Mindig az első napok voltak a legrosszabbak. Sakura rettegett attól, hogy a szünetben valaki esetleg külföldön járt, és véletlenül belebotlott valamelyik fényképébe. Árgus szemekkel figyelte, megváltozott-e valakinek a viselkedése irányában, és bármilyen morbid volt is, de akkor könnyebbült meg, ha azt tapasztalta, hogy még ugyanúgy utálják. Ezt a szerepet legalább önként választotta, és befolyásolni tudta, bár így az iskolában töltött idő merő kínszenvedést jelentett számára.

Legszívesebben elmenekült volna, hogy megszabaduljon a lelepleződés miatt érzett folyamatos rettegéstől. A szülei egyszerűen nem akarták megérteni, hogy magántanulóként mennyivel könnyebb lenne az élete. Ők azt hitték, ez nála csak egy kamaszos hiszti. Igazából azt sem értették, miért akarja titokban tartani a sikereit. Ő pedig azt nem értette, miért hiszik azt, hogy a róla készült fotók, amelyeken néha szinte meztelen, miért adnának büszkeségre okot. Híresség azért nem volt, csak egy csinos, megfelelő idomokkal megáldott gimis, aki mindent megtett volna a szülei boldogságáért.

- Nincs egy korrektorod? – kérdezte Karin morcosan, miközben kritikusan szemlélte reggeli tükörképét, amellyel roppantul nem volt kibékülve. – Ja, te olyat nem használsz, vagy ha használnál, se adnád oda – pislogott hátra megvetően a szomszéd ágy mellett készülődő szobatársára.


Sakura legtöbbször már este nyolckor aludt. Mindig hajnalban kelt, futni ment, zuhanyozás után pedig állandóan mindenféle vitaminos arckrémeket és testápolókat használt. Fényesre fésülte hosszú, rózsaszín haját, és ördögi ügyességgel befonta magának. Az egyenruháját ropogósra vasalta, és amikor felöltözött, kínos tökéletességgel állt rajta minden. Karin titkon irigyelte, hogy míg ő reggelente nyúzottan és nyűgösen ébredt, a másik szinte ragyogott. Aztán kilépett az ajtón, és magára húzott valami láthatatlan burkot, egy áthatolhatatlan páncélt, hogy megközelíthetetlenné váljon, a szobában pedig hátrahagyta a testápolója törékeny cseresznyevirág illatát. 

Sakuránál volt korrektor, de tényleg nem akarta elővenni, mert a sminkkészlete közt lapult, melynek ára vetekedett az anyja egy heti bérével. A menedzserétől kapta, hogy vész esetén használni tudja a fotózásokon.

Fintorogva nézte, Karin hogy barmol el az arcán egy újabb pattanást, mert reggelente ez volt a hobbija, hogy az alvástól bedagadt szemeivel nekiálljon bámulni magát, aztán nekiessen a ronda kis pöttyöknek az arcán, pedig a nyomkodás miatt azok csak még feltűnőbbek lettek. Végül rájuk kent valami szörnyű árnyalatú alapozót, amely alatt egyáltalán nem lélegzett a bőre, a friss sebeket meg csak elfertőzte, így napról napra egyre szánalmasabban festett szegény lány arca.

Most jött a szokásos szeretethiányos kirohanása:

- Oh, édes Sasuke-kun! Miért vagy te olyan rohadtul elérhetetlen! – mormolta minden reggel ugyanolyan elkeseredetten, miközben szorosan magához ölelte a kispárnáját és pár percre még elterült a vetett ágyban. Ilyenkor lehunyt szemmel ábrándozott, valószínűleg arról, hogy milyen jó is lenne, ha azt a borzalmas, makacs fiút szoríthatná végre így magához, aztán visszanyerte a józanságát és keresgélni kezdte a sarokba hajított tegnapi egyenruháját.

Sakura valójában nehezen állta meg, hogy ne szóljon hozzá, vagy a gyerekes viselkedése miatt ne nevesse el magát. Igazából sajnálta őt, és szívesen beszélgetett volna vele, de a kapcsolatuk leredukálódótt arra, hogy Karin mondta a kis monológjait, ő pedig úgy tett, mintha nem is hallaná.


A félév első hivatalos órája irodalom volt. Türelmetlenül várta, hátha sikerül beszélni a senseijel, mert a tegnapi versbemutatója, úgy érezte, elég furára sikeredett. Azzal nyugtatta magát, hogy szegény tanárának biztos ki vannak az idegei az öccse miatt, ezért reagált annyira érthetetlenül. Bízott benne, hogy ma talán kap tőle valami használható visszajelzést, mert komolyan készült erre a versenyre. Imádott nyerni, mindig, minden területen, bármiről is legyen szó.


Itachi meglehetősen zilált külsővel és idegállapotban jelent meg az osztályteremben. Miközben a padsorok között szlalomozott, megbotlott az egyik táskában, ezért kiejtette a kezében szorongatott könyveket. Sasukéra való tekintettel nem nevetett senki, de látszott a diákokon, hogy nagyon meglepi őket a tanáruk szétszórtsága.


- Mi van, nem aludtál vagy beteg vagy? – súgta oda Sasuke, miközben segített neki felszedegetni a vaskos köteteket. – Jesszus, ugye nem akarod, hogy mindegyiket elolvassuk! – tette hozzá hirtelen, mire csak kitört a nevetés.

- Jó reggelt mindenkinek! Nem, nem kell mindet elolvasni Sasuke, hanem választhattok közülük – mondta Itachi beletörődően. 



Az öccse színpadiasan a mellkasához kapott és óriásit sóhajtott, mintha nagy kő esett volna le a szívéről, mire újra röhögés harsant. 


- Hidd el, érdekesek – próbálkozott a bátyja még egy utolsó eséllyel, de már látta, hogy Sasuke megint arra szavaz majd, amelyik a legrövidebb. Mindegy, ő azért elhatározta, hogy mindhárom regényt bemutatja, hátha a többieknek a döntésénél majd a tartalom is számít, nem csak a lapszám.


Sakura csillogó szemekkel bámulta a régi borítást, próbálta kibetűzni a könyvek címét. Az első padban ültek Hinatával, ezért csak karnyújtásnyira volt tőlük, de a tanár gonosz módon lefordította az összes kötetet, megakadályozva a kukucskálást, így kénytelen volt rá figyelni.


Itachinak kellett néhány másodperc, amíg összeszedte magát és higgadt hangon elkezdte az órát. Próbált normálisan viselkedni, és figyelmen kívül hagyni, hogy Sasuke furcsán méregeti. A diákok is mintha azt várták volna, hogy mikor botlik meg megint, Sakura pedig annyira mocorgott, hogy lássa, idén mivel foglalkoznak majd, hogy félig már kilógott a padból. 


Gyerekek! Ezek csak gyerekek! Tudatosította magában a mai napon immár sokadszorra, de akkor is felülkerekedett benne az aggodalom, hogy hiába ő a felnőtt, talán mégis kicsúszik a kezéből az irányítás. 


Végül egészen jól ment minden, már csak percek volta hátra a szünetig, amikor az első padról lehullott egy radír. Ösztönösen kapott utána, nem is sejtve, hogy egyszerre nyúlnak érte Sakurával, és a következő pillanatban már az előredőlő lány ruhájának kivágásán bámult befelé a melleit fikszírozva, miközben az orra megtelt valami bódító illattal teljesen elvarázsolva érzékeit. A csengőszó térítette észre, amiért ezegyszer roppant hálás volt. 

- Tanár úr! Akkor tetszett tegnap a versem, vagy javítsak rajta? – Itachi zavartan nézett a kérdő, zöld szemekbe. – Találkozzunk órák után, és megbeszéljük – hallotta kívülről a saját szavait, pedig nagyon-nagyon nem ezt akarta mondani. 


Sasuke rettenetesen unta az irodalom órákat, csak azért nem aludt, hogy ne bántsa meg a testvérét. Reggel úgy határozott, ma, ráérő idejében kitalálja majd, hogyan leckéztesse meg Haruno Sakurát. Az első használható ötlete az volt, hogy a bosszúhoz részletes terv kell, de itt el is akadt.


- Naruto, ha valakin bosszút szeretnél állni, akkor azt hogy tennéd? – kérdezte végül a szünetben, mert semmi használható nem jutott eszébe.

- Először ki kell fürkészni az ellenség gyenge pontját – válaszolta a barátja kapásból, aztán nagyot harapott a szendvicsébe. Sasuke egy pillanatig elszörnyedve nézte, ahogy a zsömle majdnem háromnegyede egy falással eltűnt a szájában, utána pedig magán szörnyedt el, hogy neki miért kellett ezt megkérdezni, hiszen olyan egyértelmű dolog. Ez az! Ki kell deríteni, mi Sakura gyenge pontja.


A következő órát azzal kezdte, hogy lapot vett elő, mert úgy tervezte, listát készít a lányról, de hamar rájött, hogy a nevén kívül semmit se tud róla, hiába osztálytársak első óta. 


A harmadik óra végére új elhatározásra jutott. Kémkednie kell! Ez a lány túl tökéletesnek tűnt, és azt gondolta, pont az ilyeneknek lehetnek a legmocskosabb titkai. Hirtelen bevillant az ócska kocsijuk képe, és máris elégedetten dörzsölte a kezét. Biztos volt benne, hogy találni fog valamit.


Sakura nem szeretett az iskolai mosdóba járni, mert ez egy újabb alkalom volt, hogy esetleg megszólíthatják. Most viszont muszáj volt mennie, mert olyan napjai voltak, hogy gyakran rendbe kellett tennie magát. Feltűnés nélkül kimenekült az osztályból és remélte, hogy a többiek mind az udvarra sereglettek, nem botlik majd senkibe, de a mosdó csapánál ott zokogott az egyik osztálytársa, a szépséges Yamanaka Ino. Hinata vigasztalta, és szerencsére annyira el voltak foglalva egymással, hogy Sakurát észre se vették.


- Az a szemét egész este olyan kedvesen viselkedett, utána meg ilyen csúnyán lekoptatott. Annyira megalázó volt! – zokogott szegény lány elkeseredve, miközben Hinata nem tudott a hallottakra mit mondani. Neki Sasuke legjobb barátja, Naruto tetszett, de a világ minden kincséért se szólította volna meg. Félt, hogy szőke hercege talán ugyanolyan gonosz a lányokkal, mint Sasuke-kun. Folyton figyelte őket, és tudta, hogy Naruto nem szórakozik a lányokkal, de ettől még számára ez egy elérhetetlen szerelem maradt.


Sakura minden szót hallott. Gondolatban egy újabb strigulát rajzolt, hogy miért is húzna be egy nagyot Uchiha Sasukénak. Elsősorban azért haragudott rá, mert annyi gondot okozott a testvérének, a következő pedig egyértelműen az a viselkedés, ahogy a lányok szívét sorba törte gátlástalanul. Aztán a legidegesítőbb meg az volt benne, ahogy Karin falán önfeledten vigyorgott. Komolyan megfordult már Sakurában többször is, hogy letépi azokat a képeket, mert annyira utálta, hogy minden reggel Sasuke-kun az első, akit meglát. 



Már csak egy ember ült az ebédlőben a kihűlt rizsgombócai fölött merengve. Akkor kezdjük a nyomozást! Egy Uchiha mindig alapos, szóval elsőnek a családjáról kellene megtudni valamit. A fekete hajú srác tanácstalanul vakargatta kobakját, mert fogalma se volt, honnan derítse ki, mivel foglalkoznak Sakura szülei. Talán a naplóban benne van, vagy biztos őriznek a tanáriban mindenkiről egy személyes dossziét, de hogy jut oda be? Itachit kéne megkérni, ő biztos segítene.

Órák után első dolga volt, hogy a bátyját megkeresse. A tanári ajtaját Kurenai sensei nyitotta ki. 

- A testvéred elment egy megbeszélésre. Ha jól tudom, az egyik osztálytársaddal versenyre készül, szóval biztos a termetekben lesznek.


Sasuke úgy érezte, egyre közelebb kerül a céljához, ezért fütyörészve ballagott az osztályuk felé. Már kihalt volt a folyosó, mindenki az udvarra tódult élvezni a jóidőt. Ő is úgy tervezte, hogy kimegy Narutóékkal focizni, csak előbb még elintézi ezt a kis ügyet, a bosszú további lépéseit meg tervezgeti majd lefekvés előtt. Már a kilincsen volt a keze, amikor az ajtón lévő keskeny üvegen benézett a terembe és megállt a mozdulatban.

A bátyja ott térdelt egy lány fölött, aki a földön feküdt. 

Sasuke bénultan fordult el az ajtótól, a falnak támasztotta hátát és lecsúszott. Értetlenül kulcsolta össze térdeit, mert nem volt másba kapaszkodni, úgy érezte, kihúzták a lába alól a talajt. Hirtelen az ajtó kivágódott és Sakura lépett ki rajta zaklatottan. Sasukét észre se vette, hanem rohanni kezdett a folyosón, mint egy eszelős. Szorosra font copfja teljesen kibomlott és rózsaszín tincsei szabadon szárnyaltak utána.