Az utolsó hét ötödik napján Sasuke és Sakura összegabalyodva feküdt az ágyba meztelenül, miközben gyakran csók csattant el közöttük. Hajnali kettő felé járhatott az idő. A hálószobájukban a nagy álló óra minden percet ütemesen jelzett. A hamutálca az ágy melletti éjjeli szekrényen pihent. Benne hamu tenger és cigi csikkek hajlottan álltak. A hamutálca mellett közvetlenül a szivaros doboz feküdt és azon tornyosult a cigis doboz. Az éjjelilámpa homályos fénybe borította a szobát. Sakura fáradtan pislogott, amikor a férje mellkasát simogatta.
 - Nem kellett volna megvárnod. 
 - Ki akarom használni a megmaradt napokat. Ha hazamegyünk, újra egyedül fogok lefeküdni, aludni, és amikor felébredek, akkora már nem vagy mellettem. Féletelek, hiszen alig alszol pár óránál többet… 
Az Uchiha megcsókolta a felesége homlokát, mintha kisgyermek lenne, aki éppen vigasztalásra szorul. Az a nyaralás közel sem volt pihentető a sötét hajú Adonisznak. Sőt eredetileg csak valamelyik „munkáját” jött leellenőrizni. Amivel sok nehézsége akadt, mivel az itteni emberei töketlenek voltak, olyan hibákat vétettek, mint a zöldfülűek.  Aznap is egész napra elment és nem lehetett elérni. A felesége persze többször kereste, de mostanra rájött, hogy ha az Uchiha nem veszi fel, akkor hosszú ideig nem tudja elérni. Háromnegyed órája ért haza feszülten. Az elmúlt napokban sokkal ingerültebb hangulatában volt, mint általában. Azt meg soha nem várta Sakurától, hogy megvárja, hiszen sokszor ő maga sem tudta, mikor ért haza a családjához. Először egyáltalán nem örült, ha a fekete hajú gyönyörűség ébreden várta, de hamar eltűnt ez az érzése. Valamiért mindig megnyugtatta Sakura közelsége, aki mindig a legszebb mosolyával köszöntötte. A nő egész teste és reakciói szerelemről tanúskodott.

Ebéd időben megbeszélték, hogy piknikezni mennek. A kocsival egy nyugalmas helyre mentek, ahol egy szépséges tó üdvözölte a látogatókat. Yahikoék már ott várták őket. Ők is mostanában érkeztek, mivel még nem pakoltak le mindent.  A fák lomjai alá terítették a pokrócokat, hogy a gyerekek árnyékban legyenek. Sakura elővette a műanyag tányérokat, majd elkezdett szendvicseket készíteni. Ai sárga pitypangokat gyűjtött elvonulva a többi gyerektől. Nem ismerte Kazut és Gonshirot, ezért nem is kereste a társaságukat. Félénk, visszahúzódó kislány volt, akár csak az anyukája. Mikor szép csokrot gyűjtött a kis kezébe, visszaindult a szüleihez. Előtte szállt el egy fehér szárnyű lepke, ami után mosolyogva nézett. 
 - Ai gyere enni. Készen vannak a szendvicsek. – mondta Sakura, aki mosolyogva ment a lányához. 
A sötét hajú kislány mosolyogva odaszaladt hozzá és átölelte. Kicsi kezeiben mutatta a sárga virágokat. 
 - Nagyon szépek. Csináljak neked belőlük virágkoszorút? 
 - Igen anyu. 
Sakura felvette a kislányát, majd visszament a többiekhez. Kireina az apukája ölében szopogatta a cumiját, miközben a cumisüvegét rázogatta. Tetszett neki a lötyögő hang, az üvegbe zárt folyadék hangja. 
Az Uchiha kivette a kislánya szájából a cumit, majd a vékony sonkás kenyérből falatokat tépett. Kis paradicsom darabkát is a falatra helyezett, és betette a kicsi szájba. 
 - Hogy tudtál két ilyen gyönyörű kislányt csinálni? – kérdezte Yahiko olvadozva.
 - Könnyen. 
 - Átvegyem az etetését? – kérdezte Sakura odaérve a férjéhez. 
Az Uchiha átadta a feleségének kisebbik lányukat, majd elvett egy szalámis, sajtos szendvicset. 
Nami majd kipukkant féltékenységében. Egyáltalán nem tetszett neki az, hogy az ő apukája más kislányokat dicsért. Ezért fűkupacot húzott ki a földből, aminek a vége földes volt és a Kireinához dobta. 
Szerencsére a kislány háttal ült neki, ezért csak a tarkóját találta el. Kireina sírni kezdett, a föld belement a ruhájába is. 
 - Nami! Mit képzelsz, mit csinálsz?! Miért dobtad meg Kireinát?! – kérdezte kiabálva Konan, aki rácsapott szemtelen lánya kezére. 
 - Nem is szépek… én szebb vagyok náluk. – mondta makacsul Nami.
Sakura leporolta a kislányáról a földet, majd megához ölelve csitítgatta. Sasuke már nem volt olyan elnéző, úgy leordította a szemtelen porontynak a fejét, hogy az sírva elrohant. Konan nagyot sóhajtva eredt az önző lánya után, hogy visszahozza.  

Ebéd után Sakura a gyermekeivel a fűbe telepedett, hogy még több pitypangot gyűjtsenek. Ai sötét hajában ott virított már a sárga pitypangkoszorú. Kireinának és magának is csinált egyet-egyet. Sasuke a fának dőlve nézte őket, miközben kifújta a cigifüstöt a száján. Egyszer csak Yahiko lépett mellé, majd a három tavasztündérre nézett.
 - Elégedett vagy? 
Az Uchiha a narancssárga barátjára nézett, majd a cigi végéről lepöccintette a hamut. 
 - Szerencsés ember vagyok. 
Yahiko hitetlenkedve pislogott az Uchihára. Először azt hitte, hogy rosszul hall, hiszen még soha nem mondott ilyesmit a mellette álló sötét férfi. 
 - Megváltoztál… a tenyereden hordod Sakurát… De már mindenki tudja az egyetlen gyengepontodat. 
 - Ha valaki ártani mer nekik, a saját kezemmel fogom megölni.

Szeptember 9-én Japán egyik legjobb kórházába érkezett meg Sasuke a családjával együtt. Recepción Mikoto szomorúan várta őket, de még így sem tört meg. Hitt abban, hogy minden jóra fog fordulni. A sötét hajú asszony a kávéjét szorongatta a kezében, ami már teljesen kihűlt. A haját kontyba tűzve állt a feje tetején. Narancssárga ponchója a fenekéig ért. Barna testhez simuló ruhája a térdét súrolta. Rövid körme csillogott a színtelen csillámos körömlakjától. 
 - Anyám… – mondta Sasuke, aki még soha nem látta ennyire darabokra hullva őt. 
Rá sem ismert a mindig kiegyensúlyozott, kedves anyjára. Az a sötét hajú nő, aki előtte állt, csak az anyja hasonmása lehetett. A remény utolsó szálaiba kapaszkodó asszony lassan kezdte feladni. 
 - Apád beszélni akar veled. Kérlek légy rá tekintettél… 
 - Sasuke-kun, én itt maradok a gyerekekkel. Fugaku biztos nem akar látni minket, ha megtudná, hogy én is itt vagyok, biztos romlana az állapota…
Az Uchiha bólintott, majd az anyával elindultak ahhoz a kórteremhez, ahol Fugaku feküdt.

A kórteremben a sötétkék sötétítő függönyök el voltak húzva az ablakok előtt. Félhomály honolt a szobában. Az ágy mellett egy üres sámli álldogált. Itachi az ágy végénél állt, egy halvány vörös, göndör hajú nővel az oldalán. A nőnek a hosszú rakoncátlan haja a melléig ért, fehér arca enyhén szeplős volt. Fehér csipkés blúzt viselt, hosszú bézs színű nadrággal, alul csak a magas sarkúja vége látszott ki. Itachi sötétkék farmerja zsebéből elővette a telefonját, majd lenyomta. A sötétszürke haja kibontva lógott le a válla alá. 
 - Örülök, hogy össze fogtok házasodni.  Szép párt alkotok… - hallatszott Fugaku halk hangja. 
Majd amikor meghallotta az ajtónyitódást, a hang irányba fordította a fejét. Egyenesen a kisebbik fia szemébe nézett. Sasuke határozott lépésekkel odament hozzá.
 - Eljöttem, de ezt egyedül Sakurának köszönd. 
Fugaku mosolyra húzta a száját. 
 - Szóval azt várod, hogy legyek hálás neki? Gondolom őt is magaddal hoztad… 
Mikoto széthúzta a sötétítő függönyüket és bukóra nyitotta az ablakokat, hogy a szobába lévő állott levegőt felfrissítse. Majd a szekrényhez lépett, hogy az elhervadt csokrot kicserélje frissre. 
 - Lent vár rám a gyerekekkel. 
 - Mi van, nem mer bejönni? – kérdezte Fugaku pökhendien. 
 - Ez érhető. Egy jó szavad sem volt hozzá. Most megyek ennyit elég volt belőled. – mondta Sasuke és sarkon fordult. 
Itachi helytelenítően megrázta a fejét. Azt hitte, hogy most végre kibékülnek, de ennek még a nyoma sem látszott.
 - Beszélni akarok Sakurával. A gyerekeket is hozzá magával. 
Mikoto és Itachi hitetlenkedve nézett az ágyban fekvő szeretükre. 
Sasuke gyanakodva fordult vissza az apjához, aki mindenkit kiküldött a szobából addig, ameddig a mennyével kíván beszélni. Sakura szorongva tolta be a babakocsit, amiben a két kislánya ült. Fugaku intett neki, hogy menjen közelebb. Mikor odaért hozzá, végigmérte tetőtől-talpig a lányt, majd a két kicsit is alaposan megnézte. A két kislány szakasztott édesapjuk volt, de néhol fel lehetett fedezni az édesanyjuk vonását is. 
 - Gyönyörű nő vagy Sakura, de nem a fiam mellé való. Soha nem láttam még két ilyen gyönyörű kislányt… Sasuke büszke lehet rájuk. Tudom, hogy nagyon szereted a fiamat, kész vagy bármit megtenni érte. Engedd el. A két kislány nála fog maradni, hiszen úgy sem tudnád felnevelni őket. 
Sakura hitetlenkedve nézett az apósára.  
 - Ne kérjem tőlem ilyesmit. Nem tudnék Sasuke és a lányaim nélkül élni. 
 - Lehet velem beszélni aranyom. Mennyit akarsz? Mondj egy összeget. 
 - Mit képzel magáról? Engem nem érdekel a pénze. Mindennél jobban szerettem a családomat, ezért nem hagyom el őket. – mondta Sakura felháborodottan és kiviharzott a kórteremből. 

Annyira fel volt dúlva, hogy véletlenül áttolta a babakocsit Itachi bőrcipőjén. A férfi megfogta sógornője karját, mivel látta rajta, hogy zaklatott. Sasuke rögtön ott termett, amint meglátta, hogy a felesége kijött az apjától. Rögtön észrevette Sakurán feszültséget. Nagyon kikészíthette az apja. 
 - Mit akart tőled? 
 - Apád egy alattomos ember. 
 - Hé, Sakura. Nyugodj meg. Inkább mondd el, miről beszéltettek. – mondta Itachi higgadtan. 
A fiatal nő mindent elmondott, de még be se fejezte, amikor a férje dühösen elviharozott. 
 

Hangosan bevágta az ajtót, amibe az ablakok is beleremegtek. Fugaku felült az ágyban, majd a fia vérbeforgó szemeibe nézett. Megijedt Sasukétól, mert most először látta rajta azt, hogy bármire képes lenne. Ezért hökkenten bámult rá, miközben a homloka verejtékezni kezdett. 
 - Soha a büdös kurva életben nem engem, hogy Sakurát elválasszák tőlem! Megértetted?!  Szégyenletes vagy! Mostantól nem vagy az apám! 
Fugaku türelmesen hallgatta a kisebbik fia szitkozódását. Barna hajába túrt, miközben a türelme végén járt. Semelyik fiának sem engedte meg, hogy tiszteletlenül beszéljen vele és Sasuke többször átlépte  ezt a határ. Eddig elnézte neki, de már nagyon unta, hogy Sakura miatt a kisebbik fiával folyton nagy veszekedéssel válltak el. 
Idegességében a kezét ropogtatta. A betegsége nagyon lestrapálta a szervezetét, nyoma sem volt a hajdani erős önmagának. A bőre sápadt fehérré vált a betegsége alatt, hiszen már alig ment ki a szabadba. 
 - Elég legyen ebből Sasuke! Sakurának nem ez az élet való! Az élete folyamatosan veszélyben van… Gyönyörű nő ezt nem tagadom, de nem hozzád való…
 - Ezt majd én eldöntöm! Soha nem szólhattál bele az életembe és ezután sem fogsz! – mondta Sasuke és kiment a kórteremből.

Az Uchiha ingerülten hagyta el a folyosót, amikor a kávé automatánál meglátta a bátyját, aki végigolvasta a felsorolt választékot. A sok kávé közül nem is tudta melyiket válasza, mivel nagyon szeretett több fajta kávét megkóstolni. Töprengően forgatta az ujjai között az aprót. 
 - Mindent hallottál?
 - Hmmm. Az egész szinten hallani lehetett. Apánk nem tudja hol a határ… 
Itachi felpöccintette az aprót, ami a levegőben forgott, majd a gravitáció hatására hamar visszazuhant a tenyerébe. Ez idő alatt eldöntötte melyik kávét válassza. A pohár hamar megjelent az automatában, és hamar folyni kezdett a forró kávé. 
Sasuke megvárta még a bátyjának elkészül a kávéja, majd elindult a családjához. Több időt nem akart itt tölteni. Látni sem akarta az apját, aki ez idáig nem volt képes beletörődni abba, hogy Sakura is az Uchiha család tagjává vált. 
Egy ideje döbbent rá, hogy most Sakurát tekinti leginkább a családjának. Sokkal jobban ragaszkodott hozzá, mint bárki máshoz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés