- Ilyen sokoldalúan? – vonta fel kérdőn szemöldökét Sakura. A fiú erre hátrált pár lépést, és mosolyogva nézett a lányra.

- Nyugi, ez a tied… mikor nem figyeltél kiloptam a táskádból – válaszolta könnyedén. A smaragdszemű erre csak elvigyorodott.

- Akkor megnyugodtam – válaszolt vidáman. Pár pillanatig csendben méricskélték egymást, majd szinte egyszerre felsóhajtottak. – Kezd te! – mondta Sakura.

- Lehet nem itt kéne… - mondta halkan Sasuke.

- Igazad van… Találkozzunk fél óra múlva a kocsinál. Tudok egy nyugodt helyet, ahol beszélhetünk! – A fiú csak bólintott, majd szótlanul indultak el a szobájukba. Odakint a nap már lenyugvóban volt, így mikor a két fiatal a kocsinál ismét találkozott, az eget vöröses lángnyelvek nyaldosták. A felhők körül enyhe rózsaszínes árnyalatban tört meg a fény, míg távol a nap tüzes korongjától lilává vált az égbolt.

Mikor egymásra pillantottak, egyikőjük sem szólalt meg, csak némán beszálltak az autóba, majd Sakura nyugodt mozdulatokkal életre keltette a járművet. A fiú elgondolkozva bámulta a tájat, nem törődött vele merre járnak. Úgy volt vele, hogy bízhat a lányban, hisz ha tervez is valamit, majd lesz valahogy. Alig tíz perc autókázás után, egy Sasuke számára is ismerős helyen találták magukat. A fekete tincseket meglepetten seperte el szeme elől, szinte nem volt biztos magában… Jól látja? De jól látta, mivel a lány már kiszállt az autóból, és csak rá várt. Lassan követte a rózsaszín hajút, miközben agyát elöntötték az utoljára itt átélt pillanatok. Amik nem voltak túl kellemesek, tekintve, hogy utána Sakurát két-három hétig altatásban tartották.

- Miért pont ide? – kérdezte meg, miközben a tópartnál egy padra ült.

- Csak eszembe jutott… Mikor elmentünk rament enni és még rózsát is kaptam – vigyorodott el Sakura.

- Emlékezetes nap… - válaszolt vegyes érzelmekkel. – Akkor szerintem sejted, miért vagyunk itt…

- Mindketten ugyanazt akarjuk – válaszolt nyugodtan a lány, miközben a tó tükrét nézte, ami visszatükrözte az ég narancsos szín kavalkádját.

- Tisztázni a kapcsolatunkat! – mondták egyszerre, mire meglepetten kapták egymásra tekintetüket. Érezték, hogy nehéz lesz dűlőre jutni, de tudták, hogy ez már elkerülhetetlenné vált.

- Kezdem én… - sóhajtott Sasuke. – Szerintem te tudod a legjobban, mit is gondolok… Míg eszméletlen voltál, Naruto rávilágított pár dologra az érzelmekkel kapcsolatban. Igaz, nem tudatosan tette, de a lényeg megvan. Az érzelmek olyanok, mint a kétélű kés… De én úgy döntöttem, hogy már nincs visszaút. Megállíthatatlanul felébresztetted bennem az érző lényt, így már szinte semmi nem érdekel… - folytatta volna, de Sakura belevágott.

- Az érzelmeink két küldetés sikerét rizikóztatják. Egyikünk nyerni fog, míg a másik veszít… Ez ellen nem tehetünk. Ebből semelyikünk nem jöhet ki jól. Egyrészről ott a tudat, hogy jól elvégeztem a küldetést, másrészről ott a mérhetetlen hiány… Ami azért van, mert végrehajtottam egy küldetést – mondta elmerengve mégis szenvedélyesen.

- Vagy… mindkét küldetés sikertelen, így csorbul a hírnevünk, de nem keletkezik hiány, nem keletkezik űr… - folytatta Sasuke. – Megmaradunk teljes értékkel, nem lesz hiány, se gyógyíthatatlan seb.

- Talán… De szerinted milyen érzés, amikor jelentek Tsunadének - akivel nem mellesleg együtt élek -, és a képébe hazudok? Ő nevelt fel, neki köszönhetem, hogy itt tartok… Erre minden nap, minden jelentésnél hazudok…

- Sajnálom – mondta csendesen Sasuke -, de ez egy jel… Nem vagy képes feladni! – A lány smaragdjait a fiúra fordította. Meglepődött ezen a logikus felismerésen, mégis nagyon jól tudta, hogy igaz. Pár hosszú percig néma csendbe burkolóztak, az utolsó mondat súlya ólomként kígyózott a levegőben. A nap már csaknem teljesen eltűnt a láthatárról, így minden elsötétült. Sakura megborzongott a hirtelen támadt hűvös szellőtől, miközben a vele szemben lévő arcot vizsgálta.

- Igazad van – sóhajtott végül egyetértően. Sasuke nem várt ilyen hirtelen beleegyezést, de jól esett neki a tudat, hogy a lány nem ellenkezik. – A legnehezebb dolog – kezdett el beszélni ismét – nem az, hogy rájöjj az érzelmeidre, hanem az, hogy be is valld őket. Több bátorság kell hozzá, mint hogy hazudj az egyik rokonodnak, átverj egy egész iskolát. Ezzel akár annak pusztulását okozva. Ezektől cseppet sem félek… Mégis, hogy kimondjak pár egyszerű szót… ahhoz nincs elég bátorságom. – Sakura még önmaga is meglepődött őszinteségén, de Sasuke hűvös keze jólesően megszorította az ő már átfagyott ujjait.

- Tudom – suttogta a fiú is. Hangja rekedt volt, túl sok érzelem kavargott benne. – Mi mégis itt ülünk – folytatta normálhangon. – Itt ülünk, hogy szembeszállhassunk a félelmünkkel.

- Képesek vagyunk rá? – suttogta a lány, miközben pár tincset arcába fújt a szellő.

- Ezt csak te tudhatod, hogy te képes vagy-e… Hisz, én már bevallottam – válaszolta, mire Sakura elvigyorodott.

- Persze, részegen könnyű! – tiltakozott a lány. Erre Sasuke is elmosolyodott, majd a lány füléhez hajolt.

- Szeretlek, Haruno Sakura! Érted még a küldetésem sikerét is sutba vágom… - halkan mondta a szavakat, mégis érezni lehetett bennük az érzelmeket, amik a fiúban kavarogtak; a szenvedélyt és a tüzet. Sakura ültében megdermedt, nem tudott mit mondani. Ám mikor Sasuke ujjai égő bőréhez értek, újra magához tért. Két karját a fiú nyaka köré fonta, miközben arcát a mellkasába fúrta.

- Még senki nem mondott nekem ilyet… - mormogta a fiú felsőjébe. Erre Sasuke elnevette magát és megborzolta Sakura haját. Egy olyan igazi, szívből jövő nevetést hallatott, mire a lány meglepetten nézett fel rá, miközben az ő ajkai is önkéntelenül felfele görbültek.

- Na, mi van? – érdeklődött Sasuke, miközben a rózsaszínhajú ámulva bámult.

- Soha nem hallottalak még szívből nevetni – mosolyodott el. – Igazán jól áll neked! Jobban, mint a „jégcsapherceg” arc!

- Jégcsapherceg? – kérdezett vissza Sasuke ugyanazzal a hangsúllyal, amivel Sakura ejtette a szót.

- Igen! – vágta rá durcisan a lány. Erre a fiú magához húzta, egyik kezével maga felé fordította a lány arcát, majd lágyan megcsókolta. Sakura elmosolyodott, majd engedett merev testtartásán, kezével magához húzta a fiút.

Az első igazi csók… Mondhatnánk ezt is, hisz ennél érezték át a kimondott és ki nem mondott szavak súlyát, igazi jelentését. Itt jöttek rá, mit is jelent nekik a másik, és mi lenne velük nélküle. Már egyáltalán nem érdekelte őket a küldetés sikere, egyedül a másik, akit most szorosan a karjaikba zártak.

- Ez igen? – kérdezte meg Sasuke a csók végén a lányt, aki csak lágyan elmosolyodott.

- Minek vennéd ezt? – kérdezett vissza pajkosan, miközben smaragdjaiban boldog fény csillogott. Nem várta meg a választ, csak újból megcsókolta a fiút, aki a lendülettől eldőlt a padon, így a lány rajta feküdt. – Igen! – mondta boldogan a csók végén. – Uchiha Sasuke – kezdte hivatalos hangon, de ott lappangott az elfojtott izgalom és boldogság -, szeretlek! Jobban, mint gondolnád! – nevetett, miközben a fiú parázsként izzó fekete szemét nézte. Erre a hófehér arcon egy ellenállhatatlan vigyor jelent meg.

- El sem hiszed, hogy mióta vártam erre! – válaszolt, miközben lágyan végigsimított a lány rózsaszín tincsein. Pár percnyi nyugodt fekvés után Sasuke feltornázta magát, miközben nem engedte el a lányt. Épp szólásra nyitotta száját, de Sakura megelőzte.

- Tudom, mit szeretnél, de nem tudom a választ… Szerinted hogy fogadnák, ha belibbenünk kézen fogva? Ino megtép… téged meg lehet, Lee nem kímélne… - kuncogott Sakura, miközben elképzelte a jelenetet.

- Ez nem vicces – mosolygott Sasuke is. – És a helyedben nem aggódnék… Ino elég látványosan Gaara körül settenkedik. Szóval pánikra semmi ok! Lee meg…

- Tudom, csak vicceltem… - De nem fejezte be, mert Sasuke meglepetten nézett. – Most mi van?

- Semmi, semmi – rázta meg a fejét Sasuke. – Ideje indulni!

- De…?

- Majd lesz, ahogy lesz – mosolygott Sasuke, majd elkapta a lány kezét, ujjait a vékony ujjak közé fűzte, és mosolyogva indult meg a kocsihoz. Visszafele Sasuke vezetett, miközben halkan beszélgetett Sakurával. Minden nyugodt volt, már jele sem volt az eddig sokszor megtapasztalt feszült nyugtalanságnak.

- Észrevetted – hozta fel Sakura -, hogy milyen nyugodt a hangulat? – kérdezte elgondolkodva, miközben a már teljesen besötétedett tájat nézte.

- Sokkal jobb így… - válaszolta Sasuke, mire a lány elvigyorodott.

- Van benne valami – válaszolta halkan. – De azért elég irónia is érezhető… felfedezhető. Nem gondolod? – nézett ezúttal komolyan.

- Legnagyobb ellenségek? – kérdezte csepp gúnnyal.

- Bingó! A természet törvényei valami olyat mondanak, hogy a zsákmány soha nem ugrik a ragadozó ölébe, nem kér csókot… Nem?

- És esetünkben ki a vadász? – kérdezte szinte nevetve Sasuke, erre a reakcióra a lány csak dühösen, ám nevetve csapott a fiú vállára.

- Gonosz! – mondta tettetett sértődöttséggel. – De természetesen én vagyok a vadász – folytatta vigyorogva.

- Miért is? – fordult a lány felé, mire a smaragdok meglepetten villantak az ablak felé. Rögtön megnyugodott, mikor észrevette, hogy már a koli udvarán állnak.

- Mert nekem a küldetésem megtalálni a kémet… Te csak kémkedsz, én vadászok is – vigyorgott.

- Érdekes elmélet… - nyúlt az álla alá, majd egy újabb hosszú és szenvedélyes csókban egyesültek. Végre „büntetlenül” élvezték a pillanatot. Nyugodtan merültek el az mézédes, forró lángokban, amik nem égettek, csak perzseltek. És ez érezhetővé is vált, bőrük kipirult, szinte lángolt. Mámorító érzésként élték meg a pillanatot, de sajnos vége szakadt, mint minden jónak.

- Ne már… - mondta kissé nyafogósan Sakura, de az Uchiha nem foglalkozott vele, egyszerűen kiszállt az autóból, majd kinyitotta a lány felöli ajtót. Megfogta a kezét, majd bezárta az autót, és lassan elindultak a kihalt épület felé. Ujjaik összefonódva, de egyikőjük sem akarta elengedni a másikat. Halkan beszélgettek, így észre sem vették, hogy a klubhelységben van az egész osztály, és a nyitott ajtónál épp Naruto áll.

- Ti meg? – kérdezte az Uzumaki meglepetten. Sakura ugrott egyet a meglepődéstől, és reflexből ki akarta rántani ujjait Sasuke ujjai közül, de egy erős szorítás megakadályozta.

- Sétálni voltunk – válaszolt lezseren Sasuke, de a szöszi egyre csak az összefonódó ujjakat bámulta. No meg a hanglejtésére figyelmes lett az egész osztály, így már többen álltak Naruto mögött, és mindenkinek szemet szúrt az új páros. Sakura arca persze már eléggé a paradicsom színébe ment át, de a bámuló közönség nem zavartatta magát.

- Ideje volt már, Sasuke – lépett Naruto csapattársa mellé, majd könyökével megbökdöste és félreérthetően pislogott. Erre a fekete hajú csak megforgatta szemeit. – És akkor ti jártok? – kérdezett rá végül, minden kertelés nélkül. A kérdésre már Sakura is kíváncsian figyelt, hisz nem mondták ki… még nem. Sasuke a kérdés után fekete íriszeit a smaragdokba fúrta, majd elmosolyodott, és válasz helyett csak magához rántotta a lányt, és apró csókot hintett ajkára.

- Válasznak megfelel? – kérdezte Sasuke, hangjában semmi gúny, irónia, vagy a már tőle megszokott jeges árnyalat nem volt fellelhető.

- Igennek veszem! – mondta vidáman a szöszi. A klubhelyiségben lévők között halk morajlás futott végig. Kivehető volt Ino „Én megmondtam, hogy rá fáj a foga!” mondata, és pár meglepetést és ámulást kifejező mondat. Sakura ezalatt meglehetősen kába volt a nap eseményei, az utolsó nyilvános csók, és a Naruto által kimondott igen erősen a hatalmába kerítette.

- Sakura, jól vagy? – lépett elé Hinata, majd meglengette kezét szemei előtt.

- Kicsit… szédülök – mondta lassan, de Sasuke nem várta a folytatást, felkapta, majd elindult vele a szobája felé. – Tegyél le! – parancsolta erőtlenül, de a fiú nem törődött vele.

- Kulcsod? – kérdezte utasító hangnemben a fiú, mire a rózsaszínhajú elővarázsolta zsebéből a kulcsot. Gyorsan kinyitotta az ajtót, majd besétált a lánnyal, letette az ágyra. Hinata és Naruto az ajtóban álltak és aggódó tekintettel követték minden mozdulatukat. – Nem pihentél eleget…

- Csodálkozol? – kérdezte a lány felháborodva. Erre persze mindkettőjüknek eszébe jutott az utolsó éjszaka. De mielőtt gyanús lenne a hallgatás, Sakura folytatta is. – A küldetés alatt nem sokszor pihentem ki magam…

- Akkor mi hagyunk is! – kiáltott be Hinata, miközben Narutót kilökdöste a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.

- Ez érdekes volt… - jegyezte meg Sakura.

- Melyikre gondolsz? Arra, hogy Naruto meglátott, arra, hogy mindenki előtt megcsókoltalak, vagy arra, hogy így itt hagytak minket? – sorolta Sasuke a lehetőségeket.

- Mondjuk úgy, hogy mindegyik… - Azzal felült az ágyon, miközben tincseit válla mögé dobta. – Tudod, ha tegnap valaki azt mondja, hogy ma ezek megtörténnek… Biztos kiröhögöm.

- Szerinted én nem? – ült Sakura mellé, majd elterült az ágyon. A lány óvatosan a mellkasára tette fejét, és csendben figyelték a másik légzését.

- Alszol itt? – kérdezte meg Sakura kissé pirulva. Mire a fiú végigsimított hátán.

- Butaságot ne kérdezz! – vigyorgott, majd felpattant. – Mindjárt jövök, de talán lezuhanyozom, ha nem gond – mosolyogott, majd választ nem várva kilépett a szobából. A lány végül bólintott, majd ő is elvonult zuhanyozni. Jól esett ismét belépnie a saját fürdőszobájába, és lemosni magáról a küldetés fáradalmait. Cseresznyeillat gőzzel keveredve lengte be a szobát, mikor Sasuke ismét megjelent.