A terembe százával szikrázott a tavaszi, kápráztató napsugár. Meleg volt. Nem is meleg, inkább kibírhatatlan forróság.
Sakura homlokán gyöngyözött az izzadtság, a gondolatai mindenfelé kalandoztak, miközben a tollával türelmetlenül dobolt az üres füzetlap fölött. Egy sort se jegyzetelt, helyette reménytelenül bámulta a napfürdette parkot az ablakon át. Levegőre vágyott, vagy vízre, vagy bármire, ami eloltja benne ezt a fülledt, nyugtalanító érzést.
Végre kicsöngettek, ő pedig vágtázott a mosdóba, és szomjasan hajolt a csap alá, hogy lehűtse magát. Nem érdekelte, hogy átázik a ruhája, ahogy mohán szürcsöli a tenyeréből a kortyokat, csak nyugalmat akart és békét, mert lángolt a teste.
Nem segített semmi. Bizsergett a bőre, dübörgött a szíve, és minden sejtje őrjítően epekedett valami megmagyarázhatatlan után. Megmosta az arcát és a karjait könyékig, végül szétgombolta a blúzát, és a víztől hideg tenyerét a szívére tapasztotta, ami ezek után is ugyanolyan hevesen lüktetett, mintha ki akarna szakadni a mellkasából, hogy szabadon szárnyalhasson.
Lassan vége a szünetnek. Mennie kellett vissza a terembe, ami olyannak tűnt hirtelen, mint egy hormonfelhővel fűtött katlan. Szándékosan nem nézett a harmadik pad felé, pedig magán érezte Sasuke pillantását. Nem akarta látni, ha közömbösen néz, vagy azt még inkább nem, ha ő is ugyanígy szenved.
Csak egyszer legyen vége a tanításnak, tuti lefutja a maratont!
Újabb kínszenvedéses órák következtek, megint jött az izzadás, a tollal dobolás, és a kerge gondolatok, amelyek állandóan visszatértek a kollégiumi szobába, ahol ő olyan szégyentelenül felkínálta magát. Nem akart visszaemlékezni rá, nem akarta beismerni, mennyire megkönnyebbült és feloldódott minden feszültsége Sasuke karjaiban.
Utolsó csengetés. Végre!
Mint akit nyílpuskából lőttek ki, rohant át a kollégiumba, és akkor lélegzett fel kissé, amikor a zuhany hűse némileg kijózanította.
Hát mi ő? Valami fehérmájú?
Zuhany után trikót húzott és rövid sortot. Ennyire azért még nem volt kánikula, de még meleg sem, csak az üvegen át tűnt kellemesnek a kinti időjárás, de Sakura érezni akarta a bőrét simogató friss levegőt. Bemelegítés nélkül futott a sportpályáig, onnan pedig a kijelölt helyen rótta a köröket, míg azt nem érezte, hogy kocsonyaként remeg minden izma a megerőltetéstől.
Újabb zuhany, majd elővette a könyveit és egyszerűen elaludt fölöttük.
Az osztályban senkinek se jelentett nagy újságot, hogy kívülállóként járkált a teremben, mintha nem is közéjük tartozna, az viszont mindenkinek feltűnt, hogy milyen furcsán viselkedik. Ami azt illeti, nem volt olyan hímnemű, aki ne követte volna árgus szemekkel a mozdulatait, ahogy az első padban nyugtalanul feszengett.
Naruto azt is észrevette, hogy padtársa hasonlóan izgatott. Mocorog, sóhajtozik, és összeszorítja a térdeit, mint aki nem fér a gatyájába. Ismerte ezt az érzést. Így volt ő is, ha Hinatára nézett, vagy elég volt az is, ha rágondolt, esetleg emlékezetből lerajzolta.
Kedvelte Sasukét, de eszébe se volt megosztani vele ezeket a gondokat. Némi félsz volt benne, hogy az ömlengésével esetleg felhívja Sasuke figyelmét Hinatára. Az Uchiha számára eddig minden lány egy-egy meghódítandó területet jelentett. Nem akarta, hogy Hinatára is kivesse a hálóját, elbűvölje, utána pedig rátaposson és elhagyja. Sasuke mindenkivel csak szórakozott, Hinata pedig többet érdemelt ennél.
Naruto nem nagyon értette, mire jó ez a hülye stratégia, miért kell minden nap más lányt bolondítani. Neki bőven megfelelt volna, ha csak egyvalaki foglalkozik vele, aki olyan kedves, szép és okos, mint az igazgató lánya.
- Miért nem hívod el a buliba? – lökték meg a könyökét hirtelen, amivel teljesen kizökkentették az ábrándozásból. Észre se vette, hogy már kicsöngettek és mindenki pakol körülötte.
- Kit? – kérdezett vissza zavartan.
- Naruto, ne tettesd már magad! Elég nyilvánvaló, hogy Hinatát bámulod állandóan.
- Ugyan! Én meg Hinata? – idegesen felnevetett és vakargatni kezdte a tarkóját, mintha nem értené, Sasuke mire céloz.
- Oké, akkor elhívom én! – Sasuke szeme határozottan villant, amitől a szőkében megállt az ütő. – Ne! – nyivákolta, és rá akart csapni az Uchiha karjára, hogy visszarántsa, de Sasuke hajthatatlannak mutatkozott, már el is indult kiszemeltje felé.
Odahajolt Hinatához és a fülébe súgott valamit, amitől a lány teljesen elpirult. Naruto keze ökölbe szorult. Barátjának tekintette Sasukét, de ez most olyan aljas volt tőle, hogy sohasem bocsájtja meg neki. Öles léptekkel lépett oda a sugdolózókhoz, mire Sasuke szélesen elmosolyodott.
- Látod, itt is van! A részleteket most már ketten beszéljétek meg – mondta vigyorogva, és megveregette a szöszi vállát, rákacsintott Hinatára, aztán egyszerűen továbbállt.
Naruto kétségbeesetten bámult utána, nem nagyon vágta a szitut.
- Nekem jó, ha hatkor vársz a koli előtt – cincogta Hinata hasonlóan zavartan, aztán gyorsan felkapta a könyveit és ő is elszaladt.
- Mi van? – vakarta meg a szöszi újra a tarkóját, és nem tehetett róla, de valami iszonyatos idétlen vigyor kúszott az arcára.
Szerdán az osztályterem felbolydult méhkasra emlékeztetett. Délután játszották a focisták az első mérkőzésüket, este pedig buli volt. Senkit se érdekeltek a délelőtti órák, egyedül Sakura tűnt lelkesnek, mert így akarta kompenzálni a tegnap este ( is ) elmaradt leckeírást. Nem értette, hogy fordulhatott ez elő vele már másodszor a héten.
Kedden ugyanúgy feszengett egész nap, mintha hangyák mászkálnának a bugyijában, és alig várta, hogy délután futhasson. Megint teljesen kimerítette magát, utána pedig ugyanúgy elaludt étlen-szomjan, tanulás nélkül, mint hétfőn.
Ez nem mehet így tovább! Szerdán komoly elhatározásra jutott, hogy összeszedi magát és figyelni fog. Végül egyedül maradt ezzel, mert mindenki a meccsről meg a buliról fecsegett. Őt csak bosszantotta ez az egész, mivel tudta, hogy hamarosan vendégjátékosok és szurkolók lepik majd el az iskolát. Tanítás után kivételesen enni indult, utána beült a könyvtárba. Gondolta, Karin mindeközben nagyban készülődik, és nem volt kíváncsi a lelkes locsogására, ahogy Sasuke-kunról áradozik. Egészen tökélyre fejlesztette a képességét, hogy levegőnek nézze a fiút, miközben minduntalan a csókjai jártak az eszébe. Ráadásul, amikor Karin emlegette a szerelmét, Sakurának annyira a nyelvén volt, hogy nem kéne egy ilyet szeretnie, de nem árulhatta el magát.
Szóval nem futhatott, nem mehetett a pályára, helyette a Nyomorultakba temetkezett. Olvasta már többször, de megint kedve támadt hozzá.
Háromkor kezdődött a mérkőzés, meg is lepődött, amikor hirtelen valaki integetni kezdett az orra előtt, mert úgy hitte, mindenki a focipálya körül tolong és egyedül csak ő ilyen elvetemült, hogy nem szurkol a többiekkel.
- Hahó! Nem volt könnyű megtalálni – rázta ki a történet folyamából egy ismerős hang.
- Sasuke, nem vagy a pályán? – lepődött meg a mezben előtte ácsorgó fiún.
- Csak szólni akartam, hogy este a buli alatt meglátogatnálak. Karint úgyis lenn lesz egészen a végéig.
Sakura szívét keserűség járta át, hogy ilyen alpári módon egyeztetik a következő alkalmat, dehát ő akarta így, ezért nem tiltakozhatott.
- Rendben – bólintott, és erősen uralkodnia kellett magán, hogy ne vörösödjön el.
- És… eljöhetnél a meccsre. Megnézhetnéd, hogy játszik, a csapat – tette hozzá Sasuke habozva.
- Azt meg minek? – kérdezett vissza Sakura önkéntelenül. Nem ment soha szurkolni, nem akart a nyálcsurgató rajongók hadához tartozni, így értetlenül bámult a feketére, hogy miért kér ilyet.
- Mindegy, nem számít – vonta meg a vállát Sasuke, és ott is hagyta.
Lőttek a délutáni nyugodt óráknak. Sakura zaklatottan ment vissza a kollégiumi szobába, ami úszott a nehéz parfümszagban. Karin ízlését ebben is sürgősen meg kell reformálni, ha nem akarja ezzel az émelyítő bűzzel kipusztítani a férfilakosságot.
Sakura gyorsan kiszellőztetett, kicsit turkált a szekrényében és megkereste a fürdőruháját. Az uszodában biztos nem lesz most senki.
Úszni ment, fáradhatatlanul rótta a hosszokat mindenféle úszásnemben, utána beült szaunázni, megmártózott a hideg medencében és megint úszott. Amikor úgy saccolta, hogy vége a meccsnek és elkezdődött a buli, gyorsan lezuhanyozott, átöltözött, és visszavánszorgott a szobájába. A levegő már megint parfümillattól volt terhes. Ismét ablakot nyitott, hogy kiszellőztessen. A saját hajszárítójával még szárított kicsit a haján, aztán levetkőzött és csak a köntösét vette vissza magára. Tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy ócska ribanc, semmi mentsége nem volt erre az egészre.
Alig múlt hét óra, már nyílt is az ajtó. Maga se értette, miért rezzent össze, hiszen várta Sasukét.
Újra olvadt a karjaiban. Megint egyből a lényegre tértek. Sasuke úgy kereste az ajkait, mint egy szomjazó, és jóval türelmetlenebbül hámozta ki a köntösből, mint eddig. Talán mert már tisztában volt vele, hogy mit kap. Sürgetően csókolta végig, aztán hamar beléhatolt, és olyan hévvel vitte a gyönyörbe, hogy az egész légyott alig telt pár percbe. Sakurát megrázta a saját teste heves reakciója, ahogy kétségbeesetten marta ő is a boldogság mámorát. Benne se volt zavar, hogy így elsietik. Azon se lepődött meg, hogy még be se fejezték szinte, Sasuke már újra csókolta, hogy nem sokkal később megint egyesüljenek.
- Menj, rendbe kell raknom a szobát – mondta később pihegve, mielőtt harmadszor is egymásnak esnének. Kerülte a másik tekintetét, beburkolózott a köntösbe és a fürdőbe sietett.
Sasuke csalódottan nézett utána. Hideg volt az ágy így egyedül, és ő is szívesen lezuhanyozott volna, mert szinte tocsogott a verítékben és egyéb testnedvekben, de nem ment Sakura után. Olyan elutasító volt a hangja, hogy az is megfordult benne, talán soha se kéne idejönni többet.
Miért adja neki a testét, ha egy pillantásra se méltatja? Tényleg csak egy szívtelen boszorka volna?
Összeszedte a holmiját. Tekintete a gyűrött takaróra tévedt és a nedves foltokra a lepedőn. Nem is védekeztek. Itachi meg fogja ölni!
Nem, Itachi nem is fog tudni róla, mert olyan ez az egész, mintha meg se történt volna. Pár perc szárnyalás és utána semmi.
Fáradt volt, de belül annyira kongott az ürességtől, hogy valami melegségre vágyott. Visszament a buliba, pedig semmi ereje nem volt táncolni vagy szórakozni, de nem akart a szobájában egyedül kuksolni.
Ez hatott. Jólesett neki az emberek testéből áramló forróság, megtöltötte őt is izgalommal a lüktető zene, és csakhamar feledte a fáradságot, ott tombolt hamarosan a többiek között. Naruto boldogan ölelte magához, mert hálás volt Hinata miatt. A lány pironkodva pislogott feléjük, mikor látta, hogy Naruto róla magyaráz nagy hévvel a barátjának. Utána a szőke visszafurakodott hozzá és a karjaiba zárta, majd a tömeggel nem törődve, félszegen szájon csókolta. Sasuke mosolygott, ahogy nézte őket, aztán lehervadt az arcáról a mosoly, és hirtelen elkomorodott. Nem értette, miért, hiszen ma este megint valami olyat kapott, amiről a legtöbb fiú az osztályában még álmodni se mert, de ő valahogy nem érezte azt a boldogságot, amit kellett volna. Kielégült, megkönnyebbült, de mintha elvettek volna tőle valamit.
Csütörtök hajnalban jött az sms, hogy munka van. Ibiki általában hétvégére szervezte a dolgokat, de előfordult, hogy Sakurát hosszabb fotózásra szerződtették. Azonnal pakolta a holmiját, írt egy rövid üzenetet az igazgatónak, és előbb elment, minthogy Karin felébredt volna.
Jól is jött ez a váratlan utazás, mert nagyon össze volt zavarodva. A repülőn képtelen volt aludni, folyton csak marta a bűntudat a tegnap este miatt. Az előző két esetet spontán balesetnek tartotta, egyszerűen úgy alakult a helyzet, ő meg engedett a csábításnak, de a tegnapira nemet mondhatott volna. Maradt ideje meggondolni, de ő mégis hagyta, hogy megtörténjen, ráadásul úgy érezte, szinte jobban akarta, mint Sasuke. Fogalma se volt, miért, de abban reménykedett, hogy kemény szavai ellenére a fiú nem távozik egyből, hanem marad, vagy esetleg utána jön a fürdőbe. Persze, egyik se történt meg.
Öt napig volt távol, öt nyomorúságos napig, ami nem hozott enyhülést, hanem egyre csak gyötrődött, mert maga se tudta eldönteni, mit akar, mit érez, és mit kéne csinálnia.
Vasárnap éjjel, amikor kimerülve rángatta a gurulós bőröndjét a göröngyös járdán, és a bokrok közül felbukkant Sasuke, megdöbbentette a tény, hogy így örül, amiért viszontlátja.
Talán mégis őszintének kéne lenni vele. Talán, ha elárulná neki minden titkát, így is elfogadná, és más is lehetne köztük, mint ez a megalázó helyzet, hogy csak egymás testében keresnek vigaszt.
Megrándult a szája bizonytalanságában, hogy kimondja-e, ami bántja, de Sasuke megelőzte.
- Szia! Reméltem, hogy ma végre visszajössz, mert beszélnünk kell – lépett elé komolyan.
- Én is így gondolom – válaszolta Sakura halkan. Remegett a félelemtől, hogy őszintének kell lennie, de itt volt végre a lehetőség, hogy változtasson a sorsán.
- Kezd te – ajánlotta fel nagyvonalúan Sasuke, mintha neki is kényelmetlen lenne ez a beszélgetés.
- Nem, előbb te mondd – hárított Sakura is, mert még mindig nem volt biztos a dolgában.
- Hát jó! – adta meg magát a fiú, mert látta, hogy ennek így semmi értelme, ráadásul gyorsan túl is akart lenni az egészen. – Szóval, nagyon köszönöm, hogy te meg én – dadogta – hogy mi… vagyis, hogy te nekem adtad, ami egy lánynak a legfontosabb. Nem akarok hálátlannak tűnni, és tudnod kell, hogy ezt sohasem fogom elfelejteni neked, és nagyon csodálatos veled, de többet nem tehetjük. Én már Karinnal járok és komolyan gondolom vele. Értékelném, ha sohasem szerezne arról tudomást, ami köztünk történt. Köszi! Tudom, hogy megérted. Jó éjt!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
