'Mi a fene folyik itt?!'
 

Ez volt az első kérdés, ami megfogalmazódott Hinata fejében. Hogyhogy Kakashi ott beszélget Narutóval? Persze, a fiú kiszolgáló, teljesen természetes, hogy szóba elegyedik a vendégekkel. Na de hogy odaüljön mellé, és ilyen önfeledten nevetgéljen...! Normális ez? Végiggondolta, mit is tehetne. Menjen oda hozzájuk? De nem, nem akart Naruto közelébe menni. Még nem. Hiszen, még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznia a történteket, és ráadásul Nejit sem tudta elérni...  Majd ha sikerült letisztáznia magában a dolgokat újra beszél vele. Addig csak összezavarná. 'Talán...' Gondolta magában, miközben hátat fordított az épületnek 'Talán megint valami őrültséget csinálnék...' De azt szilárdan eldöntötte, hogy amint Kakashit egyedül találja, kedvesen elbeszélget vele, hogy mégis miért fecserészett ott Narutóval. Persze, puszta kíváncsiságból.
 

- Ooh? - Hallott meg ekkor egy félreismerhetetlen hangot. Felkapta a fejét. - Jó reggelt, Hina... Mmm!?
 

Szerencsére még épp időben be tudta fogni a másik száját. Nem törődött a felháborodottan kapálózó testével, megszorította a rózsaszín hajú lány kezét, és amennyire csak tudott, a falhoz nyomult, ezzel kikerülve a terasz látóteréből. Szíve a szokottnál erősebben dobogott, ahogy lélegzetét visszafojtva nyomódott a falnak, s közben reménykedett, hogy szőke barátja nem hallott meg semmit. Sakura ellenben nem tűrte nyugodtan. Kitartóan kapálózott, míg rá nem jött, hogy hamarabb szabadul, ha lenyugszik. Abbahagyta hát a ficánkolást, s amint gyengülni érezte a szorítást a száján, elrántotta arcát.
 

- Megőrültél!? - Szemmel láthatóan próbált halkan suttogni, de annyira fel volt háborodva, hogy még ez is hangos volt. - Mi ütött be... - A további szemrehányások azonban benne ragadtak, ahogy belenézett Hinata fenyegetően megvillanó szemeibe.
 

- Gyere! - Ragadta meg karját a lila hajú, miközben óvatosan hátrapillantott a terasz felé, sebes tempóval átrángatta a túloldalra, s ott lekanyarodott az első mellékutcába. Sakura halkan szitkozódott, de mikor aztán kikerültek a cukrászda látóteréből, nem tett féket a nyelvére.
 

- Mégis mi a fene volt ez, Hyuuga!? - Kiáltotta dühösen, miközben kitépte karját Hinata szorításából. - Ha valami bajod van, leszel szíves nem letámad...
 

- Csönd! - Hinata elégedetten látta, hogy hiába Sakura a "góré", a szellemi fölény még mindig az övé. Elég volt ez az egy, határozott szó, s a rózsaszín rögtön elhallgatott. Csak a szemei villogtak tovább mérgesen. - Ha hagysz beszélni, elmondok mindent. - Sakura már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de aztán fogcsikorgatva elhallgatott. Hinata ennek láttán elégedett félmosolyra húzta száját.
 

- Remek. - Lassú léptekkel kisétált a keskeny út szélére, s hanyagul nekidőlt az ott álló ház falának. Kezei, jó szokásához híven, a zsebébe csúsztak miközben beszélt, de lila szemeit egy pillanatra sem vette le Sakuráról, aki mogorva arccal követte. - Na ide figyelj. Most már pár napig nem mehetsz a Vörös Róka, és Naruto közelébe. Világos?!
 

- Már miért ne mennék?! - Vágott vissza azonnal a rózsaszín, és, talán a hatás kedvéért, talán öntudatlanul, még a karjait is összefonta a mellkasa előtt. - Ne beszélj úgy, mintha te lennél a nagyfőnök, Hyuuga!
 

- Elnézést. - Felelte Hinata hűvös nyugalommal, bár a hangja egy csepp sajnálatról sem árulkodott. - De a saját érdeked is, hogy kerüld a fiút. Különben amint meglát, le fog támadni. És hidd el... - Tette hozzá egy félmosoly kíséretében. - Jobb neked, amíg nem látod felpörögve rád akaszkodni.  - Sakura nagyokat pislogott, és arcán az idióták bárgyú, tökéletesen értetlen kifejezése tükröződött. Hinata egy sóhajjal vette tudomásul, hogy a másik csak akkor fogja megérteni őt, ha nyíltan kimondja. - Az a helyzet, hogy kiderült pár dolog, ami... Mondjuk úgy, felkavarta a helyzetet. - Tekintetét mélyen Sakura szemeibe fúrta, s lassan, minden egyes szót kihangsúlyozva mondta következő mondatait. - Kiderült, hogy ő és én már találkoztunk valamikor. De egyikünk sem emlékszik. Naruto azt hiszi, TE vagy Hinata.  - Erősen megnyomta a TE szócskát. - Épp ezért, most mindenképp találkozni akar veled.

Sakura egy hosszú percig csak állt némán, és arcán látszott, hogy agyának minden egyes kereke az információk feldolgozásán dolgozik. Száját kinyitotta, de aztán meggondolta magát és visszacsukta. Hinata tisztában volt vele, hogy ennek a fejnek láttán bárki könnyesre nevetné magát, de az ő arcát nem tudta mosolyra fakasztani. Talán csak a lénye túl "fennkölt" ehhez, vagy mert a helyzet volt véresen komoly. De leginkább mindkettő.
 

- Szóval, te már ismerted őt korábbról? - Kérdezte végül Sakura. - Úgy értem, már találkoztatok?
 

- Igen. - Már látta a lány száján megformálódó következő kérdést, ezért gyorsan megelőzte. - De, mint mondtam, egyikünk sem emlékszik. De nem ez a lényeg. - Nem akart jobban belemenni ennek a taglalásába. Annak a hülye Harunónak amúgy sincs semmi köze hozzá. Hogy mi is történt velük, és miért felejtkeztek el róla... Azt majd Hinata megoldja.
 

- Akkor kerüljem őt, amíg te szokás szerint megoldod a helyzetet, ugye? 
Sakura szemlátomást túltette magát az információhalmon. Ajkán halvány mosoly látszott, miközben két kezét összefonva megemelte karjait, s megnyújtóztatta őket. Hinata igyekezett nem törődni a hangos ropogással miközben bólintott. - Hhaaa. Rendben, kislány. Nem kételkedem, hogy megoldod. - vigyorgott a megszokott módon Sakura, és nem épp finoman, de baráti gesztusból vállon bokszolta a lila hajút. - Hisz egyikünk sem akarja, hogy ez a kis melléfogás bezavarjon a buliba, igaz-e? - Hinata számára megfagyott a levegő. A torkába gombóc ugrott, és a hirtelen megjelenő kellemetlen érzés nem akart kiszállni a mellkasából.
 

- Ja... - Sakurának is feltűnt a hangulatváltozás, bár szemlátomást nem tudta hova tenni. Inkább csak zavartan folytatta a vigyorgást.
 

- Na jó, akkor megyek Inóhoz. Amúgy is sietni akartam, csak gondoltam köszönök. - Megveregette a Hyuuga vállát, és hátat fordítva neki elindult visszafelé. De aztán megállt, majd lassan megfordult, és az ellenkező irányba indult el. - Másik úton megyek. Látod? Vigyázok, hogy ne lásson meg. - Vigyorgott, mint egy vadalma, de a másikat nem tudta meghatni. - Ja, és este feltétlenül gyere át hozzám! Kis megbeszélés lesz.
 

Még egy utolsót kacsintott, aztán egy intés kíséretében elfordult a lánytól, és gyors léptekkel távozott.
Hinata nem nézett utána. A földet bámulta maga előtt üres tekintettel, miközben igyekezett kizárni fejéből barátnője egy bizonyos mondatát... Sikertelenül. "Hisz egyikünk sem akarja, hogy ez a kis melléfogás bezavarjon a buliba, igaz-e?" Dehogy volt igaz! Hinata már a pokolba kívánta az egész bulit, az egész ünnepséget, az egész társaságot... Mi a francért egyezet bele, hogy megint kihúzza azokat a hülyéket a csávából? Ha nem "vállalja el", akkor mi lett volna? Naruto lejön ide Konohába, mikor meglátja őt, felismeri a fénykép alapján, és szóba elegyedik vele. Hinata elmondaná neki, hogy bocs, ő semmiről sem tudott. Naruto egy életre megutálná Sakuráékat, de mivel Hinata nem tehet róla, talán még a barátja is lenne... Ehelyett mi a helyzet? Itt áll a nagy Hyuuga, aki lassan már a nevében sem biztos, és érzi, hogy a hullámok összecsapnak a feje fölött... Talán még pár nap, talán egy hét, de egyszer be fog következni. És már nincs választási lehetősége. Mindenképp sárosan fog kimászni a dologból. Sajgó homlokához emelte a kezét, de tudta, a fájdalom nem onnan ered. Felsóhajtott, mint ahogy azt az utóbbi időben elég gyakran tette, s megfordulva lassan visszaindult a cukrászda felé.
Ahogy kikanyarodott a mellékutcából, egy pillanatra megkövült a látványtól, aztán elégedetten mosolyogva indult meg a férfi nyomában. 'Na várj csak, Kakashi!' Gondolta magában, ahogy látta ősz hajú tanárát a szokott könyvével a kezében elkanyarodni a Vörös Róka előtt. Valószínűleg pár perce hagyta el a cukrászdát, de mielőtt elfordult volna, Hinata látta, hogy szemei hunyorognak, tehát mosolyog. Sose értette, miért hord tanára mindig maszkot, mint ahogy a falu egyetlen lakója sem. De az biztos, hogy Kakashi még ilyen forró nyáron is képes volt magára húzni. Senki nem látta még maszk nélkül, vagy ha mégis, az jól titokban tartotta. Hinata megrázta fejét, hogy kiszálljanak a fölösleges hülyeségek agyából, és sietősebbre vette tempóját.
 

- Hé, Kakashi! - Kiáltott a férfi után, de az nem hallotta meg. - Kakashi! - A lábak megálltak lépés közben, aztán ahogy megfordult, a fehérezüst, kócos haj mögül előbukkant tanárának jól ismert ábrázata. Szemmel láthatóan észre sem vette, hogy mozdulata következtében tárcája kicsúszott a zöld mellénye zsebéből, s hang nélkül lepottyant a puha fűbe.
 

- Talán inkább Hatake professzor, Hinata. - Lágyan zengő, mély hangjában enyhén érezhető feddés volt, de a lány nem törődött vele.
 

- Hagyjuk a hivataloskodást... - Legyintett. - Az előbb láttalak...
 

- Hinata! - Szakította félbe a férfi. - A tanárod vagyok, jó lenne, ha végre megszoknád. Csak azért, mert régebb óta ismerjük egymást, nem kéne semmibe venned a posztomat. 
 

Hinata lassan elszámolt magában tízig. Kakashit tizenöt évesen ismerte meg, azon a nyáron, mikor elballagott elemiből. Miután megtudta, hogy bekerült fényképész szakra, elment egy boltba, és ott találkozott az ősz hajú alakkal, aki segített neki kiválasztani a legjobb minőségű kamerát. Mivel Kakashi nem volt sokkal idősebb nála, tegeződtek, s csak később, az évnyitón derült ki, hogy a férfi a tanára lesz. De Hinata soha nem volt képes professzornak hívni őt. Ha iskolában kellett beszélnie hozzá, magázta, de elhagyta a megszólítást. Mikor pedig ketten voltak, teljes nyugalommal tegezte.
 

- Elnézést... - Szűrte ki végül a fogai között, látván, hogy "professzora" nem akar engedni. De gyorsan visszatért az eredeti témájához. - Tehát, láttalak beszélgetni Naru... Azzal a szőke sráccal a Vörös Rókában. Ismered őt? - Igyekezett teljesen közömbös hangon beszélni, miközben lehajolt, hogy felvegye a férfi tárcáját. Kakashi felhúzta a szemöldökét, de hangja nem változott, ahogy beszélt.
 

- Korábban nem ismertem. De nagyon aranyos fiú, és... Miért, te ismered? - Váltott hirtelen hangnemet.
Hinata kiegyenesedett, és tanára felé nyújtotta a fekete bőrtárcát.
 

- Én kérdeztem hamarabb. - Hangja akarata ellenére is hűvösen csengett. De talán már megszokásból volt ilyen. - Miért nevetgélt annyira? Miről beszéltetek? És egyáltalán, miért? - Kakashi kifejezéstelenül meredt a lila szemekbe. A hangja is elkomolyodott, miközben kivette a lány kezéből a tárcáját.
 

- Nicsak. Olyan vagy, mint egy kotlós, aki először látja randizni a fiát. - Hinata szeme dühösen felvillant, de Kakashi arckifejezése nem változott. - Nos, rendben.
 

Azzal egy laza mozdulattal felpattintotta a tárcáját. A Hyuuga kérdő tekintettel figyelte, ahogy szétnyitva a bőrtokot kihajtja belőle a képtartót, s azt felemelve a lány felé fordítja. Hinata megdermedt, és pislogott egyet. De nem, nem a szemével van baj, az a férfi a képen pont úgy néz ki, mint Naruto! Az a rikítóan szőke haj, és a jellegzetes vigyor... Csak a frizura volt másabb, és a képen lévő alak kicsit idősebbnek tűnt. De Hinata meg mert volna esküdni, hogy még a szemük színe is egyezik...
 

- Mikor veled egyidős voltam, ő volt az osztályfőnököm. De egyben, a barátom is. Ezt a tárcát egy különleges dobótőr mellett kaptam tőle ballagásra. - Kakashi hangja alig változott, de Hinata rögtön érezte, hogy a két férfi között mély barátság lehetett. De... Az a kép... - Namikaze Minato volt a neve.
 

- Minato? - Hinata egy pillanatra elmerengő tekintettel meredt maga elé, mikor aztán eszébe jutott, hol is hallotta ezt a nevet. És hogy milyen körülmények között. 'Nem lehet...' suttogta a lelkében egy hang, holott a legszívesebben felkiáltott volna. 'Minato... Így hívták Naruto apját is! És a kép... A hasonlóság...'
 

- Hmm. Látom, érted. - Felnézett, de nem kellett volna. Ő maga is érezte, hogy arca lesápad, így csak még árulkodóbbá téve őt a maszk alatt halványan mosolygó Kakashi előtt. - Ezek szerint elég jól ismered Narutót.
 

Hinata nyelt egyet, és félrenézett. De nem válaszolt. Tanára azonban így is megértette őt. Talán az arcán is visszatükröződött a lelkében dúló vihar, s ennek tudható be, miért nem kérdezősködött tovább. Helyette csak lemondóan sóhajtott egyet, majd szétnézett, s aztán megveregetve Hinata vállát az egyik közeli pad felé intett. A lány csöndben követte.
 

- Kisbabaként nem láttam Narutót, mert Kushina halála után két nappal Minato elköltözött Konohából. - Kezdett neki lassan Kakashi, ahogy helyet foglaltak a padon. - Egyébként ismertem őt is. Csodálatos asszony volt, mindig vidám és tettre kész. Egy igazi energiabomba. Még a kilencedik hónapba lépve is mindig sietett egyik helyről a másikra, a keresztelést és egyéb ügyeket intézve. - Egy pillanatra elhallgatott, ahogy feltehetően elmerengett a régmúlt időkön. Hinata azonban nem gondolt semmire. Ez volt az első alkalom, hogy Kushina jelleméről és személyéről hallott, s a többi információ tudtában csak egyre nőtt a gombóc a torkában. - A halála villámcsapásként ért mindenkit. És a szíve mélyén mindenki megértette Minatót, amiért menekülni akart ebből a városból. Én is így voltam vele. A későbbiekben leveleztünk, és néha váltottunk egy-egy telefont, de sajnos egyre kevesebbet tudtunk beszélni. Az évnek pedig csak egyetlen napja volt, amikor Minato a fiával együtt visszatért ide, és személyesen is találkozhattunk, halottak napján. - Hinatában felrémlettek Naruto szavai, miszerint minden évben visszajöttek, és az apjával és Jiraiyával együtt mentek el az anyja sírjához. Ekkor vette észre, hogy a kezei enyhén remegnek, ezért ökölbe szorította őket. De vajmi keveset ért.
- Szomorú nap, de olyankor tudtunk találkozni. Naruto tüneményes gyermek volt. - Kakashi hangja mintha melegebbé vált volna. - A cumi még ott lógott a szájában, de a rament már akkor is ette. Emlékszem aztán, mikor elújságolta, hogy jövőre kezdi meg az iskolát, milyen boldog volt! De... Akkor láttam őt utoljára. - Kakashi elhallgatott, Hinata pedig akaratlanul is nyelt egyet. - Hat éves volt, mikor utoljára járt az apjával Kushina sírjánál. Elköszöntek a keresztapjától, és elindultak haza. De még alig értek ki a városból, mikor egy őrült frontálisan nekik szaladt. Minato azonnal meghalt, és Naruto is épp hogy csak túlélte. Hosszú hetekig feküdt kórházban.
 

Hinata előredőlt, hogy Kakashi ne láthassa az arcát. Biztos volt benne, hogy remeg a szája. Kezeit a térdére fektette, és belemarkolt a nadrágjába, de a feszítő érzés nem akart elillanni a mellkasából. 
"Hat évesen voltam ott utoljára. Utána volt az az autóbaleset." Ahogy fülében felcsengett Naruto szomorkás hangja, legszívesebben a fejére szorította volna kezeit. Nem, nem akarta hallani! Nem akarta tudomásul venni! "Az is Konoha közelében történt." Miért pont Naruto? Miért neki kellett annyit szenvednie? Miért hoz rá Konoha újra és újra balszerencsét? Mikor ennyi láthatatlan szál köti ehhez a városhoz? És ezúttal miért Hinatának kell a hóhér szerepét játszania...!?
 

- És... a sofőr? - Rekedtes volt a hangja, de nem foglalkozott vele.
 

- Ő is súlyos sérüléseket szenvedett. Valami Orochimaru nevű, beesett arcú narkós volt. A kórházban már nem tudtak segíteni rajta, de hosszú hetek szenvedése után hunyt csak el. De jobban járt így, keményebb büntetésre számíthatott volna, ha túléli. - Az ősz hajú férfi hallgatott egy darabig, majd ő is előredőlt. Szemével nem kereste Hinata tekintetét, amiért ő nagyon hálás volt. A tanár a lombos, zöld fákra emelte pillantását, a diák a földet bámulta meredten, kifejezéstelen szemekkel. - Jiraiya vette magához az árván maradt fiút, s Konohától jó messzire költöztek. Azt hiszem, meg lehet érteni az öreget. Narutót a temetésen láttam utoljára, azóta semmit nem hallottam felőle. De ma, amikor felmentem inni egy jegeskávét, azonnal felismertem. Elég jellegzetesek a családi vonásai. Kakashi ekkor már Hinatára nézett. Ahogy a lány fél szemmel rálesett, a férfi maszkjának húzódásából egyértelműen látta, hogy mosolyog. - Ő nem emlékezett rám, de hát ez teljesen természetes, elvégre, még csak kiskölyök volt akkor. Elmondtam neki, hogy az apja barátja voltam, és aztán szüleiről beszélgettünk, meg arról, hogy hogyan megy sora. - Hinata szíve erősen dobogott, ugyanakkor, mintha az egész teste lelassult volna. Üres tekintettel bámult maga elé, miközben az elhangzottakon gondolkodott.
'Újabb kapocs...' Gondolta, s a szíve összeszorult a gondolatra 'Naruto, te tényleg hozzám láncolod magad. Ha még nem tetted meg eddig...'

- Hát, erről és ezért beszélgettünk. Elég részletesen kifejtve válaszoltam a kérdéseidre? - Nézett Kakashi mosolygó szemekkel a mellette ülő lányra. De aztán elkomolyodott. - Nézd, egyértelműen látom, hogy nem idegen számodra a fiú. Nem fogom megkérdezni, mi van köztetek, elég nagy vagy ahhoz, hogy tudd, mit csinálsz. Mintha csak Nejit hallaná... Hinata gyomra összeszorult. Ahogy aztán Kakashi felállt mellőle, s finoman megszorította a vállát, eszébe jutott valami.
 

- Tegezted? - Az ősz hajú kérdőn nézett rá, s Hinata hosszú ideje először nézett úgy igazán a szemébe. 
- Minatót. Azt mondod, a tanárod volt. De úgy tűnt, bizalmas viszonyban voltatok, és tegezted. - Kakashi értette a célzást. Szemei szinte már gyöngéden mosolyogtak, ahogy játékosan beletúrt a lila tincsekbe. Hinata odakapta a kezét, és mérgesen nézett a tanárára, csak elsős volt, mikor a férfi utoljára borzolgatta a haját.
 

- Szeretnél a barátom lenni, hm? - Kérdezte meleg hangon, bár inkább hallatszott kijelentésnek, de egyéb módon nem reagált a lány kérdésére. Intett egy utolsót, aztán lassan elsétált. Hinata halvány mosollyal az arcán nézett utána, miközben gyorsan rendbe szedte tincseit. De amint a férfi eltűnt a szeme elől, újra eszébe ötlöttek a megbeszélt dolgok. A mosoly lehervadt arcáról, s újra az üres hidegség töltötte meg testét. 'Naruto...'


 

*

- Á, Hinata! Már azt hittük, nem is jössz. Az említett csak egy mély hümmögéssel reagált a kijelentésre. Szó nélkül lépett be a kapun, s meg sem várta Sakurát, hanem lassan besétált a házba.
 

Igazából, fogalma sincs, hogyan ütötte el a napot. Az biztos, hogy mindig ment valahova, talán egész Konohát bejárta, de így, utólag nem tudta volna elmondani, merre járt. Neji egész nap ki volt kapcsolva, s ő már tehetetlen dühében nem mert otthon maradni. Félt, hogy esetleg komoly kárt tesz valamelyik berendezésben. A Kakashival folytatott beszélgetés óta egyébként is ingerlékenyebb volt a megszokottnál, úgyhogy végképp nem akarta megtisztelni látogatásával azt a bizonyos srácot...
De tudta, hogy a "megbeszélés" nagyon is fontos lehet a jövőjére nézve. Hisz, elvileg az egész "róla szól". Úgyhogy, mikor már ötlete sem volt, hova mehetne máshova, becsengetett hozzájuk. Sakura szobája előtt levette a cipőjét, és kopogás nélkül lépett be a szobába. Nem lepődött meg, hogy Ino és Tenten már mindketten ott ültek a földön. Az egész szituáció arra emlékeztette, amikor ez az egész őrültség elkezdődött, akkor gyűltek így össze utoljára. Bár visszacsinálhatná az időt addig a napig... Mennyi sok gonddal lenne kevesebb a vállán...
 

- Nos lányok, első megbeszélésünk, mióta az akció elkezdődött. - Kezdte meg vigyorogva beszédét Sakura, ahogy lovagló ülésben ráereszkedett a számítógépe előtti székre. Nem vette észre, hogy Hinata keze megrándul. - Sajnos én még csak egyszer tudtam beszélni vele, úgyhogy a ti megérzéseitekre kell hagyatkoznom, de...
 

- Úgy mondod, mintha a másik kettő annyira ismerné őt. - Szólt közbe unottan Hinata, miközben fejével Inóék felé intett. Sakura pislogott egyet, és az említettek felé fordult. Mivel Tenten épp nagyban rágózott, Ino volt az, aki egy sóhaj kíséretében felvilágosította a Hyuugát.
 

- Tudod, egészen jól ismerjük. Egy este elmentünk Shikamaruékkal és vele buliba, és többször voltunk fönn Choujinál, hogy kipróbáljunk pár új PC-játékot. A következő napokban terveztünk egy mozit, de Naruto azt mondta, végig dolgoznia kell...
 

Hinata már alig hallotta az utolsó szavakat. De a "Naruto" aztán végképp betett. A lányok még sose hívták "RamenBoy"-on kívül máshogy Narutót! Szemei döbbenten elkerekedtek, s már készült volna felpattanni, mikor észbe kapott, és erővel visszanyomta magát ülésbe.
 

- Ti... Hogyhogy ilyen jóban vagytok!? - Észrevette, hogy szinte kiabál, ezért gyorsan visszafogta hangját. - Egyáltalán, honnan ismeritek?
 

- Hiszen Choujival szembe szomszédok. - Nézett Hinatára Ino. - Sose voltál még nála? - Hinata a szőnyegre nézett. Nem, sose járt még a szőkénél. Meg sem fordult a fejében. Pedig ha tudta volna, hogy Ino, Tenten, Shikamaru és Chouji eközben...
 

- És... Mit csináltatok? - kérdezte. 
 

- Már mit csináltunk volna? - Kérdezett vissza unott hangon Tenten. - Ismerkedtünk. Nyugi, nem haraptuk le a fejét.
 

'Mintha érdekelne...' Akarta mondani Hinata, de valahogy nem jött ki a torkán. Igazából attól félt... Vagyis, nem... Azért volt rossz érzése, mert Inóék talán célzásokat tettek Narutóra az "Idiótasága" miatt. De ezt hogy kérdezze meg...?

- Na jó, lányok, vissza az eredeti témára! - Szólt közbe Sakura, aki szemlátomást megelégelte őket. - Ott tartottam, hogy a ti megérzésetekre kell hagyatkoznom. Tehát... Hogy áll a mi kis "BalfékBoy"-unk?
- Hinata szeme összeszűkült, ahogy Sakurára nézett, de az nem látta, mert épp a másik két lányt fixírozta a tekintetével. 
 

- Gondolom, megkérdeztétek tőle. Vagy utalgattatok rá. - Húzta sátáni mosolyra ajkait.
'Csak én nem értem, mire céloz?' kérdezte magától Hinata, de ahogy látta, hogy Ino bólint, már rögtön meg is válaszolta a kérdést. 'Igen...'  Vajon miért nem tette boldoggá a gondolat?
 

- És? Mi az eredmény? - Sakura előrébb hajolt a székben, s kezeivel átkarolta annak hátát. Izgatottan nézett a lányokra, miközben Tenten kivette a szájában lévő rágót és bedobta a sarokban lévő kis szemetesbe. - Nyert ügy. - Mondta lassan, és Hinatára nézett. - Teljesen belezúgott. - Az említett felkapta a fejét. 'Tessék?' Ino is bólintott, majd hátradőlve elnyúlt a szőnyegen.
 

- Ja.
 

Sakura szélesen elvigyorodott, s büszke megelégedéssel nézett Hinatára.
 

- Igen! - A hangja olyan volt, mint amikor egy fiúnak a meccs közben a drukkolt csapata gólt rúg. - Tudtam, hogy verhetetlen vagy, kiscsaj! - Hinata azonban nem reagált. Agya lázas sebességgel gondolkozott.

'Naruto? Belém zúgott? Azaz... szerelmes belém?" Furcsa érzés járta végig, leginkább kellemetlennek lehetne leírni. Hiszen, a bizsergéstől nem tudott nyugodtan ülni tovább, és a mellkasában úgy dübörgött az az istenverte szíve, hogy komolyan elgondolkozott azon, orvoshoz kéne mennie. Nem, nem akarta, hogy egy szegény srác keresse a kegyeit... Hiszen, ő gazdag!  De... Akkor is furcsa ez a bizsergés...
 

- Hinata, te... - Sakura előbbi boldog hangja sehol sem volt. Inkább tűnt döbbentnek. - Én vagyok beteg, vagy te tényleg elvörösödtél?
 

Hinatának oda se kellett néznie, hogy tudja, a másik két lány azonnal odakapja a fejét. Érezte magán a vizsgáló pillantásokat, s szemét lehunyva igyekezett kizárni azokat a tudatából, de erre a beszólásra érezte, hogy csak melegebb lesz az arca.
 

- Nem te vagy beteg, hanem én, Haruno. Egyébként pedig, vegyél vissza magadból! - Morogta ingerülten, s igyekezett visszanyerni a normális hőmérsékletét.
 

- Nyugi, Hyuuga! - Míg Hinata olyankor szokott visszaváltani a vezetéknévre, ha dühös, Sakura ezt rendszerint akkor tette meg, amikor megijedt. - Egyébként meg nyugi, tényleg büszke lehetsz magadra. Nem minden bokorban terem ilyen dögös szívtipró, mint te. - Ha ezt dicséretnek szánta, csak tovább rontott a helyzeten. De Hinata szemének egyetlen villanása elég volt ahhoz, hogy erre a Sakura is rájöjjön. Inkább gyorsan másfelé kormányozta a beszélgetést.

- Na jól van, szóval akkor, a kis ramen imádó kipipálva. Hány nap is van hátra a buliig? És tud róla valaki részleteket? 
 

- Nyolc.  És anyám az egyik főszervező. - Mondta Tenten.
 

- Remek! - Sakura elégedetten dőlt hátra, s tekintetét várakozón szegezte Tentenre. - Milyenre tervezik a bált?
 

- Az évben nem bál lesz, lévén a tavalyira alig mentek el. Manapság már csak a felnőttek és a libás lányok szeretik az ilyen estélyeket, és a múltkor nagy bukás volt az egész. Úgyhogy jelmezbál lesz, de inkább disco, mint bál. No meg persze, a szokásos előadások, a körhinta és vásárok.
 

- Jelmez? Beöltözés? - Sakura szemei felcsillantak, ami rendszerint nem jelentett jót. - Pont ez kell nekünk! Így még könnyebb lesz a dolgunk! - Rávigyorgott Hinatára, de az csak hideg közönnyel nézett vissza. Fél füllel hallgatta tovább, amit a lányok beszélnek, s közben azon járatta agyát, mihez is kezdjen.

Hogyan mondja meg nekik, hogy ő már rég nem akarja az egészet? Csináljanak, amit akarnak, de... Nélküle. Hinata egyre inkább érezte, hogy a végén mindennek ő fogja meginni a levét, s napközben már fel is készült rá, hogy hogyan tálalja véleményét Sakurának. De az a kijelentés... "Teljesen belezúgott."
Hinata megborzongott. Talán hideg van? De nem, egyáltalán nem fázik. Akkor nem lehet más miatt... Csak Naruto... 'Tényleg szeretne engem?' Hinata visszagondolt, de nem tudott semmi olyanra visszaemlékezni, ami egyértelműen azt mutatná, hogy a szőke szerelmes belé. Ugyan miből jutott erre a következtetésre Ino és Tenten? Jó, igaz, egyszer megcsókolta, de... 'Várjunk csak...' jutott eszébe, s zavart érzés támadt a gyomrában. 'Arról a csókról senki sem tud. Márpedig, rendszerint az jelenti azt, hogyha valaki szerelmes... Bár én nem emiatt csináltam, de... Talán Naruto elkottyantotta a lányoknak vagy a két fiúnak, akik meg tovább adták Inóéknak!?' Hinatának ugrott egyet a gyomra, s a másik háromra sandított. De egyáltalán nem úgy tűnt, mintha azok tudnának róla, hogy a teljesen zárkózott barátjuk megcsókolt egy csóró idegen fiút. De akkor miből...!? Végül vett egy mély levegőt, és úgy döntött, elnapolja a kérdést. Most sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia. Először is, amint hazaér, fel kell hívnia Nejit. Nagyon remélte, már csak a bátyja érdekében is, hogy elérhető lesz. Akkor aztán megkéri, pontosabban megparancsolja, hogy mondjon el mindent, amit a szökéséről tud. Utána remélhetőleg eszébe jutnak a hiányzó részletek, és képes lesz valami értelmes és megvalósítható tervet kitalálni, amivel egyszerre fedheti fel az igazságot, és nyerheti el Naruto bocsánatát. Nem azért, mert annyira zavarná, csak egyszerűen... Nem akarja, hogy a szőke haragudjon rá, és egy életre meggyűlölje. Teljesen természetes, nem?
 

- Rendben, Hinata? - A kérdés olyan hirtelen zökkentette ki gondolataiból, hogy egy percig fel sem fogta, hol van.
 

- Tessék? - Sakura hangosan és látványosan felsóhajtott.
 

- Csajszi, figyelsz egyáltalán? - Hinata lehunyta a szemét, de aztán kinyitotta, s azok ismét a megszokott közönnyel csillogtak. 
 

- Persze. De most ne haragudjatok, mennem kell. - Nem akart tovább itt lenni velük. Egyértelmű, hogy csak őt fogják hülyének nézni, ha azt kéri, ne szívassák meg Narutót. Magának kell megoldania. De azt csak úgy érheti el, ha minél hamarabb beszélni tud Nejivel.
 

- Mi? De... Hé, várj! - Kiáltott utána Sakura, de már csak a csukott ajtót hallotta. Hinata már felvette a cipőjét, és sietett le a lépcsőn. Annak alján azonban hirtelen meg kellett torpannia. Ugyanis Sakura anya állta az útját.
 

- Hova, hova? - Az asszony egész lénye valami furcsa, megmagyarázhatatlan erőt sugárzott, ami arra késztette Hinatát, hogy lassan hátráljon. Jelen esetben, vissza, felfelé a lépcsőn.
 

- Hát... Mennem kell haza.
 

- Tudod te, mennyi az idő? - Az asszony jelentőségteljesen az egyik faliórára nézett. Hinata követte pillantását, és látta, hogy már lassan tizenegy óra. - Nagyok vagytok már, ezt elfogadom. De ma éjjelre szélvihart ígértek, amellett sötét van, és te sem kétpercnyire laksz innen. Itt alszol ma.
 

- De... - Hinata hirtelenjében nem is tudott mit reagálni. Ilyen helyzetbe még sosem került. - Haza kell mennem.
 

- Miért? Tudom, hogy a bátyád most külföldön van, és ha jól tudom, a szüleid sincsenek otthon.
 

- Hát... Igen, de...
 

- Nincs de! - Az asszony meglengette a kezét. - Tűnés, vagy én rugdoslak fel!
 

Hinata jobbnak látta követni a heves anyuka utasításait. Felsietett a lépcsőn, és a cipőjét lerúgva visszament a szobába. A három lány felkapta a fejét, és kérdőn néztek rá. A Hyuuga már nyitotta a száját, hogy magyarázatba kezdjen, mikor recsegő hangot hallott maga mögött. Épp idejében ugrott félre, hogy a kilendülő ajtó ne vágja hátba.
 

- Megmondtam neki, hogy ma itt alszik, mert késő van, és vihar lesz. - Szólt parancsoló hangon az asszony, és tekintetét lassan végigjáratta a szobában tartózkodókon. - Ez rátok is vonatkozik! - Nézett Inóra és Tentenre. - De már késő van, úgyhogy feküdjetek le mindannyian!
 

- De anya! - Jajdult föl Sakura. - Még csak tizenegy... - Anyjának egyetlen pillantása elég volt, hogy fáradtan felsóhajtson, és veszni hagyja a mondat másik felét. - Értettem. Máris alszunk. - Haruno néni elégedetten mordult fel.
 

- Jó éjt. - És bezárta maga mögött az ajtót. A lányok percekig csak némán meredtek egymásra. Aztán Sakura vállát húzogatva szólalt meg.
 

- Bocs, csajok, de... Elég kemény az anyám...
 

- Semmi gond. - Mondta egészen vidáman Tenten. Ino hosszan felsóhajtott.
 

- Szülők... – Visszaereszkedett a földre, és tovább folytatta a henyélést. - Ezért mondom mindig, mennyi baj van velük. Sakura Hinatára nézett. A lány a felrobbanás szélén állt, amiért megfosztják őt a testvérétől, hisz a telefon otthon várta! De lemondó-beleegyezően bólintott.
 

- Akkor, a megbeszélést holnap folytatjuk. - Zárta le a témát Sakura, s felállt a székről. - Ha úgyis itt alszotok, reggel meg tudjuk majd...
 

- Bocs, nem fog menni. - Szólt közbe Ino. - Holnap reggel körül érkezik Shikamaru barátnőjének vonata, és ki kell kísérnem őt elé. Kellemetlen, de tudod, milyen Shikamaru  a nőkkel szemben, és...
 

- Tudjuk. - Vágta rá gyorsan Sakura. A szekrényéhez lépett, s kihúzott pár tiszta felsőt. - Na mindegy, akkor majd valamikor folytatjuk.


Alig telt el több mint fél óra, s a négy lány már frissen letusolva, kölcsönkapott felsőjébe feküdt a földre terített matracokon. Sakura nem akart kellemetlenséget, ezért ő is a földre költözött. Még jó, hogy elég nagy szobája volt, így mind kényelmesen elfértek. Tenten horkolását már lehetett is hallani, de Hinata még sokáig éberen feküdt a matracán. A titokzatos múlton, az elérhetetlen bátyján, az elkövetkezendő napokon, és azon a bizonyos szőke fiún gondolkodott, míg lassan el nem nyomta az álom...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés