Már besötétedett, de Itachi még mindig ugyanúgy hevert a kanapén mozdulatlanul. A bor érintetlenül díszelgett mellette a padlón, és majdnem felrúgta, amikor végre erőt vett magán, hogy felüljön és kinyújtóztassa elgémberedett tagjait. Fáradtan dörzsölte szemét, majd zavartan vette tudomásul, hogy a mozdulattól nedvesek lettek az ujjai. 

Nem lehet… Meddig süllyed még? Túl öreg ő már ahhoz, hogy ilyen érzékeny legyen, bár, az is igaz, hogy sohasem szégyellte így magát. 

Amint becsukódott öccse után az ajtó, máris megbánta minden szavát, de képtelen volt utána szólni. Egyszerűen lehetetlennek tűnt számára magyarázkodni valami olyan miatt, amit ő maga se értett, csak őrlődött, dühöngött és szenvedett.


Zuhanyozni ment, hátha a víztől kitisztulnak a gondolatai. Pár órája még milyen szépnek látott mindent! Igaz, akkor is sejthette volna, hogy az egész csak illúzió, egy magányos ember kétségbeesett ábrándképe. Testvérében pedig az ellenséget látta, hiszen a valóságra emlékeztette és mindarra, ami sohasem lehet az övé. Ezért haragudott, ezért bántotta. És azt a pofont egy életen át bánni fogja. 

Kellett hozzá pár óra, míg végül lehiggadt és reálisan látta a helyzetet. Akkor már rájött, hogy amit ő akart, azt Sakura sohasem adhatja meg. A lány csak a testét kínálta, de a szíve előtte örökké zárva marad. 

Ha tudta volna, hogy szerelme órák óta ugyanígy ostorozza magát - ugyanilyen sírásra görbülő szájjal próbál a leckére koncentrálni miközben a hétvége történéseit igyekszik magában feldolgozni - talán világgá is szalad.


Sasuke előtt is összefolytak a betűk, képtelen volt a tankönyv szövegére koncentrálni. Zaklatott volt, ideges, és egyfolytában bátyja szavai jártak a fejében. 

Nem bírt nyugton maradni. Tudnia kellett, miért haragszik rá ennyire a testvére, mi történt Sakurával, és miért tartanak itt, hogy lassan képtelen lesz ránézni Karinra, annyira bántja a bűntudat, mert úgy érzi, csak kihasználja, holott egyáltalán nem ez volt a célja. 

Kétségbeesetten nyúlt a telefonért, bár felkészült rá, hogy esetleg választ se kap. Észre se vette, hogy gyakorlatilag másolta Karin nemrég olvasott sms szövegét: Annyit írt csak, hogy lenn várja és sürgős. 

Őszintén meglepődött, hogy szinte azonnal visszajelzett a készülék. Elég volt pár másodperc ahhoz, hogy a boríték ott villogjon a kijelzőn. Talán mert helyből elutasítja, vagy… mert mégsem az a jégkirálynő, akinek szereti mutatni magát. Most kiderül. 
Félve nyitotta meg az üzenetet, aztán önkéntelenül is kiszakadt belőle egy óriási, megkönnyebbült sóhaj. Sakura a pálya mellett várja.

Kinn már sötétedett és hűvös is volt. Talán kellett volna hozni egy pulcsit, de annyira sietett, hogy csak cipőt húzott, egyébre nem gondolt. Egyedül az lebegett előtte, hogy mihamarabb a megbeszélt helyre érjen. Már messziről látta, hogy nincs még ott senki, és az is megfordult benne, hogy a lány most is csak szórakozik vele és igazából el se jön. 

Leült a tribün szélén egy padra. Felhúzta a térdeit és fázósan átkulcsolta, aztán türelmetlenül figyelte, felbukkan-e végre álmai édes megrontója. Amikor meglátta a távolban, egyből elfeledte a hideget. Zavartan igyekezett megzabolázni szívét, mert az áruló módon egyből ficánkolni kezdett a mellkasában. 
Szóval nem csapta be! Ostobán érezte magát, hogy már ennyinek is így örül, pedig lehet, hogy ha Sakura ideér, úgy leordítja a fejét, hogy abban nem lesz köszönet.

A lány se öltözött vastagon. Ugyanaz a fehér szoknya volt rajta, mint délután, meg egy vékony, zöld színű kardigán. Pont olyan árnyalatú, mint a szeme, ami most nagyon-nagyon szomorúan csillogott. Nem volt ordítós kedvében, a szokásos gúnyos mosoly se játszott ajkain, egyszerűen jött, leült mellé szótlanul, miközben rá se nézett. 
Ez nem jelentett túl jót.

Sasuke nyelt egyet. A kiabálásra, veszekedésre legalább tudott volna értelmesen reagálni, de ezzel a lehangoltsággal, ami kísértetiesen emlékeztetett Itachi lelkiállapotára, nem nagyon tudott mit kezdeni.

- Hogy ment a verseny? – kérdezte végül.

Sakura végre ránézett. 

- Biztos, hogy erre vagy kíváncsi? – kérdezte olyan megvetően, hogy Sasuke összerázkódott tőle.
- Jó, akkor megkérdezem, amit szerinted is tudni akarok: Lefeküdtetek? – váltott ő is ingerültebb hangra. 
- Persze.

Sasuke már csöppet se fázott. Letette a lábát a földre, a kezeit meg a nadrágja zsebébe dugta, és bámulni kezdte a sportcipője orrát, miközben igyekezett higgadt maradni, hogy ne pofozza fel, ahogy legszívesebben tenné. Hogy lehet ennyire rideg és kegyetlen?

- Van még valami más is? Vagy ennyivel ma kielégítettelek? – kérdezte a lány gúnyosan, mikor hosszúra nyúlt a csönd köztük és láthatólag kezdte unni.

Sasuke keze most már tényleg ökölbe szorult.

- Hogy lehetsz ekkora ribanc? – sziszegte.
- Miért? Talán sajnálod a testvéredtől, hogy ő is megkapta, amit te? Mit törődsz vele? Neked nem kellett… - Sakura ezt nem akarta mondani, de már késő volt. Túl keserű volt a hangja, amit Sasuke észre is vett. Gyanakodva bámulta a lányt. 

Sakura fel akart kelni, hogy meneküljön a fürkésző pillantás elől, de Sasuke durván megragadta és visszarántotta.

- Lefeküdtél vele, de megbántad, igaz? 

Sakura ezen őrlődött, mióta kilépett a szállodai szobából és visszacsöppent a valóságba. Mázsás súllyal szakadt rá tette felelőtlensége. Tisztában volt vele, hogy Itachi borzasztóan érzékeny és bizonytalan, így előtte semmiképpen se akarta mutatni, mennyire kiakadt saját magán, és Hinata előtt se akart sírni, de mélységesen elítélte ostobaságát, amiért nem gondolkodott, csak sértettségében cselekedett.

Sasuke mindig átlátott rajta, ez az elszólás pedig most végzetes hiba volt. 

Elfáradt, feladta. Elhagyta az ereje, képtelen volt tovább színészkedni előtte. Kirántotta magát a fiú szorításából és lerogyott mellé. Kezébe temette arcát és hangtalanul sírt.

Ez azért megdöbbentő volt. Sasuke még mindig haragudott rá, hiszen éppen most vallotta be, hogy tényleg együtt volt Itachival, de azért az is megfordult benne, vajon nemcsak bosszúból csinálta-e, amiért szakítottak. Nem sírna így, ha büszke lenne rá. 

Tehetetlenül nézte Sakurát, miközben egyszerre gyűlölte és sajnálta. Hogy lehet ennyire hülye ez a lány! 

- Itachi ugyanígy szenved. Tulajdonképpen mit műveltetek? – kérdezte csendesen. Nem is várt választ, mert pontosan el tudta képzelni. 

Sakura próbálta abbahagyni a sírást, sűrűn fújta az orrát és bőszen törölgette a könnyeit. Természetesen volt zsebkendője és eszébe se volt Sasukéhoz bújni egy kis vigaszért. Sasuke pontosan érezte ezt, és átkozta magát, amiért még a történtek után is legszívesebben dédelgetve ölelné magához. Hogy tud még kisírt szemmel, hangosan szipogva is ilyen édes lenni ez a lány? 

- Menjünk, mielőtt valaki meglát, és furcsa dolgokat mesél Karinnak – mondta Sakura hirtelen, és felállt. 
- Mindig másra gondolsz? Arra nem, amit te szeretnél? – rántotta vissza Sasuke.
- Csak egyszer gondoltam arra, hogy mit szeretnék, de meg is bántam keservesen – válaszolta a lány indulatosan.
- Arról beszélsz, amikor bejöttél hozzám? – Sasuke biztos volt benne, hogy beletrafált, mert Sakura arcán egy pillanatra fájdalom suhant át, de gyorsan rendezte vonásait és harciasan válaszolt.
- Arról beszélek, hogy kegyetlen az élet. Elegem van belőle!
- Nekem is – suttogta a fiú, és az ölébe rántotta. A következő pillanatban már csókolta volna a könnyes, sós ajkakat, hogy feledtesse minden bánatát, de Sakura eltaszította magától.
- Te viszont mindig magadra gondolsz! Szegény Karin, fogalma sincs, milyen egy szánalmas, önző alakba szeretett bele – köpte a szavakat megvetően. 

Sasukénak már nem volt módja, hogy újra visszarántsa, mert határozottan faképnél hagyta, ráadásul az utolsó mondata felért egy pofonnal. 

Önző? Már megint önző? Most már igazán eldurrant az agya!

- Igazad van! – kiáltott dühösen a lány után. – Tudod, miért szakítottam veled? Mert zavart, hogy csak lefekszünk egymással. Én naivan arra vágytam, hogy gyere el a meccsemre, beszélgessünk, randizzunk, ne csak lopva pár percre találkozzunk, míg baszunk. Emiatt önző vagyok? Lehet! De te meg egy szívtelen kurva vagy! Szerintem magad se tudod, mit akarsz. Szenvedsz itt, holott magadnak köszönhetsz mindent. Minek voltál a bátyámmal, ha utána meg bőgsz? Minek sértődsz meg, ha otthagylak, mikor te akartál távolságot köztünk? Hülye picsa!

Sakura kikerekedett szemmel hallgatta, aztán öles léptekkel visszament hozzá.

- Ezt a hülye picsa miatt kapod – kevert le neki egyet. – Ezt meg a többiért – kapaszkodott a nyakába és megcsókolta. 
- Kezeltesd maga, te nem vagy normális – hebegte Sasuke zavartan, mikor elfogyott a levegőjük és szétváltak ajkaik. A csók tökéletesen felkavarta, hiszen erről ábrándozott hetek óta, és a valóság ezerszer tökéletesebb volt, mint álmaiban. A teste felhevülten simult a lányéhoz, karjai szorosan tartották a törékeny testet, de az édes pillanat nagyon gyorsan elmúlt. Sakura kitépte magát és eltűnt a sötétben, mielőtt visszatarthatta volna.

Ibiki hívása épp a legjobbkor érkezett. Sakura egy óra múlva már a férfi kocsijában ült és a repülőtér felé robogtak. El se tudta képzelni, másnap hogy nézett volna Itachi vagy Sasuke szemébe, így legalább odázhatta a kínos találkozást.

Maurira mentek, egy fürdőruha katalógust készíteni. A napfény és a gyönyörű tenger sokat segített abban, hogy picit feledje a gondjait, de előre rettegett a pillanattól, amikor vissza kell majd térnie az iskolába. Szerencsére a fotózás kellően elhúzódott, így a suliból megint sikerült több, mint egy hetet ellógnia, de az idő vészesen haladt, és előbb-utóbb minden munkának egyszer vége szakadt.

Ibiki mintha megérezte volna, min jár az esze, még a szokásosnál is jobban vigyázott rá. Diszkréten leütötte az egyik kellékes fiút, mikor azt hitte, Sakura nem látja, csak mert bekukucskált az öltözőnek kinevezett lepedők közé, hogy megleshesse a modelleket. Szegény srác, szerencsére nem kapott nagyot. Ibiki mostanában sokat szelídült, talán a helyes doktornő miatt, akivel pár hete randizni járt. Sakura kíváncsi lett volna rá, Tsunade vajon tudja-e, hogy lelkes udvarlója a környék yakuza vezérének kedvenc unokaöccse. Ő csak egyszer találkozott Orochimaruval, de egy életre elég volt neki. Akkor megtanulta, hogy az alvilág elől nincs menekvés, és Orochimaru hatalma félelmetes, Ibiki pedig hozzá képest egy kedves plüssmaci még a rigolyái ellenére is.

Amint befejeződött a fotózás, olyan idegesen pakolt, mintha nem is haza, hanem a kivégzésére menne. Egyre csak gyülekeztek a borús gondolatok a fejében, ezért amikor ismét az iskola kapuja előtt állt, egyszerűen nem akaródzott neki kiszállni a kocsiból.

Ibiki kivételesen nem sürgette. Tökéletesen le tudta olvasni Sakura arcáról, milyen vihar dúl a lelkében, de addig nem szólt, míg a csönd túlságosan hosszúra nem nyúlt.

- Megváltoztál – mondta végül. Nem várta, hogy Sakura reagáljon rá, hiszen ismerte annyira, hogy tudja, a lány sokkal zárkózottabb annál, minthogy egy ilyen megállapításra őszintén kitárulkozzon. Láthatólag nagy szüksége lett volna arra, hogy valakivel megbeszélhesse a gondjait, de Ibikit nem azért bízták meg, hogy a barátja legyen. A férfi csak mondta, amit gondolt, és várta, hogy mire jut Sakura: Elindul ma még, vagy végre megszólal. Az utóbbi történt. 
- Tényleg van rá esélyem, hogy egyszer szabad legyek? – kérdezte tőle csendesen. 

Sakurát szinte fojtogatták a kötelezettségek, az iskola, a családja adóssága, a saját felelőssége az életéért. Úgy érezte, már a szüleihez se menne vissza többé, ha nem lenne muszáj, annyira haragudott rájuk. Tulajdonképpen nem maradt senkije, talán csak ez a durva természetű, de őszinte gengszter. 

Ibiki szavak nélkül is tökéletesen értette, hiszen mellette nőtt fel Sakura, rengeteg időt töltöttek együtt még akkor is, ha szigorúan csak a munkára korlátozódott a kapcsolatuk. Sose beszélgettek magukról vagy bármi személyesről, egyedül a feladatokról, de Sakura tudta, hogy Ibiki legalább figyel rá. Ezért is bízott benne. 

- A lehetőséged meg van. Már mondtam, mit kell tenned: Tanulj és menj innen messzire. Ha az év végéig elvállalnál egy igazán komoly megbízást, ami sokat hozna, azzal végleg törleszthetnéd az apád adósságát, és kereshetnél annyit, amivel az én életem is révbe érne. 
- A te életed is?
- Igen. Gondoltam rá, hogy ha letudom veled a feladatom, én is új életet kezdek.

Sakurának már a száján volt, hogy talán Ibiki is szabadulni szeretne a rokonaitól? De inkább nem kérdezett rá, hanem határozottan a szemébe nézett.
- Ha tényleg ez az utolsó év, aztán befejezhetem, én mindent megteszek – mondta elszántan.
- Mindent? - vonta fel a férfi a szemöldökét.
- Ismered a korlátaimat, tudod, mi fér bele nekem a mindenbe. Ehhez mérten kérlek, hogy keress nekem egy nagyon jól fizető munkát!

A szabadulás reménye némi erőt adott. Végre összeszedte magát és kiszállt a kocsiból. Ibiki teljes nyugalommal várta, hogy egyedül cibálja ki a bőröndjét a csomagtartóból, eszébe se volt segíteni, és a könnyes búcsú is elmaradt. Csak intett és már ott is hagyta, Sakura mégse csüggedt. Valami láthatatlan szövetség épült azzal köztük, hogy mindketten a szabadságukért dolgoztak innentől. 

Megint késő volt, mire Sakura visszaért a kollégiumba, a többiek már rég aludtak. Csendben lépett a szobába, nehogy felébressze Hinatát, de amint benyitott, már fordult is ki, mert a szobatársa nagyon is éber volt. 
Már csak ez hiányzott! 
Sokkolta a látvány. Naruto pucér feneke és Hinata mellei pont azok a dolgok voltak, amiket sohasem akart látni, főleg nem egy ilyen nehéz és fárasztó nap után. Tehetetlenül ácsorgott a folyosón és fogalma se volt, hova mehetne. Egy pillanatra felmerült benne, hogy ha Naruto itt van, akkor talán ő meg aludhatna a helyén, de egyből beugrott neki az is, hogy ha így áll a helyzet, valószínűleg Sasuke sincs egyedül, hanem ő is kihasználja a helyzetet és éppen Karinnak élvezik a szabad szobát. 

Ezért utálta az iskolát! Minden napra jutott egy pofon.

Lerogyott a bőröndjére. Álmos volt, fáradt, és féltékeny. A gondolat, hogy Sasuke és Karin boldogok, olyan keserűvé tette, hogy legszívesebben meghalt volna. 

Menjen el Itachihoz? A folyosón nem maradhat, mert előbb-utóbb felbukkan valaki és megkérdezi, miért nincs a helyén, ő pedig nem akarta Hinatáékat lebuktatni, de hogy tanárához meneküljön, szintén nem tűnt helyes megoldásnak. 

Dögöljenek meg! Dughattak egy hétig! Igazából úgy volt vele, ha neki nem jó, a másiknak se legyen, és határozottan bekopogott. Sokat kellett várni, míg Hinata végre előkerült. Ijedtsége és sápadtsága kellő elégtétel volt, még egy kicsit meg is sajnálta, de csak egy igazán kicsit, amiért megzavarta az enyelgésüket.

- Azonnal küldd haza Narutót, aludni szeretnék! – mondta szigorúan, mire a Hyuuga lány fehérből vörösre váltott, és máris eltűnt, hogy teljesítse a parancsot. 
- Jöhetsz – tárta ki pár pillanattal később az ajtót, hogy a rózsaszín bejöhessen. Sakura értetlenül nézett körbe és megakadt a szeme a nyitott ablakon.
- Nem mondod, hogy ott jött be az az idióta! – szörnyedt el, és egyből odaszaladt, hogy kinézzen.
- A tűzlétrán nem olyan veszélyes – dadogta Hinata, miközben Sakura hitetlenkedve bámult a keskeny fokokon egyensúlyozó fiú után.
- Sasuke nem mondta, hogy van kulcsa a hátsó ajtóhoz? Simán feljöhetett volna ott is.
- Sasukénak van kulcsa hozzá? – kerekedett el a Hyuuga szeme.
- Van, úgy szokott fellógni Karinhoz.
- Hát, akkor már biztos nincs szüksége rá – csillant fel Hinata szeme.
- Mi van? – kapott a szón Sakura.
- Nemrég szakítottak, már tuti nem jár hozzá, így nem kell neki a kulcs se – magyarázta Hinata lelkesen.
- Milyen együtt érző vagy! – jegyezte meg a rózsaszín inkább csak magának, miközben nehezen állta meg, hogy ne sóhajtson fel megkönnyebbülésében a jó hír miatt.
- Hol voltál ilyen sokáig? Nem csak a nagynénéd halála miatt utaztál haza? – A kérdés egyből visszarántotta a jókedvből.
- A temetés után belázasodtam – válaszolta zavartan.
- Talán a versenyen szedtél össze valamit? 
- Lehet, de már jól vagyok - hárított.
- A tanár úr mesélte, hogy nyertél, és milyen szépen szerepeltél. Tuti kapsz az igazgatótól is majd valami dicséretet.
- Nem nagy ügy - dünnyögte. - Az viszont igen, hogy Narutóval ilyen hamar elmélyült a kapcsolatotok. Nem gyors ez egy kicsit? – terelte a szót magáról.
- Gyors? – nevette el magát Hinata. – Elsőtől szerelmes vagyok belé! Azt hittem, úgy érettségizem le, hogy észre se vesz, bár apám ki is tagadna, ha megtudná, de nem érdekel. Engem nem fog egy idegennel összeházasítani, hanem szerelemből fogok férjhez menni.
- Már itt tartotok? Az esküvőt tervezitek?
- Dehogy! – kuncogott Hinata. – Előbb egyetemre megyünk, mert mindkettőnken nagy tervei vannak a jövőre nézve. Naruto átveszi az apja cégét és én is segíteni akarok neki. Érdekel a gazdaságtan és a marketing. Együtt járhatnánk ugyanígy iskolába és később együtt dolgozhatnánk.
- Ez elég meseszerűen hangzik!
- Naruto szülei ugyanígy élnek. Ők is az egyetemen ismerkedtek meg és együtt építették fel a céget. Ha nekik sikerült, nekünk is. 
- Hát sok sikert hozzá! Máskor viszont tegyetek ki egy ne zavarjanak táblát, vagy zárjátok be az ajtót, mert majdnem megvakultam. 
- Bocsi! – nevetett felszabadultan Hinata. Szinte ragyogott a szerelemtől.

Sakura mosolyogva ment zuhanyozni, hirtelen nem is látta olyan borúsnak a helyzetét. Nagyon sietett, mert hulla fáradt volt. Pár perc múlva már vissza is tért.

- Ugye nem fogsz beárulni bennünket? – kérdezte szobatársa visszatérve a korábbi témára, amikor megágyazott és bebújt a helyére.
- Dehogy árullak, bár nem bánnám, ha máskor előre szólnál, amikor vendéget fogadsz.
- Sajnálom! Fogalmunk se volt, hány napig leszel távol. Lassan éjfél lesz, nem számítottunk rá, hogy az éjszaka közepén is betoppanhatsz. Tényleg, miért ilyen későn jöttél?
- Apám ilyenkor végez a melóval, most tudott csak hozni – válaszolta Sakura némi gondolkodás után, és magán is megdöbbent, milyen könnyen megy neki a hazudozás. Hatalmasat ásított, hogy jelezze, aludni akar, és leoltotta maga mellett a kisvillanyt, majd hátat fordított Hinatának. Kényelmesen elhelyezkedett, de még nem jött álom a szemére. – Miért szakítottak? – kérdezte a sötétben, mert furdalta a kíváncsiság.
- Karin és Sasuke? Nem tudni, egyikőjük se beszél róla, bár szerintem inkább az a csoda, hogy egyáltalán jártak. Sasukét nem tudom elképzelni egy hosszú távú kapcsolatban, valószínűleg Karinnal is csak szórakozott. 
- Karin nagyon maga alatt van? 
- Furcsa, de annyira nem. Állítólag többen is szerelmeslevelekkel bombázzák. El tudod ezt képzelni? Sasuke viszont eléggé kiborult, mert a tanár úr is elment. Állítólag kapott valami új állást Tokióban és már intézi a költözést. Durva, mi?
- Csak így, hirtelen?
- Szerintem is furcsa. Sasuke mesélt valamit Narutónak, hogy mostanában nem jöttek ki túl jól, de nem hiszem, hogy emiatt menne ilyen messzire. Valószínűleg csak megunta, hogy be van ide zárva.
- Lehet. A versenyen beszélgetett több kollégával is, talán tőlük hallott valami jobb ajánlatot.
- Előfordulhat. Mindenesetre Sasukénak ezzel megszűnt a védettsége, és ha nem tesz sürgősen lakatot a szájára, hamar rosszul járhat.
- Hogy érted ezt?
- Elég tenyérbe mászó néha a stílusa, és ezzel sok ellenséget szerzett. Ha nem változtat ezen, innentől már nem fogják tűrni.
- Milyen sok dolog történt pár nap alatt!
- Igen, elég mozgalmas ez az utolsó év.
- Az. Jó éjt!
- Jó éjt!

Hinata Narutóra gondolt mielőtt elaludt, mert a párnája még őrizte a fiú finom illatát, Sakura viszont nyugtalanul forgolódott, aggódott Sasuke miatt. Már egy fél órája szenvedett, mikor eszébe jutott, hogy be se állította az ébresztőt. Csendben felkelt, kivette az íróasztala fiókjából a telefonját, mert mindig itthon hagyta, ha külföldre utazott, és bevitte a fürdőszobába, hogy ott kapcsolja vissza. Még szerencse, hogy így döntött, különben Hinata biztos felébred a sok-sok csipogásra. Rengeteg üzenet és nem fogadott hívás sorakozott Itachitól és Sasukétól, pár pillanat múlva pedig újra jelzett a készülék. Megint Sasuke kereste.

- Szia! Mi a baj? – szólt bele aggódva Sakura.
- Végre! Naruto mondta, hogy megjöttél. Mi van Itachival?
- Honnan tudjam?
- Nem együtt voltatok?
- Dehogy! Most hallottam Hinatától, hogy elment, és fogalmam sincs, hol lehet, mert a verseny óta nem beszéltünk. Mi történt?
- Semmi… Pokoli volt ez a hét. Én azt hittem… - A mondat hirtelen félbeszakadt, és Sakura hiába szorította a füléhez a telefont, csak furcsa neszeket hallott.
- Te sírsz? – kérdezte döbbenten, de Sasuke nem válaszolt, hanem letette.