Sasuke:

Már előre aggódtam az első sulinap miatt, ám minden aggodalmam elszállt, mikor láttam, Sakurában semmi félelem nincs. Bár kissé talán féltettem Karintól és Inotól, de láttam milyen eltökélt fény csillog a szemében. Elköszöntem hát tőle, és hogy senki se higgye azt, hogy bármit is mondtam neki, még adtam neki egy puszit. Éppen csak hogy befordultam a folyosón, mikor Karin idegesítő hangját hallottam a szekrények felől, majd hamarosan Ino rekedt vihogását is. Hiába bíztam Sakurában, Inoban és Karinban már annál kevésbé. Komoly sérüléseket is okozhatnak Sakurának, ha egyszer valamit elkezdenek, nem könnyen hagyják abba...

Az egyik felem visszament volna, ám a másik azt mondta, hogy írjam meg az elfelejtett házimat ebben a fél órában, hogy aztán ne kapjak a fejemre. Sakuráért már nem aggódom annyira, mint a nap elején, de a házimnál mindenképpen fontosabb volt, hsiz olyan kis esetlen, még ha nem is akarja mutatni! Így hát visszasompolyogtam, és a folyosó falának lapulva néztem őket, ám hamarosan pár nézelődő srác elállta az utamat. Az egyik szőke üstökét ezer közül is felismerném, ezért szépen arrébb mentem a fal mentén, és a tanári szoba ajtaja mellől néztem tovább a szócsatát. Már azon voltam, hogy közéjük lépek  - mikor Karin ellökte Sakurát - de ő mindvégig állta a sarat, és még akkor sem adta fel, mikor látszólag ő vesztett. Karin csak mondta, mondta, ahogy Ino is, ám Sakura valahogy mindig talált rájuk megfelelő választ, éppen ezért Karin többször is hátrált, Ino pedig többször is körbetekintett, hogy nincs-e ismerős a közelben. Amikor aztán rám terelődött a szó, kissé jobban kezdtem hegyezni a fülemet. Nem tehettem róla, szerintem más is ezt tette volna, az egészséges kíváncsisággal nincs semmi baj. Sakura szemrebbenés nélkül tűrte a sértéseket, és ugyan úgy adta őket vissza. Lassan de biztosan végre másfelé terelődött a szó, mert nem tudtam elviselni Ino csillogó szemeit, akárhányszor kiejti a nevemet. A tömeg pedig egyre csak dagadt és dagadt, és lassan el kellett vegyülnöm közöttük, ha én is látni akartam a történéseket. A tömeg sugdolózott és motyogott. Az egyik diák, akit eddig még nem láttam erre, csak hüledezett és ámuldozott:

-Milyen szép az a lány.-bilifrizurája alatt, már-már önálló életet élő szemöldökét felhúzta, azok alatt pedig barna szemek csillantak, Sakura minden egyes szavánál.

Inkább nem mondtam neki semmit, de azért mégsem tetszett, ha valaki szemeket merezgetett a leendő barátnőmre. Ha valaha összeszedem magam....

Amikor Karin elment, már sokkal nagyobb biztonságban tudtam Sakurát, és már a tömeg is kezdett oszlani, így hát elkerülve a feltűnést én is így tettem, és inkább a fizikaterem felé vettem az utamat. Éppen csak hogy leültem, mikor az imént látott bilifrizurás srác is berontott, és szédelegve leült az egyik székre.

-Milyen csinos. Milyen szép.-motyogta maga elé a srác, majd fejjel rádőlt a könyveire, amik eddig a padja alatt voltak.

-Jó reggelt osztály!-mennydörögte Anko, mikor belépett a terembe, hóna alatt a mai anyaggal-Mi ez a pangás?!-ordította torka szakadtából, mintha csak süketek lennénk.

-Volt egy kis összezörrenés két diák között, és mindenki őket nézte.-gyorsan magyaráztam. Nem ismerem régóta Ankot, de szokása, hogy belevág az emberek mondandójába.

-Kik?! Ebben az iskolában nincs veszekedés! -már nem mennydörgött olyan tiszteletet parancsolóan, inkább meglepettnek tűnt.

-Nem tudom, végzősök.-rántottam meg a vállamat, majd a bilifrizurás srác példáját követve előpakoltam a cuccaimat.

Hamarosan az osztály többi tagja is előkerült, néhányan még mindig sugdolóztak és motyogtak. Legutoljára Karin lépett be Ino oldalán, kisírt szemekkel. Ám még ezek ellenére is képesek voltak rám mosolyogni, amitől felfordult a gyomrom. Ezek tényleg ennyire hülyék?! Kissé hiányoltam Sakurát, hisz ha velem lenne, legalább látnák, hogy a kutyának sem kellenek, vagy legalább is nekem biztosan nem.

-Na jó osztály!-mennydörögte Anko az asztalra tenyerelve-Most pedig kérem a tegnapi anyagot!

Ankonak volt az a rossz szokása, hogy folyamatosan ordított, természetesen minden ok nélkül, és anélkül kérdezett ki diákokat, hogy azok jelentkeztek volna. Csodálom, hogy a diákok még nem lázadtak fel. Karin a lehető legközelebb próbált ülni hozzám, éppen ezért közvetlenül mögöttem Ino ült, tőlem jobbra pedig Karin. Annyira idegesítőek!

Két órát húztam ki egyhuzamban, mire végre kicsengettek. Gyorsan összepakoltam a cuccomat, és már mentem volna ki az ebédszünetre, mikor Karin megismételte a múltkorit, és a utamat állta.

-Sasuke, nem tudom tudod-e, de volt egy kis összezörrenésem a "barátnőddel"-ennél a szónál undorodva elhúzta a száját-A porig aláztam.

-Ez érdekes.-tényleg ilyen hülye ez a csaj?!-Csak mert ahogyan én hallottam, Sakura a mosdóba kergetett.-büszkén elmosolyodtam, nem is titkolva, hogy mennyire büszke vagyok Sakurára.

-Te láttad?-mögöttem Ino állt, eddig a nyakamba csimpaszkodva, de most elengedett, és érdeklődve nézett engem.

Egyikük sem volt csúnya lány, azt azért meg kell hagyni. Ino a tengerkék szemeivel, és a szőke hajával bárki fejét elcsavarta volna, aki szereti a rámenős ribiket. Karin vörös hajjal és világosbarna szemmel sem volt különb, még a szemüvege is menőnek számíthatott, de ő is csak ugyan olyan volt, mint az átlag, éppen ezért SOHA!!

-Láttam, hallottam, most pedig engedjetek.-kitéptem magam Ino kezei közül, és elmentem Karin mellett is, de ő még utánam szólt:

-Velem sokkal jobban járnál! Én nem vagyok olyan, mint Sakura.-édeskés hangjától felállt a szőr a hátamon.

-Azért nem kedvellek.-ezt még mindenáron tudatni akartam vele, ha már magától nem jön rá.

Nem is néztem hátra, bár magamban dőltem a röhögéstől, ahogy elképzeltem Karin döbbent arcát. Most, hogy Sakura is szembeszállt velük, a hálójuk gyengült. Ez a két csaj gyakorlatilag az egész iskolát körbefonta csillogó, rózsaszín hólával. Némelyeknek a menőség látszatát tálalják fel, míg akikkel nem tudnak jól kijönni, netán akiknek nem tetszik az arca, azt rögtön elkezdik szekálni. Szerencsések azok, akik tudják, hogyan kell lekoptatni a fajtájukat, de Sakurának senki se volt aki megtanítsa. Amióta az a szegény lány a körünkben él, sok változás érte, köztük jó is, rossz is. A leglenyűgözőbb mégis az, hogy fapofával tűr mindent, és még ha nem is oldódnak meg maguktól a problémák, mintha nem is foglalkozna, vagy nem akarna foglalkozni velük.

Az ebédszünet után matekom volt, míg Sakura angolra megy, így hát legközelebb sporton találkozhatok vele. Kér érte, legalább a szemem előtt lenne. Apám mind a kettőnket ellátott pénzzel, így hát vettem egy szendvicset a büfében, és elindultam megkeresni Sakurát.

Itachi:

A délelőtti napsütésben minden olyan szépnek tűnt. Míg más országokban nyáron, addig nálunk tavasszal kezdődik az iskola, így a suli mellett alig lehet élvezni a nyarat, a nyári szünet pedig csak rövid és sovány. A tavasz lassan elmegy, a helyét pedig a meleg japán nyarak veszik át. Mindig is a tavaszt szerettem leginkább az évszakok közül. Tiszta és szép időszak, mikor a fák kirügyeznek, az állatok felkelnek a téli-álmukból, és a világ feléled a tél hamvaiból. Persze a nyár is szép, sok jó dolgot lehet akkor csinálni, mind közül mégis a fesztiválokat és a kerti-partikat szeretem a haverokkal. Általában a Konoha-Tóhoz szoktunk menni, ott jól el lehet ütni akár két napot is kempingezve. Volt, hogy egy egész hétig éltünk ott a spanokkal. Vittünk pénzt, eltengődtünk, aztán kik jól végezték dolgukat hazamentünk. Inkább nem is gondolok rá, mit is kaptam én otthon...

A sulit megint ellógom.-állapítom meg magamban szomorúan. Igen, ilyen a formám. A heti öt napból kettőt minimum ellógok, így az ellenőrzőm természetesen tele van intőkkel és figyelmeztetőkkel. Mindez engem nem igen tud érdekelni, még akkor sem, ha ezzel azt kockáztatom, hogy kitesznek a suliból. A Konoha Hight jó suli, de nekem túl sok stresszel jár, inkább elmegyek valahova kiszellőztetni a fejemet. Amúgy is lázadó vagyok, nem tudom, mit várnak tőlem a szüleim. Folyton mondják, hogy ha így folytatom, nem viszem semmire, holott én vagyok az egyik legjobb tanuló a suliban, nem azért mondom, hogy fényezzem magam. Mikor még komolyan vettem sorra nyertem a tanulmányi versenyeket a sulinak, amiért még megbocsájtották, ha egyszer-egyszer nem jöttem be, vagy leléptem a bandával, de ma már más a helyzet.

Hirtelen halk csilingelét hallottam, és csak hatalmas fáziskéséssel vettem észre, hogy ez az én mobilom. Amint kivettem a zsebemből, gonosz mosoly terült el az arcomon, persze csak a megszokás végett. A kijelzőn Hidan neve villogott. Na most ugye tudjuk, hogy Hidan milyen idegbeteg tud lenni, ezért a srácokkal folyamatosan sz@rrá szivatjuk azzal, hogy nem vesszük fel a telefont, csak a negyedig hívás után. Aztán persze mi süketülünk meg, mikor beleordít a telefonba, holott már három éve szivatjuk ezzel.

-Na csá haver.-a negyedig hívás után megadóan nyomtam a zöld felvétel négyzetére a telefon képernyőjén.

-Haver, megmondtam, hogy ne szivassatok ezzel!!-Hidan a vonal másik végén szinte ordított.

-Mi a stájsz?-mit sem törődve a dühöngésével próbáltam a lényegre térni, ugyan is nem kimondottan szeretek telefonon beszélgetni, még ha ez régimódi is.

-F@sza az idő, kimegyünk egykor a tóhoz?-már nyugodtabb volt a hangja, bár a dühönség utáni durcás hangnemét száz méterről is tökéletesen hallanám.

-Aha, összekaparom Deit meg Paint, a parkban lógják a napot.-miután beléptem az Akatsukiba, én is átvettem a banda szokásait, mi szerint folyamatosan ellógom a sulit, éppen ezért apám nem kimondottan szereti a bandát.

-Oké haver, egykor a kempingnél, és hozzál sátrat meg lóvét.-azzal már le is tette.

Szóval megint ottalvós buli lesz a tóparton. Ha csak nem kap el minket egy kiadós vihar, még akár szép is lehet. A park felé vettem az irányt, immár gyorsabban szelve az utakat. Nem voltam még valami messze a sulitól, és nem szerettem volna, ha valaki meglát. Az iskolai egyenruhát a tesiöltözőben hagytam, a szekrényemben. Ha valaki meglát az utcán a suli egyenruhájában, abból nagy gáz adódhat, éppen ezért inkább hanyagolnám a feltűnést.

A park hatalmas kovácsoltvas kapuját két oldalról hullámosra nyírt sövény szegélyezte, amiken fura, fekete bogyók teremtek. A park mintha Konoha rejtett kis édene lett volna, úgy léphetett át az ember egy teljesen más világba. Az ösvényt salakkal szórták fel, két oldalon pedig padok álldogáltak. A parknak rengeteg kis mellékösvénye volt, és van is, és mindegyik követésével megáll a világ, és az ember az időtlen békébe és nyugalomba csöppen. Itt nincsenek hangoskodó tinik (csak mi) és itt-ott is csak békés, nyugdíjas éveiket tengető öregek lézengtek, akik a padon ülve elmélkedtek, vagy kenyérmorzsával etették a galambokat. A fák zöld takaróként borultak fölém, ahogy a tavasz lassan minden levelet visszavarázsolt a földről az ágakra. Balra feltűnt az első mellékösvény, amit követve egy gyönyörű szökőkúthoz juthat az ember. A szökőkút magasra lövellve a vízoszlopokat a szabad ég felé törhet, mert felette már nem nőnek fák, a földön pedig megannyi színes virág bontogatja a szirmait kerítés mögött. Jobbra pedig tovább folytatódott a varázslatos sétány. Ám én mentem tovább, egyre tovább, míg nem a park kijáratát, egy másik kovácsoltvas kaput láttam meg magam előtt. A legutolsó jobbra letérő útra tértem le, ami tovább futott egészen egy bokorkerítésig. A bokron kicsi, sárga virágok nyíltak, ám ez engem most nem tudott érdekelni. Balra tértem le egy kis, a fűben kitaposott ösvényre, ami egy apró lyukhoz vezetett, a bokorkerítés szívében. Maga Sasori csinálta a lyukat, az apjától csent metszőollóval, miközben Zetsu egy fának dőlve bőgött. Az a srác nagyon fura, valami szimbiózisban van a növényekkel, vagy mi, mindenesetre nagyon para...

A bokor mögött egy rejtett parkocska terült el, ami Konoha szeme elől elrejtve volt. Az ösvény itt már kővel volt kirakva, az utat pedig csodaszép Sakurafák szegélyezték, egészen egy díszes padig, az ösvény végében. Ott terpeszkedett Pain és Dei, kezükben sörrel, a másikban pedig cigivel.

-Mér' nem odakint cigiztek, a Sakurafák szépek.-Pain oda sem nézett, tovább bámult valahova a messziségbe, ahogy eddig, mintha nem is hallotta volna, mit mondtam az előbb.

-Mióta érdekel téged a természet, máris Zetsu vagy?-Dei ugrott elő az egyik fa mögül. Szőke hajában cseresznyevirágszirmok voltak.

-Néztél ma már tükörbe?-nem tudtam megállni, hogy ne röhögjek.

-Marha vicces.-elkezdte kiszedegetni a virágokat a hajából.

-Azt akarod, hogy valamelyik épp déli szünetét költő tanár kiszúrjon minket, és nem csak hogy lógunk a suliból, de cigivel és piával a kezünkben.-forgatta meg lila szemeit Pain.

Sokszor belegondol az ember, hogy hogyan néz ki kívülről, de mintha Paint egy egyáltalán nem érdekelné. Vörös haja mellé folyton "menő" kontaklencsét hord, természetesen csak színezettet, amiben nincs is lencse. E mellé pedig még megannyi tetkót kord a karján, az arcát pedig telebökte piercinggel. Dei meg... Nem vonom kétségbe a csávó nemiségét, na de akkor is, bárki ránéz, rögtön lánynak nézheti, főleg a hátközépig érő szőke hajával, amit a tisztázás kedvéért még copfban is hord. Nem csoda, hogy több csávó flörtöl vele, mint csaj.

-Hidan hívott, kempingezzünk a tónál ma.-vetettem oda, miközben a Sakurafákat csodáltam.

-Felőlem.-vonta meg a vállát Pain.

-Zsír!-kiáltottunk fel egyszerre Deivel

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés