A gondolat valósággal szárnyakat adott neki. Csak újra kell valaki, akit kedvelhet, és így talán beletörődik abba, hogy élete első kapcsolata, ami tulajdonképpen kapcsolat se volt, ilyen csúfosan zátonyra futott. A megkönnyebbüléstől, hogy a hetek óta tartó szenvedésének talán búcsút mondhat, el is feledtette vele, hogy nem kéne a szobájába csak úgy berontani. Már átlépte a küszöböt, amikor rájött, hogy előtte nem ártott volna kopogni.
- Bocs! – nézett zavartan Sasukéra és a kisírt szemű Karinra, aki gyorsan igazgatni kezdte magán a ruhát.
- Nem zavartál meg semmit – mondta a fiú bosszúsan.
Sakura még mindig a korábbi felismerése felvillanyozó hatása alatt állt, így hidegzuhanyként érte a szobában uralkodó fagyos hangulat.
- Veszekedtetek? – kérdezte ijedten. Karin olyan nyomorultul festett, amilyennek még soha nem látta, de Sasuke előtt nem akarta faggatni.
Nem kapott választ, csak egy újabb haragos pillantást az Uchihától, mintha ő tehetne az egészről.
- Visszajövök később – fordult volna ki a szobából, hogy meg tudják beszélni a dolgokat, de Karin utánaszaladt és nem engedte ki az ajtón.
- Ne izélj már, hiszen ez a te szobád is – mondta hősiesen visszanyeldesve a könnyeit, és visszarángatta a rózsaszínt. Pontosabban addig tuszkolta, míg le nem ült az ágyára.
Sakura nem igen tudott mit kezdeni a helyzettel, így hát ült engedelmesen és várta a folytatást.
- Ne haragudj, Sasuke – lépett most Karin a feldúlt fiúhoz. Engesztelőn végigsimított az arcán és ebben a mozdulatban annyi gyöngédség volt, hogy Sakura szívébe megint éles tőr nyilallt. Fogalma se volt, mi lehet a gond köztük, de úgy tűnt, Karin tett valamit.
- Majd holnap megbeszéljük – enyhült meg az érintés hatására Sasuke, és futó puszit adott Karinnak, utána sietve lelépett. Sakura értetlenül bámult utána, és közben igyekezett Itachira és az új tervére koncentrálni, hogy a szíve ne kezdjen el megint rossz irányba kombinálni.
Karin szokásával ellentétben nem kezdett el fecsegni, hanem bemenekült a fürdőszobába és Sakura hallotta, hogy sír. Álszent viselkedésnek ítélte volna, ha utánamegy, hiszen sajnálta ugyan, de magát még jobban.
Reggel mindketten gyűrötten ébredtek. Karin továbbra se árulta el, mi kavart vihart az édenben, Sakura pedig nem faggatta. Szobatársa hiányos ruházatából ítélve a kapcsolatuk következő szintjére próbáltak lépni, de valami nem jött össze. Sasuke ugyan nem úgy nézett ki, mintha épp hevesen hemperegtek volna, de ki tudja?
Sakura magát is meglepte azzal, amikor a szokásos készülődés közben elvette Karintól a büdös parfümjét és a kezébe nyomta a sajátját. Rohadtul drága parfüm volt, még Párizsból kapta és nagyon szerette, de most úgy érezte, ezt meg kell tennie. Kelletlenül görcsbe rándult a gyomra, amikor szobatársa hálásan magára fújta, de a félszeg mosoly, amit kapott érte, kicsit kárpótolta.
Sasuke még mindig morcos volt, bár igyekezett a nyüzsgő osztályteremben normálisnak látszani. Egyedül csak magát okolhatta a tegnapi kudarcért, de ezt kellemetlen lett volna elismerni, helyette igyekezett túllépni a dolgon. Mikor megérkezett Karin, bűntudatosan hozzáhajolt, hogy puszit adjon neki, de hirtelen megmerevedett. A kurva életbe!
- Mi ez rajtad? – kérdezte visszafojtott indulattal.
- Talán nem tetszik? Most kaptam Sakurától – felelte a lány őszinte ijedtséggel. Sasuke megsajnálta, és megrázta a fejét, hogy Karin ne rémüldözzön.
- De, tetszik, igazán kellemes, csak meglepődtem - hazudta. Vagyis az igaz volt, hogy meglepődött, és az is, hogy kellemesnek találta, csak azt nem tette hozzá, hogy túlontúl kellemesnek. Az ismerős illattól úgy állt a farka egy pillanat alatt, hogy azt se tudta, hogy higgadjon le. Bárcsak tegnap este lett volna ilyen tettrekész. Haragosan nézett Sakurára, mert tudat alatt őt okolta az esti kínos jelenet miatt.
Nagyon igyekezett egész nap Karin kedvében járni, de érezte, hogy Karin mosolya nem őszinte, ő is érzi, hogy baj van. Tegnap nagyon megbánthatta, de fogalma se volt, hogyan tehetné jóvá. Pontosabban tudta ő, de valamiért nem akarta újra megpróbálni. Jó lett volna valakivel beszélgetni erről, így végül tanítás után nagy ráérésében bátyja lakása felé vette az irányt, mert Naruto jó ideje alig látogatta a közös szobát, helyette minden szabad percét Hinatával töltötte. Amikor Sasuke benyitott testvéréhez, egyből kiszúrta az apró cipőket Itachi méretes lábbelije mellett, és azt is tudta, ki a vendég. Roppantul zavarta az a nyugtalanság, ami újra úrrá lett rajta Sakura jelenléte miatt.
Nem értette, miért settenkedik, mint egy betörő. Végül akarata ellenére sikerült olyan halkan belépnie a nappaliba, hogy a másik kettő észre se vette. Sakura és Itachi az asztal mellett ültek, előttük tea és sütemény, meg papírok. Sakura épp írt valamit, közben szórakozottan csavargatta a haját, aztán az ajkaihoz emelte a ceruzát, míg a feladaton gondolkodott. Itachi úgy bámulta, mint egy taknyos kölyök. Sasukét őszintén mellbe vágta az a sóvár tekintet, az pedig még inkább, a testvére milyen gyorsan vedlett át komoly, higgadt tanárrá, amikor a lány felpillantott rá, hogy kérdezzen valamit.
A jó hír, hogy a bátyja mégis férfiból van és vannak érzései. A rossz hír az, hogy talán hasonló dolgokra vágyik Sakurával kapcsolatban, mit ő. Sasukénak hirtelen összeugrotta a gyomra idegességében.
- Sziasztok! – köszönt hangosabban a kelleténél.
Sikerült meglepni őket, de egyikük szemében se villant zavar vagy bűntudat, így Sasuke egy pillanatig azt hitte, az előbb csak képzelődött, amikor azt gondolta, hogy ezek ketten flörtölnek egymással. Aztán Itachi ösztönösen közelebb húzódott Sakurához, mintha védeni akarná tőle. Ez az apró mozdulat elég volt, hogy Sasuke tudja, nem tévedett. Legalábbis Itachi többet lát a lányban szimpla diáknál, és azt is érzi, hogy Sasukétól félteni kell.
Tényleg félteni kell? Ugyan, hiszen neki van barátnője.
Sasuke olyan lazán, hogy közben majd szét esett, ledobta magát a kanapéra.
- Készültök a versenyre? – kérdezte egyértelműen feleslegesen, de jobb nem jutott az eszébe.
- Igen. Van a hűtőben kaja, egyél, ha éhes vagy.
Ez egy diszkrét eltávolítási hadművelet. Sasuke viszont a világért se akart eltávolodni, nagyon is itt akart maradni velük a nappaliban.
- Kösz, ebédeltem a suliban – mondta könnyedén, bár nagyon bosszantotta, hogy a bátyja így le akarja koptatni. - Mikor mentek? – Az ártatlannak tűnő kérdése aztán igazi lavinát indított el.
- Holnap, és vasárnap jövünk – válaszolta Itachi türelmetlenül.
Sakura hirtelen felnézett rá, mint akiben most tudatosul először, hogy a hétvégét együtt fogják tölteni. Az enyhe pír az arcán Sasukéban olyan dühöt ébresztett, hogy egy pillanat alatt egekbe nyomta a vérnyomását.
- Csak ti ketten? És hol fogtok aludni? – Nem akart ennyire tapintatlan lenni, de egyszerűen kiszaladt a száján.
Itachi komoran nézett rá. Más körülmények között roppantul szórakoztatta volna, hogy épp a kisöccse próbálja játszani előtte az erénycsőszt, de most nem volt benne semmi vicces. Igaz, nem tudott arról, hogy Sasuke és Sakura nemrég még többek voltak egymásnak, mint osztálytársak, de az a pillantás, ahogy öccse méregette a mellette feszengő lányt, csöppet se tetszett neki. Ez a kérdés pedig, amit feltett, mindkettőjük számára mélységesen sértő volt még akkor is, ha Sasuke jó helyen tapogatózott, vagyis ráérzett arra, hogy ez a helyzet kissé furcsa.
- Az igazgató intézte a szállást, úgyhogy gondolom, nem egy franciaágyas lakosztályt foglalt nászutasok részére pezsgős bekészítéssel, hanem… - Most Itachira került a sor, hogy elszégyellje magát, mert épp kimondta, amit nem akart. Végül nagy levegőt vett és nagy nehezen befejezte a mondatot, bár a feje olyan lett, mint a főtt ráknak. – Hanem valami kollégiumi szobát kapunk – hazudta.
Mindegy, mit mondott. Sakura és Sasuke képzelete leragadt a pezsgős lakosztálynál és mindketten arra gondoltak, mi mindenre lehetne használni egy ilyen kínálkozó alkalmat. Sakura ismét elpirult, Sasuke vérnyomása pedig még magasabb lett.
Az biztos, hogy Sasuke megjelenése végleg belezavart a gyakorlásba és Itachi jobbnak látta, ha mára befejezik. Holnap úgyis utaznak…
Nem lett volna szabad ennek így örülni, de örült, és közben próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy minden reakcióját árgus szemekkel figyelik. Öccse kitartóan követte tekintetével minden mozdulatát, ahogy pakolt, készülődött. Bosszantotta, de nem szólt rá. Talán tényleg csak jót akar, mondjuk, félti a jóhírét, vagy azért aggódik, hogy esetleg az állásával játszik? Nem igazán akart belegondolni, hiszen Sasukénak semmi oka aggódni. Ez csak egy verseny.
Hajnalban indultak, jó korán, de Sakura telefonja jóval előbb jelezni kezdett. A lány bódult volt a mély alvástól, így csukott szemmel tapogatta, hogy elhallgattassa, aztán rájött, hogy ez nem az ébresztő, hanem valaki hívja. Azt hitte, Ibiki, de a szám ismeretlen volt.
- Tessék - szólt bele álmosan, és nagyon meglepődött, mert Sasuke volt a vonal másik végén.
- Bocs, hogy felébresztettelek, de muszáj beszélnünk. Ki tudnál jönni a lépcsőházba?
Sakura egyből éberré vált és félve Karin felé pillantott, mintha rajtakapták volna valami rosszaságon.
- Nem megyek. Nincs semmi megbeszélnivalónk – suttogta idegesen.
- Muszáj, hogy meghallgass! Fontos dolog, Itachiról van szó. Kérlek! – Nem a könyörgés hatotta meg, hanem tanára neve. Mióta a lakosztályos dolgot említette, Sakura kicsit elbizonytalanodott. Bár maradéktalanul megbízott a férfiban, valahogy furcsa volt arra gondolni, hogy valóban kettesben lesznek messze az iskolától. A helyzet tetszett is neki, meg zavarban is volt tőle.
- Oké, felkapok valamit és megyek – mondta zaklatottan.
A felkapok valamit kijelentés igazából sántított. A fürdőköpenyes eset óta Sakura mondhatni szándékosan túlöltözött a fiú jelenlétében, hogy ne is emlékezzen a tényre, miszerint Sasuke pontosan ismeri már minden porcikáját, és így sértő állítása szerint semmi újat nem tud neki mutatni.
Melegítőbe bújt, egy fekete hajgumival összefogta alvástól összekócolódott haját és így lopózott ki a lépcsőházhoz.
- Szia! – köszönt zavartan. Régóta nem voltak kettesben és az emléktől kiszáradt a torka.
Sasuke fejében is hasonló gondolatok jártak. Akarata ellenére jelzett a teste az ismerős érzésre, amit a lány jelenléte okozott mindig, ha felbukkant. Egyből hevesebben dobogott a szíve és érezte, hogy elpirul. Ez több volt egyszerű vágynál, de Sasuke sohasem ismerte volna be. Tekintete végigsiklott a törékeny alakon, az álmos, mégis bűbájos szemeken, a pici ajkakon, amelyek olyan hévvel képesek csókolni, hogy a férfiember szíve az egekben jár tőle. Jól emlékezett még arra, milyen belemarkolni a selymes rózsaszín tincsekbe, hogyan szorította magához a karcsú, formás testet, amely a gyönyör pillanatában szorosan pulzált körülötte és őt is a mennyekbe repítette. De a legjobban az maradt meg benne, amikor a lány először lopózott be hozzá és egyszerűen csak hozzábújt, mintha védelmet keresne, ő pedig tapasztalatlanságában csak ügyetlenül ölelte, mégis olyan boldog volt, mint még életében sose.
- Szia! Kösz, hogy eljöttél.
- Mi olyan fontos? – Sakura próbált közömbösen viselkedni, de a szíve vadul kalimpált, pedig csak álltak és nézték egymást.
- Kérlek, ne feküdj le a testvéremmel…
A mondat csendes volt, alig hallható, de ütött. Mindkettőjüket megdöbbentette, mert Sasuke eredetileg nem ezt akarta mondani, de valahogy kiszaladt a száján, ráadásul hosszú évek óta először érezte azt, hogy menten elsírja magát. Sakura tágra nyílt szemekkel bámult utána, ahogy a fiú zaklatottan ellökte magát a korláttól és hangos dübörgéssel leszáguldott a lépcsősoron.
Ne feküdjön le a testvérével? Sakura az első döbbenet után totál bepörgött. Fujtató bikává változott, mint aki előtt vörös posztót lengettek, és legszívesebben felnyársalt volna minden ostoba hímneműt, legfőképp az imént elmenekülő idiótát. Hogy kérhet ilyet ez a seggfej azok után, hogy hetek óta a szeme előtt hetyeg Karinnal? Mi köze hozzá, hogy ő mit csinál Itachival? Ha aggódik a bátyjáért, beszélje meg vele, ne neki rendezzen ilyen jelenetet. Juj, de dühös volt! Rugdosni kezdte a falat, de már a második túl fájdalmasra sikerült, így mérgében visszament a szobába, kidobálta a bőröndből az összes jókislányos kelléket és bepakolta az igazán dögös holmikat.
A repülőút rövid volt. Sakura már hozzászokott a rengeteg utazáshoz, így rutinosan hunyta le a szemét, amint felszállt a gép. Mintha csak egy pillantásnyit aludt volna, máris landoltak Tokióban. Tanára határozottan jobban izgult, mint ő, főleg, mert tudta, hogy nem egy kollégiumban lesz a szállásuk, ahogy megbeszélték, hanem máshol foglalt szobát, csak még nem merte elmondani. Ha lett volna ostora, valószínűleg percenként megcsapkodja magát vele, úgy szégyellte, hogy képtelen helyesen viselkedni, de ha Sakuráról volt szó, valahogy mindig másként döntött, mint ahogy a józanész diktálta volna.
Taxit fogtak és bediktálta a címet, majd várta a hatást.
Semmi.
Sakura a telefonját nyomkodta, a szüleinek írt üzenetet, hogy szerencsésen megérkeztek, és a szeme se rebbent, amikor a kollégium helyett leparkoltak egy impozáns épület előtt. Régi, nagyon híres szálloda előtt álltak. Itachi az elmúlt években alig hagyta el az iskola kapuit, ezért képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogy ebből a hétvégéből a legjobbat hozza ki.
- Ez gyönyörű – szólalt meg hirtelen a lány, amikor végre felnézett a régies stílusú díszes falakra és óriási ablakokra.
Elmaradt a kérdés vagy a méltatlankodás, hogy mit keresnek itt. Sőt, úgy tűnt, őszintén örül, hogy ilyen szép helyen szállnak meg. Magabiztosan lépett a recepcióshoz, aki máris nyújtotta a kitöltendő papírokat, aztán adta a szobákhoz járó kártyákat. Látszott, hogy Sakura tökéletes természetességgel mozog ebben a környezetben, így Itachi hagyta is, hogy intézkedjen.
- Mit gondolsz, ha kipakoltunk, elmegyünk valahová? – kérdezte a liftben, és próbált lazának látszani, bár nem nagyon jött össze. Kezdett kiesni a tanári szerepből, de fogalma se volt, ha most nem tanár, akkor hogyan viselkedjen.
Sakurának egyáltalán nem okozott gondot, hogy kettesben vannak, ugyanúgy mosolygott, mint eddig. – Összeírtam pár helyet, amit szívesen megnéznék még a megnyitó előtt – mondta kedvesen, és elő is húzta a cetlit a zsebéből, hogy megmutassa.
Itachi végigfutotta a listát és bólintott, szerencsére egy hely se esett messze innen.
- Rendben, fél óra múlva találkozunk – búcsúzott, aztán a hetedik emeleten mindenki ment a saját szobájába.
Sakura villámgyorsan kicsomagolt, lezuhanyozott, fehér farmernadrágot és farmerdzsekit kapott magára egy rózsaszín felsővel és leheletnyi sminket tett az arcára. A haját nem a szokásos hajfonatba fonta, hanem kiengedte és egy fehér hajpánttal fogta össze. Rózsaszín magassarkút húzott, a legszükségesebbeket egy divatos kistáskába tette és parfümöt fújt magára.
Ideges volt, mert mégis csak egy szállodába jöttek, így egyértelművé vált, hogy ez tényleg nem csak egy verseny lesz, ő pedig még nem volt felkészülve erre. Az igazsághoz viszont hozzátartozott, hogy lelke egy része elégedetten bólogatott a dolgok alakulásával kapcsolatban, hiszen éppen azt tervezte, hogy továbblép és elfelejti Sasukét.
Ezt fogja tenni és nem is lesz nehéz, ahogy észrevette tanárát a recepció melletti bárban. Itachi szemlátomást felengedett, hátrahagyta korábbi zavarát. Farmer húzott, fekete inget és bőrdzseki. Igazán dögösen festett, ahogy a bárpultnál iszogatott a lányra várva.
Úgy tűnt, a világ összes emberét Tokióba zsúfolták. Az utcán, a metrón, az üzletekben, egyszerűen mindenhol hömpölygött a tömeg. Sakura nem akart taxizni. Elég volt, mikor dolgozott. Most világot akart látni, és roppantul élvezte, hogy kipróbáltak mindent. Amikor egy buszon olyan szinten Itachihoz préselték, hogy gyakorlatilag levegőt se kapott, egyszerűen elkapta a nevetőgörcs, és képtelen volt abbahagyni. Konohában ilyet nem tapasztalt, és sűrűn kérte az elnézéseket, amiért folyamatosan tanára lábán taposott. Képtelen volt abbahagyni a nevetést, mert a férfi folyamatosan ugratta és vicces történetekkel szórakoztatta, mintha élvezné, hogy Sakura gyöngyöző hangjára mindenki feléjük fordul.
- Talán, ha már ilyen közeli kapcsolatba kerültünk, az iskolán kívül szólíthatnál a keresztnevemen – mondta kihasználva a közvetlen hangulatot. Neki se volt épp ellenére, hogy egyik karjával folyamatosan magához ölelje Sakurát, hogy védje a lökdösődő emberáradatban.
- Köszönöm, tanár úr – nevetett a lány boldogan, bár az örömének semmi köze se volt a nagylelkű felajánláshoz. Egyszerűen boldog volt, hogy kiszakadhatott az iskola nyomasztó közegéből, és nem kellett dolgoznia, tanulnia, csak jól éreznie magát. A férfi nagyon jó idegenvezetőnek bizonyult. Több múzeumot is megjártak, délben egy hangulatos étteremben ettek, és remélte, hogy amint túl lesznek a versenyen, folytatják ezt a rendhagyó városnézést.
A kirándulás után kénytelenek voltak visszavedleni átlagos tanárrá és diákká. A megnyitót Tokió legnagyobb középiskolájában tartották. Az ország számtalan városából érkeztek diákok a megmérettetésre. A műsor hosszú volt és kicsit unalmas, bár az is lehet, hogy Sakura már túl fáradt volt a rengeteg beszédhez. Hazafelé el is bóbiskolt a kocsiban. Gyengéd rázogatásra ébredt, amikor a taxival végre a szállodához érkeztek.
- Én azt hiszem, kihagyom a vacsorát – motyogta álmosan.
- Szó se lehet róla. Így is túl vékony vagy, mintha sokat fogytál volna az utóbbi időben.
- Nahát, így figyel a diákjaira?
- Kértelek már, hogy tegezz. Nem vagyok olyan öreg.
- Bocsánat! – Sakurának nehéz volt legyűrni a megszokott beidegződést, de úgy érezte, Itachinak nagyon fontos ez az apróság, így megpróbálta. – Oké, szóval te minden diákodra így figyelsz? – ismételte meg a kérdést.
- Talán – válaszolta Itachi rejtélyesen, és jót mulatott, ahogy Sakura méltatlankodva fintorog a semmitmondó feleletre.
- Talán akkor nem is olyan fontos, hogy egyek – vágott vissza.
- De, fontos, hogy egyél. Közben esetleg hagyom, hogy kikérdezz a következő témazáró dolgozatról, mit szólsz?
- Hű, ez nem túl etikus a többiekkel szemben, akik otthon sínylődnek. Ráadásul nem is érdekel, mi lesz a dolgozatban, mert én mindig alaposan felkészülök – feleselt felszabadultan Sakura. Túl jó volt ez a nap, el is feledtette vele, hogy a tanárával van, mivel Itachi a kezdeti zavara után annyira közvetlenül viselkedett, mint egy jóbarát.
- Rendben, akkor mit szeretnél a vacsoráért cserébe? – kérdezte incselkedve.
- Túl bizalmaskodó lennék, ha azt kérném, hogy a családodról mesélj?
- Nem tartanám bizalmaskodónak, inkább meglepne. Az iskolában sohasem beszélgetsz.
- Kérdezni szeretek, csak…
- Válaszolni nem – fejezte be helyette Itachi. – Ennyire már kiismertelek.
- Nem szeretek a társalgásokat, mert akkor előbb vagy utóbb nekem is kérdéseket tesznek fel, és vannak bizonyos dolgok, amikről nem szívesen beszélek – magyarázkodott a lány zavartan. Itachi megsajnálta.
- Mindenkinek vannak titkai, és én ezt tiszteletben tartom - nyugtatta. - Ha neked úgy könnyebb, itt és most megígérem, hogy elég csak feltenni a kezed, abból máris látom majd, hogy állj, tabu témához értünk, és azzal kapcsolatban nem faggatlak többet. Rendben?
- Köszönöm – mosolygott hálásan a lány, és szó nélkül az étterem felé vette az irányt.
- Mit akarsz tudni a családomról? – tért vissza a kérdéshez Itachi, amikor helyetfoglaltak és a pincér kihozta az étlapot, utána pedig felvette a rendelést. – Sasukéra vagy kíváncsi?
- Többek közt rá is, de gondolom, nem az iskola kapujában találtak benneteket egy fonott kosárban, hanem vannak szüleitek is.
- Voltak, de már nem élnek. Ne vágj ilyen képet, hisz rég volt!
- Akkor is sajnálom! Most, hogy így mondod, már rémlik, mintha valamit hallottam volna erről, de tudod, Karin annyit fecseg. Képtelen vagyok folyamatosan odafigyelni rá.
- Karin rendes lány, de valóban rossz szokása lyukat beszélni a másik hasába. Nem is értem, Sasuke hogyan kötött ki mellette. Szerinted összeillenek?
Sakura hirtelen felemelte a kezét, miközben erősen szuggerálta a fehér abrosz.
- Rendben, erről nem akarsz beszélgetni – bólintott Itachi. – Tehát a szüleimre visszatérve, azt mondják, jó emberek voltak – mondta fanyarul.
- Ezt nem értem – nézett fel rá Sakura csodálkozva.
- Nem tudom igazából, milyenek voltak, mert alig találkoztam velük. Apám mindenfélével kereskedett, folyton utazott, anyám pedig elkísérte, mert szerintem nem igazán bízott benne. Nos, apánk is hasonlóan jóképű volt, mint Sasuke, bomlottak érte a nők, így anyám folyamatosan szemmel akarta tartani.
- Inkább vele volt, mint veletek?
- Valahogy úgy.
- Ez azért nem normális, még ha féltékeny is.
- Nem, de így talán könnyebb volt elfogadnom, amikor kiderült, hogy lezuhant a gépük. Mintha csak egy újabb utazásra mentek volna. Az öcsém persze más volt. Mindig is jobban ragaszkodott a szüleinkhez, mint én, főleg anyánkhoz, ezért őt rettenetesen megviselte a haláluk.
- Furcsa. Mostanában már nem jellemző rá ez a ragaszkodás. Amióta ismerem, minden nap mással szórakozik, mintha nem érdekelné, hány szívet tör össze. Egyedül Karin tudta eddig lekötni huzamosabb időre.
- Talán nem mer bízni senkiben, nem tudom… Az viszont biztos, hogy hiányzik neki az a szeretet, amit anyánktól már nem kaphat meg. Szerintem ezt keresi a lányokban.
- Szerintem meg… - Sakura inkább elharapta a mondatot és felemelte a kezét.
- Érdekes, hogy nem csak magaddal kapcsolatban titkolózol. Vagy talán ehhez is van valami közöd? – mosolyodott el kíváncsian Itachi.
Sakura rendületlenül tartotta a kezét és türelmetlenül várta, hogy Itachi leakadjon a témáról.
- Akkor most mesélj te a családodról! – könyörült meg rajta a férfi.
- Nem lesz túl izgi. Anya egy étteremben főz, apám meg alkalmi munkákból él. Ennyi.
- Ehhez képest elég otthonosan mozogsz ebben az előkelő szállodában, mintha sokat jártál már volna hasonló helyeken. – Itachi amint kimondta, máris megbánta, hogy elszólta magát. Sakura szigorúan lendítette a kezét, és csak azért nem hagyta ott tanárát, mert a pincér ebben a pillanatban hozta ki a vacsorát.
Innentől csendben ettek. Itachi közben átkozta magát, amiért sikerült elrontania a jó hangulatot, Sakura pedig azon gondolkodott, hogyan léphetne le mielőbb, mert semmi kedve nem volt magyarázkodni vagy hazudozni.
- Köszönöm a vacsorát. Tényleg fáradt vagyok, ezért szeretnék mielőbb lefeküdni – mondta végül.
- Értem, felkísérlek.
- Ne fáradj, visszatalálok. További kellemes estét! – búcsúzott Sakura sietve.
Itachi egy órával és sok pohár szakéval később követte őt, bár eredetileg nem hozzá, hanem a mellette lévő szobába készült. Aztán csak sikerült Sakurához bekopognia. Sajnálatosan, vagy épp szerencséjére, nem nyitottak neki ajtót, így kénytelen volt mégis a saját szobájába venni az irányt, pedig bocsánatot akart kérni a lánytól.
Ágyán vádlón villogott a mobil.
- Mi a picsáért nem veszed fel, ha hívlak? – ordított bele az öccse.
- Neked is szép estét! Talán baj van?
- Igen, hogy az a kibaszott bátyám valószínűleg a fülén ül és szarik rá, ha a testvére keresi!
- Talán mert jól esik neki egy kis szabadság, erre nem gondoltál?
- És mivel töltöd a drágalátos szabadságodat, ha szabad érdeklődnöm?
- Biztos nem azzal, hogy az öcsikémet hívogatom. Nagyfiú vagy már, gondoltam, két napig kibírod nélkülem.
- Nem kettő, hanem három napig, de mindegy. Amúgy ittál? Furcsa a hangod.
- Igen, ittam, talán baj?
- Talán baj? Talán baj? Mit ismételgeted ezt állandóan, mint egy kibaszott papagáj? Ennyire részeg vagy?
- Semmi közöd hozzá, mennyit ittam, egyébként meg nem nagyon értem, mi ennek a beszélgetésnek a lényege. Akarsz kérdezni valamit? Mert ha nem, inkább tegyük le.
- Várj! Bocs! Felidegesített, hogy egész nap hívogatlak, és nem lehetett elérni.
- Aggódtál? – lágyult el Itachi hangja, aztán elkezdett a részegek jellegzetes idétlenségével vihogni.
- Ne magyarázz bele többet, mint ami. Csak szokás felhívni a másikat, ha messzire utazik, oké? – vált Sasuke ismét ingerülté.
- Jó-jó, felfogtam – mondta jókedvűen Itachi. – Szóval hiányzok?
- Kuss! Inkább azt meséld el, milyen volt a napotok! Sakura még ott van veled?
Olyan idegesen csengett a hangja, mint a csibéjét féltő tyúkanyónak. Itachi ezt hallva nem bírt magával, egyszerűen belebújt a kisördög. Ja, itt van velem. Megvacsoráztunk, elmentünk táncolni, utána feljöttünk a szobába és most őt várom meztelenül az ágyban fekve. Mindjárt jön, csak lezuhanyozik. Itachi közel állt hozzá, hogy elsüsse ezt a frappáns poént, de érezte, hogy ezt talán mégse kéne. Sasuke szokatlanul feszült volt, és tuti nem értékelte volna a humorát, így nagyot sóhajtott a telefonba és az igazat mondta.
- Délelőtt várost néztünk, délután elmentünk a megnyitóra, utána vacsoráztunk, és kb. egy órája felment a szobájába aludni, én meg ittam még pár pohárkával a bárban, most meg itt vagyok.
- Egy középiskolai kollégiumban van bár?
- Hupsz, lebuktam! Ott nincs, de itt van – vihogott megint.
- Hol az az itt? – kérdezte gyanakodva Sasuke.
- Nem akartam valami ócska koliban nyomorogni, szállodába jöttünk. Sakurát nem zavarja, szerintem kimondottan tetszik neki.
- Itachi! Felfogod, hogy ezért kirúghatnak?
- Senki se tudja meg, hacsak neked el nem jár a szád.
- És ha Sakura elmeséli a szüleinek vagy valakinek az iskolában?
- Nem fogja, higgadj már le!
- Így akkor se bánhatsz egy diákoddal, aki kiskorú.
- Te most értem aggódsz vagy érte? Úgy tudtam, utáljátok egymást, így kicsit meglepsz ezzel.
- Sose mondtam, hogy utálom!
- Ne kiabálj velem, különben meg igenis, hogy mondtad. Lehet, hogy nem pont ezekkel a szavakkal, de emlékszem, hogy korábban nagyon idegesítőnek tartottad.
- Nem fogok most ezen vitatkozni veled! Tényleg kár volt felhívni, mert tiszta hülye vagy!
- Ja, hülye vagyok, te meg mostanság az agyamra mész. Megköszönném, ha legalább egy nyomorult hétvégére nyugtom lehetne tőled.
A mondatot csönd követte. Ez talán kicsit erős volt, de Itachi jogosnak vélte. Épp eleget pesztrálta már az öccsét, úgy gondolta, ezek után neki is jár végre némi szabadság.
- Sose beszéltél még így velem – mondta Sasuke megbántottan.
- Sose játszottad még az aggódó anyámat, bosszantó – válaszolta Itachi most már igazán haragosan.
- Fasz vagy!
- Tudom, és jobb lesz, ha tényleg békén hagysz végre, mert még nagyobb fasz leszek. Szia!
Másnap korán kezdődött a verseny. Sakura friss volt és izgatott, Itachi nyűgös és kissé másnapos, így leginkább a büfében izgult Sakuráért, ahol egymás után itta a kávékat, hogy kissé észhez térjen. Délután persze ő is beült, mert a helyzet kezdett komolyra válni. Egyre rostálódtak a versenyzők, Sakura viszont magabiztos pontszámmal vezetett. Itachi maga is meglepődött, milyen tehetséges a lány, és mennyire elbűvöli a közönséget. Mindenki a csinos külsejéről és a szellemes válaszairól pusmogott. A feladatokat ő teljesítette leghamarabb, és neki sikerült a legpontosabban, Itachi úgy érezte, megérte ennyit gyakorolni vele. Nem volt kétséges, hogy ő nyeri a versenyt. Ellenfelei elismerősen gratuláltak, amikor átvette az első helyért járó oklevelet.
- Ezt meg kell ünnepelni!
- Imádok első lenni – mondta Sakura üdvözült vigyorral, és ő is úgy gondolta, hogy ideje kirúgni a hámból.
- Előbb vacsorázzunk, mert már késő van, és ma még gyakorlatilag semmit se ettél, utána pedig kitalálunk valamit – javasolta Itachi.
- Sensei, maga fel akar hizlalni?
- Nem, csak felelősnek érzem magam miattad.
- Oké, akkor menjünk enni, de utána bulizunk!
- Jó, utána bulizunk.
Este nyolc is elmúlt, mire visszaértek a szállodába. Gyorsan lezuhanyoztak és átöltöztek, utána együtt mentek le az étterembe vacsorázni. Újra oldott volt köztük a hangulat, mi több, kimondottan fel voltak pörögve mindketten a kiváló helyezés miatt. Míg ettek, sikerült vidám témákról cseverészni, aztán Itachi megkérdezte a recepcióst, merre érdemes indulni, ha ma este még szórakozni szeretnének.
Leírtak neki egy papírra pár klubbot, ő pedig a legkacifántosabb nevű helyre bökött, amikor beültek a taxiba és be kellett diktálni a címet. Sakura izgatottan nevetgélt mellette, mert sohasem volt még ilyen éjszakai kiruccanáson.
Kívülről nem volt túl bizalomgerjesztő a hely, ahol végül kikötöttek, de belül igazán lenyűgözte őket. Mintha az ezeregy éjszaka meséje elevenedett volna meg körülöttük, és egy szultán palotájába léptek volna. A berendezés pazar volt, egzotikus, és buja növényzet tekergőzött mindenütt. Sakura szinte várta, hogy felbukkanjanak a háremhölgyek meg az ágyékkötőt viselő, pálmalevéllel legyezgető szolgák, de csak a lengén öltözött italt kínálgató pincérlányok siettek eléjük. Itachi a legelsőnek csinos borravalót adott, így folyamatosan érkeztek a koktélok. Az első a győzelemre, a második a hétvégi kiruccanás alkalmából, a többi meg a hangulat kedvéért. Mind édes volt, könnyen csúszott, Sakura a harmadik után pedig már nem is nézte, mi van a pohárban, csak itta.
A hely elvarázsolta, a zene lüktetése pedig energiával töltötte meg.
- Táncolunk?
- Nem tudok – felelte zavartan, de azért hagyta, hogy Itachi a ritmusra hömpölygő tömeg közé vezesse.
Soha nem érezte még magát ilyen jól. Életében nem vitték még táncolni, de gyorsan belejött. A többi vendéghez képest elég szolidan öltözött, bár a fekete lakk nadrág második bőrként feszült a fenekére és Itachi hamarosan itt pihentette a tenyerét, ahogy vad mozdulatok helyett inkább szorosan magához húzva ringatta. Sakurának eleinte furcsa volt a férfi intim közelsége, de utána kellemes támasznak találta az izmos mellkast és a ráfonódó erős karokat. Szorosan összefonódva mozogtak, mert összepréselte őket a tömeg, utána pedig már azért táncoltak így, mert egyáltalán nem is akartak elszakadni egymástól. Jó volt ez a forró ölelés, szinte egymásba olvadva. Itachi veszettül kívánta Sakurát, de uralkodott magán, míg bírt, aztán fölkapta a lányt, taxit hívott és visszavitette magukat a szállodába.
A liftig tudta kontrollálni vágyát, majd elszakadt a cérna. Amint bezárult mögöttük a fülke ajtaja, Sakurát vadul a falnak nyomta és csókolta, ahol érte. A lány visszacsókolta. Az ő vérében is hevesen bizsergett az alkohol, feloldva a gátlásait. Ő is akarta, hogy szeressék, hogy levetkőztessék és kivetkőztessék önmagából.
Felértek végre a hetedikre. Még mindig összegabalyodva nagy nehezen kitámolyogtak a folyosóra és csak addig hagytak szünetet a csókolózásban, míg Sakura kinyitotta az ajtót. Az ágyon folytatták, hamarosan lekerült Itachiról az ing és a nadrág. A boxerja úgy feszült rajta, hogy félő volt, hamarosan szétreped az ágyékánál. Sakura még magán tartotta a ruhát, mert eszébe villant egy kérés.
- Várj! – szólt rá Itachira. – Csak egy percet adj – lihegte, és felmarkolta a telefonját.
Átment vele a fürdőbe és remegő kézzel kikereste rajta Sasuke számát.
- Hallasz? Itt van a bátyád a szobámban és mi hamarosan... Mindegy! – sóhajtott zilálva. - Szóval vacsoráztunk, táncoltunk, és annyira kedves volt egész nap. Ma jó sokat ittunk, de én tisztában vagyok vele, mit csinálok. Hidd el, nagyon kedvelem és fantasztikusan érzem magam vele. Tudom, hogy akarom őt még akkor is, ha ez nem helyes. Egy okot mondj, hogy miért ne feküdjek le vele! Hogy miért mondtad nekem azt tegnap!
Nem jött válasz.
- Sasuke, itt vagy?
- Itt.
- Mondasz nekem valamit?
- Én…
- Háromig számolok, és ha nem mondasz semmit, akkor leteszem. Egy!
- Sakura, meg fogod bánni!
- Kettő!
- Emiatt mindketten bajba kerülhettek!
- Mondj valami olyat, amit még nem tudok.
- Sakura, várj!
- Nem vagy valami meggyőző. Három.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
