Járnak Karinnal és komolyan gondolja…
Tulajdonképpen ennek örülni kéne, de Sakura szája minden küzdelme ellenére inkább lefelé görbült. Próbált emelt fővel tovább ballagni, és meg is rántotta a hatalmas bőröndöt, ami némi nyikorgás után gurulni kezdett a hepehupás járdán, de a zötykölődés képtelen volt elfedni egyre hangosabb szipogását. Sakura végül megállt, mert nem tudta egyszerre a holmiját is cibálni meg az orrát is törölgetni.
Micsoda hülyeség! Hiszen ő akarta, hogy semmi közük ne legyen egymáshoz, és Karint is ő csinosította ki. Akkor mit rinyál?
Szúrni kezdett a szíve, de olyan fájdalommal, hogy a mellkasához kellett szorítani a kezét. Nekitámaszkodott a bőröndnek, próbált nagy levegőket venni, de hiába ölelte magát kétségbeesetten, addig nem szűnt a kibírhatatlan, feszítő érzés, míg ki nem tört belőle a zokogás.
Rendben, csak kisírja magát és megkönnyebbül. Ezzel biztatta magát, de a könnyei csak nem apadtak, és a zokogása átment valami szerencsétlen nyüszítése. Annyira szánalmasnak érezte magát és olyan magányosnak!
- Mi történt? Bántott valaki?
Alig ismerte meg tanárát a kifogyhatatlan könnyzuhatagon át. Zavartan megrázta a fejét és hatalmasat trombitált a sensei által felkínált zsebkendőbe.
- Dehogy bántottak. Semmi baj, csak rossz napom van. Fáradt vagyok – motyogta. Igyekezet elmaszatolni magán minden árulkodó nyomot, de tanára lefogta a kezét és maga kezdte törölgetni a könnyeit.
- Nincs azzal gond, ha néha sírunk – nyugtatta, aztán gyöngéden megsimogatta a fejét.
- Sajnálom, hogy ennyi baj van velem – mentegetőzött Sakura, és fel akart állni, hogy tényleg bemenjen végre a kollégiumba. – Köszönöm és jó éjt! – búcsúzott sietve.
- Ilyen állapotban talán nem kéne egyedül maradnod – fogta meg a karját Itachi.
Az egyedül szó hallatán Sakurában ismét szétáradt a keserűség, és megint kitört belőle a zokogás. Hagyta, hogy tanára magával cipelje. Jól esett neki a meleg ölelés, amivel Itachi terelgette, miközben átvette tőle a bőröndöt, és együtt felmentek a férfi lakására.
- Idd ezt meg, kicsit ellazít – nyomtak a kezébe egy poharat, amikor a nappaliban lerogyott az ismerős kanapéra. Még erről is Sasuke jutott eszébe, ahogy itt fetrengve jókat röhögött a történetein.
Az ital égette torkát, többször is köhögnie kellett, mire legyűrte, de az alkohol azonnal dolgozni kezdett és kellemesen elzsibbasztotta legalább. Ösztönösen nyújtotta megint a poharat, mert szervezete mohón követelte a jótékony kábulatot.
- Otthon történt valami? – faggatta tanára ismét, miközben megint töltött neki.
Sakura lehúzta a következő kört is. Jó erős volt, de már nem kellett tőle köhögnie, viszont végigfutott a vérében a korábban érzett forróság. Remek! Válasz helyett csendben megrázta a fejét.
- Elég megrázó, amin nemrég keresztül mentél, de tudnod kell, hogy Gaara és a társai soha többet nem térhetnek ide vissza.
- Köszönöm – mormolta Sakura beletörődve, mintha ez lenne a legfőbb gondja, hátha a másik végre befejezi.
Nem akart visszamenni a kollégiumba, nem akarta hallani Karin boldog élménybeszámolóját, de a tanára nyaggatása is idegesítőnek tűnt.
- Kérhetnék egy teát? – mondta végül.
Itachi segítőkészen indult a konyhába, így magára hagyta végre. – Kimegyek addig a mosdóba – kiáltott utána, és nehézkesen feltápászkodott a kanapéról.
Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy felnyalábolja az üveget a maradék rizspálinkával és bezárkózik vele a fürdőbe, aztán megissza mindent, hátha totál kiüti, de győzött a józanabbik esze. Tisztában volt vele, mekkora botrányt okozna ezzel, és inkább angolosan távozott.
Hideg volt az éjjel a parkban kószálva, de legalább nem faggatta senki és egyedül lehetett a fájdalmával.
Reggel megvárta, hogy Karin átmenjen a suliba, és csak akkor merészkedett fel a szobájába. Az első óra után, ami irodalom lett volna, Itachi idegesen kopogott az ajtaján. Számított rá, hogy tanára aggódni fog érte, amiért este eltűnt, és másnap az iskolában se jelent meg, ezért készült, hogy jókedvet színlelve megnyugtatja majd.
Nem sikerült túl jól az előadás, a férfi nyugtalanul figyelte arcán a mesterkélt mosolyt, de legalább a dolog lényegét megértette. Nem kérdezősködött, hanem bocsánatot kért, amiért előző este talán félreérthetően viselkedett, aztán áthozta a bőröndjét, és megint elmondta, hogy rettentően sajnálja, meg hogy bármiben szívesen segít.
Sakura nem értette, miért aggódik ennyire. Türelmesen várt, míg elköszönt, és becsukódott utána az ajtó, aztán újra hagyta eluralkodni magán a világvége hangulatot. Olyan nagy kedve lett volna letépni Sasuke képeit a falról, de kínos magyarázkodás követte volna, így csak csendben szenvedett.
Délután a lány kollégium harmadik emeletén fáradhatatlanul járt a mosógép. Karin szinte repült a kis helyiség felé, és amikor meglátta benn ténykedni a rózsaszínt, egyszerűen felkapta, mint egy babát.
- Végre itt vagy! – kiabálta lelkesen. – Fantasztikus híreim vannak – folytatta hasonló decibellel, aztán rájött, hogy Sakura ezért a kirohanásáért valószínűleg órákig mérges lesz, így gyorsan letette. – Képzeld, összejöttem Sasuke-kunnak! – sikította, és olyan örömtáncot járt a mosógép körül, hogy Sakura önkéntelenül is elmosolyodott.
- Gratulálok – dünnyögte, és megpróbált érdeklődő arcot vágni.
- Hát nem hihetetlen? – Karin valósággal ragyogott. Boldogsága láttán Sakura elszégyellte magát.
- Nem hihetetlen, mert te kedves lány vagy. Valószínűleg erre Sasuke is rájött.
- Fogalmam sincs, mi lelte, de ez az egész olyan, mint egy álom! És te?
- És én? – kérdezett vissza Sakura értetlenül.
- Sápadt vagy. Baj van?
- Dehogy, csak valami allergia. Szipogok meg folyik a könnyem, de majd elmúlik.
- Aha – hagyta rá a másik, aztán megint csicseregni kezdett.
Tíz perc múlva Sakura már nem bírta tovább.
- Elég! Oké, vettem, teljesült az álmod, de a hétre kibeszélted magad, rendben? – mondta jóval türelmesebben, mint amilyennek valóban érezte magát, de nem akarta Karinon levezetni a feszültségét. Úgy érezte, menten széthasad a feje a sok fecsegéstől. Keresett két tablettát és bevette. Karin megszeppenten pislogott rá a másik ágyról, de végre befogta a száját és elővette a tankönyveit.
Sakura elnyúlt a saját heverőjén és a fejére tornyozta a takarókat, mert még a kintről beömlő vidám napsugarak is idegesítették. Aludni akart.
Sutyorgó hangra ébredt és arra, hogy valami hideg van a homlokán. Már este volt, és a szobában is szokatlanul sötét, csak Karin íróasztalán égett a villany. Szobatársa és Sasuke úgy hajoltak a könyv fölé, mint két buzgó kisdiák.
- Ez mit keres itt? – Mivel hirtelen mindketten felé fordultak, rájött, hogy ezt hangosan mondta. Elvörösödött, mire Karin azonnal odasietett hozzá és lekapta a homlokáról a vizes zsepit és helyette hozzányomta forró tenyerét. – Még lázas vagy! Feküdj vissza, hozok gyógyszer – mondta anyáskodva, mire Sakura egy pillanat alatt begurult.
- Csak nyugalomra van szükségem, úgyhogy hagyj békén! – söpörte le magáról Karin kezét. – Lezuhanyozom, és mire visszajövök, ő ne legyen itt! – mutatott Sasukéra.
Csak tanultak, csendben beszélgettek, de Sakura legszívesebben visított volna, annyira bosszantotta. Nem értette, miért, hiszen ki neki ez a kurvapecér? Eddig is minden nap más lánnyal volt, és Sakurát akkor se izgatta. Vagy talán Karin miatt? Karint félti? Sakura tudta jól, hogy nem ez a baj. Az irigység és a féltékenység olyan erővel söpört rajta végig, hogy legszívesebben visszament volna a szobába, hogy kikaparja mindkettőjük szemét.
Gyorsan végzett a zuhanyzással, mert ő is érezte, hogy lázas és nincs túl jól. Valószínűleg nem tett jót neki az éjjeli bolyongás kinn a hidegben, de ezt akkor se vallotta volna be. Ő nem szokott beteg lenni és nincs szüksége épp egy olyan valaki ápolására, aki a pattanásaival se bír mit kezdeni.
Nagy lendülettel kicsapta az ajtót azzal a szándékkal, hogy alaposan leordítja majd Karin fejét, amiért fiút hozott a szobájukba, de megállt a mozdulatban, ugyanis Sasuke még mindig ott ült az íróasztalnál. Fel se nézett, hanem valamit írt a füzetbe, mintha ez teljesen normális lenne.
- Úgy! Tehát maradtál! – mondta Sakura hisztérikusabban, mint szerette volna. – Ugye nem gond Karin, hogy a barátod előtt öltözöm át? Sajnos minden ruhám a szobában maradt és a fürdőköpeny alatt nincs semmi – mondta mesterkélt kacérsággal, és várta, hogy zavarba hozza végre a fiút, aki rendületlenül a füzetébe temetkezett, mintha nem is miatta veszekedtek volna.
- Sakura, talán… - Karin viszont megijedt, de mielőtt mondhatott volna bármit is, Sasuke megfogta a kezét, hogy megnyugtassa, és végre Sakurára emelte tekintetét.
- Engem nem zavar, ha hülyét csinálsz magadból. Úgyse tudsz újat mutatni.
Sakura azt hitte, megnyílik alatta a föld.
Itt volt az a pont, amikor rájött, hogy félreismerte Sasukét, és alaposan lebecsülte eddig. Karin talán nem értette pontosan, mire céloz ezzel a barátja, de a rózsaszín szörnyen megalázottnak érezte magát. Szó nélkül kutatni kezdett a szekrényben, összeszedte a holmiját és visszament a fürdőbe átöltözni.
Bevett egy lázcsillapítót és visszabújt a helyére. A fal felé fordulva próbált újra elaludni, de zavarta a félreérthetetlen cuppogás és csendes kuncogás, ami az íróasztal felől jött.
- Nem festesz túl jól – mondta Karin reggel együtt érzőn. Ő már rég elkészült. Büszkén feszített a ropogósra vasalt egyenruhájában, a haja tökéletes hullámokban omlott a vállára, és a szeméből sütött a szerelmes ragyogás, Sakuráért viszont őszintén aggódott. – Sajnálom, hogy nem kérdeztelek meg, mielőtt áthívtam tanulni Sasuke-kunt – mondta bűntudatosan.
- Ugyan! Kicsit túlreagáltam – ismerte el Sakura, és fájdalmas grimasszal tapogatta a fejét.
- Le kéne menned az iskolaorvoshoz, még mindig lázas vagy.
- Nem akarok ilyen sokat hiányozni, majd délután lemegyek, ha nem javulok.
Nem maradt sok ideje készülődni. Karin segített neki a haját kifésülni és kivasalta az egyenruháját is, míg ő emberi kinézetet varázsolt magára a fürdőszobában. Megint eszébe jutott, mit mondott tegnap este és roppantul szégyellte magát.
- Karin, bocs a fürdőköpenyes jelenetért – motyogta nem túl hangosan, amikor felöltözött, szobatársa pedig lelkes méhecskeként segédkezett neki mindenben.
- Nem gond. Mondtam Sasuke-kunnak, hogy kicsit antiszoc vagy, és elég nehéz a kedvedben járni, de azon leszünk, hogy ne zavarjunk.
Sakurának fájt a többes szám, de mosolyt erőltetett magára. Inkább hatott vicsorgásnak, de Karin hozzászokott már, csak nevetett azon, mekkora pukkancs a másik. Boldogan énekelgetve vette a táskáját, indulás előtt még gyorsan fújt a bűn rossz illatú pacsulijából a füle mögé, és mentek az iskolába.
Az osztályteremben hangos fogadtatása volt annak, ahogy Sasuke egy szűzies puszival üdvözölte barátnőjét. A legtöbben irigyen figyelték a jelenetet, de sokan kiabálva kommentálták az eseményt. Kiba álompárnak nevezte őket, míg Ino és Temari felháborodva súgtak össze a szerelmesek mögött.
Sakura szokás szerint úgy közlekedett a többiek között, mint egy szellem. Nem is bánta most a láthatatlanságot. Csendben leült a helyére és várta, hogy becsengessenek végre. Legnagyobb döbbenetére a mindig higgadt Hinata is tűzvörös arccal vigyorgott hátrafelé, pedig eddig ő se figyelte soha az osztályban történteket. Hirtelen megjelent Naruto és lehuppant mellé, aztán Karinékat überelve csattanós csókot nyomott a zavartan mosolygó Hyuuga szájára.
Hála a több évnyi fapofavágás gyakorlásnak, Sakura időben kontrollálta magát és nem tátotta el a száját csodálkozásában. Mi mindenről maradt még le a múlt héten?
Nagyon türelmesen csitítgatta magát, de nem bírta tovább a harmadik óráig. Egyszerűen hányinger kerülgette a turbékoló pároktól. Inkább lement az iskolaorvoshoz, utána pedig vissza a kollégiumba, mert fizikai fájdalmat okozott neki az irigység.
A hét további részében rekord mennyiségű időt töltött a könyvtárban, az uszodában, és a futópályán. Csak akkor merészkedett vissza a szobájába, ha tudta, hogy Sasukének fociedzése van, Karin pedig ott nyáladzik a szurkolólányok között. Rég bepótolta a hiányzása miatt kimaradt tananyagot. Túl volt a kötelezőolvasmányokon, csak azon nem volt túl, hogy dobhatta Sasuke Karin miatt.
Ez volt az újabb szakasz a pokoljárásában. Először megdöbbent a hírre, utána haragot érzett, most pedig következett a magyarázatok keresése. Bármilyen területen hasonlította is össze magát Karinnal, mindig magát hozta ki győztesnek. Szerinte szebb volt, csinosabb, okosabb, bár ő visszautasította annak idején Sasukét, hogy matekból korrepetálja, míg Karin lelkesen átvette vele minden nap az anyagot. És hát a testiség… Sakura nem gondolta volna, hogy a csóknál messzebb jutottak, hiszen arról biztos hallott volna.
Este nem bírt tovább a kíváncsiságával. Bár tudta, hogy ezzel csak saját magát kínozza majd, végül megkérdezte Karint, tulajdonképpen hogy jöttek össze.
- Ó, már rég el akartam ezt mesélni, de mostanában olyan furcsa vagy. Még a szokásosnál is csendesebb, és látom rajtad, hogy mennyire idegesít, ha beszélek hozzád – válaszolta Karin. Csöppnyi szemrehányás se volt a hangjában, inkább csak aggódott. Sakura azonnal pipa lett, mert azt gondolta, Karin lesajnálja, de tudni akarta, mi történt, ezért türtőztette magát és várakozva nézett rá. Karin végre el is kezdte:
- Szóval ez azon a csütörtökön történt, amikor a csapat megnyerte a meccset. Hatalmas buli volt utána, mindenki a győzteseket ünnepelte. Eleinte természetesen Sasuke volt a középpontban, mivel ő lőtte a legtöbb gólt, majd egy időre eltűnt. Mikor visszajött, táncolt ugyan, feltűnően rosszkedvűnek látszott. Odamentem hozzá és kihívtam, hogy megkérdezzem, mi bántja. Én lepődtem meg a legjobban, amikor nem utasított vissza, hanem kijött velem és beszélgettünk. Azt végül nem árulta el, hogy hol járt, és miért ideges, de hirtelen megkérdezte, kedvelem-e még, és járnék-e vele. Hirtelen forogni kezdett velem a világ, és lelkesen bólogatni kezdtem, mint egy kiskutya, mert örömömben meg se tudtam szólalni, ő meg végre elmosolyodott és magához húzott. Szóval ennyi – fejezte be a mesét Karin, és nehezen palástolta, hogy a mellét majd szétveti a boldogság és a büszkeség.
Ez a vonat már elment. Nem, tulajdonképpen ezen a vonaton Sakura soha nem is utazott. Zombiként járt-kelt a többiek közt. Hamarosan arra is képes volt, hogy levegőnek nézze a szobájában turbékoló gerlepárt. Szerencséjére szorult beléjük annyi tapintat, hogy ritkán találkoztak itt, és ha Sasuke mégis megjelent, akkor is leginkább tanultak, nem nyalakodtak, bár ő ilyenkor lelépett, mert nem akarta a szánalmas gyertyatartó szerepét játszani.
Végül erről is leszokott. Elfogadta, hogy már a saját szobájában is ugyanolyan kívülálló, mint az iskolában. Egyre több este felejtette benn magát, és csendben figyelte a másik kettőt.
Illedelmesen ültek egymás mellett, Karin halkan magyarázott, Sasuke jegyzetelt. Néha nevettek, mert a fiú szándékosan félreértette a dolgokat és viccelődött ezen. Mindig hozott valami nasit, annyit, hogy Sakurának is jusson. A rózsaszín eleinte tüntetően nem evett belőle, aztán már úgy fogadta, mint a mozihoz járó kötelező popcornt. Ölébe vette, és csendben majszolta, miközben egyre nagyobb érdeklődéssel bámulta, milyen is egy normális pár.
- Este megint átjön Sasuke, mert holnap dolgozatot írunk. Nem baj? – kérdezte egy szerdai napon Karin. Nagy előrelépésnek érezte, hogy Sakura már nem kap sikítófrász a barátjától, ezért mindent megtett, hogy ez így is maradjon.
- Nem, nekem úgyis dolgom van – vonta meg a vállát a rózsaszín látszólag gondtalanul. Végül is nem hazudott, az irodalomtanárához készült gyakorolni, mert szorított az idő, hétvégén már utaztak a versenyre.
Illedelmesen kopogott Itachi ajtaján és közben igyekezett kitörölni az agyából a kínos jelenetet, amikor nemrég itt bőgött a kanapéján. Ha tisztában lett volna vele, hogy tanárának azóta hány álmatlan éjszakát okozott, meg se próbálkozik vele, hanem messzire menekül tőle, de nem tudta, szóval nyugodtan várakozott az ajtaja előtt.
Itachi próbálta palástolni bűntudatát, amiért megint a tűzzel játszik. Azzal hitegette magát, hogy nem tesz semmi rosszat, ha a lakására hív egy diákot, hiszen csak gyakorolnak. Szerencsére a lány nem sejtette, min jár az esze, így kényelmesen elhelyezkedett mellette és szöveget magyarázott, történetet írt, verset mondott. Mindent megtett, amit tanára kért, és tulajdonképpen szándékosan húzta az időt, mert arra gondolt, hogy Sasuke és Karin talán kihasználják, hogy végre kettesben lehetnek a szobában. Mivel Sakura pontosan tudta, mik történhetnek ilyenkor, ezért nem akarta a saját szemével is látni, ráadásul a gondolat még mindig túlságosan fájó volt, holott belátta, hogy Sasuke soha nem ígért neki semmit. Idővel arra is rájött, hogy kettőjük közül csak ő viselkedett ostobán, Sasuke csak tette, amit az ösztönei diktáltak. Sakura eleinte épp ezt várta tőle, tehát a történtek miatt egyáltalán nem hibáztathatta. Szóval húzta az időt, és amikor végképp kifogytak a gyakorlatokból, beszélgetni próbált.
- A tanár úr nem magányos? – bukott ki belőle az első kérdés, ami hirtelen eszébe jutott.
Várakozva nézett a fekete szemekbe. Tanára pillantása most feltűnően hasonlított arra, ahogy Sasuke nézett rá korábban. Utálta, hogy mindenről ő jut az eszébe, ezért igyekezett inkább az előtte ülő férfira koncentrálni.
Itachinak ugyanolyan fekete haja volt, de hosszú, hátközépig érő, és tulajdonképpen nagyon szexi, egyáltalán nem nőies. Ahogy zavarában a füle mögé tűrt néhány tincset, Sakura roppantul aranyosnak találta. Tulajdonképpen nem is sokkal idősebb nála, és ha hihet a szavainak, neki sincs mostanság túl sok társasága.
A lány ártatlanul gondolkodott, de érdeklődő tekintete Itachi számára mindent elárult. Sakura most az ajkait nézte, amitől Itachinak kiszáradt a szája. Aztán hirtelen az apró kéz felé nyúlt és az arcához ért.
- Csak egy morzsa – motyogta Sakura szórakozottan, aztán az órájára nézett és megkönnyebbülve látta, hogy már későre jár. Tanára viszont még mindig az előbbi érintés hatása alatt állt és nem bírta ki, hogy a kíváncsi kéz ilyen hamar elhúzódott tőle. Mielőtt átgondolhatta volna, megfogta és kicsit megszorította.
- Sakura, ugye tudod, hogy rám mindig számíthatsz, ha valami gondod van – mondta kifürkészhetetlen tekintettel.
A lány nem rántotta el a kezét, és nem is jött zavarba, hanem hetek óta először elmosolyodott: - Köszönöm, tanár úr!
Vajon azt is megengedi, hogy szeressem? Gondolta Sakura bódultan.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
