Sakura arra kelt az estig tartó szundijából, hogy valaki az ablakát dobálja. Az agyában megfordult egy-két agyament ötlet, hogyan tanítsa móresre azt, aki ilyenkor meri őt zavari, de mikor már hangosabb koppanásokat hallott, úgy gondolta, hogy felkel, mielőtt még egy egész házat vágnának az ablakához. Gyorsan magára kapta selyemköntösét, amit még a szüleitől kapott 18. születésnapjára, majd kinyitotta az ablakot, fejét pedig kidugta rajta. Az udvaron senkit sem látott, de ha jól megfigyelte, észrevett egy csomó kis kavicsot, és még az ablakpárkánya is tele volt velük.

   - Hé, Saku! – szólította meg valaki, ő pedig értetlenül emelte fel a fejét. Sasuka ablakából hárman meredtek rá, köztük Ino, aki szélesen mosolygott, és egy marék követ tartott a kezében.

   - Ti dobáltátok az ablakomat? – kérdezte álmos hangon, de mégis idegesen.

   - Csak Ino – húzta el a száját Sasuke.

   - Én mondtam, hogy rossz ötlet – tette hozzá Itachi is, de Ino csak lelegyintette őket.

   - Nem azért mondom, de van csengőnk is – vakargatta a fejét Sakura.

   - De így sokkal izgalmasabb – vetette ellen Ino.

   - Ja, betörni az ablakomat, tényleg izgalmas.

Barátnőjétől csak egy lenéző pillantást kapott, de mint mindig, most is egyből visszatért széles mosolya.

   - Na, szóval, gyere át! – tért a lényegre kicsit sem udvariasan, de Sakura már rég megszokta ezt Inótól, így csak egy enyhe kuncogásra futotta tőle.

   - Minek?

   - Hogy-hogy minek? – Ino egyenesen felháborítónak találta, hogy Sakura nem ment bele egyből. – Mondjuk filmezni, vagy ilyesmi.

   - Hát jó. Még alszom egy kicsit, aztán…

   - Nem, Sakura, most!

   - Oké, főnök!

Itachi kinevette Sakurát, amint meglátta a lány ijedt tekintetét. Sasuke is megeresztett egy enyhe mosolyt, majd amint Sakura becsukta a saját ablakát, mind a hárman elindultak lefelé a nappaliba. Útközben Sasukénak még megakadt a szeme azon a képen, ami az éjjeli szekrényen állt; őt és Sakurát ábrázolta egy nyári napon, amikor mind a ketten a körhintában ültek. Úgy tudta, hogy Sakurának is ugyanez a kép van meg, de már nem emlékezett pontosan, és általában nem is az éjjeliszekrényt figyeli, ha nála van.

   Lent a nappaliban Itachi és Sasuke nyomban elfoglalták a két kanapét, Ino pedig addig a konyhában tevékenykedett. Amíg várta, hogy a popcorn elkészüljön, addig tárcsázta Hinata számát. Legnagyobb meglepetésére Naruto vette fel a telefont.

   - Szia, Ino, Hinata épp fürdik. – Ino még telefonon keresztül is érezte, hogy Naruto épp nagyon jó kedvében van.

   - Örülök neki – jegyezte meg. – Szóval együtt vagytok? Nincs kedvetek átjönni Itachiékhoz?

   - Most?

   - Lenne erre vicces válaszom, de inkább visszafogom magam – sóhajtott Ino.

   - Jobban is teszed, mert nem vagy vicces – nevetett fel Naruto.

   - Inkább örülj neki, hogy még nem vagy itt – vágott vissza Ino az ökleit rázva, pedig tudta jól, hogy Naruto nem láthatja. – Na, gyertek át!

   - Jól van, jól van – szabadkozott Naruto, és egy köszönés kíséretében letette a telefont. Ino még mindig paprikás hangulatban volt, amikor visszatért a fiúkhoz, és pont akkor nyílt ki a bejárati ajtó, amikor ő levetette magát Itachi mellé. Sakura lépett be a házba, és erősen vágta be maga után.

   - Bontsd le a házunkat is, légy szíves – szólt oda neki Sasuke. Sakurától csak egy fintort kapott.

   - Saku! – állt fel Ino – kicsit bosszúsan azért -, és megölelte a lányt.

   - Most beszéltem Hinatával – mondta Sakura. – Említette, hogy áthívtad őket is.

   - Igen.

   - Szuper – forgatta a szemét Sasuke. – Már csak az az idióta hiányzott.

   - Te mindenkivel ilyen kedves vagy ma? – vonta fel a szemöldökét mosolyogva Sakura.

   - Velünk sem volt jobb – súgta neki oda Ino. – Szerintem bal lábbal kelt.

   - Mindig azzal kel – jegyezte meg Itachi. Sasuke csak sötét pillantásokkal méregette őket. Sakura enyhén elnevetette magát, majd gyorsan lepakolt minden nasit a kezéből, és leült a fiú mellé. Vigyorogva veregette őt vállon, de a fiú inkább csak magához húzta. Sakura még így is látta Ino elégedett vigyorát, és legszívesebben rákiabált volna, de türtőztette magát.

   - Na, valami film esetleg? – kérdezte Itachi. – Vagy valami játék?

   - Legyen film – szólt Sasuke.

   - És vígjáték – tette hozzá Ino, mikor helyet foglalt Itachi mellett ismét. Azonban még mielőtt dobálózhattak volna a filmcímékkel, megszólalt a kapucsengő. – Ezt nem hiszem el!

   - Nyugi, majd én beengedem őket – nevetett Itachi, és felállt a lány mellől. Nem sokkal később a fülig érő szájú Naruto lépett be a házba Hinatával az oldalán.

   - Sziasztok! – rikkantotta Naruto. Figyelmen kívül hagyta barátai erőltetett mosolyát, hiszen tudta, hogy attól még ugyanúgy örülnek neki, mégha nem is mutatják ki. Magához húzta Hinatát, és leültette az egyik fotelba, ő pedig kicsomagolta a táskája tartalmát.

   - Úgy látom, lesz elég nasi egy életre – nevetett fel Sakura, ugyanis Narutó táskájából is kikerültek a legkülönfélébb édességek, mint például a kókuszrúd, a nacho chips és a kólás gumicukor. Sakura egyből rávetette magát a nachora – ez volt ugyanis a kedvence -, Sasuke pedig elborzadva nézte, hogy mennyi sajtszószt ken egyetlen darabra.

   - Látom, szereted – jegyezte meg, és mielőtt még becsukhatta volna a száját, Sakura belenyomott egyet.

   - Te is fogod! – kuncogott a lány. Sasuke nem reagált a lány örömére, azért megadóan legurította a chipset a torkán, de a világ minden kincséért sem vallotta volna be, hogy ízlett neki. Később aztán el kellett viselnie Sakura elégedett pillantását, amikor ő is egymás után vette a kezébe a chipset, és mártogatta bele a sajtszószba. Ők ketten nem nagyon vettek részt a film kiválasztásában, de végül – Naruto könyörgésére – egy horror paródiát választották, és pont az a színész volt benne, akit Sakura úgy szeretett.

   - Ez ugye semmilyen formában sem félelmetes? – kérdezte Hinata. Naruto átölelte őt.

   - Ne félj, a paródiák lényege az, hogy a félelmetesnek induló részeken nevess – nyugtatta meg őt, majd egy enyhe puszit nyomott a lány homlokára. Hinata most már bátrabban nézett fel a tengerkék szemekbe.

   - Nagyon édesek vagytok, de most már nézzük a filmet – szólt Itachi, és nyomban el is indította.

Sakura kényelmesen elhelyezkedett Sasuke mellett; egyik lábát felemelte magához, karjaival pedig átkarolta, állát pedig enyhén rádöntötte. A film, amit választottak, katasztrófálisan hülyeség volt, így leginkább a nevetéstől visszhangzott a ház. Naruto természetesen felborította a chipses tálat nagy örömében, ugyanis az ő szeme már könnyes volt a nevetéstől. Ennek sem Sakura, sem Sasuke nem örült, ugyanis ők leginkább a nacho társaságában élvezték igazán a filmet. A sajtszószt még épp idejében sikerült megmenteniük, és most mind a ketten leheveredtek a szőnyegre, és onnan ették a chipset. Nem volt valami gusztusos megoldás, de a chipsnek még így is remek íze volt. Naruto persze sűrű bocsánatkérések közepette próbálta összeszedni a maradék chipset; Ino nem volt egyedül elragadtatva, ugyanis gondolta, hogy amint barátai elmennek, neki kell majd feltakarítania a morzsát a szőnyegből.

   A film lassan a vége felé járt; Sakura el is szundított közben, Sasuke pedig mosolyogva figyelte a lány rezzenéstelen arcát, ami még akkor sem rándult meg, amikor Naruto nevetve csapkodta a kanapét, Hinata pedig aprót sikkantott, amikor a fiú ezen kitörései túlságosan hirtelen következtek be. Ino és Itachi sem volt túlságosan oda barátjuk ilyen szintű lelkesedéséért, de ők is épp ennyire élvezték a filmet – csak hangoskodás és mozgás nélkül. Sasuke csak bámulta a képernyőt, egyik kezével pedig átkarolta Sakurát, és annak vállát cirógatta gyöngéden.

   Amint vége lett a filmnek, Sakura még mindig békésen aludt Sasuke vállának dőlve.

   - Na, vele mi lesz? – kérdezte Itachi. – Nem tűnt számára túl izgalmasnak a film.

Ino felnevetett, és végigsimított Sakura rózsaszín haján.

   - Felviszem – szólt Sasuke, és óvatosan kikászálódott Sakura mellől; könnyedén a karjaiba kapta a lány könnyű testét, és elindult az emeletre vele.

   - Köszönj el tőle a nevünkben, kérlek – mosolygott Hinata. Sasuke bólintott.

Sakura teste olyan könnyű volt, hogy még a lépcsőn való közlekedés is gyerekjátéknak tűnt vele. Sasuke szobája a leghátsó ajtó volt, és amikor a fiú benyitott, egyből meglátta a Hold fényét a szobájára vetülve. A sötétítő nem volt elhúzva, de nem is bánta, mert most ismét megcsodálhatta Sakura hófehér bőrét, ahogy gyémántszerűen csillogott a holdfényben. Sakura még akkor sem mozdult meg, amikor Sasuke finoman letette az ágyra, majd gondosan betakargatta. Sasuke még szeretett volna ott maradni, és nézni a lányt, de tudta, hogy Narutóéktól el kell köszönnie, és Sakura szüleinek is át kell szólni, hogy a lány még nem megy haza. Halkan osont ki a szobából, és sietett le az emeletről, az előszobában pedig már rögtön meg is pillantotta Narutót és Hinatát. A pár épp a cipőjét vette, majd először Hinata lépett oda Itachihoz és Inóhoz, hogy megköszönje az estét, majd egy-egy puszi és ölelés kíséretében Naruto mellé lépett.

   - Sziasztok! – vigyorgott Naruto is. – Egy élmény volt.

Kezet fogott Itachival és az éppen megérkező Sasukéval is, majd két puszit adott Inónak. Hinata is gyorsan elköszönt Sasukétól, majd egy búcsúintés kíséretében elhagyták a házat.

   - Na, akkor én egy kicsit rendet rakok – szólt hirtelen Itachi, Ino pedig a megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. – Tudom, hogy rád hárulna ez a feladat, mivel nő vagy, de most átveszem, te addig fürödj le.

A mondat végére elvigyorodott, Ino pedig hálából egy mély csókot nyomott kedvese ajkaira. Sasuke ezt a pillanatot választotta arra, hogy hátat fordítson, és elinduljon a szobája felé. Semmi kedve nem volt nézni bátyja turbékolását, valamint tudta, hogy valami sokkal jobb várja a szobájában, mint a takarítás. Mégha ez a valami épp aludt is éppen.

   A szobába benyitva egyből megpillantotta Sakurát; a lány most már az oldalán feküdt, és békésen szundikált, még a kelleténél kicsit hangosabb ajtócsapódásra sem ébredt fel. Sasuke gyorsan átöltözött, elhúzta a függönyt – előtte persze még átszólt Mebukinak, hogy Sakurai tt marad -, és befeküdt Sakura mellé. Egyből feléfordult, hogy ha legalább a lány nem ébred fel semmire, akkor hagy nézhesse őt addig, ameddig ő is elalszik. Sakura arca lány és nyugodt volt, semmi apróbb hibát nem lehetett rajta felfedezni – csupán egy kissé nagy homlokát, de Sasukét ezt nem tudta zavarni. Egészen addig észre sem vette, ameddig Ino nem csúfolta ezzel a lányt, de még akkor is úgy gondolta, hogy a lány még egy ilyen hibával is gyönyörű. Még akár órákig is tudta volna nézni a lányt, ha mégsem érzi szükségesnek a szervezete, hogy egy pár órás kikapcsolás következzen, így nem sokkal később ő is álomba szenderült.

   Reggel Sakura kelt elsőként. Döbbenten nézett körbe, és állapította meg, hogy ez a szoba egyáltalán nem hasonlít az övéhez, és még jobban meglepődött, amikor a békésen szundikáló Sasukét pillantotta meg maga mellett. Lassan kezdett összeállni a kép fejében, miszerint tegnap épp filmet néztek hatod magával, de sem a film végére nem emlékszik, sem arra, hogy Naruto és Hinata mikor távozott, valamint legfőképpen arról nem volt fogalma, hogy miként került fel a szobába. Amikor azonban már viszonylag tisztának érezte a fejét – hála annak a két pohár víznek, amit az éjjeli szekrényen talált -, kezdte kapizsgálni a dolgot, miszerint biztosan Sasuke hozta fel. Erre a gondolatra fülig pirult, és kiszállt az ágyból. Sasuke már arra nem vette a fáradtágot, hogy átöltöztesse – hál’istennek, gondolta magában Sakura -, így még mindig a tegnapi ruhában állt. Nem tudta, hogy most rögtön lefürödjön-e, de rájött, hogy édes mindegy, hogy mikor teszi meg, ha a szomszédban lakik.

   Mivel Sasuke nem tűnt épp éber állapotúnak, Sakura halkan kiosont a szobából. Orrát nyomban megcsapta a virsli illata, korgó hasa pedig egyenesen helyeselte, hogy azonnal menjen le a konyhába. Lent Inót pillantotta meg egymagában, aki épp virslit főzött, valamint paradicsomot vágott fel a salátához.

   - Jó reggelt! – köszönt fennhangon Sakura. Ino mosolyogva nézett hátra a válla felett.

   - Ó, szia, Sakura! Jól aludtál?

   - Hát, elég sokat, azt hiszem – vakargatta zavartan a tarkóját a kérdezett. Ino felnevetett.

   - Nagyjából a film háromnegyedénél aludtál be – tájékoztatta. – Naruto és Hinata az üdvözletüket küldik.

   - Majd később felhívom őket – dörzsölgette a szemét Sakura.

   - Sasuke vitt amúgy fel – vigyorgott Ino.

   - Gondoltam.

Mivel Sakurának semmi kedve nem volt ahhoz, hogy Ino elégedett arcát bámulja, így inkább vett egy kis virslit, és belemerült az evésbe.

   - Egyébként, mi a helyzet veletek? – folytatta Ino. – Nem úgy néztek ki, mint akik valami friss pár.

   - Mert nem is vagyunk egy pár – adta meg a magyarázatot Sakura.

   - Akkor csak kavartatok?

   - Mondhatjuk úgy is.

   - És nem is akarsz vele összejönni, vagy mi ez az időhúzás? – csóválta meg a fejét Ino. Ő egyáltalán nem értette barátnője felfogását, habár nem is nagyon érezhette át, tekintve, hogy ő még sosem kavart olyan fiúval, akivel azelőtt évekig legjobb barátok voltak.

   - Nem tudom, nagyon furcsa az egész – vallotta be Sakura. – Elvégre már úgy hozzá voltam szokva ahhoz, hogy milyen jó barátok vagyunk.

   - De most már nem vagytok simán barátok. Mindketten tudjátok, hogy ez már sokkal több, mint barátság.

   - Igen, de…

   - Nincs de! – rivallt rá Ino. – Szereted, nem?

   - Nem tudom – tárta szét a karját Sakura, Ino pedig megdöbbent.

   - Ha nem szereted, akkor meg ne játssz vele – húzta el a száját.

   - Persze, hogy szeretem, de nem tudom, hogy ez tényleg az-e – folytatta Sakura. Ino csak vállat vont.

   - Szerintem az, de te jobban tudod – felelte. – Persze ennyi idő után ezt már érezned kéne, szóval nem tudom, miben nem vagy biztos.

   - Hogy jó lenne-e úgy – motyogta Sakura, villájával a virslit turkálva. – Hiányzik a barátságunk.

Ino elszomorodva nézte barátnője arcát. Ő maga nem hitt abban, hogy Sakura nem szerelmes Sasukéba, de nem akart vele akadékoskodni, mert abból csak hiszti lett volna, és különben sem az ő dolga, hogy észhez térítse Sakurát. Majd rájön magától.

   - Akkor meg mond meg neki, hogy hagyjátok abba – felelte, reménykedve, hogy Sakura ezt nem akarja. A lány viszont nem válaszolt, és Ino ennek cseppet sem örült. Mielőtt még azonban bármit is mondhatott volna, Sakura mobilja megcsörrent. A lány nyomban felvette, és Ino arra engedett következtetni, hogy az anyjával beszél. Később kiderült, hogy igaza volt, és Sakura szomorú arccal fordult Ino felé, hogy haza kell indulnia, mert Mebuki hazaparancsolta. A lány gyanította, hogy valami családi utazás vagy ilyesmi lehet a dologban, ugyanis a szomszédból szinte soha nem rángatták még haza Sakurát.

   Amint becsukódott az ajtó Sakura után, Ino is leült enni. A tévét kapcsolgatta nagy unalmában, de amikor csörömpölést hallott a konyha felől, egy gyors pillantással mérte fel a helyzetet; Sasuke melegítette a reggeli kávéját, és koránt sem tűnt boldognak, épp ellenkezőleg: arca dühös maszk volt csupán.

   Sakura fáradtan esett be a szobájába délután. Anyja szerint az volt olyan roppant sürgős, hogy meglátogassák Sakura nagymamáját, aminek amúgy Sakura örült is, de nem értette, miért olyan sürgős, amikor a mamája egész nap otthon van, ráadásul szinte minden hétvégén meglátogatják. Végül nem akadékoskodott, mert ő négy hétig nem volt itthon, tehát még örült is, hogy láthatja rég nem látott nagymamáját. A nő ősz hajával és hófehér fogsorával köszöntötte unokáját, és már fel is tankolta az élelmiszer készletetét különböző aprósüteménnyel és nasival. Emiatt Sakurának még a hasa is fájt az evéstől, így egyenesen életmentő volt, hogy végre lefeküdhetett az ágyába. Most elővette a telefonját, és kissé csalódottan nézte a képernyőt. Miután elhagyta a házat, írt egy SMS-t Sasukénak, hogy mennyire hálás neki satöbbi, satöbbi. Szomorúan vette tudomásul, hogy a fiú nem válaszolt neki. Most a füléhez emelte a telefont, és várta, hogy kicsöngjön a Sasuke mobilja. Ez meg is történt, de senki nem vette fel. Talán alszik? – futott át a gondolat az agyán, de nyomban el is hesegette ezt a butaságot, hiszen Sasuke nem az a hétalvó típus, és sosem alszik át egy egész napot.

    Miután harmadjára sem kapott választ, Itachit hívta fel.

   - Szia, Saku – köszönt bele a fiú mély hangján.

   - Szia, Itachi – mosolyodott el Sakura. – Öhm, figyelj már, Sasuke otthon van?

   - Nincsen, már egy ideje lelépett itthonról – felelte Itachi. – Még az ebédet is kihagyta. Miért?

   - Csak mert nem veszi fel a telefonját.

   - Hm, ez érdekes. Pedig mindig felveszi.

   - Igen, én is ezért csodálkozom.

   - Megpróbálom én is, mindjárt visszahívlak.

   - Oké, köszönöm.

Sakura nyomban lenyomta a telefont, és türelmetlenül várta, hogy Itachi visszahívja.

   - Sakura volt? – érdeklődött kedvesen Ino, miközben végigsimított Itachi karján.

   - Igen – bólintott a kérdezett. – Felhívom Sasukét, elvileg nem veszi fel a telefont.

   - Elég dühösnek nézett ki reggel – jegyezte meg a lány. – Talán bal lábbal kelt fel.

Itachi csak vállat vont, és tárcsázta öccse számát. A sokadig kicsöngésre végül felvette a fiú.

   - Mondjad – szólt bele mogorván.

   - Neked is szép napot – húzta el a száját Itachi. – Merre vagy?

   - Nem otthon.

   - Roppant vicces vagy. – Itachi nem nagyon tudta eldönteni, hogy Sasukénak van-e valami baja, mivel általában mindig ilyen „kedves” volt.

   - Mondjad, mit akarsz – ismételte Sasuke.

   - Nem mondod el, hogy hol vagy?

   - Számít?

   - Jó, nem is érdekel, azért hívlak, mert most beszéltem Sakurával – tért a lényegre Itachi türelmetlenül. – Azt mondta, hogy hívott téged, de nem veszi fel.

   - Ja, biztosan. – Sasuke látszólag nem tulajdonított nagy jelentőséget a hírnek, és itt már Itachi kezdte gyanítani, hogy Sasukénak igenis van valami problémája, és minden bizonnyal ez a probléma Sakurával kapcsolatos.

   - Nem hívod vissza? – próbálkozott Itachi.

   - Nem, most nem érek rá.

   - Jó, azért megnyugtatom, hogy megvagy.

   - Ch, felőlem.

Sasuke lenyomta a telefont, Itachi pedig döbbenten meredt a telefonja kijelzőjére.

   - Nem tűnsz túl boldognak – jegyezte meg Ino. – Mit mondott?

   - Szerintem valami baj van Sasuke és Sakura között – nézett rá Itachi. – Legalábbis Sasukét teljesen hidegen hagyta az, hogy Sakura kereste őt, és nem úgy tűnik, mint aki vissza fogja hívni.

   - Ez furcsa – döbbent meg Ino. – Sakura nem mondott semmit.

   - Sasukétól pedig aligha várhatunk valamiféle tájékoztatást – sóhajtott lemondóan Itachi. – Na, mindegy, közlöm Sakurával, hogy mi a helyzet.

Azzal tárcsázta is a lány számát.

   Sakura elkeseredve hallgatta Itachit, és azt, hogy Sasuke milyen nemtörődöm stílusban reagált arra, hogy ő kereste. Mégis mi történt? Talán rossz napja van, és nincs kedve senkihez? De olyan még sosem fordult elő, hogy hozzá ne lett volna kedve. Bár igaz, ez akkor volt, amikor még legjobb barátok voltak, és nem két ember, akik azt sem tudják, hogy állnak.

    Sakura most a reggeli beszélgetésükre gondolt Inóval. Nem volt benne biztos, hogy igazat mondott Inónak Sasukéról… De most komolyan! Még szép, hogy hazudott, hiába áltatja önmagát! Naná, hogy szerelmes Sasukéba, csak annyira jó volt vele a barátság, és annyira szoros, hogy fél továbblépni egy teljesen más szintre. Talán jobb lett volna, ha őszinte Inóval, elvégre a barátnője, miért ne vallhatná be neki az érzelmeit. De mi van, ha ez tényleg nem szerelem? Csak valami vágyódás vagy ilyesmi. Sakura maga sem tudta, hogy mi a helyes válasz az érzelmeire. Egyszerűen nem volt képes megfogalmazni azt, hogy mit érez a fiú iránt, de abban biztos volt, hogy ez egy jó érzés. Elvégre sosem volt túl szomorú, elkeseredett vagy dühös, inkább izgalomba hozta. Ez talán egy jó jel? Nyilván nem feküdt volna le vele és csókolóztak volna annyit, ha idegenkedne ettől az érzéstől.

   Sakura gyorsan száműzte a gondolatokat a fejéből, arcát pedig a párnájába nyomta. Vajon mi lehet Sasukéval, de ami a legfontosabb, miért nem beszél vele? A kezébe vette a telefonját, és egy gyors SMS-t pötyögött be.

   „Direkt nem beszélsz velem?”

Rövid, de mégis lényegretörő SMS volt, és bízott benne, hogy Sasuke erre már válaszolni fog. Nem számított gyors válaszra, ezért lement inkább a konyhába, hogy addig is igyon valami hűsítőt, vagy egy forró kakaót.

   Sasuke csak egy gyors pillantást vetett a telefonja kijelzőjére, de amint meglátta, hogy Sakura írt, szinte rögtön visszacsúsztatta a zsebébe a telefont.

   Ő maga éppen a Taylor’s kávézójában ült, és egy hosszú kávét iszogatott. Egyedül volt, ugyan sokáig gondolkodott azon, hogy felhívja-e Narutót, de végül arra jutott, hogy egyrészt lehet, hogy Hinatával van, másrészt most jobb a magány.

   A reggeli dühe csak nagy nehezen akart csillapodni, de belül még mindig égette valami a testét, és gyanította, hogy még nem sikerült teljesen lenyugodnia. Amikor Itachi felhívta, még jobban felbosszantotta magát, hiszen cseppet sem érdekelte, hogy Sakura hívta őt. Mindannyiszor lehalkította a telefonját, és hagyta, hagy csörögjön. Semmi kedve nem volt a lánnyal beszélni, és dühösen vette tudomásul, hogy a helyzetük majdnem hasonlít arra az esetre, amikor leleplezte őt és Sasorit. Akkor sem akart beszélni Sakurával, nemhogy találkozni vele, de most egészen más volt a helyzet. Most nem volt mentő indok arra, amit tett. Ez már sok volt Sasukénak, és másrészt dühös is volt magára, amiért hagyta, hogy az érzemei irányítsák, és elveszítette a fejét. Mégis mikor volt ő ilyen érzelmes? Gyűlölte magát ezért, és most már tudta is, hogy miért jó, ha az ember érzelmek nélkül él és csinál mindent; akkor nincs esély arra, hogy összetörik a szívét, vagy az érzelmei elragadják.