Az ajtó hangos csattanással záródott be, s a szoba korábbi csöndjét máris betöltötte a sietős léptek zaja. Hinata gyors tempóban igyekezett fel a lépcsőn, többször két fokot is átlépve egyszerre. Aztán befordult balra, s kezével már ütötte be a szobájának ajtaját. Elámult egy pillanatra az őt fogadó kellemes, friss levegőn, pedig biztos volt benne, hogy fülledt meleg lesz. De mikor aztán meglátta a nyitott ablakot, magában muszáj volt elmormognia pár szitkot önnön felelőtlensége miatt. De ahogy tekintete az íróasztalára siklott, s meglátta az ott fekvő, hűvös mattsággal fénylő telefonját, rögtön nem foglalkozott az egésszel. Egy pillanat múlva az asztal mellett termet, kihúzta belőle a töltő zsinórját, majd ahogy a kezébe emelte, hosszan lenyomta a bekapcsoló gombot. Apró dallamocska csendült fel, és az addig sötét képernyő kivilágosodott. Hinat nyelt egyet, miközben várta, hogy bejöjjön a háttere, miközben az ablakához sétált, s óvatosan kiült a párkányra. Hallotta, hogy valahol a távolban egy kutya magas hangon vonyít, ami máskor talán zavarta volna, de abban a percben egyáltalán nem érdekelte.
Ugrott egyet a szíve, ahogy meglátta a megjelenő háttér tetején villogó kis ikonocskát, miszerint két nem fogadott hívása volt. Megnyitotta a részleteket, s elégedett izgatottsággal vette tudomásul, hogy bátyja kereste tízkor és negyed tizenkettőkor.

'Miért csak ilyen későn hívott?!' Töprengett a lány, miközben kikereste a telefonkönyvből Neji nevét, és megnyomta a zöld gombot. 'Mit csinál nap közben? Miért nem elérhető?' A füléhez tartotta a telefont, s egy mély lélegzetet véve várta, hogy kapcsoljon. Talán most mindent megtud. Bár, a legjobban az zavarta, hogy ha Sakura anyja nem heveskedik úgy előző nap, már rég megbeszélhette volna a dolgot Nejivel. De nem, neki ott kellett maradnia, s csak reggel nyolckor tudott elszabadulni egy kiadós reggeli után. És akkor is csak azért, mert Inónak mennie kellett készülődni, hogy Shikamaruval fogadhassa annak barátnőét, és így már Haruno asszony kénytelen volt kiengedni karmai közül a többieket is. 
Hirtelen mintha minden gondolatát félbevágták volna, egy apró hang búgott a fülébe. 'Igen!' Hinata boldog megelégedést érzett. 'A telefon kicsöng! Akkor...' De összeráncolta szemöldökét, mikor feltűnően gyorsan követte az előzőt egy újabb búgás. Apró, gyors ütemű, monoton hangok rezegtek a fülében, s Hinatára meredt zsibbadással ereszkedett rá a tudat: foglalt. Egy pillanatig még kinyílt szemekkel hallgatta a búgást, aztán lassan elemelte a fülétől a telefont, és kinyomta. Furcsa. Úgy érezte magát, mint egy gyerek, akinek megmutatják a karácsonyi ajándékát szeptemberben, majd elveszik, és közlik, hogy csak négy hónap múlva kapja meg. Teljesen beleélte magát, hogy végre beszélhet a bátyjával, és erre tessék... 'Nyugalom, Hinata.' Intette magát, s vett egy mély levegőt 'Csak foglalt. Legalább már be van kapcsolva. Két perc múlva visszahívod, és minden oké.' Életében nem érzett még ilyen hosszúnak még két percet! Mintha valaki csigalassú tempóra állította volna az órát, s a Hyuuga úgy érezte, nem létezik, hogy ilyen lassan teljes az idő. Újra megnyomta a gombot, és a füléhez tartotta. Várt, és szíve megdobbant, majd újra elhalt.

- Még mindig foglalt volt. - Mondta dühösen.

Hinata bosszúsan kelt fel a párkányról, és vissza lesétált a konyhába. 'Semmi gond. Iszok egy csésze jó erős kávét, és mire felmegyek, elérhető lesz.'  Keményen igyekezett megőrizni a nyugalmát, bár a kávé tényleg segített egy kicsit. Viszont az utolsó csepp kávéport is elhasználta, úgyhogy igyekezett eszében tartani, hogy vegyen új csomaggal. Tíz perccel később, mikor felsétált, már jobb hangulatban volt. Készen állt a nagy beszélgetésre. Lefeküdt az ágyára, miközben arcához emelte a mobilját. Pár pillanat, és egy elégedett mosoly kúszott fel az ajkaira, a telefon immár tényleg kicsöngött. 'Még pár másodperc... És utána...' Valami kattant a vonalban. Hinata akaratlanul is felült az ágyon, s füléhez szorította a telefont. Bármennyire is nem akarta, a torkába ugrott a szíve, ahogy meghallotta a jól ismert hangot.
 

- Visszahívlak.
 

'He?!'
 

Hinata kikerekedett szemekkel meredt maga elé, de fejét teljesen megtöltötte az ütemes sípolás.

'Letette? Letette?!'
 

Dühödt morgás hagyta el a száját, ahogy most már méregtől remegő tagokkal nyomta le ismét a gombot. Mi az, hogy így lecsapja!? Tudnia kell, mióta próbálja elérni! Csak egyszer, csak egyszer van rá szüksége, a rohadt életbe is! És ilyenkor bezzeg nem tud beszélni vele!
 

- A hívott szám jelenleg nem elérhető. Kérjük próbál...
 

- A kurva életbe!
 

Ujjai keményen összeszorultak a készülék körül, majd teljes erejéből a fölhöz vágta. Szerencsére korábban ott felejtette az egyik felsőjét, így a telefon nem tört apró darabokra, csak a képernyője repedt meg, ahogy földet ért. Bár Hinata azt se bánta volna, ha darabokra esik. Kezébe temette arcát, s ujjaival masszírozni kezdte homlokát, hogy valamelyest lenyugodjon. De nem sikerült, s elméjében már a legsötétebb, legfájdalmasabb kínzási módszereket hajtotta végre Nejin. Ha nem akart volna épp felrobbanni az indulatoktól, a gondolatra biztosan elégedett félmosoly játszott volna az ajkain.
Vett egy nagy levegőt, s felállt. Kifejezéstelen tekintettel nézett körbe a szobájában, s azon törte a fejét, hogyan tovább. Szombat reggel volt, s bár a Nap fényesen sütött, mégsem volt az a tikkasztó forróság.
Végül úgy döntött, elmegy, és jár egyet. Közben beugorhat a boltba, hisz úgyis kell vennie kávét.
Elment hát zuhanyozni, majd átöltözött, s miután vetett egy gyilkos pillantást a telefonjára, a zsebébe süllyesztette. Ha Neji tényleg visszahívja, semmiképp nem fog lemaradni róla.


 

*

- ... És akkor azt mondta rám, olyan vagyok, mint egy hisztis kölyök. Mire én kérdem, "hogy érted ezt?" Jó, talán kicsit tényleg hisztis volt a hangom, de hát könyörgöm, ő volt az, aki sértegetett! Ráadásul olyan fejet vágott közben, mintha abszolút nem is érdekelné. Igazából nem is tudom, miért hívott el randira, hisz egyáltalán nem úgy tűnt, mintha olyan hajj-de-nagyon szerelmes lenne belém... Na de mindegy is. Szóval, a lényeg, hogy miután nekiszegeztem a kérdést, még őneki állt feljebb, és elkezdte azt bizonygatni azon az idegesítően nyugodt hangján, hogy hisztis az, aki azért kezd el replikázni a pincérrel, mert a Gyümölcscsoda fagylaltkelyhéről lemaradt a csokoládéöntet. De hát könyörgöm! Ha egyszer az étlapon csoki öntettel van, akkor azt úgy kell tálalni! Ráadásul meg is volt olvadva... Jó, talán kicsit tényleg túl kemény voltam, de nem tehetek róla... Amúgy sem tetszik nekem az a pincérfiú. Hisz nézz csak rá, süt róla, hogy idióta! Nem is értem, miért kellett Konohába jönnie, biztos máshova is felvették volna rakodómunkásnak, annak jobb lett volna. És hallottam azt is, hogy miatta nem kaptad meg te az állást... Sajnálom, pedig te sokkal inkább megérdemelnéd! Ja, persze! Most jut eszembe, még azért is cseszegetett az az idióta barom, hogy folyton és megállás nélkül dumálok. Pedig nem is így volt, egyszerűen csak próbáltam oldani a hangulatot, de hát könyörgöm, az a lány olyan egy begyepesedett barom! Csak ült ott mellettem, mint valami farönk, és mintha nem is érdekelte volna, hogy hozzá beszélek... De akkor minek hívott el? Hülye Ino... Na de persze.. - Mosolyodott el hirtelen a srác, s jobbját finoman az asztalon pihenő női kézre fektette. Az megrándult a hirtelen mozdulattól. - Össze sem lehet hasonlítani veled, Hinata.
 

Az említett a hirtelen érintéstől felocsúdva emelte fel a fejét, s bágyadtan emelte tekintetét az őt bizalmasan stírölő fekete szemekbe. Egy pillanatra elgondolkozott, mit is keres itt ő ezzel az istenverte fiúval, de aztán lassan eszébe jutottak a dolgok. 
 

- Mm. - Bólintott oda se figyelve, miközben kihúzta kezét a fiúé alól, s a homlokához emelte, mintha csak a lila tincseit akarta volna kisöpörni a szeméből. Ahogy visszaeresztette kezét, kénytelen volt észrevenni, hogy a barnahajú fiú, csillogó szemekkel figyeli minden mozdulatát. Hinata elnyomott egy sóhajt, miközben azon agyalt, hogy is vakarhatná le magáról leggyorsabban az idegesítő ficsúrt.
 

- Á, egyébként hallottad már a hírt? Az idén nem lesz nyárköszöntő bál! Helyette valami idétlen jelmezes buli lesz. Olyan kár! Pedig már hónapok óta keresgettem a tökéletes ruhát. Több tucat férfi magazint begyűjtöttem, és kiválasztottam a legmenőbbet, és már meg is rendeltem, erre tessék, az arcomba köpik, hogy bocs, mégse. - Kiba töretlen lendülettel folytatta végtelen monológját, Hinata pedig most értette csak meg igazán, milyen terhet is vettek le a válláról Sakuráék, mikor azt mondták, levakarják róla a srácot. - Na nem baj, azért a jelmezbálba is be tudok öltözni. Gondoltam valami hercegféle jelmez jó lenne, és még a ruhámat is fel tudom akkor használni. Persze hallottam, az a srác, Shino is hercegnek fog öltözni, de csak engem utánoz a ficsúr, hisz én voltam az, aki először...
 

'Te jó ég...' Gondolta magában Hinata, miközben unott fejjel nézett el Kiba mögött a tájra 'Mi a fenéért jöttem ide vele? Inkább küldtem volna el a pokolba...' Valóban rejtély volt a számára. Tisztán emlékezett, hogy a boltba akart bemenni, de valahogy leragadt az egyik kávézóterasznál. Kiba a semmiből jelent meg a háta mögött, ő pedig annyira le volt törve az elérhetetlen testvére miatt, hogy nem maradt ereje tiltakozni, és beleegyezett, hogy együtt igyanak egy kávét. Ha tudta volna, hogy egy csésze így felpörgeti a fiút...
 

- Bocs, Kiba, de most már megyek... - Szakította félbe a fiút, majd gyorsan felállt, s egy bankjegyet csúsztatott a csészéje alá. - Szia.
 

- Ne, várj, én is megyek már! - Kiáltotta amaz, s nagy hirtelen felpattant. - Hinata az égnek emelte tekintetét, miközben kilépett a kávézóból. Körülnézett az utcán, s nagy megkönnyebbüléssel látta, hogy Ino baktat feléjük lassan, miközben unott fejjel bámulja az eget.
 

- Jaj, csak őt ne! - Nyafogott fel Kiba, s Hinatához bújt. - Mi lesz, ha megint el akar hívni? - A Hyuuga a fogát csikorgatta, miközben kezeit a fiú vállára tette, hogy ellökhesse magától. De Kiba félreérthette mozdulatát, mert míg jobban hozzá nyomult, s füléhez hajolva suttogta a lánynak.
 

- Kérlek, Hinata, segíts! - Lesütött szemei alól szándéka szerint sármosan pillantott fel, majd hirtelen kinyújtotta nyakát, s ajkait a lányéhoz nyomta.
 

Hinata annyira meglepődött, hogy hirtelen nem is tudott reagálni. Kiba hívogatón nyitotta ki résnyire a száját, ő pedig, talán régi női ösztönt követve bedugta nyelvét a piros ajkak közé. Érezte, hogy a fiú kezei boldogan csimpaszkodnak a lila felsőjébe, miközben szokatlan ügyességgel sietett viszonozni a csókot. De a tompa köd pár másodperc után felszállt Hinata agyáról, s durván eltaszította magától a fiút.
Legszívesebben azonnal a szájához kapott volna, hogy letörölje róla annak a ficsúrnak az ízét. Mi a fenét képzelt magáról? Annyira látszik, hogy csak játssza a gyámoltalant, aztán meg csak így letámadja...
 

'Na várjál!' Mondta egy kis hang a fejében. 'Hiszen te csókoltad meg.'
 

Hinatának ugrott valami a gyomrában. De nem úgy, ahogy akkor szokott, mikor Narutóval volt. Ez az érzés kifejezetten kellemetlen volt, s szinte kavargott tőle a gyomra. Csak ahogy meghallotta a lépteket maga mellett, tudatosult Hinatában, hogy Ino ott van. Gyorsan megfordult, de a lány csak közömbös arccal nézte őket, utána elfordította tekintetét, s szó nélkül elsétált mellettük. Hinata csak egy pillantást vetett a boldogságtól kipirult Kiba arcára, aztán egyetlen szó nélkül elfordult, és Ino után sietett.
 

- H-hé! Hinata! - Kiáltott utána a faképnél hagyott fiú, de a lány nem fordult vissza, csak gyorsan beszélni kezdett Inóhoz.

- Kérlek, tegyél úgy, mintha valami nagyon fontos dologról beszélgetnénk! - Hangja zavartsága egyáltalán nem volt megszokott tőle.
 

- Nyugi, Hinata. - Ino ellenben egy percre sem veszítette el híres nyugalmát. - A vak is láthatta, hogy nem akartad. Sajnálom, ma Sakura lett volna a soros, hogy elrángassa. De megtiltottam neki, hogy kitegye a lábát a lakásból, lévén ma jön Shikamaru a barátnője, és nincs különösebb kedvem két Hinatának is bemutatni. - Hinata bólintott, de a gyomra lejjebb liftezett az indokra. 'Már megint a "tréfa" miatt...'
 

- Merre mész? - Ino sóhajtva dugta zsebébe a kezeit.
 

- A virágboltba, ahol Shikamaru már vár. Azt mondják, mi nők szeretjük, ha csokrot kapunk...
 

'Ja persze!' Jutott eszébe. 'Biztos nemsokára megérkezik a barátnője.'
 

- És neked mik a további szándékaid?
 

Hinata csak nézett maga elé, s azon gondolkodott, hova is mehetne. Ekkor értek ki az utcából. Lekanyarodtak, és Hinata még mindig töprengett, miközben követte Inó határozott lépteit. De egyszer csak felpillantott, s a látványtól kis híján megállt. A Vörös Rókától nem messze álltak. A jellegzetesen fehér épület szinte világított az azt körülvevő barnák között, a felirat pedig csak még felismerhetőbbé tette. Hinata érezte magán a barna pillantását, s akaratlanul is arra gondolt, a lány szándékosan hozta őt erre.
 

- Miért erre jössz? - Morogta, de azért továbbra is követte a másikat.
 

- Természetesen azért, mert a virágbolt a cukrászda mögött van. - Felelte amaz magától értetődően. - De ha neked másfele kell menned, csak rajta. - Hinata maga sem értette, miért nem kanyarodik el. De... Valami húzta őt abba az irányba. Nem mintha olyan nagyon látni akarná, de... Rég találkoztak, és...
 

- Szomjas vagyok... - Mondta végül hűvösen. De meg mert volna esküdni, hogy Ino halványan elmosolyodott.

Nem telt el sok idő, s a cukrászda falánál aztán elváltak útjaik. Hinata egy pillanatig még nézte barátnőjét, de mikor az elkanyarodott az épület mögött, s eltűnt a szeme elől, tekintetét a fehér lépcső felé fordította. 'Csak iszok valamit, és megyek haza.' Mondta magának, de minden gondolatát elfelejtette, ahogy fölfelé meglátta az eltéveszthetetlen, aranyszőke fejet. Naruto pont az ő irányába lépkedett egy tálcával, s mikor meglátta Hinatát, szemei nagyra nyíltak, aztán földöntúli boldogság öntötte el az arcát. Intett Hinatának, hogy maradjon ott, majd lerakta a tálcát a lépcső melletti asztalnál ülő vendéghez, és visszasietett az épületbe. Hinata érdeklődve figyelte, hogy pár pillanattal később egy újabb tálcával a kezében jön vissza, de ezúttal Matsurival az oldalán, akinek lelkesen súgott valamit a fülébe, miközben nagyra nyílt szemekkel, könyörgő tekintettel pislogott rá. Matsuri kicsit kipirulva bólintott, és átvette a szőkétől a tálcát, Naruto pedig a lépcső felé indult sietve. Hinata egy percre azt hitte, a fiú ott fog a nyakába ugrani, de egyetlen szót sem szólt hozzá, csak megragadta a kezét, ahogy elhaladt mellette, és sebesen húzni kezdte maga után.
 

- Na-Naruto? - Nyögte a lány, mert egyáltalán nem volt ínyére, hogy így rángatják.
De a másik egy szót sem szólt hozzá. Csak húzta maga után, majd leérve a lépcsőn lekanyarodott, s berántotta Hinatát a cukrászda falához, ahova már nem lehetett rálátni a teraszról. - Naru... - De a szó benne rekedt, ahogy a szőke fiú hirtelen a dereka köré fonta a karjait.
 

- Sakura! - Kiáltotta boldogan, s Hinata megdöbbent, mennyire erősen ölelik azok a karok. - Tudom, hogy csak egyetlen napig nem láttalak, de... De...  - Naruto még egyet szorított rajta, aztán elengedte, s kezeivel belekapaszkodott a felsőjébe a mellkasánál, pont úgy, ahogy Kiba tette nemrég. Arca kicsit kipirult, miközben csillogó kék szemeit a lányéba fúrta, s az szinte elveszett az égkék pillantásban.
- Hiányoztál.
 

Hinata ekkor veszítette el az önuralmát. Megragadta Naruto csuklóit, s egyet pördítve a fiún a falhoz csapta őt, így "pózt" cserélve. Naruto megnyikkant a hirtelen ütődéstől, de a következő pillanatban elhallgatott, ahogy megérezte Hinata nyelvét becsusszanni a szájába.  Ismét valami halk nyögésfélét hallatott, aztán viszonozta a lány szenvedélyes csókját. Nem volt benne semmi lágyság, semmi puhaság. Nyelveik vad csatát vívtak, miközben foguk össze-összekoccant a nagy hevességben, s egymás szájából kapkodták a forró levegőt.
 

'Vele annyira más...' Gondolta Hinata, miközben kezeit Naruto csuklójáról a tenyerébe futatta, s a hideg falon összefonódtak az ujjaik. 'Miért...?'
 

Még többet akart, többet érezni, többet hallani... Testével közelebb nyomult a szőkéhez, s ahogy jobb lábával kilépett, hogy támassza magát, Naruto lábai közé került, térdével így akaratlanul meglökve a nadrágot a fiú combjai között. A bajuszcsíkos hátrafeszülve felnyögött, s Hinata ezt kihasználva még mélyebbre dugta nyelvét, hogy azzal végigsimíthasson a másik szájpadlásán. Egyik kezét kihúzta a fiú szorító ujjai közül, s a narancssárga póló alá nyúlva finoman végigsimított a feszes hasfalon. De teste megdermedt, ahogy lépteket hallott a jobb oldalán. Száját elszakította Narutótól, s oldalra kapta a fejét. Bár nehezen kapkodta a levegőt, de a szőke is követte pillantását, s így együtt néztek elkerekedő szemekkel a lassan feléjük sétáló alakokra. Hinata érezte, hogy az arca vészesen melegedni kezd, s agya leblokkol, annak ellenére, hogy valami hihető magyarázaton kellene törnie a fejét. Villámgyorsan elengedte Narutót, aki nagy nehezen kihúzta magát, de a mellkasa továbbra is hevesen emelkedett. 
 

- I-Ino, Shikamaru..?! - kiáltott fel idegesen, s ahogy Hinata fél szemmel rájuk lesett, látta, hogy az egész arca rákvörössé válik. - Én... Mi...
 

Hinata nyelt egyet, de a barna hajú kifejezéstelen arccal sétált el mellettük. Egy percre Naruto szemébe nézett, aki, ha lehet, még vörösebbé vált, majd Hinata lila szemeibe fúrta a tekintetét. Ino közben csak mosolygott. Hinata keze megrándult. Idegesítette, hogy Ino már másodjára találja őt ilyen helyzetben, de ami a leginkább zavarta, hogy ez alkalommal nem lehet ráfogni azt, hogy: "Ő nem akarta." Ráadásul, most még Shikamaru is látta. 'Mi lesz, ha elmondják Sakuráéknak?' jutott eszébe a Hyuugának, s hideg víz ült ki homlokára a gondolattól. Shikamaru azonban nem szólt semmit. Megállt a jéggé dermedt lány előtt, egyik kezét zsebre dugta, s közben a másikban tartott virágcsokrot a föld felé fordította. Ino csak kuncogott közben.
 

- Khm... - Köhintett egyet, s teljes közömbösséggel nézett a rémült szempárokba. - Bocsi, odébb mennétek? - Hinata szinte fel sem fogta a kérdést, de teste magától mozdult, és a falhoz lépett, Naruto mellé. Shikamaru felhúzta az egyik szemöldökét, miközben elsétáltak Inóval mellettük, de aztán Shikamaru a válla fölött hátranézve megszólalt.
 

- Hé, nyugi. - A szemei mintha eresztettek volna közönyükből, s egészen bíztató fényben csillogtak. - Úgy néztek ránk, mintha kísértetet látnátok. - Majd meg sem várva a másik kettő válaszát, elsétáltak Inóval.
 

Naruto és Hinata még egy hosszú percig csak néztek utána, mire végre meg mertek mozdulni. Ahogy egymásra pillantottak, mindkettejük arca melegedni kezdett, úgyhogy gyorsan félrenéztek, s ezután gondosan kerülték egymás tekintetét, ahogy némán megállapodva visszaindultak a cukrászdába.
'Mi ütött belém?!' Szegezte magának a kérdést újra és újra Hinata, ahogy lassan felsétáltak 'Úgy letámadtam, mintha...' Nem merte befejezni a gondolatmenetet. Naruto ment előre, ahogy fellépkedtek a lépcsőn, s Hinata látta, hogy Matsuri már nagyban sietett feléjük.
 

- Naruto! - Lépett oda a fiúhoz a lány, s a kezébe nyomott egy tálcát. - Végre! Úgy tettem, ahogy kérted, és azt mondtam az igazgatónak, hogy vécére mentél, de... Hogy nem kerültél elő, már kezdte gyanítani, hogy megléptél...
 

- Oké... - A hangja egészen halk volt, mintha a lelke messze járt volna. - Kösz, Matsuri.
- Nincs mit... - Pirult el a lány, s Hinatának ez valahogy nem tetszett.

A Hyuuga körülnézett, majd leült az egyik szabad asztalhoz. A napernyő kellemes árnyékot adott, s ő a következő néhány órában csak ült ott, mint valami szobor, s némán figyelte az égszemű fiú tevékenységét. Naruto csak egyszer ment oda hozzá, amikor vitt neki egy nagy pohár jégkását, de egyébként kerülte. De Hinata nem bánta, amúgy sem lett volna képes most beszélgetni vele, és nem is akarta feltartani a munkájában. Ő egyszerűen csak nézni akarta, a fejébe vésni a mozdulatait, s mivel a fiú nem küldte el a fenébe, így nyugodtan üldögélve tett eleget vágyának. Nem telt el tizenöt perc, és Naruto végül túl tudta tenni magát a dolgokon. Hinata halvány mosollyal az arcán figyelte őt, ahogy mosolyogva beszélget a vendégekkel, ajánlja nekik a termékeket, és őszinte boldogsággal köszöni meg a borravalót, amit elég tekintélyes mennyiségben kapott. Egyszer-kétszer aztán Hinatára nézett, s futó mosollyal ajándékozta meg, mielőtt újabb vendéghez sétált volna. Hinata nem tudta, mennyi idő telhetett el, de a Nap már magasan járt az égen, mikor egyszer csak látta Inót, Shikamarut és Choujit felsétálni a lépcsőn, egy határozott ábrázatú hölgy kíséretében. Mikor azok észrevették Hinatát, odamentek hozzá.
 

- Leülhetünk? - Kérdezte Shikamaru.
 

- Persze. - Hinata arrébb csúszott, s mellé ült Chouji és Ino, míg a vele szemközt lévő két széket Shikamaru és a barátnője foglalták el.
 

- Temari, ő itt... Sakura, az egyik barátom. Sakura, Temari... - Mutatta be őket sután egymásnak Shikamaru, miközben vakargatni kezdte a fejét.
 

- Örvendek. - Emelkedett fel a szőke hajú lány a székről, s Hinata felé nyújtotta kezét. A lány bosszús volt, hogy a hülye parádé miatt megint újabb embert kell átvernie, de elfogadta a kezet, s meglepődve tapasztalta, milyen erős fogása van a lánynak.
 

- Szintúgy.
 

- Hjaajj... - Sóhajtott fel Temari, miközben nyakához tette kezét, s nyújtózott egyet. - Ez a Shikamaru olyan egy bunkó. Elment venni valami hülye dudvát, s emiatt lekéste a vonatomat.
 

- Elnézést... - Morogta az említett, s unottan felkönyökölt az asztalra. - Az a normális, ha a férfiak virágot visznek a nőknek. Kellemetlen, de nem tudtam, hogy te nem szereted őket.
 

- Már megint ezek a férfi-női előítéletek... - Sóhajtott fel ismét a lány, s aztán szúrós tekintettel nézett a párjára. - Mi lenne, ha egyszer összekapnád magad, és a saját fejed után mennél a sztereotípiák helyett?
 

'Ezek ketten tényleg szerelmesek...?' Gondolkozott el Hinata. Mert ahogy elnézte őket, egyáltalán nem festettek úgy, mint azok a turbékoló párocskák, akiket a tévében látni manapság.
 

- Mit hozhatok? - A vidáman csicsergő hangra Hinata felkapta a fejét. Naruto cinkosan ránézett, s elmosolyodott, majd tekintetét újra a többiekre függesztette.
 

- Á, szia Naruto! - Köszöntötte Shikamaru, s hirtelen egész lelkesnek tűnt. Legalábbis, a korábbi unott tekintetéhez képest. - Had mutassam be a barátnőmet, Temarit.
 

'Vajon csak én érzem úgy, hogy megfagyott a levegő?' Hinata tekintete ide-oda járt Naruto és a szőke lány között, de nem tévedett, a feszültség szinte kézzel tapintható volt.
 

- Naruto...? - Suttogta Temari egészen furcsa hangon. - AZ a Naruto? - A fiú sem tűnt kevésbé meglepettnek.
 

- És, te AZ a Temari vagy? Gaara Temarija..? Meg Kankuróé...?
 

- Igen! - A lány hirtelen felugrott a székéről, s a szőke mellett termett. Szegény fiú majd elejtette a jegyzettömböt, amit a kezében tartott, ahogy a heves nőszemély magához szorította, és öklével megborzolgatta a haját.
 

- Nahát, tényleg, most már emlékszem! Gaara mesélte, hogy az egyik barátja Konohába jött nyári munkára, de hogy te... Úgy örülök, már nagyon sokat hallottam rólad!
 

- Tényleg? - Naruto egészen kipirult, de a vigyor nem lohadt le arcáról. Zavarában a nyakát kezdte vakargatni, ahogy az elégedetten mosolygó lányra nézett. - Hehe, én is nagyon örülök. Gaa is mesélt már nekünk a nővéréről. - Az idilli boldogságot Shikamaru hangja törte meg.
 

- Heee? - Pislantott fel a "párocskára". - Ti ismeritek egymást? 
 

Hinata szíve szerint sokkal hevesebben tette volna fel a kérdést, de igyekezett csöndben maradni, s hagyni beszélni a többit.
 

- Á, dehogy. - Mosolygott Temari, s vetett egy vidám pillantást a szőke srácra. - De már sokat hallottam Narutóról. Az öcséim, Gaara és Kankuro ugyanis egy szobában laknak vele. - Az értetlenkedő fejeket látva gyorsan hozzátette. - Mármint, a kollégiumban.
 

- Tényleg? Nahát! - Ámult el Chouji, s hogy leküzdje döbbenetét, folytatta a chips-evést.
Hinatának azonban sokkal nehezebb volt feldolgoznia a hallottakat. 'Mi a fene! Hát mindenki ismeri Narutót?' Legszívesebben a kezébe temette volna az arcát. 'Lassan nem is lesz olyan ember, akiről ne derüljön ki, hogy valahogy kapcsolatban áll vele...'
 

- Először jársz Konohában? - Érdeklődött Naruto, miközben Temari visszaült a helyére. Mikor a lány bólintott, Naruto újra elvigyorodott. - Én is! És ma jöttél? És meddig maradsz? És...

A kérdések megállíthatatlanul ömlöttek a fiúból, de nem úgy tűnt, mintha a lányt nagyon zavarná. Naruto végül besietett az épületbe, és hozott mindenkinek innivalót és fagylaltot, de miután körülkémlelt, és nem látta Jiraiyát a közelben, leült hozzájuk, és tovább beszélgettek. Temari elmesélte, hogy egy sakkversenyen ismerkedett meg Shikamaruval, és igazából fogalmuk sincs, mi fogta meg őket a másikban, de valahogy így alakult a dolog. Shikamaru már járt náluk párszor, bár csak Kankurót volt alkalma megismerni. Úgy beszélték meg, ezt a szombatot a lány Konohában tölti, aztán este visszautaznak Sunába, ahonnan a lány származott, és a vasárnapot pedig Shikamaru tölti velük. Ez ugyanis az első hétvége az együtt járásuk kezdete óta, amikor a három testvér együtt van otthon, és a lány szerette volna bemutatni nekik a barátját.
 

- Tényleg, Naruto - Fordult a fiú felé Temari, és az ujjait összefonta az orra előtt. - Nem akarsz te is leutazni velünk? Gaara már hiányolt téged, és gondolom, te is szeretnél találkozni vele. 
 

- Hozzátok, Sunába? - Narutót szemlátomást meglepte az ajánlat, mert erősen elgondolkodott. - Hát...
 

- Ha amiatt aggódsz, nincs olyan messze. Vonattal három óra az út. És csak egy nap, utána este visszajöhetnél Shikamaruval. - Naruto tanácstalan, szinte már kérő tekintettel pillantott Hinatára. Az rögtön megértette a néma kérdést, és alig észrevehetően bólintott. Naruto ezután már nyugodtabbnak látszott.
 

- Hát... Jó, rendben. Tényleg szeretném már látni őt. - Mosolyodott el. - Akkor majd megbeszélem az öregemmel, de mivel vasárnap amúgy sem kéne dolgoznom, szerintem elenged.
 

- Naruto! - Hallatszott ekkor az említett férfi kiáltása. - Dolgozz már, kölyök, ne társalogj!
 

- Bocsánat! - Kiáltott az, és sebesen felpattant. - Akkor, majd jelentkezem! Ha most nem szedem össze magam, nem enged el... - És már el is sietett.
 

A többiek ezek után kellemes hangulatban töltötték az időt, de Hinata alig vett részt a beszélgetésben. Narutónak vasárnap nem kellett dolgoznia? Persze, ez mondjuk érthető... De akkor... Vele is tölthette volna azt a napot... 'Ne álljunk csak meg!' Villant át az agyán. 'Már miért akarnám én, hogy velem töltse a napot?! Menjen csak az idióta barátaival, és csináljon, amit akar!' És mégis... Valahol vágyott rá, hogy vele legyen. És újra meg akarta csókolni. Miért érez így? Ez már tényleg nem normális. Egészen olyan, mintha... Mintha ő...

Ilyen és hasonló gondolatok jártak a lány fejében, miközben tovább marcangolta magát. Choujinak kellett aztán megbökdösnie, hogy észrevegye: indulnak. Felállt, s kifejezéstelen tekintettel sétált lefelé a lépcsőn, azon gondolkodva, hogy most hova menjen. Neji még mindig nem hívta, de Narutót most már békén kell hagynia, hisz dolgoznia kell. Már javában az utcán sétáltak, mikor felnézett, és látta, hogy Ino hevesen suttog valamit Shikamarunak és Choujinak, míg Temari az egyik bolt kirakatát tanulmányozta. A dundi fiú bólintott, aztán odasétált Shikamaruval Temarihoz, Ino pedig határozott léptekkel indult meg Hinata felé.
 

- Mi-Mi az, Ino? - Kérdezte értetlenül, ahogy a lány megragadta a vállát, s indulásra késztette az ellenkező irányba. - Hova megyünk?
 

- Sakurához - Mondta az ellentmondást nem tűrő hangon, miközben tekintetét egyenesen előre szegezte. - Shikamaruékkal már megbeszéltem, úgyhogy addig lefoglalják Temarit.
 

- Mit beszéltél meg? - De Ino nem válaszolt.
 

Szó nélkül tették meg az utat Sakura házáig. Mikor becsöngettek, a lány anyja nyitott ajtót, de beengedte őket. Hinata követte Inót fel a lépcsőn, majd egy hangos kopogás, és az azt követő "Szabad!" után beléptek a szobába. Sakura épp a gépe előtt ült, s nagyban gépelt valamit, de mikor meglátta vendégeit, gyorsan bezárta, és felkelt a székről.
 

- Hát ti? - Pislogott egyet csodálkozva, s hellyel kínálta őket. - Azt hittem, hogy Shikamaru barátnőjével vagytok.
 

- Úgy is volt. - Felelte Ino. - De akadt egy váratlan probléma.
 

- Probléma? - Nézett Sakura értetlen szemekkel, s ez úttal Hinata is így tett. 
 

'Hogy érti?'
 

- Igen. - Ino kihúzta magát, és elhatározott arccal nézett a barna szemekbe. - Sakura, én kiszállok.
- Egy hosszú percig néma csend volt. Aztán Sakura zavartan elmosolyodott.
 

- Ho-Hogy érted, hogy kiszállsz? Mármint...
 

- Úgy értem, hogy kész, nem csinálom tovább.
 

- Viccelsz? - Sakura kérdése teljesen fölösleges volt. Hisz csak rá kellett nézni Ino arcára, ami sosem volt még ennyire komoly.
 

- Nem. Kiderült, hogy Temari öccsei Naruto barátai. - Hinata agyában kattant valami. Most már értette. - Így nem vállalom be. Eleinte nem zavart, de egyébként már korábban is akartam szólni. Mióta megismertem azt a lökött hülyegyereket, piszkálja a csőröm a dolog.
 

- De hát... De hát te is benne voltál! - Sakura szinte visított. - Nem hagyhatsz itt minket! Vagy... - A zöld szemek nagyra tágultak, s félelem látszott bennük. - Elmondod nekik? Elmondod, hogy mit akartunk csinálni...? - Hinatának kihagyott a szívverése. Érezte, hogy remeg a keze, miközben Inóra pillantott. De annak arcából semmit nem lehetett kiolvasni.
 

- Nem. Mivel az én felelősségem is, hiszen nem állítottalak le, nem köplek be titeket. Csináljatok, amit akartok. De az én nevem tiszta. - Hinata erős késztetést érzett, hogy kifújjon egy adag benn tartott levegőt. Tudta, hogy Naruto sosem bocsátaná meg, ha elmondaná neki az igazat. De ha még ráadásul mástól tudná meg...
 

- Rendben. Viszlát, Ino! - Sakura a cserbenhagyottság dühével nézett fel a lányra. - Mi nélküled is megcsináljuk, igaz-e?!
 

Hinata hirtelen találta szembe magát a bizonyságot váró szempárral. Hogy hirtelen kereszttűzbe állították, nem tudott mit reagálni. Szája kiszáradt, s a rossz érzést csak fokozta, hogy végig magán érezte Ino pillantását. Nem tudott megszólalni. Most mondja el? Mondja el nekik, hogy már ő sem akarja? De miért? És mi lesz, ha Sakura egyedül is végigcsinálja? Képes rá... De... Nyelt egyet. Kezeit ökölbe szorította, s félre nézett. De alig észrevehetően bólintott.
 

- Na látod! - Sakura diadalmasan nézett Inóra. - Jól van, nincs harag, de akkor tényleg tartsd a szád, rendben? Majd csinálunk videókat. - Kacsintott rá. - Hinata utolsó rohadéknak érezte magát. Miért nem mondott nemet? Miért!? Ino is bólintott, s lassan megfordulva indult kifelé a szobából.
 

- Akkor én visszamegyek Temariékhoz. - Már a kulcson volt a keze, mikor háttal állva a másik kettőnek, megszólalt. - Azért én a helyetekben még végiggondolnám. - Lassan hátranézett a válla fölött, s komoly pillantása Hinatán állapodott meg. - Főleg a tiédben, Hinata. - Aztán lenyomta a kilincset. Az ajtó halkan csukódott be a háta mögött.
 

- Mi a... - Pislogott értetlenül Sakura. Aztán a mellette álló lányra nézett. - Ezt meg hogy értette?
 

- Nem tudom... - A hangja egészen halk és vékony volt. De valójában, nagyon is jól értette. Annyira, hogy a testére teljes zsibbadás ült. Ino, és talán még Shikamaru is tudja. Tudják, és értik. Talán jobban, mint ő maga.

 

*

Hinata a tenyerébe temette az arcát, miközben szobor módjára feküdt az ágyán. Szája még mindig reszketett, és hiába vett be még nyugtatót is, a fullasztó érzés nem akart eltűnni a tagjaiból. Szemét alaknak érezte magát, egy utolsó szemétnek, amiért nem volt képes a döntő pillanatban ellent mondani. Ugyanakkor egyre inkább erősödött benne az érzés, miszerint ő csak egy bábu, amit dróton rángatnak ide-oda... Látszólag azt tesz, amit akar, de ha rossz helyre megy, visszarántják. 'Mit tegyek? Mit tegyek...?' Ez a kérdés cikázott a fejében, még az álom el nem érte szemeit. Neji egész nap nem hívta vissza...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés