Sakura:

- Oh, hát köszi… - feleltem nehézkesen, majd hirtelen megforgatott és erős karok záródtak derekamra. Az éjfekete, parázsló szemek foglyul ejtették smaragdjaim. Arcom elpirult, a közelség hatására szívem gyorsabban vert az átlagosnál. Egyik kezét végül elvette derekamról és óvatosan tenyerembe csúsztatta, majd felvettük a zene lágyan lüktető ritmusát. Keze forró volt, míg az én ujjaim jegesek, de hihetetlenül jól esett a meleg, amit árasztott magából. A meglepetés hatására görcsösen szorongattam a vállát, de a lépésekre továbbra is figyeltem. Kíváncsian meredtem rá, ám mikor nem kaptam semmiféle magyarázatot, csak megkérdeztem.

- Ez hogy…? – kíváncsiskodtam csendesen, mire pár pillanat hallgatás volt a válasz.

- Így alakult – felelte végül kicsit rekedtesen, aztán ismét visszatértünk az elvarázsolt tánchoz. Nem sokan forogtak a parketten, de én kifejezetten élveztem, hogy szárnyalhatok a zenével. Egyszer csak elnémult az eddig szóló lágy dallam, helyét egy édesebb, romantikusabb melódia vette át. Éreztem, hogy egyszerre torpantunk meg, és tanácstalanul néztünk egymásra. Végül nem hagytuk abba a táncot, csak felvettük az új ritmust. Tánc közben óhatatlanul is elbámultam, körbekémleltem és észrevettem, hogy Chiyo épp Sasuke bátyjával diskurál. Figyelmetlenség és fáradtság következtében elvétettem a lépést, így a pár centis távolság megszakadt köztünk. Szorosan Sasukéhoz préselődtem, mire a szívem hangosan feldübörgött. Szinte éreztem a bőrömön keresztül, hogy milyen ritmusban ficánkol a kis mitugrász bordáim között, így pár másodperc habozás után hátrábbléptem. Társam arca is kipirult, és kicsit meglepetten mért végig.

- Köszönöm a táncot – nyögtem, miközben vérem hangosan lüktetett. A válasz erre egy egyszerű bólintás volt, amit már megszokhattam volna, ám az ezt követő lépése, mikor is felajánlotta jobbját, meglepett. Kicsit hezitálva fogadtam el, ám végül mégiscsak kéz a kézben libegtünk vissza az öreg hölgyhöz. Természetesen őt ismételten hihetetlenül sok és fontos ember vette körül, így újra felvettem a bájos mosolyt és kedvesen bekapcsolódtam a csevegésbe. Szerencsére az este vágtázott, így a körülöttünk állók lassan eloszlottak, akár a köd egy harmatos reggelen.

- Jól van Kedveskéim, remekül szerepeltetek ma. Holnap délután indul vissza a gépünk. Pihenjétek ki magatokat! – mondta, majd elengedett minket. Sasukéval az oldalamon léptünk ki a hűvös éjszakába, aminek jeges szele végigkarcolta arcomat. Megborzongtam, és reménykedtem, hogy Michael hamarosan feltűnik a limuzinnal. Szerencsénkre így is lett. Óvatosan beszálltunk, majd a jármű lassan útnak indult.

- Jó este volt – mondtam végül, pár perces néma csend után. – De úgy gondolom azt a pezsgőt vétek lenne nem megbontani – húztam ajkaim mosolyra. Már pár perce az édes nedűvel szemeztem, és úgy éreztem, kötelességünk lesz meginni.

- Azt akarod, hogy bontsam ki? – nézett rám kérdőn, miközben egyik szemöldökét felvonta. Lelkesen bólogatni kezdtem, minek jutalma egy halk sóhaj volt, végül egy halk pukkanás. Sasuke óvatosan töltött a két pohárba, majd egyiket kezembe nyomta.

- Igyunk a… – kezdtem bele, majd elakadtam. Mégis mire ihatnánk? A szép napokra, a közös emlékekre? Ugyan ez túl nyálas… Pár lélegzetvételnyit csendben gondolkodtam, míg végül az Uchiha befejezte az elkezdett mondatot.

- Igyunk a remek estére és egy sikeres karrierre – mondta, majd poharát az enyémhez nyomta. Halkan beszélgettünk, miközben az este eseményeit részleteztük. Persze bőbeszédű uraság nem sok vizet kavart a beszélgetés alatt, csak néha válaszolgatott. Így a téma, mint minden előbb utóbb elfogyott. Ezt követően csak csendben szürcsölgettük a pezsgőt. A percek lassan peregtek, míg az autó a fekete némaságban száguldott. Tökéletes csend volt, egyedül az autó motorja keltett zajt. Ám ezt egy halk zümmögés egyszer csak megtörte.

- Elnézést kérek, de sajnálatos módon megakadtunk. Valami baleset történhetett, mivel nem tudunk tovább haladni – magyarázkodott Michael.

- Mégis mennyi ideig kell várnunk? – kérdeztem azonnal.

- Fogalmam sincs, de mihelyst lehet, indulunk! – válaszolt, majd az ablak halkan visszakerült a helyére.

- Ez remek! – nyögtem, majd megittam a maradék pezsgőm. A mellettem ülő is hasonlóképpen reagált, majd elkezdett fészkelődni. Szemem sarkából láttam, hogy leveszi a nyakkendőjét. Ha ő kényelembe helyezi magát, akkor én is! - határoztam el rögtön, majd kihámoztam magam a kabátomból, és levettem a magas sarkúm. A lábam már egyébként is sajgott, de mikor megszabadultam tőle, az maga volt a mennyország. - Hosszú éjszaka lesz.

- Hát igen – jött a hatalmas válasz. Egy darabig csak bámultam magam elé, majd úgy döntöttem nem a legjobb így ülni, ezért elkezdtem fészkelődni. Két térdem felhúztam az ülésen, míg vállam Sasuke vállának döntöttem. Elgondolkodva mértem végig a limó belsejét. Sütött belőle a luxus. A bőrülés, amihez hasonlóan kényelmes ülést még nem tapasztaltam, a hatalmas belső tér, a minibár… Egyszerűen pazar.

- Tudod – szólaltam meg, mivel a luxus témáról egy eléggé valóságos alappal rendelkező téma ütötte fel fejét -, egy valamire kíváncsi vagyok… Ugye minden nap kapok az őrült rajongómtól… vagyis valamelyiktől ajándékot. Na, mármost, ha nem vagyok otthon, akkor a csokrok ott lesznek az ajtóm előtt. Jó, soha nem jár fel senki a legfelső emeletre, de mi van, ha mégis? Szerinted mit mondjak a többieknek? – kérdeztem lassan, majd pillantásom arcára fordítottam.

- Hm… - jött a megszokhatatlan és mégis megszokható válasz. Ám ezúttal semmi felismerhető érzés nem vegyült ebbe a szócskába. Egyszerűen volt benne elgondolkodó, mégis mindent tudó hangsúly… és ezek mellett még valami. Na, és ha ez nem lenne elég Sasuke arca szinte lángolt.

- Jól vagy? – térdeltem fel, mikor percekig nem válaszolt. Arcát tenyereim közé fogtam. Nem csak ránézésre, de érzésre is szinte lángolt. – Olyan forró az arcod, és kicsit piros vagy… - világosítottam fel, miközben ujjaimmal az arcát tapogattam. Olyan volt, mintha lázas lenne… de mégsem. Hirtelen ötlettől vezérelve ajkam homlokához nyomtam. Anya is mindig így bizonyosodott meg róla, hogy lázas vagyok-e. Erre mindig az volt a magyarázata, hogy a keze hideg volt, akárcsak az enyém, így nehéz volt megmondani. Ám a szájával tökéletesen érezhette bőröm melegét. – Nem érzem, hogy lázas lennél, de… - folytattam volna a diagnózist, de nem tudtam. Sasuke karjai vaspántként ölelték körbe derekam, majd ajkait számra tapasztotta. Egyszerűen megdermedtem. Erre soha az életben nem számítottam volna. Végül a kezdeti meglepettség úgy elillant, ahogy jött. Karjaim maguktól mozdultak, majd a fiú nyaka köré fonódtak. Ajkaim lágyan válaszoltak a csókra, mire partnerem lepődött meg, de ez csak egy futó pillanat volt. Mohón csókolt, miközben ujjai végigsiklottak hátamon. Megremegtem az érintéstől. Heves érzelmek kerültek felszínre melyek tomboltak és uralkodtak köztünk. Testemből sugárzott a forróság, hasonlóan az övéhez. Ujjaim önkéntelenül elkezdtek babrálni selymes tincseivel, majd lágyan megsimítottam a nyakát. Többet akartam puha és hófehér bőréből, így őrült módjára estem gombjainak. Az első kettő megszégyenülve engedett ujjaim kényszerének, ám a többihez nem nyúltam. Ajkaim egyszerűen elhagyták ajkát, majd lágyan álla ívét, nyakát és kulcscsontját kezdtem el csókolgatni. Bőrének hihetetlenül jó illata volt, és minden csókkal magamba szívhattam nektár édességét. Halkan felmordult óvatos csókjaimra, majd egyszerűen maga alá gyűrt. Ajkai követelőzően tapadtak számra, így örömmel engedtem a kényszernek. Keze óvatosan végigsiklott combomon, ami egy hatalmas érzelmi löketet indított el. Lábaim csípője köré fontam, míg a csók továbbra is hevesen folytatódott. Vékony ujjaimmal hamar megtaláltam ingjének végét. Puha bőrén lágyan simítottam végig tenyeremmel, míg végül a lapockájánál megállapodtam. A csatánk hevesen folytatódott, majd egy alattomos aprócska harapással vágott vissza. Reflexszerűen vájtam körmeim bőrébe, apró vörös csíkot hagyva ezzel. A pillanat őrjítő volt, és én csak többet és többet akartam. Fogalmam sincs meddig mentünk volna el, ha a halk zümmögés nem töri meg a pillanatot. Sasuke is rögtön kapcsolt, és amilyen gyorsan csak tudott, megpróbált lemászni rólam, miközben én kicsit szégyenkezve fordítottam hátat neki. Michael biztosan látta az utolsó pillanatokat, így még inkább égett a szégyen és vágy pírja az arcomon.

- Sikerült elhagyni a dugót – jelentette be. – Másfél órán belül visszaérünk – tette hozzá, majd visszazümmögött az ablak a helyére. Háttal ültem Sasukénak, és az ablakot bámultam. Hajam kuszán állt a fejem tetején, ruhám gyűrötten és rendezetlenül vett körbe. Óvatosan igazgattam magamon, miközben gondolataim vágtáztak. Mi a fene volt ez? Egyszerűen rám vetette magát. Mégis, hogy képzeli ezt… és milyen jogon tette?

- Mégis mit képzeltél magadról? – adtam hangot gondolataimnak. – Egyszerűen letámadtál… és – soroltam mindent, ami eszembe jutott. Soknak talán nem is volt értelme, mégis csak mondtam és mondtam.

- Na, álljunk csak meg egy szóra! – dörrent dühösen. – Kettőn áll a vásár – nézett villámló tekintettel. – Ha annyira nem akartad, akkor mégis miért csókoltál vissza? – Éreztem a megszégyenülést, az ironikus kérdése hallatán. – Mert simán ellökhettél volna, de nem… te egyszerűen megcsókoltál, és élvezted is – folytatta gúnyosan, és láthatóan élvezte. – Csak nem mered bevallani még magadnak s… - Nagyon feldühített, és nem is tudom, hogy… de kezem önkéntelenül lendületet vett, és arcán csattant.

- Utállak, Uchiha Sasuke! – üvöltöttem dühösen a képébe. Legszívesebben hozzátettem volna még egy-két gyönyörű mondatot, de inkább visszafogtam magam, és leültem a baromtól lehető legtávolabb lévő ülésre. Ügyesen összekuporodtam, amennyire csak tudtam, majd magamra húztam kabátom. Fejem az üvegnek döntöttem, szemeim lehunytam és gondolkoztam. Igaza van, kettőn áll a vásár… De mégis, miért csókoltam meg? Azt persze aláírom, hogy irtó jóképű és nem mellesleg vonzó is… Főleg a fekete tincsek, mikor megcsillan rajtuk a napfény. Vagy amikor hófehér arcára omlanak… Na elég Sakura! – förmedtem magamra, mert kezdtem picikét eltérni a témától. Ám hiába tértem vissza az eredeti „Miért csókoltad meg azt a barmot?” kérdéshez, egy fikarcnyit sem jutottam előrébb. Mindegyre csak a miértek száma nőtt, míg az értékelhető válaszok egyre csak elenyésztek.

A kérdések álmomban sem hagytak nyugodni. Hajnali hat körül pattant fel a szemem egy szörnyű álomból, mikor is a kérdések üldöztek, én pedig nem találtam a kiutat. Az egész álom kaotikus volt. Egyik pillanatban Sasuke áll előttem, miközben egyre csak azt hajtogatja „Miért?”. Aztán két maszkos idegen rózsával és bonbonnal üldöz, miközben a nevemet kiabálta. Menekültem előlük, ám mint minden szörnyűséges álomban, itt is el kellett botlanom. A két őrült már közel járt, amikor szomszédom felbukkant és egyszerűen lelőtte a támadókat. Ennél a pontnál pattantak ki szemeim.

Meglepetten néztem körül. A szobámban vagyok, nem a limuzinban. De nem is emlékszem, hogy mikor jöttem be… Biztos elaludtam, és Michael behurcolt, mivel Sasuke erre jelen pillanatban biztosan nem lett volna képes. Pár pillanatig csak feküdtem, majd óvatosan feltornáztam magam. Úgy döntöttem már aludni nincs értelme, így elvonultam fürdeni. Jól esett a forró fürdő, és a tudat, hogy végre vége. Pár óra múlva indulunk haza. Fürdés után csináltam magamnak egy adag rántottát. Már javában eszegettem, mikor Mr. Bunkóvagyokésközömbös kisétált a konyhába.

- Ez azért nevetséges – jegyezte meg semlegesen, miközben egy adag müzlit vett elő.

- Szerintem egyáltalán nem – feleltem hasonló stílusban, és folytattam az evést.

A délelőtt pakolással telt, és azzal, hogy próbáltuk egymást elkerülni. Délután kettőre jött a taxi, ami kivitt minket a salzburgi reptérre. Chiyo utánunk érkezett, és rögtön láttam rajta, hogy nagyon izgatott.

- Jaj, kedveskéim! Olyan jól sikerült a bál, hogy pár producer szeretne titeket egy-egy produkcióban alkalmazni. Még filmszerep is szóba jött, illetve pár termék reklámozásához is kaptatok ajánlatokat – lelkesedett.

- Ez remek! – mondtam kicsit kábán, mivel ilyesmire nem is számítottam.

- De azt tudnotok kell, hogy minden ajánlat kettőtöknek szól… Így csak ketten vállalhatjátok el, vagy mondhatjátok le – tért ki az aprócska bökkenőre, mire éreztem, hogy arcomra kiült a döbbenet.

- Tessék? – kérdeztük egyszerre.

- Sajnálom drágáim, de a legtöbb jelenlévő úgy látta, hogy ketten sokkal eredetibbek vagytok, mint külön-külön… Mindemellett ez egy remek lehetőség, hogy híresek legyetek! A felkéréseket, majd eljuttatom. Mind jövőre szól, szóval még van időtök dönteni – magyarázta gyorsan.

- Rendben – válaszolt Sasuke. A becsekkolás szerencsére gyorsan ment. Út közben pedig nem unatkoztam, mivel Chiyo-sama szóval tartott. Így legalább Sasukéval sem kellett foglalkozni. Leszállás után, csomagokkal felszerelkezve indultunk taxi keresésre.

- Chiyo-sama, szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy elutazhattunk Ausztriába – mondtam, miközben épp egy taxi után kutattunk. - Egyszerűen lenyűgöző és csodálatos volt az ott töltött pár nap. Mindemellett az estély, amire elmehettünk egyszerűen remek volt. Szóval nagyon köszönünk mindent!

- Nagyon köszönjük! – csatlakozott a fiú is, mire kedvenc hölgyünk elmosolyodott.

- Remélem jobb lett kettőtök közt az összhang. Mivel együtt többre vihetitek, mint egyedül. És részemről a szerencse, hogy két ilyen ígéretes színészpalánta útját egyengethetem – mondta komolyan, majd leintett egy taxit. – Akkor drágáim, ne felejtsétek holnap után rendesen munka. Készüljetek az előadásokra, mert az ünnepek megkívánják a száz százalékos teljesítményt.

- Igenis! – válaszoltam vigyorogva, miközben a csomagjait bepakoltam az autóba. Eközben Chiyo-sama beült a hátsó ülésre.

- Viszlát! – integettem, majd a taxi elhajtott. Sasuke is hasonlóképpen cselekedett, de nem igazán érdekelt. A hölgy távozása után, mi is fogtunk egy taxit. Útközben nem beszéltünk, de még csak egymásra se néztünk. Már az emeletünkön lépdeltünk, mikor úgy éreztem muszáj lesz megszólalnom.

- Azokat az ajánlásokat nem ártana, majd átgondolni… - mondtam, miközben a kulcsommal babráltam.

- Tudom – jött a flegma válasz, majd eltűnt a lakásban. Pár pillanatig csak magamban mérgelődtem, majd beléptem a házba. Újra itthon! A bőröndjeimet elcipeltem a hálóba. Ám kicsit nagyon meglepődtem, mikor egy becsomagolt dobozt találtam az ágyamon. Gyorsan levettem a kabátom, kiléptem a cipőmből, majd kivittem a csomagot a nappaliba. Hihetetlenül kíváncsi lettem, de egyfelől meg is ijedtem. Vajon, hogy került be a hálóba ez a doboz? Óvatosan szedtem le róla a papírt… Ám mikor leemeltem a tetejét, egy pillanatra megállt a szívem. Hatalmas sikoly szaladt ki a torkomon, miközben ledobtam a dobozt, és egy székre másztam. Egy kígyó volt a dobozban! Reszketegen néztem a földön tekergőző jószágot, majd mikor felém kezdet kúszni, ismét halkat sikkantottam. Pár másodpercre rá pedig Sasuke ott állt a nappali közepén és enyhe riadtsággal nézett rám.

-  Mi a fene…? – kérdezte meglepetten, miközben a földön kúszó förmeteget nézte.

- É..én nem tudom, d…de ez az izé, egy dobozban volt… a hálószobában! – dadogtam, miközben lábaim egyre jobban remegtek. Sasuke pár pillanatig még meredt a dögre, majd elindult az ajtó felé. – Ugye most nem akarsz itt hagyni? – sikítottam kétségbeesetten.

- Csak maradj veszteg – morogta, majd eltűnt. Nem tudom meddig állhattam a szék tetején, miközben reszkettem, mint a nyárfalevél. Az órám szerint csak tíz percig, de én sokkalta többnek éreztem.

- Hol voltál? – förmedtem szomszédomra, mikor ismételten belépett a szobába.

- Itt van a kígyó – mondta, de nem hozzám beszélt. Óvatosan az ajtó irányába dőltem, így megláthattam egy fehér védőfelszerelésbe öltözött emberkét. Na igen ám, de a dülöngélés nem volt jó ötlet, mert a gravitáció az akaratom ellen dolgozott és elborultam. Fojtott sikoly hagyta el ajkaim a mai napon már sokadjára, majd hangosan puffantam a földön pont a kígyótól egy 20 centire.

- Ne mozduljon! – jött egy mély, nyugodt hang. Próbáltam engedelmeskedni, minden idegszálammal a mozdulatlanságra koncentráltam, de természetesen az ösztöneimet nem kapcsolhattam ki. A félelem erősebb minden akaratnál, így továbbra is reszkettem. A szörnyeteg pedig láthatóan érzékelte közelségem, mivel elkezdett közeledni felém. – Ne mozogjon! – ismételte el az idegen tagoltan. Legszívesebben hozzávágtam volna, hogy persze ne mozogjon, könnyű mondani, mikor nem téged próbál meggyilkolni egy kígyó, hanem engem. De erre már nem volt időm, éles szúrást éreztem a bokámban. Újabb sikoly. A fájdalom és az öntudat együttesen löktek valamiféle kábulatba. Érzékeltem, hogy a két férfi halkan felhördül… Vagy talán csak Sasuke volt. Végül nem tudom, de arra tisztán emlékszem, hogy a fehér emberke, hangosan veszekedett szomszédommal, de ő nem hallgatott rá. Pár dübbenés, valamiféle koppanás és szitok áradat hagyta el a férfi száját.

- Nem fogok arra várni, hogy maga csodálja azt a dögöt… Itt van, viheti darabokban, kivizsgálhatja, vagy meg is mondhatja, hogy mi ez. Vagy tudja mit, tegye a dobozba, a többit pedig bízza rám! – üvöltött az Uchiha, majd az ajtó hangosan becsapódott.

- Sasuke… - suttogtam, mire kezdtem újra magamhoz térni. A bokám rettenetesen lüktetett, a fejem hasogatott, és olyan érzésem volt, mintha másnapos lennék, vagy még éppen részeg. A szoba mozgott, mintha egy hajón lennék, a falak hullámoztak, és az aggódó szempár, hol közelebb, hol távolabb volt.

- Beviszlek a kórházba – mondta, de olyan volt, mintha víz alól beszélne.

- Jó… - nyögtem, majd a hullámzás felerősödött. Fogalmam se volt, ennek mi is az oka, de nem is érdekelt. Inkább behunytam a szemem és reméltem, hogy minden fura érzés megszűnik. Mihamarabb!