Sasuke:
Ezek után nem volt kedvem a suliban maradni, főleg nem úgy, hogy mindenki engem bámult. Mondjuk még ez érdekelt a legkevésbé. Sosem gondoltam volna, hogy Sakurának ekkora hatalma van felettem. Oké, azt tudtam, hogy engedelmeskedni fogok a parancsainak, de ez a lefagyás, mikor azt mondta, hogy hagyjam abba… Gyakorlatilag bármire képes lehet rávenni. Ez aggasztott a legjobban. Eddig mindig a magam feje után mentem, állandóan kerestem a falkatársaimat, mert csak így van esélyünk megint egyensúlyba hozni a jó és a rossz „mérlegét”. Apropó falkatárs. A jó hír, hogy egy már megvan, bizonyára a többiek is itt vannak. A rossz hír, hogy egyáltalán nincs ínyemre az Uzumakival közösködni.
Miközben én még mindig a folyosókat jártam (elképesztő mekkora ez az iskola) lassan becsöngettek. Örültem a csendnek, főleg mert még így is, hogy ember vagyok, jóval érzékenyebb a fülem, mint bárki másnak.
Gyorsan mentem az utakon hazafelé, hogy megpróbáljam lerázni azt a nyomasztó érzést, hogy ott hagytam Sakurát. Utáltam a helyzetet rendesen. Gyakorlatilag rá voltam kényszerítve, hogy aggódjak valakiért.
Sakura:
Miután Sasuke elviharzott, még egy darabig döbbenten néztem utána, majd Naruto felé fordultam, hogy lássam jól van-e. Meglepetésemre csak a szája volt felrepedve. Különös. Az előbb mintha több vérző sebet is láttam volna. Nyilván csak képzelődtem.
- Gyere, lemosom a mosdóban. – mondtam neki, mire furán nézett rám.
- Ugye te sem gondolod komolyan, hogy bemegyek a lányvécébe? – kérdezte félig röhögve, félig hitetlenkedve.
Megforgattam a szemem, és magam után húztam. Még szép, hogy komolyan gondoltam.
- Ne szenvedj már Naruto, szinte még hozzád sem értem. – morogtam, miközben a folyton mocorgó és jajgató Uzumaki száját
próbáltam lekezelni. Végül meguntam, és tarkón vágtam. Kicsit elnyugodott.
- Erre semmi szükség nem volt. Nem is mozogtam annyira. – duzzogott.
- Hagyjuk. Mit akarsz most tenni? – kérdeztem. Meglepetten nézett rám. Még szép, hiszen sosem kérdeztem meg
tőle, hogy mit óhajt csinálni azokkal az emberekkel, akik felidegesítik. Mindig dühösen kiabálta, hogy majd jól ellátja a baját. Talán így van, talán nem. Viszont azt nem egyszer láttam, hogy még a szokásosnál is jobban felhúzza magát, ha engem ér baj. Döbbenetemre azonban nem válaszolt, csak mocorogni kezdett.
- Nem is éri meg szót pazarolni rá Sakura. Hagyjuk, majd lenyugszik. – Ezek után nem kicsit gyanakodtam, de rá
hagytam.
Már becsöngettek, mire visszaértünk a terembe. Sasuke nem volt sehol, és nem tudtam, hogy miért vagyok miatta ilyen szomorú, hiszen egész eddig nem hagyott békén.
Az Alvilág kastélyában:
Obito unalmában szinte már hatalmasakat ásított, annyira unta a jelentéseket, amikkel az alatvalói bombázták. Az égvilágon semmi, de semmi érdekes nem volt a beszámolókban. A gonosz (vagyis az ő) „mérlege” még mindig feléjük billen. A földre küldött rabszolgák rendesen végzik a dolgukat, lopnak, gyilkolnak, egyszóval mélyesztik a káoszt. Az egyik jelentésben például azt mondták neki, hogy már az emberek is észrevették, hogy bajok vannak, mert a híradó szerint hatalmas mértékben nőtt a bűnözési ráta. Az ehhez hasonló bejelentéseken gonoszan elvigyorodott.
Éppen megint egy unalmas beszámolót hallgatott, amikor Mindenféle kopogás nélkül Itachi, az ő földi halálosztója lépett be az ajtón. Ez ígéretesnek tűnt, viszont puszta kedvtelésből odaszólt neki.
- Talán kivételben részesítettelek téged, hogy bármikor kopogás nélkül háborgathass? – kérdezte, de Itachi fel sem vette a kérdést.
- Rossz híreim vannak uram, nagyon rosszak. Néhány alatvalótól kaptam az információt, miszerint Uchiha Sasuke, Isten farkasainak
vezére megtalálta az egyik csapattársát.
- Jól tudom ki ő Itachi. Vagy talán te már elfelejtetted? Csak így félresöpröd az öcséd emlékét? – nevetett fel gúnyosan. – Mindenesetre azonnal tennünk kell valamit, különben így oda tizenhat évnyi munkánk.
- Ami azt illeti van egy jó hírem is, nagyuram. Úgy tűnik Sasukénak kimondta a farkasnevét egy lány.
- Megbéklyózták? Ennél jobb már nem is lehet. Ijesszetek rá a lányra, raboljátok el, hozzátok ide nekem, hogy kényem-kedvem szerint irányíthassam Isten farkasainak alfáját, és így az egész falkát. – kacagva, és gúnyosan mosolyogva mondta ki a parancsát. Végre valami
érdekes.
Sasuke:
Éppen aludtam, amikor valaki becsengetett az ajtómon. Mivel éreztem, hogy nem Sakura az, nem is mentem ajtót nyitni, majd megunja a csöngést. Hát nem. Tíz perccel később még mindig a csengőn feküdt az illető, ráadásul az ajtót is elkezdte csapkodni.
- Told ki a segged Uchiha, tudom, hogy bent vagy! – kiabált be hirtelen Naruto. Morogva keltem fel, és léptem az ajtóhoz, hogy
felrántsam. Egy ellenséges tekintetű szőkeség állt előttem. Hurrá.
- Uzumaki. – morogtam. Viccen kívül, tényleg morogtam.
- Uchiha. Ha befejezted, esetleg beszélhetnénk is nem?
- Nem hinném, hogy bármit is beszélnünk kellene. Farkas vagy. Én is. Mindketten tudjuk a másikról, ennyi. – már éppen bevágtam
volna előtte az ajtót, de kitámasztotta a lábával. Felnéztem rá, a torkának akartam ugrani, de az arckifejezése megváltozott.
- Sakuráról van szó. Tudom, hogy megbéklyózott. Csak miatta aggódom, ennyi az egész.
- Felesleges, amint azt te s mondtad, megbéklyózott. Én is aggódóm érte.
- Én viszont nem bízom olyanra Sakurát, aki kényszerből aggódik miatta. – A szavai megdöbbentettek, és felhúztak egyszerre. De
beengedtem.
- Szerelmes vagy belé? – kérdeztem hirtelen, Nem tudom honnan jött. Se a vádló hangsúly. Meglepődött, de válaszolt.
- Csak voltam. Másfél éve. De aztán rájöttem, hogy mi nem vagyunk egymásnak valók, mármint olyan értelemben. De ez nem azt jelenti, hogy most kevésbé fontos nekem, mint akkor. Gyerekkorom óta a legjobb barátom, és nem fogom hagyni, hogy bántsák. Sejted, hogy különben nem lennék itt. – És tényleg sejtettem. Komoly volt, amit sosem néztem volna ki belőle. Amíg Sakura biztonságban volt,
addig Naruto csak egy hülyegyerek volt, mint ma reggel is. De amint Sakura veszélybe kerül, csak egy kicsit is, ő azonnal ott van. Ezt olvastam ki a szeméből. És nem tudom miért lettem ennyire rohadtul féltékeny miatta.
- Szóval, hogy akarod megvédeni? Gondolom arra célzol, hogy valaki majd megpróbálja felhasználni őt ellenem. – sóhajtottam.
Bólintott.
- Tudod, amíg te a világot jártad, és minket kerestél, legalább is remélem, addig én találtam valamit, amiből megtanulhattam hívni a többieket. Szerencsére Isten jó fej volt, és nem pottyantott le minket olyan messze egymástól, így még hívótávon belül voltunk. Aztán szép lassan mindenki ideköltözött. Persze a vándorlásod miatt téged nem tudtalak elérni, amiért megint csak téged okollak, mert falkavezér létedre nem tudod használni a képességeidet, sőt, nem is tudsz róluk.
- Vannak képességeink? És miről beszélsz, miből tanultad meg? – kérdeztem, de közben majdnem felnyársaltam a tekintetemmel.
- Jól van, jól van! Nem piszkállak. Egy könyvből. Nincs se címe, se tartalomjegyzéke és a lapok is teljesen üresek. De amikor egyik nap a kezemben tartva gondolkodtam, és hangosan mondtam ki egy magamnak feltett kérdést, válaszolt. Azt kérdeztem, vajon hogy találhatnálak meg titeket, erre az egyik oldal megtelt betűkkel, a fejezet címe a hívás volt. Gondolhatod majdnem eldobtam a könyvet úgy megijedtem. Ebből a könyvből tanultuk meg minden képességünket.
- Értem. – nyőgtem. Ez most túl sok infó volt nekem.
- Akkor Uchiha, készen állsz, hogy találkozz a falkáddal, aminek per pillanat te vagy a leggyengébb tagja, hogy kiűzzük az elszaporodott démonokat és megvédjük Sakurát? – majdnem sikerült behúznom neki a megjegyzés miatt, de kitért. Mikor lehiggadtam,
megszólaltam.
- Asszem. Csináld Uzumaki, hívd ide őket.
- Én? Te fogod, mindjárt megtanítom.
- Miért én? Egyszerűbb lenne, ha te hívnád őket, te már tudod hogyan kell.
- Mert míg az én hívásom csak kisebb késztetést kelt bennük, hogy idejöjjenek, ami miatt nem fogják lemondani a programjaikat, addig falkavezérként a te hívásod fizikai fájdalmat okoz nekik, amit csak úgy enyhíthetnek, ha idejönnek. De csak farkas alakban tudod hívni őket, szóval változz át, aztán mondom tovább. – Átváltoztam, Naruto méregetni kezdett. Rámorogtam.
- Szép nagyra nőttél. – mondta, majd ő is átváltozott. Nem volt akkora mint én, de nem is volt sokkal kisebb. Narancssárga volt, úgy nézett ki, mint valami szellem. A bundája hosszabb volt egy farkaséhoz képest, és a vonásai is finomabbak voltak. A feje inkább úgy nézett ki, mint egy rókáé. A szeme pedig kék volt. Meg akartam harapni, hogy hogyan akarja így elmondani az elméletet, amikor meghallottam a hangját a fejemben.
- Így sokkal könnyebb, mert jobban megérted miről van szó. A többiek is így hallják a hangodat a fejükben, ha hozzájuk szólsz, és farkas vagy, akár emberek éppen, akár nem. A hívás ugyan nem egy szó, csak egy késztetés de úgy kell elküldeni, mint egy üzenetet. Gondolj magad elé hét alaktalan embert, és azt is, hogy milyen üzenetet küldenél nekik. Azt kell mondanod hogy „Isten farkasaként nyert jogom szerint szólítalak titeket testvéreim.” Persze csak magadban. Csináld. – Azt tettem, amit mondott. Különös érzés volt, tudtam,hogy sikerült, másként nem éreztem volna semmit. Naruto és én is visszaváltoztunk. Negyed órával később csengettek. Amikor ajtót nyitottam hét társam tömörült az ajtóban. Döbbenten néztem meg őket. Mindet láttam a mai napon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia, bocs hogy ilyen sokáig tartott, de teljesítettem a kérésed. Nagyon örülök, hogy tetszik, amit írok.