Hinata:

Fogtam egy taxit,majd gyorsan beszálltam a hátsó ülésre. A jármű szürke huzata nem volt a legtisztább,az autóillatosító erős szaga megcsapta az orromat és sajogni kezdett tőle a fejem. A vezető hátrafordult. Egy negyvenes pasas ült a kormány mögött. Szája felett fekete bajsza fazonra volt vágva. Barna szemei engem vizslattak.

• Lenni pénze? –kérdezte erős akcentussal.
• Persze,hogy van - feleltem.
• Akkor jó. A mai fiatalok lenni hazugok. Fiatalok kihasználni szívességemet. Mindig kirabolni engem. –panaszolta  a férfi.
• Nos,én nem fogom átverni. Várjon egy percet! –kotorászni kezdtem fekete válltáskámban és előszedtem 20 dollárt. – Ömm .. ennyi elég lesz? Tudja fél éve nem jártam Angliában nem tudom,mennyi most egy fuvar.
• Attól akar függni hova megy. –nézte a pénzt a kezemben.
• Ray street 78. –mondtam a címet. – Innen úgy fél órára,ha nincs dugó. –folytattam.
• Pénz lenni elég,de csak mert maga lenni normális. –vette el a pénzt a sofőr,majd elfordította  a kulcsot és beindította a járművet.   A mobilom szerint Japánban most reggel 08:34 van. Itt pedig 20:19. Utálom az időeltolódást. Mire észbe kaptam már a sárga taxi meg is állt a házunk előtt. A sofőr újfent felém fordult.
• Célban vagyunk. Lenni maga jó ügyfél. –mosolyodott el a férfi.
• Köszönöm a segítségét. –mosolyodtam el én is.
• Viszont látásra. –mondta a férfi. Kiszálltam a kocsiból,és visszatekintettem a vezetőre,majd becsaptam a kocsi ajtaját.
• Viszlát. - a férfi elhajtott én pedig rápillantottam a hatalmas házunkra. Az étkező az utcára nézett. Most is égett a villany,ami azt jelenti valaki biztosan otthon van. Olyan jó lenne,ha most Naruto itt lenne. Átölelne és azt mondaná: Nem lesz semmi baj. De nincs itt. Vannak dolgok,amiket nekem kell megoldanom. Egyedül.  Sóhajtottam egy nagyot,majd remegő kézzel a csengő felé fordultam. Már majdnem megnyomtam,amikor elkaptam a kezemet. Nem merem megtenni. Mit fogok mondani? Mit fognak Ők mondani? Hátat fordítottam a vaskovácsolt hatalmas kapunknak és leültem a hideg aszfaltra. Az idő nyirkos volt,fény alig világította be az utcát. Felnéztem a lámpákra,melyek a közvilágítást biztosították. Az egyik kiégett,pont,ami megvilágította a kapunkat.
• Hinata? –hallottam a nevemet egy igen ismerős és kellemes hangon. Felismertem a mély bariton hangot. Felkaptam a fejemet és Neji-t pillantottam meg. Arca fáradt volt,világosszürke szemei alatt mély fekete táskák voltak,de arca felderült,amikor megpillantott.
• Neji. –legszívesebben elsírtam volna magamat és bátyám karjaiba vetettem volna magamat,aki mindig megvédett. Fekete pulóvere rásimult kidolgozott testére. Azonnal felpattantam,majd a döbbent bátyámra néztem. Még,ha nem is a vérszerinti rokonok vagyunk és akkor is a testvéremként gondolok rá,hiszen kiskorom óta Ő törődött velem a legtöbbet. Hosszú haját lófarokba fogta. Nem bírtam tovább.
• Neji. Neji! – éreztem,ahogy érzelmeim utat törnek maguknak és szemeim meggyűltek  könnyel.
• Hé. Mi a baj? Hogy kerülsz ide? Apa tud róla? –ledobta az edző cuccát és szorosan magához ölelt. – Mondj valamit hugi. –folytatta aggodalmasan. Nagy kezeivel fejemet simogatta. Dúdolni kezdte azt a dalt,melyet annyira szerettem. Amikor kicsi voltam és nem tudtam aludni mindig ezt az ismeretlen dalt dúdolta. Anya és Apa mindig sokat dolgoztak,voltak olyan ünnepek,amikor csak mi ketten voltunk. Így utólag nem bánom a dolgot. Nagy nehezen rávettem magam,hogy ne bőgjek tovább,mint egy gyerek és kibontakoztam bátyám féltve óvó karjaiból.
• Neji én nem…én nem.. én nem akarom ezt elhinni! –szipogtam.
• Nem értem. Kezdesz megijeszteni. Mi a frász történt Japánban? Tudtam,hogy nem kellett volna egyedül elengedjelek hugi. – mondta,majd csípőre tette kezét és láttam,hogy már is saját magát hibáztatja.
• Nem a te hibád. Apa egyetemre küldött téged ő pedig rengeteget dolgozik és nem jó neki,hogy egyedül legyen.
• És az szerinted megoldás volt,hogy téged egyedül Japánba küldjünk? Egyedül? Egy fenét. Én veled akartam menni. Megvédeni téged.
• Igen. Bárcsak velem lettél volna. –motyogtam komoran. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és bátyám szemébe néztem.
• Mi az? –kérdezte.
• Beszélni akarok apával. Tudnom kell valamit. – néztem fel a sötét éjszakai égboltra,amin a csillagok ezüstösen fénylettek.
• Miről van szó? – kérdezett zavartan Neji.
• Csak…kérlek. Most itthon van nem?
• Igen. Gyere. –felvette a cuccát a földről és biccentett,hogy menjek utána. Annyira hiányzott.

Amikor egyedül éreztem magam Őt akartam.

Amikor féltem Őt akartam.

Amikor tanácstalan voltam Őt akartam.

Ebben a fél évben csak Őt akartam magam mellett tudni.

Mert Ő mindig megvédett.

Gyorsan kinyitotta a kaput,majd felsiettünk a betonozott autó feljárón. Az utat kerekre vágott fazonú  bokrok keretezték. Ezek szerint a kertészünk,Ben még mindég megvan. Neji betessékelt a lakásba. Semmi sem változott. A keskeny,folyosó szerű előszobában a kis bútor,ami már legalább tíz éve ott porosodik rendetlenül teli volt pakolva. A fogason is fent voltak a téli kabátok,pedig még csak ősz vége van és itt Angliában nincs is olyan hideg,mint Japánban. Az előszobából nyílt a konyha. A mosogató teli volt koszos edényekkel. A tűzhely melletti falon volt egy kis ablak,mely az étkezőre nézett. Nem volt beüvegezve vagy hasonló. A tizenkét személyes faasztal és a hozzá készült székek most is olyan sok helyet foglaltak,mint általában,pedig régen sem volt semmi szükség ekkora asztalra,de édesanyámnak mindég is ez volt az álma,szóval apa megvette neki. Az étkezőtől jobbra egy lépcső vezetett fel az emeletre,ahol a fürdő és a hálószobák voltak. Felpillantottam a lépcsőn. Apa szobája a lépcsővel szemben helyezkedett el. Égett a villany. Kezem megremegett és azon gondolkodtam,még van esélyem visszavonulni. De akkor mi a fenéért repültem át a fél Világot?Hogy a cél előtt megtorpanjak és elmeneküljek? De mégis. A repülőn valahogy egyszerűbbnek tűnt a jelenet. És ha megkérdezi honnan veszem ezt a marhaságot? Mert kiderül,hogy mégis a lánya vagyok. A vérszerinti. Azt mondom majd neki,hogy: Hát tudod apa Japánban elrabolt egy vérszomjas vámpír és azt mondta én egy Isten gyereke vagyok… Nem. Tuti a diliházban kötnék ki.

• Lehívom apát. –mondta Neji,de hangja eltompult kétségbeesett gondolataim mellett. Gondolataimat apám megdöbbent arca szakította félbe. Szürke szemei végignéztek rajtam,tekintete megállapodott elgyötört arcomon. Fekete haját eltűzte,hogy tudjon dolgozni. Egy bő pólót viselt,fekete farmerrel. Lassan leért a lépcsőn és közelebb jött hozzám. Magához akart ölelni,de én nem hagytam. Óvatosan elhúzódtam és féltem reakciójától.
• Apa. –szavam inkább kérdésnek hangzott,mint kijelentésnek.
• Hogy kerülsz ide? –kérdezte óvatosan. Neji apánk mögött tornyosult és hol engem hol apánkat,Haru Hyuuga-t vizslatta.
• Kérdeznem kell…valamit é szeretném,ha őszintén válaszolnál. –hebegtem. Szemöldökét összehúzta és csípőre tette a kezét.
• Csak egy kérdés miatt repülted át a Világot? Kicsim,szerinted a telefont mi a bánatért találták ki,ha nem azért,hogy ne kelljen ide-oda utazgatni? –kérdezte.
• De ezt nem … ezt nem lehet telefonon. –mondtam. Szédülni kezdtem és kételkedtem abban,hogy el tudom-e mondani,amit akarok anélkül,hogy elájulnék.
• Miről van szó? –kérdezte érdes hangján. Komolyra vette  a dolgot.
• Én. Én az igazi. Az igazi vérszerinti lányod vagyok? –kérdeztem félve a férfi mondandójától. De valahol mélyen legbelül már tudtam mi lesz a válasz. Szürke szemei döbbenten meredtek rám,majd lerogyott egy székre és kezei közé temette arcát.
• Mi? Ez…ez most komoly? –kérdezte megrökönyödve Neji. Szürke szemei  gyilkos pillantással bámult a férfire. – Hogy? Miért nem mondtátok ezt el? –kelt ki magából.
• Én el akartam,mondani,de Maria,az anyátok nem engedte. Attól félt,hogy úgy reagáltok majd,mint most. – leültem az asztal másik oldalára,de a férfi továbbra is a kezeibe temetett arccal folytatta: - Hogy a család szétszakad majd. 17 évvel ezelőtt csöngettek. Senki nem volt az ajtóban és amikor lenéztem a …Hinata ott volt. Öt éves voltál. Nem emlékeztél semmire. Csak a nevedre. Uchiha Hinata. Behoztalak. Megszerettünk és nem engedtünk el. Neji,te akkor lettél hét éves. – szemeim könnyel gyűltek meg a történet hallatán.
• De akkor mi a fenéért nem emlékszem erre? –kérdezte zavartan inkább magától mintsem apjától. A férfi zavartan összehúzta a szemöldökét és gondolkozni kezdett. Én tudtam a választ. Biztos megváltoztatták az emlékeinket , hogy úgy higgyük mindég is egy család voltunk. Persze, ha ezt felhoznám akkor mindketten úgy néznének rám, mint aki megőrült. Pedig az elmúlt fél év történései miatt szinte már bármit el tudtam volna képzelni. Most már az ufók létezése sem kizárt nálam.
• Abba hagyom az egyetemet. – jelentette ki Neji maga elé bámulva.
•  Tessék? – kérdeztük tőle egyszerre.
• Hinataval megyek Japánba. Valakinek meg kell védeni. A Világ másik felére küldtük egyedül. –mondta a „bátyám” és szürke szemeiben mindent elsöprő akarat égett.
• De-- -kezdtem volna,de Neji félbeszakította mondandómat.
• Nem érdekel! Veled megyek. Elmúltam 18, szóval még te sem avatkozhatsz bele, Apám! –mondta teljes meggyőződéssel,majd felment pakolni. Mi döbbenten ültünk a hatalmas faasztalnál és nem tudtunk megszólalni sem.
• Hinata… - „Apám” hangja rekedtesen csengett a fülemben. Rám emelte megbánó szemeit és keresett bennem valamit.
• Nem bánok semmit. – mondtam és szemeibe nézve folytattam – Én mindég szeretteim itt lenni és titeket is nagyon kedveltelek. Örülök, hogy ti neveltetek fel. – És nem egy vérszomjas démon vagy vámpír, vagy bármi más. Apám megkönnyebbülten elmosolyodott. Neji szenvedett a bőröndökkel lefelé a mahagóni lépcsőn. Mikor megállt Apánkra nézett.
• Nem állíthatsz meg. Vele megyek,mert ő az én egyetlen kishúgom. Nem érdekel, hogy nem a vérszerinti testvérem. –jelentette ki magabiztosan, majd kihúzta magát, hogy erősebbnek tűnjön.
• Ne hagyd itt az egyetemet! Ezen múlik a jövőd! – érvelt, megjegyezném jogosan az Apánk.
• Nem érdekel. Kreatív vagyok, majd lesz valahogy! Hinataval leszek,ha törik, ha szakad! – majd megfogta kezemet és magával húzott a kijárat felé. Egy taxi állt meg a hatalmas kapunk előtt.
• Csak így elmentek? –kérdezte kétségbeesve Apánk.
• Igen. Miért, várnám meg míg tovább próbálsz marasztalni? Viszlát apám. –vágta oda nyersen Neji. Ezt az oldalát még nem ismertem. Fogalmam sem volt arról,hogy a bátyám ilyen erős is tud lenni. Gyengéden betessékelt a kocsiba, majd beszállt mellém.
• A reptérre legyen szíves. –mondta sietősen. A sofőr beindította a kocsit és szó nélkül beindította  a járművet. Az út szótlanul telt. Felültünk a legközelebbi járatra és már úton is voltunk Japán felé. Neji idő közben elaludt és a vállamra hajtotta fejét. Békésen szuszogott. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy ő nem a vérszerinti testvérem. Az egész eddigi életem egy nagy hazugság volt. Arról nem is beszélve, hogy még mindég nem tudok semmit. Annyi kérdésem lenne, amire nem kapok válaszokat. Illetve…kaphatnék…de ahhoz el kellene mennem ahhoz a Kaneméhez vagy kihez…Semmi kedvem újra azon a nyirkos büdös helyen lenni ismeretlen lényekkel. Uchiha…Hinata. Ez lenne az igazi nevem? Uchiha…Uchiha…Uchiha Sasuke. Sasukének is ez a vezetékneve. Ugye nem? Nem az képtelenség. Biztos csak névrokonok vagyunk. Kizárt, hogy vérszerinti rokonom legyen. Bár most már nem tudom mit gondoljak.  Hol kezdjem a nyomozást?  Az egész fejem egy nagy kérdőjel.
• Hinata. Kelj fel. Itt vagyunk. – mondta Neji és finoman rázogatta a vállamat.
• Fent vagyok! Már itt is vagyunk? – kérdeztem félig csukott szemekkel.
• Már? Majdnem egy napot repültünk. –mosolyodott el. Hogy mennyire hiányzott ez a mosoly. Csak ismételni tudom magam. Nem érdekel, ha nem  vérszerinti testvérem! Neji életem végéig a bátyám marad. Történjék bármi mi együtt maradunk. Igen. Az ő erejére van szükségem, hogy túléljem ezt az egészet.

Leszálltunk a gépről. Neji ámult szemekkel nézte  a tiszta üvegből készült épületet, melyet magunk mögött hagytunk. Fogtunk egy taxit, majd elmondtam, hogy vigyen fel a Szentélyek Hegyére. A taxisofőr csodálkozott egy rövidet, majd elindult. Valószínűleg még mindég olyan kietlen, mint fél evvel ezelőtt, amikor megérkeztem. Neji csak bámult ki az ablakon az erdő szépségét csodálva. A fék rügyeztek. A levelek kezdtek újra kihajtani a fa ágain. Az erdő aljnövényzete kezdett életre kelni. Beköszöntött a tavasz. Ez lesz itt az első tavaszom.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2015.02.03. 18:07 sanyi5000 Hali. Nagyon érdekel ez a vámpíros kis történet. Kívűncsi lennék hogy folytatod e és hogy mikor? Am kicsit lehetne benne több NaruHina pillanat is, eddig sajna nem sok volt :( Eddig az tetszett a legjobban mikor Hinata felkínálta magát Narutónak hogy igyon belőle hogy megmentse, remélem lesznek erotikus részek is majd bőven :) Sajnos alig találni az oldalon NaruHina történeteket, főleg ami jó is, kár lenne ha nem folytatnád. Válaszod előre is köszi.