Sakura kibámult a repülőgép kerek ablakán, és a repteret kezdte el pásztázni ráérősen. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre mindenki kényelmesen elhelyezkedett, hiszen a reggel nem indult akadálymentesen. Mintha előre látták volna, egy későbbi járatra foglalták le a helyeiket, mert egy ilyen este után lehetetlennek tűnt felkelnie egy délelőtti gép indulására.
 

   Sakura szokás szerint nem aludt túl sokat, így ő volt az első, aki felébredt. Valahogy biztosra vette, hogy barátait nem fogja egyhamar kirúgni az ágy, így nyomban neki is állt takarítani, valamint összehordani a cuccokat, ami egész nehezen ment tekintve, hogy nem akart felverni senkit. Hinata sem túl jó alvó ismeretei szerint, így az ő esetében volt a legrosszabb kihozni a bőröndöket, és ráadásul az egyiket rá is ejtette a lábára. Majdnem kiszaladt egy hangos kiáltás a torkán, de még épp időben vissza tudta magát fogni – ami persze azzal járt, hogy véresre harapta a száját, és bekönnyezett az erőfeszítéstől.

   A fiúk cuccaival nem foglalkozott, de megbízott bennük annyira, hogy tudja, hogy ők is időben összecsomagoltak. A kinti részt ellenben szépen elrendezte, eltakarított mindent, amit lehetett, hogy úgy ragyogjon a hely, mint amikor idejöttek. Az idő gyönyörű volt, ragyogó napsütés hatolt be a házak közé, a vízfelszín pedig csak úgy ragyogott. Sakurának kedve lett volna fürdeni, de amint kész lett mindennel, inkább csak belelógatta a lábát, és elmélyülten kezdte el tanulmányozni a környezetet, gondolataiba merülve. Nem igazán tudta, mire számítson, ha hazaérnek. A barátai miatt nem aggódott, velük így is rengeteg fog találkozni, hiába mondogatja mindenki, hogy már bőven elég volt egymástól. Sakura leginkább Sasukén törte a fejét. Ötlete sem volt, hogy mi lesz, ha hazaérnek, pedig semmit sem kéne változnia a kapcsolatuknak. Sasukén nem látott semmi érzelmet ezzel kapcsolatban, így még azt is el tudta volna képzelni, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba, és ismét csak barátok lesznek. Sakura ugyan nem volt képes erre gondolni, hiszen még magának is félt bevallani, de gyakorlatilag már szerelmes volt Sasukéba, akármit is próbált magával elhitetni.

   - Te meg mit csinálsz itt kint? – lépett oda mellé Temari.

   - Kukorékolok – vont vállat Sakura. Temari értetlenül meresztgette a szemét. – Már órák óta fent vagyok.

   - Ja, tényleg – vigyorodott el végül, és leült Sakura mellé. Lábáról lehúzta a tornacipőjét, és ő is belemártotta lábfejét a vízbe.

   - Shikamaru még alszik?

Temari két vörös folttal az arcán meredt Sakurára, aki alig bírta elrejteni diadalmas mosolyát.

   - Oké, leszögezném, hogy nem aludtunk együtt – emelte fel az ujját Temari. – Csak táncoltunk tegnap, ennyi.

   - Így letagadod a csókotokat? – nevetett Sakura.

   - Honnan tudsz róla? – döbbent meg a másik.

   - És még te oktattál ki engem arról, hogy bízzak jobban bennetek? – Sakura már nem is titkolta vigyorát. – Egyébként látták a fiúk, aztán persze már mi is.

   - Jól van már! – szólt sértődötten Temari.

   - Jó volt?

   - Még szép!

A két lány felnevetett, és amikor egyhe piszmogást hallottak maguk mögül, felálltak, alaposan lerázva a vizet a lábukról. A két ház között Itachi és Sasori pakolta a bőröndöket kifelé, az ajtóban pedig Suigetsu törölgette a szemét álmosan. Temari és Sakura egyszerre indultak el feléjük, és amikor odaértek, Itachi épp akkor ejtette rá a lábára az egyik bőröndöt.

   - Jó reggelt! – köszönt Temari. – Egyedül rakjátok ki a bőröndöket?

   - Igen, mivel az összes többi lusta pöcs még alszik – felelte Sasori dühösen, majd leemelte Itachi lábáról a súlyt. Egyik fiú sem volt túlságosan elragadtatva ettől a feladattól, de nem tudtak mit csinálni.

   - Pontosan, és még ez a kis fehérke az ajtóban sem jön segíteni – nézett jelentőségteljesen Suigetsura Itachi.

   - Nem vagyok fehérke – mordult rá az említett, de azért segített kipakolni a kocsihoz a többi bőröndöt.

   - Bocsi, én nem segítek, a lányokét már kihordtam egyedül – nyújtózkodott Sakura, és igyekezett olyan hangsúllyal mondani, hogy a fiúk rájöjjenek, hogy a teljesítményük szánalmas.

   - Nem kell itt felvágni – lépett ki a házból Neji.

   - Örülök, hogy te rájöttél a rejtett üzenetemre – biccentett felé Sakura. Neji elmosolyodott.

   - Na, mi folyik itt? – kérdezte.

   - Szerinted? – vetett rá mérges pillantást Sasori. – Füvet ültetünk.

   - Vicces vagy.

   - Minek kérdezel baromságokat?

   - Jól van, fiúk, nyugalom – lépett közéjük Temari. – Inkább pakoljatok!

Nem kapott választ, de nem is várt, helyette elindult vissza a házba. Sakura követte.

   Sakura és Temari elszórakoztatták egymást és a fiúkat is, amíg fel nem kelt mindenki, de amikor már három órakor sem adott senki életjelet magáról, már kezdtek igencsak türelmetlenek lenni. Egyedül Gaara csatlakozott még délelőtt hozzájuk, viszont elmondása szerint a többiek még nagyban horkoltak, főleg Naruto. Ez egy kicsit sem volt megnyugtató, viszont mivel két óra múlva volt esedékes az indulás, ideje volt felébresztgetni őket. A lányoknál egyedül Hinatát sikerült felrázni, a fiúknál csupán Deidara volt félálomban, de egy jól irányzott párnadobással kiterelte Sasorit a szobából.

    Fél órával később Sakura megunta a várakozást, de ezzel nem csak ő volt így.

   - Ha nem kelnek fel most rögtön, mindenkit leöntök vízzel – fenyegetőzött Temari.

   - Azt szívesen megnézném – vigyorodott el Suigetsu.

   - Sakura, indulás – állt fel Temari.

   - Megyek a csajokhoz – nevetett fel Sakura, és elindult barátnői szobája felé. Hinata azonban Temarit követte, hogy még mielőtt a lány haragja és türelmetlensége lesújtana Narutóra, megmentse őt.

   Sakura nem tudta, hogy Temarinak mennyire volt nehéz dolga, de a lány ordítozásából hamar rájött, hogy inkább a fiúkat kéne sajnálni. Neki viszont hamar sikerült felkelteni a lányokat – egyedül talán Tenten volt az, aki legszívesebben kihajította volna Sakurát a szobából az idegesítő hangjával együtt.

   Amikor Sakura kiment a házból, meglepődve látta, hogy az összes fiú morcosan ül a földön a ház előtt, Temari pedig elégedett képpel nézett körbe.

   - Látom, a fiúk a repesnek a boldogságtól – nevetett Sakura.

   - Igazán hagyhattatok volna még aludni – morogta Naruto.

   - Délután háromnegyed négykor úgy, hogy a repülő ötkor indul? – vonta fel a szemöldökét Temari. – Aligha.

   - Ideje indulni – lépett oda hozzájuk Shikamaru. – Kellemetlen lenne, ha lekésnénk a becsekkolást.

   - Akkor nyomás – szólt Ino, amint kijött a lányok házából. – Azért aludtam volna még, de így belegondolva köszi, hogy felébresztettetek.

   - Semmiség volt – legyintett Sakura vidáman.

A fiúk még egyszer megigazították a bőröndöket abban a kisbuszban, amit Ando bácsi adott nekik kölcsön a reptérig.

   - Megvan mindenkinek minden? – kiáltotta Suigetsu a vezető ülésről.

   - Ha nincs, akkor szívtátok – vont vállat Gaara.

   - Okosan beszéljél – rivallt rá Temari, aki épp akkor szaladt be a fésüjéért, amint elfelejtett becsomagolni.

   - Mindenki megvan? – kérdezte ismét Suigetsu.

A társaság még két percig gondolkodott, és átkutatta a táskáját, majd amikor megállapították, hogy minden a helyén, elindultak a reptérre. Mindenki nagyon fáradt volt, de ez az út tökéletes alkalom lesz arra, hogy kialudják magukat, legalábbis Sakura így gondolta.

   Amint megérkeztek a reptérre, Sakura testén jóleső bizsergés futott végig. Ugyan emlékezett még az ideútra, amikor is Sasukéval épp nem voltak beszélőviszonyban sem, és csak távolról csodálta a fiút, de a mostani helyzet miatt ez egyáltalán nem tudta érdekelni. Ekkor Sasuke lépett mellé, ugyan nem nézett rá, de Sakura már így is boldognak érezte magát. Már el is képzelte, ahogy fejét Sasuke vállára hajtva pihen a repülőn.

   - Na, indulás – szólt Kiba, és elindult a társaság élén.

   - Bevallom, először mindig félek felszállni egy ilyen gépre – szólt nagyot sóhajtva Ino. – Kicsit félelmetes.

   - Ne izgulj, velem biztonságban vagy – vetett rá egy sármos mosolyt Itachi, de a lány csak megforgatta a szemét. Amíg Itachi szomorú képpel bámulta Inót, addig a többiek jót nevettek a lány tréfáján.

   - Az én húgom – jelentette ki büszkén Deidara, és mindenki elcsodálkozott, hisz ritkán hallatszódott a testvérek szájából dicséret egymás felé.

   - Azért nem volt ez akkora poén – méltatlankodott Itachi.

Sakura csak jót kuncogott rajtuk, majd kényelmesen elhelyezkedett az ablak mellett, és elővette a könyvét, hogy majd az út alatt olvasgasson. Sasuke ledobta mellé magát, mellé pedig Narutu ült le Hinatával.

   - Hinata, te ugye nem félsz a repülőn? - érdeklődött Naruto.

   - Apa miatt elég sokat utaztunk már, szóval nem – mosolygott rá a lány.

   - Sasuke, ugye te sem félsz? – hajolt oda Sasukéhoz Naruto egy vigyor kíséretében, Sakura pedig prüszkölve felnevetett.

   - Te idióta – vetette oda Sasuke, és behunyta a szemét. Naruto arcáról még mindig nem lehetett lekavarni a vigyort, de végül Hinatához fordult, és ismét el kezdtek beszélgetni. Sakura látta, hogy Sasuke elég fáradt a beszélgetéshez, így amint elindult a repülő, elővette a könyvecskéjét, hogy legalább addig olvasson, amíg el nem álmosodik ő is.

 *

   Órák teltek el, miután leszálltak Konohában. Sakurát Sasuke ébresztette fel, mert időközben ő is elaludt. Sakura látta, ahogy barátai laposakat pislogva ülnek a helyükön, és várják a leszállást. Azonban meglepőnek találta, hogy Gaara kifejezetten izgatottan bámulta a pályaudvart, pedig ott még nem is láthatott senkit, aki esetleg őt várta volna.

    - Milyen ismerős egy hely, nem? – vigyorgott Naruto, amikor Hinata után indult is le a gépről.

   - Te mindig ilyen vicces vagy? – vetette oda félvállról Deidara.

   - Megszokhattad volna már – verte őt hátba Kiba.

Amint leszálltak a gépről, arcukat megcsapta az ismerős konohai szél, és Sakura lelkében már most dagadt a boldogság gömbje, látva a szülőfaluját.

   A váróteremben egyből megpillantotta az édesanyját, ő pedig mindenféle hezitálás nélkül szaladt oda hozzá, ő pedig a karjaiba zárta egyetlen lányát.

   - Hogy érezted magad, Sakura? – kérdezte az anyja, mikor kibontakoztak az ölelésből.

   - Nagyon jól, de majd otthon mesélek. Apa?

   - Dolgoznia kell, de nemsokára hazaér ő is – húzta ela száját a nő. - Sasuke is itt van? – nyújtogatta a nyakát Sakura édesanyja, hogy átlásson a tömegen, és nem sokkal később meg is pillantotta a fiú fekete hajkoronáját. – Á, ott is van!

Sakura egy kis gombóccal a torkában fordult meg, és látta, hogy Sasuke pont feléjük tart. Két bőröndöt cipelt.

   - Ezt itt ne hagyd – mondta Sakurának, és odaadta neki a csomagját.

   - Jaj, köszi! – hálálkodott a lány.

   - Sasuke, te hogy mész haza? – érdeklődött Sakura anyja.

   - Gondolom tömegközlekedéssel.

   - Jaj, ugyan már – legyintett a nő. – Van még hely a kocsiban.

   - Ugyan, nem szükséges – udvariaskodott Sasuke, de tudta, hogy hiába; Sakura anyja még akarotosabb tudott lenni, mint Sakura, így feleslegesnek ítélte a tiltakozást.

   - Itachi is ment veletek, igaz? – kérdezte a nő hozzájuk fordulva. – Őt is elviszem, hol van?

   - Én inkább itt hagynám – jegyezte meg Sasuke, a két Haruno pedig harsányan felnevetett. Sasuke csak most döbbent rá, hogy mennyire hasonlít egymásra a két nő.

   - Hé, Ino! – kiáltotta Sakura, amikor a szőke hajkorona előtűnt a tömegben. Nem tévedett, amikor arra gondolt, hogy Itachi úgyis Inoval lesz.

   - Saku – lépett oda a lány. – Üdv, Mebuki-san.

   - Szia, Ino, milyen rég láttalak! – ölelte meg a lányt. – Szia, Itachi!

   - Kézcsókom!

   - Na, ne bámészkodjunk itt, köszönjetek el a barátaitoktól, aztán indulhatunk is haza. Ino, te is jössz velünk?

   - Ó, én Itachihoz megyek – szabadkozott a lány.

   - Én meg hazaviszem Itachit, szóval gyere!

Sakura megmosolyogta anyja energikusságát, és most nem is tudta őt idegesíteni, amikor rég látta, és már nagyon hiányzott neki az anyai pátyolgatás és szeretet. Rég hallotta már, hogy rakja rendbe a cipőit és ne szórjon szét mindent a szobájában, és nem is vallotta be, de ezek hiányoztak már neki. Mind a négyen elköszöntek a többiektől, és követték Mebukit a parkolóba.

*

   - Nagyon szépen köszönjük, hogy hazaviszel minket, Mebuki-san – szólt Ino mosolyogva. Kezével Itachi kezét szorította, és most mosolyogva néztek össze. Itachi inkább vigyorgott, ugyanis a mellette ülő Sasuke nem kifejezetten értékelte, hogy ők ketten enyelegnek mellette, Itachi pedig minden helyet elfoglal az amúgy is kicsi autóban.

   - Ez természetes – legyintett Mebuki. – Na, de meséljetek, hogy éreztétek magatokat?

   - Nagyon jó volt – vágta rá Sakura.

   - A szállás Karin bácsikájától volt, és fantasztikus volt, pont olyan, mint amikor beírod a Google-ba, hogy Bora-Bora, és kiad egy csomó képet – vágott bele lelkesen Ino. – Sajnos elég kevés dolgot csináltunk azok közül, amiket kinéztem, de a sok bulizás, strandolás és főzőcskézés is bőven elég volt.

   - Nagyjából Ino mindent elmondott – nevetett Sakura.

   - Ez jól hangzik – mosolyodott el Mebuki. – Fiúk, ti hogy éreztétek magatokat?

   - Jól, köszönjük – szólt Itachi. – Persze a lányok az őrületbe kergettek minket, de… Hé, csak viccelek!

Ino nagyon csúnyán nézett a fiúra, aki védekezésképpen maga elé emelte a kezeit, hogy megóvja magát a lány hisztijétől. Mebuki csak nevetett.

   Nemsokára aztán lefékeztek a Haruno ház előtt, Mebuki pedig beállt a garázsba.

   - Köszönjük, hogy hazahoztál – szólt Sasuke, Itachi és Ino pedig egyetértően bólogatott. Mebuki csak elmosolyogott, majd látva, hogy a fiatalok még beszélgetni akarnak, búcsút intett a két Uchihának és Inónak, majd bement a házba.

   - Na, srácok – köszörülte meg a torkát Itachi. – Egy élmény volt.

   - Most ezt úgy mondod, mintha soha többet nem találkoznánk – vonta fel a szemöldökét Sakura.

   - Nincs akkora szerencsém – sóhajtotta a fiú, Ino pedig erősen oldalba bökte.

   - Köszönjük még egyszer, hogy hazahoztatok, aztán hamarosan úgyis találkozunk – kacsintott rá Ino.

   - Hogy-hogy ide jöttél amúgy? – jutott eszébe Sakurának.

   - Anyuék nyaralnak, és mivel nem tudtuk, hogy most jövünk haza, még nem tudtak előbb eljönni – vont vállat a lány.

   - Szóval nálunk dekkolsz majd pár napig? – kérdezte Sasuke. Inótól csak egy szúrós pillantást kapott.

   - Tényleg, és Deidara? – kapott a szón Itachi.

   - Fogalmam sincs, az nem az én gondom – vigyorodott el ördögien Ino, Sakura pedig vele nevetett.

   - Megkaphatnád az év húga díjat – jegyezte meg Sasuke.

   - Vagy Sasorinál lesz, vagy valami csajnál, akit épp fűz – vont vállat Ino. – Na, de mi megyünk is. Szia, Sakura.

Megölelte barátnőjét, majd egy intés kíséretében átballagtak az Uchiha házba. Sakura még sokáig nézett utánuk, majd a kertjében álldogáló Sasukéra nézett.

   - Te nem mész? – mosolygott rá.

   - De, persze. Na, majd úgyis találkozunk, gondolom – sóhajtott fel Sasuke.

   - Tekintve, hogy szomszédok vagyunk, igen – nevetett fel Sakura. A fiú csak megforgatta a szemét.

   - Jó legyél. – Közelebb hajolt a lányhoz, és összetapasztotta az ajkaikat. Sakura átkarolta Sasuke nyakát, ujjaival enyhén megcirógatta a fiú tarkóját, és kicsit közelebb vonta magához. Sasuke karjai körbeölelték Sakura vékony derekát, csomagja pedig a földön landolt. Egyikük sem vette észre, hogy Itachi és Ino vigyorogva figyelték őket az ablakból.

   - Szia – suttogta Sakura, Sasuke pedig egy újabb csókot lopott tőle.

   - Szia.

Sasuke rámosolygott, majd ő is átsétált a saját házába. Amint Sakura belépett a házba, egyből megcsapta az orrát édesanyja főztje. Sasukénak ezzel szemben Ino és Itachi elégedett vigyorát kellett bámulnia fél órán keresztül, amíg megvacsoráztak.

 *

   Sakura a vacsora után szinte egyből lefeküdt aludni. Édesanyja addig nem hagyta elmenni fürdeni, ameddig be nem számolt az utazásról, és Sakura röviden és tömören összefoglalt mindent – leszámítva azt, hogy mi van vele és Sasukéval, valamint hogy miért kellett hazajönniük. Később aztán végre vehetett egy forró fürdőt, a szobájába lépve pedig boldog mosoly kúszott az arcára. Ráérősen nézett végig a helyiségen, és most örült csak igazán, hogy itthon lehet. A bőröndéjét berakta az egyik szekrényébe, majd gyorsan átöltözött a pizsamába, hogy nyugodtan elhúzhassa a függönyt ablaka előtt. Mivel kint még ilyen későn is meleg volt az idő, kitárta az ablakát, és kikönyökölt rajta. Szemeivel azt az utcarészt fürkészte, amit éppen láthatott. Tekintete azonban minduntalan szomszédja ablakára vándorolt. Sasuke szobájára sötétség borult, viszont a nappaliban még égett a villany, így gyanította, hogy vagy épp most vacsoráznak, vagy csak tévéznek. Kicsit csalódott volt ugyan, hogy nem tud most beszélni Sasukéval, de Ino markából senki sem szabadul – mégha olyan kevésbé társasági emberről is van szó, mint Sasuke. Vagy csak rá hárult a mosogatás.

   Sakura épp akkor aludt el, amikor Sasuke felért a szobájába. Most az egyszer volt hajlandó szívességet tenni Itachinak, és elmosogatott, valamint kimosta az összes ruhát, amit csak kipakoltak a bőröndjeikből. Amikor a fiú felért a szobájába, körül sem nézett, egyből az ablakához lépett, hátha Sakura is fent van még. Csalódva vette tudomásul, hogy csak a lány sólámpája világított, de Sakura látszólag már mélyen aludt. Így hát ő is befeküdt a saját ágyába, és nyomban el is nyomta az álom.

 *

   Másnap reggel Sakura kipihenten ébredt. Egyből meg is érezte a reggeli ínycsiklandozó illatát, és mivel korgó gyomra arra parancsolta, hogy gyorsan vigyen be valami táplálékot, már le is száguldott a konyhába. Reggeli közben természetesen apjának is beszámolt mindenről elég részletesen – pontosan ugyanúgy, ahogy az anyjának is. Mebuki folyamatosan sütötte a reggeli palacsintát Sakurának, a lány tányérján pedig már szép kis halomban állt az elfogyasztásra váró finomság.

   Amint Sakura végzett a reggelivel, meghallotta telefonja hangos csörrenését az emeletről. Szülei csak megnevették, ahogy rekordsebességgel rohant fel a szobájába a telefonjáért. A kijelzőn Karin neve állt.

   - Jó reggelt – köszönt barátnőjének.

   - Neked is, Csipkerózsika – nevetett Karin.

   - Mi ez a nagy öröm?

   - Ó, hát pont ezért hívlak.

Sakura felvonta a szemöldökét – még sosem hallotta így beszélni Karint, ez a hangsúly, és ez a természetellenes boldogság sosem jellemezte őt így.

   - Na, ki vele – vigyorodott el Sakura is.

   - Összejöttünk Suigetsuval – jelentette Karin, Sakura pedig félrenyelte a vizet, amit épp ivott, és erős köhögésbe kezdett. – Hé, most meg mi ez a hang?

   - Épp köhögök – nyögte Sakura, miután levegőhöz jutott. – Nem mondod komolyan? De hiszen ez szuper, mesélj el mindent!

   - Hát a reptértől úgy döntött, hogy hazakísér, még a csomagot is cipelte szegény, hiába erősködtem, hogy ne – nevetett Karin az emléken. – Na, mindegy, aztán amikor hazaértünk, anya még nem volt itthon, mert dolgozott sajnos, úgyhogy behívtam Suigetsut. És akkor… hát nem volt nagy cucc, csak beszélgettünk, majd megcsókolt.

   - Júj, de jó – lelkendezett Sakura. – Milyen volt?

   - Természetesen jó – méltatlankodott Karin. – Aztán úgy gondoltam, hogy őszinte leszek vele, és elmondtam neki, hogy miért mondtam neki anno nemet, és teljesen megértette. És azt mondta, hogy mivel sejtette, hogy ilyesmi lehetett a háttérben, nem adta fel.

   - Jól is tette.

   - Bizony!

Sakura nagyon örült Karinnak. Igazán kijárt már neki a boldogság, főleg most, hogy ismét eszébe juttatták, hogy mennyire fájdalmas volt elveszíteni az édesapját.

   - Nagyon örülök nektek! – mosolyodott el végül. – Vigyázzatok egymásra!

   - Úgy lesz – szólt Karin. – Köszönöm, Saku!