haszontalanságok minden mennyiségben, amit csak az ember el tud képzelni. Jó pár művész ült a fák adta kellemes árnyékban, és  megfelelő juttatásért, persze, az arra járókat rajzolták és festették. Az ételes standok felől ínycsiklandó illatokat hozott a szellő, hogy Hinatának úgy kellett lefognia a szőkét, nehogy arra költse minden pénzét.
Miután a bódékban kigyönyörködte magát, Naruto közölte, hogy most már a vidámparkosokat szeretné meglátogatni. Bár Hinata erősen ellenezte, lévén a másik még csak most evett, és nem volna jó, ha mindent viszontlátnánk, de csak fél óra haladékot bírt kipréselni az izgatott fiúból. A központi park valóban hatalmas volt, de most mégis, az egészet betöltötték a standok, és az egyéb szórakoztató eszközök. Hullámvasút, körhinta, különféle száguldozó és magasba emelkedő játékok, horror ház és csodapalota, és még számtalan névtelen eszköz. A legnagyobb attrakció mégis a park szívében felállított óriáskerék volt, aminek tetejéről az egész várost be lehetett látni. Naruto a sok játék láttán teljesen lázba jött, és csak úgy rángatta maga után mindenhova a fanyalgó arcú Hinatát.
 

- Még soha nem ültél ezen? - Kérdezte őszinte döbbenettel a hangjában Naruto, ahogy beálltak a legnagyobb hullámvasút előtti sorba. - De hát minden évben itt van!
 

Hinata nem fárasztotta magát azzal, hogy megpróbálja megértetni a szőkével, őt nem érdeklik ezek. Inkább csak lemondóan sóhajtott egyet, és felkészült a megpróbáltatásokra. Oly sokat nem tévedett. Bár ő már rég reggelizett, de mire kiszabadult a kocsiból, igencsak meggyűlt a baja, hogy az ételt a hasában tartsa. De Narutónak ez szemlátomást semmi problémát nem okozott. Csak sietett egyik kocsiból a másikba, még a nagyobbaknak való körhintára is felült. Hinata a felénél feladta, és közölte, hogy inkább a padon ülve várja meg, mire a szőke igencsak elszomorodott fejet vágott be. Végül annyival sikerült felvidítania egy kicsit, hogy megígérte, az óriáskerékre még felül vele.

Már elmúlt dél is, mikor Naruto végre hajlandó volt abbahagyni a hancúrozást. A lány meg mert volna esküdni, hogy a srác az összes létező játékot kipróbálta minimum kétszer, de feltételezését inkább nem hangoztatta. Már igencsak korgott a gyomra, de mint kiderült, ezzel Naruto is így volt, csak a nagy szórakozás közepette észre sem vette. A park keleti szélén felállítottak egy hatalmas, vörös-csíkos sátrat, kifejezetten az étkezésre. Ez volt az egyetlen hely, ahol frissen készült meleg ételeket készítettek. Hinata egy tál makarónit vett, de Naruto nem volt hajlandó lemondani a ramenjéről. Ebéd közben nem sokat beszéltek. Hinata azért, mert alapból nem szokott, főleg nem evés közben, Naruto pedig azért, mert csak úgy falta magába a tésztát. Miután megtöltötték gyomrukat, még sétálgattak egy kicsit a belső részeken, a fák között. Az ünnepség miatt elég sok padot felállítottak, így végül leültek rá, és egy jó fél órát eltöltöttek ott. Naruto visszanyerte szokásos beszélőkéjét, és csak lökte Hinatának, de a lányt egyáltalán nem zavarta. Ilyennek szerette Narutót. 'Mármint, barátként!' Tette hozzá azonnal, de aztán mintha elbizonytalanodott volna. 'Azt hiszem...' Közben akaratlanul is a fákat figyelte. Vajon melyik alatt találtak rá, mikor nagy nehezen előkerült? Bármennyire is nem akart ezzel a kérdéssel foglalkozni, de folyton az eszébe jutott. Viszont sehol nem támadt deja vu érzése. Talán már annyira a láz hatása alatt volt, hogy már azzal sem volt tisztában, merre jár...?
 

- Figyelsz, Sakura? - Hinata felkapta a fejét.
 

- Tessék?
 

- Mondom, most már felülhetnénk az óriáskerékre! - Látta a kételyt Hinata szemében, ezért gyorsan, és erélyesen hozzátette. - Megígérted! - A Hyuuga lehunyta a szemét. Bármennyire is nem volt hozzá kedve, az ígéret az ígéret.
 

- Rendben. - Felállt a padról, s a kezét Narutóért nyújtotta. Maga sem tudta volna megmagyarázni, miért, hiszen nyilván nem volt szüksége segítségre ahhoz, hogy felálljon. De egyszerűen... kellett. - Gyere.


 

- Váó! - Naruto szinte rátapadt az ablaküvegre, és teljesen nekinyomult a kabin falának. Hinata már szólt volna, hogy vigyázzon, mert megbillenti, de a fülke kitűnően tartotta magát. - Igaz, a múltkor is ültem óriáskeréken Sunában, de ez... Fú, ez sokkal királyabb! Annyira gyönyörű a látvány!
 

Hinata hátradőlt, s kezét a hűvös műanyagülésen nyugtatta, miközben egyetértően hümmögött, de valójában egészen mást figyelt. Naruto égkék szemei őszinte lelkesedést fejeztek ki, és szinte már elragadtatva csillogtak, ahogy beitták az alattuk fekvő táj látványát. Csodáló mosoly játszott az ajkain, s arca halványan kipirult a gyönyörűségtől. 'Hogy élvezheti valaki ennyire pusztán a látványt?' Kérdezte magától Hinata, s ő inkább az előtte ülő fiú látványát igyekezett befogadni. Annyira áradt az egész lényéből a gyermeki ártatlanság és lelkesség, az izgatottság, hogy mindig valami újat fedezzen fel... Ahogy maguk mögött hagyták a fák lombjait, Naruto lefelé fordította a fejét, s így kócos tincsei nekitapadtak az ablak üvegének.
 

- Azta, Sakura! Már lehagytuk a fákat! - Hirtelen megemelte a fejét, s a kék szemek immár az eget pásztázták. Hinata szinte hallotta, ahogy zakatolnak Naruto agykerekei, s azt méregetik, mennyi kéne ahhoz, hogy az égboltot is elérje. - Sakura... - Hinata az állandó "Sakurázás" miatt rosszkedvűen pillantott föl. - Ugye ez holnap is itt lesz? A bál után feltétlenül vissza kell jönnünk! Este még gyönyörűbb lehet.
 

'A bál...' Gondolta Hinata, s mintha hideg zuhany alá lépett volna. 'Holnap lesz. Holnap elveszítem Narutót.' De ahogy felnézett maga elé, s újra elmerült a játékos, csíntalan arcban, képtelen volt feldolgozni ezt. Nem, ő nem akarja elveszíteni a barátságát! Ő az első... az első igazi barátja. És nem akarja megbántani. Nem akar neki fájdalmat okozni. Nem akarja sírni látni. Az egész életét egy nagy óriáskeréknek érezte. Egyszer fenn, másszor lenn... Csak rajta múlik, hol száll ki, de mivel az megállás nélkül mozog, akárhol hagyja is el a kabint, mindenképp baleset lesz a vége. Tényleg nincs semmilyen mód, hogy megtarthassa? Nem ámíthatja örökké, de ha holnap mindent bevall, kétségtelen, hogy száműzetés lesz a sorsa. Száműzetés Naruto szívéből. Mikor vált ilyen fontossá neki ez a kis bolond? Hiszen olyan gyerek még, és olyan éretlen! És mégis... A mellkasa szúrni kezdett, ha arra gondolt, hogy többé nem lehet vele. Legalábbis úgy, hogy a fiú még kedveli.
 

- Naruto...
 

'Miért szólaltam meg? Mit akarok mondani?' Nem tudott volna választ adni a kérdésekre. Mintha valami belső erő nyitotta volna meg a száját, hogy a ki nem mondott hangok elhagyhassák a torkát. A kék szemek elfordultak a tájtól, és kérdőn szegeződtek a lányra. Hinata nem tudta, milyen arcot vághat, de vélhetően kiültek rá a gondolatai, mert Naruto boldog mosolya eltűnt.
 

- Sa... Sakura? Mi az? Mi... - Nem fejezte be. Nyilván nem értette, mi ütött a másikba.
De hogyan is érthette volna? Hinata maga sem értette. Csak azt, hogy rosszul van az állandó "Sakurázástól". Rosszul volt attól, hogy áltatja a barátját, és hazudik neki. Rosszul volt attól, hogy fájdalmat kell okoznia neki. De legfőképp önmagától volt rosszul.
 

- Naruto... - Ismételte meg, mintha a név valami bűvös szó volna, ami feledést bocsát mindkettejükre, s megszabadítja őket a felettük lebegő szenvedéstől. De a varázslat nem jött, s a név csak arra volt jó, hogy újabb szavakat vonjon maga után. - Az a lány, akit te megismertél azon a társkeresőn...
- Látta, hogy a kék szemek kikerekednek. 'Istenem, miért szólaltam meg?' Ha nem teszi, legalább még egy estével többet töltetne a fiúval. Több ideje lenne, hogy örökre magába szívja az illatát, a bőre érintésének az érzését, emlékeibe vésse a hatalmas, kék szemeket, és a puha, bajuszcsíkos arcot...
De a szavak maguktól törtek elő a szájából. Megállíthatatlanul. És bár az óriáskerék talán emelkedett, de az ő gyomra egészen mélyre süllyedt. A szívével együtt. - Az a lány nem én voltam...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés