- Várjatoook!! - hallottam egy kiáltást, miközben indítottam a motort
- Te is hallottad? - kérdeztem meg az Uchiha csajt.
- Ühüm - bólintott - Úgy látom hogy ez Sasuke és Konohamaru. - nézett ki az ablakon.
- Szuper. - morogtam azért még oda.
- Mit akartok? - húzta le az ablakot Sasaki.
- Menni kell nekünk is. - húzta a száját Saske.
- Mert? - néztem egyenesen a szemébe. Mire ő gúnyosan elvigyorodott.
- Drága testvérem...idézem édes bátyókánk szavait:,,Konohamaru, menny te is a csajokkal. Nem szeretném a kocsimat az árokban látni !" - mesélte nagy "életvidáman" Maru, s közben lebiggyesztette az ajkait, ahogyan "állítólag" Pein is csinálta. Ja, azt már nem is említem, hogy elvékonyította a hangját. Inkább hatott csajosnak, mint Pein-félének. Várjuk csak... édes? Pein minden, csak nem édes. Még ilyet.
- Akkor te minek jöttél Sasuke? - kérdezte helyettem is Sasaki.
- Hagyd már, én kértem rá... na akkor kinyitnád a hátsó ajtót tesó? - kérdezte Konohamaru...és lám, olyat láttam, ami felettébb különös volt...Sasaki elpirult, mikor Maru hozzászólt. Pár szitokáradat után kinyitottam nekik a hátsó ajtót, és beültek, szerencsétlenségemre pont az ellenség ült mögém. Nem mintha a másik nem lenne az.
- Engem a házamnál tegyél ki. - szólt Mr. Nagyképű. Háthogyneee... kezet csókoljak?
- HáZADnál? - pislogott nagyokat Sasaki, megelőzve a beszólásomat. Sasuke erre azt válaszolta, hogy végül is ő is ott lakik, sz'al annyira nem nagy cucc, hogy így mondta, és hogy ma már elege volt a csajokból, úgyhogy Sasaki is inkább fogja be, ne idegesítse. Az Uchiha csaj, erre bevágta a durcit. Na szép. Kik ültek a kocsimba...
- Mi a címetek? - kérdeztem a mellettem ülőt.
- Barang utca 26.
- Hm.
Egyszer csak leparkoltam egy ház előtt. Hatalmas volt. Óriási emeletes ház, fehér és fekete színek keveredtek, na meg milyen széles... hatalmas garázzsal... gyönyörű fehér autóval...stb.
- Kiszállhatsz.- mondtam a megszokott hidegséggel.
- Ó, mily megtisztelő, hogy Őfelsége fuvarozott...térdeljek is le? - gúnyolódott.
- Nekem az is megfelel, ha elütteted magad egy traktorral. - Sasaki és a tesóm elnevették magukat, míg Saske csak a száját húzta, míg ment a házuk felé. Én nem vigyorogtam. De mivel kiszállt, jobb lett még a levegő is.
- Héé - kiáltott utána Sasaki, mire ő csak visszanézett a fejével.- A ház ne legyen romokban, főleg mivel anyu majd engem szid le. - kiabálta. Mire az Uchiha csak megejtett egy fintort, s felmutatta a hüvelykujját, jelezve hogy minden rendben lesz.
***
- Megérkeztünk. - mondtam, majd kiszálltunk a kocsiból. A házunk formája egészen különleges volt, vagy csak éppen furcsa. Igazából két külön "házból" állt össze, aminek a közepén volt egy óriási medence, és egy hatalmas kert, amit a két épület takart. A ház előtt volt egy vékony ösvény, amikben pálmafák voltak. Kívülről fehér volt, de mivel sok volt az átlátszó üvegfal, ezért néhol narancsnak hatott, a lámpa fénye miatt. Kívülről, talán egy tengerparti háznak hatott. Belülről elegáns stílusú volt, voltak nagyobb, és kisebb helyiségek, ilyen volt például az előszoba. Az üvegfalak itt voltak a legszebbek, mivel a helység nem volt túlzsúfolt. Csupán, egy kisebb szőnyeg, hogy ne legyen üres a padlő, egy kisebb kanapé, egy dohányzóasztal, egy nagy és magas díszlámpa volt a helységben.A falon még volt egy gyönyörű festmény a kanapé fölött, és egy tükör is felakasztva a falon. És ami alegtöbb helyet foglalta el, az a hatalmas lépcső volt, amivel feljuthattunk az emeletre.
- Vaoo, nagyon szép házatok van. - Én erre csak biccentettem. Gyűlölöm ezt a házat.
- Gyere. - mondtam neki, miközben húztam föl a lépcsőn.
- Várj, hová megyünk?
- A szobámba, felveszünk normális tánccuccot, aztán pedig megyünk a táncterembe.
- Van a közelben egy táncterem? Azt hittem, hogy Konohában még csak most fogják építeni. - csodálkozott el.
- A házunkban van. - mondta, mire a szája megint egy O alakot öltött, komolyan mondom idegesítő ez a csaj.
Benyitottunk a szobába.Ő erre is csak hatalmas szemeket meresztett. Attól hogy nem cuki rózsaszín párnácskáim vannak, attól még élő ember vagyok.
Inkább nem is foglalkoztam vele, elmentem a szekrényemhez, és kivettem 2 tánccuccot.
- Megfelel? - kérdeztem.
- Húú, tök szupi..
- Ezt igennek veszem. - forgattam a szemeimet.
***
Lementünk a táncterembe, ami az alsó szinten volt található. A szoba világos barack szín volt, néhány résznél pedig fehér színek is keveredtek. Mindenhol tükrök voltak elhelyezve, és volt még egy sarok, ahol jógázni, tornázni, és efféle dolgokat lehetett csinálni. Összességében a terem hatalmas volt.
- Először megmutatom, a koreográfiát, aztán pedig megmutatom lassan. Először csak figyelj, aztán tartsd velem a lépést. - Mondtam mire ő bólintott.
Megmutattam neki, a táncot, aztán lassan "beadagoltam" neki is, így kb. 3 óra múlva, már tudta a táncot, csak sokkal lassabban mint mi. Ekkor történt az a váratlan dolog, hogy csörgött a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- Jó napot kívánok hölgyem, elnézését kérem, amiért zavarom. Érdeklődni szeretnék, hogy ön rokona-e, egy bizonyos Haruno Peinnek? - hallottam egy mély férfihangot.
- Igen, a testvérem. Miért kérdi?
- Nos, történt egy kis incidens... - kezdte el a mesélést. Kb. 10 perc bólogatás után letettem a telefont. Sasaki kérdően tekintett felém. Mire én csak sóhajtottam.
- Peint, a szöszit, és a kék hajú csajt, plusz a te tesóidat bevitték a rendőrségre, csendháborításért, és utcai rongálásért. - mondtam halál nyugodtan. Mire ő felsikított.
- Miiiiii????? - kiabálta, majd elkezdett körbe-körbe járkálni, és közben magában motyogott - Apánk ki fog nyírni minket, tuti biztos hogy megtudja, vagyis..., miért ne tudná meg? Hisz ő az őrsön dolgozik, mi van ha már tudja? És anyánk mit fog szólni? Uram atyám végem van. Én vagyok az épeszű a családban. Mármint anyuékon kívül. Ajjaj...ajjaj..ajjaj---
- Abbahagynád? Nem lesz semmi baj, azt mondta az a pasas, hogyha bemegyek értük, akkor egy kisebb költséggel elengedik őket, és még nem szóltak semmilyen szülőnek, mivel nem érték el őket. Ezért hívtak engem, gondolom Pein adta meg a számomat. Nyugodj meg. KONOHAMARUUUU.- kiáltottam el magam a végére.
- Mi van? - jött le a lépcsőn.
- El kell mennem, figyelj a csajra, a táncteremben van. - mondtam és már ki is léptem a szabadba. Beültem a saját kocsimba, ami gyönyörű fehér színben pompázott, és már indítottam is.
*** Ezek után*** Sasaki szemszög ***
- Szia. - lépett be Konohamaru. Jajj ne. Miért pont ő jött ide? Nenenene. Így meg fogja tudni hogy tetszik nekem, és azt nem élném túl. Figyelem Sasaki, mély levegő,
közömbös arc, lessünk már el pár technikát új barátnőmtől. Jajj... neki miért megy olyan könnyen?!
- Szia. - motyogtam én is oda valamit.
- Tudjátok már a táncot? - ült le mellém. Várjunk, én mikor ültem le? És miért pont a földre?!
- Sakura tudja...
- Te nem? - vágott a szavamba. Na szép, és még nekem tetszik ez a gyerek...
- Hát, igazából igen, csak ők sokkal gyorsabban csinálják, és már nem maradt túl sok időnk... - magyaráztam.
- Ugyan, úgy is belejössz. - mosolygott rám, amitől egyből elpirultam, úgyhogy inkább, el is fordítottam a fejemet. Kínos csönd telepedett ránk.
- Tudod, minden ember mögött van egy történet. - néztem rá, mire ő csak felhúzta szépen ívelt szemöldökét. - Van egy oka annak, hogy ők ilyenek. Nem azért ilyenek, mert ilyenek szeretnének lenni. Valami történt velük, ami miatt ilyenek lettek...
- És néha ezeket lehetetlen helyrehozni. - fejezte be a mondandómat Konohamaru.
- Sakura miért lett ilyen hideg, és lekezelő másokkal?- kérdeztem meg Konohamarut, mert már nagyon foglalkoztatott ez a kérdés.
- Amit az előbb mondtál, az válasz a kérdésedre. - mondta.
- Eddig értem, de mi az, ami történt Sakurával a múltban? Miért lett olyan, amilyen?
- Hát..ez egy hosszú történet. És részben a mi hibánk is. - Váltott komorra.
- Van időnk. - vágtam rá egyből. Mire halványan elmosolyodott.
- Na jó... ez az egész akkor kezdődött mikor tizennégy éves lett. Vagyis igazából ez csak olaj volt a tűzre, mivel ez már egészen kicsi korunk óta elkezdődött. De ő sokkal rosszabbul viselte mint mi. - hajtotta le a fejét.
- Mármint micsodát? - kérdeztem rá. Nem akartam pofátlan lenni, de nagyon érdekelt ez a sztori, nem értettem Sakurát miért ilyen. Most legalább megtudom. Legalábbis remélem. Ekkor rám emelte tekintetét.
- A szüleink nem igen foglalkoztak velünk, elláttak mindennel, tökéletes gyerekkorunk volt, legalább is látszólag. A szüleink szinte sohasem voltak itthon, és mindig vagy a szolgák, vagy a bébiszitterek vigyáztak ránk. Szinte a személyzet nevelt fel minket, és ezt Sakura gyűlölte, ezért mindig rosszalkodott, hogy legalább egy kicsit figyeljenek rá. Végül tíz éves korára kinőtte ezt, és inkább úgy döntött, hogy nem érdekli, inkább a barátaival tölti az idejét. Viszont ez sem jött ki túl jól, az úgy nevezett "barátai", csak azért barátkoztak vele, mert gazdag volt. Ezek után csak velünk volt, mármint Peinnel és velem volt, de mi is elhanyagoltuk őt, ezért tizenkét éves korára már senkivel sem törődött. A tanulmányai kitűnőek voltak, nem tudom, hogy azért csinálta-e, hogy apuék megdicsérjék, de hiába. Apuék a jó jegyeit természetesnek vették, ezért soha nem szóltak semmit, ha Sakura elmondta, hogy kitűnő lett. Ezek után már csak akkor beszélt, ha kérdezték. És kb. kettő év múlva jött a baj. Tizennégy éves korában megismerkedett egy fiúval, szerelmes volt belé, de ő is csak kihasználta... egy normális ember ilyenkor a családja vállán sírna, de Sakura ezt nem "merte" megtenni, ő inkább a drogokba fojtotta bánatát. Igen, drogfüggő lett, de mi szokás szerint, ezt sem vettük észre, csak amikor az intenzíven feküdt drog-túladagolás miatt. - hajtotta le a fejét, s úgy folytatta. - A dokiknak sikerült megmenteniük, de a szüleink ezután még inkább nem foglalkoztak vele, de persze minket megbíztak, hogy figyeljünk oda rá.
Sakura azóta, rideg, hideg, nem törődik másokkal. Régen sokat énekelt, de már mostanra gyűlöli, és szerintem a családot se szívleli, hisz mi tettük ezt vele. - itt már nem bírta tovább, szabadjára engedte könnyeit. De nem csak ő, én is elbőgtem magam. Megöleltem. A vállamba fúrva fejét sírt, s azt motyogta hogy nem akarta, nem tehet róla,sajnálja, és ehhez hasonlő dolgokat. És ekkor jöttem rá, Sakurának szüksége van rám.
**Mindeközben**Sakura szemszög**
Nem hiszem el. Semmirekellő csorda. És akkor most én leszek a jó fej nővér, aki kihozza őket? Ugyan, megbánják még ezt. Ezzel csak még jobban megnehezítik a dolgom, miszerint készítsem fel Sasakit. Pfhuu.- gondolkodtam. Efféle gondolatok, és két szál cigi kíséretében értem oda a rendőrségre. Kiszálltam a kocsiból, majd bezártam, s a kulcstartómat elraktam a zsebembe, majd megindultam az épület felé. Amint beléptem, megláttam a recepciót, azonnal odamentem, és érdeklődtem.
- Jó napot. Egy bizonyos Misaki felügyelő hívatott ide, mert a testvéremet, és a barátait behozták. Tudna segíteni? - kérdeztem, viszonylag illedelmesen.
- Üdv. - nézett rám, egy fekete hajú, fekete keretes szemüvegben lévő, harmic-harminkettő éveit töltő fiatal nő. - Persze, azonnal szólok neki. Egy nevet kérhetnék?
- Haruno Sakura.
- Rendben. Kérem addig üljön le egy székre, azonnal szólok, ha megtudtam valamit. - mondta mire bólintottam.
- Köszönöm. - és már el is indultam a székek felé. Leültem az egyikre, miközben elővettem a telefonom. Felmentem a netre, és pár tánc gyakorlatot néztem meg, fülhallgatóval a fülemben, mikor a recepciónál ülő nő kb. három perc múlva megszólított.
- Miss. Haruno, kérem menjen a kettes szobába, folyosó végén, balra.
- Rendben. Köszönöm. - elindultam tehát. Ez volt az első hibám. Miután megtaláltam, bekopogtam, mire kinyílt az ajtó. Egy harminc végeiben járó férfi, kissé kopaszodott fejjel, kék szemmel rám nézett, majd tárgyilagos hangon megszólalt.
- Üdv. Ön Miss. Haruno? - kérdezte, mire hallottam valami örömfoszlányokat a szoba másik végéből.
- Jó napot. Igen, én vagyok. A recepciónál azt mondták, hogy jöjjek ide.
- Igen, kérem jöjjön be. - mondta mire bementem. Ez volt a második hibám. Amint beléptem, megláttam őket, a szoba felében ücsörögtek, a rács mögött.
- Hányszor elképzeltem már ezt a jelenetet. - szólaltam meg Peinhez szólva. - A börtön rácsain keresztül megpillantalak téged. - vigyorodtam el gúnyosan.
- Ja, csak gondolom, te voltál a rács mögött. - szólalt meg Pein. Mire a többiek halkan elröhögték magukat. Mármint akik a rács mögött voltak.
- Akarod hogy kihozzalak? - kérdeztem, egyik szemöldökömet felvonva, s gúnyos mosolyra húztam a számat. Ezekre a szavakra elkomorodott, aztán bólintott.
- Mit kell tennem? - fordultam ezúttal a felügyelőhöz.
- Nos, ... - kezdett volna bele a monológjába, de megakadt - volna egy kis gond, csak a hozzátartozókat viheti ki. - mondta mire a többieknek leharvadt a mosoly az arcukról. Az agyam kattogott. Majd hirtelen kitaláltam valamit.
- Igazából, majdnem mindannyiuk hozzám tartozik. Itt van Pein, ő a testvérem. Aztán ott van Konan, - sikerült megjegyeznem a nevét, ez alkalommal jól is jött - ő Pein menyasszonya, egyszóval a sógorom. - Konan totál elpirult, de azért bólogatott, de aztán össszenéztem Peinnel. A tekintetem azt sugallta, hogy *sajnálom, csak kettőtöket tudlak kihozni* ... ő viszont folyamatosan agyalt, látni lehetett rajta. Aztán hirtelen felnézett rám, és egy afféle * tudom, hogy kinyírsz, de ezt most muszáj* nézéssel jutalmazott. Mereven bólintottam. Ez volt a harmadik hibám. És egyben a leggyomorforgatóbb.
- Uram, a többiek is hozzánk tartoznak. Sasuke és Sakura eljegyezték egymást. Így nekünk a sógorunk lett Itachi is, neki pedig két hónap múlva esküvő, Inoval. - Megrökönyödve néztem rá. EZ MEGŐRÜLT!?? A felügyelő a többiekre nézett, akik mereven bólogattok, Itachi még át is ölelte Inot, akik erre elpirult. Két ember viszont nem bólogatott. Igen, ez voltam tehát én, és... és Saske.
- Megtudná erősíteni az elhangzottakat, Miss. Haruno? - fordult hozzám a felügyelő mire én nyeltem egy hatalmasat. Saske felé néztem. Komor volt, látszott hogy ki akar jönni, de azért ezt mégsem vállalná be. Aztán eszembejutott Sasaki, akit a szülei felelősségre fognak vonni, és akinek megígértem, hogy kihozom a tesóit.
- Nos, igen, ezek mind igazak. Csak tudja, mi nem nagyon szeretjük az ilyeneket szétkürtölni, mivel sokan elítélnek, hogy ilyen fiatalon házasságra készülünk. - eresztettem meg egy halvány mosolyt.
- Értem, tehát ha ez mind igaz, - nézett itt Saskéra, aki mereven bólintott egyet - akkor mindannyian elmehetnek. A kifizetendő összeg pedig... - kezdett bele sikeresen a monológjába.
*
Mindannyian kimentünk az épületből. Már pont a lépcsőn mentünk kifelé, és akkor esett le. Hiszen én most azt vallottam a rendőrségen, hogy ez az egoista pöcs a jövendőbelin.
- Te teljesen megbolondultál??! - ordítottam rá Peinre, mikor a kocsihoz értünk.
- Nem tehetek róla hogy behoztak, hiszen nem is voltunk olyan hangosak, ... - kezdett bele a magyarázatba de félbeszakítottam.
- Szerinted ez engem érdekel? HÁT SAJNÁLOM DE LESZAROM!! Mi az ez az egoista állat eljegyzett??! TE TELJESEN MEGŐRÜLTÉL?! - ordítottam a fülembe mire az említett is odakapta a fejét.
- Mi az hogy egoista állat? - fordult hozzám Saske, és ár nyugott volt, látszott ahogy rángatózik az arca az idegtől.
- Még azt sem tudod mit jelent? Szánalom. - mondtam mire elkezdett háborogni. Nem törődtem vele, inkább Peinhez fordultam, magyarázatot várva.
- bocs, de nem jutott más az eszembe. - vakargatta a fejét. Bocs?! BOCS??! Ennyi??? Ezért még megfizet. Egy pillanat alatt szált a fekete köd az agyamra, és már csak arra eszméltem fel, hogy Sasuke elkapja a karom, mivel én éppen felképelni készültem a bátymat.
- Megőrültél? Miért akarod megütni? Kijutottunk. Kösz. El lehet felejteni mindent. - nézett rám. Idegesen kikaptam a kezem a szorításából, aztán kivettem a kulcstartómat, s leszedtem ról a a kocsikulcsot, majd Peinhez vágtam, mire ő elkapta.
- Nesze, menj haza, ma már nem akarlak látni.
- Te hogyan mész haza?
- Majd hazajutok. Menjetek már! - idegeskedtem.
- Szálljatok be srácok. - mondta aztán kinyitotta a kocsit, s a többiek beültek. Én már addigra egy szál cigivel a kezemben, unottan néztem őket. Tudtam hogy még beszélni akar velem. Ezt mindig eljátssza.
- Mondd már! - sürgettem, majd beleszívtam egyet a cigarettámba.
- Sajnálom. - vágott afféle mélabús arcot. Mire megvontam a vállam. - Nincs harag? - kérdezte.
- Túlélted. Én is. Miért haragudnék? Csupán nincs kedvem veletek utazni. Br ez a jegyesség sok volt nekem, főleg ezzel a nagyképű állattal. - fejeztem be a monológomat,
és bár én ezzel azt hittem hogy tisztáztuk, úgy tűnt hogy választ vár a nem régiben feltett kérdésére. - Nincs. - mondtam majd egy utolsót szívva a cigibe, elhajítottam.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
