Sakura

Mi történik? Mi történik a világgal? Egyszerűen nem értek már semmit? Mire jó ez az örökös viszályság? Mire jó ez a háború? Senkit sem tesz boldoggá!

Madara! Igen Madara, miatta van mindez! Meg a Fekete Zetsu miatt! Vagy talán a világ romlott meg ennyire? Már nem tudom, mit gondoljak.

Itt vagyunk hárman egy olyan dimenzióban, ami a jó ég tudja, hogy hol lehet. Obito már teljesen legyengült, Sasuke cipeli a hátán, valami menedéket kellene keresnünk, és kiötleni valami tervet, hogy hogyan jussunk vissza, Narutohoz.

Már órák óta gyalogolunk, Obito eszméletét vesztette, ha nem jön rendbe, nem tudunk visszajutni, a saját dimenziónkba. „Sasuke” ránézek, és nem is tudom, mit gondoljak, a semmiből termett ott, és kapott el. Olyan hideg volt az érintése, és amikor a szemembe nézett, éreztem, hogy már nem olyan, mint akkor, mikor még Obito irányította őt. Saját ura lett. Vajon, most mit gondolhat? Vajon meg akar még küzdeni Narutoval? Miért akarja ennyire a Hokage posztot? Annyi kérdésem lenne, de nem tudom, hogy feltegyem e neki, vagy ne? Mi van, ha megint bosszantónak tart? Mint akkoriban. Nem szeretném, hogy azt gondolja, nem változtam semmit sem.

A nagy gyalogolás még is csak eredménnyel járt, találtunk egy barlangot, egy jó tágas kis barlangot. Sasuke letette Obitot a földre, én pedig azonnal a segítségére siettem,. Megnéztem a pulzusát, alaposan végig vizsgáltam. Amennyi chakrám maradt megpróbáltam neki segíteni, de pihennie kell! Egy jó pár óráig semmi képen sem fog magához térni, az biztos.

Sasuke nem törődött semmivel, leült a barlang egy sarkába és csak bámult maga elé. Megszerettem volna kérdezni tőle, hogy jól van e, és hogy megsérült e? De nem tettem. Nem szóltam egy szót sem, csak némán helyet foglaltam az idősebbik Uchiha mellet, és vártam, vártam a csodát, ami megmenthet minket.

Hírtelen a semmiből beborult az ég, és esni kezdett. A sivatagban, esni kezdett? El sem hiszem. Várjunk, ez már nem is a sivatag,! Sasukéval egyszerre álltunk fel és mentünk a barlang elé. Egy erdőben voltunk, és szakadt az eső! Villámlott, dörgött az ég! Hírtelen Sasuke vissza pillantott, én pedig követtem a tekintetét, és egy nem várt fordulat állt be. Obito eltűnt!

-          Ezt nem hiszem el! – Sasuke visszaszaladt a barlangba és ordítozni kezdett. – Obito! Obito! Ez nem vicces! – Egy hatalmasat ütött a falba, nagy lyukat hagyott az ökle nyoma.

-          Nincs itt Sasuke –mondtam halkan. Ráförmedt.

-          Tudom, hogy nincs itt! Ne idegesíts, még te is! – Emelte fel a hangját velem szemben. Fel is húzott ezzel a viselkedésével.

-          Na tudod, kivel beszél így! – a fejem már vörösödött a dühtől. Még is mit képzel magáról.

-          Hagyj gondolkodni! – neki támaszkodott a falnak a jobb kezével, a bal kezébe temette az arcát. - Ne aggódj, nem is zavarlak! – azzal hátat fordítottam neki, és elindultam az erdőbe. Elment a maradék eszem is. Azt sem tudom, hogy hol vagyok, és Sasuke nélkül biztosan nem találok haza, de nincs más választásom, már meghoztam ezt a döntést. Ha kell egyedül, de visszatérek Naruto!

Az eső jól eláztatott. Már órák óta csak megyek az orrom után. Ha ez nem lenne elég a vihar még erősebb lett, a szél úgy fúj, hogy az már egy tornádó lesz lassan, az ég hangosan dörög villámlás minden felől.

Felnézek az égre, tiszta feketeség minden felől. A fák szinte már kitörnek az erős széllökésektől. Fázok, erősen fázok.

-          Sasuke, hol vagy most? – kezeimet magam elé fontam, és sírni kezdtem. Egy fülsüketítő menydörgés, és hírtelen csapott bele a villám, egy hatalmas fába. Egyenest rám fog esni, esélyem sem lenne kikerülni, talán ha akarnám, de miért nem akarom? Csak ott állok a zuhanó fa árnyékában, és várom a csodát. Várom Sasukét. Már csak pár méter és itt a vég. Ne haragudj Naruto. Lehunytam a szememet. És éreztem, hogy valaki felkap, majd elugrik velem. Átkaroltam a nyakát, és hozzábújtam szorosan, hisz annyira gyorsan szaladt, hogy muszáj volt kapaszkodnom.

Óvatosan emeltem tekintetem megmentőmre. Mit keres itt?

-          Sasuke? – tettem fel a költői kérdést.

-          Annyi eszed sincs, mint Narutonak! – ordította le a fejemet, pedig nem bántam, most nem. – Meg is halhattál volna, miért nem ugrottál el a fa elől? – nem nézett rám, csak kérdezett.

-          Nem tudom. - suttogtam. Talán szívem mélyén még mindig szeretlek. Ezt nem tudom megmondani. Sok minden változott, te is, én is Naruto is. Hiába, hogy megakartál ölni többször is, és azt hitegettem magamban, hogy számomra halott vagy, sokat sírtam utánad, mert szerettelek.

-          Ch! Ugyan olyan bosszantó vagy, mint eddig is! – sóhajtotta. Csak halványan megmosolyogtam. Belül valahol nagyon boldog voltam, hogy megmentett. Visszahozott a barlangba. De minek?  Égett a tűz. Hogyan csinált tüzet? Ó, hát tényleg tűzelemi technika, el is felejtettem. Óvatosan rakott le a meleg mellé, úgy bánt velem, mint egy porcelán babával.

-          Köszönöm – suttogtam. Nem mondott semmit, csak leült a tűz másik felébe, és bámult kifelé, az esőbe. Hírtelen jött rám a tüsszentés. És nem bírtam egyszerűen abba hagyni. – Hapci – hapci! – Sasuke kíváncsian fordult hátra.

-          Baj van? – kérdezte ridegen. Csak megráztam a fejemet, hogy semmi. Pedig csurom víz voltam, a hideg is kirázott, és ő ezt látta is. Fel állt mellém sétált, levette a felsőjét, majd felém nyújtotta.

-          Vedd ezt fel, én addig elfordulok, a vizes ruhádat, pedig megszárítjuk. – Habozva, bár elfogattam az ajánlatát. Elvettem tőle a felsőjét, ő visszaült oda, ahol az előbb volt. Félve, még is levettem a felsőm, ledobtam a földre, és egy melltartóban álltam egyhelyben. A ruhadarabja a kezemben volt, de nem vettem fel, csak bámultam őt, a kidolgozott testét. Semmi fölösleg nem volt rajta. Sebek, sebek voltak a lapockája területén. Biztosan a háborúban szerezte őket. Már egy jó ideje csak bámulom őt, kb. 2 méterre van tőlem. És még is érzem azt a ridegséget, ami árad belőle. Talán, talán még mindig szeretem? Kitudja, így, hogy újra találkoztunk felélednek bennem az emlékek. Amikor még egy csapat voltunk, én ő Naruto és Kakashi sensei. Sok idő eltelt azóta, de az emlékek összekötnek minket..

-          Sakura. – valaki a vállamra tette a kezeit, és elkezdett rázogatni. – Sakura, jól vagy? – Hírtelen tértem magamhoz. Sasuke engem bámult, először az arcomat, majd a nyakamat nézte. Aztán egyre lejjebb siklott a tekintete. Csak most ébredt fel bennem a tudat, hogy félig meztelen vagyok! Te jó ég!

-          Jaj ne! – a felsőjét magam elé emeltem, hogy eltüntessem felső testem, majd hátráltam pár lépést. Ő csak értetlenül nézet rám.

-          Jól vagy? – kérdezte, majd elindult felém.

-          Ne közelíts! – elkezdetem kapálózni a kezeimmel, ami azzal járt, hogy leejtettem a ruhadarabot, és Sasuke szeme elé tárult a fehér csipkés melltartóm, és a kebleim nagy része. Megállt. Éreztem, ahogyan végig mér. A lábaimtól kezdve a fejem búbjáig. Mély levegőt vett, de még mindig nem mozdult, lehajoltam a földre hogy felvegyem azt a fránya ruháját, és mikor kiegyenesedtem, szorosan ott állt előttem. Teljesen bele vörösödtem.  Vajon mit akarhat?

A kezeivel lágyan simogatta a karomat. Miközben engem bámult. Egyenest a szemembe nézett. Semmit nem tudom kiolvasni éjfekete szemeiből, a pulcsit viszont nem vettem fel magamra. A szívem úgy dobogott, mint még soha sem. Még is, még is szeretlek!

Az érintése olyan lágy volt, olyan finom, még is védelmező. Bele borzongtam. Arcomat a kezébe temettem, ő pedig a másik karjával végig simított a hátamon, a hasamon. Becsuktam a szemem. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, csak azt tudom, hogy hiányzott, hiányzott, hogy itt van velem. Vajon gondolt rám, amikor annyi ideig távol volt?

A felsőt leejtettem a földre, éreztem Sasuke leheletét az arcomon. Megcsókolt. Hűvös, hűvös volt a nyelve, és az egész lénye, még is olyan finom, olyan csodálatos. A jobb kezét a hátam közepére tettem, majd gyengéden a földre fektetett. Nagyon hideg a talaj, de nem érdekelt. Az egész egy tündérmesére hasonlított. Sasuke óvatosan bánt minden porcikámmal. Végig simított mindenütt, ahol csak elért, és puszikat adott. Levette rólam a nadrágom, majd a bugyimat is. Valóra válik, most mind az, amit ezelőtt három éve képzeltem el? Nem szabad! De nem tudok neki ellenállni.

Már teljesen kész ideg vagyok. Annyira ég bennem a vágy. És benne is. Érzem, ahogyan a szíve egyre hangosabban ver. Nem kellet sokat várnom, óvatosnak nem mondhatóan belém hatolt. Fájt, észbontóan fájt, de nem foglalkoztam vele, egyszerűen, csak hagytam, hogy átjárjon ez a csodálatos érzés. Sasuke egyre jobban gyorsította a tempónkat. A kezeinket összekulcsolta a fejem fölött, és a nyakamba csókolt. A tekintetünk találkozott. Elélveztünk. És hírtelen valami megtört. Valamit észrevettem az Uchihán. Összerezzent, majd egy kettőre leszállt rólam a holmija után kapott. Eltűnt. És itt hagyott engem teljesen egyedül.

Felöltöztem. Mivel a felsőm még vizes volt, így fölvettem az övét. A tűz még mindig égett a barlangban. Az eső még mindig ugyan úgy szakadt. Valami megváltozott. Éreztem a levegőben.

-          Sakura. – oldalra fordítottam a fejem, és Obitot pillantottam meg. El sem hiszem. Megmenekültünk!

-          Hol voltál? – estem neki egyből.

-          Átkerültünk egy másik dimenzióba. Csak én elkallódtam tőletek. Hól van Sasuke? – nézett be a barlangba.

-          Nem tudom, egyszerűen, csak eltűnt. – néztem a földre.

-          Értem. – sóhajtotta. - Akkor jobb lesz, ha utána megyünk és megkeressük. -Bólintottam.

Elindultunk az erdő mélyébe. Már jó ideje barangolhatunk, de Sasukénak se híre, se hamva. Hol lehet. Bárcsak megtalálnák. Miért ment el?

A semmiből surikenek szálltak felénk. Alig tudtunk kitérni előlük.

-          Ez meg mi volt? – kérdeztem. A hírtelen vagy harminc ninja bukkant fel.

-          Biztosan Madara küldte ránk. Dimenzió ninjak lehetnek. Azért vannak itt, hogy megöljenek minket. Biztosan tudják, hogy végtelenek vagyunk ketten. – Rosszat sejtek.

-          Akkor jobb lesz, ha minél hamarabb eltűnünk innen. – jegyeztem meg. Mint ha az olyan könnyű lett volna. Szaladni kezdtünk, de már nem volt sok erőnk. Megbotlottam valami kőben, és hasra estem, a ninják pedig szorosan a nyomunkban voltak.

-          Sakura! – ordítja Obito.

-          Menny, és keresd meg Sasukét. Ha nem kerül minél hamarabb vissza a saját dimenziónkba mindenkinek vége lesz. Velem ne foglalkozz. – utasítottam.

-          Nem hagylak itt. – jött volna vissza, de egy kunait dobtam felé. – Azt mondtam menny! – Megszeppent, de csak bólintott. Elszaladt.

-          Sok sikert Obito. – felálltam, és felvettem a támadó állást. Amennyire csak lehet készen állok a harcra.

Nagyon sokan vannak, biztos vagyok benne, hogy nem tudom egyedül legyőzni őket. Mi ez az érzés? Hírtelen szédülni kezdtem, mi történik velem, miért érzem ennyire rosszul magam?

Amikor már úgy éreztem nincs esélyem ellenük, egy helycsere taktikával eltereltem a figyelmüket, és elszaladtam. Ahogyan csak tudtam futni kezdtem. Hírtelen éles fájdalom nyílalt a hátamba, mi lehetet ez?

Sasuke

Tiszta idióta vagyok, hogy feküdhettem le Sakurával? Annyi eszem sincs, mint egy maréknyi lepkének! Csak haladtam előre az esőben az orrom után mikor hangos kiáltásra lettem figyelmes, hátra fordultam, és nagy meglepetés ért.

-          Obito? – emeltem föl a szemöldökömet. Ő csak lihegett, látszólag kimerült.

-          Csak, hogy meg vagy - egyenesedet ki – Sakurával már mindenütt kerestünk.  – Sakurával?

-          Ő hol van most? – nem látom, hogy vele lenne?

-          Ninják vettek minket üldözőbe, és – nem hagytam, hogy befejezze, hírtelen kaptam a nyaka után.

-          És te ott hagytad egyedül? – ordítottam a képébe.

-          Nagyon erősködött, azt akarta, hogy keresselek meg, és vigyelek vissza. – ledobtam a földre és abba az irányba szaladtam, ahonnan ő jött. Csak ne legyen baja!

Sakura

Feltápászkodtam, és elindultam Obito után. A jobb karom nagyon megsérült, és nincs már erőm meggyógyítani. Menni is alig bírok. A hátamból ömlik a vér. A szám felhasad. Tele vagyok sérülésekkel. Legalább hat bordám eltört.  Már homályosan látok.

-          Ott van, kapjuk el! – Megint ezek a ninják, már azt hittem eltűntek, de tévedtem.  Egyenes rájuk néztem, az egyik felém dobott egy surikent, el is talált. A többi ninja is fegyvert szegezett rám, én elvesztettem az egyen súlyomat, és hátra estem, de földet nem értem, és a többi ninja is eltűnt. Vajon ki lehet a megmentőm? Obito sietett volna vissza? Nem, nem ez az érintés, ez az érintés, Sasukéé!

Halványan ránéztem, láttam, ahogyan végig nézett véres testemen, és az undor kapta el.

-          Hol fáj? – simogatta meg az arcom. Nem válaszoltam, csak mosolyogtam.

-          Hát itt vagytok. – hallottam Obito hangját. Visszaviszlek titeket, amilyen hamar csak lehet.

Nem tudom, hogy az elkövetkező jó pár órában mi történt, azt sem tudom, hogy bealudtam e, vagy elájultam, esetleg elvesztettem az eszméletemet. Minden esetre nem emlékszem semmire, ami az idő alatt történt, hogy Sasuke ismét megmentett.

Kezdtem magamhoz térni, és egyre jobb lett a látásom és hallásom is. Tsunade hangját hallottam.

-          Sok vért vesztett, és rossz az állapota, nem tudom, hogy hogyan élte túl ezeket a sérüléseket.  – kivel beszélhet vajon? Nem láttam, mert függöny volt téve az ágyam köré.

-          Meg fog menekülni? – ez a hang olyan ismerős. Naruto?

-          Több mint valószínű, hogy igen. A vérveszteség ellenére, és a súlyos sebek miatt aggódok, de akár hogyan is rá akarok jönni, nem tudom elképzelni, hogy még is, hogyan tud ilyen hamar gyógyulni. Valami azt súgja, hogy történt valami abban a dimenzióban, ahol járt.

-          Ezt most nem igazán értem banya. Vajon mi történhetett? – kérdezte.

-          Mindent a maga idejében Naruto, most pedig menny, és segíts Sasukénak. – utasította.

-          Igen is!

-          Sa-su-ke – dadogtam. Tsunade egyből elhúzta a függönyt, ott állt felettem.

-          Csak, hogy magadhoz tértél. Mi történt veled abban a dimenzióban Sakura! – látszott rajta, hogy kétségbe van esve.

-          Nem értem – suttogtam.

-          Nem, nem érted? – egyre jobban éreztem magam.

-          Nem. Mennyi ideje vagyok itt? – néztem a sátor tetejét.  

-          Kerek tíz napja. – már tíz napja?

-          És Madara? – ültem fel az ágyon, és nem várt dologra lettem figyelmes. Akkora volt a hasam, mint egy nyolc hónapos nőnek.

-          Még nem sikerült megölni. De ezt magyarázd meg nekem, de sürgősen! – magam sem hittem el, amit látok. A kezemet a hasamra tettem, és rúgott egyet. Alig hiszem el, de terhes vagyok. Ez, hogy lehet?

-          Nem értem, ezt – biztosan idióta fejet vághatok. Tsunade a vállamra tette a kezeit, és elkezdett rázogatni.

-          Ébredj fel Sakura! Akármi is növekszik a méhedben, az nem jöhet világra érted?! – nem értem.

-          Miért nem? – álltam fel, nagy nehezen.

-          Ez a valami tíz nap alatt fejlődött annyit, míg más baba nyolc hónap alatt! Akár mi is ez, nem születhet meg!

-          Már pedig én meg fogom szülni! És nem érdekel, mit mond sensei! – ültem vissza.

-          Bolond vagy drága tanítványom. De, ha te ezt szeretnéd, akkor legyen, melletted állok, hisz úgy szeretlek téged, mint ha lányom lennél.  – megöleltem.

-          Köszönöm! – még a könnyeim is kijöttek.

-          De kitől van? – kérdezte meg ismét. Én csak lehajtottam a fejemet bűnbánóan. – Szóval tőle van igaz? Az Uchihától? – Bólintottam. - Ő tud róla? Sasuke, tud a gyerekről? – Egyenest a szemeibe néztem.

-          Semmit nem tud róla, és nem is szeretném, hogy tudjon! – határozottan jelentettem ki.

-          Megértem az érzéseidet. De én még mindig azt, mondom, hogy ne szüld meg ezt a gyermeket. Még csak azt sem tudjuk, hogyan fejlődhet ennyire gyorsan. Ez már nem normális.

-          Itt semmi sem normális már! – vágtam mesterem szavába. – Tudom, hogy fiatal vagyok, és naiv, hiszékeny, nem tudom, hogy miért, de én percről percre akarom ezt a babát. – sóhajtottam. – Más biztosan frászt kapna ettől az egésztől, de ez a baba valahogy úgy érzem, megváltoztatná az életünket sensei. – néztem rá. Ő, láthatólag elgondolkodott azon, amit mondtam, de valami azt súgja, hogy igazam van.

-          Nem tudom, hogy mit is gondoljak. Már jó ideje folyik ez a háború. És az a tíznap míg itt feküdtél nem jelent jót az egészségednek sem. – Ezt nem igazán értem.

-          Ezt most, hogy értsem? – emeltem föl a szemöldököm.

-          Sokat fogytál, legalább tizenöt kilót. Hiába a sok infúzió valami oknál fogva, nem fogadja a szervezeted a táplálékot. Lehet, hogy ez az izé műve, ami benned van, vagy  a stressz miatt, nem tudom!

-          Nem izé! Ez egy kis baba Tsunade sama! Az én kisbabám, és nem hagyom, hogy bárki is bántsa őt! – Elindultam az ajtó felé, amikor hírtelen, eltűntem, és egy másik szobába lyukadtam ki. Ismét eltűntem, majd már az udvaron voltam. – Mi folyik itt? – ordítottam!

-          Sakura! – Tsunade sama. – Azt hiszem, hogy ez a gyerek műve. Biztosan valami képesség lehet, vagy nem tudom. – Ha ő nem tudja akkor ki?  Ismét eltűntem, majd már a csatatéren voltam. Naruto, és Sasuke  éppen élet halál harcot vívtak Madarával. Egy hatalmas robbanás, és eltűntek, mind a ketten.

-          Sakura-chan! – Hátam mögé néztem.

-          Kakasi sensei! – hozzám sietett.

-          Mit keresel te itt? – a hasamra figyelt – Terhes vagy? – lepődött meg.

-          Igen, de mi folyik itt? - A robbanások csak erősödtek.

-          Sasuke és Naruto valami új stratégiát dolgoztak ki és…

-          Ááá! – hírtelen erős fájdalmat éreztem, és földre rogytam, a kezemet a hasamra tettem. – Mi történik?

-          Sakura! – Kakasi hozzám sietett. Hírtelen a harc megállt, és mindenki csak figyelt, az égen egy hatalmas fénycsóva jelent meg.

-          Anya, ne aggódj, én, majd megvédelek téged! Mindentől, és mindenkitől! Csak várj még egy kis ideig, ha megszületek, ígérem, nem kell félned többet! Én mindig vigyázni fogok rád!

A hang megszűnt, és a fénycsóva is eltűnt. A hang az egész világon hallatszódott. De ez nem jelentett semmit sem. A háború, ugyan úgy folytatódott tovább!

-          Sensei – a félelem, és a bátorság csak úgy kavarogott bennem, ezt még is mire véljem?

-          Ez a gyermek lett volna, akit a szíved alatt hordasz? – tette fel a kérdést. Ezt én is tudni szeretném.

-          Saku-chan! – Naruto? Néztem fel az égre. – Te, hogy kerülsz ide, meggyógyultál? – leereszkedett közénk. – Ez, ez meg mi? Mutatott a hasamra. Te, te terhes vagy? – Olyan fejet vágott, mint akit éppen kínoznak.

-          Igen. – mondtam tömören. De nem kívánkoztam bele menni. – Ááá! Hírtelen megint fájdalom nyílalt a hasamba.

-          Ez még is mit jelentsen, mi történik? – kiabálta.  – Még is mikor estél teherbe, és kitől? – most már szomorúan, mondta.

-          Naruto – suttogtam.

-          Semmi baj Saku-chan, mindig is tudtam, hogy a végén, csak őt választod, és nem engem. – a könnyei is kifolytak, én úgy éreztem, mint, ha elárultam volna őt.  – És ő tudja, Sasuke tudja? – próbált örülne, de nem igazán tudott.

-          Nem, és nem is szeretném, hogy megtudja. Bízom benned és tudom, hogy nem fogod neki elmondani. – csak bólintott. - És hol van amúgy? – Kakasi segített felállni.

-          Obitoval van, éppen agyalnak valamin, én csak Kakashiért jöttem, már ott kellene vele lennem. De így visszaviszlek téged a menedék sátorba, nehogy bajotok essen! – Felkapott, és elsuhantunk.

Egy ideig nem is szóltunk egy máshoz.

-          Ne haragudj - néztem a hasamra. – Tudom, hogy most mit gondolhatsz, és jogosan, vagy dühös. De én, de te, mindig is tudtad, habár, nem mondtad ki, tudtad, hogy én a szívem mélyén mindig is Sasukét szeretem. És ez az idők alatt sem változott, csak elnyomódott, a problémák miatt.

-          Ne szabadkozz Sakura.  Nem, te vagy a hibás! Én nem voltam képes elnyerni a szívedet. Ha annak idején Sasuke és az én életem pont fordítva lenne, akkor talán engem szeretnél, de ezen nem tudunk változtatni. Ahogy mondod, mindig is tudtam, magamban, hogy őt szereted, és, hogy az a csók, amit akkor adtál, nem szívből jött. Éreztem, hogy egyszer eljön ez a nap, mikor elveszítelek.

-          Te sosem fogsz engem elveszíteni! És ha talán másképp alakulnak a dolgok, akkor az is lehet, hogy téged szeretnélek.

-          De nem engem szeretsz! És a múlton már nem tudunk változtatni. Úgy kell elfogadnunk, ahogy van.  Akkoriban, mikor geninek voltunk, mindig arra vágytam, hogy engem szeres, és csodálj. De ha ezt nem is tetted meg, már azzal is megelégedtem, ha rám mosolyogtál, vagy megdicsértél. Emlékszel, a neked tett ígéretemnek? Amit akkor tettem, mikor a hang ninják után indultunk?  Nem szegtem meg! Azóta sem felejtem el, a könnyeket, amiket érte hullajtottál. Minden éjszaka azon gondolkodtam, vajon, vajon van e a szívedben hely másnak is Sasukén kívül? Talán ha jobban igyekezek, akkor esetleg egy pici részt kaphattam volna. De ő elrabolta azt a pici részt is.

-          Sajnálom. – folytak ki a könnyeim.

-          Igen, én is sajnálom. Csak azt kívánom neked, hogy szeressen, és boldog legyél! Mert úgy, ahogyan én szeretlek, nem fog szeretni senki. – Sírt, de nem nézett rám. Igaza van.

-          Nem akarom elmondani neki a babát.

-          És miért nem? Hiszen erre vágytál. Hiszen erre vágyott, hogy családja legyen, és újra élessze a klánját. Neked pedig ez volt az élet célod, hogy megmentsd őt, akkor mi változott?

-          Csak annyi, hogy ő egy erős nőt szeretne maga mellett tudni, és nem pedig egy olyan libát, mink amilyen én vagyok. – vártam a reakciót, de késve bár jött.

-          Nálad erősebb és kitartóbb nőt, nem ismerek. Amióta csak ismerlek, és egy csapatba kerültünk, te voltál az ész. Mi Sasukéval csak az erő voltunk. Amikor a fára kellet felszaladnunk, akkor is te voltál az akinek még csak meg sem kottyant. A chunin vizsgán is egyedül simán átmehettél volna. Minden szabályt ismersz kívülről, te vagy az első olyan orvosi ninja, aki tizenhét éves létére, majd nem olyan erős, mint Tsunade. És azt mondod nem vagy erős, nem vagy bátor és kitartó?  - valahol igaza van. Naiv vagyok, de küzdöttem azért, hogy lehessek valaki. – Sasuke ügyében is te tartottad a lelket, mindenkiben. Mindig ott voltál, ahol kellett. Ha bár a sötétségtől nem tudtuk megmenteni, valahol a szíve mélyén ő is érezte, hogy a bosszú hadjárat, amit folytat nem vezet semmire sem, csak magát őrli ezzel, ha tovább folytatja. Így ne emészd magad, nem te vagy a felelős! Ha nem saját maga. Ő okozta magának a bajt, mi pedig a barátai vagyunk, te pedig, ha megszületett a kicsi, a gyereke anya. Lehet, hogy félni fog tőle, és hírtelen éri, majd a tudat, hogy apa lesz, de biztos vagyok benne, hogy készen áll arra, hogy szülő lehessen, a lelke mélyén biztosan.  

-          De én, azt szeretném, hogy ameddig a háború folyik, ne tudjon erről a gyermekről. – már láttuk a tábort, viszont a harc nem állt le, ahogyan látom Sasuke, küzd Madarával.

-          Ez a te döntésed.

-          Kérlek ne légy ilyen komor. Én nagyon szeretlek téged, és te vagy a legjobb barátom, és ez sohasem fog megváltozni.

-          Sosem foglak elfelejteni Sakura, ezt megígérhetem neked. A titkodat pedig megőrzöm. Megálltunk, a kapu előtt. Egy puszit nyomot a fejem búbjára. Majd óvatosan leszálltam a karjaiból. Hiányozni fogsz, vigyori!  Hátra akartam fordulni, hogy elbúcsúzzak tőle, de már sehol sem volt.

-          Köszönöm Naruto! – besétáltam a kapun, Tsunade sama szalad elém. 

-          Csak, hogy itt vagy.  Aggódtunk érted, amikor meghallottuk azt a hangot a semmiből. – elmosolyodtam, és a hasamra tettem a kezem. – Gyere, megvizsgállak! – órák, napok teltek el azóta, hogy Naruto és én elváltunk egymástól. Vajon, hogy van most? ÉS mi lehet Sasukébal? Remélem, jól vannak. Sajnos, nem igazán tudom, hogy odakint, hogyan zajlanak a dolgok, hiszen engem nem engednek ki ebből a szobából, csak a mosdóba.

Nem sokkal később egy hatalmas robbantás következett be, én egyszerűen a földre rogytam. Mi lehetett ez?

Valahol máshol : 

A csata erősen folytatódott már napok óta. Sasuke és Naruto minden erejüket bevetik, hogy megmentsék az emberiséget.

-          Gyerünk Naruto! – szaladt Madarának.

-          Igen! – Ő pedig követte a példáját.

A támadás sikertelen volt.

-          Rendben van hát! Ha nem engedtek akkor, majd én véget vetek ennek az egész melódiának. Elpusztítom a számotokra legkedvesebb személyt! – Azzal eltűnt Madara. 

-          Ez még is mit jelentsen? – kérdezte idegesen Sasuke.

-          Én tudom. –hajtotta le a fejét az Uzumaki.

-          Akkor mondja!- parancsolta.

-          Megakarja ölni Sakurát! – Sasuke a hírtől lesokkolt, igaz, hogy megbánta, ami közöttük történt pár hete, de attól még csapattársa.

-          És akkor most mi lesz? – kérdezte?

-          Mi lenne? Nem tudunk ellene tenni semmit. Már biztosan ott van és végzet velük. – látszott a fájdalom az arcán.

-          Velük? Hát nem csak Sakurával akar végezni? – idegeskedett.

-          Ha Sakura meghal, akkor az a bizonyos személy is meghal. – Sasuke nem értett semmit.

-          Milyen bizonyos személy? – rágatta meg Naruto ruháját. – Beszélj? – ordítja a képébe. 

-          Menny kérdezd meg tőle. – intette a fejével.

-          NE játssz a türelmemmel Naruto! – sziszegte a fogai között.

-          Te ne játssz az enyémmel! Hírtelen érdekelni kezdett Sakura? – megragadta barátja karját, aki elengedte őt. – tizenhét. Tizenhét évig, még csak nem is létezett számodra! Most, pedig érdekelni kezdett? Ki vagy te? Az igazi Sasuke magasból szarna arra a lányra, aki éveken át hűségesen várta őt, minden udvarlóját elküldte! Ne nevettess Uchiha!

-          Te mit képzelsz magadról! Amióta csak ismerlek, bizonyítani akarsz nekem! ÉS azt várod, hogy elismerjem az erődet! De ez sosem fog bekövetkezni! És tudod miért? Mert sosem fogd megkapni azt a nőt, akit annyira akarsz! Ő az enyém testestül lelkestül, és tudod mi a legjobb benne? – nevette el magát – hogy nem tehetsz ellene semmi! – vágta a képébe! - És nem olyan régen le is feküdtünk, szóval ne oszt itt nekem az észt a szerelméről! Olyan könnyen beadta a derekát, hogy te azt el sem tudott képzelni. És tudod mit? Őrjítően sexi, és egy vadmacska! Ha annyira akarod, akkor miért nem küzdesz megérte he? Miért nem harcolsz a szerelmedért Naruto?  - az Uzumakiban tele volt dühvel, de megígérte Sakunak, hogy nem mond semmit.

-          Majd rájössz magadtól, nem kell nekem mondanom!

-          Mit nem kell mondanod? Ha annyira kemény legénynek tartod magadat, akkor küzdjünk meg itt és most! – Sasuke csak uszította a helyzetet. – Egy minden eldöntő párbaj. Ha nyersz, te lehetsz a hokage, és tied, lehet Sakura is. De ha én nyerek, te nem kapsz semmit! NA mit szólsz Uzumaki?  - a szavai csábítóak, de Naruto nemet mondott. – Gyáva vagy! – a szőke hírtelen esett neki legjobb barátjának.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés