Hinata kelletlenül harapott bele a pirítósába, miközben jobbjával újabb adag kávét töltött magának. Máskor szokott bele rakni egy kis kanál cukrot, de most teljesen feketén itta. A feje ketté akart hasadni, ráadásul sötét árkok húzódtak a szeme alatt. Nem tudott sokat aludni az éjjel. Eleve későn feküdt le, de a fura álma után nehezen tudott visszabóbiskolni, és utána is nyugtalanul forgolódott. Hajnalban aztán nem bírta tovább és felkelt. Nyaka teljesen elgémberedett a sok forgolódástól, és fejét mintha millió vésővel ütötték volna belülről. Elment zuhanyozni, és a hideg vízzel valamivel tényleg jobb lett, de tudta, itt már csak egy aspirin, és jó sok kávé segíthet. Egész reggel az a fura álom járt a fejében, de még most sem tudta kiverni onnan. Viszont értelmezni is képtelen volt. Nem is igazán emlékezett rá, csak egy-egy alak ragadt meg benne: színek, kék sárkány, tűz, sötét, sírás, egy ragyogó jelenés, és ahogy elszakadva egymástól ő újra egyedül maradt.
 

'Mi a fene volt ez?' Hinata a szájához emelte a kávéját, s egy pillanatra átadta magát a jellegzetes illatnak, ami megcsapta az orrát. 'Jelent valamit? Vagy csak túl sok minden történt az előző nap, és az agyam így vezette le?' Ezt egyébként teljesen reális indoknak látta. A tegnapja valóban rémesen kimerítő volt. Kezdve az egész azzal a felkavaró telefonbeszélgetéssel, aztán az ijedtség Ino miatt, majd hozzá a fürdőzés... Ráadásul, ma már azért is aggódhat, hogy nehogy belefussanak Sakurába. Nem csoda, hogy minden hülyeséget összeálmodik. Mégis, valahol a tudata mélyén több jelentőséget tulajdonított neki. Elvégre, az egész álmát átjárta az a furcsa, bizsergető érzés... Még így, hogy csak visszagondol rá, is...

'Na elég volt!' Döntötte el magában végül, miközben fölállt az asztaltól, s nekilátott rendbe szedni az asztalt. Fölemelte tányérját, s a mosogatóba rakta, majd meleg vizet engedett rá. 'Álmodtam, ez van, teljesen természetes emberi szokás. És ez alkalommal hülyeség volt. Na és? El kell felejteni, és kész.'
A baj csak az volt, hogy nem akart kiszállni a fejéből. Miután végzett a pakolással, egy kis töprengés után leült a tv elé, és berakott egy filmet. Igazából nem érdekelte, és nem is nagyon figyelt rá,  de kellett valami, amivel elüti az időt tízig. A film alatt legalább tudott gondolkodni azon, hogy mihez kezdjen Narutóval. Mivel Sakura ma jön, vagy rosszabb esetben, jött vissza, mindenképp olyan helyre kell vinni, ahol a legkisebb az esélye, hogy összefutnak. Tehát semmi belvárosi szórakozóhely vagy pláza! Hinata úgy döntött, ha a szőke is beleegyezik, márpedig miért ellenkezne, elviszi valami kertvárosi részre. Naruto úgyis mindenhol jól tudja érezni magát. Az órák lassan vánszorogtak, s Hinata igazán fellélegzett, mikor az óra végre fél tízet mutatott. Bement a fürdőbe, magára kapta lila rövidnadrágját és a világos lila ujjatlanját, aztán befújta magát parfümmel. Száj húzogatva vette tudomásul, hogy a parfüm gyors fogyásnak indult az utóbbi időben. Miután megállapította, hogy haja megfelelően ki van simítva hátul, elégedetten sétált le a lépcsőn. Kulcsra zárta a lakást, és a zsebébe süllyesztve azt, megindult a Vörös Róka felé.



Ahogy felsétált a lépcsőn, Hinata máris Narutót kereste a szemével. Nem volt nehéz megtalálni, aranyszőke hajával azonnal ki lehetett szúrni a tömegben. Épp az egyik asztalhoz hajolva rakott le egy fagyi kelyhet, miközben zavartan nevetgélve beszélt a vendéghez. De mikor Hinata felismerte a vendéget, kihagyott a szívverése. 'Francba!' Kiáltott fel magában, s nagyon kellett erőlködnie, hogy ne tegye meg hangosan is. Akaratlanul beharapta a száját, miközben megindult a kis páros felé. Naruto meghallhatta a lépteit, mert felkapta a fejét, és mikor meglátta őt, boldog mosoly ömlött szét az arcán.
- Sakura! - Hinata figyelmét nem kerülte el, hogy néhány ember furcsa szemekkel nézett rá, de mivel közvetlen ismerősei nem voltak a közelben, nem zavartatta magát. A rózsaszín hajú lány ellenben, mikor meglátta Hinata vészjósló arckifejezését, zavart köhécselésbe kezdett.
 

- Á... Jó reggelt Sa-Sakura... - Szemmel láthatóan nehezére esett kimondani a nevet, de végül mosolyt erőltetett az arcára. Hinata nem viszonozta.
 

- Viszont. - Köszöntötte hűvösen. - Meg sem próbálta "Hinatának" hívni Sakurát.

Egy ilyen némber csak ne parádézzon az Ő nevével! Naruto értetlenül járatta szemét a két lány között, míg aztán a cukrászda falán lévő órára nézett, ami 9:55-öt mutatott. 
 

- Öö, akkor elnézést kérek, de most megyek, fordult Sakura felé. - Örülök, hogy megismertelek.
Sakura elvigyorodott. De mosolyában volt valami sátáni.
 

- Szintúgy... - Mondta olyan hangsúllyal, melyet Hinata tökéletesen értett. És legszívesebben azonnal behúzott volna egyet a lánynak. De helyette inkább sürgetőn fordult a szőkéhez.
 

- Kész vagy? - Naruto furcsán pislogott egyet, de bólintott.
 

- Persze. Átöltözök, és mehetünk. - Aztán sarkon fordult, és besietett az épületbe.

Hinata mozdulatlanul állt, míg a szőke üstök el nem tűnt a szeme elől. Aztán lassan, nagyon lassan  Sakura felé fordította arcát.
 

- H-hé, nyugi kiscsaj! - Szólalt meg az riadtan, sőt, még a kezeit is maga elé emelte. - Nem tudtam, hogy itt lesz. Véletlenül futottunk össze!
 

- Mit mondtál neki? - Hinata Sakura mellé lépett, és onnan nézett rá. A magasságkülönbség és az arckifejezése miatt elég ijesztő lehetett, mert a rózsaszín rémülten nézett a fölé magasodó Hyuugára.
 

- Semmit! - De mikor meglátta, hogy Hinata szeme összeszűkül, gyorsan folytatta. - Csak bejöttem egy fagyira, miután kipakoltam, és megláttam ezt a szőke srácot. Mivel nem tűnt ismerősnek, gondoltam, beszélgetek vele. De kábé a második mondata végére rájöttem, ki is ő. - Egy percre elhallgatott. Az ijedtség egészen eltűnt az arcáról, inkább gyanakodva nézett föl Hinatára. - Egyébként is, mi bajod? Hiszen már beszéltem vele korábban is! Most miért ne tenném?
 

- Chateltél vele, Sakura! - Mondta mély hangon Hinata, jól megnyomva az első szót. - Nem ismered őt.
 

- És?! - A rózsaszín összeráncolta szemöldökét. - Mi bajod van?! Egyszerűen kíváncsi voltam rá. Úgy beszélsz, mintha megerőszakoltam volna, vagy akármi. - Hinata keze megrándult, de mivel a zsebében volt, ezt a másik nem vehette észre. - Tényleg, hogy halad a "bolondítsuk magunkba a balféket" küldetés? - kérdezte Sakura hirtelen vigyorogva. - Aranyos kölyöknek néz ki, és ahogy köszöntött téged, hát kiscsaj, szerintem tuti beléd zúgott! - Hinatán mintha hideg hullámok szaladtak volna végig, de nem mutatott semmit. Nem foglalkozott a fejében halkan susogó hangokkal, helyette hideg közönnyel nézett le Sakurára.
 

- Lehet. De, ami az ünnepséget illeti...
 

- Á, te is várod már, mi? - Szakította félbe Sakura, és tekintetével szinte hátba veregette Hinatát. - Hehh, akkora buli lesz! Inóval már el is kezdtük kidolgozni a tervet estére, és...
 

- Nem úgy értettem! - Hinata fanyalogva vette észre, hogy csöppet idegesen beszél. Pedig annyira igyekezett, hogy hűvös maradjon a hangja! - Csak végiggondoltam, és arra jutottam, talán...
 

- Itt vagyok!
 

Hinata szemét lehunyva megeresztett egy lassú sóhajt, majd belenézett a vidáman csillogó, kék szemekbe. 'Ennél rosszabb időzítés nem is lehetett volna...' Naruto most egy óceán kék ujjatlant viselt, ami remekül illett a szemeihez. Piszkosfehér halásznadrágján a felsőhöz illő, apró kék csillagok mosolyogtak.
 

- Oké, akkor menjünk... - Hinata enyhén lemondó hangja szemlátomást nem tűnt fel a szőkének, akit egy apró lökéssel a hátán serkentett indulásra. De a lila szemek utoljára még megkeresték Sakurát. - A beszélgetést még folytatjuk. - Sakura kissé értetlen fejet vágott, de azért bólintott. Hogy ez után mit csinált, azt Hinata már nem látta, mert a szőkével eltűntek a terasz melletti lépcsőn. Mikor aztán kellő távolságra értek a cukrászdától, Hinata Naruto felé fordult.
 

- Miről beszéltetek?!
 

- He?! - Naruto nagyot pislantott, mire Hinatának eszébe ötlött, talán túl direkt volt a kérdése.

'De ha így is van, már mindegy. Tudni akarom!' - Gondolta magában.

- Semmi különösről. Mikor rendelt, megkérdezte, hogy most költöztem-e ide, mert még nem látott Konohában. Én meg elmondtam neki, hogy nyári munkára jöttem. Utána már csak apró semmiségekről beszéltünk.
 

- Például?! - Talán egy picit ideges volt. De teljesen érthető, nem?
 

- Hát... Hogy mikor érkeztem, hol lakom, hogy tetszik a város, vannak-e itteni barátaim... - Naruto elgondolkodva nézett a magasba. A nap fényesen világított, de egy fokkal enyhébb volt az idő, mint az elmúlt napok fullasztó melege. - Kábé ennyi. Sokat nem beszéltünk. Épp a nevét akartam megkérdezni, mikor megjöttél. - Hinatára emelte azokat a nagy, kék szemeit. - Tényleg, hogy hívják? - Hinata zavartan nyitotta ki a száját, miközben lázasan agyalt, hogy mit mondjon. De szerencsére végül nem kellett megszólalnia, mert ekkor megcsördült Naruto mobilja.
 

- Á, bocsánat! - A szőke a zsebébe mélyesztette kezét, és kikapta a telefonját. De mire elővette, a csöngés elhalt. Akkor csak sms érkezhetett. Hinata figyelte, ahogy az apró ujjak szaladgálnak a gombokon, míg nem megállapodtak. Akkor aztán a fiú szemeit kezdte figyelni. Az égkék golyók vízszintesen szaladva olvasták a szöveget, de Hinata figyelmét nem kerülte el, hogy az sms végére kiveszett belőlük a csillogás, és mintha csöppnyi szomorúság költözött volna a helyébe. Naruto elrakta a telefont, de aztán nem szólalt meg, csak a földet nézte. Hinata gondolkozott, mi történhetett, de semmit nem tudott kitalálni. 'Talán rá kéne kérdeznem...' Gondolta.
 

- Történt vala...
 

- Mondd, eljönnél ve...
 

Naruto ugyanabban a pillanatban kapta fel a fejét, ahogy ő is megszólalt, s most egyszerre hallgattak el. Egy percig kínos csöndben meredtek egymásra, míg végül Naruto mosolyfélére húzta száját.
 

- Bocsi. Mit akartál? - Hinata egy percig nézte őt, és próbálta megfejteni, mennyi őszinteség van a mosolyában. De mivel nem jutott sokra, újra megkérdezte.
 

- Csak, hogy... Történt valami? Eléggé letörtnek látszottál.
 

A kék szemek csodálkozva tekintettek rá, s Hinata maga is felfogta mondatai értelmét. 'Ugyan minek is aggódom én ezért a kölyökért?' Kérdezte magától. 'És különben is, semmi közöm hozzá.' De mégis... Nem szerette szomorúnak látni. A mosoly jobban állt neki.
 

- Köszönöm. - De még mennyire jól! Hinata alig bírta levenni szemét a szőke arcáról, ami most szinte már elérzékenyülten boldog volt. - De ne aggódj, semmi komoly. Csak a Hegyi-kéjenc írt, hogy ne felejtsem el a virágokat. - Hinata kérdő tekintetét látva Naruto folytatta. - Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy eljönnél-e velem meglátogatni... anya sírját. - Hinata mindenre számított, csak erre nem, s hirtelenjében nem is tudott mit mondani. Meglepettsége kiülhetett az arcára, mert Naruto gyors magyarázkodásba kezdett.
 

- Persze, tudom, furcsa ezt így kérni, csak... Most már lassan tizenegy éve, hogy nem voltam ott. És... nem szeretnék egyedül menni.
 

Hinata fejében egymást kergették a gondolatok. Menjenek el Naruto anyjának sírjához? Kushináéhoz? Korábban nem zavarta volna, de mióta tudja, ki is volt az a nő... Hinatának apró gombóc nőtt a torkába. Azzal, hogy elmenne oda, szinte sírgyalázást követne el... Álljon oda, és imádkozzon a halottért, miközben annak fiát meg szépen becsapja!? Másrészről viszont, nem mondhatott nemet. Hisz mondja azt Narutónak, hogy nem, nem megy el vele? Akkor megbántaná. Márpedig, azt nem akarta. Fogalma sincs, miért, de egyszerűen nem akarta szomorúnak látni.
 

- Szívesen elkísérlek... - Nyögte ki végül. Naruto boldog mosolya elűzte a kételyeit. 
 

- Köszönöm! - Mondta a szőke szinte nevetve, és belecsimpaszkodott Hinata karjába.

A Hyuuga valami nagyot érzett a mellkasában dobbanni. Erősen gyanította, hogy a szíve volt. Nem akart nagyon megakadtnak tűnni, ezért csak nyugodtan sétált tovább, de szeme sarkából óvatosan a másikra lesett. A szőke hajtincsek ott táncoltak nem sokkal az álla alatt, és érezte a másik puha arcát a bőrének nyomódni. Furcsa érzés volt, aminek hatására mintha rántottak volna egyet a gyomrán. Tekintetét újra előre szegezte, de a mellette elhaladó öreg hölgy pillantása elárulta, hogy elég furcsán festhet a belé kapaszkodó fiúval. 'Még a végén egy párnak hisznek...' Dohogott magában, de nem merte lefejteni magáról a szőke kezeit. Egyrészt, mert az rosszul esne a fiúnak, és talán megbántódna. Másrészt, mert egészen jó érzés volt. De csak egy kicsit.
 

- Miért nem voltál ott olyan rég? - Kérdezte inkább, zavarát... nem is, kényelmetlenségét leplezendő.
 

Naruto elengedte Hinata kezeit, amit a lány félig megkönnyebbülve vett tudomásul. Hogy a másik fele mit érzett, azzal még ő sem volt tisztában. A kék szemek elgondolkodva az ég felé fordultak, és álmodozva pihentek meg egy-egy felhőn.
 

- Azt hiszem, mondtam már, hogy anya meghalt a születésemkor. Apa után nem akart a városban maradni, mert szinte minden anyámra emlékeztette. - Naruto tekintete ellágyult, mintha nosztalgikus emlékek ébredtek volna fel benne. Holott, Hinata tudta, hogy az nem lehet, hisz Naruto akkor még kölyök volt. - Elköltöztünk egy másik városba, de minden évben egyszer visszajöttünk ide, halottak napján. Akkor meglátogattuk a keresztapámat, és vele együtt mentünk ki anya sírjához. Hat évesen voltam ott utoljára. Utána volt az az autóbaleset. - Naruto szemeit a földre fordította, s arcán furcsa mosoly játszott. - Az is Konoha közelében történt. Miután apát is elvesztettem, a Hegyi-kéjenc magához vett, és egy jó messzi városba költöztünk. Többet nem engedett ide vissza. Meg volt győződve róla, hogy Konoha balszerencsét hoz rám. - Naruto Hinatára nézett, és szarkasztikusan mosolyogva mondta.
 

- El sem tudod képzelni, mennyit kellett győzködnöm őt, hogy idejöhessek nyári munkára. De már nem vagyok gyerek. Tudok vigyázni magamra. - Hinata vegyes érzésekkel hallgatta a fiút. Közben önnön bűntudata is dobolni kezdett benne. 'Konoha balszerencsét hoz rá?' Ismételte meg, és lelki szemei előtt megjelent Sakura képe. 'Ha tudná...'
 

- De akkor, nem vagy új Konohában, ugye? - Terelte másfelé a szót, és automatikusan szétnézett maga körül. - Még ha kicsi is voltál, néhány hely csak ismerős, nem? - De Naruto szomorúan megrázta a fejét.
 

- Már mondtam egyszer. Az autóbaleset előtti dolgokra nem nagyon emlékszem. Ha a Hegyi-kéjenc nem mondta volna el, azt sem tudnám, merre kell a temetőbe menni.
 

- Ó... Értem. - Hinata legszívesebben fejbe vágta volna magát, amiért nem tud értelmesebbet válaszolni.
De Narutót, úgy tűnt, nem zavarta. Amikor odaértek a buszmegállóhoz, egy ugrással a menetrend előtt termett, és a nagy szemeket pásztázón járatta végig a táblán. 
 

- Ez az, ezzel kell menni... - Mutatott rá az egyik buszra.
 

Hinata is vetett rá egy pillantást. 'Szóval külvárosi rész, hah...' Ott legalább nem kell attól félni, hogy ismerősbe botlanak. Bár Sakura után...
 

- Nemsokára jön egy... - Mondta, miközben a telefonja órájára pillantott. - Húsz perc alatt ott vagyunk.
 

- Mm! - A mosolygó arc láttán Hinatának újra hangosan kezdett dobogni valami a mellkasában.


 

*

Nehéz volt megtalálni a sok között Naruto anyjának sírját, de csak azért, mert az szinte el volt különítve a többitől. Miután a temető bejárata előtt Naruto vett egy csokor virágot,  majd tíz percet sétálgattak hűvös fehér tömbök között, mire Hinata végül szemével kiszúrta a többitől távolabb lévő sírkövet. Az egy fa tövében feküdt, ahonnan a levelek ráhulltak a simára meszelt kőasztalra. A márványozott táblán az 'Uzumaki Kushina' név állt.

Mind a ketten megálltak előtte. Hinata lehajtotta a fejét, de közben fél szemmel a szőkére sandított.
Naruto egészen megrendültnek látszott. Nagyra nyílt szemekkel nézte a táblán lévő feliratot, majd szeme végigsiklott az az elé helyezett vázákon, a benne lévő félig hervadt virágokon, s a számtalan apró, kiégett mécsesen. Végül sikerült túltennie magát a kezdeti elérzékenyültségen, mert a csokrot gyengéden ráfektette a kőasztalra, s szemeit lehunyva néma imára hajtotta a fejét. Hinata szerette volna tudni, mi jár a szőke agyában, de valójában a saját gondolataival volt elfoglalva. Szentségtörésnek érezte, hogy ő most itt áll, a nő sírja előtt, aki hajdanán minden bizonnyal a kezébe fogta őt, és ajándékokat vett neki, szerette... Azok a bizonyos kezek egyre fojtóbban szorították a nyakát. Úgy érezte, Kushina az égből figyeli őket, és jól tudja minden sötét titkát a lánynak. Hinata nem érdemelte meg, hogy Kushina szeresse őt. Hiszen mit tesz most a fiával!? Talán tényleg azonnal be kéne vallania neki mindent... Akkor talán elengednék a nyakát azok a kezek... De nem tudott megszólalni a torkában lévő gombóctól. Vagy, csak nem akart? Talán mindkettő. De az biztos, hogy Hinatába is egészen furcsa érzések itták be magukat. Ami a legfurcsább volt, hogy a kezdeti zsibbadt, bűnösség-érzése mellé egy másik is társult. Egy békésen doromboló, szinte az ereiben zsizsegő meleg, ami végigjárta a testét, és melengette tagjait, társulva a kellemes bizsergéssel, amit hintázás közben is érzett. Ahogy felnézett, s tekintete megakadt a sírkő fölött lengedező faágon, szinte olyan érzése volt, mintha hazaért volna, mintha már számtalanszor megjárta volna ezt a helyet, így, Narutóval az oldalán. Mert a fiút hirtelen olyan közel érezte magához, mintha az a saját testének része volna. A pillanat így volt teljes, a tiszta kék, nyári égbolt, a tejfehér felhők, a zöld falevelek, a fényben csillanó sírkő, a kőlapon fekvő, lágyszínű virágok, Naruto, és Ő.
Pedig Hinata tudta, hogy soha az életben nem járt még itt. Mert ugyan, mit keresett volna ő Kushina sírjánál? Maximum az anyja hozhatta el, de Naruto akkor sem lehetett mellette. Ráadásul, Neji elmondása alapján a lány nem nagyon hitte, hogy Hinami (Hinata anyja) sokat járt a sírhoz.
Hinata hirtelen mintha megszédült volna. Szemei előtt egy sárgászöld mezőt látott, majd egy apró gyereket, aki tőle nem messze szedegette a virágokat. Orrában érezte azt a vadnövény illatot, amit annyira szeretett, és ami olyan ismerős volt...

Naruto lassan felemelte fejét, s ahogy Hinata megérezte magán az átható, kék pillantást, az kizökkentette őt az álmodozásból. A szőke körbenézett, majd határozott mozdulatokkal lépett a sír mellett nem sokkal lévő hatalmas fa törzséhez, s lábait felhúzva letelepedett a vastag gyökerek közé. Szemeivel aztán Hinatát kereste, s intett neki, hogy kövesse.
 

- Nem baj, hogy...
 

- M-m... - Rázta a fejét Naruto, miközben gyengéden a sírra pillantott. - Anya biztos nem haragudna meg. - Hinata nem kérdezett többet. Leült Naruto mellé, és csendben várta, hogy a fiú megszólaljon.
- Tudod... - Naruto lassan beszélt, mintha még maga sem tudná, mit is akar mondani. - Anya eléggé elhanyagoltnak érezheti magát. Elvégre, évről-évre csak apa sírjánál voltam, de őhozzá... Jiraiya nem engedett. - Elhallgatott, és merengve nézett föl a magasba. - De valahogy... Mégsem érzem, hogy haragudna. Apa sírjánál mindig imádkoztam őérte is, és... beszéltem hozzájuk. - Hinata látta, hogy a puha arcon halvány pír jelenik meg, de nem szólt semmit. Nem érezte úgy, hogy a fiú nevetséges volna. - Meg tudom érteni a Hegyi-kéjencet is. Az ő helyében, valószínűleg én is így tettem volna. Mintegy bíztatást várva nézett a lila szemekbe, s azok intettek, hogy folytassa. - Egy időben, nagyon haragudtam rá. Amiért nem engedett el Konohába. Babonás vénembernek kiabáltam. - Naruto szomorkás mosolyra húzta száját. - De tudod... Most örülök, hogy eddig nem engedett ide. Mert így veled jöhettem. A kék szemek ismét a liláéba fordultak, s Hinata hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Végül csöndben is maradt, de Naruto szavai a lelkébe hatoltak. - Tudom, furcsa ezt mondani, de... hogy itt vagy mellettem, valahogy megnyugtat. A Hegyi-kéjenc mesélte, hogy mindig vele és apával jöttünk ki ide, de... mintha te is ide tartoznál. Úgy értem, a jelenléted... valahogy idevaló. Először találok ismerősnek egy helyet Konohában, mégpedig ezt, itt. Veled.
 

Naruto még szemlátomást keresgélte a megfelelő szavakat, és újra pír jelent meg az arcán, de Hinata még mindig nem tudott megszólalni. A fiú pontosan azt mondta el, amit néhány perce ő maga is gondolt! "Miért?! Miért kötődik egymáshoz a lelkünk ennyire?!" De válasz híján csak egy halvány mosollyal tudta véleményét a szőke tudtára hozni.
 

- Miért az anyukád nevét kaptad meg? - Kérdezte lassan Hinata, ahogy újra rátekintett a sírkőre.
 

- Anya akkor halt meg, amikor én a világra jöttem. Apa pedig ezzel szeretett volna anyához láncolni engem. És hogy ezzel is fennmaradjon a mindennapokban az Ő emléke... - Mondta lágy hangon Naruto, és ő is a kőbe vésett névre pillantott. - És az "Uzumaki Naruto" szerinte jól hangzott.
 

- Igen. - Pár percig csöndben voltak. Csak néhány madár csicsergett körülöttük, egyébként csöndes volt a temető. Jó volt a fa tövében ülni, mert a lombok kellemes árnyékot adtak nekik, ráadásul finom szél lengedeztette a leveleket.
 

- Te hogy jössz ki a szüleiddel? - Kérdezte hirtelen Naruto. Hinata hümmögve húzta fel a lábát, miközben lelki szemei előtt megjelent apja mogorva, anyja barátságos, és bátyja önelégülten mosolygó arcra.
 

- Tulajdonképpen, egész jól elvagyunk. Apám elég nehéz természetű, sose lehet igazán tudni, mire gondol... És elég szigorú, de azt hiszem, ez kell a jó neveléshez. Anyám ellenben sokkal engedékenyebb és kedvesebb. Furcsa páros. - Halvány mosolyra húzta száját, de az rögtön lelohadt, amit Neji képe úszott be elé. - A bátyám viszont... Folyton marjuk egymást. Pontosabban, imádja szívni a vérem. Elég nagy köztünk a korkülönbség, és már csak ezért is mindig élvezi, ha cikizős nagytestvér szerepét játszhatja. - Hinata fejében felrémlett a megannyi szó- és valós csata, amit testvérével vívott. Többnyire, sajnos, sikertelenül. - Anyáék üzletkötők, úgyhogy elég sokat utaznak. Olyankor sajnos mindig össze vagyok zárva Nejivel. De most ő is elhúzott Londonba cserediáknak, úgyhogy nyugalom van.
 

- Teljesen egyedül vagy otthon? - Kérdezte döbbenten Naruto. - Aha. De ez így nagyon jó. - Tette hozzá, mikor látta a kételkedést a kék szemekben. - El sem tudod képzelni, milyen megkönnyebbülés ennyi civakodás után. Neji nagyon durva egy személy. Egyszer, kiskoromban annyira összevesztünk, hogy még el is szöktem otthonról. Pedig beteg voltam. Azt mondják, akkor szereztem ezt a kis vágást is. - Mutatta fel a bal hüvelykujját, mire Naruto érdeklődve vette szemügyre a fehér forradást. - Egyébként pedig, Neji gondoskodik róla, hogy ne legyen sokáig nyugtom. Két-három naponta mindig telefonál. - Naruto furcsán felkuncogott, amit Hinata nem tudott mire vélni. A kérdést a szemében megláthatta a szőke is, mert, küzdve a nevetéssel, derült hangon mondta.
 

- Semmi, csak... Nem hallottalak még egyszerre ennyit beszélni. - A kék szemei is nevettek.
Hinata maga is megdöbbent, mikor kénytelen volt igazat adni a fiúnak. 'Mi van velem?' Tanakodott, miközben minden igyekezetével igyekezett nyugodt arcot vágni. De azért elhallgatott. Biztos, ami biztos.
 

- Tudod, szerintem azért örülhetsz. - Folytatta Naruto. Hinata megnyugodva állapította meg, hogy a fiúból eltűnt minden szomorúság, és szokott mosolyával tekint előre. - Én mindig is szerettem volna testvért. Apának viszont eszébe sem volt újra megházasodni. Talán, ha tovább élt volna, de így... - Elharapta a mondat végét, de szinte azonnal folytatta. - Különben, nem panaszkodhatom. Tizennégy voltam, mikor bekerültem a koliba, azóta sosem vagyok egyedül. És sok barátom van, akiket testvéreim módjára szeretek.
 

'Vajon az a Sai gyerek is ezek közé tartozik?' Gondolta Hinata, aztán döbbenten, s homlokráncolva tanakodott, miért jutott ez most az eszébe. Ezután csak ültek ott, csöndben, mikor aztán Hinata előhúzta a mobilját. - Lassan indulhatunk vissza, és akkor még tudunk sétálni egy kicsit... - Mondta, miközben vetett egy pillantást a kijelzőre. Naruto bólintott, aztán egy tőle megszokott hirtelen mozdulattal pattant fel, s karjait égnek emelve nyújtóztatta meg elgémberedett tagjait.

De amilyen szerencsétlenül lépett, lába beakadt az egyik görbe gyökér közé. Kezével a fa törzse felé kapott, de nem érte el, s Hinata már csak annyit látott, hogy a fiú teste vészes sebességgel közeledik felé. Még hallotta, ahogy a szőke felkiált, aztán már csak az ütődést érezte a mellkasán, és egy másik, vastagabb gyökeret, ahogy a hátának nyomódik. Apró nyögés hagyta el a száját, majd egy pillanatig egyetlen tagját sem mozdította.
 

- Sa... Sajnálom! - Nyögte Naruto is, mire Hinata kinyitotta addig összeszorított szemeit. A szituáció félelmetesen ismerős volt.

Hinata felnézvén először csak a lihegő, halványpiros ajkakat látta, majd a puha orrocskát, és végül az elkerekedett, hatalmas égkék szemeket, melyekbe bele-belelógott egy-egy szőke tincs. Hat-hét centi lehetett az arcuk között, s Hinata tisztán érezte bőrén a másik meleg leheletét, mellkasának pedig szaporán nekinyomódott a fiúé, ahogy hevesen kapkodta a levegőt. De Naruto most nem kapta el a fejét, Hinata pedig nem lökte le őt magáról. Szinte egy örökkévalóságig csak meredtek egymás szemébe, s mindkettejük enyhén nyitott szájából lehelték a másikéba a levegőt. Hinata aztán egész testében megmerevedett, mikor Naruto lassan közelíteni kezdte fejét az övéhez. A távolság egyre csökkent közöttük, de a szőke nem szakította meg a szemkontaktust. Már-már engedélykérően fúrta pillantását a lila szemekbe, miközben olyan közel hajolt az alatta fekvőhöz, hogy összeért az ajkuk. Ott aztán megállt, s Hinata már nem látott mást, csak azokat a kék szemeket, de száján érezte a másik puha ajkát, s forró leheletét. Az érzés hatására ugrott valami a gyomrában, de annyira ismeretlen volt, hogy nem tudott mit kezdeni vele. Teltek a másodpercek, melyek óráknak tűntek, de egyikük sem mozdult. Végül Naruto lehunyta a szemét, s mint aki kiélvezi az utolsó percet, ajkát picit erősebben nyomta a másikéhoz, majd elemelte fejét. Ahogy a forró melegség eltűnt a szájáról, Hinatában olyan hiányérzet támadt, mint még soha. Talán ezzel magyarázhatja azt, amit ezután tett. Megragadta Naruto karjait, majd egy erőteljes mozdulattal jobbra döntötte. A meglepett fiúnak felocsúdni sem volt ideje, mikor már Hinata alatt találta magát. A helyzet a fordítottja volt az eddiginek. Hinata révedő tekintettel figyelte, ahogy a kezei mellet, melyekkel a földön támaszkodott, a puha, aranyszőke tincsek szétterülnek a fűben, ahogy a kék szemek ismét kitágulnak, s a rózsaszín ajkak szétnyílnak a meglepetéstől.
 

'Miért csinálom ezt?!' Gondolta, miközben lassan lehunyta szemét, s a másik arcához hajolt. 'Miért nem hagytam, hogy lemásszon rólam?! Miért hajolok hozzá?! Miért...' De gondolatmenetét nem tudta befejezni, mert amint nyelvét a másik forró szájába dugta, az összes elméjét ostromló kérdés kiszállt a fejéből. Noha nem volt még pasija, volt egy-két kis futó ügye. A csók nem volt újdonság a számára. Az viszont igen, hogy ilyen édes legyen. Nyelvével lassan végigsimított a szőke szájpadlásán, majd finoman megszívta a fiú alsó ajkát. Mikor aztán nyelvét újra visszacsúsztatta a szájába, Naruto kezdeti dermedtsége elmúlt, s puhán viszonozta a csókot. Hinata gyomrában ismét rándult valami, s bizsergető érzés kezdett lassan felkúszni a torka felé. Ahogy egyre feljebb ért, úgy vált a lágy csók egyre szenvedélyesebbé. Hinata elemelte jobbját a földről, s becsúsztatva azt a fölső alá végigsimított a barna mellkason, míg végül ujjai megállapodtak a fiú egyik kis, hegyesen csúcsosodó mellbimbójánál. Hinata elméje szinte elborult, ahogy Naruto felnyögött, s levegőért kapva elszakította száját az övétől. Nyelvét végighúzta a másik immár vöröses ajkain, melyek így fényesen csillogtak a nyálától.
 

- Sa... Sakura... - Lehelte Naruto, s addig csukva tartott szemeit lassan kinyitva a lány tekintetét kereste. Arca a nyári pipacsok színében játszott. A név viszont hideg zuhanyként érte Hinatát. Hirtelen tudatára ébredt, mit is csinál ő, kivel, és legfőképp, miért.

Elemelte fejét, majd lassan lemászott a szőkéről, s elfordulva tőle feltápászkodott. Igyekezett nem pánikba esni, miközben szájához emelte kezét, s letörölte róla a nyálat. Ahogy visszafordult, Naruto értetlen, zavart, és csalódott pillantásával találta szemben magát. Mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, arca még mindig ki volt pirulva, és ahogy beharapta a száját, Hinata legszívesebben azonnal ismét rárontott volna.
 

'Nem vagyok normális!' Kiáltotta az elméje. 'Teljesen megőrültem!? Ő egy nincstelen!' Nem bírta állni a másik pillantását, elnézett.
 

- Sajnálom. - Szeme sarkából látta, hogy Naruto lassan megrázza a fejét, és ő is a füvet kezdi nézni. Mikor úgy ítélte meg, hogy elmúlt a veszély, Hinata Naruto felé nyújtotta a kezét. - Gyere, segítek.
 

A szőke úgy nézett rá, mintha azt akarná kideríteni, mi is a szándéka most. Végül aztán Hinatáéba csúsztatta a forró kezét. A puha bőr érintésére a lánynak megint ugrott egyet a gyomra. 'Nem lesz ez jó...' Gondolta, s amint Naruto felállt, ő azonnal elengedte a kezét. 



Egyetlen szó nélkül tették meg a visszautat, s a buszon is némán ültek egymás mellett. Hinatának megfordult a fejében, hogy talán megbántotta Narutót, s ezért időről-időre lopva pillantásokat vetett rá, de a szőke csak elgondolkodva meredt maga elé. Hinata többször megpróbált mondani valamit, de a szavak végül mindig benne maradtak. Mikor aztán visszaérkeztek a Vörös Rókához, megálltak egymással szemben. Naruto óvatosan tekintett a lila szemekbe, először, a csókjuk óta. Hinata zavartan megköszörülte a torkát.
 

- Én...
 

- Holnap is jössz? - Szakította félbe Naruto. A lány csodálkozva meredt a rá félve tekintő, kék szemekbe. Aztán halvány mosollyal az arcán válaszolt.
 

- Persze. Miért ne jönnék? A szokásos tízkor. - Naruto szemlátomást megnyugodott. Hinatára villantotta mosolyát, mely már sokkal jobban hasonlított a megszokottra. Egészem vidáman bólintott.
 

- Mm! - Aztán hirtelen elkomolyodva a lány elé lépett.
 

Hinatának hátrálni sem volt ideje, mikor megérezte Naruto puha ajkait az arcán. A fiú apró puszit nyomott rá, majd egy pajkos kuncogás kíséretében hátat fordított a döbbent Hyuugának, és sietős léptekkel felszaladt a lépcsőn. Hinata megdermedve nézett utána, majd, miután eltűnt a szeme elől, előbb az arcához, majd szájához érintette ujjait. Mikor aztán ráébredt mozdulata mibenlétére, ökölbe szorított kezét a falnak vágta, majd odahajolva tenyerét fáradtan végighúzta az arcán, míg sápadt ujjai meg nem állapodtak hosszú lila hajában. 'Mi van velem...?!'

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés