- Nincs szívverése… - nyögte halkan, majd tenyerével elkezdte a szívmasszázst. – Szájon át lélegeztetés? – nézett Naruto kék íriszeibe, de azok csak értetlenül csillogtak, láthatóan a fiú sokk hatása alá került… Sasuke kétségbeesetten nyomogatta a lány mellkasát, majd kicsit oldalra billentette a fejét, hogy a víz kifolyjon a szájából. Miután úgy vélte már minden víz eltávozott a szájából és légcsövéből, visszafordította a fejét, majd hangos számolásba kezdett.

- Egy, kettő, három, négy – majd levegőt fújt a lány tüdejébe, minek hatására a mellkasa megemelkedett. Ismét számolás, majd levegő. A sokadik levegő után Sakura mellkasa magától kezdett emelkedni és süllyedni, a lány párszor köhögött, így a maradék víz is kikerült. Sasuke megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd a Naruto által szorongatott törölközőt ráterítette. A szöszi pedig hosszú percekig meredten bámult. Ezalatt Sasuke összedobálta a holmikat, majd mikor végzet megrázta társát a vállainál fogva.

- Él! – jelentette ki, mire Naruto lassan fókuszált és nehézkesen, de magához tért.

- Él? – kérdezett vissza halkan, mint aki nem hisz barátja szavaiban. Erre Sasuke csak bólintott. Naruto ránézett az eszméletlen lányra, aki halkan vette a levegőt, de mellkasa egyenletes emelkedése és süllyedése megmutatta, hogy tényleg él.

- Elmegyek a kocsiért, itt maradsz vele? – kérdezte lassan.

- Én? – kérdezett vissza a szöszi.

- Te! Csak pár perc… addig nem lesz semmi, és amúgy se tudsz vezetni… - válaszolt egyszerűen az Uchiha.

- De tudok! – tiltakozott Naruto. - Már megkaptam a jogsim… Inkább maradj te… nem akarom, hogy történjen valami és csak tehetetlenül üljek. Kérem a kulcsot – mondta kissé bizonytalanul a szöszi, majd felállt és elvette a felé tartott kulcsokat. Sasuke óvatosan a lány köré tekerte a pokrócot is, mert egyre jobban reszketett. Ügyelve a könnyű testre, a kezébe kapta, majd elindult Naruto után. A vihar egyre több felhővel tornyosult az égen, a szél egyre jobban felkorbácsolta a tengert. Sasuke kissé megborzongott az egyre hűvösebb, és egyre erősödő szél fergetegben. Sakura ajkai elkékültek, míg arca hófehér volt. A fiú rögtön felgyorsította lépteit, ahogy meglátta ezeket. Naruto már kitolatott és épp megfordulni akart, mikor Sasuke odaért a lánnyal a kezében. A szöszi gyorsan megállította a járgányt, kipattant a kormány mögül, majd kinyitotta a hátsó ülésnél lévő ajtót így Sasuke sikeresen betette a lányt.

- Ülj be hátra! – adta ki a határozott parancsot Narutonak. - Én vezetek haza! – A fiú megpróbálhatott volna ellenkezni, de semmi esélye nem volt egy elszánt Uchihával szemben. Így nem ellenkezve beült hátra, Sakura fejét az ölébe tette majd lágyan megsimogatta a hűvös arcot. Sasuke gyorsan bepattant és szinte forma1-es pilótaként vezetett, padlógázzal söpört végig a kihalt utcákon. Ennek köszönhetően alig pár perc alatt megtették az utat, majd a hotel parkolójában álltak.

- Te csinálsz egy Sakura klónt, és egyet belőlem. Bementek, beszélgettek, mindezt feltűnés nélkül. Mikor bejutsz a szobába – a kulcsot elővette és az Uzumaki kezébe nyomta – kinyitod az erkélyajtót. Mi ott megyünk be, mivel nem kéne feltűnést kelteni… - Naruto csak bólintott, majd létrehozta a két klón és kissé idegesen indult meg a bejárat felé. Sasuke csak felsóhajtott és remélte, hogy Narutónak sikerült mindent megcsinálnia. Mihelyst eltűnt a fiú a szemei elől, kinyitotta a hátsó ülés felöli ajtót, és óvatosan kiemelte Sakurát. Gyorsan bezárta az autót, majd pár ügyes, ámde óvatos mozdulattal feljutott a tetőre. A tetőről már gyerekjáték volt megtalálni az erkélyt, és hála Narutónak a nyitott ajtón besétálni a szobába. Naruto már ledobta a táskát a kezéből, és az ágyat igazgatta. 

- Fektesd le! – mondta halkan a szöszi, így Sasuke még ha nem is a parancs miatt, de letette a lányt az ágyra. Sakura még mindig csukott pillákkal, egyenletes légzéssel, de szinte élettelenül hevert. Naruto gyorsan ráterítette a takarókat, majd leült mellé. – És most mi legyen? – kérdezte kicsit aggódva.

- Várunk, és reméljük nem hűlt ki annyira, hogy ne tudja átmelegíteni a takarókat… - válaszolt az Uchiha miközben tenyerét a lány homlokára tapasztotta. 

- Lehet nem csak reménykednünk kéne… - suttogta halkan a szöszi, majd Sasuke kérdő pillantására nem válaszolt, hanem cselekedett. Óvatosan bebujt Sakura mellé a takaró alá. Sasuke rögtön megértette miért teszi, de ő csak leült az ágy szélére. – Nagyon át van fagyva… Szinte jéghideg… - közölte Naruto, miközben remélte, hogy Sasuke veszi a célzást, és segít neki felmelegíteni a kihűlt lányt. Az Uchiha csak felsóhajtott, majd követte Naruto példáját.

- Igazán kibírhatatlan vagy néha… - mondta minden érzelem nélkül a szöszinek.

- Miért te mi vagy? – kérdezett vissza Naruto, miközben ajkain egy mosoly játszott. – Néha egoista, néha túl menő, citrompofa nem mellesleg…

- Remek jellemzés – válaszolt Sasuke. – És te milyen vagy? Túlbuzgó, hiperaktív, kicsit hülye…

- Jó, jó igaz… - nevette el magát. – De azért vannak jó tulajdonságaid is… - ismerte be a szöszi, mire Sasuke felkönyökölt.

- Például? – kérdezte értetlenül.

- Hm… tudsz kedves lenni, aggódsz a társaidért – itt Sasuke egyre jobban ráncolta a homlokát. – Példát is mondjak? Hát jó, most mikor azt hittük, hogy Sakura nem tud úszni… Ki vetette magát utána? Vagy mikor jött a vihar, ki rohant utána? Vagy mikor baj volt küldetés közben… Ki az, aki végül megmentette a helyzetet? És ki játszott igazán élethűen a táncversenyen, és… - sorolta volna tovább, de Sasuke félbeszakította.

- Jó, elég lesz! – sóhajtott fel a fiú. – De mire jó ez a túlzott érzelmesség? Csak elgyengít, nem gondolod? – Naruto pár pillanatig hallgatott, végiggondolta a választ.

- Szerintem – kezdett bele lassan – az érzelmeknek két oldala van. Egyfelől tényleg elgyengítenek, de ha egy szeretted a szemed láttára esik csapdába, vagy sérül meg, az csak erőt ad arra, hogy küzdj érte. Hisz az ember akkor lesz igazán erős, ha valakiért, vagy valamiért harcol. Persze a szeretetnek van még egy komoly hátulütője… amit mindenki megkockáztat, mikor szeret – egy rövid szünet, majd folytatta. - Ha az illető, aki mindennél fontosabb számodra, a szemed előtt hal meg, vagy csak tudod, hogy valaki miatt halt meg, akkor elönt a gyűlölet, és bosszúra szomjazol. De ezt te gondolom ismered… Vagy esetleg a szeretet önfeláldozásba torkollik, akkor azt követi a bosszú. És még valami… csak az emberek éreznek, mutatják ki szeretetüket, gondoskodnak a másikról folyamatosan; például ha Hinata megbetegedne, biztosan ott ülnék az ágya mellet és próbálnék minden tőlem telhetőt megtenni, hogy segítsek neki. Én így gondolom… - fejezte be gondolatmenetét Naruto. Sasuke figyelmesen hallgatta, és igazán értette a fiú indokait. A bosszúról szóló részt, meg saját kezűleg tapasztalta.

- Ez érdekes vélemény – mondta pár perc gondolkozás után. – De igazán helyénvaló érvek… - halkan sóhajtott, majd elcsendesülve feküdtek tovább az ágyon.

Eközben Sakura álom és valóság közt lebegett. Elkapott egy-egy szófoszlányt, egy-egy mondatot, amit Naruto és Sasuke ejtett el. Pár pillanatban érezte, hogy valami ismerős puhaság veszi körül, egyszer érezte, ahogy homlokán egy kósza tenyér megpihent. Persze voltak pillanatok, mikor az álmok magával ragadták és visszatértek a víz alatt töltött hosszú percek. Szinte érezte a tenger sós, jeges cseppjeit a bőrén, érezte, ahogy a tenger vadul dobálja ide-oda, ahogy játszik vele, mint egy rongybabával. Végtagjai az emlék hatására lázas és fájdalmas lüktetéssel válaszoltak, minek hatására arca fájdalmas grimaszba torzult.

- Sasuke… az arca! – pattant fel Naruto, mire Sasuke is hihetetlen sebességgel ülő helyzetbe tornázta magát. Tekintetét végigfuttatta a fájdalmas arckifejezésen, majd egyik kezével megsimította az eltorzult arcot.

- Nincs semmi baj… - mondta halkan. Sakura megérezte az érintést, észrevette, hogy Naruto egyik kezével végigsimít kézfején. Megnyugtatta a két érintés, és a rossz emlékeket felváltották a szép és jó tapasztalatok. Eszébe jutott a délelőtt, mikor mind a hárman önfeledten szórakoztak, nem volt köztük ellentét. Minden békés, nyugodt és egyszerű volt. Majd egy soha nem látott kerttel került szembe. A Nap édes meleget sugárzott, a szellő balzsamos érzést keltett benne. Hatalmas fák hűs árnyékot nyújtottak, a rózsabokrok lágy illatot árasztottak. Az elhagyatott ösvényeken a porban lábnyomokat fedezett fel. Ahogy haladt az ösvényen, egyre gyönyörűbb virágokkal került szembe, az illatuk egyre csodálatosabb lett. Az egyik bokorból a méhek halk döngicsélése hallatszott, míg a fák ágai közül lágy madárcsicsergés szűrődött. Ez a kert maga volt a béke és nyugalom.

- Kérjek vacsorát? – kérdezte meg Sasuke pár óra néma csend után. Naruto lassan nyitotta fel szemeit.

- Kérhetsz… már kezdek éhes lenni – válaszolta, amit egy hangos gyomorkorgás támasztott alá. Kicsit zavartan elmosolyodott, majd megvakarta a tarkóját. Sasuke csak bólintott, az után hívta is a recepciót, hogy hozhatják a vacsorát. Naruto ezalatt Sakura arcát nézte, ami most nyugodt és békés volt. Nem látszódott rajta semmilyen érzelem. Vajon mi történhetett? – futott végig az agyán. Éppen látta, mikor Sakura felpattant, majd egy hatalmasat ütött… Nem értette miért, de tudta, hogy valami feldühíthette. Sasuke még nem mondott semmit, igaz nem is kérdezett rá. Talán itt az ideje…

- Sasuke… - kezdett bele kissé feszülten. – Mi történt… miért hagyott olyan hirtelen magadra Sakura? – megnyugodva fújta ki az eddig benntartott levegőt.

- Csak összevesztünk – mondta Sasuke minden érzelem nélkül.

- Máskor is vesztetek össze, és egyszer sem láttalak olyan elgyötört arckifejezéssel… És egyszer sem került Sakura halál közeli élménybe… Most meg… Itt fekszik eszméletlenül, majdnem megfulladt és miért? Mert állítólag csak összevesztetek… - a csak szócskát igen erősen megnyomta. 

- Ezt szerintem nehéz lenne elmagyarázni… - válaszolt Sasuke. – Legyen elég annyi, hogy elvetettem a sulykot. Ez mind, Sakura jobban felhúzta magát és meggondolatlanul cselekedett… Ennyi volt, se több, se kevesebb! – mondta a fiú kissé ingerültebben a kelleténél. Eddigi nyugalmát megbolygatta a sok kérdés, főleg, mivel eszébe jutott az összes mondat, amivel mélyen megbántotta a lányt. Ismerte magát, és tudta, hogy elég meggyőző tud lenni. Azt is tudta, hogy azokban a percekben még inkább ügyelt a kifejezésére, a hanglejtésére. Sasuke a gondolataiba merülve szinte észre se vette, hogy a vacsora megérkezett. Naruto segített lerakni az ételeket, majd megköszönte a szobalánynak és kikísérte.

- Gyere enni – mondta halkan, mikor hosszú percek után sem mozdult. Sasuke lassan az asztalhoz ballagott, majd leült és némán eszegetett. Mikor befejezték hívták a szobalányt, aki elpakolt. – Én átmegyek a szobámba, aztán reggelig vigyázz rá! – mondta kissé szigorúan, enyhén fenyegetősen. 

- Ne aggódj! – válaszolta Sasuke. Naruto egyszerűen csak bólintott, összeszedett pár ruhát, majd jó éjt kívánt és átvonult a másik szobába. Sasuke csendben ült az ágy mellett a sötét szobában. A néma csöndben hegyezte a fülét, hogy biztosan hallhassa a lány szívverését. A néma percek csak peregtek egymás után, szépen sorban. Az éjszakai égboltot egy lágy sarlójú ezüstös hold, és több millió apró fényes csillag ékesítette. A vihar nem csapott le, miután eljöttek a tengerpartról a szélirány megváltozott, és a fekete fellegeket a tenger felé szállította. Sasuke halkan felsóhajtott. Talán ha nem lett volna vihar, Sakura egyszerűen megnyugszik, és nem kellene most ezen gondolkodnia. Nem kellett volna Naruto érzelmekről való nézetét végighallgatnia, nem hallotta volna a becsület és érzelmek összehasonlítási monológját. Talán nem is zavarná annyira, ha nem lenne igaza. Ha nem érezte volna át az összes mondatát, az összes szavát. Egy pillanatnyi csend a gondolatok folyamán, mikor Sakura lélegzete felgyorsult, ritmusa megváltozott, kissé akadozott. Sasuke gyorsan felpattant, majd a lány mellett termett, fürkésző tekintetével végigmérte az izzadtságtól csillogó arcot. Az egyik takarót levette a lányról, majd a másikat is. Sakura egész testében remegett, miközben a bőre forró volt. A fiú kétségbeesetten nézett körül a szobában; most mi legyen? Pár pillanat alatt kiment a fürdőbe, és egy nedves ruhával végig törölte homlokát, izzadt nyakát. Sakura bőröndjéhez lépett valami ruhát keresve, de rájött, hogy az nem lesz egyszerű. Így a saját bőröndjéből egy melegítő alsót, és egy pólót kapott elő, majd óvatosan a lányra húzta. Sakura kezei remegtek, miközben Sasuke óvatosan a póló ujjával vacakolt. Mikor sikeresen visszafektette a lányt, óvatosan betakarta, majd homlokára nedves ruhát tett. Szörnyen tehetetlennek érezte magát, ott állt az ágy mellett, és csak nézni tudta, ahogy társa remeg és eszméletlen. Végül úgy döntött mellé fekszik és éberen figyeli a lány minden mozdulatát.

A hold egyre magasabbra hágott az égen, Sasukén egyre nagyobb erőt vett a fáradtság. Gondolatai egyre inkább önutálatba torkollottak, egyre inkább önmagát hibáztatta a lány állapota miatt. Addig, addig gondolkozott, míg az álom fölülkerekedett rajta, elterült Sakura mellett és elaludt.

Sakura az idő múlásával egyre jobban érzékelte a körülötte zajló dolgokat. Hallotta Narutót, Sasukét, érezte a vacsora illatát. Érezte, ahogy eltűnik fölüle a paplan, majd alóla a lepedő és érezte, ahogy valami puha anyag kerül rá. Felismerte az illatát, az erős karok görcsös szorítását. Tudta, hogy Sasuke van mellette, és ez megnyugtatta, de valamiért zavarta is. Homlokán érezte a nedves anyagot, amely jólesően lehűtötte, és hallotta a halk szuszogást, amely egész közel volt hozzá. Gondolatai egyre tisztábbak lettek, így idegszálaival arra koncentrált, hogy szemeit felnyissa és magához térhessen. Sajnos nem volt olyan könnyű, mint ahogy gondolta. A máskor rutin feladat, most nehezére esett. Mégis küzdött súlyos pilláival. Ádáz küzdelmet folytatott ellenük, ám mégis felülkerekedett rajtuk, majd tágra nyitotta őket…