Fekete tincsei még itt- ott nedvesek voltak, arca enyhén kipirult. Szemében vidámság csillogott, amit az aznapi események varázsoltak elő. Soha nem gondolta volna, hogy azután az eset után ő újra így érezheti magát. A régi emlékei lassan szivárogtak tudata felszínére, így észre sem vette, hogy Sakura már végzett és őt figyeli.

- Min gondolkozol? – kérdezte miközben mellé ült, és megfogta a kezét.

- Semmi különös… - legyintett, de a smaragdok keményen csillogtak.

- Elmondhatod – nézett áthatóan.

- Csak régi emlékek… - felelte a fiú egy sóhaj kíséretében. Sakura erre még kíváncsibban nézett, befészkelődött a fiú ölébe, majd felszólította a folytatásra. – Tudod, - mondta lassan, miközben a megfelelő szavakat keresgélte az érzelmei kifejezéséhez – soha nem gondoltam, hogy lehetek még ilyen felhőtlenül boldog. Nem mertem álmodni sem, hogy ilyet érezhetek. Nyugalmat, örömöt… és főként szerelmet. – Kezével lágyan végigsimított Sakura arccsontján.

- Miért? – nézett kérdőn a lány.

- Az után az eset után, nem hittem, hogy másra is fogok tudni koncentrálni, mint a bosszúra.

- Mi történt akkor? – kérdezte suttogva.

- Biztos olvastad… A bátyám megölt minden Uchihát, az egész klán lemészárolta. Egyedül engem hagyott életben. A látvány, ami fogadott mikor beléptem a házunkba… egyszerűen beleégett az elmémbe. A vér sós szaga teljesen belengte az épületet. Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben. Kicsi voltam, de elég sokat tudtam arról a világról, amiben mi élünk. Rögtön a vészhelyzet esetére magamnál tartott kunai-ért nyúltam. Siettem a lépcsőn, mikor pár könyörgő szó ütötte meg a fülem. Anyám volt… sírva könyörgött, hogy ne öljék meg. Rögtön rohanásnak indultam, de nem akadályozhattam meg. Hallottam, ahogy a penge lesújt, majd egy tompa puffanás és újabb adag friss vér. Lefagytam, mikor elém tárult a jelenet… - Sasuke hangja a fájdalmas részeknél megakadt, vagy elcsuklott. Érezni lehetett rajta, hogy igazán mély sebet égetett szívében ez az emlék. – A bátyám állt anyám teste mellett, kezében a véres katanával. Szemeit meglepetten szegezte rám, mire az ijedtség teljes mértékben úrrá lett rajtam. Nem hittem a kézzel fogható bizonyítékoknak. A bátyám, akit mindennél jobban szerettem megöli az egész családomat… Azt hittem én következem, de csak pár szót intézett hozzám, majd eltűnt. – Az emlék végére teljesen új arcát láthatta a lány, megtört, elgyötört és szenvedő. A lány pár pillanatig csendben várt, várta, hogy megnyugodjon, majd óvatosan végighúzta ujját az ajkai ívén.

- Nagyon sajnálom – mondta suttogón, miközben mereven az ágytámlát fixírozta. Félt egy esetleges kitöréstől, de Sasuke csak magához ölelte szorosan, beszívta cseresznyés illatát és lehunyta szemeit. A lány lágyan dörzsölni kezdte a hátát, miközben másik kezével a selymes tincseken simított végig. – Én itt vagyok veled – folytatta, miután meggyőződött arról, hogy a fiú lenyugodott. – Meghallgatlak… Támogatlak.

- Tudom! – válaszolta a fiú, majd megcsókolta szenvedélyesen a lányt. Még érződtek az előbb felemlegetett emlékek hatásai, Sakura felfedezte a csókba gyülemlett kínt, fájdalmat és hiányt. Igyekezett betölteni az űrt, ami az Uchiha szívén tátongott, ez sikerült is több-kevesebb sikerrel. Ám meglepetésére Sasuke egy hirtelen mozdulattal maga alá gyűrte, és követelőzően húzta szorosabban magához. A smaragdok meglepetten pattantak ki, a hirtelen jött váltás kissé megijesztette. Hihetetlen mennyiségű keserűség vegyült az édes mézhez, amivel próbált Sakura küzdeni, és gyógyírként szolgálni. Idővel Sasuke nyugtalansága tiszta szenvedélybe csapott, amit a lány is jobban díjazott. 

- Megleptél – mondta lassan Sakura, miközben a fiú a kulcscsontját csókolgatta. – Elmeséltél mindent, őszintén, és ennek nagyon örülök. 

- Megbízok benned – mondta Sasuke két csók között, majd perzselő tekintetét a lány élénk smaragdjaiba szúrta. Pár pillanat alatt ismét vad csókban forrtak össze, ami minden eddiginél szenvedélyesebb lett. Akár az égető tűz lángolt, pusztított és tombolt. Forróság lüktetett két főhősünk között, égetett miközben reménnyel áltatott. Sakura egyik pillanatban Sasuke pólójáért kapott, majd az anyag a szoba másik sarkában landolt. Nem bírták türtőztetni egymást, mindketten tudták mit akar a másik… A könnyű anyagok pillangóként szálltak a szobában. Sasuke türelmetlenül próbálta lehámozni a lányról a vékony pólót, aminek következtében a gyenge anyaga recsegve adta meg magát a mérhetetlen erőnek. Nem sokáig vacakolt vele a fiú, inkább gyorsan megszabadult tőle, és újfent minden figyelmét a lánynak szentelte. Kezei biztosan barangolták be az íves vonalakat, domborulatokat, míg ajkai lassan szakadtak el a lány ajkától. Lassan haladt a nyakvonalánál, végig a kulcscsonton, majd elérte a melleit. Sakura érezte, ahogy minden csók nyomán lángol a bőre, majd a forróság egyre csak fokozódott a csókok útvonalán. Türelme véges volt, így mohón ragadta meg a fiú karjait, durván a hátára nyomta és felülkerekedett rajta. Most ő kínozta a fiút, míg idegtépő lassúsággal, éppen csak súrolva lehelt csókokat a felsőteste minden szegletére. Kegyetlen kínzás, amit nem is sokáig bírt a kínzott alany… A szenvedély tombolt, hatalmas lángokkal égett. Sasuke megunva a hosszú idegtépő kegyetlenkedést, birtokába vette a lány testét, majd minden mozdulatával csak örömet okozott az eddigi kínzó személynek. Mindketten elmerültek az élvezet mámorában, majd egyre közelebb kerültek a boldogság mennybeli kapujához. Halk lihegés törte meg a szoba csendjét, majd egy hangosabb nyögés, Sakura elfojtott sikolya és mindketten átléptek a mennyek kapuján. Sasuke lágy csókot lehelt a lány ajkára, majd mellé gördült és háton fekve lihegett. 

- Én is… - mondta Sakura, miután rendesen kapott levegőt. A fiú nem értette mire gondol, majd a lány folytatta. – Megbízom benned – mosolyodott el. A fekete hajú magához húzta, és amilyen szorosan csak tudta megölelte.

Másnap reggel Sakura óvatosan mászott ki Sasuke ölelő karjaiból. Kipillantott az ablakon, és még csak az éppen narancsossá váló fákat pillantotta meg, elég korán lehet. Pár pillanatig csendben bámult kifelé, majd elvonult zuhanyozni. Forró pára lengte be a fürdőt, amivel cseresznye illat vegyült. Sasuke nem sokkal a lány után mászott ki az ágyból, majd elindult a párával teli helyiség felé. Alig látott valamit, akkora volt a gőz, de mégis sikeresen megtalálta az általa keresett alakot. Óvatosan megölelte mire a smaragdok tulajdonosa ijedten ejtette el a kezében tartott szivacsot.

- Jó reggelt! – suttogta a nyakába, majd megcsókolta. A gőzzel teli fürdőszoba csak még rejtélyesebbé tette a csókot. Sakura mosollyal az arcán fordult meg, majd megcsókolta lágyan és szenvedélyesen a fiút. A csók mélyült, egyre vadabb és szenvedélyesebb lett, miközben bőrüket áztatta a forró víz. Nyugodt és örömteli csókjukat egy hang zavarta meg.

- Haruno Sakura és Uchiha Sasuke haladéktalanul jelenjen meg az igazgatóiban! Ismétlem… - majd a bejelentés kétszer megismétlődött.

- Mit akarhat már ilyenkor? – mérgelődött Sakura. Sasuke egy csókkal hallgattatta el, majd magára hagyta, hogy nyugodtan lezuhanyozhasson. Miután végzett, felöltözött és meglepetten látta, hogy a fiú nincs a szobában. Még gyorsan megfésülködött, majd zsebre vágta a telóját, mikor halk kopogtatást hallott. – Bújj be! – kiáltotta, miközben a cipőjét kötötte be.

- Kész vagy? – kérdezte az ajtóból Sasuke, aki már megfésülködve, tökéletesen belőtt frizurával és átöltözve állt az ajtóban.

- Pillanat! – motyogta, és a másik cipőjét is felküzdötte, majd pár lépéssel a fiú mellett termett. – Mehetünk – vigyorodott el. 

Lassan haladtak a falak között, nem siettek. Valahogy mindkettejüknek rossz előérzete volt, főleg Sakurában jöttek elő nem túl kellemes rémképek. Az igazgatói előtti folyosón a lány hirtelen megtorpant.

- Mi a baj? – kérdezte Sasuke, mire a lány csak mereven bámult maga elé.

- Annyira rossz érzésem van… Valami… történni fog! Ami mindkettőnkre hatással lesz – nézett űzött vadként a fiúra. – Nem tudom, mi, de érzem, hogy rossz! – A fiú meglepetten mérte végig a lányt. Eddig nem látta ennyire… önkívületi állapotban. 

- Semmi baj nem lesz! – ölelte magához, majd megszorította kezét és elindult az iroda felé magával húzva társát. Halkan kopogtatott az ajtón, mire egy halk szabad lett a válasz. Sakura még buzgón rázta a fejét, mikor a fiú rápillantott. Ajkaival egy „Ne menjünk be!”-t formált, de az Uchiha könyörületlenül kitárta az ajtót és maga előtt belökte a lányt.

- Jó reggelt Tsunade-sama! – köszönt a fekete hajú szinte vidáman. A smaragdszemű csak halkan motyogott valamit.

- Jó reggelt! – felelte a nő a papírkupacok mögül.

- Miért hívtál? - kérdezett rá végül Sakura minden köntörfalazás nélkül.

- Gondoltam érdekelni fog mindkettőtöket egy igen furcsa hír… no meg pár pleytka és esetleg egy egyszerűbb nyomozás eredménye – válaszolta nyugodtan a nő, mire a két fiatal semmit nem értő arckifejezéssel bámult rá.

- Mire céloz? – kérdezett rá Sasuke.

- Talán a pletyka a legegyszerűbb… Tegnap az a hír kapott szárnyra, hogy Haruno Sakura és Uchiha Sasuke járnak. Igaz ez? – Sakurában meghűlt a vér. Tsunade már ezt is tudja… Az nagy gáz…

- Gondolom igen – válaszolta higgadtan Sasuke. – Bár van egy sejtésem, hogy nem ez a legfőbb indok, amiért idehívatott minket ilyenkor reggel… Nem de? - már a fiú is érezte, hogy bizony nem kellett volna ennyire sietni.

- Különösebben nem zavarna… Csakhogy… - lassan mondta ki a szót, majd hangja elnémult és láthatóan gondolkozóba esett. – Talán egy történettel kéne rávezetnem titeket a megfelelő zavaró tényezőre. – Pár pillanatnyi szünet után folytatta. – Vannak természetbeli elemek, amik együtt sohasem létezhetnek. Például az éjszaka és fény… Totális ellentétei egymásnak. De talán nem ez a legjobb példa – megint elgondolkodott. – Tűz és víz? Ez egy fokkal jobb, de ide ez sem illik tökéletesen. Talán a macska egér példa a legjobb. Láttatok már olyat, hogy egy macska hősiesen védi az egeret? Esetleg fordítva? Az macska hazudik a többi macskának, ezzel mentve az egérke életét? Vagy esetleg a macska még az egeret meg is csókolja? Szerintem ez egy olyan lehetetlen szituáció, ami a természetben soha nem következhet be. Pont, mint a tűz és víz sem létezhet egyszerre. 

- Ne köntörfalazz! – csapott dühösen az asztalra Sakura. – Mondd ki a gyilkos ítéletet! Mondd ki, a szádból akarom hallani!

- Mielőtt kimondom a mindenki számára nyilvánvalót… Sakura, mióta tudod? – fordította barna szemeit a lányra. 

- Karácsonyi bál? – kérdezett vissza gunyorosan a lány. – És te?

- Három napja – sóhajtott Tsunade. Ezzel megint kiderült, hogy a lány tehetséges. Egy egész kiválóan képzett, különleges képességekkel felszerelt tanárokból álló ninja csapatot is lepipált.

- Akkor miért nem mondtad el? – nézett kíváncsian a lányra.

- Egyértelmű nem? – nézett a nőre, majd megfogta a fiú hideg hófehér kezét.

- Megszegted a legfontosabb szabályt, ezzel akár az egész iskola pusztulását is okozhattad volna… De te ahelyett, hogy a józanészre hallgattál volna, mentél a saját fejed után…

- Volt kitől eltanulnom – nézett Sakura kihívóan a nőre. Tsunade ezt egyszerűen elengedte a füle mellett.

- Szóval Sasuke, már nagyon jól tudom, hogy te vagy a kém… Orochimaru küldött! Csak egy kérdésem lenne. Mit is kell kiderítened?

- Szerintem egyértelmű – vont vállat a fiú. – A kapcsolatokat az iskolák között, a konohai tanárok, diákok hadi erejét, a képzést és a haderő nagyságrendjét – sorolta nyugodtan.

- Értem – nézett lemondóan a nő. – Mikor adtál utoljára pontos információt annak a kígyónak?

- A karácsonyi bál estéjén… Azóta nem adtam semmilyen használható infót… - vallotta meg az őszintét Sasuke. Sakura is meglepődött ezen a vallomáson, hisz ő sem tudott erről semmi pontosat.

- Azóta nem is jelentettél neki? – faggatózott tovább a nő.

- De – vont vállat a fiú. – Csak semmi használhatót nem mondtam neki.

- Na, jó – szólt közbe Sakura – a pletykát tisztáztuk, a nyomozást is valamilyen szinten… De milyen furcsa hírről beszéltél?

- Remek megfigyelő – mosolyodott el az igazgató. – Gondolom meglepődtetek, hogy semmi erősítés nincs velem… Se egy tanár, se egy képzett magas rangú ninja… Pontosan a hír miatt, és a viselkedésed miatt! – nézett a smaragdokba. – Mikor hallottál utoljára Orochimaruról? – nézett a fiúra.

- Nem is tudom… több mint két hete nem jött hír, semmi… De miért lényeg ez? – vakarta meg a tarkóját Sasuke.

- Talán, mert igaz lehet a hír… - mondta elgondolkodva. - Mit tudsz Orochimaru állapotáról? Mennyire súlyos? – Tsunade tovább húzta az időt.

- Amennyire tudom nem volt a topon… Kabuto valami olyat zagyvált, hogy hamarosan új testre lesz szüksége… De a francba is, miért lényeges ez? – kérdezte ezúttal kicsit ingerülten.

- Olyan hírek keringenek… - nevette el magát a nő. A két fiatal idegesen pillantott össze… Mi a francról hantázik itt az igazgató. Miért nem bírja kibökni, hogy mi van. Húzza itt az ember agyát, a meséivel, a fölösleges kérdéseivel… A percek lassan peregtek, míg több száz ehhez hasonló gondolat futott végig két főhősünk agyán. De Tsunade csak magában mosolyogva nézett hol a fiatalokra, hol pedig csak ki az ablakon, tekintete néha megpihent a papírhalmokon. 

- Milyen hírek, az Istenért! – csattant fel Sakura. Sasuke csak megszorította a kezét, ezzel is nyugalomra intve, mire a lány csak halkan fujtatott. Ezt utálta a mesterében, mikor az ember idegeit húzta, nyúzta pár apró szóval, amit talán pár másodpercig tartana kimondani… De ő nem… inkább vár és élvezi, hogy te vergődsz.

- Az a hír terjeng, hogy…