Viharos éjszaka volt Avarvárosban, szakadt az eső és villámlott. A Hyuuga kastélyban két terhes nő feküdt súlyos sérülésekkel, mindketten haldokoltak. A Hyuuga nő sírva így szólt a behatoló asszonyhoz.

- Miért csináltad ezt? Hisz a szavunkat adtuk egymásnak, hogy nem harcolunk, és félretesszük a nézeteltéréseinket, míg meg nem születik mindkettőnk gyermeke.

- Be kell vallanom neked, először én is komolyan gondoltam, amit megbeszéltünk. - Mondta a másik nő. - De te egy Fény Boszorkány vagy, én pedig egy Sötét Boszorkány, és mint tudod, halálos ellenségek vagyunk, ezért képtelen voltam tovább elfojtani az irántad érzett gyűlöletemet, még ha ez a saját gyermekem életébe is kerül. Elhatároztam, hogy vagy ti, vagy mi maradunk életben, és ma lezárom ezt a harcot, ami már generációk óta folyik. Mivel te vagy az Utolsó Fény Boszorkány, én pedig az utolsó Sötét Boszorkány, nem akartam arra ítélni a születendő gyermekemet, hogy ő is megörökölje az ezzel járó átkot, ami minket sújt. Ha mindkettőnk gyermeke megszületett volna, egész biztosan ők is ugyan azt kezdték volna el, amit mi is tettünk. Ezért döntöttem úgy, hogy egyikünknek vesznie kell, és csak egy Boszorkány faj maradhat fent. - A Hyuga nő elborzadva könnyekkel küszködve hallgatta végig a másik nő szavait, majd felkiáltott.

- Te őrült! Egy igazi szörnyeteg vagy a fajtádhoz illően! Neked semmisem fontos, még a saját születendő gyermeked sem! Igazából mindezt csak magadért csináltad, hogy te maradhass az egyetlen, aki hatalommal bír, és a maroknyi még megmaradt varázslón kívül ne legyen más, aki bármiben is akadályozhatná, vagy meggátolhatná a terveidet! Csakhogy… Csúnyán lebecsülted az erőmet, és a gyerekem iránt érzett szeretetemet, ami végül a te vesztedet is okozza! Mindig is lenéztél, és alábecsültél engem! De az az igazság, hogy te mindenedet csak a mágiáddal és a bűbájaiddal voltál képes elérni, saját erődből soha semmire sem voltál képes! Még szerencsétlen férjedet is a mágiád segítségével kötötted magadhoz, miután rájött, hogy miféle némber is vagy te, és el akart hagyni téged! - A Sötét Boszorkány összeszedte megmaradt erejét, nagy nyögések közepette felállt és egy hatalmasat rúgott a Hyuga nő oldalába!

- Te büdös ribanc! Hogy van képed így ócsárolni engem! Semmi közöd sincs ahhoz, hogy miket csináltam! De már nem is számít… Lehet, hogy veled együtt meghalok, viszont végül mégiscsak én nyertem! Nézz magadra! Az a híres erő, amit attól a fattyútól merítettél a hasadban, már sehol sincs! Annyi erőd sincs, hogy megszüld a gyermekedet! Veled együtt fog meghalni! Veled ellentétben, nekem még maradt annyi erőm, hogy világra hozhassam a sajátomat. Szívesen végignézném az elkerülhetetlen haláltusádat, de nem engedhetem meg magamnak, hogy az én gyermekem is a tiéd sorsára jusson. Ebben a tudatban távozz a másvilágra, hogy az én gyermekem élni fog, és továbbadom neki a halálom előtt minden hatalmamat, ahogy azt minden Sötét és Fény Boszorkány tette eddig. Ugyan várnia kell tizennégy éves koráig, míg felébred benne az erőm, majd a tizennyolcadik születésnapján a saját ereje is fel fog ébredni, ami egyesülni fog az enyémmel, és a már így is megállíthatatlannak mondható képességei, szinte minden képzeletet felül fognak múlni, és nem lesz ellenfele ebben a világban! A Fény Boszorkányok a te haláloddal ki fognak halni, míg az én gyermekem által megszületik a valaha élt leghatalmasabb Sötét Boszorkány! Mindent megkap majd, amit csak akar, mindent el fog érni, amire csak vágyik, és senki sem állíthatja meg a céljai elérésében, míg te mindent elveszítesz! - A Sötét Boszorkány hangosan felkacagott. - Ebben a tudatban távozz erről a világról, kedves, volt barátnőm! És mivel a férjed, Hiashi és a mostoha fiad, Neji is elutaztak ma a szobalányok kíséretében, ne is számíts rá, hogy valami csoda folytán megmenekülhettek.  Azzal a két libával, akit meg hátrahagytak veled, könnyedén végeztem. - A Hyuga nő érezte, hogy minden perccel egyre gyengébb lesz a teste és lassan kezd elszállni belőle az élet. Könnyáztatta arcával felnézett a Sötét Boszorkányra.

- Nem is értem, hogy lehettünk mi valamikor jó barátok. Valamikor kiálltunk egymásért és segítettük egymást. Elválaszthatatlanok voltunk, mint két testvér. Hogy változhattál meg ennyire? Milyen bolond voltam, hogy nem vettem észre milyen sötét a szíved, és azzal áltattam magam, hogy velünk minden másképp lesz, mint az elődeinkkel, hogy mi képesek leszünk megtörni a fajunk közti különbséget sújtó átkot. - A Sötét Boszorkány visszanézett a nőre, majd egy könnycsepp gurult végig az arcán.

- Tudod, a hatalom sok mindent képes megváltoztatni az emberek szívében, és azok mindent megtesznek, hogy megtartsák, vagy növeljék ezt a hatalmat. Ez alól én sem voltam kivétel, mindent eldobtam a hatalomért, ami megrészegített engem. A hatalom a minden, és csak ez számít! Ha hatalmad van, mindent megkaphatsz, amire csak vágysz! De te ezt úgysem értetted meg soha! Hiszen te Fény Boszorkány vagy, akinek a hatalma teljesen különbözik az én erőmtől, és egyben veszélyezteti azt. Ezért is kellett megszabadulnom tőled. És most ha megbocsátasz, nekem gondoskodnom kell a gyermekem jövőjéről, amíg még van hozzá elég erőm, amit rólad nem lehet elmondani. Ég veled, drága esküdt ellenségem! Találkozunk odaát! - Azzal elmormolt egy varázsigét és eltűnt. A Haldokló nő pedig ottmaradt egyedül a Hyuuga kastélyban…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés