Tisztán emlékezett, mit mondott neki az öreg, mikor felvette őt a Vörös Róka cukrászdába.
 

- Csak jól végezd a munkád, Naruto. - A hangja recsegett a telefonban, ráadásul, ahogyan hangsúlyozott, arról árulkodott, hogy épp egy üveg szaké fenekére néz. - Miattad el kellett utasítanom a város legnevesebb családjának a lányát. Na nem mintha nem örülnék, hogy idejössz, de... Ebben a nyárimunka-dologban nem vagyok biztos. Ugye megérted? A látogatottság...
 

Naruto bosszúsan hümmögött bele a telefonba, amiért keresztapja máris így áll a dolgokhoz.
'De így, utólag visszanézve, talán mégsem volt alaptalan a félelme.' Gondolta Naruto, ahogy végignézett a törött üvegkelyhen, melynek darabjai szanaszét hevertek a földön. Még nincs egy napja, hogy munkába állt, és máris összetört valamit! Persze, ez Jiraiya hibája is. Hiszen, ez még csak az első napja Konohában! Az út rohadt hosszú volt, és még mindig nem sikerült teljesen kipihennie magát. Ha ma még hagyta volna aludni, tuti, hogy nem remegett volna meg a keze...  Igaz, elsősorban nem a keze remegésének tudhatta be, hogy összetörte azt a kelyhet. Sokkal inkább annak a lila hajú lánynak, aki néhány méterrel előtte ült az egyik asztalnál, s akinek arcát csak egy másodpercre láthatta, mielőtt az visszafordult volna barna hajú partneréhez. Naruto nem tudta eldönteni, hogy képzelődik-e, mert már túlságosan várja a találkozást, vagy az a csaj ott előtte esetleg tényleg... Tényleg ő... Hátulról nem tudta megállapítani, habár eddig nem sok lila hajú lányt látott a városban. Igaz, csak pár órája érkezett meg, de... De ha a lány valóban Sakura lenne, az ő Sakurája, akkor mit keres ott mellette az a barna hajú csávó? Naruto nem látta, milyen arckifejezéssel hallgatja a lány, de amint kilépett az épületből, és szeme megakadt rajtuk, rögtön látta, hogy a fiú fekte szemei szerelmesen csillognak, ahogy lelkesen mesél valamit a másiknak. Talán egy pár lennének? De ha így van, akkor az a csaj nem lehet az ő Sakurája...
Naruto beharapta az alsó ajkát, ahogy látta, hogy Jiraiya dühösen ránéz, úgyhogy elfordult, és visszament az épületbe seprűért és lapátért. Bármennyire is nem akarta, de eszébe jutottak Sai hozzá intézett szavai: "Honnan tudod, hogy az a lány, nem csak át akar verni téged? Nem szabadna bíznod az ilyen chaten összeszedett lányokban." 'Sai...' Emlékezett, milyen arccal mondta ezt a fiú. Talán tényleg igaza volt? Kifejezéstelen arccal ment vissza, hogy összeseperje az üvegdarabokat. Fél füllel hallotta, ahogy keresztapja kiált Matsurinak, hogy vigyen egy másik fagylaltkelyhet a vendégnek, de egyébként az elmúlt napokon járt az esze. Csak véletlenül került fel arra a társkeresőre. Igazából, nem is tudta, mit csinál. Egy korábbi lánnyal való szakításuk után, egy héttel rá talált az oldalra Gaara kedvencei között, és pusztán merő kíváncsiság miatt nézett fel. Mivel kapcsolata a lánnyal nem jutott el a testiségig, legalábbis, nem olyan szinten, eléggé sokkolták egyes képek, amik a szeme elé kerültek. Aztán, hirtelen ötlettől vezérelve mégis regisztrált. Furcsa volt ez az egész. Naruto sosem érezte, hogy különösebben vonzódna a társkereső oldalakhoz, sőt, általánosban volt is pár lány, aki tetszett neki. De azok a lányok, nem találták őt elég férfiasnak ahhoz, hogy viszonozzák az érdeklődését.

Az egész akkor kezdődött, mikor elballagott az elemiből. Korábban kereszt- és egyben nevelőapjával élt együtt egy kis kertvárosban. Az anyja szüléskor meghalt, apját pedig hat évesen vesztette el abban az autóbalesetben, ahol azokat a vágásokat szerezte az arcára. A jobb tenyerén is volt egy hosszú, mély heg, de keresztapja váltig esküdött, hogy azt még a baleset előtt szerezte. Naruto nem emlékezett rá.
Bár a fiú sosem ért el kimagasló eredményeket a tanulás terén, valahogy mégis sikerült felvetetnie magát az egyik legjobb hírű középiskolába. Csak két baj volt: az egyik, hogy az iskola nagyon messze volt az otthonuktól, a másik, hogy nagyon drága volt. Nem volt kérdéses, hogy ha Naruto ott akar tanulni, kollégiumba kell költöznie. Nevelőapja, Jiraiya íróként tevékenykedett, de azt remélni sem tudta, hogy ebből hosszú távon finanszírozni tudja a fiú tanulmányait. Ám a sors egy szomorú, de mégis szerencsés fordulattal oldotta meg nekik a problémát: Egy nap Jiraiya levelet kapott, hogy egykori tanára, és egyben jóbarátja, Sarutobi eltávozott az élők sorából, és a Vörös Róka nevezetű cukrászdájának minden tulajdonjogát rá hagyta. Az öreg ezután végzett egy kis információgyűjtést, és megtudta, hogy a fent említett cukrászda a szülővárosában, Konohában van, és az egyik legjobban menő hely ott. Úgyhogy Jiraiya végül visszaköltözött Konohába, ami addigi lakhelyükhöz képest a világ másik végén volt, és átvette a cukrászda irányítását. Naruto pedig elment a kollégiumba, és ott kezdte meg középiskolai tanulmányait. Tizennégy éves, egyke gyerekként nehezen tudta megszokni, hogy hirtelen négy másik fiúval kell megosztania a szobáját és az életét, de lassan szoros kötelék alakult ki közöttük. Boldog volt, mert igazán a szívükbe zárta őket: Kankurót, aki már végzős volt, és az iparművészetire készült fafaragónak. Leet, a maga hóbortjaival és őrült ötleteivel. Gaarát, Kankuro öccsét, akiben hűvös és kimért modora ellenére azonnal meglátta a rokonlelket, s végül ő volt az, akinek sikerült megolvasztania a vöröske szívét. Valamint Sait, a felvágott nyelvű, örökké "mosollyal" az arcán járkáló fiatal srácot, akit kezdetekben nagyon utált, de a későbbiekben... különösen szoros kötelék alakult ki közöttük. És itt értünk el ahhoz a ponthoz, ami miatt az egész elkezdődött. Sai. Nem kellett sok hónap, hogy a fiúk rájöjjenek: Sai bizony meleg. Kankuro nem is kerülgette sokáig a forró kását, és az apró jelek után köntörfalazás nélkül rákérdezett a dologra. Sai, a várakozással ellentétben azonban egyáltalán nem jött zavarba, hanem elismerte a dolgot, de biztosította a fiúkat, hogy ők nem az esetei. Naruto mégis szomorúan látta, hogy barátai, hiába biztosította őket a fekete, hogy nem fog rájuk mászni, elfordulnak tőle, és kirekesztik.
 

Lee és Sai voltak azok, akikkel a szőke az iskolában is egy osztályba került. Nagyon jól érezte magát, s bár a tanulmányi eredmények terén nem épp jeleskedett, de sok barátot szerzett. Eleinte rengeteget vitatkoztak Saijal, akinek nagyon mocskos nyelve volt, de az egyik osztálybuli alkalmával Naruto kicsit becsiccsentett, s hosszan elbeszélgetett a fiúval és megismerte Sai valódi énjét. A fekete onnantól kezdve egészen másképp viselkedett vele. Kedves volt, és nem szólt be neki mindenért, s lassan a  szőke legjobb barátjává vált, mivel ő volt az egyetlen, aki elfogadta a fiú másságát és ezért nagyon hálás volt neki. Az iskolában egymás mellett ültek a padban, Sai segített neki a házikban, együtt császkáltak a városban, mikor volt szabadidejük, és a koliban is rendre együtt voltak. Az épület hétvégente szinte teljesen kiürült, mikor a diákok hazautaztak, de néhányan, akik tényleg nagyon messze laktak, akkor is benn maradtak. Az öt fiú közül csak Sai és Naruto voltak ilyenek, ők telefonon tartották a kapcsolatot a rokonaikkal, illetve ünnepekkor találkoztak velük. Barátaiknak persze feltűnt, mennyit vannak együtt, és Narutót úton-útfélen elkapták, hogy vigyázzon Saijal, mert homokos...

De Naruto úgy döntött, nem törődik vele. Jól érezte magát a feketével, és tiszta szívéből megkedvelte. Ráadásul úgy látta, Sainak ő az első igazi barátja. Így nem akarta eldobni őt magától pusztán a szexuális beállítottsága miatt. Tudta jól, hogy a bulis beszélgetésük után, nem fog visszaélni a bizalmával, és hogy a kapcsolatuk sohasem lehet több barátságnál.

A fiúk nagyon megdöbbentek, mikor a hétfői visszatértükkor Naruto jól helyrerakta őket, Sai miatt. Nem bírta tovább elviselni, hogy Sait kiközösítik a mássága miatt. De a fiúk végül túltették magukat a dolgon, már csak azért is, mert a fejmosás után biztosak lehettek abban, hogy Sai tényleg nem kezd ki velük.
Naruto végre boldog volt, de leginkább azért mert látta: Sai tényleg kivirágzott. Sokkal jobban megnyílt mások előtt, és a magatartása is kevésbé volt már megbotránkoztató. Aztán Naruto összejött egy lánnyal. Majdnem két hónapig voltak együtt. Naruto jól érezte magát vele, és jól estek a csókjai,  de ideges volt amiatt, hogy a lány egyre csak többet akart. A "magányos" hétvégi esték alkalmával, illetve amikor a többiek nem voltak a koliban, ízlelgették egymás testét, de Naruto sosem bírta rászánni magát, hogy elmenjenek a végsőkig. A lány türelmes volt vele, de a szőke tudta, hogy nem halogathatja örökké. Furcsamód egy percig sem zavarta az, hogy kapcsolata miatt, ő is a témák középpontjává vált. Az már sokkal inkább, hogy folyton vissza kellett utasítania a csajt. Naruto maga sem értette, miért nem tudja rászánni magát, ha egyszer őszintén szereti a lányt. De egy másik személy tudta. A suliban történt, az egyik ebédszünetben. Mindenkinek akadt valami dolga, így Gaarával kettesben ebédelt. Pontosabban, csak ő evett. A vörös szótlanul figyelte őt. Naruto végül megelégelte, és kicsit erőteljesebben a kelleténél, de megkérdezte tőle.
 

- Mit bámulsz annyira?
 

Barátja arca nem változott. Csak behatóan nézte őt a jégkék szemeivel. Aztán komoly hangon kérdezte.
 

- Miért vagy vele? - Naruto nem értette a kérdést.
 

- Tessék? - Kérdezett vissza, s megtörölte a száját.
 

- A lánnyal. Miért vagy vele?
 

A szőkét meglepte a kérdés. Magának még sosem tette fel ezt, és nem számított rá, hogy más fogja.
 

- Hát... Ugyan miért lennék vele? Természetesen azért, mert szeretem. - Felelte vállvonogatva, zavartan.
 

- Tudom... - Gaara mély hangja a hideg vizek nyugodtságát idézte. - De nem szerelemmel.
 

Naruto kezében megállt a szendvics. Lassan visszaeresztette a tálra, s csak meredt maga elé. "Nem szerelemmel?" Nem szerelemmel szeretné a lányt? Egyáltalán, mi az, hogy "szerelem"? Hát nem elég az a meleg érzés, ami átjárja a szívét, mikor a lánnyal van?
 

- Ho-hogy érted? - kérdezte pirulva, zavartan a vöröstől.
 

- Nem csillog a szemed, mikor ránézel. - Gaara kék szemei az övéibe fúródtak. - Nem remegsz meg, amikor meglátod. Nem pirul ki az arcod. Nem...
 

- Boldog vagyok! - Kiáltott fel Naruto, szinte magyarázkodva. Kétségbe volt esve. Amiatt, hogy talán igaza van barátjának. De a másik csak halványan elmosolyodott.
 

- Nem magad miatt vagy boldog. - Mutatott rá a vörös az említett lányra hátul, s Naruto érezte, hogy gombóc nő a torkában.  - Az ő boldogságának örülsz.

És Naruto számára ekkor ért véget a boldogság. Tisztában volt azzal, hogy Gaara csak jót akar neki, de onnantól kezdve félt a lány szemébe nézni. Félt kettesben maradni vele. Ugyanakkor félt egyedül maradni. Félt attól, hogy ha komolyan elgondolkodik, akkor maga is rájön, hogy csak sajnálatból van a lánnyal. Márpedig, akkor szakítania kell vele. Mert képtelen tovább úgy vele maradni, hogy nem tudja, szerelem vagy szánalommal vegyes szeretet-e, amit érez. Nem akarta ellökni őt magától. Tényleg szerette, de nem szívből. Azon a hétvégén aztán, a csaj ismét próbálkozott nála. De Naruto most még rosszabbul fogadta az érintéseit, mint azelőtt. És aztán, nem bírta tovább. Nem akarta áltatni magát. És még kevésbé a lányt. Elmondta neki. És szakított vele. A lány először nem értette. De aztán csak megadóan sóhajtott egyet, mintha már hosszú ideje sejtette volna, hogy az idill egyszer véget ér. Talán így is volt. De a megértése miatt Narutónál elszakadt a mécses. Egész este zokogott, Gaara és Sai alig bírta megnyugtatni. Onnantól kezdve, csak barátok voltak a csajjal. Az eset mégsem múlt el nyom nélkül. A lány immár kereste mások társaságát, és igyekezett túltenni magát Narutón, de nem sok sikerrel. Gyilkos pillantást vetett az idegen lányokra, akikkel a szőke csak egy szót is váltott, és rendszeresen ölelgette őt. Na nem úgy, hogy mindig a nyakába borult, de amikor csak tudott hozzáért. Külső szemlélődőnek talán baráti gesztusnak tűnhetett, de Naruto tudta, hogy többről van szó.
A szőke mindeközben ráébredt, hogy tulajdonképpen neki semmi kifogása nem volt a tény ellen, hogy a lány néha ölelgeti. Sosem zavarta. Mikor gondolatait megosztotta Gaarával, a fiú azt tanácsolta neki, ha már egyszer az a csaj nem volt az igazi, próbálkozzon más lányokkal, és felejtse el a másikat. Így történt, hogy egyik délután, mikor Gaara vizsgázott, Naruto felment a gépre, és nézelődni kezdett a fiú kedvenc honlapjai között. Ott talált rá erre a társkeresőre... És, innentől tudjátok. Eredetileg csak nézelődni akart, tájékozódni. De egyszer csak írni kezdett neki egy Vadrózsa nevű lány. Az adatlapja alapján nagy idiótának tűnt, ráadásul baromi messze is lakott. Mégis visszaírt neki. Nem akart tőle semmit, nem is tudta volna elképzelni, hogy az a csöpögős szövegeket író csaj a partnere legyen. De jól esett beszélni valakivel, akiről tudta, hogy biztosan nem ítéli el, és talán hasonló gondokkal küzd, mint ő maga. De aztán... 
 

Csak merő kíváncsiságból kérte el a fényképét. Viszont szóhoz sem tudott jutni, mikor megkapta.
A lány a képen lélegzetelállítóan dögös volt. A hűvösen csillogó, lila szemei, az azokba hulló lila hajtincsek, s az arckifejezése... Mind teljesen más személyiséget sugárzott, mint amit a beszélgetéseik alapján kinézett volna belőle. Ráadásul, a lány szöges ellentétének tűnt volt barátnőjének...
Naruto kíváncsi lett. Kíváncsi, erre a Haruno Sakura nevű lányra. Konoha nem volt jelentéktelen a számára. Naruto, bár sosem lakott ott, tudta, hogy apja és keresztapja is odavalósi, és ő is ott született. Csak az édesanyja halála után elköltöztek, mert apját túlságosan emlékeztette a hely szeretett feleségére. Ellenben az örege most ott dolgozott... Naruto nem teketóriázott sokat, felhívta Jiraiyát, és addig hisztizett neki, míg az meg nem ígérte, hogy ad neki nyári munkát a cukrászdában. Így lehetősége lesz megismerni ezt a Haruno Sakurát. És valóban, egyre kíváncsibb volt rá. A csöpögős szövegei folyamatosan eltűntek, s az utolsó napon már egészen más volt. Egészen olyan... Mint a képen.
Úgyhogy elmondta barátainak is, mi a szitu, és a fiúk kiköltözésének, valamint az ő elutazásának napjára megszervezték azt a kiruccanást. Naruto nagyon jól érezte magát, és szomorúan gondolt arra, hogy több mint két hónapig nem fogja újra látni őket. De estefelé Sai egyszer csak félrehúzta őt. Naruto döbbenten vette észre, hogy a tintafekete szemek dühösen csillognak. 
 

- Naruto... - A hangja is mélyen, és fenyegetően szólt. - Igaz, hogy egy csaj miatt mész oda? Akit a neten szedtél össze?
 

- Az öregemnél vállaltam nyári munkát. - Felelte hűvösen a szőke. Mióta szakítottak a csajjal, szeretett ismét Sai közelében lenni, mert ő mindig jobb kedvre tudta deríteni, viszont azt nem bírta, ha beleszóltak a dolgába. - De igen, tényleg lesz ott egy lány, akivel találkozni fogok. - Vallotta be teljesen nyugodtan.

Tudta, hogy Sai előbb-utóbb úgyis kiszedné belőle. A fiú nem tűnt túl boldognak. Düh? Aggodalom? Féltés? Talán mindegyik ott volt a szemében.
 

- Naruto, ne hagyd magad becsapni. Rengeteg hülye fruska van, akik csak úgy heccből felmennek az ilyen oldalakra, hogy a szingliket szívassák. Honnan tudod, hogy ő nem ilyen?
 

Naruto mélyen fel volt háborodva, amiért barátja ezt gondolja Sakuráról. Ő is tisztában volt azzal, hogy ez egy teljesen jogos következtetés, de mégis... Valahogy...
 

- Megérzés!
 

- Értsd már meg, nem alapozhatsz a megérzéseidre! - Naruto megdöbbent. Sosem látta még Sait ennyire kikelni magából. - Honnan tudod, hogy az a csaj nem csak át akar verni téged? Nem szabadna bíznod az ilyen chaten összeszedett libákban. Hidd el, veszélyesek!
 

- Tudok vigyázni magamra! - Naruto beharapta a száját. Tudta, hogy nagyon keményen beszél most a fiúval, de nem engedhette meg magának, hogy kedves legyen. Sainak is meg kell értenie az ő helyzetét és érzéseit...

Sai egy dühödt morgással faképnél hagyta. Többet nem szólt hozzá, s búcsú nélkül hagyta elmenni a fiút. Naruto nem foglalkozott a figyelmeztetésekkel. Másnap elutazott Konohába.

Hát így történt. És most itt áll, azaz guggol, szórja bele a kukába a kehely maradványait, és közben azon jár az agya, hogy a lání, akit kint látott, vajon valóban Sakura e.
'Valamit ki kell találnom!' Gondolta, miközben kilesett az ajtó mögött. Látta, hogy a barna hajú fiú egyszer csak felpattan, és dühös ábrázattal elszáguld. A csaj pedig meg sem moccant, csak ült tovább a széken teljes nyugalomban. Narutónak ekkor eszébe jutott valami. Berohant a konyhába.
 

- Matsuri! - Kiabálta, és tekintetével kereste a lányt. - Matsuriii! - A lány ekkor esett be az ajtón.
 

- Szo-szóltál, Naruto? - kérdezte akadozva, és a fiú elmosolyodott, ahogy észrevette az arcán megjelenő édes pírt.
 

Aranyos volt a lány, Narutónak rögtön elnyerte a rokonszenvét. De párjának nem tudta volna elképzelni. Matsuri egyszerűen nem illett hozzá.
 

- Igen. - Odalépett hozzá, és halkan súgta neki. - Nincs véletlenül valami alapozód, vagy púdered?
- Matsuri furcsa szemekkel nézett a szőkére, de bólintott.
 

- Pe-persze, van. Gyere át az öltözőbe, és odaadom.
 

Naruto közben levette a kendőt a nyakából, és a fejére tette, gondosan ügyelve arra, hogy az takarja a szőke tincseket, majd megkötötte a füle mögött. Aztán a csodálkozó Matsuri és az alapozó segítségével eltüntette arcáról a rókaszerű csíkokat. Megelégedve nézett a tükörbe. Sakura csak annyit tud róla, hogy kék szemű, szőke, és csíkok vannak az arcán. Ebből jelenleg csak az első látható. Kizárt, hogy felismerje.
 

- Én szeretném kivinni, amit az a lány kért ott. - Mondta aztán az ajtóban, és a lilahajú hátára mutatott.
 

- Ahha... Rendben, persze. - És Naruto kezébe nyomta a tálcát a pohár kivis jégkásával.
 

'Kivis?' Mosolyodott el a szőke. 'Nekem is az a kedvencem.'
 

Széles vigyorral az arcán lépett ki az épületből, és magabiztos léptekkel indult meg a lilahajú lány felé.
 

*

Hinata egykedvűen nézte, ahogy Kiba eltűnik az utcán. Minek kellett ilyen jelenetet rendeznie? Hisz csak az értésére adta, hogy most már kopjon le róla. De persze, csak szépen, finoman. Na jó, annyira talán mégsem. 'Végül is, egy gonddal kevesebb.' Gondolta. De aztán elsötétült az arca. 'Sakurák azt ígérték, levakarják rólam. Köszi, lányok...' Hirtelen megérezte, hogy valaki áll mögötte. Megfordult, mire kis híján arcába kapta a jégkását, amit korábban rendelt.
 

- Á, bocsi! - szabadkozott a srác, miközben gyorsan mellé lépett, és az asztalra rakta a poharat.
 

- Semmi gond... - Morogta Hinata. 'Mi történt Matsurival?' Gondolta közben.
 

Végignézett a srácon. A napernyő szerencsére pont árnyékot vetett az arcára, így nem kellett hunyorognia. Egy kicsivel lehetett alacsonyabb, mint ő, bár ezt ülve nehéz volt megállapítani. A cukrászda egyenruháját viselte, mint Matsuri, csak természetesen a fiú kiszerelésben. Bőre kellemesen barna volt, a szemei pedig olyan ragyogó kékek, mint a legtisztább nyári égbolt. A haját takarta a fejére kötött kendő, de a szemszínéből Hinata sejtette, hogy világos lehet. Furcsamód, ahogy észrevette, hogy őt stíröli, a srác arcán széles vigyor terült szét, melyet rögtön mosolyba fogott vissza. 'Szép mosolya van.' Korábban még sosem látta errefele. 'Ő is csak nyári munka miatt jött ide?' Tanakodott magában. 
Egy percre megfordult a fejében a dermesztő gondolat, hogy a srác esetleg RamenBoy.
De rögtön eszébe jutott, hogy a fiú azt mondta, az arcán fura, bajusz-szerű vágások vannak. Ennek a felszolgálónak viszont makulátlan volt a bőre. Ráadásul, az az idióta tuti rögtön rohanna hozzá, hisz tudja, hogyan néz ki...
 

- Bocsi, hogy ha beleütöm az orrom... - Kezdte a srác, de arcáról egyáltalán nem azt lehetett leolvasni, hogy zavarná, ha más dolgaiba avatkozik. - De minden rendben? Úgy értem, pont akkor jöttem ki, mikor a pasid elrohant, és hát... Eléggé feldúltnak tűnt.
 

Hinata visszafojtotta a késztetést, hogy a magasba emelje tekintetét. Helyette az ujjaival dobbantott egyet az asztalon.
- Nem a pasim. - Mondta határozott, nyugodt hangon, miközben a pohár fölé hajolt. - És nem érdekel különösebben, mi történik vele. 
 

- Ah... Értem. - A fiú zavartan elmosolyodott. 
 

Hinata bekapta a pohárban lévő szívószál végét, s beleszívott. Ahogy a jéghideg lé elöntötte a száját, kellemesen megborzongott. A forróság is mintha kicsit enyhült volna. A srácra sandított, aki még mindig mellette állt, és semmi jelét nem adta annak, hogy odébb akarna állni. 'Mit akarhat?' Gondolkodott Hinata. 'Talán borravalót?' Ekkor vette észre, hogy azok a kék szemek érdeklődve figyelik minden mozdulatát. Ahogy résnyire kitátotta száját, s elszakította a szívószáltól, a fiú mintha még meg is döntötte volna kicsit a fejét, hogy jobban lásson. Hinatában vegyes érzések kavarogtak. A srác nem tűnt teljesen komplettnek, de valahogy... Mégis aranyos volt a maga módján. Az a tipikusan hülye idióta. 'Biztos ő törte össze az előbb azt poharat, vagy mit.' Mosolyodott el magában kajánul.
 

- Még nem láttalak errefele. Most költöztél ide, vagy csak nyári munka? - Igazából, nem is tudta, miért szólalt meg. De túl kínos volt már a csend. 
 

A srác megint elmosolyodott. Ahogy kivillantak a szép, fehér fogai, Hinatának el kellett ismernie, hogy helyes srác. 'Milyen jó lenne, ha ideköltözött volna.' Gondolta ekkor. 'Ha nem adná a hülyét, tuti, hogy egy csomó lány üldözné itt őt...' Magában kajánul elmosolyodott.
 

- Nyári munka. Az öregem az igazgató. - Intett Jiraiya felé, aki épp elmélyülten beszélgetett egy különösen nagy idomokkal megáldott vendéggel...  Hinata megdöbbent. "Jiraiyának van fia!?"
 

- Ő az öreged? - A csodálkozás a hangjára ki is kiült. - Nem túl idős apádnak?
 

- Csak ő nevelt fel, de igazából a keresztapám. - Most először a mosoly szomorkás beütést kapott. - Az igazi apám meghalt hatéves koromban egy... Öö... szóval, meghalt... - Fejezte be hirtelen, és riadt pillantást vetett Hinatára, amit a lány nem tudott hova tenni.
 

"Miért néz rá így?" Komolyan, arra emlékeztette, amikor egy gyerek olyat kotyog ki, amit nem lenne szabad.
 

- Értem. Sajnálom... - Mondta Hinata, figyelmen kívül hagyva a suta befejezést.
 

Ekkor jött rá, hogy akkor tulajdonképpen ez az a fiú, aki elvette tőle a melót. Ha ő nincs, akkor most Hinata feszítene abban az egyenruhában, és neki kéne kedvesen mosolyogva kiszolgálnia a vendégeket...
 

'Hmph... Hát, köszi szépen!' Suttogta némán magában.
 

- Ugyan, semmi sem történt. - A vigyor ismét a szokásos volt. - Nagyon szeretem, és tényleg, sosem tudom visszafizetni neki, amennyit értem tett, de... - Hátranézett, és látta, hogy az öreg máris elképesztően bizalmas pózban beszélget a nővel. - Néha nehéz őt elviselni. Már egészen elszoktam a hülyeségeitől.
 

- Hogy érted? - Hinata magában megállapította, hogy érdekes beszélgetni ezzel a fiúval. Kedves volt a hangja, és egyfajta életkedv sugárzott a beszédéből. De nem ezért mondta azt, amit. Csak mert zavarta, hogy fel kell néznie rá beszéd közben.
 

- Nem ülsz le?
 

A fiú egy percre mintha meglepődött volna, de aztán boldog mosollyal vetette le magát a Hinatával szembeni székre.
 

- Hát tudod... Én is itt születtem. Konohában. - Kék szemei lassan körüljárták a teraszról nyíló látványt.  - De anyám meghalt a szüléskor, apa pedig nem bírt itt maradni, és elköltöztünk. Végül, miután apa is eltávozott, a Hegyi-kéjenc vett magához, aki a keresztapám volt. 
 

- "Hegyi-kéjenc"? Találó név. Mosolyodott el halványan Hinata. 
 

- Te tudod, mit jelent?! - A másik arcán felvillant az az őszinte mosoly. - Te vagy az első!
 

- Abból a ninjás mangából vetted igaz? Amiben van a Perverz Remete.
 

A fiú felnevetett. Hinatának egy percre olyan érzése támadt, mintha látta már volna ezt a szélesen nevető arcot, de a fejéből rögtön kiszállt a gondolat.
 

- Igen! - Megtámasztotta könyökét az asztalon, s kezét végighúzta a nevetéstől kipirult arcán.                - Szerintem Jiraiya teljesen olyan, mint az az alak a mangában. Te is olvasod? - Hinata keserűn elhúzta a száját.
 

- Én nem. De a bátyám mangamániás. - Hinata szinte megborzongott, ahogy eszébe jutott, Neji hány estét virrasztott át egy-egy képregény fölött, és másnap csak a húgát tisztelte meg azzal, hogy kedvenc hősei (lehetőleg legperverzebb) kalandjairól áradozott neki... - Ez az egyik kedvence. Egy idő után pedig minden rámragad.
 

- Értem. - A fiú még mindig derült hangulatban volt. Az égkék szemei is mosolyogtak, ahogy Hinatára nézett. - Mondd csak, nincs kedved délután megmutatni nekem a várost? Az öreg mondta, hogy később elhúz szórakozni, én pedig még egy rendes kajáldát sem találtam.
 

Hinata gondolkodás nélkül rámondta volna, hogy igen, persze, de aztán eszébe jutott, hogy ő mára már elígérkezett RamenBoynak. Kedvét szegte a gondolat, mert ez a fiú egész jófejnek tűnt, már azon túl, hogy egy idióta volt, de... Arra a bolondos-hülyére is kíváncsi volt már.
 

- Sajnálom. - Tényleg sajnálta, de hogy biztosítékot adjon róla, lila szemeit a kékekre szegezte.             - Szívesen elkísérnélek, de mára már elígérkeztem, és nem nagyon szeretném lemondani. Talán máskor.
- Vajon képzelődött, vagy a kékség tényleg elégedetten csillant fel?
 

- Semmi gond. - Megint mosolygott. - Úgyis itt leszek egy ideig. 
 

- Hééé, kölyök! - Hallották meg ekkor Jiraiya hangját. - Ne állj le dumálni, a termékek nem szolgálják fel magukat!
 

- Upsz, mennem kell! - Pattant fel a srác, és elviharzott Hinata mellett. - Örültem, még találkozunk!       - Intett, és már rohant az őt mérgesen bámuló igazgató felé.

Hinata lassan megitta a jégkásáját, és közben azon gondolkodott, vajon mennyire fog különbözni egymástól az a két srác, akit a mai napon megismert. Néhány perccel később aztán felállt az asztaltól, üres poharát a szemetesbe dobta, és elindult lefele a lépcsőn. Még utoljára hátranézett, és látta, hogy a korábbi fiú az épület egyik sarkában az igazgatónak magyaráz valamit nagyon könyörgő arcon, s közben kezeit kérlelőn összeteszi maga előtt. Az ősz hajú öreg pedig a szemét forgatta. Hinata tekintetét előre szegezte, de szemét össze kellett húznia, ahogy a napernyő adta kellemes árnyék alól újra kiért a tűző napra. Nem tudta, mennyi lehetett az idő, de még messze volt az este. És RamenBoy azt mondta, csak meló után tudnak találkozni. Vajon hova kéne mennie addig? Körülnézett, és látta, hogy a cukrászda előtti parkszerű részen padok sorakoznak. Az egyik épp egy nagy fa tövében volt. Hinata odasétált, és leült rá, majd hátrahajtotta fejét, lehunyta szemeit, s várta, hogy teste ismét lehűljön egy kicsit.
Látogassa meg addig Inót? Ahogy ismerte a lányt, ebben a melegben tuti otthon ül, és a gépén játszik valami idétlen ismerősével. Akkor talán ezt a "levakarjuk-rólad-Kibát" dolgot is meg tudná beszélni vele... Végül emellett döntött, de mégsem tudta rászánni magát, hogy felkeljen, és elinduljon. Túl nagy volt a meleg, és ahhoz képest, túl jó volt a hűvös árnyékban ülni. Hosszú percek teltek el, egyszer csak azonban vibrálást érzett a nadrágjában. Kinyitotta a szemét, és felült, miközben kezét a jobb zsebéve süllyesztette, és előhúzta a mobilját. Elég volt egyetlen pillantást vetnie a kijelzőre, hogy szemei döbbenten elkerekedjenek. RamenBoy kereste. Egy pillanatig csak bámulta a nevet, majd lenyomta a zöld gombot, és a füléhez tartotta a készüléket. Zavartan kellett megállapítania, hogy szaporán ver a szíve.
 

- Tessék.

Hűha. Ennél semmitmondóbban és hűvösebben aligha vehette volna fel. Talán ha...
De nem volt ideje befejeznie gondolatmenetét, mert egy vidám hang csivitelte a másik vonalon: 
 

- Azért ramenezni elvihetnél.
 

Hinata ledermedt. "Ez a hang... Talán csak a telefon torzít, de..."
És vajon napszúrást kapott a melegtől, vagy tényleg a háta mögött is szólt a hang...? 
A telefont továbbra is dermedten tartotta a füléhez, ahogy lassan hátranézett a válla fölött. 
Amint szeme megakadt a nem sokkal mögöttük lévő fa törzsének hanyagul nekidőlő alakon, mintha jeges vizet zúdítottak volna fejére. A nagy meleg miatt máskor talán örült volna neki, de abban a percben nem tudta hova rakni az érzést. Ugyanaz a fiú állt ott, akivel korábban a Vörös Rókában beszélt. De a fejéről lekerült a kendő, s így a borzas, szikrázó aranyszín hajtincsek szabadon keretezhették arcát, melyen jól láthatóan ott virított a három-három csík, mint valami bajusz. Az egyenruháját is lecserélte, s a most rajtalévő narancsszínű rövidujjúján egyetlen, hatalmas tál ramen képe terült el. Hinata elakadt lélegzettel figyelte a szélesen vigyorgó arcot, ahogy gazdája ellökte magát a fától, s szertartásosan meghajolt a köpni-nyelni nem tudó lány előtt, miközben tovább beszélt a füléhez tartott telefonba.
- Uzumaki Naruto, szolgálatára!

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2015.03.14. 14:54 Hina Nagyon jó! Folytasd! :)