Szürke, esős napra virradt. Sakura alig tudta kidörzsölni az álmot a szeméből. Zúgott a feje, úgy érezte, csak pár percet aludt, ami lehet, hogy igaz is volt, mert egész éjjel marcangolta magát Sasuke miatt. Ez a röpke alvás se javított a helyzeten, ugyanúgy fojtogatta a bűntudat, a gyomra kavargott az önutálattól. 

Sportcipőt húzott, trikót, egy rövid sortot meg egy vékony kapucnis melegítő felsőt. Zenét tett a fülébe és nekilódult az öt kilométeres távnak. Kellemetlen volt a nyirkos levegő, az arcába csapódó esőcseppeket nem győzte törölgetni a szeméből, de a kedvenc száma lüktetése erőt adott, hogy testét addig hajszolja, míg végre kitisztulnak a gondolatai és megoldást talál. 

Sok kört kellett ahhoz futni, hogy elhatározásra jusson: Ez nem az ő dolga, nem az ő harca, nem szólhat bele mások életébe. Mondogatta magának, mint egy mantrát, pedig a szíve hevesen tiltakozott.

Tudta, hogy fájni fog, ha Sasukét ilyen állapotban látja, de muszáj határozottnak lennie. Egyértelműen azzal teszi a legjobbat, ha átnéz rajta, és nem foglalkozik vele. Először gondolt arra, hogy amikor besurrant hozzá és nekiadta magát, azzal nem csak ő veszített, hanem a fiú életét is végérvényesen elrontotta, mert ellopott tőle valamit, amihez nem volt joga. Elvette Sasukétól a döntés lehetőségét, és olyan helyzetbe kényszerítette, amiből akkor csak egy út kínálkozott. Sakura éppen ezért választotta őt, és nem más fiút, mert tisztában volt vele, hogy Sasuke boldogan belesétál a csapdájába, sőt, először még hálás is lesz neki. De már rájött, hogy ennél önzőbb dolgot nem is tehetett volna vele, ezt senki se érdemli. Így kihasználni és befolyásolni… ez megbocsáthatatlan. 

Sakura már rég túl volt a tervezett távon, de nem bírt leállni, büntetni akarta magát, mert Itachi távozása miatt ugyanolyan felelősséget érzett. Tényleg ribanc, egy szívtelen kurva vagy hülye picsa, ahogy tetszik… Sasukénak mindenben igaza volt.

Lerogyott a sárba, hagyta, hogy nedves tincsei a földre lógjanak, miközben összegörnyedve zihált nem csak a megerőltető futás miatt, hanem azért, mert hányni tudott volna magától. 

Olyan jó lenne megszabadulni minden fájdalomtól! Égett a szeme, de már nem tudott sírni. A szekrénye mélyén lapuló nyugtatókra gondolt, ami talán segíthetne, de Ibiki biztos agyoncsapná, ha megtudná, milyen ostobaságok járnak a fejében. 

Feltápászkodott, remegő izmai hevesen tiltakoztak minden mozdulat ellen, de kezdett fázni. Muszáj volt mennie, mert ha lebetegszik, nem dolgozhat. A kollégium előtt néhány zsebkendővel gondosan letörölgette magáról a sarat. Csendben visszaosont a szobába és mire Hinata felkelt, már ragyogó sminkben, tökéletes öltözékben indult reggelizni. A kezében lóbált szivárványszínű ernyő megtévesztően vidámnak hatott, csak annak tűnt volna fel, hogy sokkal több benne a sötétkék, mint a világos színek, aki alaposabban megnézi. 


Naruto komolyan aggódott barátjáért. Sasuke tökéletes beceneve lehetett volna a sápatag mimóza, mert borzasztóan festett, és érzékenyebb volt, mint egy terhes kismama. Valószínűleg egész éjjel nem aludt, mint ahogy ezt mostanában tette. Fürödni is csak azért ment, mert a szőke szó szerint a zuhany alá rugdosta. Naruto kizártnak tartotta, hogy egyedül Itachi távozása okozná ez a letargiát, de nem mert nyíltan rákérdezni. Sasuke különben se válaszolna, mert újabban meg se hallotta, ha hozzá beszéltek. Mintha a reggeli bambulása kiterjedne egész napra, és a depresszió búskomor világa teljes egészében beszippantotta volna. Akkor kapta csak fel a fejét, ha valaki gúnyosan megjegyezte, mennyire megváltozott. Na, ilyenkor nem ismert félelmet, és olyan eszelős vadsággal esett az illetőnek, mint aki megtébolyodott. 

Ez a nap is ilyen hangulatban kezdődött. Az Uchiha olyan utálattal dobálta ki a tankönyveit a padra, hogy az egyik le is esett. Naruto nyúlt volna érte, de Karin megelőzte. A lány bűntudattal szemlélte volt barátját, bár tudta, hogy nem miatta ilyen. A szakításuk inkább megkönnyebbülést hozott mindkettőjüknek, de Sasuke attól még szenvedett, elég látványosan. 

- Nincs hír a bátyádról?
- Biztos építi a karrierjét – felelte a fiú gúnyosan, aztán megmerevedett, mert a padja mellett elsétált Sakura. Ez Karinnak és Narutónak is feltűnt, pedig annyira igyekezett észre se venni a lányt. – Hogy van Suigetsu? – kérdezte hirtelen támadt érdeklődéssel, hogy elterelje magáról a figyelmet, és próbált mosolyt erőltetni magára, elég kevés sikerrel. Karin hátrált egy lépést és zavartan nézett rá.
- Ne csináld ezt, ijesztő – mondta.
- Mi van?
- Semmi! Megyek inkább, megkérdezem Sakurát, hol járt.
- Sasuke, őszintén érdekel, hogy miért kérdezed a volt barátnődet arról, hogy hogy van az új pasija? Talán mazochista vagy? – könyökölt Naruto padtársa látókörébe.
- Csak kedves akartam lenni – felelte sértődötten Sasuke, miközben árgus szemekkel bámulta, mit mond Karinnak Sakura. 
- Kedves, te? Nem is figyelsz!
- Figyelek, és csak azért kérdeztem, mert nem akarom, hogy Karin azt higgye, zavar, amiért megcsalt.
- Tudod, hogy ez nem normális?
- Nem jártunk mi annyira komolyan.
- Ha feljársz valakinek a szobájába, az elég komoly kapcsolatnak tűnik.
- Honnan tudod, hogy feljártam hozzá?
- Hát az biztos, hogy nem tőled. 

Sasuke nem akart még Narutóval is összeveszni, de közel állt hozzá, hogy valami csípőset válaszoljon. Végül az utolsó megjegyzést inkább elengedte a füle mellett, és megint Sakurát nézte. Miért ilyen nehéz minden?

- Tényleg nem volt komoly, nem feküdtem le vele. Mármint Karinnal – mondta végül, hogy megosszon valami bizalmasat barátjával, mivel kicsit jogosnak érezte Naruto felháborodását. 
- Félre ne érts! – szabadkozott azonnal a szőke, mert látta Sasukén, hogy túl messzire ment. – Egyáltalán nem azt várom, hogy mindent teljes részletességgel elmesélj, de túlzás, mennyire magadba zárkózol mostanában. Állandóan duzzogsz, ideges vagy, de nem mondasz semmit, hogy mi bajod. 
- Talán sírjak a válladon? – mosolyodott el halványan az Uchiha, a héten talán először.
- Ha akarsz – vigyorgott vissza Naruto.
- Oké, szavadon foglak, bár lehet, hogy szegény Hinata féltékeny lesz. 
- Kitelik tőle, hogy még élvezné is, amilyen mangákat rejteget az ágyneműtartójában.
- Ó, a barátnőd egy yaoi rajongó? – lepődött a másik.
- Nincs abban semmi különös – védte Hinatát azonnal Naruto, de padtársa mosolya csak szélesebb lett.

Naruto magában azt latolgatta, vajon annak köszönhető, hogy barátjába ha halványan is, de kicsit visszatért az élet, hogy újra beszélnek és viccelődnek, vagy inkább annak örül, hogy egy bizonyos osztálytársnőjük ismét itt van az iskolában. Úgy döntött, figyelni fogja Sasukét és Sakurát, mert egyre gyanúsabbak voltak ezek ketten, és ő őszintén segíteni akarta barátját. Tudta, hogy Sasuke nélkül sohasem jöttek volna össze Hinatával, ezért az volt a legkevesebb, hogy megpróbálja egyengetni ennek a fafejű Uchihának a titokzatos szerelmi életét. 

Karin nagyon haragudott Sakurára. Őt hibáztatta mindenért, ezért amikor felbukkant végre, úgy döntött, meg is mondja neki a véleményét. Arrébb rángatta, hogy mások ne hallhassák, miről beszélgetnek, aztán azonnal letámadta:

- Miattad szakítottam Sasukéval – mondta szemrehányóan.
- Tessék? – nézett rá Sakura értetlenül.
- Elköltöztél, nem beszéltél velem, nekem meg nem volt kihez fordulni. A te hibád!
- Miről beszélsz?
- Egy csomó fiú írogat, udvarol. Felfigyeltek rám, mert Uchiha Sasuke barátnője voltam, és ettől különlegessé váltam. Hozuki Suigetsu pedig randira hívott és megcsókolt.
- Gratulálok, de nem nagyon értem, mi ezzel a bajod! Nem az volt a vágyad, hogy népszerű légy?
- Megcsaltam Sasukét!
- Ez még akkor történt, amikor együtt jártatok? – Sakura őszintén meglepődött. Azt hitte, Karin érzései sziklaszilárdak és megingathatatlanok. – Hát akkor nem is szeretted te annyira – szaladt ki a száján.
- Senki nem vonhatja kétségbe az érzéseimet! – toppantott a vörös mérgesen. – Egyszerűen csak megkaptam, amire vágytam, és rájöttem, hogy ez nem is az, amit igazán akartam.
- Csalódtál?
- Igen, nagyon.

Sakura önkéntelenül is Sasuke felé pislantott. A fiú éppen Narutóval társalgott. Nyúzott volt, kócos, az inge gyűrött. Mosolygott ugyan, de a szeme közben ugyanolyan szomorú maradt. Sakura nem értette, hogy tudott Karin kiábrándulni belőle, mikor olyan… bassza meg… nagyon cuki még fáradtan, sápadtan, gyűrötten is! 

- Azt hittem, boldogok vagytok.
- Először én is azt hittem, de Sasuke sohasem figyelt rám. Udvarias volt, de lélekben mintha messze járt volna. Meguntam, hogy mindig csak én töröm magam. Aztán jött Suigetsu, bevallotta, hogy már egy éve tetszem neki, majd hirtelen berántott a biológia szertárba és megcsókolt, de úgy, hogy rájöttem, ez az, amire mindig vágytam.
- És?
- És Sasuke éppen hozott vissza valami kitömött baglyot. El tudod képzelni, mit éreztem, amikor észrevettem, hogy bennünket bámul kezében azzal a hülye madárral?
- Fogalmam sincs. Mit éreztél, talán bűntudatot?
- Nem, megkönnyebbülést.
- Bocs, de nem tudlak követni.
- Megkönnyebbültem, mert láttam, hogy Sasuke egyáltalán nem féltékeny, csak meglepődött. Ebből már biztosra tudtam, hogy óriási hiba volt belemennem ebbe a kapcsolatba. Már az elején is furcsa volt, miért akarna éppen velem járni a suli egyik legnagyobb nőcsábásza, aztán világossá vált, hogy ő is emberből van, valószínű neki is összetörte valaki a szívét, és hozzám csak menekül, mert azt hiszi, annyira szerelmes vagyok belé, hogy sohasem fogom bántani. Erre én meg megcsaltam a szeme láttára, pedig hidd el, nem vagyok ilyen. Ha beszélhettem volna veled, akkor tanácsot kérhettem volna, mit csináljak ezzel a hirtelen jött népszerűséggel, de te sose foglalkozol velem, senkivel se, csak jársz köztünk, mint egy kísértet, pedig én annyira, de annyira a barátnőd akartam lenni. Miért költöztél el a szobából? Mi bajod volt velem? Csináltam valami rosszat?

Sakura hálát adott az égnek az éles csengőszóért.

- Majd megbeszéljük – mondta csendesen, és a helye felé vette az irányt. 

Karin nehezen csillapodott, de követte a példáját. Leültek mindketten, Karin vörösen, még mindig az érzelmek hatása alatt, Sakura pedig sápadtan, mert fogalma se volt, mit hazudjon volt szobatársának.

Sasuke egész délelőtt Sakurát figyelte. A lány még véletlenül se nézett volna felé, mintha nem is létezne. Sasuke komolyan elgondolkodott, valóban megtörtént-e az a csók és az a két csodálatos alkalom, amikor együtt voltak, vagy csak álmodta, mert egyébként olyan volt a kapcsolatuk, mint két idegennek. Nem, talán még az idegenek is több figyelmet szentelnek egymásra, mert legalább egy pillanatra a másik szemébe néznek, mikor elmennek egymás mellett, de őt szándékosan kerülték a szépséges smaragdok. 

Talán szégyellné, ha kiderülne, hogy közük van egymáshoz? Neki nem elég jó parti? Esetleg amiatt a sebhelyes arcú gazdag pasi miatt, vagy Itachi érdekében akar ennyire titkolózni? Már fogalma se volt, mit gondoljon, csak azt tudta biztosan, hogy Sakura remek színésznő. Olyan rezzenéstelen arccal csapja be a világot, mint egy jégből faragott királynő.

Délután után edzésre ment, de akkor se tudta más irányba terelni a gondolatait. Megint eszébe jutott, mennyire kereste a lányt, hogy elhívja a meccsére, erre Sakura nem is értette, tulajdonképpen mit akar tőle. Megalázó volt, kegyetlen, ezért is szakított vele, de képtelen volt elhinni, hogy az, aki olyan szenvedéllyel képes csókolni őt, a másik pillanatban már ilyen rideg lehet. 


Útja a parkon át haladt. Csapattársai már rég végeztek, utolsónak hagyta el az öltözőt. Reggel óta csepergett az eső, sietősen vágott át a bokrok között, hogy mielőbb száraz helyre érjen. A környék kihalt volt. A kazánházról eszébe jutott, milyen hősiesen védte a lányt, pedig mennyire félt. Úgy látszik, ez a hely vonzotta a furcsa helyzeteket. Az esőben két fiú állt a falnak dőlve. Sasuke csak egy pillanatra fordult feléjük, de aztán döbbenten kapta vissza a fejét. Csókolóztak.

Két fiú, mégis minden mozdulatuk arról árulkodott, hogy imádják egymást és olvadnak a gyönyörűségtől, hogy titokban lophatnak néhány közös percet. Az irigység megállásra kényszerítette, Sasuke észre se vette, hogy tátott szájjal bámulja őket, míg a párocska szét nem vált és rá nem szóltak.

- Mit bámulsz? – szólt rá a magasabb. Sasuke megismerte Hinata unokatestvérét, Nejit, a kisebb pedig az osztálytársa volt, a csendes, félszeg Lee. Annyira zavarba jött, hogy elvörösödött, aztán próbálta a kínos helyzetből kivágni magát.
- Semmit, hülye buzik! – Oké, ezt nem kellett volna, de kiszaladt. Azonnal megbánta, főleg, hogy a két fiú elemi gyűlölettel bámult rá és Neji elindult felé.
- Hagyd, mindig nagy a pofája – szólt utána Lee, de Nejit már nem lehetett leállítani. A kéz, ami korábban a bilifrizurást simogatta szenvedélyesen, most Sasuke szeme alatt csattant, majd az állán, a szája szélén, meg jött egy gyomros, utána pedig térddel jól orron rúgták a fájdalomtól összegörnyedt Uchihát. Neji erejét megsokszorozta, hogy szerelmét védte. Sasuke tudta ezt, és nem is védekezett, mert egyértelműen jogos volt a Hyuuga haragja. 


A földön fetrengett már, amikor még pár jól irányzott rúgást is kapott. Neji valószínűleg rajta vezette le minden korábbi frusztrációját és kihasználta, hogy végre valakin bosszút állhat. Sasuke orrából dőlt a vér. Nem tudta eldönteni, a hasát szorongassa, vagy az arcát, karját, lábát tapogassa fájdalmában. Mikor végre magára hagyták, percekig feküdt még a sárban, az eső pedig kitartóan zuhogott rá. Fázott és sajgott mindenütt. Cifra szitkozódások közepette nehézkesen elvonszolta magát az eresz alá és ott üldögélt tovább összegömbölyödve, mert arra se volt ereje, hogy eltámolyogjon bátyja lakásáig.

- Komolyan! Úgy tudtam! – harsant fel a közelben egy ismerős hang. - Te tiszta hülye vagy! Szinte éreztem, hogy beléjük fogsz kötni, és jól megraknak! Sasuke, nőj már föl!

Egy rózsaszín ciklon közeledett felé. Azt hitte, reggelig se találnak rá, mert általában a kutya se járt erre, valószínűleg azért is választotta randi helyszínnek a romantikázó pár, így most nagyon örült, hogy nem kell a hidegben itt éjszakáznia. Szívesen mosolygott volna a jövevényre, de felrepedt szájjal nem nagyon ment. Amikor Sakura mellétérdelt és maga felé fordította az arcát, majd ijedten beharapta alsóajkát, már gondolta, hogy legalább olyan szarul festhet, mint ahogy érzi magát.

- Fel tudsz kelni?
- Persze – beszélt belőle a büszke férfi, de a művelet csak nagyon lassan jött össze. Hosszú cimbálás és rángatás után sikerült Sakura vállára támaszkodva elindulniuk. 
- Nem hiszem el, hogy ezt csinálom – motyogta dühösen a rózsaszín.
- Én örülök, hogy ezt csinálod. Azt hittem, itt fogok kihűlni.
- Megérdemelnéd!
- Ugyan, hiszen én a légynek se ártok – ingatta Sasuke komoly képpel a fejét.
- Hát persze! – mosolyodott el akarata ellenére is Sakura.
- Kivennéd a farzsebemből a kulcsot?
- Nem, vedd ki magad! 
- Ne már!
- Oké – adta meg magát a lány. Szinte vonszolnia kellett a sebesültet, aki teljesen elhagyta magát, így már nem maradt ereje, hogy verbálisan is harcoljon vele. – Itachihoz akarsz menni? – kérdezte lihegve.
- Az van közelebb, de az se baj, ha megállunk ennél a padnál. Pihengessünk!
- Rendben – eresztette Sakura óvatosan terhét a zöldre festett deszkákra.
- Bocs, tisztára összevéreztem a ruhádat – mutatott a fiú bűntudatosan a vöröslő foltokra a lány blúzán.
- Nesze, itt van zsepi, dugd az orrodba! Hogy sikerült egyébként így összeveretni magad? Még akkor se kaptál ennyit, amikor egyszerre három emberrel küzdöttél. 
- Az más volt! Akkor érted harcoltam, de ezt most megérdemeltem. 

Más körülmények között ez roppant nyálasnak hangzott volna, de Sakura meglepetten, dobogó szívvel nézett a fekete szemekbe.

- Hülye – suttogta megindultan, és kisimított egy tincset a fiú homlokából.

Pár perc pihenő után megint felkerekedtek, mert az eső kezdett egyre zivatarosabbá válni, a szél is feltámadt. Sakura ernyője összecsukva szomorkodott a vállára akasztott táskájában, mivel nem tudta cipekedés közben még azt is tartani. A ruha kellemetlen nyirkossággal tapadt rá, de csöppet se fázott, inkább izzadt a fiú súlya alatt. Az öt perces utat sikerült majdnem háromszor annyi idő alatt megtenni, mire felértek végre a lakásba. Jól esett belépni a melegbe, Sakura megkönnyebbült sóhajjal szabadult meg terhétől. Sasuke ledőlt a kanapéra és vegyes érzésekkel szemlélte, ahogy kísérője elé térdelt, majd nem túl finoman elkezdte lerángatni a saras-vizes edzőcipőjét. 

- Hagyd, majd én leveszem – mondta ugyan elszántan, de nem mozdult a teste. Karjai görcsösen gyomra köré kulcsolódtak, sehogy se akart szűnni a fájdalom.
- Ne hősködj, már azzal is segítesz, ha befogod a szádat és nem ellenkezel. Egyébként szólni kéne az orvosnak, mert borzasztóan nézel ki.
- Ne legyél goromba. Ezt a pár karcolást meg se érzem. Az sokkal kellemetlenebb lenne, ha magyarázkodnom kéne.
- Ne legyek goromba? Mondja ezt az, aki általában olyan szép jelzőkkel dicsérget, hogy örömömben a falat kaparom – jött a haragos felelet. – A magyarázkodást pedig úgysem úszhatod majd meg! – Néhány pillanatig farkasszemet néztek, aztán Sakura megint a cipőkre koncentrált. 

Mikor sikerült lehámozni végre őket, a két jobb napokat is látott csukát bevitte a fürdőszobába és a csapba dobta a saját pórul járt lábbeliével. Pillanatok alatt ledobálta a bőrével lassan egyé váló nedves hacukákat is és átdörgölte magát. Belebújt Itachi köntösébe – megismerte az illatáról – a haját pedig egy másik törölközőbe csavarta. Gyorsan keresett Sasukénak is párat, majd visszasietett a didergő fiúhoz. 

- Segíts – kérte csöndesen, aztán szemrebbenés nélkül vetkőztetni kezdte az ázott verebet. Nem ment egyszerűen, a kékülő ajkak kelletlenül szisszentek minden egyes mozdulatra. 

Padlóra került a pulóver, póló, Sakura pedig puha törölközővel vonta be a reszkető vállakat. Nekiesett a csapzott, vizes üstöknek, és addig dörzsölte a fekete tincseket, míg nagyjából felitatta belőle a hideg esőcseppeket. Új törölközőért nyúlt, turbánt csavart a fiú fejére, aztán belekapaszkodott a melegítőnadrág derekába és a boxerral együtt lehúzta. 

- Nagyon lényegre törő vagy – jegyezte meg a didergő, bár segítőkészen emelte a csípőjét, hogy mielőbb megszabaduljon a nedves holmiktól. Utána egyből fölhúzta a térdeit a hasához nem csak szemérmességből, hanem azért is, mert kurvára fázott. Sakura még lecibálta a zokniját és megtörölgette, amennyire csak bírta, majd ráterített két takarót is, hogy az alatt vacogjon tovább.
- Lefertőtlenítem a szád szélét. Hol találom az elsősegélydobozt?
- A mikró alatti fiókban szerintem van mindent, de előbb hozhatnál még zsebkendőt, mert ez már átázott.

Sakura készségesen kicserélte, a régieket kidobta, az újakból csinos hengert tekert, hogy jobban elszorítsa a vérzést. Ha nem sajnálta volna annyira, talán elmosolyodik a fiún, mert nem semmi látvány volt összegubózva, cidriző ajkakkal, tetőtől talpig bebugyolálva, az orrából lógó zsebkendőkkel. Letörölte ajkairól az alvadt vért, egy ragtapaszcsíkkal összehúzta a sebszéleket, utána keresett egy hajszárítót és megszárította mindkettőjük haját.

Rutinosan keresett kannát, filtert, hogy feltegyen egy teát. Épp eleget kínálta Itachi, hogy tudja, mit merre talál. Míg a víz melegedett, visszament Sasukéhoz és leült mellé.

- Jól elbántál magaddal – csóválta meg szomorúan a fejét. Sasuke nem válaszolt, nagyon szégyellte magát, de benne volt a buta vágy, hogy a másik megbocsátó melegét keresse. Addig mocorgott, míg egész közel nem tudta vackolni magát megmentőjéhez. A lány elmosolyodott a nyilvánvaló szándékon, takaróstul átölelte, megfogta a tétován felkínált hideg ujjakat és melengetni kezdte. 

Addig ültek így, míg a kanna sípolva nem jelzett. Ekkor kelletlenül elengedte a kétségbeesetten belé kapaszkodó végtagot, takarót húzott rá és kitöltötte a teákat. Nem tudta, mivel húzhatná még az időt. Maradni akart, vigyázni rá, de tudta, hogy a meghitt csönd nem tartana sokáig. Sasuke amint jobban lesz, számon kéri majd mindenért, neki viszont nincs – nem lehet – mondanivalója.

- Idd meg – kínálta gyöngéden, majd fájó szívvel figyelte, milyen hálás minden egyes forró kortyért szerelme. 

Rájött, hogy képtelen megtagadni azt, ami csordultig kitölti a szívét. Mikor elvette a fiútól a csészét, könnyes szemmel lehajolt hozzá és puhán megcsókolta. Csak egy pillanatra, mert Sasuke máris közelebb húzódott, hogy elmélyítse, de ez most nem volt túl jó ötlet, eltolta magától. 

- Mi a baj velem? Miért nem akarsz? – fakadt ki a fiú dühösen.
- Akarlak, de nem mindig kaphatjuk meg azt, amit szeretnénk – válaszolta a rózsaszín szomorúan.
- Csak egyszer, egyetlen egyszer megmondhatnád az igazat! Elbolondítasz, elviszel magaddal a mennyországba, utána pedig a földbe taposol. Jogom van tudni, hogy miért!
- Muszáj mennem – hátrált Sakura a fürdőszoba felé zavartan. 
- Itt akarsz hagyni?
- Nem maradhatok. Szólok Hinatának, hogy küldje át Narutót, ő majd segít.
- Tiszta víz mindened, miben akarsz visszamenni a koliba? Reggelre megszáradna, addig pedig velem maradhatnál – mondta a fiú kétségbeesetten, de a másikat már nem lehetett visszatartani. 

Sakura visszahúzta a nedves-piszkos egyenruhát, magára erőltette a víztől cuppogó vászoncipőjét és villámgyorsan lelépett, nehogy meggondolja magát.

Hinata döbbenten pásztázta szobatársa viharvert kinézetét. A rózsaszín csak intett és el is tűnt a fürdőszobában, hogy mihamarabb forró zuhanyt vegyen. Mikor ledobálta a gönceit, kiszólt Hinatának, hogy hívja Narutót, küldje át Sasukéhoz, mert csúnyán helyben hagyták, aztán beállt a vízsugár alá, hogy kisírja magát. Utálta magát, utált mindent, ami miatt nem csinálhatja azt, amit szeretne. Legszívesebben rohant volna vissza, hogy saját testével melegítse szerelmét, de visszatartotta a félelem.

- Azt mondja, ő nem megy át. Dögöljön meg ott, ahol van – kopogott be az ajtón zavartan Hinata.
- Tessék? – dörzsölte szét értetlenül Sakura a könnyeit. Hinata bentebb merészkedett és hangosan elismételte a korábbi mondatot.
- Naruto azt mondja, nem segít, mert összevesztek. És nem is fogsz találni senkit, akit átküldhetnél. Mindenki haragszik Sasukéra.

Hinata remélte, hogy kellően meggyőző. Naruto a lelkére kötötte, addig ne hagyja békén Sakurát, míg a lány vissza nem megy Sasukéhoz.

- De már biztos becsukták az ajtót. Nem kérhetek kimenőt éjszakára – keresett kibúvót a rózsaszín.
- Akkor marad a tűzlétre – javasolta a Hyuuga némi csendes kárörvendéssel, és nagyon remélte, hogy ez az akció eszébe juttatja majd Sasukénak, hogy nekik is adjon egy kulcsot a hátsóbejárathoz. 

Ez nem lehet igaz! Sakura egyszerre szentségelt és könnyebbült meg, mert ez már tényleg nem rajta múlott. Úgy néz ki, nincs más választása. Átmegy, de csak egyetlen éjszakára.