Sakura hirtelen fékezett le Sasuke előtt egy picivel, és miközben lehúzta az ablakot, már fortyogott a dühtől.

   - Hé! – kiáltott rá a fiúra.

Sasuke rásandított Sakura kocsijára, majd a lányra, akinek már paprikapiros volt a feje mérgében. Sasuke arcáról nem tükröződött semmiféle érzelem, kezét ugyanúgy a zsebében tartotta, de most meredten bámulta Sakurát. Nem szándékozott beszállni a kocsiba, és közelebb menni sem akart, ez világosan látszódott merev testtartásából.

   - Szállj be! – szólt megint Sakura. Sasuke enyhén felvonta a szemöldökét.

   - Minek? – Unott, lenéző beszédstílusa még jobban felbosszantotta Sakurát.

   - Mert beszélni akarok veled! – förmedt rá. Sasuke még mindig nem mutatott érzelmeket, helyette hátat fordított Sakurának, és tovább indult.

   - Hé – kiáltotta megint Sakura. – Azt mondtam, hogy szállj be!

   - Nem te fogod megmondani, hogy mit csináljak – vetette oda Sasuke.

   - Miért vagy ekkora seggfej?

   - Általában ilyen vagyok.

   - De nem velem.

   - Akkor most már igen.

   - Mégis miért?

Sasuke megtorpant, de nem nézett rá a lányra. Sakura kihasználva az alkalmat, a saroknál befordult elé, hogy a fiú ne mehessen tovább. Átcsusszant az anyós ülésre, és kinyitotta az ajtót, jelentőségteljes pillantást vetve Sasukéra.

   - Lennél szíves megmagyarázni, hogy mégis mi az isten bajod van? – sziszegte. – Ne játsszd itt nekem a hisztis kis picsát, aki azt várja, hogy kitalálják, mi bántja, nem vagy már gyerek, ez a viszelkedés pedig szánalmas, és egyáltalán nem vall rád.

   - Nem kérdeztem a véleményedet – mondta Sasuke.

   - Nem gondolod, hogy tartozol nekem annyival, hogy legalább elmond, hogy miért nem beszélsz velem?

   - Nem tartozom neked semmivel.

   - De igen. Szállj már be! Kérlek!

Sasuke felvonta a szemöldökét. Ismét. Egy pár pillanatig mozdulatlanul meredtek egymásra, próbálták elfojtani az indulatot, amit ez a rövid kis beszélgetés okozott. Sakura szólásra nyitotta a száját, de abban a pillanatban Sasuke elindult. Ügyet sem vetve Sakurára, kikerülte a kocsit, és elindult az utcájukba. A lányt elfutotta a méreg. Rátaposott a gázpedálra, és közvetlenül Sasuke előtt hajtott el a másik irányba. Nagyon dühös volt a fiúra. Nem is főként azért, mert játszotta a sértődöttet, hanem mert nem volt hajlandó mondani neki semmit. Nevetségesnek tartotta ezt a viselkedést, és úgy döntött, hogy akár tetszik Sasukénak, akár nem, ma átmegy hozzá, és jól helyreteszi.

 *

   Sokáig körözött a városban, egyszerűen kénytelen volt lenyugodni. Elhaladt rengeteg szebbnél szebb bolt előtt, és egy pillanatra el is kalandoztak a gondolatai, de aztán minduntalan visszatértek Sasukéra. Nem volt mit tenni. Nagyobb sebességre kapcsolt, és elindult hazafelé. Itachi írt neki már egy SMS-t, hogy Sasuke hazament, a válasz pedig annyi volt, hogy „Tudom, tartsátok ott!”. Sakura nem igazán tudta, mire számítson, de a düh sokkal nagyobb volt benne, mint a bizonytalanság.

   Amint hazaért, egyből lerakta a kocsit, gyorsan beszaladt a házba, hogy némileg rendbe szedjen magát, mielőtt átmegy Sasukét kioktatni. A szobájában szinte reflexszerűen nézett ki az ablakán, és látta, hogy Sasuke az ágyán fekszik, és meredten bámulja a plafont. Ugyanakkor azt is látta, hogy Ino és Itachi elhagyják a házat – mindketten nagyon csinosak voltak, így Sakura sejtette, hogy randevúra indulnak -, ő pedig úgy gondolta, hogy nincs idő várni. Amint Itachiék elhajtottak a kocsival, már le is szaladt a lépcsőn.

   Az Uchiha ház előtt egy pillanatra megtorpant. Vajon Sasuke ajtót fog nyitni? Nincs kémlelőnyílás az ajtón, szóval valószínűleg nem fogja tudni, hogy ő az. És ha látta átjönni? Akkor majd betör… Felbátorodva bekopogtatott az ajtón, és várt. Nem volt épp türelmes, legszívesebben Sasukéra törte volna az ajtót, de próbált higgadtnak látszani. Legnagyobb meglepetésére nem sokkal később Sasuke kérdő tekintettel nézett rá a házból.

   - Szia! – Sakura próbált olyan nyugodtan beszélni, ahogyan csak tudott, de így is érezte a remegést a hangjában. Sasuke nem köszönt vissza. – Bemehetek?

Egyből félretolta Sasukét, amint realizálta, hogy a fiú nem fog megmozdulni, és határozottan belépett a házba. Cipőjét nem rúgta le, úgy fordult Sasuke felé. A fiú végül becsukta az ajtót, és rá sem pillantva Sakurára, elindult a nappali felé. Úgy tett, mintha észre sem venné a lányt, levetette magát a fotelba, és olvasgatni kezdett.

   - Beszélnünk kéne – emelte fel a hangját Sakura. – Van egy-két mondanivalónk egymásnak, úgy hiszem.

   - Hm.

Sakura mély levegőt vett, hogy ne húzza fel magát.

   - Gondolom, tudod, hogy miért jöttem – szólt, és ő is leült a kanapéra, szemben Sasukéval. A fiú még mindig nem nézett rá. – Szeretném tudni az okát, hogy miért kerülsz napok óta.

Sasuke nem felelt, csupán egyet lapozott a könyvben, továbbra sem pillantva Sakurára.

   - Továbbá az is érdekelne, hogy mikor fejezed be a gyerekes viselkedésedet. Jogom van tudni, hogy mi a bajod. Bár van egy pár tippem.

   - Hallgatom. – Sakura enyhén megdöbbent, ugyanis ez volt az első reakció a fiútól, viszont a fekete szemekbe továbbra sem nézhetett bele.

   - Például valami másik lány, és inkább lerázol, hogy vele lehess – kezdte Sakura, ujjain számlálva a lehetséges opciókat. – Vagy rájöttél, hogy mégsem akarsz tőlem semmit, ezért úgy teszel, mintha nem is ismernél. Egyik szánalmasabb, mint a másik. Aztán talán csak megint valami mondvacsinált dologról van szó.

Abban a pillanatban Sasuke letette a könyvét, és felpillantott Sakurára.

   - Tényleg kíváncsi vagy rá, hogy mi a „problémám”? – kérdezte.

   - Még szép, hogy kíváncsi vagyok rá – méltatlankodott Sakura.

   - Jó, akkor elmondom.

   - Végre – forgatta a szemeit a lány. – Komolyan ennyi idő kellett, hogy kinyögd végre?

   - Teljesen felesleges gúnyolódnod, tudod, hogy semmi hatást nem érsz el vele.

   - Jó, akkor ki vele!

   - Nincsen másik lány, és nem is döntöttem úgy, hogy nem szeretnék tőled semmit, még mindig ugyanúgy akarlak – mondta kertelés nélkül Sasuke. – De ha ez nem viszonzott, akkor nem töröm magam.

Sakura értetlenül meredt Sasukéra, és már itt kezdte érteni, hogy itt valami oltári nagy félreértés lehet.

   - Hogy nem viszonzott? – hebegte döbbenten. – Úgy gondolod, hogy nem viszonzom?

   - Eddig úgy hittem, hogy de.

   - És miért is változott meg a véleményed? Mert TE nem beszéltél velem két napig?

   - Onnan, hogy te mondtad.

   - Mi van? – kerekedtek el Sakura szemei. – Mégis mikor mondtam én ilyet?

   - Amikor Inoval beszélgettél múltkor reggel.

Sakura ereiben megfagyott a vér. Szóval itt van a kutya elásva. Azt a beszélgetést hallotta Sasuke, és hallotta, amikor azt mondta Sakura, hogy hiányzik a barátságuk, és nem biztos benne, hogy szerelmes Sasukéba. Most már totális őrültségnek gondolta, hogy ezt mondta.

   - Értem – suttogta. – És azért sértődtél meg ennyire?

   - Már ne is haragudj, de én sem szeretném, hogy játsszanak velem – forgatta a szemét Sasuke.

   - Mert te játszhatsz mindenkivel – gúnyolódott Sakura, de legszívesebben ráharapott volna a nyelvére. Még ilyen helyzetben is adja alá a lovat? Milyen ember ő?

   - Most már van is okom rá, hogy miért csak játékszerként gondoljak a nőkre – vágott vissza a fiú. – Jön egy lány, akivel az egész életemet le akarnám élni, erre átver.

Sakura megszólalni sem tudott. Az egész életét? Sasuke tényleg… Sasuke tényleg szereti őt?

   - De én…

   - Mindegy – állt fel Sasuke. – Elég volt már nekem, úgyhogy az a legjobb, ha békén hagyjuk egymást.

   - De hát…

   - Mondom mindegy, Sakura – nézett rá Sasuke, először kimondva a lány nevét, és mintha Sakura szívén keresztül ezer kést döftek volna át. – Belefáradtam. Úgy viselkedtem, mint egy naiv kölyök, aki szerint van szerelem. Hát nincs.

   - Ennyivel lezárod az egészet? – kiáltott utána Sakura, mikor ő is felállt. – Még nem végeztünk, ne akarj elküldeni!

   - Én végeztem – szólt Sasuke. – Most kérlek, menj el!

   - Nem fogok elmenni addig, ameddig végig nem hallgatsz!

Sasuke fáradt pillantást vetett a lányra, Sakurában viszont erősen égett a tűz, és nagyon határozott volt. Nem akarta így látni Sasukét, és azt sem akarta, hogy olyan dolgot lásson bele ebbe az egészbe, ami nincs is benne. Anno Sasorival is ez volt, most legalább nem volt benne a képben, és igazából Sakura csodálkozott is, hogy a fiú nem reagált rá semmit. Aztán viszont kénytelen volt szembesülni azzal, hogy a fiú többé nem érdeklődött iránta, legalábbis ahogy megtudta a napokban, Sasorinak barátnője lett, aki már a nyaralás alatt is meg volt neki, csupán senki sem tudott róla. Sakura ennek szívből örült – főként azért, mert így őt békén hagyja, de természetesen az is nagy szerepet játszott az egészben, hogy barátok voltak, és a barátok örülnek egymás boldogságának.

   Sakura megrázta a fejét. Most csak Sasukéra akart gondolni, aki itt áll előtte, és egy hatalmas félreértés áldozatául esett. Igen, Sakura valóban kimondta ezeket, és egy pillanatra el is gondolkodott rajta, hogy talán mégsem szereti Sasukét, csak kötődik hozzá, de így utólag belegondolva halvány gőze sem volt arról, hogy mi mondatta vele ezt Inónak. Egyáltalán miért voltak kétségei? Teljesen idiótának érezte magát, és így még rosszabb volt, hogy Sasuke ezeket el is hitte. Most mégis hogy magyarázza meg neki az ellenkezőjét?

   - Nem vagyok rá kíváncsi – felelte kimérten Sasuke, kizökkentve Sakurát a gondolatmenetéből. A lány könnybe lábadt szemekkel nézett rá, de a fiú arcán semmi érzelem nem mutatkozott, ami még jobban elkeserítette Sakurát. Remélte, hogy legalább egy szikrányi fájdalmat, ha mást nem, de lát a szemében, de csalódnia kellett. Sasuke tekintete olyan üres volt, mint még soha a tizenegy éves barátságuk során.

   - Végig fogsz hallgatni – szorította ökölbe a kezeit Sakura. – Nem érdekel, ha nem akarod hallani. De az igazat tudnod kell.

   - Ez volt az igazság – mondta Sasuke. – Ennyi nekem bőven elég volt.

   - Nem igaz. Nem tudom, miért mondtam azokat Inónak.

   - Én sem, de nem esett jól.

   - Tudom, és sajnálom.

   - Nem kell a bocsánatkérésed.

Sakura csüggedten meredt Sasukéra. A fiú időközben a konyhában tevékenykedett, nem is figyelt a lányra, és ez volt az, ami a legjobban dühítette Sakurát.

   - Hogy várod, hogy magyarázzam meg, ha nem is figyelsz rám? – akadt ki hirtelen.

   - Nem várom el, mert nem vagyok kíváncsi arra, amit mondani akarsz – felelte egyhangúan a fiú. – Menj el!

   - Miért nem...?

   - Elég volt, Sakura! – szólt fennhangon Sasuke. – Elég volt ebből! Nem akarom már ezt, nem akarlak téged itt látni, menj el, és ne gyere többé vissza!

   - Fogalmad sincs róla, hogy mit érzek, mert nem vagy hajlandó végighall…

   - Nem vagyok hajnaldó – szakította félbe Sasuke indulatosan. – Nem akarlak meghallgatni. Nem akarom tovább hallani a hangodat, elegem van!

   - Ne viselkedj úgy, mint egy gyerek!

   - Én viselkedem úgy? Csak nem akarok fájdalmat magamnak, elég volt a szüleim elvesztése, nem érdekel egy ostoba csitri hazudozása.

Sakura döbbenten csukta be a száját. Sasuke még sosem volt ilyen indulatos és ideges előtte, eleve sosem vállalt fel ilyen heves érzelmeket nyilvánosságban. Most viszont roppant dühös volt, és ez látszott is rajta, hiszen még sosem beszélt így Sakurával.

   - Nem hazudozom – szólt hirtelen Sakura, meg sem próbálva higgadtan beszélni. Az indulattól remegetett a hangja. – Te értettél félre mindent, és nem akarom, hogy hülyeségekre gondolj, amik nem is igazak. Inónak hazudtam, nem neked.

   - Na, persze – fintorodott el Sasuke. – Mégis miért hazudtál volna neki? Mi okod lenne rá?

   - Fogalmam sincs…

   - Erről ennyit.

   - Nem tudom, mi beszélt belőlem, nem igaz az, amit mondtam – lépett hozzá közelebb Sakura, hangja visszhangot vert a lakásban, arca kipirosodott a dühtől, és érezte a sós könnyeket a szemében.

   - Engem meg nem érdekel! Menj innen, és hagyj engem bé…

   - Szeretlek, Sasuke, értsd már meg! – ordította Sakura, és abban a pillanatban sírva fakadt. Könnyeitől nem látta elég élesen Sasuke arcát. Nem akart mást, csak sírni, és úgy érezte, nem is bírna megállni már a lábán. Lerogyott a földre, arcát a kezeibe temette, és csak sírt.

   - Szeretlek – mondta remegő hanggal. – Mindig is tudtam, és mindig is bennem volt. Talán csak el akartam hitetni magammal, hogy nem így van, de nem is tudom, hogy miért. Annyira sajnálom! Én csak veled akarok lenni, veled szeretném ezt az egészet!

Nem bírta tovább, a hangja elcsuklott, és a könnyei pedig megállítatlanul folytak. A földet próbálta nézni, de a látása túl homályos volt ahhoz, hogy alaposan áttanulmányozhassa. Egy pár percig nem is történt semmi, Sakura pedig biztos volt benne, hogy a fiú már rég ott hagyta, de akkor valaki közelebb lépett hozzá, és letérdelt elé. Sasuke egyik kezével megérintette a vállát, a másikkal pedig az arcán simított végig. Ahogy egyre közelebb hajolt hozzá, Sakura érezte a leheletét az arcán, majd felnézett a fiú éjfekete szemeibe. Sasuke halványan mosolygott.

   - Én is szeretlek – mondta, és akkor ajkait hozzányomta Sakura ajkaihoz.

 *

   Egy tűzpiros autó fékezett le a Haruno ház előtt. Karin ráérősen bámult ki az ablakon, a mellette ülő Ino pedig unottan babrálta hosszú szőke haját. A lány telefonált, közben pedig néha-néha a házra esett a tekintete, várva, hogy valaki kilépjen onnan. A hátsó ülésen Temari és Hinata ült, és elmélyülten beszélgettek az új tanévről, és ugyan nem mondták, de már mindketten várták, hogy ismét az iskolában lehessenek – ezt persze majd egy hét múlva vissza fogják szívni.

   Eközben a házban Sakura sietősen szedte össze a holmiját. Az év első napján sikerült elaludnia – ráadásul az utolsó évben -, öt perccel azelőtt kelt fel, mielőtt Karin felhívta volna, hogy megérkeztek a háza elé. Sakura most sem foglalkozott különösebben sem a hajával sem a sminkjével, kikapta az első nadrágot és pólót a szekrényből, amit először meglátott, és már száguldott is le a lépcsőt. Gyorsan magára kapta a kabátját és a cipőjét, belegyömöszölte a táskájába az ebédjét, majd kirohant a kocsihoz.

   - GÁZT!  - kiáltott rá Karinra, aki ijedtében elejtette a cigarettáját, és az kis híján lyukat égetett az új nadrágján.

   - NORMÁLIS VAGY? – fordult hátra a felbőszült lány, Sakura pedig már a hasát fogta a nevetéstől.

   - Csak nem elaludtál? – terelte el a témát Ino mosolyogva.

   - Tíz perce keltem – húzta el a száját Sakura.

   - Ahhoz képest elég aktív vagy ma reggel – morogta Karin, de a többiek csak nevettek. Már rég úton voltak a Konoha High felé, közben pedig megtárgyalták az elmúlt hetek történéseit, valamint persze azt is, hogy vajon milyen lesz az új év, és milyen lesz a végzősök bálja.

   Amint Sakuráék elhaladtak az iskola mellett a parkolóba, máris megakadt a tekintetük a több száz diákon, akiket most ebben az évben fognak utoljára látni – na, nem mintha nem örültek volna neki. Ahogy végigsétáltak a köves udvaron, már akkor több ismerős arcot fedeztek fel, többen intettek neki, néhány lelkesen odaszaladtak hozzájuk köszönni. Az iskolába belépve még nagyobb tömeg fogadta őket – mindenki sietett a tornaterem felé, ahol az igazgató újabb unalmas szöveggel untatja majd őket, aztán pedig már sietnek is tovább Kakashihoz, az osztályfőnükökhöz, aki annak ellenére is utálja a későket, hogy ő rendszeresen elköveti.

   A saját termük felé haladva megpillantották az ablaknál ácsorogni Narutót, Suigetsut és Shikamarut. Ahogy a fiúk is észrevették őket, automatikusan indultak meg egymás irányába, de Ino és Sakura hirtelen kettesben találták magukat. Hát persze, gondolták mind a ketten. A nyáron elég sok minden történt, és el is felejtették, hogy ők osztálytársak, így most három gerlepárt kell elviselniük az órákon. Ino szomorúan rásandított Sakurára.

   - Mi lesz itt – jegyezte meg. Sakura elvigyorodott.

   - Legalább mi támogatjuk majd egymást – nevetett fel, mire Ino is elvigyorodott.

   - Egek, úgy hozzászoktam, hogy minden nap együtt vagyunk Itachival, hogy most egyenesen kínszenvedés nélküle meglenni – sóhajtott fel végül.

   - Találkoztok délután?

   - Igen, jön értem – derült fel Ino, és barátaik után ő is belépett a terembe, hogy ledobva a cuccaikat, futhassanak a tornaterem felé.

 *

   Sakura úgy ítélte, hogy egész hamar vége lett ennek a három órának annak ellenére, hogy Kakashi még a szokásosnál is unalmasabban kezdte az évet, pedig ennek kellett volna a legfontosabbnak lennie, hiszen végzősök voltak már. Sakura az eddigi négy évet csak barátai segítségével élte túl, pedig tele volt olyan órákkal, ahova remegő tagokkal ültek be, annyira féltek az adott tanártól – ilyen volt például Anko angol órái, vagy Ibiki fizika órái, bár ő csak néha tanított.

   A lányok úgy döntöttek, hogy első napjuk túlélése alkalmából elugranak a Taylor’s-ba meginni egy bögre forrócsokit vagy kávét. Az iskola előtt Tenten várt rájuk – ő egyetemista volt már, és neki csak két hét múlva kezdőtött. A hat lány igen nehezen passzírozta be magát Karin kocsijába, és közülük Temari volt a legboldogabb, aki ravaszságának köszönhetően besurrant az anyósülésre, így hátul a nem épp boldog Hinata, Ino, Sakura és Tenten nyomorgott. Sakura ráadásul alacsonyabb volt barátnőinél, így úgy érezte magát, mint egy kisgyerek a nála nagyobbak között. Tenten pofátlanul elfoglalta a nagyobb részt, és hiába bökdöste őt Ino – Sakurán keresztül – nem húzta össze magát. Szerencséjükre a Taylor’s nem volt messze, de így is fájó tagokkal, nyögdécselve másztak ki az autóból.

   - Mit hozhatok? – lépett oda hozzájuk a pincér, amint a hat lány elfoglalta a helyét az egyik boxban.

   - Szerintem jöhet a szokásos – nézett körül Ino. A pincér elmosolyodott, és már sarkon is fordult, hiszen jól ismerte a négy lányt és az ízlésüket is.

   - Érted nem kellett volna, hogy jöjjön Itachi? – jutott hirtelen Sakura eszébe, és Inóhoz fordult.

   - Majd idejön – felelte Ino. – Szóltam neki, hogy még ráér, mert még kávézunk.

   - Milyen amúgy osztálytárssal együtt lenni? – kérdezte hirtelen Tenten Karinhoz, Hinatához és Temarihoz fordulva.

   - Még nem nagyon tudjuk – nevetett fel Temari.

   - Soha az életben nem járnék osztálytárssal – szólt közbe Sakura.

   - Szerintem én sem – bólintott Ino.

   - Te az előbb még azt mondtad, hogy milyen rossz, hogy most nem tudtok majd minden nap találkozni.

   - Igen, de azért az is túl sok lenne, ha minden nap a suliban látnánk egymást egy osztályban.

Karin, Temari és Hinata csak megvonták a vállukat; őket különösebben nem zavarta az, hogy minden nap látniuk kell a párjukat, és a többieket sem kellene, hiszen nem akarnak nyalakodni mindenki előtt. Sakura kibámult az ablakon; rá már akkor is nyomult néha Sasori, amikor még egy iskolába jártak, és már azt nehezen viselte. Valamint Tenten osztálytársa, Rock Lee is számtalanszor szerelmet vallott neki, és a sokadik nemet sem értette meg igazán. Az még rosszabb volt, Sakura szinte félt bejárni az iskolába.

   Sakura beleszürcsölt a tejeskávéjába, amint a pincér lerakta elé. A lányok végigkérdezték Tentent az egyetemről, habár a lány még nem kezdte el, így is volt mit mesélnie – főként a gólyatáborról. Mesélt Nejiről is, bár ez Hinatának nem volt újdonság, tekintve, hogy a lány elég sokat időzik náluk mostanában. Mindenesetre gyakran mentek már el négyen moziba – Naruto is sokat van a Hyuuga rezidencián, de inkább kettesben töltik Narutóéknál a napjaikat, ha Jiraiya épp nem állított be. Talán az ő szerelmük volt a leghosszabb ideje tartó; hiszen mindenki tudta, hogy már nagyon régóta oda vannak egymásért, csak mindketten túl félénkek voltak ahhoz, hogy beismerjék egymásnak. Bár ők legalább zökkenőmentesen haladtak előre.

   Suigetsu és Karin továbbra is úgy viselkedtek egymással, mint régen. Megvolt a maguk játékos civakodása, de erre sok csók és ölelés rájött, valamint az a pillantás, ahogy egymásra néztek. Mindenesetre Sakura biztos volt benne, hogy ők sosem unatkoznak egymás mellett, pedig a szerelmük közel sem volt olyan csodálatos, mint Narutóé és Hinatáé. Persze csak ők tudhatták, mi is zajlik kettőjük között, amikor egyedül vannak, de erre Sakura nem is volt kíváncsi. A magánügy az magánügy, és még a legjobb barátnőket sem kell feltétlenül beavatni a legrejtettebb dolgokra.

   Habár ezt legtöbben így értelmezték, Ino és Itachi kapcsolata elég nyitott volt. Ez nem is volt különösebben baj, hiszen mindnyájan ismerték két barátjuk jellemét, így tökéletesen eléjük tárult Ino és Itachi szenvedélyes szerelme. Természetesen mindennek megvolt a maga határa, és ők ketten ezt sosem lépték túl, de talán ők voltak az a páros, akik nagyon nyíltan felvállalták, hogy mennyire szeretik egymást. Sakurának ez némileg tetszett, mert egy különleges, igazi kapcsolatot láthatott. Mint a filmekben, csak a hálószoba titkok nélkül.

   És még ott volt Temari és Shikamaru is. Ők szolidak voltak, de Sakura gyakran nevetett Temari forrófejűségén, és hogy ebben mennyire nem hasonlítottak egymásra Shikamaruval, aki viszont maga volt a megtestesült nyugalom. Egyáltalán nem húzta fel magát Temari dührohamain, viszont Sakura már hallotta a fiúkat mélységes tisztelettel beszélni, hogy miként bírja elviselni a lányt. Shikamarun viszont látszott, hogy a világ minden kincsét odaadná érte – bár ezt a maga módján fejezte ki -, de az a harmónia, ami meg volt köztük, igazán irigylésre méltó volt.

   Sakura gyorsan legurította a torkán a tejeskávét, majd felállt.

   - Lányok, nekem ideje hazamennem – szólt, és szomorkás mosolyt küldött barátnői felé.

   - Nem jössz velünk? – kérdezte hirtelen Ino. – Én is megyek már, és hazavinnénk Itachival.

   - Azt megköszönném.

Ino elmosolyodott, majd elköszöntek a többiektől, és elindultak kifelé a kávézóból. Alig két percet kellett várakozniuk, nemsokára be is gurult a parkolóba Itachi. Mosolyogva üdvözölte a két lányt, és amint azok beültek a kocsiba, már el is indult a Haruno ház felé. Időközben természetesen az is kiderült, hogy Ino és Itachi nem megy haza, ugyanis egy délutáni mozizást készültek beiktatni így az első nap után. Emiatt Sakura megkérte, hogy dobják ki a sarkon, és bár Itachi szívesen hazáig vitte volna, Sakura mégis úgy ítélte, hogy akkor nem kell kerülőt tenniük, ő haza tud gyalogolni.

   Az utca még mindig túl nyárias volt, hiába lépett át a naptár szeptemberre. A fák zölden csillogtak, a szél lágyan fújt, és a meleg idő felforrósította Sakura bőrét. Ahogy végigsétált az utcájukban, még mindig madárcsiripelésre volt figyelmes, és ugyan régen erre nem nagyon figyelt, most mégis boldogsággal töltötte el.

   A házuk elé érve kulcszörgés ütötte meg a fülét, és a kapujuknál megtorpant. Fejét megemelte, és végignézett szomszédján; alaposan szemügyre vette, hogy libbenti meg fekete haját a szél, és hogy mutat a fiún az öltöny. A fiú most Sakurára emelte a tekintetét, szeme megcsillant, pont úgy, mint régen, és elindult a lány felé. Sakura alig bírta elrejteni boldog mosolyát, és amint egymás elé léptek, vidáman elvigyorodott.

   - Szia – köszönt neki a fiú mosolyogva.

   - Szia – suttogta Sakura is csillogó szemekkel.

Sasuke zsebrevágta a leveleket és a kulcscsomót, majd határozottan magához húzta Sakurát, és egy hosszú csókot hintett a szájára. A lány kezei felvándoroltak a nyakához, és finoman cirógatni kezdte Sasuke tarkóját.

   - Milyen napod volt? – kérdezte, miután elváltak.

   - Rövid – mosolygott Sasuke. – Neked?

   - Hasonlóan rövid – nevetett Sakura. – Kávéztunk a csajokkal, aztán Itachiék eldobtak a sarokig.

   - Tartalmas nap lehetett.

Sakura elvigyorodott, majd kézen fogta Sasukét, és a saját háza felé kezdte húzni. Szülei még nem voltak otthon – legalábbis a hiányzó autó erről árulkodott -, így adott maguknak egy pár órát kettesben.

   - Kérsz valamit? – nézett hátra a válla felett a fiúra.

   - Téged.

Sakura fülig pirult, és hagyta, hogy Sasuke nekinyomja a mellkasát a hátának. Kezeivel megszorította a lány kezeit, ujjaikat összefonták, Sasuke pedig belecsókolt Sakura nyakába.

   - Az megoldható – suttogta kéjesen, és máris csókért nyújtózkodott.

   - Szóval, mi lesz? – kérdezte, amint megszakadt a csókjuk. Sasuke alig láthatóan felvonta a szemöldökét, de Sakurát továbbra sem engedte el.

   - Mivel mi lesz? – nézett rá. – Az enyém vagy.

   - És nem is engedhetsz el – mosolygott Sakura. Sasuke egy apró csókott nyomott a homlokára.

   - Nem foglak.

   - Arra gondolsz, hogy mi lesz egy hónap alkalmából? – gondolkodott el Sasuke. – Attól függ, milyen estét szeretnél?

   - Tessék? – pislogott döbbenten Sakura. – Mi az, hogy milyen estét?

   - Hát – mosolyodott el Sasuke, és kitűrt egy kósza tincset Sakura arcából. – Inkább legyen romantikus, vagy… - Itt Sakura füléhez hajolt, a lány pedig megremegett a fiú mély hangjától -… inkább szenvedélyes.

Sakura nagyot nyelt, arca kipirult a zavartól, amit Sasuke ugyan nem tett szóvá, de nagyon tetszett neki.

   - Azt hiszem, mind a kettő megfelel nekem – mondta végül Sakura, de hangjának remegését nem tudta csillapítani.

Sasuke még egyszer rákacsintott Sakurára, majd kiment a konyhából. Sakura elmosolyodott, kezét pedig a mellkasára helyezte; a szíve őrülten dobogott. Hát ilyen érzés szerelmesnek lenni? Persze ez csak egy kis része volt annak, amit Sakura érzett Sasuke iránt. Igazából azt sem tudta megfogalmazni, hogy mi is az, amit érez. De azt tudta, hogy ez lángoló szerelem. Egy igazi, őszinte érzés, és tudta, hogy Sasuke is így van ezzel. Valójában nem is nagyon tudott másra gondolni, mint Sasukéra. A suliban is csak bámult ki a fejéből, de mindvégig a fiú arca lebegett maga előtt. Ez az egy hónap, amióta bevallották egymásnak az érzelmeiket, csodálatos volt. Előtte is éltek már át szép pillanatokat, de az akkor igazi, első csókjuk örökre beégette magát Sakura szívébe. Egy idő után már nem is aggódott azon, hogy fog-e működni ez közöttük, de erre nem is tudott gondolni. Mintha a sors tényleg egymásnak szánta őket, és kellett ez a tizenegy év, hogy alaposan kiismerhessék egymást. Sasukét furcsa volt látni ilyen udvariasan és szerelmesen, de mindig tudott meglepetéseket okozni. Nem csak viselkedésével, de a tetteivel is, és valójában a tenyerén hordozta Sakurát. Annyira odaadó volt és kedves, Sakura még akkor sem tudott volna ellenállni neki, ha akar.

   Ajkain még mindig boldog mosoly látszódott, amikor Sasuke visszatért a konyhába, hogy megnézze, mit csinál Sakura ennyi ideig. Amikor meglátta a lány elkalandozott tekintetét, csak elmosolyodott, majd egy csókot hintett a homlokára.

   - Hm? – nézett fel az éjfekete szemekbe Sakura.

   - Min gondolkoztál ennyire?

   - Azon, hogy mennyire szeretlek!

Sakura vidáman rámosolygott a fiúra, az pedig egy hosszú csókkal viszonozta a lány édes szavait.

   - Én is szeretlek.

Szorosan ölelték egymást, átadták a boldogságukat a másiknak, és együtt testesítték meg az igaz, erőlteljes szerelmet.

 *

   Egy évvel később, mikor Sakurát felvették az orvosi egyetemre, Sasuke sokat töprengett az ágyán feküdve. Őt magát is felvették oda, ahova akarták, és pont úgy sikerült elintézniük, hogy ugyanabban a városban legyenek. Sakura ugyan ezt nem tudta, de a fiú alaposan utánajárt mindkét egyetemnek, közben pedig lázasan gondolkodott. Gyakran beszélt Narutóval, és sikerült megtudnia, hogy egy egyemtre fognak járni – Hinata pedig szintén egy városban velük -, és akkor jutott eszébe az az ötlet, amit már napok óta keresett a fejében. Egy kicsit ugyanis leveszettnek hitte magát, hogy mindketten egy másik város két különböző egyetemére fognak járni Sakurával, és minden bizonnyal a találkozás nem lehet olyan gyakori. Naruto tudta kívül adta a megoldást Sasuke gondjaira, így a fiú már át is sietett Sakurához, amikor látta, hogy hazaért. Aznap a lány kimerültebb volt – egész éjjel dolgoznia kellett, utána pedig alig aludt valamit -, de mint mindig, akkor is boldog csókkal üdvözölte szerelmét. Sasuke ugyan szokásához híven nem mutatta ki, hogy mennyire izgatott, de Sakurának sikerült kihúznia belőle szokatlan hangulatának valódi okát, és eléggé meglepődött rajta.

   Így jutottak arra a pontra, hogy másfél év után egy közös albérletben laktak a belvárosban – szomszédjukban Narutóval és Hinatával -, és a két fiatal úgy érezte, hogy akkor kezdődött igazán a boldogságuk. Mindketten valami nagyobb jónak voltak a részesei, egymás jelentette számukra a megnyugvást és a békét, és mind a ketten azt kívánták, hogy ennek sose legyen vége.

   Ez egy szoros barátságból indult, mikor még együtt játszottak a homokzóban, egymásnál aludtak és a barátság elixírjükkel filmet néztek, de mindketten megtudták, hogy ez sosem volt ilyen egyszerű.

   Ez több volt, mint barátság…