Alig bírtam összegyűjteni a kis családomat. Anyu a konyhában sertepertélt, apu telefonbeszélgetést tartott a dolgozószobában, Sasori meccset nézet Gaarával a nappaliban.
Az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy a konyha közelében a gyomrom összerándult az illatok miatt és hogy apu hangját, amikor parancsokat osztogat nehéz túl kiabálni. Így az első megállóm a nappali volt.
A nappali falai kávészínben pompáztak. Könyves polcok sorakoztak egymás mellet szorosam. Fehér bőr kanapé és hozzá illő fotelek álltak az ajtó és az ablak mellett s a tévével szemben. A tévé és az ablakot körülzáró sarokban egy szobanövény árválkodott egymagában. A hatalmas plazma tévé és a dívány között egy dohányzó asztallal állt. A négy falon óra lógott, családi fotók, tájkép festmények.
Meglöktem Sasori vállát, aki kissé ingerülten nézet fel és förmedt rám.
- Mi van? – megugrottam a hirtelen kiabálástól.
- Bocs má’ hogy élek. – mondtam ingerülten majd kifordultam a nappaliból. Halottam még ahogy Gaara neki esik bátyának, hogy hogyan merészeli az ő drága „húgán”kitölteni a mérgét. Pedig egyértelmű volt, hogy a csapata szarságán még ez sem fog változtatni. És elkezdődött a harc.
- Fiúk!!! – jelent meg apu az ajtóban rosszallóan ingatva kezét majd a két fiú közé ült.
- Tegyél rendet apu! – néztem rá szélesen mosolyogva majd erőt vettem magamon és bementem a konyhába. – Anyu ki tudnál jönni egy kicsit a nappaliba! – álltam mellé.
- Persze kincsem. Csak ezt még oda teszem. – mutatott a készítményére.
Kicsit elfintorodtam az állaga nem volt valami jó. És isten tudja, hogy miket rakott bele. Tudom, hogy nem direkt, de anyu képes lett volna egyetlen főztjével is kiirtani az egész családot. Ritkán engedtük meg neki, hogy főzzön, de azt is azért, mert jobb a békesség és szeretjük boldognak látni anyát.
De mind egyet értünk mikor azt mondjuk, hogy maradjon inkább a vállalt vezetés mellett és ne menjen el szakácsnak.
Mielőtt megkérte volna, hogy kóstoljam meg a kaját kisiettem a konyhából. Még ha én túl is élem a kóstolást a gyerekem életét nem fogom kockára tenni.
Leültem a fotelbe és bámultam magam elé, apuék ott magyaráztak a kanapén, egészen addig, míg a házasszonya meg nem jelent az ajtóban. Mindenki elhallgatott, én pedig felálltam és a fotelre mutattam.
- Ülj le, kérlek! – mondtam mosolyogva.
- Mi folyik itt? – vette le a hangot apu a tévéről Sasori és Gaara nagy bánatára. A fiúk persze ennek hangot is adtak, de apu, szúrós tekintete és az, hogy én beállok a nappali közepére-csendre intette őket.
- Nagyon szeretlek titeket. – kezdtem el miközben leültem a dohányzóasztalra. – Épp ezért tudom, hogy most hatalmasat fogtok bennem csalódni.
- Cigizel? – kérdezte apu.
- Nem.
- Akkor drog? Mert ismerek egy jó szakorvost. – vallatott anyu.
- Nem…
- Hagyjátok hagy mondja végig! – mondta Sasori.
- Te tudod, miről van szó? – kérdezte apu legidősebb gyermekére pillantva, aki szimpla vállrándítással válaszolt.
- Édes Istenem Sakura mi a baj? A szüleid vagyunk, mindet elmondhatsz nekünk. És mi segítünk megoldani a problémát. – bátorított anyu.
- Ez nem ilyen egyszerű. – mondtam majd a szüleimre néztem.
- De az. Csak bízz meg bennünk édes! – felelte apu.
- Rendben. – mondtam pár percnyi szünet után és címszavakkal elmondtam, hogy mi történ velem. Mesélés közben lesütöttem a tekintetem. S a végén elzokogtam magam. – Tudom, hogy nagyot csalódtatok most bennem. Ne haragudjatok rám, de terhes vagyok. – remegtem felnézni nem mertem. A kínos és hosszú csönd következett.
- Nézz fel Sakura! – utasított anyu fahangon. Gyűlöltem mikor így beszélt velem. Mert ilyenkor megpróbálta rám erőszakolni az akaratát. De a gyerek megtartása felől már döntöttem és ebből semmi és senki nem tud ki zökkenteni. Felnéztem rá. Anyu sírt, szemébe valami megmagyarázhatatlan volt. A csalódottság és a büszkeség keveréke.
- Nem akarod elvetetni? – kérdezte apu miközben előre húzódott.
- Semmiképp. Ha kell, felnevelem a gyermeket egyedül. – mondtam elszántan miközben törölgetni kezdtem a könnyeim.
- Arra semmi szükség. – mondta anyu.
- Szerencséd van velünk kapcsolatban. – felelte apu.
- Tudod a nagymamád épp ugyan azon eset át anno, mint te. A családja ugyan kiátkozta érte, de megtartott engem. Felnevelt és biztos talpra állított mielőtt itt hagyott volna.
- Hogy? A nagyi is? – kérdezte Gaara.
- Ha az a véncsirkefogó nem ragaszkodott volna ilyen makacsul a gyerekéhez, ti nem lehetnétek itt. – nevette el magát apa.
- Ha meg szeretnéd tartani a kicsit én mindig, minden körülmények között melletted állok. – megkönnyebbülten lélegeztem fel majd ugrottam először anyu majd apu nyakába.
- Na banyek ezért idegeskedtem és készültem a szövegemmel? – durcizott be öcsém.
- Szóval ti tudtátok? – néztek a testvéreimre egyszerre a szülők.
- Sejtettük. – mondta Sasori. Apu felállt és anyuhoz sétált majd átölelte a vállát.
- Nos, szívem, jó gyerekeket neveltünk. – nevettet apa mitől anya még inkább sírva fakadt.
Gyorsan beköszöntött az ősz. Annyi dolgom volt, hogy csak, na. Az egyetemen elfogadták a kérelmemet, hogy nappaliról átváltsák levelezősre, az ok is nyomos volt, szóval nem ellenkeztek.
Szürke nadrágban, fekete magas sarkú bokacsizmában, fekete szövetkabátban ültem a játszótér hintájának egyikében. Ringattam magam miközben vártam Chojit akinek ideje volt elmondom a hírt. A bűntudatomon az sem enyhített, hogy rögtön vizsgálat utánra tettem a találkozót.
A távolba bámultam, és akkor megpillantottam egy duci alakot. Felálltam és elébe siettem. Chojin egy neon zöld kabát volt, fején fekete kukássapka, kissé pufók emberekre szabott csőnadrág a lábán egy fekete bakanccsal.
A fiú köszönéskor szorosan magához ölelt és mélyet szippantott.
- Annyira rég volt, hogy láttalak. Hiányoztál. – mondta fiú. – A telefonban izgatott volt a hangod mit szeretnél? – kérdezte hangjában reménykedés sugárzott.
- Tényleg izgatott lett volna? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nekem annak tűnt. Miért nem vagy az?
- De egy kicsit. – vallottam be, bár egészen más okok végett, mint ahogy azt ő gondolja.
- Na, gyerünk, bökd ki! – unszolt mire én egy szuszra kiböktem.
- Choji terhes vagyok.
- Persze, hogy leszek… - mondta majd hirtelen megállt a mondandójából. – Mi? – akadt ki. – Mikor történt? És hol? Mármint részeg voltam? Ezért nem emlékszem? És jó voltam? – kérdezte zavartan. Én nem is tudtam hirtelen, hogy nevessek vagy felháborodjak a feltevésen, hogy Choji a gyerekem apjának képzeli magát.
- Nem feküdtünk le egymással. – láttam a fiú szemében, hogy kiakad. Nagyon, szörnyen. – Más a gyerekem apja.
- Ki az? – kérdezte.
- Nem… ismered.
- Mindenkit ismerek a baráti körödből… Valld be! Megerőszakoltak?
- Nem, dehogy.
- Önszántadból?
- Igen. – nagyon nehéz volt bevallani. – Bocsáss meg! Nem hibáztatlak, ha innentől elkerülnél, és azért se ha elítélsz… De be kell látnod, hogy köztünk barátságos kívül nem lehetséges más. – mondtam majd hátráltam és elsétáltam, de a hangja megállásra kényszerített egy darabig.
- Szereted?
- Szerinted én egy olyan lány vagyok, aki a nélkül le tudna feküdni bárkivel, hogy ne szeretné? – és így a saját kérdésem is meg lett válaszolva. Én szerelmes voltam, vagyok, és talán leszek is Sasuke Uchihába.
Alig bírtam összegyűjteni a kis családomat. Anyu a konyhában sertepertélt, apu telefonbeszélgetést tartott a dolgozószobában, Sasori meccset nézet Gaarával a nappaliban.
Az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy a konyha közelében a gyomrom összerándult az illatok miatt és hogy apu hangját, amikor parancsokat osztogat nehéz túl kiabálni. Így az első megállóm a nappali volt.
A nappali falai kávészínben pompáztak. Könyves polcok sorakoztak egymás mellet szorosam. Fehér bőr kanapé és hozzá illő fotelek álltak az ajtó és az ablak mellett s a tévével szemben. A tévé és az ablakot körülzáró sarokban egy szobanövény árválkodott egymagában. A hatalmas plazma tévé és a dívány között egy dohányzó asztallal állt. A négy falon óra lógott, családi fotók, tájkép festmények.
Meglöktem Sasori vállát, aki kissé ingerülten nézet fel és förmedt rám.
- Mi van? – megugrottam a hirtelen kiabálástól.
- Bocs má’ hogy élek. – mondtam ingerülten majd kifordultam a nappaliból. Halottam még ahogy Gaara neki esik bátyának, hogy hogyan merészeli az ő drága „húgán”kitölteni a mérgét. Pedig egyértelmű volt, hogy a csapata szarságán még ez sem fog változtatni. És elkezdődött a harc.
- Fiúk!!! – jelent meg apu az ajtóban rosszallóan ingatva kezét majd a két fiú közé ült.
- Tegyél rendet apu! – néztem rá szélesen mosolyogva majd erőt vettem magamon és bementem a konyhába. – Anyu ki tudnál jönni egy kicsit a nappaliba! – álltam mellé.
- Persze kincsem. Csak ezt még oda teszem. – mutatott a készítményére.
Kicsit elfintorodtam az állaga nem volt valami jó. És isten tudja, hogy miket rakott bele. Tudom, hogy nem direkt, de anyu képes lett volna egyetlen főztjével is kiirtani az egész családot. Ritkán engedtük meg neki, hogy főzzön, de azt is azért, mert jobb a békesség és szeretjük boldognak látni anyát.
De mind egyet értünk mikor azt mondjuk, hogy maradjon inkább a vállalt vezetés mellett és ne menjen el szakácsnak.
Mielőtt megkérte volna, hogy kóstoljam meg a kaját kisiettem a konyhából. Még ha én túl is élem a kóstolást a gyerekem életét nem fogom kockára tenni.
Leültem a fotelbe és bámultam magam elé, apuék ott magyaráztak a kanapén, egészen addig, míg a házasszonya meg nem jelent az ajtóban. Mindenki elhallgatott, én pedig felálltam és a fotelre mutattam.
- Ülj le, kérlek! – mondtam mosolyogva.
- Mi folyik itt? – vette le a hangot apu a tévéről Sasori és Gaara nagy bánatára. A fiúk persze ennek hangot is adtak, de apu, szúrós tekintete és az, hogy én beállok a nappali közepére-csendre intette őket.
- Nagyon szeretlek titeket. – kezdtem el miközben leültem a dohányzóasztalra. – Épp ezért tudom, hogy most hatalmasat fogtok bennem csalódni.
- Cigizel? – kérdezte apu.
- Nem.
- Akkor drog? Mert ismerek egy jó szakorvost. – vallatott anyu.
- Nem…
- Hagyjátok hagy mondja végig! – mondta Sasori.
- Te tudod, miről van szó? – kérdezte apu legidősebb gyermekére pillantva, aki szimpla vállrándítással válaszolt.
- Édes Istenem Sakura mi a baj? A szüleid vagyunk, mindet elmondhatsz nekünk. És mi segítünk megoldani a problémát. – bátorított anyu.
- Ez nem ilyen egyszerű. – mondtam majd a szüleimre néztem.
- De az. Csak bízz meg bennünk édes! – felelte apu.
- Rendben. – mondtam pár percnyi szünet után és címszavakkal elmondtam, hogy mi történ velem. Mesélés közben lesütöttem a tekintetem. S a végén elzokogtam magam. – Tudom, hogy nagyot csalódtatok most bennem. Ne haragudjatok rám, de terhes vagyok. – remegtem felnézni nem mertem. A kínos és hosszú csönd következett.
- Nézz fel Sakura! – utasított anyu fahangon. Gyűlöltem mikor így beszélt velem. Mert ilyenkor megpróbálta rám erőszakolni az akaratát. De a gyerek megtartása felől már döntöttem és ebből semmi és senki nem tud ki zökkenteni. Felnéztem rá. Anyu sírt, szemébe valami megmagyarázhatatlan volt. A csalódottság és a büszkeség keveréke.
- Nem akarod elvetetni? – kérdezte apu miközben előre húzódott.
- Semmiképp. Ha kell, felnevelem a gyermeket egyedül. – mondtam elszántan miközben törölgetni kezdtem a könnyeim.
- Arra semmi szükség. – mondta anyu.
- Szerencséd van velünk kapcsolatban. – felelte apu.
- Tudod a nagymamád épp ugyan azon eset át anno, mint te. A családja ugyan kiátkozta érte, de megtartott engem. Felnevelt és biztos talpra állított mielőtt itt hagyott volna.
- Hogy? A nagyi is? – kérdezte Gaara.
- Ha az a véncsirkefogó nem ragaszkodott volna ilyen makacsul a gyerekéhez, ti nem lehetnétek itt. – nevette el magát apa.
- Ha meg szeretnéd tartani a kicsit én mindig, minden körülmények között melletted állok. – megkönnyebbülten lélegeztem fel majd ugrottam először anyu majd apu nyakába.
- Na banyek ezért idegeskedtem és készültem a szövegemmel? – durcizott be öcsém.
- Szóval ti tudtátok? – néztek a testvéreimre egyszerre a szülők.
- Sejtettük. – mondta Sasori. Apu felállt és anyuhoz sétált majd átölelte a vállát.
- Nos, szívem, jó gyerekeket neveltünk. – nevettet apa mitől anya még inkább sírva fakadt.
Gyorsan beköszöntött az ősz. Annyi dolgom volt, hogy csak, na. Az egyetemen elfogadták a kérelmemet, hogy nappaliról átváltsák levelezősre, az ok is nyomos volt, szóval nem ellenkeztek.
Szürke nadrágban, fekete magas sarkú bokacsizmában, fekete szövetkabátban ültem a játszótér hintájának egyikében. Ringattam magam miközben vártam Chojit akinek ideje volt elmondom a hírt. A bűntudatomon az sem enyhített, hogy rögtön vizsgálat utánra tettem a találkozót.
A távolba bámultam, és akkor megpillantottam egy duci alakot. Felálltam és elébe siettem. Chojin egy neon zöld kabát volt, fején fekete kukássapka, kissé pufók emberekre szabott csőnadrág a lábán egy fekete bakanccsal.
A fiú köszönéskor szorosan magához ölelt és mélyet szippantott.
- Annyira rég volt, hogy láttalak. Hiányoztál. – mondta fiú. – A telefonban izgatott volt a hangod mit szeretnél? – kérdezte hangjában reménykedés sugárzott.
- Tényleg izgatott lett volna? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nekem annak tűnt. Miért nem vagy az?
- De egy kicsit. – vallottam be, bár egészen más okok végett, mint ahogy azt ő gondolja.
- Na, gyerünk, bökd ki! – unszolt mire én egy szuszra kiböktem.
- Choji terhes vagyok.
- Persze, hogy leszek… - mondta majd hirtelen megállt a mondandójából. – Mi? – akadt ki. – Mikor történt? És hol? Mármint részeg voltam? Ezért nem emlékszem? És jó voltam? – kérdezte zavartan. Én nem is tudtam hirtelen, hogy nevessek vagy felháborodjak a feltevésen, hogy Choji a gyerekem apjának képzeli magát.
- Nem feküdtünk le egymással. – láttam a fiú szemében, hogy kiakad. Nagyon, szörnyen. – Más a gyerekem apja.
- Ki az? – kérdezte.
- Nem… ismered.
- Mindenkit ismerek a baráti körödből… Valld be! Megerőszakoltak?
- Nem, dehogy.
- Önszántadból?
- Igen. – nagyon nehéz volt bevallani. – Bocsáss meg! Nem hibáztatlak, ha innentől elkerülnél, és azért se ha elítélsz… De be kell látnod, hogy köztünk barátságos kívül nem lehetséges más. – mondtam majd hátráltam és elsétáltam, de a hangja megállásra kényszerített egy darabig.
- Szereted?
- Szerinted én egy olyan lány vagyok, aki a nélkül le tudna feküdni bárkivel, hogy ne szeretné? – és így a saját kérdésem is meg lett válaszolva. Én szerelmes voltam, vagyok, és talán leszek is Sasuke Uchihába.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia, köszönöm szépen igyekszem. :) Először én is arra gondoltam, hogy kitagadják Sakurát, de aztán beszélgettem egy kicsit az én szüleimmel. Ez a beszélgetés rá ébresztett arra, hogy egy rendes szülő nem lenne képes rá még akkor, sem ha ez egy szégyent jelent a családra. Sajnos Sasuke felbukkanására még várni kell. De igyekszem beiktatni minél előbb. :] Köszönöm, h olvasod a történetem. :D
„ Szia! :)
Á, ez nagyon tetszet :D Imádom amiket írsz, nagyon ügyes vagy!^^ Haljak meg azt hittem a szülők kifogják tagadni Sakurát, de örülök, hogy tévedtem :) kíváncsi vagyok, mikor fog felbukkanni újra Sasuke Sakura életében. Várom a folytatást, sok sikert! :)
Üdv
Csildi