************************************************************************************

- Mi célból jöttél hozzám, leányom?

- Apám! Lenne egy kérdésem a bátyám halálát illetően. - mondtam, majd letérdeltem. Hát, igen. Hiába az apám, mivel ő az Alvilág istene, azért még nekem is le kell térdelnem.

- Mondd hát.

- Ki ölte meg? - sziszegtem, mire apám - látszólag - elkomorodott.

- Még nem tudni, lányom...- sóhajtott egy nagyot - amint megtudunk valamit, ígérem, értesítelek.

Bólintottam, s elhagytam a termet.

************************************************************************************

Hirtelen ültem fel az ágyamon. Levegőért kapkodtam, homlokon verejtékezett. A jobb kezemet a mellkasomhoz szorítottam, hogy ne verjen oly' hevesen. Ekkor az álmomra gondoltam. Bátyám... megfogom bosszulni a halálodat! - egy könnycsepp folyt végig az arcomon - NEM! Nem sírhatok többé.. ha erős szeretnék lenni! Semmi más nem fog érdekelni, csakhogy a bosszúmat teljesítsem. - Gondolkodott a rózsaszínhajú lány - Ígérem, hogy megszerzem az őseim erejét, s Ígérem, hogy MEGÖLÖM AZT, AKI MEGÖLT TÉGED! - gondolta Sakura, s közben a szemeiben mérhetetlen düh, és fájdalom keveredett. De volt ott valami más, igen, valami más, ami mindennél nagyobb volt, a bosszú. Bosszúszomja volt. Mindenáron meg akarta ölni a bátyja haláláért felelős személyt. Még ha az életébe kerül is. A két kezével fogja megölni. Eközben körbenézett a szobájában, ugyanúgy nézett ki, ahogy mindig is. Tökéletes rend uralkodott a szobában. Végig názett először a plafonon, mely szikrázó fehér színben pompázott. A hosszú, arannyal ötvözött, kristály csillárnál egy kicsit leragadt. Annyira gyönyörű szép volt. Nem. Sakura, többé nem lehetsz az a kis nyápic, - rázta meg a fejét. - aki elolvad egy csillár szépségétől... Erősnek kell lennem. - határozta el.  Ezután még gyorsan körbenézett a szobában, az arany-színű falon, a hatalmas ágyon, hófehér szekrényén, arany-színű fésülködő asztalán,  a hatalmas tükrén, ami hollófekete színben pompázott. Régen úgy érezte, hogy ez az egyetlen dolog a szobában, ami nem illik ide. De most... most úgy gondolta, hogy csakis ez illik most ide, ez illik a személyiségéhez, ez illik a bosszúszomjához.

Kikaszálódott az ágyból, és felöltözött. Szokásos ruháját kapta magára.Egy fekete-fehér-piros színekkel ellátott kimonót vett fel, amit a Haruno és az Uchiha klán jele is díszített, ezeket vérvörössel festették rá. Eléggé dekoltázs-féleség volt felül, és egy gyönyörű vörös öv-féleség volt a dereká, amit meg kellett kötni, s végéről arany, szerencsehozó talizmánok, és szintúgy arany kések lógtak le. Odament a fésülködő asztalához, s kifésülte fenékig érő, gyönyörű rózsaszín haját, majd felkötötte, de a fufruját persze szabadon hagyta. Lement a földszintre, és gyorsan bekapott egy erőkifejtő kapszulát, s egy pohár vízzel öblítettte le. Mivel még nem kapta meg az erejét, - csak 16 évesen - ezért minden nap szednie kell. Úgy döntött beszélni fog a nővérével, Harunával, hogy bátyja hogyan tett szert erejére. El is indult, nővére szobája felé, út közben elhaladt, bátyja szobája előtt is, ahol úgy rájött a sírógörcs, hogy alig bírta visszatartani. Inkább megsoksorozta lépteit, hogy minél hamarabb odaérjen.

 Bekopogott.

- Szabad. - hallotta  meg Haruna csengő hangját, amit furcsa, de most hallott először. Régebben mindig is komor, és hideg hangja volt. Most pedig.. szinte már boldog volt a hangja. Emiatt csak még dühösebb lett. Ez most komolyan boldog, mikor nem rég halt meg a fivérünk?!  - gondolkodott, s nagyon sok akaraterőre volt szüksége, hogy ne rontson rá nővérére. Kiengedte ökölbe szorított kezét, s benyitott.

- Szeretnék veled beszélni, nővérem. - mondtam lehajtott fejjel, miközben beljebb léptem.

- Sakura, - mosolyodott el - gyere ülj mellém. Miről szeretnél beszélni? - fuh, mennyire idegest ez a nyalizós hangnem, mi lelte ezt?

- A bátyámról. - mondtam ki kertelés nélkül. Erre elkomorodott.

- Mit szeretnél megtudni az bátyánkról? -  kérdezte gyanakodva. Chh..

- Hogyan szerezte az erejét? - emeltem fel a fejem, s pont belenéztem élénkzöld szemeibe, melyek most meglepődötten csillantak.

- Miért akarod tudni?

- Elmondod vagy sem? - kérdezte már egy kicsit feszültebben. Sohasem szerettem, ha a miért-eket kérdezik tőlem főleg nem a rokonaim, sosem voltam jóban senkivel sem. én afféle csendben szenvedő típus vagyok. Egyébként pedig legyen elég nekik annyi, amennyit elmondok. Senkinek semmi köze hozzá, még ha ő a nővérem is.

- Elmondom. - sóhajtott - Ő nem az Alkímiában tanult. Elment a sötétség erdejébe, s felkereste a három legjobb, s legveszélyesebb embert, kik elfogadták őt tanítványuknak. 3 tanára volt.2 férfi és egy nő. Tsunade, kinek puszta fizikai ereje felülmúlta még anyánk erejét is, ő volt az erő, s a mágia hercegnője. Nos, igen, nemesi származású volt.- fintorodott el, majd folytatta - Aztán ott volt még a 2 férfi, az egyik - Jiraiya - a hihetetlen reflexekről, s védekezői képességéről volt híres, még a mágusok sem tudták megölni. Végül pedig az utolsó, Orochimaru. Ő sötét angyal -is- volt, de kitaszították, mert apja beleszeretett egy mágus nőbe, így ő félig sötét angyal, félig pedig mágus. Ő az átkok, s a sötét varázsigék mestere. Ők hárman tanították, az öcsémet. Engem személyesen apánk edzett. De nem tudom melyikünk kiképzése volt rosszabb, az enyém, vagy Harué. Viszont téged is nem sokára el kell kezdenünk edzeni, a 16. születésnapodig még van 2 napod. Amint betöltöd a 16. életévedet, apánk szörnyű kiképzés alá vetet, akár csak minket. Bár Haru ezért szökött el.- fejezte be a mondandóját Haruna. Viszont az utolsó mondatot már szinte suttogta.

- És hogy találta meg a bátyám ezeket az embereket? - kérdeztem, egy cseppet sem foglalkoztatott az előbbi pár mondata, miszerint apánk fog engem edzeni, nem érdekel, hisz ez nem így lesz. Követem a bátyám példáját.

- Sajnos ezt nem tudom. Csak annyit tudok, hogy napokig kóborolt, míg valamilyen sötét palotába érkezett. Ott találkozott velük.

Bólintottam. Majd elhagytam nővérem szobáját. Szóval, a sötétség erdeje, sötét palota. Hm. Ma este elindulok. Én leszek a legerősebb az alkímiában, még apánknál is erősebb. Miután sikeresen megöltem a bátyám gyilkosát, én leszek, az Alvilág Istensége. Apám helyébe fogok lépni. De ehhez ki kell irtanom minden érzelmet magamból, egyébként sem vagyok, az a nagyon érzelgős kis lányka, apám az Alvilág Istene, az anyám pedig a Sötétség Úrnője. Eddig úgy volt, hogy Haruna lép anyám nyomdokaiba, míg a bátyám apánkéba. Haru már betöltötte a 18. életévét, vagyis csak be töltötte volna, mivel a halálát követően másnap lett volna a születésnapja. Lehetséges lenne hogy ezért ölték meg? Hogy ne vegye át apám helyét a trónon? Beszélnem kell anyámmal! Muszáj lesz...

 ***

Kopp-kopp - kopogtam be.

- Ki az? - hallottam anyám rideg hangját.

- Sakura vagyok, anyám. - mondtam én is semmilyenséggel a hangomban. Ilyen szülőkkel ne várjanak tőlem többet.

- Gyere. - mondta.

Kinyitottam az ajtót, s beléptem. Anyám épp a tükrös szekrénye előtt ült.

- Milyen okkal látogattál meg?

- Szeretnék beszélni veled, vannak dolgok, amik nekem még most sem tiszták, a bátyám halálával kapcsolatban. - ültem le végül mellé. Miután kiejtettem a szavakat, anyám rám nézett a hidegen csillogó vörös szemeivel.

- Halljam. - Mondta szinte már parancsolóan.

- Miért nem derült még ki, hogy ki ölte meg Harut? Miért pont akkor ölték meg, mikor átvehette volna apám helyét a trónon? És itt van a legfurcsább... Aznap, mikor Haru meghalt, szinte az egész Alkímia üres, és kihalt volt. Miért? - kérdeztem rá nyíltan.

- Már vártam, mikor teszed fel ezeket a kérdéseket. - nézett rám - De én nem tudom a válaszokat.

- Haru halálakor, te sem tartózkodtál a palotában, Harunával és apámmal együtt. Válaszokat akarok! - mondtam immár inkább parancsolóan, mégis, még mindig visszafogtam magam.

- Milyen válaszokat? - kérdezte összehúzott szemekkel.

- Igazakat. - néztem rá, mivel időközben lehajtottam a fejem - Hol voltatok, Haru halálakor? - Éreztem, hogy most legszívesebben sírva fakadnék. De nem tehettem, megígértem, esküt tettem! Soha többet nem sírok! - ezen szavak elhangzása a fejemben, kivette a dühöt a szememből, s újra érzelemmentesek lettek. Egy pillanatra is, de látttam, ahogyan csodálkozás csillan, aztán újra visszatér a megszokott hidegség, anyám szemeibe.

- Hogy hol voltunk? Ahhoz neked semmi közöd. - nézett rám lenézően. Hirtelen felálltam.

- Ó, igen? És mondd csak, miért? Mert még nem kaptam meg az erőmet? Ezért néz le engem mindenki? Vagy mi másért? - kiabáltam. Ekkor felállt, és szólásra nyitotta száját, de közbevágtam...

- Tudod mit? Nem akarom tudni... - kezdtem el, szánakozva csóválni a fejemet, s közben az eddig elfojtott harag, még nagyobb lett, a harag tüze szinte már égette a belsőm, és egyszerre jól is esett. Kiléptem az ajtón, s egyenest a szobámba vettem az irányt. Habár anyámtól nem kaptam egyenes válaszokat, egy válaszra, vagyis inkább döntésre rájöttem. Most azonnal elmegyek erről a szánalmas helyről. A bátyám nyomdokaiba lépek!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés